Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

A tavaszi időszakban gyorsan nő, egyre nagyobb a zöldségállomány lombozata, miközben az időjárás is szeszélyesen változik: hol napokig nem látjuk a napot, hol hét ágra süt le ránk. Ilyen, gyorsan változó körülmények között nem csoda, hogy tanácstalanok a termelők, s állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.

Bizonytalanok, hogy naponta hányszor, milyen vízadagokkal öntözzenek, milyen töménységű tápoldatot használjanak. A kérdés fontosságát jelzi, hogy nem csak a pillanatnyi szedés mennyisége függ tőle, hanem az állomány egészségi állapota is. Ugyanis a gyökérproblémák nagy része a helytelen öntözésből, tápoldatozásból adódik.

Ellentmondó adatok

Ha egy gazda veszi a fáradságot, s utána olvasgat, hogy mennyi is például az uborka napi vízigénye a szakirodalom szerint, eléggé meg fog lepődni. A különböző szakemberek egészen eltérő adatokkal állnak elő. Például Tóth Árpád „Az öntözés és tápoldatozás technikája” c. könyvében azt olvassuk, hogy egy kifejlett uborkatő átlagos napi vízigénye egy liter. Dr. Hodosi Sándor mérései szerint ez az érték kb. 2 – 3,5 litert tesz ki. Geissler és Balázs tanár urak adatai valahol a kettő között vannak. De ennyiféle, egymásnak ellentmondó adat láttán mit tehet a szegény termelő? Kerülje meg a kérdést és használja a saját józan paraszti logikáját.

A növények „itatása”

A parasztok már ősidők óta az állatok itatásánál azt a logikát követik, hogy a víz utánpótlását annak fogyásához igazítják. Tehát adnak egy bizonyos mennyiséget, amennyire biztosan szüksége lesz az állatoknak, aztán időnként ellenőrzik, hogy mennyi fogyott belőle. Ha már kevés maradt, akkor újra töltik az itatót. Például, a tyúkok aktuális vízfogyasztásáról halvány fogalma sincs a gazdasszonyoknak, mégis egész szépen elboldogulnak már évszázadok óta a tartásukkal. Az itatót naponta többször is ellenőrzik, s ha már fogytán van a víz benne, akkor utána töltik. De előtte még kiöblítik az itató alján felgyülemlett koszt, salakot. Ezt az elvet kell alkalmaznunk a növények öntözésénél is. 

Csak hát a növények esetében az itató és az etető edény az maga a termőföld, pontosabban a gyökérközeg. Azt kell naponta többször is leellenőriznünk, hogy elegendő vizet tartalmaz-e, s ennek alapján öntözni. Nagyobb gazdaságoknál erre a célra speciális talajnedvesség-mérő műszereket alkalmaznak, míg nekünk azt kell használnunk, ami szó szerint mindig kéznél van: a saját markunkat és szemünket! Tehát nem a növényeket kell figyelni, hogy kókadoznak-e már a szárazságtól, mert ez már terméskieséshez vezet, hanem a talaj nedvességét. Olyan talaj-nedvességet kell fenntartanunk, ami optimális a növény gyökérzetének működése szempontjából. És itt nemcsak a talajban lévő víz mennyisége a fontos, hanem a levegőé is. Érdekes módon ez utóbbi az igazán mérvadó, korlátozó tényező. Ugyanis csak annyi vizet adhatunk, hogy a gyökerek meg ne fulladjanak. Ugyanis a gyökerek működéséhez oxigénre, nagyon sok oxigénre van szükség. Az alábbi ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.
Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

A mesterséges közeg alatt nemcsak a kókuszrostos termesztést értjük, hanem a palántanevelésnél használt tőzeg-, vagy komposzt alapú magházföld keverékeket is!

