A muskátli gondozása – a hosszan tartó virágzás titkai (2. rész)

A muskátli gondozása – a hosszan tartó virágzás titkai (2. rész)

A muskátli népszerűségét nemcsak színpompás virágainak, hanem viszonylag egyszerű gondozásának is köszönheti. Megfelelő körülmények között tavasz végétől egészen az első őszi fagyokig folyamatosan virágzik, így hónapokon át díszítheti balkonunkat, teraszunkat vagy kertünket. Bár a muskátli nem tartozik a legkényesebb dísznövények közé, a bőséges virágzáshoz és az egészséges fejlődéshez néhány alapvető termesztési szabályt érdemes betartani.

A sikeres nevelés az ültetéssel kezdődik. A muskátli melegkedvelő növény, ezért szabadba csak akkor kerüljön, amikor a késő tavaszi fagyok veszélye már teljesen elmúlt. Általában május közepétől biztonságosan kiültethető. Balkonládákban, cserepekben és dézsákban egy­aránt jól fejlődik, de fontos, hogy az ültetőedény alján megfelelő vízelvezetés legyen. A pangó víz ugyanis a gyökérzet károsodásához vezethet. Ültetéshez jó minőségű, tápanyagban gazdag virágföldet használjunk. A növényeket legalább 20 centiméteres távolságra helyezzük egymástól, hogy elegendő helyük legyen a fejlődéshez és a megfelelő légáramláshoz.

A muskátli a fényigényes növények közé tartozik. Ahhoz, hogy folyamatosan újabb és újabb virágokat hozzon, naponta legalább öt-hat óra közvetlen napsütésre van szüksége. A kerti muskátli és a futómuskátli különösen jól érzi magát a déli vagy délnyugati fekvésű erkélyeken. Minél több fényt kapnak, annál gazdagabban virágoznak. Az angol muskátli és az illatos muskátli valamivel érzékenyebb a nyári hőségre, ezért számukra előnyösebb lehet a világos, de a legforróbb délutáni órákban enyhén árnyékolt hely.

Hőigényét tekintve a muskátli a meleget kedveli. Az optimális fejlődéshez 20–30 Celsius-fok közötti hőmérséklet az ideális. A nyári forróságot jól viseli, feltéve, hogy megfelelő vízellátásban részesül. Az erős hőség önmagában nem károsítja a növényt, de ilyenkor fokozott figyelmet kell fordítani az öntözésre. A teleltetés során ezzel szemben hűvös, világos környezetre van szüksége. A 8–15 Celsius-fok közötti hőmérséklet ideális ahhoz, hogy a növény nyugalmi állapotban átvészelje a téli hónapokat.

Az öntözés a muskátli gondozásának egyik legfontosabb eleme. Bár húsos levelei és szárai bizonyos mennyiségű vizet képesek raktározni, a folyamatos virágzáshoz rendszeres vízutánpótlás szükséges. A nyári időszakban, különösen a forró napokon, akár naponta is szükség lehet öntözésre. A legjobb, ha a locsolást a reggeli vagy az esti órákban végezzük. Fontos azonban, hogy a föld ne maradjon tartósan nedves. Két öntözés között a talaj felső rétegének enyhén meg kell száradnia. A túlöntözés következtében a gyökerek levegőhiányos állapotba kerülnek, ami gyökérrothadást okozhat, és a növény pusztulásához vezethet.

A muskátli kifejezetten táp­anyagigényes növény. A folyamatos virágképzés sok energiát igényel, ezért rendszeres tápanyag-utánpótlás nélkül a virágzás hamar meggyengülhet. Az ültetéskor kijuttatott alap­trágya általában néhány hétig biztosítja a szükséges tápanyagokat, ezt követően azonban célszerű hetente egyszer virágzó növények számára összeállított tápoldatot alkalmazni. A káliumban és foszforban gazdag készítmények elősegítik a virágképződést, és növelik a növény ellenálló képességét. A túlzott nitrogénellátást azonban kerülni kell, mert ilyenkor a növény elsősorban leveleket fejleszt, miközben kevesebb virágot hoz.

A dús virágzás érdekében rendszeresen távolítsuk el az elnyílt virágokat és az elsárgult leveleket. Ezzel nemcsak esztétikusabbá tesszük a növényt, hanem elősegítjük az új bimbók kialakulását is. Az elnyílt virágzatokat célszerű kézzel kitörni, így a növény energiáját nem a magok érlelésére, hanem új virágok képzésére fordítja.

Bár a muskátli viszonylag ellenálló növény, bizonyos betegségek és kártevők időnként problémát okozhatnak. A legismertebb gombás megbetegedés a muskátlirozsda, amely apró sárgásbarna foltok formájában jelenik meg a leveleken. Párás, rosszul szellőző környezetben gyakran felléphet a szürkepenész is, amely a virágokat és a leveleket egyaránt károsíthatja. A kártevők közül leggyakrabban a levéltetvek, a molytetvek és a takácsatkák fordulnak elő. Ezek a növény nedveit szívogatják, gyengítik annak fejlődését, és csökkentik a virágzást. A rendszeres ellenőrzés és a megfelelő növényvédelmi beavatkozások segítenek megelőzni a komolyabb fertőzéseket.

