zöldségtermesztés

Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy az intenzív növénytermesztésben az öntözés célja az ideális talajnedvesség biztosítása mellett a káros sók kimosatása az aktív gyökérzónából. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg, és annak mérésére van egy jól bevált műszerünk, a markunk. A zöldségfélék többsége számára az a talajnedvesség számít optimálisnak, amelynél a markunkban összeszorított föld összeáll, egyben marad, a markunk nedves lesz tőle, viszont nem képlékeny, azaz nem préselődik ki az ujjaink között. Ennek az ideális talajnedvességi állapotnak a fenntartására különböző öntözési stratégiákat dolgoztak ki a szakemberek, amely magában foglalja az öntözési vízadagokat (azaz mennyi vizet juttatunk ki egységnyi területre, valamint, hogy milyen gyakran kell ezt megtennünk. Azonban az ördög a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen kérdés az öntözési adagok meghatározása.

A levegő korlátoz

Az öntözési vízadagok kiszámításakor elvileg abból kellene kiindulni, hogy a növényeink számára talajnedvesség milyen határok között számít optimálisnak, valamint, hogy e két szélső érték közötti különbség milyen mennyiségű víz kijuttatásával tudjuk pótolni. Ennek meghatározása elég bonyolult feladat lenne, hisz a talajban a vízkülönböző kötöttségi formában van jelen, valamint különböző szívóerő szükséges azok felvételéhez. Legkönnyebben felvehető a rögök közötti nagy pórusokban megtartott víz, valamint a rögök felszínén enyhén kötött vízréteg. Az apró kapillárisokban, valamint a rögök belsejében mélyen felszívódott víztartalékok már nehezebben felvehetők a növények számára, mivel ezek felszívásához a növények gyökereinek nagy szívóhatást kell kifejteniük. A gyökerek szívóhatása korlátozott, ezért az ilyen víztartalékok felhasználásakor már a növények kissé lankadnak, nincs meg bennük a megszokott turgor-nyomás. A talajban lévő víztartalékok harmadik fajtája a növények számára már szinte felvehetetlen, olyan erősen kötődnek a talajt alkotó anyagokhoz.

Mivel ezeknek a víztartalékoknak az aránya igen erősen függ a talaj típusától, a talaj szerkezetétől stb., ezért túl bonyolult lenne ezek alapján meghatározni az alkalmanként kijuttatandó vízmennyiség mértékét. E helyett a gyakorlatban megkerülték a kérdést, s azt kezdték el vizsgálni, hogy a növények öntözésekor mennyi levegőt kell feltétlenül hagynunk a gyökérzónában a gyökerek megfelelő működéséhez. Érdekes módon minden talajtípusra ez az érték kb. az össztérfogat mintegy negyede, azaz 25%.  Ha gyökérzónában a levegő térfogata lecsökken 20% alá, akkor a gyökerek nem jutnak elegendő oxigénhez. A 30% feletti levegőarány viszont a súlyos kiszáradás jele, amikor a talaj könnyen felvehető vízkészlete már kimerült. A feladatunk az, hogy a gyökérzóna minél nagyobb térfogatában biztosítsuk, hogy e két határérték között tartsuk a talaj levegő tartalmát.

Mennyi az annyi?

Mennyi is ez például az uborka esetében? Az uborka gyökérzónájának csepegtetőcsöves öntözés esetén egy viszonylag keskeny, 25 cm széles 15 cm mély sáv, ami folyóméterenként 40 liternek felel meg. Ideális talajszerkezet és pontos időzítés esetén elvileg 40 liter x 10% = 4 liter vizet adhatnánk folyóméterként egy-egy öntözéskor. Figyelembe véve, hogy a talajszerkezet a legtöbbször sajnos nem nevezhető ideálisnak, valamint hogy az öntözéssel nem szokás megvárni az utolsó pillanatot, a ténylegesen kijuttatható öntözési adag ennek az ideális értéknek csak az egyharmada-egynegyede, azaz 1-1,3 liter folyóméterenként. Ez az érték az egysoros csepegtetőcsöves öntözésre vonatkozik. Amennyiben két csepegtető csövet használunk a növények két oldalán, az aktív gyökérzónát, ha nem is duplájára, de kb. másfélszeresére növeljük. Emiatt a kijuttatható vízadag is 1,5-2,0 liter/folyóméterre növekszik. Slangos öntözésnél, amit egyre ritkábban használunk, még nagyobb gyökérzónát, ezzel együtt még nagyobb kijuttatható vízadagot kapunk. Slangos öntözés esetén az aktív gyökérzóna további megnövelése révén ez az érték elérheti a 3-4 liter/folyóméter vízmennyiséget, ami sok esetben az uborka teljes napi vízigényét fedezi! Tehát slangos öntözésnél elegendő volt naponta egyszer, esetleg kétszer öntözni, míg csepegtető csöves öntözésesetén naponta akár 4-6 alkalommal is be kell indítani az öntözést.

Vízellátás és -kezelés

A paradicsom esetében a kijuttatható vízadagok jóval nagyobbak is lehetnek, ugyanis a paradicsom gyökerei jóval mélyebben hálózzák be a talajt. Dupla gyökérzóna térfogat pedig dupla öntözési vízadagokat jelent. Tehát megfelelő talajszerkezet és gyökérzet esetén a paradicsom öntözési vízadagja mintegy duplája az uborkáénak. Ez azt jelenti, hogy a két növény hasonló  napi vízfelhasználása ellenére  a paradicsomot jóval ritkábban elegendő öntözni, mint az uborkát, de jóval nagyobb vízadagokkal. Tovább növeli a különbséget a két növény öntözése között az is, hogy a paradicsom gyökérzete igen jól tudja hasznosítani a második csoportba tartozó, erősebben kötött vizet is. Ezen kívül a mélyebb rétegekbe lehatolt gyökerekhez már folyamatosan feljuthat a kapillárisokon keresztül a talaj mélyebb rétegeiből is a talajvíz, ami néha már teljesen felborítja az egész öntözési-tápoldatozási stratégiánkat.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fentebb leírt számítás az alkalmanként kijuttatható vízadagokra vonatkozik, a naponta kijuttatandó vízmennyiség az folyamatosan változik a növény vízfelvétele, a talaj párologtatása, valamint a szükséges drén-víz mennyiség arányában.

Nem pocsékolás!

