Cikksorozatunk jelenlegi írásából megtudhatjuk, hogy a szója termesztése során milyen kártevőkkel és kórokozókkal szemben kell felvenni a harcot annak érdekében, hogy sikeres évet zárhasson az a gazda, aki a szója termesztésére szánja el magát.
A szóját, mint azt sokan tudják, a világ számos országában termesztik, s mivel sok országban és nagy területeken termesztik, ezért ez a szántóföldi növény sok kártevővel is „találkozik”. A világ különböző termőkörzeteiben közel ötven kártevője ismert, de vidékünkön csupán kevés, elsősorban hüvelyeseket károsító polifág (sok gazdanövényt kedvelő) kártevője van jelen. Ezen kártevők némelyike a gyökérzetet károsítja, de legtöbbjük a növény lombozatát „dézsmálja”.
A szója kártevői
A vetést követően a talajlakó kártevők már a kezdeti fejlődéskor támadhatják úgy a magot, mint a csírát egyaránt, ezért a szóját károsítható kártevők közül elsőként a talajlakó kártevőket lehetne megemlíteni. Amennyiben az adott területet megvizsgálva négyzetméterenként több mint 3 kártevővel (főként drótféreggel, pajorral) találkoznánk, akkor abban az esetben vetés előtti, vagy azzal egy menetben elvégzendő talajfertőtlenítési eljárás lenne indokolt, amelyet eme kártevők elleni készítmények valamelyikével végezhetjük el. Még a talaj környékén maradva, említést kell tenni a kelést követő károsító barkókról, a hamvas vincellérbogarakról és a gyalogormányos bogarakról is. Mivel eme fiatalkori kártevők a szója kelésére befejezik táplálkozásukat, ezért a legegyszerűbb megelőző védekezés ellenük, ha nem vetjük korán a szóját!
A leglátványosabb kárt okozó kártevők a lombozatot károsítók. Talán az egyetlen, részben a szójára specializálódott kártevő a bogáncslepke, amelynek hernyói súlyosan megkárosíthatják a szója lombozatát. Ez a kártevő egy tipikus vándorlepke faj, amely átteleléséhez a mediterránabb (Bulgária, Görögország, Észak-Afrika stb.) éghajlatot szokta választani. Vidékünkön nem minden évben fordul elő, de ha vannak, akkor jelenlétük és repülésük rendkívül feltűnő. Jelentősebb kárt akkor szoktak okozni, ha tömegesen vannak jelen. A hatékony védekezés szempontjából leginkább, az időben történő védekezésnek van fontos szerepe, ugyanis a legtöbb hernyókártevők elleni készítmény hatásosnak bizonyult ellenük.
A következő, szintén veszélyes kártevők a gyapottok bagolylepkék és a gamma bagolylepkék, melyek úgy a leveleket, mint a termésképző elemeket előszeretettel fogyasztják. A károsító hernyók a szóján nem igazán tudnak elbújni, így könnyen észrevehetőek. Fontos, hogy a lehető legfiatalabb hernyók ellen védekezzünk, ezért fontos az egyedszámok folyamatos figyelése, akár szexferomon csapdák alkalmazásával is. E kártevők esetében is szintén hatékonyak a szokásos hernyókártevők elleni hatóanyagok.
Az olyan szívogató kártevők, mint a takácsatkák, tripszek és levéltetvek jelenléte is előfordulhat a szójaállományunkon, amelyek a lombozat, a virágzat és a termésképző elemek károsítására képesek. Kártételük nyomán nemcsak a termés mennyisége, hanem a fehérjetartalma is csökken. A károsított szójanövény aszálystresszel szembeni ellenálló képessége is romlik. A tripszek kártétele következtében a károsított virágok pusztulása és lehullása is bekövetkezhet. Fontos megemlíteni, hogy szívogató kártevők (pl. levéltetvek) nemcsak közvetlen kárt okoznak, hanem vírusvektorként a szóját támadó vírusok terjedését is elősegítik.
