A globális felmelegedés korában, amikor az általános csapadékhiány miatt több vidéken is szó szerint kiszáradnak az ásott kutak, talán megmosolyogtató a magas talajvíz veszélyéről beszélni. Márpedig ez igenis valós veszély! Elegendő csak az idei év májusi-júniusi szokatlanul csapadékos időszakára gondolni, amikor megyeszerte gondot okozott a több napos, több hetes csapadékos időjárás miatti magas talajvízszint. És nem csak a szabadföldi termesztésben jelentett problémát, de több gazdánál a fóliasátrakba is betört a belvíz.

Ebben a cikkünkben ezzel a témával fogunk egy kicsit bővebben foglalkozni.
A magas talajvíz veszélyei
A magas talajvíz természetesen főleg a növények gyökereit veszélyezteti. Kiszorítja a talaj pórusaiból a levegőt, amitől a gyökerek szó szerint megfulladnak. Ugyanis a gyökerek a működésükhöz szükséges szőlőcukrot a levélből kapják ugyan, de az „elégetéséhez” szükséges oxigént saját maguk veszik fel a légző nyílásokon keresztül. S ha a talajból kiszorul a levegő, akkor bizony a gyökerek sem tudnak megfelelően működni, súlyosabb esetben pedig el is pusztulhatnak.
Az esetek nagy részében a magas talajvízszinttől nem a közvetlen gyökérfulladás következett be, hanem „csak” az alacsony talajhőmérséklet miatt állt le (főleg az uborka) gyökérműködése. Elégtelen fűtés esetén pedig akár el is pusztulhatott. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen magas talajvíztől sújtott fóliasátor talajának a felfűtése mennyi tűzifát emészt fel. Ugyanis a nedves, átázott talaj nagyon jó hővezető, s gyakorlatilag „elszippantja” a hőt a fűtőcsövektől.
Mind a közvetlen gyökérfulladás, mind az alacsony talajhőmérséklet okozta lassú gyökérpusztulás kitárja a kapukat a talajból fertőző, tőhervadást okozó gombák előtt. Talán ennek tudható be, hogy az idei évben olyan gazdáknál is megjelent a rettegett uborka-tőhervadás, akiket eddig szerencsésen elkerült.
De nem úszták meg a magas talajvízből eredő problémákat a paradicsom hajtatással foglalkozó gazdák sem. Ott, ahol vízben állt az állomány, elkerülhetetlen volt pusztulása. De ott is problémát okozott a megemelkedett talajvíz-szint, ahol ez nem volt olyan mértékű, hogy az állomány pusztulásához vezessen. Például, a paradicsom toleránsabb az alacsony talajhőmérséklettel szemben, mint az uborka, ezért itt kevésbé volt jellemző a gyökérpusztulás. Viszont amint a gyökérzet elérte a talajvizet, felborult a növény vegetatív-generatív egyensúlya, a túlzott lombozat irányába. A lombozat ugyan hatalmasra nőtt, de a virágokat „lerúgta”. Erre mondják találóan a pataki gazdák, hogy „úgy nől, mint ami vízen ül”.
Hogyan előzhetjük meg?
A hirtelen jött nagy mennyiségű esők ellen nem sok mindent tehetünk, de a belvíz elvezetéséért, valamint a túl magas talajvíz-szint megelőzéséért – igen! Az első és legfontosabb talán az, hogy mindenki tisztítsa ki a földjén átmenő, vagy azt határoló vízelvezető árkokat, kanálisokat. Sajnos, egyesek szemétlerakatnak használják ezeket fontos vízi műtárgyakat. S ezek kitisztítását még most kell elvégezni, míg be nem állnak a nagy esőzések! Ha már van hová levezetni a belvizet, magas talajvizet, nekiláthatunk a kritikus terület alagcsövezéséhez. Az agyagból égetett cserép alagcsövek, amivel még én is alagcsöveztem a kertemet, már a múlté. Helyettük könnyen beszerezhetőek a speciális műanyag perforált alagcsövek. Gégecső kiképzésük nagy szilárdságot biztosít számukra, a viszonylag vékony falvastagság ellenére is. A fátyolfólia-szerű külső szűrő borítás pedig meggátolja a talajszemcsék bemosódását a cső belsejébe.
Az alagcsövezést úgy kell elvégezni, hogy az 1%-os lejtés, azaz 1 méterenként 1 centiméter „esést” folyamatosan biztosítani kell. Tehát ha van egy 70 méter hosszú kertünk, akkor 30 cm-es mélységről indulva a kert végén már 100 cm mélyen lesz az alagcső kifolyója. Már ha van ott vízelvezető árok. Sajnos, nagyon sok gazdának gondot okoz az alagcsövezés kivitelezésénél, hogy a legközelebbi kanális olyan messze van, hogy a hagyományos gravitációs belvíz elvezetés szinte lehetetlen, vagy legalább is túl költséges lenne. Ilyenkor kénytelenek vagyunk a modern technikához folyamodni, s beiktatni egy átemelő elektromos szivattyút. Ezek azok a viszonylag olcsó, műanyag házú („korpuszú”) szivattyúk, amit általában a mélyebb pincék automatikus víztelenítésére használnak. Ha ilyen átemelő szivattyút tervezünk használni, akkor a kert legmélyebb pontján kell ásnunk egy vízaknát, amibe bele fogjuk vezetni az alagcsöveket. Ez a „vízakna” lehet akár egy földbe süllyesztett 200 literes hordó is. A szivattyúk felszereltségéhez gyárilag hozzá tartozik egy automata vízszintérzékelő-kapcsoló, ami nagyon egyszerűvé és megbízhatóvá teszi ezeknek a szivattyúknak a működtetését. Egy ilyen szivattyúval aztán akár több száz méter távolságra, emelkedőkön keresztül is ki tudjuk nyomatni az aknában összegyűlt vizet.
Gál István
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net