A növénytermesztés mind a kezdők, mind a haladók számára hasznos és kellemes időtöltés lehet, viszont még mielőtt kiválasztaná, milyen növényt is szeretne ültetni, nézzen utána, hogy milyen körülményre, hőmérsékletre és nedvességre van szüksége a növénynek ahhoz, hogy virágozzon. A szegfű az egyik legíllatosabb virág, amit termesztünk. Egész nyáron virágzik a korai vetéstől kezdve. Magas szárának és rendkivül hosszú vázaélettartamának köszönhetően ideális vágott virág. Népszerűségének oka a viszonylagos olcsósága. A szegfű lágyszárú, többnyire évelő növény, melynek virágszirmait a zöld összenőtt csésze levelei tartják össze.

Ültetése:
A szegfű vetőmagokat december utolsó két hetében, vagy némi késéssel január első heteiben vetem el. Magföldet, humuszt, tözeget és homokot keverek össze. Ezt követően átszitálva és nedvesítve a földkeveréket nevelő tálcába helyezem, aztán finom mozdulatokkal elhelyezem a magokat kettesével. A magok veteményezése után átlátszó fóliával ajánlatos letakarni a tálcákat, a korábbi csírázás érdekében.Továbbá olyan helyre kell helyezni a tálcákat, ahol a hőmérséklet legalább 17 – 19 C-fok. Mikor megjelenik a palántának az első két levele már alacsonyabb hőmérsékleten is növekedhet (14 – 15C-fok). Innentől kezdve már lehet adagolni az ammonium- nitrátot 10 l vízhez/ 1,5 evőkanál. Március elején mikor már több level kialakul nagyobb cserépbe helyezük és visza csipjük ha azt szeretnénk, hogy a szegfű bokraink bolyhosak legyenek. Igazából ebben az időszakban alakitjuk a növényt, hogy egyszálas vagy bokros legyen, A kikeményedett palántákat április végén május elején ajánlott kiültetni a fóliaházba.
Főként napos, világos helyen érzi jól magát. A jó vízáteresztő, semleges vagy lúgos kémhatású talajt kedveli. Vízigénye átlagos, öntözzük rendesen, de mértékkel, mert gyökerei hamar meg rothadnak. A kártevők nem okoznak problémát, leginkább a lisztharmat tehet kárt benne. Viszont fogékonyak a levélbetegségekre, mint például a szegfűrozsda, melynek okozója egy gomba. A leveleken sárgásbarna dudorok és foltok jelennek meg. Ilyenkor a fertőzött leveleket le kell szedni és megsemmisíteni, de semmi kép sem kell gombaölő szert alkalmazni,
A fóliaházban történő termesztésének előfeltételei:
1. Hőigénye – Télen alacsony fényintenzitás mellett, minimum (8) 10 C fok, optimális 12 C, maximum 16 C fok. Nyáron magasabb fényintenzitás mellett, min.(8) 10 C, optimális 22 C fok, maximum 24 C fok. Nagy hőingadozás esetén a csészék meg repedhetnek.
2.Fényigénye –a virágzás időzítéséhez mesterséges megvilágítás alkalmazása szükséges, árnyékolást általában nem igényel.
3. vízigénye – az öntöző rendszerben, rendszeresen egyenletesre beállított öntöző víz enyhén langyos legyen általában a 16-18 C-fokos az ideális. Fontos a párásító beszerelése a fóliaházban, ha szegfűt akarunk termeszteni, télen a páratartalom 60-70%, nyáron pedig 70-80% kell, hogy legyen.
4. talaj és tápanyagigény – a jó szerkezetű, laza vagy a közepesen kötött talajt kedveli. A PH 7 fölött kell, hogy legyen, a felvehető mész mennyisége 3-4 kg/négyzetméterenként, só koncentráció maximum 2-ezrelék. Kálium igényes, optimális tápanyag tartalom (mg/100g termesztő közeg. Télen: 70-100g Nitrogén, 200-250g Foszfor, 220-250g Kálium. Nyáron: 70-100 N, 200-250 P, 150-170 K,+ Ca ellátás a minőség érdekében.
5.Termesztőközeg – elsősorban természetes talaj melyhez tőzeg vagy kéregföld alapú+mészpor,vagy humusz a leg megfelelőbb.
6. szaporítása – a 3-4 levélpár felett törjük le a dugványokat és tálcákba pedig perlitet és tőzeget keverünk össze és ebbe tesszük bele a dugványokat.
7. szaporítóanyagtól a készáruig-A szegfű termesztését saját magunk meg tudjuk határozni, hogy mennyi ideig is szeretnék termeszteni a fóliaházunkban lehet:
a, rövid ciklus fólia alatt, egyszeri virágoztatás 60tő/négyzetméter, tenyészidő 6-8 hónap, kiültetés május-június, szedés november-december, hozam: 1-2 szál/tő.
b, normális ciklus – kétszeri virágzási csúcs, 40 tő/négyzetméter, tenyészidő 12-14 hónap, kiültetés április-június, első szedés szeptembertől – decemberig, második szedés áprilistól – májusig, 3-5 szál/tő.
c, nyújtott ciklus – kétéves termesztés, 25tő/négyzetmétere, tenyészidő 14-24 hónap kiültetés április június, első és második virágzás, mint a normálnál, későbbi következő év őszétől elnyújtva, 15-20 szál/tő.
8. támrendszer igénye – a nagy teherbírású végtámokat az építményhez kell rögzíteni, a köztes támok 3-m-re legyenek egymástól, ezekre feszítjük ki a hálókat, 4-6 emeleten úgy, hogy a szárak belenőjenek (lyukbőség 10×10 cm alul, 15×15 cm felül).
Popovics Zsanett
2. évfolyamos kertészmérnöki hallgató