Cikksorozatunk előző részeiben sorra vettük ugyan azokat az eszközöket, amelyekkel talán megoldható az öntözés, tápoldatozás a súlyos áramszünetes időszakokban is, de az utolsó cikkünkben megpróbáltunk egy optimistább lehetőséget számba venni. Mégpedig azt, hogy valamelyest enyhül majd az áramszünetes vészhelyzet, és megfelelő szervezéssel, az adódó lehetőségek maximális kihasználásával is meg tudjuk oldani majd az öntözéseket.
Azonban az intenzív zöldségtermesztésben, de különösen a hajtatásban, az állományunk nagyon meg tudja sínyleni, ha nem a kellő időben és a kellő mennyiségű vízzel öntözünk. Enyhébb esetben ez „csak” terméscsökkenéssel jár, vagy a generatív-vegetatív egyensúly felborulásával, súlyosabb esetekben a gyökérzet pusztulását is előidézheti a gyökérzóna túlzott kiszáradása vagy túlöntözése. Ezért fel kell készítenünk az állományunkat arra, hogy valahogyan túlélje ezeket a kilengéseket az öntözésben.
Kulcsszó: morzsalékos talajszerkezet!
Egy korábbi, az öntözésről szóló cikksorozatunkban már hosszasan taglaltuk, hogy milyen nagy szerepe van a gyökérzóna méretének, a talaj szerkezetének, szervesanyag (humusz) tartalmának az öntözési adagokra, és az öntözés gyakoriságára. De míg ott abból indultunk ki, hogy ezeknek a már meglévő feltételeknek az alapján hogyan kell változtatnunk az öntözés gyakoriságán és a kijuttatott öntözővíz mennyiségén, most fordítva kell eljárnunk. Azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy mi módon érhetjük el, hogy viszonylag ritkán, de nagyobb vízadagokkal is öntözhessünk. Most megpróbáljuk sorba venni, hogy mit is tehetünk ennek érdekében.
A talaj szerkezete. Ahhoz, hogy a talajunk nagy mennyiségű öntözővizet tudjon tárolni, miközben elegendő levegő is marad a gyökerek megfelelő működéséhez, törekedni kell a morzsalékos talajszerkezet kialakítására. Például a mellékelt ábrán láthatjuk, hogy egy ideálisnak számító talajszerkezet esetén a teljes talajtérfogat mintegy felét (50%-át) a talajszemcsék teszik ki, a másik fele pedig a köztük vagy bennük lévő kisebb-nagyobb hézagok, pórusok. A pórusokban tudja a talaj tárolni a növények által is felvehető formában a vizet, míg a nagyobb hézagokban található a gyökerek működéséhez (légzéséhez) fontos levegő.
Optimális talajszerkezet esetén ezek az apró hézagok (pórusok) térfogata, valamint a nagyobb hézagok térfogata szintén fele-fele arányban oszlanak meg. Hogy ezt tudjuk-e biztosítani, az nagyrészt a helyes talajműveléstől is függ. Például, ha a motorkapával akkor frezázzuk a fóliasátor talaját, amikor az túl száraz, akkor egy poros-rögös talajt kapunk. Az első öntözés hatására az ilyen talaj összeáll egy kemény, levegőtlen tömbbé. Azon túl viszont a talaj csontszáraz marad, ahonnan a növények gyökere szintén nem tud vizet felvenni. Az aktív gyökérzóna gyakorlatilag leszűkül a két zóna határára, ami nagyon érzékennyé teszi a növényeinket a rendszertelen öntözésekkel szemben.
A másik véglet, amikor túl nedves talajt próbálunk megmunkálni. Ez esetben kisebb-nagyobb kőkemény rögökből fog állni a gyökérzóna, ahogy vidékünkön mondják, „macskaszarossá” válik. Az ilyen talajszerkezet csak nagyon kevés vizet tud megtartani a rögök felületén. A többi elfolyik az alsóbb rétegekbe, az aktív gyökérzóna alá, ahonnan a kapillárisok hiánya miatt nem is tud vissza felemelkedni a felsőbb talajrétegbe a növényeink gyökeréhez.