A muskátli sikeres nevelésének alapja tehát a napfény, a kiegyensúlyozott öntözés, a rendszeres tápanyag-utánpótlás és a gondos ápolás. Ha ezekre odafigyelünk, a növény egész nyáron át gazdagon virágzik, és színpompás dísze lesz otthonunknak.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/07/20/muskatli-gondozasa-hosszan-tarto-viragzas-titkai-2-resz

A klímaváltozás új kihívásai a szőlő növényvédelmében

A klímaváltozás új kihívásai a szőlő növényvédelmében

Az elmúlt években a szőlőtermesztésben egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a megszokott növényvédelmi technológiák önmagukban már nem minden esetben elegendők. A klímaváltozás hatására nem csupán az átlaghőmérséklet emelkedik, hanem egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási helyzetek is. A gazdáknak ma már nemcsak a kártevők és a betegségek ellen kell védekezniük, hanem folyamatosan alkalmazkodniuk kell az egyre kiszámíthatatlanabb időjáráshoz is.

A 2026-os év ismét próbára tette a szőlőtermesztőket. A tavaszi fagyok sok ültetvényben jelentős károkat okoztak, különösen az alacsonyabban fekvő területeken. Számos helyen elfagytak a fiatal hajtások és fürtkezdemények, a tőkéknek pedig az alvó- és mellékrügyekből kellett újra kihajtaniuk. Ezt követően hosszabb száraz időszak alakult ki, amely ugyan visszaszorította a legtöbb gombás betegség fejlődését, ugyanakkor komoly stresszhatást jelentett a növények számára.

A száraz időjárás azonban könnyen hamis biztonságérzetet kelthet. Sokan ilyenkor úgy gondolják, hogy a növényvédelmi kezelések halaszthatók, pedig az utóbbi évek tapasztalata ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Egy-egy nyári zápor vagy zivatar, majd az azt követő meleg, párás idő elegendő ahhoz, hogy rövid idő alatt megjelenjenek a gombás betegségek. A növényvédelmet ezért nem a már kialakult fertőzéshez, hanem a várható időjárási viszonyokhoz kell igazítani.

Továbbra is a lisztharmat jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a szőlőben. A virágzás időszakában és közvetlenül utána különösen érzékenyek a fiatal fürtök, ezért ilyenkor nem szabad késlekedni a védekezéssel. A megelőző kezelések minden évben biztonságosabbak és eredményesebbek, mint a már kialakult fertőzés megfékezése.

A lisztharmat mellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a feketerothadásra is. A tapasztalatok szerint a betegség szinte menetrendszerűen jelenik meg: a direkttermő fajtáknál rendszerint már június közepén, míg a nemes fajtáknál általában Péter–Pál napja környékén. Ezekben a napokban gyakori, hogy a nagy melegeket egy-egy zápor szakítja meg, amelyet gyors felmelegedés követ. Ez a meleg, párás mikroklíma kiváló feltételeket teremt a feketerothadás számára. Amennyiben nem védekezünk időben, a betegség akár a termés 60–80 százalékát is elpusztíthatja.

Bár az idei év első fele viszonylag száraz volt, a peronoszpóráról sem szabad megfeledkezni. Az első komolyabb csapadékot követő felmelegedés már elegendő lehet a fertőzés kialakulásához. Saját megfigyeléseim során már találtam fertőzött levelet és fürtperonoszpórát is, ami jól mutatja, hogy a kórokozó jelen van. Ezért a lisztharmat és a feketerothadás elleni védekezést minden esetben célszerű olyan készítménnyel kiegészíteni, amely a peronoszpóra ellen is megfelelő védelmet biztosít.

A szélsőséges időjárás másik következménye a hirtelen érkező viharok és jégesők gyakoriságának növekedése. A jégverés mechanikai sérüléseket okoz a leveleken és a fürtökön, amelyeken keresztül könnyen megtelepedhetnek a különböző kórokozók. Ilyen esetekben a gyors beavatkozás döntő jelentőségű. A növényvédelmi kezelést lehetőség szerint néhány órán belül, de legkésőbb egy napon belül célszerű elvégezni. A sebzések beszárításában a réztartalmú készítmények továbbra is fontos szerepet töltenek be, de ma már több korszerű hatóanyag is rendelkezésünkre áll a fertőzések megelőzésére.

Az időjárási szélsőségekhez a termesztéstechnológiának is alkalmazkodnia kell. Aszályos időszakban nem célszerű túl korán visszavágni a hajtásokat. A magasabb, dúsabb lombfal természetes árnyékot biztosít a fürtök számára, mérsékli a napégés veszélyét, és részben a jégverés káros hatását is csökkentheti. Természetesen mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a lombfal továbbra is jól átszellőzzön, és a permetlé megfelelően eljusson a fürtzónába.

Az időjárási szélsőségek mellett egy új növényvédelmi kihívásra is fel kell készülnünk. A szomszédos országokban az aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség jelentős károkat okoz a szőlőültetvényekben. A betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti, amelynek rajzását az Öko Gazda Alapítvány az idei évben Kárpátalja több szőlőtermő településén is folyamatosan figyelemmel kíséri. A kihelyezett sárga ragadós színcsapdák alapján az amerikai szőlőkabóca rajzása már megkezdődött, ugyanakkor a fitoplazmás betegség jelenlétét Kárpátalján továbbra sem igazolt. Éppen ezért most még lehetőségünk van a megelőzésre. A jelenlegi gombaölő szeres kezeléseket célszerű egy hatékony rovarölő készítménnyel is kiegészíteni, hogy csökkentsük a kabóca állományát és ezzel a betegség későbbi behurcolásának, illetve esetleges terjedésének kockázatát. A védekezésre több hatóanyag is rendelkezésre áll, jelenleg jó eredményt biztosítanak az acetamiprid hatóanyagú készítmények, de megfelelő megoldást jelenthetnek a deltametrin vagy a lambda-cihalotrin hatóanyagú rovarölő szerek is.

