Évről évre visszatérő gondot és kárt okoznak a zöldséghajtatóknak ezek a kis kártevők. A klímaváltozás miatt egyre enyhébbek a telek, így a tavaszi megjelenésük és felszaporodásuk is egyre korábbi időszakra tevődik. Az igazán nagy gazdasági kárt viszont inkább az őszi hajtatásban szokta okozni, mivel a nyár folyamán kiültetett zsenge palántákat támadja tömegesen.

Mivel több irányú kártételük akár a termesztés eredményességét is veszélyezteti, érdemes alaposabban is megismerkedni velük.
Hogyan ismerjük fel?
Ezek az apró, nyúlánk testű, alig 1 mm-es rovarok szabad szemmel alig láthatóak. Főleg gyors mozgásukról lehet felismerni őket. A jelenlétűkről elsősorban a leveleken megjelenő ezüstös szívásfoltok árulkodnak. A paprika termésén ezen kívül súlyos „kozmetikai kárt” okoznak azzal, hogy a szívogatásuk nyomán keletkező sebek megbarnulnak, így az szinte eladhatatlanná válik.
Vidékünkön a tripszeknek két alfaja található meg: a dohánytripsz, valamint a valamivel nagyobbacska kaliforniai virágtripsz. A két alfajt csak mikroszkóppal lehet megkülönböztetni, a csápok formája alapján.
Hogyan támad?
Az atkákhoz hasonlóan igen szapora kártevő. Üvegházi körülmények között akár 8-10 generációjuk is kifejlődik. A tojásaikat a nőstények igyekeznek a virágba vagy bimbóba, ezek hiányában bármely zsenge növényi részbe süllyeszteni. A szaporaságukat mi sem jelzi jobban, hogy a berakott tojásból kb.10 nap alatt kifejlett állat lesz, miközben 4 lárvaállapoton is átmegy a fejlődésük.
A hajtatott zöldségfélék közül a paprika és az uborka a legfontosabb tápnövényük, de találkozhatunk már a paradicsomon is igen erős tripszfertőzéssel. A kártételük a paprikán számottevő, hisz, mint már említettük, tönkre teheti a termést. Nem lebecsülendő azonban a közvetett kártételük sem, hisz komoly szerepet játszanak a vírusok terjesztésében.
A védekezés alapjai
A tripszek elleni védekezésnek a megelőzésen kell alapulnia. A fóliasátrak szezonvégi nagytakarításával, az előző kultúra maradványainak megsemmisítésével, a kén-füstös vagy formalinos légtérkezeléssel, totális talajfertőtlenítés elvégzésével „tiszta lappal” tudjuk indítani a szezont.
Nagy gondot kell fordítani a palántanevelés során a palánták kártevő-mentesen tartására. Nagyon gyakori eset, hogy amikor a gazdák kisegítik egymást palántákkal, ezek a palánták tripszekkel, atkákkal fertőzöttek. Ugyanis ezeknek a maradék palántáknak a védelmére már nem figyelnek oda, és néhány nap alatt ezek a kártevők megtelepednek rajtuk.
A fóliasátrak környékének gyommentesen tartásával szintén sokat tehetünk a tripszek (és egyéb kártevők) betelepedése ellen a fóliasátrunkba.
Örvendetesen növekszik azoknak a gazdáknak a száma, akik ragacsos színcsapdák kihelyezésével eredményesen gyérítik ezeket a veszélyes kártevőket. A tripszek ellen a kék színű színcsapdát kell választani! Még eredményesebb az ilyenfajta védekezés, ha speciális feromon csapdákat használunk, amely az illatával is magához csalogatja a kártevőt. Ezzel kapcsolatban nagyon ígéretes és időszerű az ÖkoGazda Alapítvány programja, amelynek keretében Kárpátalja 7 településén lettek kihelyezve szín-, feromon-, és fénycsapdák a különböző hajtatási kártevők terjedésének nyomon követésére, gyérítésére.
Voltak ígéretes próbálkozások a biológiai növényvédelem meghonosítására is, azonban a háború kitörését követően megszakadt az ellátási lánc.
A tripszek elleni vegyi védekezés igen bonyolult feladat. Egyrészt azért, mert a hatékony hatóanyagokat, permetszereket folyamatosan vonják ki a forgalomból, másrészt a még engedélyezett permetszerek többségénél már kialakult a rezisztencia a kártevőkben.
Rejtett életmódjuk miatt a kontaktszerekkel igen nehéz elérni őket, miközben több fejlődési stádiumban is érzéketlenek a rovarölő szerekre. Mindebből adódik, hogy az egyszeri kezelés a kártevőnépességének csak igen kis hányadát tudja elpusztítani. A rövidebb várakozási idejű kontakt szerek használatakor látványosabb eredményt csak blokkszerű rovarirtással tudunk elérni, amikor is egy fejlődési ciklus alatt (kb. 10 nap) legalább 3-4 alkalommal védekezünk. A várakozási idők betarthatósága miatt ezt csak a termés kezdetéig tehetnénk meg.
A felszívódó és szisztematikus szerek közül SpinTor, a Mospilan vagy az Actara is eredményesen alkalmazható, azonban ügyeljünk az előírt dózis betartására. A Movento-nak ugyan nincs látványosan taglózó hatása, viszont hosszú távon legyengíti a tripsz-populációt, fékezi a tömeges felszaporodásukat.
Növeli a védekezés eredményességét, ha a lombozaton található egyedek mellett a talajban is megpróbáljuk irtani őket, ugyanis az életciklusuk bizonyos szakaszaiban a talajba húzódnak le bebábozódni. Erre a célra valamelyik gázosodó hatású vegyszer a legalkalmasabb (Unifosz, Fosztak, Nurel D,Wydate stb.).
Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net

