3. Rész. Termesztés komposzttal
A komposzt, tulajdonságait tekintve, nem hasonlít a pusztán ásványi anyagokat tartalmazó műtrágyára. A komposzt élő szervezetként viselkedik, mert életet hordoz, hiszen milliárd számra található benne különféle talajlakó paránylény. Hasonlít a kovászhoz, melyet nagyanyáink a kenyértésztába kevertek dagasztáskor, hogy átjárja a tésztát és az megkeljen. Így van ez a komposzttal is: nem csupán trágyaként funkcionál, de beoltja a növények számára hasznos mikroorganizmusokkal, gombafonalakkal is a talajt. Ez a talajélet segíti elő a humuszképzést termesztő ágyásainkban. Ehhez viszont fontos előfeltétel a kellőképpen fölmelegedett talaj (minimum 10 °C) valamint, hogy a komposztot megfelelő alapossággal összekeverjük az ágyás legfelső, levegős rétegével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a komposztot előzőleg egy kb. 15 cm lyukbőségű állórostán átszitáljuk, majd pedig kb. 1cm-s vastagságban rövidfogú gereblyével szétterítjük az ágyáson és talajporhanyítóval a felső 5-6 centis talajrétegbe bedolgozzuk. A rostán fennakadt nagyobb frakciójú komposztrészeket oltóanyagként használhatjuk új komposzthalmunk összeállításakor.

A komposzt nem száradhat ki, mert ez gátolja a talajélet fejlődését és a humuszképzést, ezért alkalmazzunk talajtakarást (mulcsozást). Talajtakarásra alkalmazhatunk nem kimagzott, lekaszált füvet esetleg lombot. Takarhatunk szalmával is, én magam is ezt alkalmazom. De itt fel kell hívnom a kedves olvasó figyelmét a pentozán hatás veszélyére. A pentozán hatás abban nyilvánul meg, hogy a szalma, ami száraz humuszképző anyag, és mint olyan túlsúlyban van benne a szén (C), a talajjal közvetlenül érintkező réteg lebomlásához pedig nitrogén (N) szükséges, amit a korhasztást végző baktériumok jobb híján a talajból fogják elvonni. Ez pedig negatívan fog hatni a termeszteni kívánt növényeink zöld tömegének fejlődésére. Ezért ajánlatos a mulcsozásra használt szalmát zöld kaszálékkal keverni, vagy enyhén be kell hinteni csontliszt és vérliszt keverékével kb. 50 g/m2 arányban. Ez a keverék egyébként jó nitrogén és foszfor-forrás, melynek kora tavaszal- és ősszel való kiszórása jó hatással lesz a termőtalajra akkor is, ha nem szalmával végezzük a talajtakarást. Középkötött és kötött talajnál a káliumot az agyag részecskékből vonják ki a talajlakó élőlények a növények számára.
Az így előkészített ágyásba alkalmazhatunk helyrevetést vagy palántázást, mint egy szokványos termesztő ágyásnál. Bakhátas termesztést igénylő kultúrnövény-termesztésnél, mint amilyen például a burgonya vagy a batáta (édesburgonya), célravezetőbb a komposztot a kihúzott barázdákba szórni (mint ahogyan az istállótrágyát szoktuk), és az előcsíráztatott burgonyagumókat így vessük el, betakarva a barázdákat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lokálisan kiszórt komposzt bakhátas termesztésnél magasabb terméshozamot biztosít, mint ha egyenletesen kevernénk el a talajjal.
A gyümölcsfák- és a bogyós gyümölcsű bokrok alá előnyösebb, ha rostálatlan komposztot terítünk szét 2-3 centi vastagon. Itt a komposztot nem keverjük el a talajjal, szimplán csak a felszínen hagyjuk, mert ha megbolygatnánk a fa koronája alatti részt, azzal megsértenénk a hajszálgyökereket. Viszont a talajtakarás ebben az esetben is elengedhetetlen, mert ezzel gátoljuk a talaj napsütés- és szél okozta párolgásos vízveszteségét (evaporációját), valamint tápláljuk a talajlakó hasznos élőlényeket is. A talajtakarás mértékének egyenes arányban kell állnia a levegő hőmérsékletével (forró nyárban vastagabb, télen egész vékony).

A talaj forgatását lehetőségünkhöz mérten inkább kerüljük! Ne hozzuk felszínre a mély rétegeket és ne temessük mélyre a felszíni talajt, mert ezzel kárt teszünk a talajéletben! Talajlazítás viszont föltétlen szükséges, de ezt ásó vagy eke helyett fogas-kapával végezzük, melynek fogai kb. 20 centisek legyenek. Vagy próbáljunk legalább egy ágyást így művelni kísérletképpen.
Krémer István
2. évfolyamos kertészmérnöki hallgató