A növényvédelmet ma már nem lehet sablon szerint végezni. A siker kulcsa a folyamatos megfigyelés, az időjárási körülményekhez igazított technológia, a kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlás és a megfelelő időben elvégzett beavatkozások összehangolása. A klímaváltozást megállítani nem tudjuk, de alkalmazkodni hozzá igen. Ez lesz a következő évek egyik legfontosabb feladata minden szőlőtermesztő számára.

Varga István
„Egán Ede” KGK JA falugazdásza
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa.

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-szolo-novenyvedelme-szolotermesztes-2026-07-15

A muskátli fajtái – a balkonok és kertek időtálló kedvencei (1. rész)

A muskátli fajtái – a balkonok és kertek időtálló kedvencei (1. rész)

A muskátli (Pelargonium) évtizedek óta az egyik legkedveltebb dísznövény.

Népszerűségét elsősorban hosszú virágzási idejének, gazdag színválasztékának, valamint kiváló alkalmazkodóképességének köszönheti. A dél-afrikai eredetű növény mára szinte minden kertben, balkonon vagy teraszon megtalálható. A nemesítők munkájának köszönhetően számtalan fajtája ismert, amelyeknek eltérők a növekedési formái, a virágméretei és a gondozási igényei. Ahhoz, hogy a megfelelő típust válasszuk otthonunk díszítésére, érdemes megismerni a legfontosabb muskátlifajtákat.

A legelterjedtebb és legismertebb típus a kerti vagy álló muskátli (Pelargonium zonale hibridek). Ez a fajta erőteljes növekedésű, bokros habitusú növény, amely kedvező körülmények között akár 60–80 centiméter magasra is megnőhet. Vastag, húsos szára idővel részben elfásodik, így több évig is életképes maradhat. Jellegzetes, kerekded levelein gyakran sötétebb színű gyűrű vagy patkó alakú rajzolat figyelhető meg. Virágai tömött, gömb alakú virágzatokat alkotnak, amelyek lehetnek egyszerűek vagy teltek. A piros színű fajták a legnépszerűbbek, de rózsaszín, fehér, lazacszínű, bordó és lila árnyalatokban is találkozhatunk velük. A kerti muskátli kiválóan alkalmas balkonládákba, virág­ágyásokba, dézsákba vagy akár közterületi virágkiültetésekre is. Erős napsütésben fejlődik a legszebben, és megfelelő gondozás mellett késő őszig folyamatosan virágzik.

A futómuskátli vagy borostyánlevelű muskátli (Pelargonium peltatum) elsősorban csüngő hajtásairól ismert. Levelei a borostyánéra emlékeztetnek, sima felületűek, fényesek és húsosak. Hajtásai akár az egy méter hosszúságot is elérhetik, ezért rendkívül látványos virágfüggönyt képeznek balkonládákban vagy függőkosarakban. Virágai egyszerűek vagy teltek lehetnek, és a fehértől a rózsaszínen át a sötétpirosig számos színváltozatban előfordulnak. A futómuskátli nagyobb víz- és tápanyagigényű, mint az álló muskátli, ugyanakkor megfelelő gondozás mellett rendkívül gazdagon virágzik. Különösen kedveli a napos, szellős fekvést, ahol hajtásai akadálytalanul fejlődhetnek.

A nagyvirágú vagy angol muskátli (Pelargonium grandiflorum hibridek) a muskátlik egyik legelegánsabb képviselője. Virágai jelentősen nagyobbak, mint a többi fajta esetében, átmérőjük gyakran eléri az 5–7 centimétert is. Szirmain gyakran sötétebb mintázat vagy bársonyos rajzolat figyelhető meg, ami különösen dekoratívvá teszi a növényt. Az angol muskátli valamivel érzékenyebb, mint a hagyományos kerti muskátli. Nem kedveli a hosszan tartó hőséget és a tűző déli napsütést, ezért számára a világos, de részben árnyékos helyek a legkedvezőbbek. Virágzási ideje rövidebb, ugyanakkor különleges szépsége miatt sok kertész kedvence.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak az illatos muskátlik is. Ezek elsősorban nem virágaik, hanem aromás leveleik miatt népszerűek. A levelek megérintésekor intenzív illat szabadul fel, amely fajtától függően lehet citromos, rózsás, almás vagy akár mentás jellegű. Az illatos muskátlik levelei gyakran mélyen szeldeltek, finoman csipkézettek, ami önmagában is dekoratív megjelenést kölcsönöz a növénynek. Virágaik kisebbek, mint más muskátlifajtáké, azonban különleges illatuk és díszítőértékük miatt sokan termesztik ezeket erkélyeken és kertekben.

Napjainkban a muskátlinemesítésnek köszönhetően számos új fajta áll rendelkezésre. Találkozhatunk kétszínű virágú, fodros szirmú, csillag alakú virágzatú vagy különleges levélszínű változatokkal is. A megfelelő fajta kiválasztásakor mindig figyelembe kell venni az adott hely fényviszonyait és a rendelkezésre álló gondozási lehetőségeket.