A vidékünkön előforduló ázsiai márványpoloska és a vándorpoloska szintén veszélyes kártevő, mivel szintén termésminőség-romlást okoz. Jelentős károkat tudnak előidézni a szójaállományokban a gerinces állatok is. A gerinces fajok közül a mezei nyúl, a fácán és az ürge kártétele a legnagyobb. A szójakártevők elleni védekezésében kiemelt fontosságú az előrejelzés, valamint a szakszerű vetésváltási rendszer alkalmazása. Fontos elem az áttelelő kártevők elleni védekezésben az őszi talajművelés szakszerű alkalmazása.
A szója kórokozói
A szója betegségeit gomba-, baktérium- és víruskórokozók idézik elő. A szójának sok kórokozója van, melyek nagy károkat idézhetnek elő. A legjelentősebb kórokozócsoportot a gombák képezik. Ezek a kórokozók nemcsak a termésmennyiséget csökkentik, hanem a minőséget is jelentős mértékben képesek rontani, melyek közül elsősorban az olaj- és fehérjetartalom csökkenése meghatározó.
A szóját leggyakrabban fertőző vírus a szója-mozaikvírus, amely komoly kártételre képes az állományokban. A vírusok elleni védekezésben kiemelkedő szerepe van az ellenőrzött vetőmag használatnak, a rezisztens fajták alkalmazásának, valamint a levéltetvek elleni hatékony védekezésnek. A baktériumos betegségei közül a baktériumos barna levélfoltosság és a baktériumos hólyagos levélfoltosság emelhető ki. A baktériumos betegségek elleni védekezésben a vetésváltási szabályok betartása, a fertőzéssel szemben toleráns genotípusok használata és a 2-4 leveles kortól alkalmazott réz hatóanyagú növényvédő szerekre alapozott vegyszeres növényvédelem játszik meghatározó szerepet.
A gombakórokozók nagy száma és jelentős kártétele miatt az ellenük való védekezés fontos jelentőségű. A szójában a gombakórokozók közül külön említést érdemel a fehérpenészes szárrothadás, a szója diaportés hüvely- és szárfoltossága, a szójaperonoszpóra, a szója fuzáriumos hervadása, valamint az antraknózis és hamuszürke szárkorhadása. A fehérpenészes szárrothadás már csírakorban és a kifejlett növényeken egyaránt okozhat fertőzést. Az évjárat csapadékossága és a vetéstechnológiai tényezők (elsősorban az állománysűrűség) jelentős mértékben befolyásolják a fertőzés nagyságát. Az integrált védekezési módszerek (mérsékelt N-ellátás, a vetésváltási szabályok betartása) nagymértékben hozzájárulnak a kártétel csökkentéséhez. A megtámadott növények a szár fertőzött részének pusztulása miatt kiszáradnak, ezzel terméskiesést okozva.
A szója diaportés hüvely- és szárfoltossága szintén jelentős károkat képes okozni. A kórokozó a szár, a hüvely, valamint a termés károsítására egyaránt képes, és akár a termés 2/3-át is képes tönkretenni.
Szójaperonoszpóra-fertőzés esetén mozaikszerű foltok jelennek meg a levélen, melyek továbbterjednek és a lombozat pusztulását okozzák. Ellenálló genotípusok termesztésével a kórokozó fertőzése kiküszöbölhető. A peronoszpóra fertőzésének mértéke függ az évjárati hatásoktól, valamint az alkalmazott vetésváltási rendszertől és vetéstechnológiától. Mindenképpen kerülni kell az állomány túlsűrítését, valamint a túlzott N-ellátást, amely a növény gyengébb védekezőképessége miatt jelentősen növeli a fogékonyságot a kórokozó iránt.
Cikksorozatunk folytatódik!
Nagy Éva,
az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa
Forrás: karpatinfo.net