Az alkalmanként kijuttatandó vízadagok mennyiségére befolyással van még az előző cikkünkben már megemlített „sófal” vagy „sókéreg” kialakulásának jelensége. Ez a „sófal” az öntözések során átnedvesedő és a száraz talaj határán alakul ki, és ebben a zónában a só-koncentráció (EC-érték) a többszöröse a gyökerek számára elviselhető értéknél. A fizika törvényei alapján az itt felhalmozódott káros sók folyamatosan mennének visszafelé az alacsonyabb EC-értékű gyökérzónába, leperzselve a gyökereket. Ennek a káros folyamatnak a megelőzése érdekében igyekeznünk kell akkora vízadagokkal öntözni, hogy a gyökérzóna átnedvesítésén túl biztosítani tudjunk a víz kifelé történő mozgását, biztosítva a káros sók kimosódását a gyökérzónából, valamint a „sófal” behatolásának megakadályozását. És ez a vízmennyiség nem kevés! Átlagosan a növények által felvett vízmennyiségnek mintegy a fele, azaz az öntözésekkor kijuttatott teljes vízmennyiség harmada folyamatosan elhagyja a gyökérzónát. De ezt a veszteséget vállalnunk kell! Mert, ha mindig csak annyi vizet adunk, hogy a gyökérzóna átnedvesedik ugyan, de nincs ez a kifolyó víz, amit a szakirodalomban „drén”-nek neveznek, akkor a felhalmozódott káros sók leperzselik a gyökereket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még a délelőtt folyamán, lehetőleg minden öntözés után megfigyelhető legyen a drénvíz megjelenése. Az izolált bakhátas („iszapos”) termesztési technológiánál, vagy a vödrös termesztésnél szemmel látható a kicsurgó víz. A hagyományos talajos termesztésnél viszont kézzel kell beletúrni a földbe, és ellenőrizni, hogy milyen messzire jutott el az öntözővizünk.

A hagyományos talajos termesztésnél a drénvíz mennyiségét az alapján ítélhetjük meg, hogy mennyire nedvesítjük át az aktív gyökérzónát körülvevő talajt. Ilyenkor megvizsgáljuk a bakhátak alatti talajt, valamint azt is, hogy oldalirányban, azaz a művelő utak talaja mennyire nyirkos. Ehhez sokszor nem is kell beleásni a földbe, ugyanis a letaposott út, ha „barnállik”, szemmel láthatóan nedves, akkor elegendő drénvíz hagyja el a bakhátat oldal-irányba is.

A vödrös, ládás termesztésnél még egyszerűbb a dolgunk, hiszen itt nem csak azt tudjuk megállapítani, hogy kifolyik-e a termesztő edényekből a drén-víz, hanem a pontos mennyiségét is meg tudjuk mérni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-27

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

A növényvédő szerek helyes adagolása és bekeverése a permetezőgépbe alapvető feltétele a hatékony és biztonságos növényvédelemnek. A nem megfelelő keverés nemcsak a hatékonyságot csökkentheti, hanem komoly károkat okozhat a növényállományban, sőt a permetezőgépben is lerakódásokat vagy eltömődéseket idézhet elő. Éppen ezért kiemelten fontos a helyes eljárás betartása minden permetezés előtt.

A permetezés megkezdése előtt célszerű előkészíteni a szükséges eszközöket, különösen a kisebb mérő- és keverőedényeket. Ezek segítségével a növényvédő szereket előzetesen feloldhatjuk vagy elkeverhetjük, mielőtt a permetezőgép tartályába juttatnánk azokat. Ez az előkészítési lépés segít abban, hogy a hatóanyagok egyenletesen oldódjanak fel, és ne alakuljanak ki csomók vagy lerakódások.

A permetezőgép feltöltése során az egyik legfontosabb szabály, hogy először a tartályt körülbelül félig töltsük fel tiszta vízzel. Ezt követően adjuk hozzá a növényvédő szereket a megfelelő sorrendben. A sorrendiség kulcsfontosságú, mivel az egyes formulációk eltérően viselkednek vízben és egymással is reakcióba léphetnek.

Általános szabályként először a poralapú készítményeket (például vízben diszpergálható granulátumokat vagy nedvesíthető porokat) kell bekeverni. Ezeknek időre van szükségük a teljes feloldódáshoz. Ezt követik a folyékony permetszerek. A keverési folyamat végén kerülnek a tartályba a lombtrágyák, valamint a nedvesítő- és tapadásfokozó szerek. Ezek az anyagok segítik a permetlé jobb megtapadását és eloszlását a növény felületén.

Permetezéskor egy permetezőtartályba lehetőleg ne keverjünk háromnál több növényvédő készítményt. Minél több szer kerül egy keverékbe, annál nagyobb az összeférhetetlenség és a hatékonyságcsökkenés kockázata. A túl sok komponens kicsapódást, perzselést okozhat, de a permetező eltömődését is előidézheti. Három készítmény együttes használata általában még biztonságosan kezelhető, ha a gyártói előírásokat betartjuk.

Amennyiben új növényvédő szert vagy új kombinációt szeretnénk alkalmazni, minden esetben ajánlott keverési próbát végezni. Ehhez egy átlátszó edényben, kis mennyiségben keverjük össze a tervezett szereket azonos arányban. A keveréket kb. 10-15 percig hagyjuk állni, és figyeljük meg az esetleges változásokat.

Normál esetben a keverék homogén marad, nem történik látható reakció. Azonban ha problémás kombinációról van szó, különféle figyelmeztető jelek jelentkezhetnek. Ilyen lehet az erőteljes pezsgés, ami kémiai reakcióra utal, vagy a szín jelentős változása, különösen, ha sötét elszíneződés jelenik meg. Szintén problémát jelezhet, ha a keverék zavarossá válik, csomósodik („megtúrósodik”), vagy ha az edény melegedni kezd.

Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a készítmények nem kompatibilisek egymással, és használatuk együtt nem javasolt. Ilyen esetben más kombinációt kell választani, vagy külön-külön kell kijuttatni a szereket.

A megfelelő keverési és adagolási technológia betartása nemcsak a növényvédelem hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul a környezet védelméhez és a gazdálkodás biztonságához is.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/24/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-4

A trágyázás jelentősége és a trágyacsomó helye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,
A trágyázás jelentősége és a trágyacsomó helye

A trágyázás már ritkaságnak számít Kárpátalján, ami főként a falusi állattartás visszaszorulásának, illetve a könnyebb alternatívát nyújtó ásványi trágyafélék (műtrágyák) bőséges kínálatának tudható be. Igen ám, de a trágya hatása nemcsak a tápanyag-utánpótlásban nyilvánul meg, hanem fontos szerepet játszik a talajszerkezet, illetve a talajélet fenntartásában is. Trágya nélkül az intenzív termesztés a talajban hosszú távon nem kivitelezhető. Évről évre csökkenni fognak a terméseredmények, s egyre több problémával szembesülünk, ha nem tápláljuk trágyával (szerves anyaggal) a talajunkat.

Gyakorta hallhatjuk a panaszokat, hogy nincs trágya, nem lehet beszerezni, hogy megégette a palántákat, vagy hogy méregdrága, horribilis összegekbe kerül. De aki talajos intenzív zöldség- vagy gyümölcstermesztésben gondolkodik, annak trágyára lesz szüksége. S mivel napjainkban valóban ritkán lehet érett trágyát szerezni, a kockázatok és a veszélyek csökkentése érdekében meg kell tanulnunk azt helyesen kezelni, tárolni és felhasználásra előkészíteni. Ahogyan egyre többet kérnek el a trágyáért, úgy egyre többe kerül a gazdálkodónak a tudatlanság és a „féltudás”. Tehát meg kell tanulnunk helyesen bánni vele.

