Egyensúlyozás a paradicsomtermesztésben – Termést is neveljünk, ne csak lombot!

Egyensúlyozás a paradicsomtermesztésben – Termést is neveljünk, ne csak lombot!

Sok fóliásparadicsom-termesztőnek okoz gondot a helyes generatív-vegetatív egyensúly fenntartása. Vagy akkora lombot nevel a tő, hogy a virágot is lerúgja, vagy olyan kicsit, hogy az már nem képes kinevelni a termést. Értelemszerűen azt a lombozat-termés arányt tartjuk ideálisnak, elérendő állapotnak, ami maximális termésmennyiséget biztosít. A lombozat (levélzet) a paradicsom esetében sem csak „dísz”, hanem annak a „motorja”. Itt folyik a napenergia megkötése, azaz a fotoszintézis, aminek az eredménye a termések kineveléséhez szükséges szerves anyagok létrehozása. Tehát a nagy terméshez megfelelően nagy levélzet is szükséges. Azonban a levélzet mennyiségét csak addig növelhetjük, amíg át nem billen az egyensúly, azaz nem megy a termés rovására. 

Tovább

Korai fakadás, kezdődnek a zöldmunkák

Korai fakadás, kezdődnek a zöldmunkák

Az idei évben az átlagosnál melegebb februárnak köszönhetően a szőlőtőkék a megszokottnál korábban ébredtek. A nedvkeringés beindulása után hamar következett a rügypattanás. Ennek köszönhetően az átlagosnál körülbelül három héttel jár előrébb a vegetáció. A hajtások hossza elérte a 10-20 cm, tehát a zöldmunkákat és a növényvédelmi munkákat eszerint kell végezni, nem naptár szerint. De nézzük sorban, milyen feladat vár most a szőlészekre.

Tovább

A magnólia

A magnólia

A magnólia – más néven liliomfa – vitathatatlanul a tavasz egyik legfeltűnőbb növénye. Hatalmas, pompás virágai olyan ámulatba ejtő látványt nyújtanak a kopár hónapok után, hogy még a rövid ideig tartó virágzás ellenére is érdemes legalább egy magnóliafácskát nevelgetni a kertben. Az alábbi írásban összegyűjtöttük, amit tudni kell erről az elegáns növényről.

Tovább

A fokhagyma termesztése

A fokhagyma termesztése

A fokhagyma az emberiség egyik legrégebben termesztett kultúrnövénye. Őshazája Kazahsztán és Kirgizisztán déli területei. Már az ókorban az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak állandóan termesztett és fogyasztott növénye volt. Vidékünk falvaiban – főleg csak a háztáji kiskertekben – saját részre ültetik a gazdasszonyok, azonban voltak már kísérletek a termesztésére nagyobb területeken, piaci értékesítésre is. Az alábbiakban a fokhagyma szabadföldi termesztéséről írunk.

Tovább

A hajtatási paradicsom ápolása

A hajtatási paradicsom ápolása

Nagyon sok kárpátaljai gazda tért át az egyre nehezebben termeszthető uborkáról a paradicsom hajtatására. Részben a kedvező időjárásnak köszönhetően a kiültetett állományok általában szépen fejlődnek, öröm végig nézni a zöldellő fóliasátrakon. Azonban a lombozat fejlődésével kezdetét veszi egy folyamatos elfoglaltság is: a rendszeres kacsolás, levelezés. Most megpróbáljuk megtárgyalni, hogyan is kell(ene) ezeket szakszerűen elvégezni.

Tovább

Szőlő ültetése, pótlása a tavaszi időszakban

Szőlő ültetése, pótlása a tavaszi időszakban

Szőlő telepítésére, tőkék pótlására a szőlő nyugalmi időszakában van lehetőségünk. Ez az időszak novembertől körülbelül május végéig tart. A telepítés kezdete a lombok lehullása után, a hajtások beérése, fásulása után indul és egészen a nagyobb fagyok beálltáig tart. Az utóbbi évek enyhe telei közben gyakorlatilag télen is lehet szőlőt ültetni. Tavasszal pedig a telepítési időszak egészen addig tart, amíg a szaporító anyag meg nem indul.

Tovább

A japán fűz gondozása

A japán fűz gondozása

Az elmúlt néhány évben igazán népszerűvé vált a különlegesen szép lombozattal díszítő, tarka levelű japán fűz (Salix integra Hakuro-nishiki). Megvan minden előnyös tulajdonsága, ami ahhoz kell, hogy a kert sztárja legyen. Kompakt mérete, könnyű gondozhatósága és nagyszerű díszítőértéke számos lehetőséget kínál e tarka cserje számára. Az alábbiakban bemutatjuk ezt a csodás növényt.

Tovább