A biodiverzitás hanyatlásának közvetlen okai Magyarországon

A területfelhasználás szerkezete – Magyarország területének 57%-a mezőgazdasági terület, amely összesen 5,337,200 ha. Ebből 4.323 ezer ha szántóföld, amely az ország teljes területére kivetítve 46,5%. A szántóknál mindenképpen kedvezőbb diverzitású gyepterületek az ország területének 8%-ra zsugorodtak, az erdővel borított felszín viszont növekszik, és meghaladta a 20%-os részesedést. Ennek a területnek alig több mint a felén találhatunk természetesre emlékezteti, honos fafajokból álló 7 erdőtársulásokat. Az ország területének több, mint 20% élvez valamilyen szintű védettséget, legalább Natura 2000-es terület. A természetes vegetációs örökség ennek ellenére – szigorú számítások szerint – mindössze az ország területének 2-3%-át teszik ki csupán.

Ezek a körülmények csekély támogató, szabályozó és kulturális ökoszisztéma szolgáltatásokra adnak okot, az ökoszisztémák döntő része (több, mint 90%) a szolgáltató funkció számára van igénybe véve. Ezért nagyon csekély az ország környezeti rendszerének önszabályozó képessége, amely különösen az éghajlatváltozás kapcsán kedvezőtlen. Ennek a szabályozási funkciónak az elégtelensége okozza a hazai éghajlati pozitív anomáliát az átlagos változáshoz képest. Magyarország élőhelyi diverzitása az élőhelyek típusainak gazdagsága miatt kedvezőnek mondható, ám a legtöbb élőhelyet a fragmentáltság, és csökkenő kiterjedés veszélyezteti. Különösen az alföldi erdő- és gyeptársulások kerültek kedvezőtlen helyzetbe. Az élőhelyek degradációja és feldarabolódása veszélyezteti a faji diverzitás fennmaradását is. Hazánk relatívan magas faji diverzitása abból a tényből következik, hogy a különböző flóra és faunaelemek feltorlódnak a Kárpát- medencében. Ennek a kedvező állapotnak a fennmaradását veszélyezteti az élőhelyek izolációja, a természetes génkicserélődés megakadályozása miatt. A területhasználati tendenciák kedvezőtlenek. 1990 és 2000 között több, mint 10 ezer hektár termőterület került felhasználásra ingatlanépítés, ipari-kereskedelmi telephelyek, közlekedési és más infrastruktúra létesítése, valamint bányatelkek és hulladéklerakók céljára. A kisajátított területek korábban 66%-ban szántók, 26%-ban legelők, és 6,5%-ban erdős, cserjés, bokros területek voltak. Ugyan ezek többnyire alacsony ökoszisztéma szolgáltatással bírtak a támogató, szabályozó funkciót tekintve, ám az új funkció ezt tovább csökkentette, és irreverzibilis változásokat hozott. A számok elfedik azt a tényt, hogy a szántóterületek egy jelentős része az Uniós csatlakozást megelőzi időszakban mezőgazdasági szempontból marginalizálódott. Az alacsony termőképességű területeket többnyire felhagyták, amelyek gyepesedtek, spontán bokrosodtak, erdősültek. Sokáig 1 millió hektár ilyen gyenge termőképességű területről beszéltek, amelyet többnyire erdősítésre, majd később energetikai ültetvények céljára szántak volna.

A csatlakozás utáni területalapú támogatási rendszer azonban visszahozta ezeknek a területeknek a művelését, ha más nem, de a területek „rendbe rakása” jelentette a megindult szukcessziók felszámolását. Ezzel párhuzamosan folyt a szántóterületek nagyüzemesítése, amely további táblásításban, és intenzitás növelésben nyilvánult meg. A nagyobb táblaméretek fokozták az amúgy is kedvezőtlen izolációt, az intenzitás pedig növelte a mezőgazdasági területekről kiinduló káros transzportokat. A jelenlegi területhasználat rendkívül kedvezőtlen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás tekintetében is. A versenyképes mezőgazdaság az utóbbi időben a még kiterjedtebb és még intenzívebb szántóterületek irányába tolta el a földhasználatot, amely rendkívül kedvezőtlen az éghajlat szempontjából a rossz szerkezetű felszínborítottság miatt. Egyrészt az alacsony szabályozó funkció, másrészt a mezőgazdasági tevékenységekből származó ÜHG kibocsátások (gépek, talajművelésből származó széndioxid és nitrogén műtrágyázásból eredő dinitrogén-oxid) erősítették az éghajlatváltozás kedvezőtlen voltát.

A talaj erőteljes forgatásával romboljuk a teljes szerkezetet és kiforgatjuk élőhelyükből a talajlakókat. A parlagon hagyás és a sok műtrágya használat megzavarja a növények és mikroorganizmusok kialakult együttműködését. Ezek miatt a talajok humusztartalma a negyedére csökkent. Biztos vagyok benne, hogyha elkezdünk célratörően dolgozni és utat törni akkor megértjük talajaink romlásának okait és képesek leszünk degradációjának visszafordítására. Ha pedig jobban megismerve és tiszteletben tartva a természet törvényeit, mezőgazdaságunkkal visszatérünk a helyes útra. Vajon van ennél fontosabb?

Zán-Fábián Bálint
2. évfolyamos kertészmérnöki hallgató