A trágyacsomó elhelyezése

A trágyacsomó megfelelő kezelése és elhelyezése az egyik legfontosabb, mégis sokszor elhanyagolt feladat. A helytelen tárolás nemcsak komoly környezeti terhelést jelent, hanem közvetlen gazdasági veszteséggel is jár: a rosszul tárolt trágya akár tápanyagtartalmának 30–50%-át is elveszítheti, mielőtt kijuttatjuk. Sőt, a fóliaházak közelében tárolt friss trágya nemegyszer okozott már ammóniaperzselést. Tehát nem mindegy, hogy milyen a trágya, hová öntik, hogyan tárolják.

A trágyacsomó elhelyezésekor az első és legfontosabb szempont a környezeti kockázatok minimalizálása. A trágya jelentős mennyiségű nitrogénvegyületet, foszfort és egyéb tápanyagot tartalmaz, amelyek megfelelő kezelés nélkül leszivároghatnak a talajba, bejuthatnak a felszíni és a felszín alatti vizekbe. Ezért a trágyacsomót soha nem szabad vízfolyások, tavak, kutak közelében elhelyezni.

Emellett figyelembe kell venni a domborzati viszonyokat is. Lejtős területen a trágyacsomót mindig a lejtő alsó részén helyezzük el úgy, hogy a csurgalék ne folyhasson bele közvetlenül a vízbázisba, fóliasátorba vagy ültetvénybe. Ha erre nincs lehetőség, csurgalékgyűjtő árkot vagy medencét kell kialakítani.

Amennyiben hosszú távú tárolás (két évnél tovább) a cél, a trágyacsomó alá lehetőleg kerüljön vízzáró aljzat, betonozott trágyapad vagy tömörített agyagos alap. Ez megakadályozza a nitrát és foszfor beszivárgását a talajvízbe, és megkönnyíti a gépi kezelést is.

Az elhelyezéskor ugyancsak figyelembe kell venni az uralkodó szélirányokat. A lakóépületek, szomszédos ingatlanok és közutak szél felőli oldalán a trágyacsomó kellemetlen szagterhelést okozhat – ez ugyan nem minden esetben ütközik törvénybe, de a jószomszédi viszony szempontjából mindenképpen fontos körülmény.

Nyáron az erős napsütés felgyorsítja a párolgást. Ha lehetséges, az észak vagy kelet felé néző, részben árnyékolt elhelyezés a kedvezőbb.

Vegyük figyelembe azt is, hogy a trágyacsomónak minden évszakban géppel megközelíthetőnek kell lennie. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/22/tragyazas-jelentosege-es-tragyacsomo-helye

Az édesburgonya (batáta) ültetése

Varga Gabriella batáta,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Az édesburgonya (batáta) ültetése

Ez a kiváló tulajdonságokkal rendelkező, melegkedvelő zöldségnövény egyre ismertebb és közkedveltebb vidékünkön is. Mint az az előző írásunkból (az édesburgonya palántanevelése) is kiderült, az édesburgonyát, vagy másik nevén batátát, ellentétben a burgonyával, nem gumójáról, hanem a gumójából kinevelt hajtásairól szaporítjuk. Ezt a folyamatot már a kiültetést megelőző 10–12. hétben meg kell kezdeni. Az átteleltetett gumókat hajtatni, gyökereztetni és edzetni kell, hogy minél erősebb hajtásokat, palántákat kaphassunk.

Az édesburgonya optimális ültetési idejének a május közepétől – június közepéig tartó időszakot tekinthetjük, miután megszűnnek az éjszakai fagyok. Mivel a batáta egy kiemelkedően melegigényes növény, a huzamosabb ideig tartó hideg éjszakákat nem tolerálja. Abban az esetben, ha a májusi időjárás hűvösebb az átlagosnál, akkor az ültetést érdemesebb inkább kitolni 1–2 vagy akár 3 héttel is, mindaddig, amíg az éjszakai minimum hőmérséklet el nem éri az optimális 10–15 0C-t. Ilyenkor a növényeink intenzív gyökeresedésnek és fejlődésnek indulnak, behozva valamelyest lemaradásukat.A talaj-előkészítés nagyon meghatározó a termesztés sikerességének szempontjából. Az édesburgonya a 20–25 cm mélyen, jól megmunkált, laza szerkezetű homoktalajokat kedveli, de a középkötött, kötött talajokban is eredményesen termeszthető. A terület kiválasztásakor a jó talajszerkezeten kívül fontos szempont még, hogy árnyéktól mentes, napfénnyel ellátott terület mellett döntsünk. Ültetés előtt a talajmegmunkálással egyszerre dolgozzuk be az alaptrágyát, és ekkor fontos megejtenünk egy talajfertőtlenítést is, mert a talajban található kártevők előszeretettel fogyasztják a batáta édes gumóit, ezzel sok kárt okozva a termelőnek. A palántákat előre kijelölt (kisorolt) sorokba, vagy kiemelt ágyásokba (bakhátakba), 1 méteres sor- és 0,3 méteres tőtávolságra ültetjük. A bakhátas megoldások előnyösebbek abból a szempontból, hogy formásabb gumók fejlődnek, és könnyebb ősszel a betakarításuk. A bakhátakat takarhatjuk még fekete vagy átlátszó fóliával, ez a gyomok ellen nyújt nagy segítséget, de ebben az esetben, a nyári záporok okozta plusz csapadékmennyiségből nem tud a növényünk „profitálni”, így az év folyamán sűrűbb öntözésekre lesz szükség.Jelenleg vidékünkön 3-4 különböző fajta édesburgonya termesztésével találkozhatunk. Ezek színben, ízben, formában, lombozatban és tenyészidejükben is különböznek egymástól, de tápanyagtartalmukat tekintve minimális az eltérés közöttük.
A palánták gyökerük fejlettségi szintjét tekintve különbözőek lehetnek. Ültetésükkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények és a termelői tapasztalatok. Míg valaki a gyökér nélküli dugványokat vagy a minimális gyökérrel rendelkező palántákat részesíti előnyben, mondván, a helyben (talajban) kialakított gyökérzetek szebb, formásabb gumókat nevelnek, addig mások a gyökeres (sejttálcás) palántákra „esküsznek”, és állítják, hogy ezek a palánták hamarabb fejlődésnek indulnak, könnyebben átvészelik az ültetés utáni stresszt, és ezzel akár 3-4 héttel is lerövidülhet a növények tenyészideje. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszokat kapjunk, saját magunknak kell kitapasztalni azt, hogy a mi éghajlati és talajadottságainkhoz mérten melyik az a technológiai változat, amelyikből a lehető legjobb minőségű és mennyiségű termést tudunk kihozni. Mindhárom fejlettségű palánták esetében elengedhetetlen az ültetés utáni beiszapoló öntözés, ezzel bebiztosítva a nagyobb mértékű foganást és a lendületes gyökérfejlődést.

Az ültetést kis területeken leggyakrabban ültetőfával (furkóval) végezzük. A palánta gyökérzeti fejlettségétől függetlenül az ültetés mélysége kb. 10-13 cm. Legalább 2-3 nódusz (levélhónalj) a földfelszín alá kerüljön, mert ezekből a hónaljakból képződnek később a gyökerek, amelyek a szezon folyamán elszíneződnek, aztán megvastagodnak, és ezekből a megvastagodott gyökerekből fejlődnek ki a batáták.