Mint látjuk, a növények akkor érzik jól magukat, ha a talaj szerkezetében kb. 25%-nyi részt tesz ki a levegővel kitöltött pórusok térfogata. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az ilyen talajból egy maréknyit felveszünk és megszorítjuk, akkor az összetapad, a tenyerünk nedves lesz tőle, de nem teljesen képlékeny, azaz az ujjaink között nem préselődik ki a képlékeny sár.

A „só-fal” vagy „só-kéreg” jelenségéről

A csepegtetőcsöves öntözés térhódításával előtérbe került az úgynevezett „só-kéreg” kialakulásának problémája, amely nagyban meghatározza az öntözések mennyiségét és módját. Ezzel a témával a későbbiekben részletesen is fogunk foglalkozni. A jelenség lényege az, hogy a csepegtetőcsöves öntözés során átnedvesített zóna határán egy nagyon erőteljes só-felhalmozódás folyik, ami a gyökerek számára áthatolhatatlan „só-kérget”, „só-falat” alkot. Ebben a zónában a só-koncentráció értéke (EC) 5-10-szer magasabb lehet, mint a normál érték. A retektermesztők már jól ismerik ennek a jelenségnek az utólagos hatását, hisz ez a felelős az állományban kialakuló só-kártételes sávokért, és ezért van szükség feltétlenül az alapos talajátmosatásra a retekvetés előtt. Azonban a só-érzékeny növényeknél, mint például az uborka, már az adott szezonban is súlyos problémákat okozhat ez a jelenség. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-05

A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

A cikksorozatunk korábbi részében már kitértünk arra, hogy a tavaszi szezonra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme a talajhibák korrigálása, azaz a talaj kémhatásának (pH értékének) valamint a sótartalmának (EC-értékének) a beállítása. A pH-érték mérése viszonylag egyszerű, és többé-kevésbé pontos értéket kapunk attól függetlenül, hogy mennyire szakszerűen végeztük el a mintavételt a fóliaházunk talajából. Sajnos az EC-érték tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyon sok gazda esett abba a hibába, hogy egy helytelenül elvégzett, vagy egy rosszul értelmezett mérési eredmény miatt elrontották a talajelőkészítést, ami a későbbiekben jelentős terméskieséssel járt.

Érdemes tehát részletesebben körbejárni ezt a fontos témát, hogy minél kevesebb problémánk legyen a későbbiekben miatta.

A szántóföldi növénytermesztésben a talajok EC-értékére, azaz a benne lévő teljes sótartalomra ritkán szükséges odafigyelni. A talajelemzések célja itt inkább a különböző tápelemek mennyiségének meghatározása külön-külön, hogy a tápanyagellátás folyamán azokból juttassunk ki többet, amiből hiány van. A káros sófelhalmozódás itt igen ritka, kivéve néhány szikesedésre hajlamos területet. A nyári, szárazabb időszakban mindenütt lezajlik ugyan egy kisebb szikesedési, só-felhalmozódási természetes folyamat, ugyanis a talajfelszínről elpárolgó nedvességből ott maradnak az addig benne feloldott ásványi sók. Azonban a csapadékosabb időszakokban ezek az ásványi sók újból feloldódnak, és lemosódnak a mélyebb talajrétegekbe, és helyre áll az eredeti állapot. Mivel ezeknek a tápanyagoknak (ásványi sóknak) az „ingázása” a különböző mélységű talajrétegek között viszonylag egyenletesen megy végbe a szántóföldünk teljes területén, ezért a 2-3 hektárt meg nem haladó tábla esetében elegendő egy vizsgálatot végezni.

A vizsgálathoz a talajmintát a tábla 10-12 pontjáról gyűjtjük be, ezt összekeverjük és ebből a keverékből veszünk ki kb. 1 kg-ot a vizsgálatok elvégzéséhez.