A talajelőkészítés ideális időpontjának meghatározására jól bevált nagyapáink módszere. Ennek lényege az, hogy felveszünk egy maréknyi földet és jól összeszorítjuk. Ha összeáll egy olyan röggé, amit át tudunk dobni egyik markunkból a másikba, anélkül, hogy szétporlana, akkor még nem túl száraz. Ezután kb. derék magasságból leejtjük a földre. Ha egyben marad, akkor még túl nedves. Ha szétesik kisebb rögökre, akkor megfelelő a nedvessége, se nem túl száraz, se nem túl nedves, és elvégezhetjük a talaj megmunkálását. Tehát, ha megfelelő időpontban végezzük el talajelőkészítést, akkor reménykedhetünk abban, hogy az ideálishoz közeli morzsalékos talajszerkezetet kapunk.
A talaj humusztartalma. A talajban található szerves anyagok – ami ideális esetben már humusszá vált – többféle szerepet is betöltenek. Általában az egészséges talajélet fenntartásában és a növények egyenletes tápanyagellátásában betöltött szerepét szokták kihangsúlyozni. Jelen esetben viszont a talaj vízmegtartó képességére kifejtett hatása talán még fontosabb. Ugyanis a talajba bedolgozott szerves anyagok nagyon hamar egyfajta szivaccsá válnak, amelyek jelentős mennyiségű vizet tudnak megtartani, miközben levegőssé is teszik a talajt. Esetenként ezt akár talaj nélkül is meg tudják tenni, például a szalmabálán történő termesztésnél, vagy a kókuszrost alapú vödrös termesztésnél. De vehetjük a legismertebb példát is, amikor tőzeg alapú szubsztráton neveljük a palántákat.
A fentiekből adódik, hogy a szerves anyagokban gazdag talajokon a növényeink jóval tovább bírják két öntözés között károsodás vagy termésveszteség nélkül. Érdemes tehát időt, pénzt és energiát áldozni a talaj szervesanyag tartalmának növelésére. Sajnos, a tehénállomány drasztikus csökkenése miatt istállótrágyát már alig lehet kapni. Ezért meg kell vizsgálni az alternatív lehetőségeket is. Ilyen lehet a zöldtrágya („sziderátok”) alkalmazása, a tőzeg bedolgozása, komposztok előállítása. Több termelő sikerrel használja a szalmát is erre a célra, azonban ez a módszer nagy körültekintést igényel, elsősorban a pótlólagos nitrogén kijuttatására kell odafigyelni.
„Hidrogél” – az új csodaszer?
Néhány évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki a „Hidro-gél” megjelenése a mezőgazdaságban, egyfajta csodaszernek harangozták be, amely majd megváltja az aszálytól sújtott agráriumot. Száraz állapotban ez egy kristálycukor-szerű anyag, amely annyi vizet képes megkötni, mint a saját súlyának 200-300-szorosa. Megváltozik az állaga is, egyfajta kocsonyás anyag, „gél” lesz belőle. Viszont a gél belsejében megkötött víz a növények gyökerei számára könnyen felvehető, majd egy alapos öntözéssel újra lehet „tölteni”, mintha csak egy akkumulátor lenne. Vidékünkön is voltak többé-kevésbé sikeres próbálkozások ezzel az anyaggal, a gyümölcsfa-csemeték és szőlő telepítésénél használták őket, valamint a dísznövény-termesztésben. Az intenzív zöldségtermesztésben azonban nem igazán „gyökeresedett meg” a használat, mivel szinte szabályozhatatlanná vált az állomány. Például borús-esős időben vissza szoktuk fogni az öntözést, hogy ki ne repedjen a paradicsom, vagy el ne durranjon az uborka csúcsa. Azonban a gyökérzónába leraktározott nagy mennyiségű, könnyen felvehető víz miatt ez mit sem ér, nem tudjuk „megparancsolni” a gyökérzetnek, hogy ne vegye azt fel. Lehetséges, hogy vannak olyan termesztési időszakok és helyzetek, amikor a „Hidrogél” adta előnyök felülmúlják a negatívumokat, de ezzel kapcsolatban még nem igazán vannak pontos tapasztalatok.
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net