Ezt követően már nincs más dolgunk, mint az, hogy az ültetéstől, a betakarításig gyommentesen tartsuk a területünket és kellő vízmennyiséggel, valamint tápanyaggal lássuk el az édesburgonya palántáinkat. Ezekről a munkafolyamatokról a következő írásunkban fogunk beszámolni.

Nagy Éva, az „Egán Ede” KGK” J A falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-edesburgonya-2026-05-19

Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

A tavaszi időszakban gyorsan nő, egyre nagyobb a zöldségállomány lombozata, miközben az időjárás is szeszélyesen változik: hol napokig nem látjuk a napot, hol hét ágra süt le ránk. Ilyen, gyorsan változó körülmények között nem csoda, hogy tanácstalanok a termelők, s állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.

Bizonytalanok, hogy naponta hányszor, milyen vízadagokkal öntözzenek, milyen töménységű tápoldatot használjanak. A kérdés fontosságát jelzi, hogy nem csak a pillanatnyi szedés mennyisége függ tőle, hanem az állomány egészségi állapota is. Ugyanis a gyökérproblémák nagy része a helytelen öntözésből, tápoldatozásból adódik.

Ellentmondó adatok

Ha egy gazda veszi a fáradságot, s utána olvasgat, hogy mennyi is például az uborka napi vízigénye a szakirodalom szerint, eléggé meg fog lepődni. A különböző szakemberek egészen eltérő adatokkal állnak elő. Például Tóth Árpád „Az öntözés és tápoldatozás technikája” c. könyvében azt olvassuk, hogy egy kifejlett uborkatő átlagos napi vízigénye egy liter. Dr. Hodosi Sándor mérései szerint ez az érték kb. 2 – 3,5 litert tesz ki. Geissler és Balázs tanár urak adatai valahol a kettő között vannak. De ennyiféle, egymásnak ellentmondó adat láttán mit tehet a szegény termelő? Kerülje meg a kérdést és használja a saját józan paraszti logikáját.

A növények „itatása”

A parasztok már ősidők óta az állatok itatásánál azt a logikát követik, hogy a víz utánpótlását annak fogyásához igazítják. Tehát adnak egy bizonyos mennyiséget, amennyire biztosan szüksége lesz az állatoknak, aztán időnként ellenőrzik, hogy mennyi fogyott belőle. Ha már kevés maradt, akkor újra töltik az itatót. Például, a tyúkok aktuális vízfogyasztásáról halvány fogalma sincs a gazdasszonyoknak, mégis egész szépen elboldogulnak már évszázadok óta a tartásukkal. Az itatót naponta többször is ellenőrzik, s ha már fogytán van a víz benne, akkor utána töltik. De előtte még kiöblítik az itató alján felgyülemlett koszt, salakot. Ezt az elvet kell alkalmaznunk a növények öntözésénél is. 

Csak hát a növények esetében az itató és az etető edény az maga a termőföld, pontosabban a gyökérközeg. Azt kell naponta többször is leellenőriznünk, hogy elegendő vizet tartalmaz-e, s ennek alapján öntözni. Nagyobb gazdaságoknál erre a célra speciális talajnedvesség-mérő műszereket alkalmaznak, míg nekünk azt kell használnunk, ami szó szerint mindig kéznél van: a saját markunkat és szemünket! Tehát nem a növényeket kell figyelni, hogy kókadoznak-e már a szárazságtól, mert ez már terméskieséshez vezet, hanem a talaj nedvességét. Olyan talaj-nedvességet kell fenntartanunk, ami optimális a növény gyökérzetének működése szempontjából. És itt nemcsak a talajban lévő víz mennyisége a fontos, hanem a levegőé is. Érdekes módon ez utóbbi az igazán mérvadó, korlátozó tényező. Ugyanis csak annyi vizet adhatunk, hogy a gyökerek meg ne fulladjanak. Ugyanis a gyökerek működéséhez oxigénre, nagyon sok oxigénre van szükség. Az alábbi ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.
Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

A mesterséges közeg alatt nemcsak a kókuszrostos termesztést értjük, hanem a palántanevelésnél használt tőzeg-, vagy komposzt alapú magházföld keverékeket is!

Mint látjuk, a növények akkor érzik jól magukat, ha a talaj szerkezetében kb. 25%-nyi részt tesz ki a levegővel kitöltött pórusok térfogata. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az ilyen talajból egy maréknyit felveszünk és megszorítjuk, akkor az összetapad, a tenyerünk nedves lesz tőle, de nem teljesen képlékeny, azaz az ujjaink között nem préselődik ki a képlékeny sár.

A „só-fal” vagy „só-kéreg” jelenségéről

A csepegtetőcsöves öntözés térhódításával előtérbe került az úgynevezett „só-kéreg” kialakulásának problémája, amely nagyban meghatározza az öntözések mennyiségét és módját. Ezzel a témával a későbbiekben részletesen is fogunk foglalkozni. A jelenség lényege az, hogy a csepegtetőcsöves öntözés során átnedvesített zóna határán egy nagyon erőteljes só-felhalmozódás folyik, ami a gyökerek számára áthatolhatatlan „só-kérget”, „só-falat” alkot. Ebben a zónában a só-koncentráció értéke (EC) 5-10-szer magasabb lehet, mint a normál érték. A retektermesztők már jól ismerik ennek a jelenségnek az utólagos hatását, hisz ez a felelős az állományban kialakuló só-kártételes sávokért, és ezért van szükség feltétlenül az alapos talajátmosatásra a retekvetés előtt. Azonban a só-érzékeny növényeknél, mint például az uborka, már az adott szezonban is súlyos problémákat okozhat ez a jelenség. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-05

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (3.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (3.)

A növényvédelemnek alapvető szerepe van a terméshozam és -minőség megőrzésében, a gyakorlatban mégis gyakran fordulnak elő hibák. Ezek közül az egyik leggyakoribb a helytelen dózis alkalmazása és a készítmények pontatlan használata. Az ilyen hibák nemcsak gazdasági veszteséget okozhatnak, hanem káros hatással lehetnek a növényekre és a környezetre is. Ezért elengedhetetlen, hogy a termelők ismerjék és elkerüljék a leggyakoribb növényvédelmi hibákat. Cikksorozatunkat folytatva bemutatjuk a helyes dózisok kiszámításának egy további módját. Emellett kitérünk a megfelelő mérőeszközök kiválasztására is. Célunk, hogy segítsük a pontos és hatékony növényvédelmi gyakorlat kialakítását.

Gyakran előfordul, hogy a növényvédő szerek alkalmazásánál százalékos oldatot adnak meg. A százalékos érték azt mutatja meg, hogy 100 liter vízhez hány liter vagy kilogramm készítményt kell adagolni. Például 1%-os oldat esetén 100 liter permetléhez 1 liter (vagy kg) szert adunk. Ha kisebb mennyiséggel dolgozunk, akkor arányosan csökkentjük a szermennyiséget. Nagyon fontos a pontos mérés, mert a túl magas dózis károsíthatja a növényeket, míg az alacsony dózis hatástalan lehet. Ezért mindig körültekintően kell elvégezni a számításokat és az adagolást.