A fóliasátrak talajának esetében azonban másként zajlanak le ezek a folyamatok. A magas hőmérséklet miatt itt sokkal intenzívebb a talajvíz párolgása, így a káros sófelhalmozódás is a talajfelszín közelében. Ráadásul, mivel védve van az esőtől, hótól, ezért nem megy végbe ezeknek a sóknak a természetes kimosódása sem. Ennek a folyamatnak az eredménye az, hogy 1-2 év alatt a gazdaságos zöldséghajtatásra alkalmatlanná válik a fóliasátrunk talaja úgy is, hogy az üresen állt, és egy csepp műtrágyát sem juttattunk ki rá. Azonban még egy ilyen esetben is az általános szabályok alapján elvégzett mintavétellel viszonylag pontos eredményt kaphatunk az átlagos EC-értékről, mivel a sófelhalmozódás, ha fokozottabban is, de viszonylag egyenletesen megy végbe a fóliasátor talajának teljes felületén.

Sokkal összetettebb ez a folyamat azokban a fóliasátrakban, ahol már folyik a termesztés. Ugyanis itt főnövények számára (uborka, paradicsom, paprika stb.) a tápoldatot csepegtetőcsővel juttatjuk ki. Hónapokon keresztül a fóliaház talaja csak ezen a keskeny sávokon kap nedvességet. S mint már írtuk, a talajfelszín viszont mindenütt párologtatja a vizet, s amikor a talajból a víz elpárolog, a talajfelszín közelében hagyja az addig benne feloldott ásványi sókat. Ennek eredményeképpen itt megnövekszik a só koncentráció, azaz az EC. A csepegtetőcső közvetlen közelében az öntözővíz ezeket a felhalmozódott sókat újból feloldja, s viszi magával őket egészen az átnedvesített sáv határáig. Itt aztán a víz egy része elpárolog, a benne feloldott sók pedig a fent leírt módon újra kicsapódnak, felhalmozódnak. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen eléggé élesen elhatárolódó sávok alakulnak ki: a csepegtetőcső mentén átnedvesedő sávban egy alacsony EC-jű, míg azon túl egy magas sókoncentrációjú zóna alakul ki. Magyarán, a bakhátak talajának EC-értéke, főleg a csepegtetőszalagok alatt, viszonylag alacsonyabb, míg attól kicsit távolabb, különösen a művelő utaknál, pedig nagyon magas. Ezeket az EC-érték eltéréseket aztán nagyon látványosan kirajzolják az előveteményként termesztett hónapos retek vagy saláta állományok. A csepegtetőcsövek helyén világosabb zöld, dúsabb levélzetűek lesznek a növények, míg attól kicsit távolabb már sötétzöld, apróbb levelüek.

Mint látjuk, a fóliasátrak esetében a káros sófelhalmozódás nem egyenletes, és egészen különböző mérési értékeket fogunk kapni attól függően, hogy éppen honnan vettük a méréshez a mintát. 

A nyári állományváltásnál még megtehetjük azt, hogy csak a bakhátakat mosatjuk át, és az abból vett mintákat mérjük be. Ugyanis ilyenkor általában nem végzünk szántást vagy mélyásást, csak a bakhátak talaját lazítjuk fel, azaz a bakhátak talaja nem keveredik össze a művelő utak „sósabb” talajával. Az őszi talajelőkészítés során azonban már elkerülhetetlen a fóliaház talajának teljes átmosatása a cikksorozatunkban már korábban leírt módon. 

Mint látjuk, ennek az átmosatásnak két célja is van. Az első, kézenfekvő cél a káros sófelhalmozódás megszüntetése, kimosatása a felső talajrétegekből. A másik, kevésbé fontos célunk pedig a talaj „homogenizálása” azaz annak elérése, hogy a talaj-EC értéke a fóliasátorban mindenütt viszonylag egyforma legyen, bárhonnan is vesszük majd a mintát a méréshez. Így érhetjük el, hogy a következő szezonban az állományunk egyenletesen fejlődjön, és maximális termést kapjunk. 

Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Forrás: karpatinfo.net