Február vége–március eleje a szőlő metszésének és oltásának az ideje. A megszedett szőlővesszőket eddig hűvös helyen tároltunk, ahogy ezt az előző írásomban már megírtam. Most nézzük, hogyan hajtsuk végre az oltást a gyakorlatban.
Első lépés mindig a vad alanyok előkészítése. A megszedett vad vesszőket legelőször vakítani kell. A vakítás alatt a vadszőlőkön lévő világos rügyek eltávolítását értjük. Miért van erre szükség? Az oltás után – a hajtatás alatt – a vadszőlő rügyei is kipattannának, elvonva az energiát a nemesrügyektől. A vad vesszőn lévő összes világos rügyet távolítsuk el. Ezt a folyamatot nagyobb üzemekben gépesítették. Kisebb üzemekben szintén megoldható egy forgó kés asztalra szerelésével a folyamat felgyorsítása, de kiskerttulajdonosok, akik csupán néhány száz oltás szeretnének végezni, egyszerűen egy éles kés használatával kivitelezhetik ezt a munkát. A vágást egyszerűbb úgy ejteni, hogy a rügyet magunkkal szembe fordítjuk és egy mozdulattal, nem túl nagy sebet ejtve, eltávolítjuk azt. Jól alkalmazható erre az úgynevezett kacor kés használata, de akinek kényelmesebb, belső építészetből ismert szikét is használhatnak. A vakítás után a vesszőket már ne sokáig tároljuk, legjobb a vakítást néhány nappal az oltás előtt végezni.
A vesszőket vakítás után kötegeljük. Az oltás előtt közvetlenül a vesszőket továbbá áztatni szükséges. A vesszőket 24-48 órán keresztül tiszta, 15-18°C-os vízben áztatjuk. Ez a folyamat segít helyreállítani a vesszők optimális víztartalmát, ami elengedhetetlen a sikeres oltáshoz. Az áztatás során a víz szintje csak a vesszők alsó harmadáig érjen, és naponta egyszer cseréljük le a vizet a jobb oxigénellátás érdekében.
A vad alanyok előkészítése után következik a nemes vesszők előkészítése. Ezt a folyamat jóval egyszerűbb, ezért érdemes az oltás napján elvégezni. Amennyiben nem frissen szedett vesszőkről van szó, és azokat nedves homokban tároltuk, legelőször tisztítsuk meg a vesszőket a felesleges homoktól, mert az az oltó kések élének gyors csorbulását okozza. A vesszőket ezután egy-egy világosrügyes darabokra úgynevezett oltócsapokra vágjuk egy éles metszőolló segítségével. Az így előkészített vesszőket lehetőleg minél hamarabb használjuk fel, megóvva a kiszáradástól.
Az oltás kivitelezése két nagy csoportra osztható: kézzel és gépes oltás. Mindkét módszernek van előnye és hátránya. Nézzük először a kézi oltást. A kézi oltásnál az oltó felületet kézzel metsszük mind az alany, mind pedig a vad vesszőn. Hátránya, hogy nagy kézimunka-igényű, csak gyakorlott, jó kezű oltó munkások tudják végezni, és naponta nem túl sok elkészítése sikerül egy gyakorlott oltómesternek sem. Ami viszont egyértelmű előny, hogy ezzel a módszerrel érhető el a legmagasabb foganási arány.
Különleges, ritka fajták szaporításánál, amelyekből kevés oltó csap áll rendelkezésre, mindenképpen ez a módszer ajánlott. A kézben oltásnál a leggyakrabban használt módszer az angol nyelvű párosítás. Ennek során mind az alanyt, mind a nemes részt azonos szögben vágjuk meg, majd a vágási felületen egy nyelvszerű bemetszést készítünk. A két rész összeillesztésekor ezek a nyelvek egymásba kapcsolódnak, ami nemcsak stabilabb kötést biztosít, de nagyobb érintkező felületet is teremt a sikeres összeforradáshoz.
A gépi oltás a szőlőtermesztés technológiai fejlődésének egyik mérföldköve, amely átalakította a szaporítóanyag előállításának folyamatát. Az oltási technológiában két fő géptípust különböztetünk meg: a kézi oltógépeket és az asztali oltógépeket, melyek mindegyike saját karakterisztikával és felhasználási területtel rendelkezik.
A kézi oltógépek lényegében egy speciális vágószerkezettel felszerelt eszközök, amelyek egyetlen mozdulattal képesek mind az alanyt, mind a nemes vesszőt precízen megvágni. Ez a formájú technológiai vágást biztosít, amely a hagyományos, kézzel végzett angol nyelves párosításhoz nagyobb érintkezési felületet biztosít az összeforradással. A munkafolyamat során először az alanyt pozícionáljuk a gépben, szigorúan ügyelve a merőleges elhelyezésre, majd határozott, egyenletes mozdulattal végezzük el a vágást. Ezt követően a nemes vessző vágása következik, ahol szintén kulcsfontosságú a pontos elhelyezés. A komponensek összeillesztése után azonnal szükséges a kötözés elvégzése a vágási felületek kiszáradásának megelőzésének érdekében.
Az asztali oltógépek már egy fejlettebb technológiai szintet képviselnek. Ezek elektromos meghajtású, félautomata vagy teljesen automatizált rendszerek, nemcsak a vágást, de sok esetben a kötözést is elvégzik. Működésük precízebb és gyorsabb a kézi gépekénél, azonban szigorúbb követelményeket támaszt a vesszők méretével kapcsolatban. A megfelelő működéshez általában 8-10 milliméteres átmérőtartományban kell tartani a vesszőket.
Akár kézi, akár oltógépes módszert használunk, kiemelkedően fontos, hogy az oltási seb megejtése után mihamarabb zárjuk le a sebet. A parafinba mártás folyamata gyors és pontos, akár kisebb mennyiségben oltóknak is ajánlott. Folyamata egyszerű a parafint felolvasszuk, ügyeljünk azonban a hőmérsékletre, ne legyen a parafin túl meleg, optimális a 65-75 oC-on történő bemártás, a bemártás csupán 2-3 másodpercig tartson.
Az oltások bekötözése vagy parafinozása után a vesszőket, úgynevezett hajtató ládákba helyezzük, megóvva őket a kiszáradástól. A ládákban a vesszők leggyakrabban apró szemű fűrészporba kerülnek. A ládákat megtöltés után beöntözzük tiszta vízzel, majd hűvös helyen tároljuk a hajtatás kezdetéig.
A hajtatás kezdetének időpontjával, a hőmérséklettel és a többi részlettel a következő cikkben részletesen foglalkozunk.
Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net