Amennyiben százalékos oldatot kell készítenünk, azt az alábbi táblázat segítségével tehetjük meg:
1 dl vízhez
0,1%-os oldat0,1 ml folyékonyvagy 0,1 g szilárd szer
1%-os oldat1 ml folyékonyvagy 1 g szilárd szer
1 l vízhez
0,1%-os oldat1 ml folyékonyvagy 1 g szilárd szer
1%-os oldat10 ml folyékonyvagy 10 g szilárd szer
10 l vízhez
0,1%-os oldat10 ml folyékonyvagy 10 g szilárd szer
1%-os oldat100 ml folyékonyvagy 100 g szilárd szer
100 l vízhez
0,1%-os oldat100 ml folyékonyvagy 100 g szilárd szer
1%-os oldat1000 ml folyékonyvagy 1000 g szilárd szer

A növényvédő szerek kijuttatásánál az egyik leggyakoribb és egyben legveszélyesebb hiba a pontatlan kimérés. A helyes dózis betartása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények egészsége és a környezet védelme szempontjából is. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy beszerezzünk egy megbízható, gramm pontosságú mérleget, amellyel precízen ki tudjuk mérni a szükséges mennyiségeket. Fontos, hogy ezt a mérleget kizárólag növényvédő szerek mérésére használjuk, és más célra ne alkalmazzuk.

Gyakran előfordul, hogy a gazdák kanállal, kupakkal vagy egyéb háztartási eszközökkel próbálják meg kimérni a vegyszereket, ami komoly hibákhoz vezethet. Ezek az eszközök nem biztosítanak megfelelő pontosságot, így könnyen alul- vagy túl­adagolás történhet. Ez nemcsak gazdasági veszteséget okozhat – hiszen sajnos olyan világban élünk, ahol a növényvédő szereket már-már aranyárban mérik –, hanem akár perzselést vagy hatástalan védekezést is eredményezhet.

A folyékony készítmények esetében szintén fontos a pontos mérés. Ilyenkor javasolt nagyobb méretű, jól skálázott fecskendők (spriccek) használata, amelyek segítségével milliliter pontossággal tudjuk kimérni az anyagot.

Ezek az eszközök könnyen kezelhetők, és jelentősen csökkentik a hibázás lehetőségét. Ráadásul a teljes szezon költségeihez viszonyítva egy grammos mérleg vagy néhány mérőfecskendő beszerzése el­enyésző beruházásnak számít. A pontos mérés tehát alapfeltétele a biztonságos és eredményes növényvédelemnek.  

Tihor-Sárközi Mónika,
 az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/05/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-3

Az édesburgonya (batáta) palántanevelése

Varga Gabriella batáta,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya (batáta) palántanevelése

Az édesburgonya termesztésének egyik sajátossága, hogy (eltérően a legtöbb zöldségnövénytől) nem magról, hanem hajtáspalántákról szaporítható. Ezeket a hajtásokat „anyagumókból” neveljük, melyek tavasszal, kellő melegben és fényben bőségesen sarjadnak. A folyamat akár egy egyszerű ablakpárkányon, akár egy felszerelt palántanevelőben is elvégezhető.

Az édesburgonya termesztésének alapja az anyagumóról kinövő hajtás, amelyeket egy bizonyos hossz elérése után levágunk, meggyökereztetjük, majd kiültetjük. Ennek a szaporítási módnak az előnye, hogy az utódnövények teljesen megőrzik fajtabéli tulajdonságaikat. Az édesburgonya szaporításánál két típusú termelő szokott előfordulni. Vannak azok a kertészkedők, akik csak saját részre, néhány szál palántát szeretnének csupán előállítani, és vannak, akik termelői szinten, nagyobb mennyiségben nevelnének ki batáta szaporítóanyagot. Jelenlegi írásunkkal pedig ezt a két változatot szeretnénk ismertetni az olvasóink számára.Otthoni palántanevelés – néhány palánta az ablakban

Az anyagumók kiválasztása

Amennyiben valaki csak otthoni nevelésben (néhány szál palánta kinevelésében) gondolkodik, akkor elegendő egyetlen egészséges, sérülésmentes gumó. A batátagumó lehetőleg biogazdálkodásból vagy megbízható kertészettől származzon, mert a kereskedelmi forgalomban kapható édesburgonya legtöbbje csírásodásgátló szerrel kezelt, amely megakadályozza a hajtások kibújását.A hajtásnevelés módjai

A vizes módszernél a gumót egy pohárba vagy tálba helyezzük úgy, hogy az alsó harmada vízben álljon. Ha szükséges, akkor fogpiszkálókkal megtámaszthatjuk, hogy ne merüljön el teljesen. A poharat meleg, napfényes ablakpárkányra kell elhelyezni és a vizet lehetőleg hetes rendszerességgel cserélni.

A földes módszernél a gumót enyhén nedves, laza palántanevelő földbe félig ágyazzuk be, és szintén meleg, világos helyre helyezzük. Ennél a változatnál ügyelni kell arra, hogy a közeg ne száradjon ki teljesen, de ne is legyen túlzottan vizes.
Az édesburgonya hajtásainak neveléséhez 22–28 °C közötti hőmérséklet szükséges. A legtöbb lakásban ez teljesíthető, különösen egy déli vagy keleti tájolású ablaknál. Közvetlen napfény előnyös, de az erős, szárító meleg és a huzatos helyek kerülendőek.

A hajtások levágása és gyökereztetése

Négy-hat hét alatt a gumón 15-25 centiméteres hajtások fejlődnek. Ha ezek elérték a 15–20 centiméteres hosszt és legalább négy-öt levél van rajtuk, akkor éles késsel vágjuk le őket az alap közelében. A levágott hajtásokról el kell távolítani az alsó leveleket és az így kapott „hajtásbotokat” egy pohár langyos vízbe állítjuk, amelyeket ismét meleg, fényes helyre tesszük. Hét-tíz nap alatt gyökerek jelennek meg a hajtás nóduszaiból (levélnyeleiből), és akkorra a palánta készen áll az ültetésre.

Ültetés előtti edzetés

Mivel az otthon nevelt palánta védett, meleg környezethez szokott, a kiültetés előtt hozzá kell szoktatni a szabadtéri viszonyokhoz. Az edzés során napközben néhány órára árnyékos, szélvédett helyre visszük, majd napról napra hosszabb időre és több napfényre kell kivinni. Ez az öt-hét napos folyamat eredménye javítja majd a kiültetés utáni megmaradást.

Termelői palántanevelés – nagyobb mennyiség, kontrollált körülmények között

Az anyagumó-állomány kezelése

Nagyobb léptékű termelésnél az anyagumók gondos kiválasztása és tárolása önálló feladatot jelent. Az előző évi betakarításból a legszebb, fajtaazonos, egészséges gumókat elkülönítjük, és 10–15 °C-on, jó szellőzésű, sötét helyen tároljuk tél végéig. A fagytól és a tartósan 8 °C alatti hőmérséklettől óvni kell őket, mert a hideg hatására a gumók megfáznak és tönkremennek.

A palántanevelés megkezdése előtt az anyagumókat egyenként átvizsgáljuk. A penészes, rothadó vagy elszíneződött példányokat ki kell selejtezni. Egyes termelők a gumókat ültetés előtt enyhe gombaölő oldatban rövid ideig áztatják, majd szárítás után hajtásra helyezik.