A muskátli népszerűsége nem véletlen. Kevés olyan dísznövény létezik, amely ennyire gazdag színvilággal, hosszú virágzási idővel és sokoldalú felhasználhatósággal rendelkezik. Legyen szó a hagyományos kerti muskátliról, a látványos futómuskátliról, az elegáns angol muskátliról vagy a különleges illatos változatokról, minden kertbe és balkonra megtalálható az oda leginkább illő fajta. (Folytatjuk.)

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/07/13/muskatli-fajtai-balkonok-es-kertek-idotallo-kedvencei-1-resz

Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Cikksorozatunk előző részeiben áttekintettük az öntözés főbb szabályait, miszerint milyen adagokkal, mikor és hányszor kell öntöznünk ahhoz, hogy a gyökérzóna folyamatosan megfelelő nedvességű legyen, miközben biztosítjuk azt is, hogy a felesleges és káros sók folyamatosan kimosódjanak a gyökérzónából az úgynevezett drénvíz segítségével. Azonban az intenzív zöldségtermesztésben az öntözés összekapcsolódik a tápanyagellátással, nem tiszta vizet adunk a növényeknek, hanem tápoldatot.

Kezdjük az alapoknál

A tápanyagellátás tekintetében a szakemberek ugyan azt a filozófiát alkalmazzák, mint az öntözésnél. Ez nem is csoda, hisz ha jól belegondolunk, a víz is csak egy a tápanyagok közül, még ha oly különleges helyet is foglal el a növények életfolyamatában. Tehát a tápanyagellátásban is úgy kell eljárunk, mint a víz kijuttatásával: meg kell határoznunk egy ideálisnak számító tápanyagszintet a talajban, s a tápanyagokat olyan mennyiségben és időzítéssel juttatjuk ki, amivel fent tudjuk tartani ezt az ideálisnak számító, lehető legnagyobb termést biztosító szintet. Hogy jobban megértsük, vegyük a legegyszerűbb példát, a mezei kultúrák tápanyagellátását. 

Első lépésben laboratóriumi talajvizsgálattal meg kellene határozni, hogy a legalább három makro elem és a talaj kémhatása tekintetében hogy áll a termőföldünk. A mérések alapján a szakemberek összeállítanak egy táblázatot, amelyben nemcsak azt tüntetik fel, hogy milyen értékeket mértek, hanem azt is, hogy az általuk alkalmazott mérési módszernél mi számít optimális értéknek, szintnek. Tulajdonképpen a gazdák számára nem a mérések abszolút értéke fontos, hanem hogy ez az érték magasabb vagy alacsonyabb az optimális értéknél. Ez fogja meghatározni a későbbi teendőit a tápanyag-utánpótlás terén.

A második kérdés, amit tisztázni kell, az pedig a növények által felvett tápanyagok mennyisége. Erre nagyon jó táblázatok vannak a szakkönyvekben vagy az interneten, ami alapján kiszámíthatjuk a kijuttatandó mennyiséget minden egyes tápanyag esetében. 
Amennyiben a talaj tápanyag-ellátottsága az optimális szint közelében van, akkor az adott tápanyagból annyit juttatunk csak ki, amennyi a tervezett termés előállításához a növénynek szüksége van, tehát annyit pótolunk, amennyit a növény kivesz a talajból. 
Amennyiben az adott tápelemből a mérések alapján a talajban kevesebb van az ideális szintnél, akkor 25-50%-kal többet kell kijuttatni ebből a tápelemből, hisz a növények igényein túl még az ideális tápanyagszint helyreállítására is áldoznunk kell.Amennyiben valamely tápelemből az optimális értéknél jóval több van a talajban, akkor pedig 25-50%-kal kevesebbet juttatunk ki. 

Azt, hogy a tápanyagok kijuttatását hogy időzítsük, a gazdák nagy rész már nagyon jól tudja. Az alaptrágyázással és fejtrágyázással kijuttatott tápanyagok (műtrágyák és szerves trágya) mennyisége a legtöbbször a pénztárca függvénye.

Tehát a növények tápanyagellátásánál is azt a filozófiát követjük, mint az öntözésnél: annyi tápanyagot juttatunk ki, hogy fenntartsunk egy optimálisnak ítélt tápanyagszintet a növények gyökérzónájában. Ha a mért tápanyagszint az optimális szint alatt van, akkor növeljük a kijuttatott mennyiséget, míg ha az optimális szint fölé kerültünk, akkor csökkentjük a kijuttatandó mennyiséget.

Azonban az intenzív zöldségtermesztésben nem elegendő éves szinten reagálni a változásokra, hanem heti, sőt napi szinten kellene méréseket végeznünk, de legalábbis figyelnünk a növényeinken fellépő esetleges hiánytüneteket, s korrigálnunk a tápanyagellátást. Természetesen ehhez már nehézkes lenne a laboratóriumi komplex vizsgálatok módszerét alkalmazni. Ezért az intenzív zöldségtermesztésben egy viszonylag olcsó, a gazdák által is könnyen elvégezhető, a mért eredményeket könnyen értelmezhető módszert vezettek be, az úgynevezett EC-mérést. 

Mi is az az EC?

