Cikksorozatunk előző két részében megismerkedhettünk az előkészítő talajműveletekkel (tarlóhántás és -ápolás, altalajlazítás), a cikk folytatásaként most a „hagyományos” talajművelési munkálatokat, a szántást és a magágykészítést beszéljük át.
Ahhoz, hogy talajaink vízgazdálkodása az eredményes növénytermesztésünket tudja szolgálni, a további talajművelési munkálatokat is a talajaink vízvesztésének, párolgásának csökkentését szem előtt tartva kell elvégezni. Mindegyik talajművelési csoport esetében arra kell törekednünk, hogy a talaj felszínére jutó csapadék minél hamarabb, ezáltal minél kisebb veszteséggel a talajba szivárogjon, valamint a már befogadott vízmennyiséget meg tudjuk őrizni növényeink számára. Célunk a minél kevesebb rög és por képzése, mert mindkét frakció alkalmatlan a talajnedvesség tárolására, valamint a növényeink gyökerei számára a megfelelő szerkezet biztosítására.
Alapművelés
Az alapművelés a legmélyebb művelet, amelyet a növényállomány tenyészideje alatt végzünk. Mélységéből adódóan nagy mennyiségű talajt „bolygatunk”, ezáltal a nedvességvesztésnek is jobban kitesszük azt. Itt is nagyon fontos odafigyelnünk, hogy mit miért teszünk. Végezhetjük forgatással és forgatás nélkül is.
A forgatásos (szántásos) talajművelés alkalmazása nagyon régi időkre nyúlik vissza, sok haszna mellett napjainkban mégis egyre jobban terjednek a forgatás (szántás) nélküli alapművelési eljárások. Kizárólag szántással tudjuk a talaj felső rétegét teljes mértékben aláforgatni, viszont ez nagy mennyiségű talaj megmozgatását jelenti, mely így ki van téve a párolgásnak. Ez a káros jelenség megakadályozható, ha a szántást minél hamarabb (lehetőség szerint a művelettel egy menetben), ekére szerelt különféle szántáselmunkálókat alkalmazva elmunkáljuk, azaz a felszínt porhanyítjuk, egyengetjük, és ami a legfontosabb, lezárjuk. Ez nem egy új keletű dolog. Az idősebb korosztály közül még talán többen emlékezhetnek a „kolhoz időből” azokra a munkagépekre, amelyeken az eke után ott „kolompolt” egy vasúti sín. Ezeknek a vasdaraboknak is az volt a funkciója, hogy rögtön, a szántással egy menetben elmunkálják a talaj felszínét, megfékezve ezzel a frissen megbolygatott talaj hirtelen kiszáradását. Természetesen napjainkban már beszerezhetőek különböző, modernebb szántáselmunkáló eszközök.
Ha itt, a kárpátaljai gazdatársadalom körében még nem is annyira elterjedt, de a fejlettebb európai országokban annál inkább, egyre nagyobb csoportot képviselnek azok, akik a forgatás (szántás) nélküli talajművelést részesítik előnyben. Természetesen ennek a technológiának is, mint minden másnak, megvannak az előnyei és a hátrányai egyaránt. A kárpátaljai gazda szemszögéből nézve talán az egyik leghúsbavágóbb hátránya ennek a művelési módnak, hogy a hozzá szükséges munkagépek, eszközök legtöbbje kevesek számára megfizethető. Ettől függetlenül említést kell tennünk erről a művelési módról is, mivel ennél a típusú talajművelésnél kimondottan nagy hangsúlyt fektetnek a talaj nedvességtartalmának megőrzésére. A technológián belül megkülönböztetünk: minimális talajművelést, csökkentett menetszámú talajművelést, sávos művelést és direkt vetést.
A minimális és csökkentett menetszámú művelés esetén a gépi munkák számát csökkentik, műveletek összevonását alkalmazzák, gépkombinációkat használnak, amellyel egyrészt időt, energiát, másrészt pedig kevesebb „talajbolygatást” (kevesebb vízvesztést) érnek el a hagyományos, sokmenetes technológiákkal szemben. Hiszen minél kevesebbet forgatjuk, keverjük a talajunkat, annál kevesebb nedvességet vesztünk.
A sávos művelés módszere viszonylag újnak mondható, amely a precíziós talajművelés részének tekinthető. Lényege, hogy ugyancsak a talaj kisebb mértékű bolygatása valósul meg azáltal, hogy egymástól meghatározott távolságban kb. 15-35 cm sávokban történik csak talajművelés. A műveletlen részek felszínén még az előző növény maradványai is ott vannak, amelyek árnyékolják a talajt, visszatartják a nedvességet a párolgás csökkentése révén, valamint a gyomnövények fejlődését is nehezítik. A direktvetés alkalmával talajmozgatás nem történik, csupán az erre alkalmas vetőgép csoroszlyája átvágja a tarlómaradványokat, megnyitja a talajt, a vetőmag bekerül a nyílásba, melyet a gép visszatakar talajjal. Ebben az esetben a talajműveléssel talajnedvesség-vesztés nem is történik, bár a növényvédelem fokozottabb figyelmet igényel, hiszen a gyommagvak, a fertőzött növényi részek sincsenek a talaj mélyebb rétegeibe dolgozva.
Alapművelés elmunkálása
Akár szántással, akár szántás nélkül történik az alapművelés, érdemes azt minél hamarabb elmunkálnunk, lezárnunk. Erre legalkalmasabb eszközök a fogas boronák, a simítók, különböző típusú hengerek. Ha az ősszel elvégzett alapművelésünket (szántásunkat) az időjárási feltételek és a talajadottságok (túl nedves a talaj) nem tudják elmunkálni, érdemes azt kora tavasszal megtennünk. Amint a talaj felszíne megszikkad, simítózásra alkalmas állapotba kerül, el kell simítanunk az őszi szántásból maradt egyenlőtlenségeket, amellyel mérsékeljük a talaj gyors ütemű száradását. Erre a műveletre alkalmasak a simítók, de a különböző kialakítású kombinátorok is végeznek egyengető munkát.
Magágykészítés
A művelet célja nem más, mint ülepedett, nem tömődött, nyirkos, porhanyított, de nem poros talajszerkezet kialakítása a vetés mélységében. Erre a magágykészítő kombinátorok vagy forgó-, ásóboronák a legalkalmasabbak, melyek után ugyan csak (leginkább egy menetben) pálcás, léces stb. hengerek zárják a talajfelszínt, védve ezzel a nedvességet.
Nagy Csaba falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net