A gumók hajtatása

A palántanevelőben az anyagumókat hosszabb ládákba vagy sorba rendezett edényekbe helyezzük, amelyeket fűthető szaporító asztalokra rakjuk. A közeg, amelybe a gumókat helyezzük, általában sterilizált palántaföld és homok keveréke, esetleg perlittel lazítva, amely egyszerre biztosítja a megfelelő vízmegtartást és jó levegőzöttséget. A gumókat egymás mellé fektetve helyezzük úgy, hogy azok félig benne legyenek a közegben és ne érjenek egymáshoz.

Az optimális hajtásnevelési hőmérséklet 24–28 °C, amelyet különböző fűtési megoldásokkal (elektromos szőnyegek, vegetációs fűtések, meleg vizes hőlégbefúvók stb.) kell biztosítani. Az optimális páratartalom 60–70% körüli, mert a túl száraz levegő lassítja a hajtásnövekedést, a túl magas páratartalom viszont penészes betegségekre hajlamosít.

Pótmegvilágítás

Amennyiben a palánta nevelése már a tél végi, kora tavaszi időszakban elkezdődik, amikor is még gyenge természetes fény mellett zajlik, olyankor a mesterséges megvilágítás fontos szerepet játszik. Napi 14-16 óra fényperiódus biztosítása ajánlott, amelyhez a LED-es növénylámpák (fitolámpák) megfelelnek. A megfelelő megvilágítás nemcsak a hajtásnövekedést gyorsítja, hanem a szár vastagságát és a lombozat fejlettségét is javítja, ami közvetlenül hat a kiültetés utáni befoganásra.

A hajtások szedése és gyökereztetése

Ebben az esetben is, amikor a hajtások már elérik a 15-25 centiméteres hosszt, megkezdődik a szedés. Éles késsel vagy metszőollóval vágjuk le őket az anyagumó felszínéhez minél közelebb, ezzel ösztönözve az újabb hajtások sorozatát. Egy gondosan kezelt anyagumó az egész palántanevelési idény alatt több fordulóban adhat hajtásokat.

A leszedett hajtásokat kisebb léptékben vizes gyökereztetéssel, nagyobb léptékben közvetlenül valamilyen közegbe (perlitbe, kókuszrostba vagy homokos tőzegkeverékbe) dugványozva gyökereztetjük. Az utóbbi módszer megkerüli az átültetési stresszt, és a palánta a szubsztrátumban egyszerre gyökerezik és akklimatizálódik.

Tápanyag-ellátás

A palántanevelés első heteiben a növény saját tartalékaiból él, így tápoldatozás nem szükséges. Az ezt követő időszakban viszont (különösen, ha a palánták már saját gyökérzettel rendelkeznek) kiegyensúlyozott összetételű folyékony tápoldattal segíthető az egyenletes fejlődés a kiültetésig.

Palántanevelés alatti növényvédelem

Nagyobb palántaállomány esetén a kórokozók és kártevők megelőzése kiemelt fontosságú. A steril közeg használata, az anyagumók és a szerszámok tisztántartása, a rendszeres szellőztetés, valamint a palánták folyamatos figyelemmel kísérése mind az egészséges állomány fenntartásához vezet. A palántanevelés alatt a leggyakoribb gondot a levéltetvek (melyek ellen ragadós színcsapdákkal védekezhetünk) és a fuzáriumos betegségek (szükség esetén Trihoderma gomba alkalmazása) jelentik, amelyek megfelelő higiéniai eljárásokkal nagyrészt megelőzhetőek.

A kiültetés időzítése

Minden esetben alapvető szabály, hogy az édesburgonyát csak akkor szabad kiültetni, ha a talaj már legalább 15–18 °C-ra melegedett, és az utolsó fagyok veszélye elmúlt. Vidékünkön ez általában május közepe és június eleje közé esik. A hideg talajba kerülő palánta nem fejlődik, gyökeresedése megáll, és fogékonnyá válik a talajban élő kórokozókkal szemben. Az édesburgonya palántanevelése (legyen szó egyetlen pohár vízbe állított gumóról vagy nagy mennyiségű palánta előállításáról) ugyanazon biológiai folyamaton alapul. Megfelelő melegre, elegendő fényre és néhány hét türelemre van szükség. Az otthoni kertész számára néhány egyszerű eszköz egy napfényes ablak is elegendő, míg egy termelő számára a kontrollált hőmérséklet, a mesterséges megvilágítás és a gondos növényegészségügyi figyelem biztosítja, hogy időben, megfelelő minőségű palántákkal indulhasson a termesztési szezonnak.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-batata-2026-04-28

Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos,Uborka ,,,,,,,,,,,,
Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa. A tanácsért folyamodó gazdáknak előbb elmagyarázzuk a tünet kialakulásának okát, folyamatát, veszélyeit, ugyanis a védekezés sikerességéhez fontos, hogy a gazdák megértsék a kiváltó okokat, s azokat szüntessék meg. Így teszünk ebben a cikkünkben is.

A kiváltó okokról

Az okok megértéséhez egy kicsit el kell mélyednünk a növények fiziológiájában. 

Az uborka a vizet a talajból a gyökerein keresztül veszi fel. Innen a növény felső részeibe egy elég bonyolult folyamat révén jut el. Leegyszerűsítve ezt úgy képzelhetjük el, hogy a levelekben, miközben párologtatnak, szívóhatás lép fel, tehát a gyökértől a levelek irányába a víz szívóhatás következtében jut el. De hogyan jut el a termésbe? Oda a vizet a gyökerek „felpumpálják”, amit gyökérnyomásnak hívnak. Normális esetben a levelek szívóhatása és a gyökerek nyomása egy egészséges egyensúlyt biztosít. 

Ahhoz azonban, hogy a levelek párologtatni tudjanak, a levegő relatív páratartalmának elég alacsonynak kell lennie. Ha túl magas, közel van a 100%-hoz, akkor a levelek nem tudnak párologtatni, így szívóhatás sincs. A gyökerekben lévő kis „pumpák” azonban működnek, s a növényekben túlságosan is megnő a „túrbor-nyomás”. A felesleges nyomástól (víztől) a növények megpróbálnak megszabadulni úgy, hogy a levéllemez peremén keresztül „kiizzadják” azt. Sokszor azonban ez már kevésnek bizonyul, s a túlnyomástól belülről robbannak szét a szövetek ott, ahol a leggyengébbek: a növésben lévő termés csúcsán. A kibuggyanó növényi nedvek apró, 1-3 mm átmérőjű, zselatinszerű gömböcskék formájában jelennek meg a termés csúcsán. Tehát, mint látjuk, ezt a tünetet nem kórokozó váltotta ki, hanem a magas páratartalom! 

Betegségek melegágya

Annak ellenére, hogy ez a jelenség nem betegség, a különböző fertőzések melegágyává válik. A leggyakrabban a szürkepenész (botritisz), valamint a fehérpenész (szklerotinia) tud rajtuk megtelepedni. A magas páratartalom, a szabad víz megléte, a növényi szövetek sérülései mind-mind a fent említett betegségek terjedésének kedvez. A megfertőződött kis termésekről aztán a betegség alattomosan átterjed a növény többi részére is. Jobb esetben csak a hozzá érő levélre, súlyosabb esetben viszont a növény szárát is megfertőzheti, gyakorlatilag elpusztítva a növény fölötte lévő részét.