Amikor EC-t mérünk, akkor tulajdonképpen azt határozzuk meg, hogy egy adott vizes oldat mennyire vezeti az áramot. Mivel a desztillált víz gyakorlatilag nem vezeti az áramot, annak az elektromos áramot vezető képessége, azaz az EC-értéke közel van a nullához. Ahogy növekszik a vízben oldott ásványi sók koncentrációja, úgy növekszik annak az EC-értéke is, hisz az ion-koncentráció növekedésével nő az oldat elektromos vezetőképessége is. Tehát amikor az oldat EC-jéről beszélünk, akkor tulajdonképpen az oldatban feloldott ásványi sók koncentrációját értjük alatta. Tudjuk azt is, hogy a növények számára a tápanyagok főleg ilyen ásványi sók formájában vehetők fel. Ezért alkalmazzák egyre szélesebb körben az intenzív zöldségtermesztésben a tápanyag-ellátottság és tápanyagszint meghatározásánál ezt a fizikai mennyiséget. A módszer elterjedését segítette az is, hogy a mérési folyamat nagyon egyszerű, s ma már a profi EC-mérők is elfogadható áron beszerezhetők.1.    Az öntözővíz EC-je

Akármilyen forrásból származó öntözővizet is használunk, abban már lesz valamennyi ásványi só feloldva. Ugyanis a lehullott esővíz, miközben átszivárog a talajrétegeken át, s eljut a kútig, kioldja a talajban lévő ásványi sók egy részét. Mint már fentebb írtuk, ha a vízben ásványi só van feloldva, akkor annak mérhető EC-értéke, azaz áramvezető képessége is van. Tehát ha megmérjük az öntözővíz EC-értékét, képet kapunk arról, hogy kb. mekkora az ásványi sók koncentrációja benne. Ehhez nem kell mást csinálnunk, mint az EC-mérőt belehelyezni vízbe, s leolvassuk a mutatott értéket. 0,5 alatt kitűnő, 0,5-1,0 között jó, 1,0-1,5 között még használható, míg 1,5 fölötti értéknél tápoldatozásra gyakorlatilag alkalmatlan öntözővízről beszélünk.

2.    A tápoldat EC-je

A tápoldat készítésekor műtrágyát oldunk fel az öntözővízben. A műtrágyák szinte kizárólag ásványi sók, vagy annak megfeleltethető vegyületek. Ez logikus is, hisz mint már említettük, a növények a tápanyagokat főleg ásványi sók formájában veszik fel. Tehát amikor tápoldatot készítünk, növeljük az öntözővíz EC-érték. A beállítandó EC-érték széles határok között változhat, 1,0-3,0 között. Az hogy milyen értékre kell beállítani, az a növénytől, a talaj EC-értékétől, s kisebb mértékben a klimatikus viszonyoktól függ. A gyakorlatban ez az érték, amivel napi szinten kell foglalkoznunk, s folyamatosan mérnünk. Ezzel tudjuk irányítani a növényünk fejlődését, biztonságosan maximális szinten tartani a növények tápanyag-ellátottságát anélkül, hogy a túl magas tápanyag-koncentrációval leperzselnénk a növények gyökérzetét. A tápoldat EC-jét ugyanúgy mérjük, mint az öntözővíz EC-jét. A beállítandó értékkel a későbbiekben fogunk foglalkozni.

A talaj (gyökérzóna) EC értékei

A talaj esetében több féle EC-értéket is figyelembe kell vennünk:

1. préselt talajoldat EC értéke, 
2 .higított talajoldat EC értéke, 
3. drénvíz EC értéke. 

Azonban a termesztési technológia meghatározza, hogy ezek közül mely értékeket tudjuk valójában megmérni, ellenőrizni, figyelembe venni. Ezzel a témával a következő cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tapanyagellatas-ontozes-2026-07-08

Paradicsomvédelem a gyakorlatban: megelőzés, higiénia és fertőzéskezelés

Paradicsomvédelem a gyakorlatban: megelőzés, higiénia és fertőzéskezelés

Évről évre egyre nagyobb problémát okoz a vírusos és a baktériumos fertőzések megjelenése, ráadásul éppen akkor, amikor termőre fordul a fóliánk. Ilyenkor felmerülhet a kérdés: miért pont most? Fontos kérdés az is, hogy miért nem áll meg a fertőzés?

Nagyon fájó a paradicsomtermelő számára, amikor a szezon közepén a tövek hervadni, foltosodni, satnyulni kezdenek, s kiderül, hogy nem a kánikula, nem a túlöntözés, hanem egy baktérium vagy egy vírus teszi tönkre munkánkat, veszélyezteti megélhetésünket.

A legtöbb ilyen kórokozónak közös vonása, hogy ha egyszer bejutott az állományba, „gyógyszerrel” már nem győzhető le. Pontosabban a baktérium esetében a védekezésre és gyógyításra van lehetőség, de jelentősen megdrágítja a termelést. A baktériumok távoltartására ezért legalább annyira fontos a higiénia és a helyes technológia, mint a védekező permetezés.

Ami viszont a vírusokat illeti, nincs az a permetszer, amely a paradicsomtő vírusfertőzését „kikezelné”. A vírusok ellen gyógykezelésre nincs lehetőség. Egyetlen igazán hatékony fegyverünk van: a megelőzés és a higiéniai szabályok következetes betartása.

Mi a teendő, ha vírusos tüneteket látunk?

A vírusos fertőzésre utaló tünet és a fertőzöttség mértéke egyaránt árulkodó lehet. Naponta járjuk végig az állományt, és figyeljük a hervadás, törpülés, foltosodás, levélsodródás, mozaikosság, illetve a termés ráncosodásának vagy elszíneződésének jeleit!