Mit tehetünk ellene?

A paraszti józanész is azt diktálja, hogy a bajt megelőzni a kiváltó okok megszüntetésével tudjuk. Jó időjárást ugyan nem tudunk a növények számára biztosítani, de jó mikroklímát, ezen belül alacsony páratartalmat a fóliaházban – igen! Ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztunk már több korábbi cikkünkben is. Emlékeztetőül a két legfontosabb pont ezek közül: szellőztetés és fűtés.

Szellőztetés

A fóliaházakat megfelelő számú és méretű szellőztetőkkel kell ellátni. Ezeket a szellőztetőket használni is kell!!! A szellőztetők nemcsak a hőmérséklet csökkentésére szolgálnak, hanem a levegő páratartalmának a szabályozására is. Tehát szellőztetni borús, esős időben is kell! Sajnos a gazdák nagy része ezt a fontos szabályt nem tartja be.

Fűtés 

A levegő relatív páratartalmának csökkentésére az egyik leghatékonyabb módszer a fűtés. A ventilátoros kazánok vagy vegetációs fűtés helyes használatával folyamatosan szárazon tudjuk tartani a lombozatot. Így a különböző kórokozók szinte esélyt sem kapnak a fertőzésre. A fűtés plusz költsége bőven megtérül a megmentett termés valamint a megspórolt permetszerek árából. A magasabb (kedvezőbb) hőmérsékleten növő magasabb termés ára pedig már „tiszta pénz” lesz a zsebünkben.

Magasabb EC 

A levegő páratartalmának szabályozásán (csökkentésén) kívül még egy lehetőségünk van: csökkentjük a gyökérnyomást. Azt minden gazda tudja, hogy a száraz talajon (ez magas talaj EC-t jelent) lankadnak – hervadnak a levelek, tehát lecsökken a turbornyomásuk. Hasonló hatást lehet elérni a talaj (tápoldat) EC-jének növelésével. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy a borús-esős időszakokban átmenetileg megemeljük a tápoldatban feloldott műtrágyák mennyiségét. Az öntözővíz minőségétől (EC-jétől) függően a szokások 1,2 kg műtrágya /1000 liter víz helyett használhatunk akár 
1,5-1,8 kg-ot is a tápoldathoz. Ez a műtrágyamennyiség (koncentráció) közvetlenül súlyos gyökérperzselést még nem okoz, de tartós használata – heteken keresztül – igen.

A legjobb, ha a fenti módszereket (szellőztetés, fűtés, magasabb tápoldat-EC) kombináljuk.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-folias-zoldsegtermesztes-2026-04-15?fbclid=IwY2xjawRn5qFleHRuA2FlbQIxMABicmlkETE3S3h6RGpIRGY4UlNSQ2hyc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHtDngXXXfIQKpaXTSg29X8fryMX_kz_EnFtCZzCRrDc4M_UrRzXyGlnD0x7S_aem_KtWHrWelPz1At8mXSMevDA

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (2.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos,Paprika,Paradicsom,Uborka ,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (2.)

A növényvédelem kulcsfontosságú szerepet játszik a terméshozam és a termés minőségének megőrzésében. Ennek ellenére a gyakorlatban gyakran előfordulnak olyan hibák, amelyek csökkentik a védekezés hatékonyságát. Sok esetben a problémát a helytelen dózis, a készítmények pontatlan használata okozza. Ezek a hibák nemcsak gazdasági veszteséget eredményezhetnek, hanem a növényekre és a környezetre is kedvezőtlen hatással lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy a termelők tisztában legyenek a leggyakoribb növényvédelmi hibákkal.

A permetszerek hatóanyagának ismerete

A növényvédő szer hatását a benne lévő hatóanyag biztosítja. Hatásmód szerint megkülönböztetünk:

• kontakt (felületen ható) készítményeket, amelyek csak ott hatnak, ahová a permetlé kerül. A kontakt hatású szerek alkalmazásakor a károsító csak akkor pusztul el, ha közvetlenül érintkezik a kijuttatott szerrel. Felhasználásakor törekedni kell arra, hogy a szer egyenletesen borítsa a levélfonákot, mert a legtöbb károsító itt található. Hátránya, hogy a növény felületéről a csapadék vagy az öntözővíz részben eltávolítja, előnye viszont, hogy megelőző (preventív) védekezésre alkalmas. Az ilyen típusú szerek további előnye, hogy a károsítóban nehezebben alakul ki az ellenálló képesség (rezisztencia).

• felszívódó (szisztemikus) hatóanyagokat, amelyek bejutnak a növény szöveteibe, ezáltal a növényt belülről védik, sőt a szövetek szállítórendszerében továbbhaladva a fiatal hajtásokba is eljutnak. Általános hátránya a felszívódó hatóanyagú növényvédő szereknek, hogy a károsítókban gyorsabb az ellenálló képesség (rezisztencia) kialakulása, emiatt a hatóanyag az adott célszervezetre többé nem lesz hatásos.

• mély hatású (lokoszisztemikus) hatóanyagokat, amelyek a növény felületének felső sejtrétegeibe hatolnak be, és a bejutás helyén felszívódnak. A mély hatású hatóanyag sem szállítódik, akárcsak a kontakt hatóanyag, de a növényt belülről védi, éppen úgy, ahogyan a szisztemikus hatóanyagok.

Hogyan számítjuk ki a megfelelő vegyszermennyiséget a permetléhez?

A növényvédő szerek használatakor az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyi vegyszert kell a permetezőgépbe tenni. A helyes mennyiség meghatározása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények, a környezet és a felhasználó biztonsága szempontjából is.

A gyakorlatban a növényvédő szerek használati utasításában a dózist általában hektárra (l/ha
vagy kg/ha) adják meg. Ez azt jelenti, hogy a készítményből mennyit kell kijuttatni egy hektár területre. A hajtatólétesítményekben (fóliasátrakban) azonban a növényvédelem háti permetezővel történik, ezért a termelőnek ki kell számítania, hogy a permetezőgép tartályába pontosan mennyi vegyszert kell tenni.

Tegyük fel, hogy egy 15 literes háti permetezőt használunk, és a készítmény címkéjén az szerepel, hogy az ajánlott dózis 0,8 l/ha, amelyet 400–600 liter vízzel kell kijuttatni hektáronként. A számítás megkönnyítése érdekében a vízmennyiségnél gyakran középértéket veszünk, ami ebben az esetben 500 liter. A számítás a következőképpen alakul: 0,8 l/ha x 15 l / 500 l = 0,024 l. Mivel a gyakorlatban milliliterben mérjük ki a vegyszert, az eredményt ezerszeresére szorozzuk: 0,024 x 1000 = 24 ml. Ez azt jelenti, hogy a 15 literes permetezőgép tartályába 24 ml növényvédő szert kell adagolni. Az így kiszámított mennyiség biztosítja, hogy a permetlé koncentrációja megfeleljen a címkén előírt hektárdózisnak.

Fontos szabály, hogy minden használat előtt újra ellen­őrizzük a készítmény címkéjén található előírásokat, és ezek alapján számoljuk ki a pontos mennyiséget. Nem ajánlott emlékezetből dolgozni vagy a korábbi használatra hagyatkozni, például arra, hogy „legutóbb 20 ml-t tettem bele”. A különböző készítmények ugyanis eltérő koncentrációban tartalmazhatják ugyanazt a hatóanyagot.

Gyakran előfordul, hogy több különböző növényvédő szerben ugyanaz a hatóanyag található, de nem azonos arányban. Ez azt jelenti, hogy bár a hatóanyag megegyezik, a szükséges dózis eltérhet. Ha ezt nem vesszük figyelembe, könnyen alul- vagy túladagolhatjuk a készítményt, ami csökkentheti a védekezés hatékonyságát vagy akár károsíthatja is a növényt.

Ezért minden esetben érdemes követni a címkén szereplő ajánlásokat és a permetezés előtt pontos számítást végezni. A gondos előkészítés segít abban, hogy a növényvédelem hatékony és biztonságos legyen. (Folytatjuk.)

Tihor-Sárközi Mónika, 

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,

a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/node/78614

Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,
Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Prímőr zöldség vagy gyümölcs megtermelésénél mindig szükség van olyan technológiákra, amely a termés minőségének és mennyiségének a javulását eredményezi. A virágbeporzás (terméskötés) az egyik legfontosabb mozzanat a termesztési fázisban. A beporzás elősegítésére többféle módszer áll rendelkezésre. Jelenlegi írásunkban ezt a technológiai változatot fogjuk tüzetesebben áttekinteni.

A virágbeporzás módszerei

Mechanikai beporzás – a növénysorokat tartó acélhuzalok, vagy a növények rázogatása, vibrációs bot (elektromos méhecske) használata. Ez a módszer időigényes, és durva, nem nyújt tökéletes beporzást, sőt még a virágokon mechanikai sérülések is keletkezhetnek, amely terméselrugáshoz vezethet.

Hormonos kezelés – biztosabb kötést eredményez a mechanikus beporzásnál, de több hátránnyal is rendelkezik. Azon kívül, hogy körülményes és fáradságos munka, a készítmény a növény más részeire kerülve a fiatal hajtáscsúcsok torzulását okozhatja, gyakran a kezelés hatására deformált, puha és gyenge minőségű termések fejlődnek, ami termésveszteséget okoz.

Földi poszméhek használata – ez a leghatékonyabb, legmegbízhatóbb és legtermészetesebb megoldás valamennyi, a beporzást elősegítő módszerek közül.

Az első kaptár betelepítésénél figyelembe kell venni, hogy a kiültetett növényeink legalább 10%-ban virágozzanak. A túl korai betelepítés esetén a méhek nem találnak elegendő virágport, és nem tudják elegendő táplálékkal ellátni a fiasítást, ezért ez a téli időszakban a család legyengüléséhez és pusztulásához vezethet, míg a tavaszi és nyári időszakban a fóliaházak elhagyásával okoznak fejtörést a gazdáknak. Ha a családok betelepítésével késünk, akkor az a termés mennyiségének rovására mehet.

Megkülönböztetünk: nagy, közepes és mini poszméhcsaládot. A nagyot 800-2000 m2, a közepest 500-800 m2, a minit pedig 500 m2, vagy az alatti hajtató házakban javasolt alkalmazni.

A kaptárok elhelyezésénél nagyon fontos a megfelelő helyválasztás, hiszen ez nagymértékben befolyásolja a méhek életét. A kaptárt egy 1m magas állványra, a kirepülő nyílással keletnek fordítva helyezzük ki. A keleti irány azért fontos, hogy a felkelő nap sugarai minél hamarabb rávilágítsanak a kaptár bejáratára, ezzel is ösztökélve a méheket a korábbi kirepülésekre. A kaptárokat célszerű a csepegő víztől és az erős déli napsugárzástól védeni, ezért érdemes egy árnyékoló lapot fölé helyezni.

A kaptár utaztatása után és a kaptár kijáratának kihúzása előtt legelső dolgunk a méhek néhány óráig tartó pihentetése. Mivel a szállítást némi stresszként élik meg, és a felzaklatott méhek a túl korai kiengedést követően nem a tájolásra figyelnek, hanem menekülnek a fóliaházakból és sokszor nem találnak vissza, legjobb a reggeli órákban történő kieresztés. Az első röptetés idejére a szellőzőket bezárjuk, mivel a méhek ilyenkor tájékozódnak és a zárt térhez alkalmazkodnak, a helymeghatározásukhoz UV-sugárzásra van szükség, ilyen fény hiánya a poszméhek megporzási hatékonyságának csökkenését okozhatja.

Különösen magas, 35 °C feletti hőmérséklet esetén a méhek a felmelegedett kaptárban a szárnyaik csapkodásával hűtik a fiasítást, és ez idő tájt nem repülnek ki és nem poroznak. Ilyenkor, hogy segítsünk a méheknek, a kaptárok tetejére nedves zsákszövetet, vagy jégakkut helyezünk, amelyet 2-3 óránkét ellenőrzünk.

A poszméhek munka közben

A poszméhek a kihelyezést követő 1-2 napon belül elkezdik a beporzást. Az érett virágokat az illatuk alapján azonnal megtalálják és gyűjtőmunkájuk során elvégzik a kertész számára oly fontos beporzást. A poszméhek előnye a házi méhekkel szemben, hogy 15 °C alatt, borult időben is tevékenyek, és még az erős szél sem akadályozza munkájukat, így szabadföldön is alkalmazhatóak. Általában egy családból 3-5 db dolgozó jár ki virágport gyűjteni, ami elegendő a meghatározott területre. Egy poszméh minden kirepülés alkalmával 400 érett, beporzásra alkalmas virágot keres fel, ami napi 10 kirepülés alkalmával 4000 virágot jelen.

Növényvédő szerek használata

A poszméhek a vegyszerekre érzékeny rovarok, így egyes szerek használatára elpusztulhatnak. Olyan peszticidek jöhetnek számításba, amelyek nem veszélyesek és nem pusztítják el őket. A növényvédő szereket három kategóriába sorolhatjuk:

1.    A poszméhekre totálisan mérgező szerek – ezeknek a szereknek a használatánál 2-3 hetet is várni kell a poszméhek betelepítésére.

2.    A poszméhekre veszélyes – a befogásukat követően, 1-3 napos evakuálás (fóliaházon kívül helyezés) után, visszahelyezhetőek a termesztő berendezésekbe.

3.    A poszméhekre veszélytelen szerek – ezek a méhekkel együtt alkalmazhatóak. Csak a kezelés idejére, a permetlé felszáradásáig kell zárva tartani a kaptárok kijáratát.

A termesztő berendezésekben (üvegházak, fóliasátrak) nevelt kertészeti kultúrák – paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, dinnye, szamóca stb. – esetében a poszméhhel történő beporzás esetén, a meglévő feltételektől függően 10-25%-os termésnövekedésen túl, még jelentős termés minőség javulás is megfigyelhető, amely a virágok tökéletes megtermékenyülésére vezethető vissza.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-zoldseghajtatas-zoldsegtermesztes-2026-04-08