Amennyiben csak 1-1 tő vagy elvétve néhány tő produkál furcsa tüneteket, arra máris fel kell kapnunk a fejünket, hogy helyesen és időben cselekedhessünk.

Alapvetően a termelő két lehetőség közül választhat.

1. Ha könnyen beazonosítható a vírusfertőzés, és biztosak vagyunk a fertőzés tényében – fájó szívvel, de –, azonnal ki kell húznunk a növényt. A fertőzött tövet gyökerestül egy zárt zsákba emeljük ki, és a sátortól távol semmisítsük meg! A növény eltávolítása után fertőtlenítsük a kezünket és a szerszámokat! Tilos a beteg tövet az állomány közelében tárolni! A legrosszabb, amit tehetünk, hogy reménykedünk a tövek gyógyulásában, és sokáig bent hagyjuk az állományban a beteg növényeket.

2. Amikor nem vagyunk biztosak a fertőzésben, avagy korai stádiumában vesszük észre a betegséget, „karantént” alkalmazhatunk. Ez annyit jelent, hogy nem nyúlunk a tőhöz, amíg ki nem derül, mi okozza az elváltozást, például kihagyjuk a zöldmunkából, nem tekergetjük, stb.

Az alapelv: a higiénia nem költség, hanem biztosítás

A szerszám- és eszközhigiénia rendkívül fontos, és nem hagyható figyelmen kívül. Mivel a termelők többsége a zöldmunkákat kesztyűben, esetleg ollóval végzi, fontos, hogy tisztában legyünk ezek helyes használatával.

A kés, a metszőolló és a kéz a kórokozók legfőbb „futárai” a tövek között. Kacsozás, levelezés, fürtmetszés közben rendszeresen fertőtlenítsük az eszközeinket, akár tövenként is, amennyiben a fertőzés jelen van az állományban.

A baktériumok ellen (Clavibacter, Xanthomonas, Pseudomonas) jó az 1 rész hipó, 9 rész víz oldat (kb. 1-5 perc áztatás). A gazdaboltokban kapható kertészeti fertőtlenítők is eredményesen használhatók.

A vírusok ellen ennél erősebb fertőtlenítőszerekre lehet szükségünk, például alkoholos oldatokra, glutáraldehid és kvaterner ammóniumvegyület alapú szerekre. A házi praktikákkal kisebb hatásfokkal gyéríthetők a vírusok, inkább a kereskedésekben kapható fertőtlenítőszereket tanácsos előnyben részesítenünk ellenük.

Praktikus fogás: tartsunk két vagy több metszőollót, és váltogassuk azokat tövenként vagy soronként, hogy az egyik mindig áztatásban legyen, a megfelelő hatás eléréséhez szükséges ideig. A vírusok ellen hosszabb behatási (áztatási) idő kell, míg a baktériumok ellen a pár másodperces mártogatás is elegendő.

A személyi higiénia és a belépési rend

Sok gazdaságban éppen a gazda saját keze, ruhája és cipője a leggyengébb láncszem.

Kezdjük a kesztyűvel, melyet mindenki használ, de rendszerint nem fordítunk elég figyelmet a tisztán tartására. Rendszeresen, hetente új kesztyűre van szükség, vagy csak alapos mosás után használjuk újra, akár fertőtlenítőszerekkel is szükséges kezelni, így megakadályozva a vírusok és baktériumok terjedését.

Munka előtt – a fóliasátrak, de akár a fajták között is – mossunk alaposan kezet (legalább egy percig szappannal). Fontos tudni: a
ToBRFV-t a puszta kézmosás nem távolítja el megbízhatóan, ezért vírusveszély esetén kesztyű és fertőtlenítés is kell.

Nagyobb fólialétesítmény esetén ajánlott a bejárathoz higiéniai pontot
– kézfertőtlenítőt –
és a lábbeli alá fertőtlenítő szőnyeget (lábtörlő tálcát) elhelyezni, amelyen mindenkinek át kell haladnia belépés előtt.

A munkaruhát tartsuk tisztán, és ne ugyanabban a ruhában, cipőben menjünk át egyik sátorból a másikba, főleg akkor, ha az egyik már fertőzött. A fertőzött tövekkel végzett munka után a felsőruházatot forró vízben, mosószerrel mossuk ki, vagy használjunk egyszer használatos védőruhát!

Látogatók és a „biológiai biztonság”

Vírus- és baktériumfertőzés veszélyénél ne fogadjunk látogatókat a fóliasátorban! Aki belép, viseljen kesztyűt, és lépjen rá a fertőtlenítő szőnyegre!

Aki más – esetleg fertőzött – ültetvényen járt aznap, ne lépjen be tiszta sátorba átöltözés és cipőcsere nélkül! A ToBRFV ruhán, cipőn, sőt ékszeren is „utazik”.

Helyes ápolási gyakorlat a fertőzés terjedése ellen

Ne dolgozzunk a növények között, amikor a lomb nedves (harmat, öntözés, eső után)! A nedves felület a baktériumok terjedésének fő útja.

Kerüljük a felülről való lombra öntözést, a fröccsenő víz fertőzésveszélyes.

A metszést, kacsozást száraz időben, a reggeli órákban végezzük, és lehetőleg az egészséges állományrésznél kezdjük, a gyanús töveket hagyjuk ki!

A zöldmunkák után ajánlott a növényvédelmi permetezés.

A vírusterjesztő rovarok visszaszorítása

Mivel több vírust rovarok hordoznak, a vírusvédelem alapja a vektorok elleni védekezés. Fokozott figyelmet kell szentelnünk a kártevőknek, és rendszeresen permetezzünk ellenük, ha jelen vannak az ültetvényben!

Ragadós szalag színcsapdával (kék/sárga) zárjuk le a fóliasátor szellőzőnyílásait, hogy a liszteskék, tripszek, levéltetvek be se jussanak!

Helyezzünk ki ragacslapokat a korai észleléshez és a kár­tevők mennyiségének gyérítése érdekében!

Tartsuk gyommentesen a sátor belsejét és környékét, mert a gyomok a vírusoknak és a vektoroknak is gazdanövényei és búvóhelyei.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/07/07/paradicsomvedelem-gyakorlatban-megelozes-higienia-es-fertozeskezeles

Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Mint azt sokan tudják az uborka egyik és egyben „legveszedelmesebb” gombás megbetegedése az uborkaperonoszpóra. Ennek a gombás fertőzésnek a megjelenése szabadföldön és fólia alatti hajtatásban egyaránt előfordul. Az uborkaperonoszpóra fertőzés megjelenése leginkább a nyári hónapokra tehető. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni ez ellen a kórokozó ellen, meg kell vizsgálnunk azt, hogy milyen feltételek szükségesek a betegség kialakulásához. Ha az alábbi írásunkban foglaltakat megjegyezzük, valamint kellő figyelemmel és rendszerességgel vizsgáljuk a növényállományunkat, akkor már nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy megelőzzük, esetleg időben felismerve hatékonyan védekezzünk a betegség ellen.

A kórokozó megjelenése és tünetei

A peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) az uborkán kívül más kabakosokat is megfertőzhet. Fertőzésének megjelenése a nyári hónapokban rendszeresen jelentkezik. Vizsgálatok bizonyították, hogy a betegség elterjedése különösen akkor jelentős, ha éjszakákon át a harmatképződés különösen erős. A fertőzés akkor következik be, ha a harmatképződés időtartama legalább 6 óra. A levelekre kerülő gomba sporangiumok a vizes levélfelületeken kicsíráznak és a légzőnyílásokon keresztül a levelek szöveteibe hatolnak. A fertőzést elindító sporangiumok szél segítségével, légáramlással több száz kilométerre is terjedhetnek.
A betegség kezdetén az uborkalevelek színén élénksárga foltok láthatóak, amelyek levélerek által határoltak, ezért ezek a foltok szögletesek. A levél fonákán a foltok fakó színűek, világosbarnák. A levélfoltok az idő előrehaladtával „idősödnek” és erőteljesebb barna színűvé válnak. A foltok számának növekedésével (főleg a levélszéltől kiindulva) a levél elhal. A levéllemezek hosszú ideig a zölden maradó levélnyeleken csüngenek. A beteg részek fonákán barnás, vagy sok esetben már lilás sporangiumtartó gyepek képződnek. A sporangiumok fő szóródási időszaka a reggeli órákra esik. A sporangiumképzés (10–27°C) és annak csírázása (8 30°C) széles hőmérsékleti határok között van.

A peronoszpóra a hajtatás során és szabadföldön is nagyon gyorsan szétterjed. A védekezési eljárások elmaradása esetén még a nagyobb növényházakban is 14 napon belül teljes megbetegedést okozhat. A kórokozó megjelenését követően már sokkal nehezebb a betegség megfékezése, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a betegség megelőzésére.

A védekezés lehetőségei

A vetőmag palettán már találhatunk, olyan uborka fajtákat, amelyek az uborkaperonoszpórára toleránsak, vagy éppen kevésbé (pl. SV4097) fogékonyak. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben nyári termesztésben gondolkodunk, olyan fajtát válasszunk, amelyek ide sorolhatóak. Az ellenálló képességet a növény „hiperszenzitív reakciója” jelenti. A betegség megtámadja ugyan a leveleket, de a fertőzési pont körül (egy belső válasz következtében) elhalnak a sejtek, így nem tud a fertőzés tovább terjedni. Csupán apró, kivilágosodó pontok jelzik a peronoszpóra támadását.

A megelőzési eljárások közé kell sorolnunk azt is, hogy a nyári hónapokban nem zárjuk be a növényházaink szellőzőit éjszakára! Ugyanis ha bezárjuk, akkor a magas relatív páratartalomnak köszönhetően ezzel a lépéssel mi okozunk saját növényállományunknak egy több órás vizes lombfelületet, ami a „melegágya” lesz a peronoszpórának. Amennyiben van rá lehetőségünk és a termesztő létesítményünk el van látva fűtési rendszerrel, úgy abban az esetben, amikor erőteljesen párásabb időszakok vannak, érdemes napi néhány órára beindítanunk a fűtést, megakadályozva ezzel a hosszan tartó (5-6 órán túli) vizes lombfelületet és vele együtt a sporangiumok megtelepedését.

A másik szintén fontos megelőzési lépés a szellős növényállomány megtartása. Kerüljük a sűrű ültetést és idejében végezzük el az aktuális (kacsolás, levelezés) zöldmunkákat. Ezzel is lerövidíthetjük a növényállomány felszáradási idejét.

Az öntözéssel és a termesztő házakban felszerelt párásítók alkalmazásával kapcsolatban is vannak némi szabályok, amiket figyelembe kell venni a betegség elkerülése érdekében. Lehetőleg az öntözés alsó öntözésű (csepegtetőszalagos) legyen, vagyis az uborkatermesztés során kerüljük a lombozatot nedvesen tartó (esőztető) öntözést. Továbbá arra is oda kell figyelni, hogy az öntözések a kora délutáni órákig fejeződjenek be, ugyanis ezzel azt érjük el, hogy az uborka „úgy tér nyugovóra”, hogy csökkentjük annak párolgási intenzitását. Este soha ne öntözzünk! A fóliaházakban alkalmazandó párásítókat is igyekezzük úgy alkalmazni, hogy ne lépjük vele túl az 5-6 órán át tartó nedves lombfelületet.

A nyári időszakban, a tápoldatozás során kerüljük a túlzottan magas nitrogénellátást, valamint az indokolatlanul alacsony EC-jű tápoldatokat, hogy elkerüljük vele az intenzív vegetatív növekedést és ezzel együtt megakadályozzuk, hogy meggyengüljön a növény bőrszövete. A meggyengült szövetű levelek mindig fogékonyabbak a peronoszpóra betegségre. Ezzel ellentétben erősítsük inkább növényünk immunrendszerét, amelyre különböző növénykondicionáló készítmények állnak a rendelkezésünkre, vagy mi magunk is készíthetünk ilyen (pl. csalánlé) permetleveket. Ahogy az embereknél, úgy a növények esetében is fontos az erős immunrendszer, mert így jobban ellenállnak a betegségekkel szemben.

Legyünk mindig figyelmesek és szemfülesek! Amennyiben a tudomásunkra jutott, hogy a közelünkben, a szomszéd faluban, vagy akár több tíz kilométerre odébb egy másik településen már felbukkant a peronoszpóra járvány, akkor idő kérdése, hogy nálunk mikor fog megjelenni. Ebben az esetben, attól függetlenül, hogy egészséges és tünetmentes az állományunk, ajánlatos megkezdeni a megelőző védekezéseket.

Járványos időszakban az uborkaperonoszpóra ellen az alábbi hatóanyagok valamelyikével vagy kombinációjával védekezhetünk. A hatóanyagok között megkülönböztetünk kontakt (pl.: réz-hidroxid, réz-oxiklorid, réz-szulfát, klórtalonil, mankoceb stb.) és felszívódó (azoxisztrobin, metalaxil-m, foszetil, propamokarb stb.) hatású készítményeket, valamint akadnak szép számmal olyanok is, amelyek ezek kombinációit tartalmazzák. Megelőzés képen jól működnek a kontakt hatású készítmények, de amennyiben a fertőzés már felütötte a fejét, akkor abban az esetben a felszívódó és kombinált készítmények azok, amik a leghatásosabbak lehetnek.

Az uborkaperonoszpóra megelőzése ellen is alkalmazhatóak azok az ismertebb biológiai készítmények (gombaevő gombák), amelyek elpusztítják (felfalják) a kórokozó gombákat és megakadályozzák a lombfelület szövetébe való bejutásukat. Ilyen például a lombon keresztül használható Polyverzum vagy Amazon, esetleg a gyökéren keresztül felszívatott Trichoderma készítmények. 

A védekezések hatásának fokozása

A megfelelő hatás- és a kórokozó rezisztenssé válásának megelőzése érdekében egy adott készítményt 2-3-szori alkalmazása után váltani kell.

A védekezés alkalmával fontos a megfelelő lémennyiség (szerborítottság) alkalmazása úgy a levél színén, mint a fonákán egyaránt.

A védekezések alkalmával használjunk olyan kiegészítő készítményeket (pl. Kendál, Megafol), amelyek segítik a növényvédő szerek jobb hatásmechanizmusát.

A nyári időszakban fokozottan ügyeljünk a perzselés elkerülésére, ezért a növényvédelmi kezeléseket igyekezzük kitolni a kora esti órákig.    

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karapatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-uborka-betegsegei-2026-07-01

A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

A talaj az egyetlen vagyonunk, amelyet nem lehet megvásárolni, csak ápolni. A szerves trágyák megválasztása és megfelelő alkalmazása az egyik legfontosabb teendőnk a talajápolás terén.

Tovább

A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

Az idei év ismét bebizonyította, hogy a sikeres szőlőtermesztés nem csupán a növényvédő szereken múlik. A tőkék ellenálló képességét nagymértékben meghatározza azok általános kondíciója, amelynek alapja a megfelelő tápanyagellátás. A 2026-os évben a tavaszi szárazságot követő fagyok sok ültetvényben okoztak károkat, ezért különösen fontos, hogy a szőlő számára biztosítsuk a regenerálódáshoz szükséges tápanyagokat.

Tovább

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

A növényvédelmi kezelések eredményessége nemcsak a megfelelő készítmény kiválasztásán múlik, hanem azon is, hogy azt milyen technológiával juttatjuk ki. A jó permetezés nem csupán annyit jelent, hogy a növényvédő szer eljut a kívánt területre, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségben, egyenletesen és biztonságosan juttatjuk ki. A permetezés sikerességét számos tényező befolyásolja, többek között a cseppméret, a haladási sebesség, a lémennyiség helyes megválasztása, valamint a munkavédelmi előírások betartása.

Tovább

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

Tovább