Az okos gazda okos eszközei (3.) – Okos relék, okos konnektorok

Cikksorozatunk előző részében bemutattuk, hogy milyen kényelmet és biztonságot tud nyújtani a palántanevelésben akár egy okos eszköz, a Sonoff TH 16- beszerzése és beüzemelése. A gazda a mobil telefonja segítségével a távolból is folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a palántanevelőben lévő hőmérsékletet, páratartalmat. Nem kell óránként kijárnia esőben, sárban, fagyban a kertbe csak ezért, hogy meggyőződjön arról, hogy minden rendben van-e a palántákkal. Aki foglakozott már téli-, kora-tavaszi palántaneveléssel, az tisztában van vele, hogy ez mekkora könnyebbség a gazda számára. A cikkünkben említettük, hogy a Sonoff TH16-ot más okos eszközökkel is össze lehet kapcsolni, nem csak a mobil telefonunkkal. Ebben a cikkünkben az okos eszközök legegyszerűbb típusaival, az okos relével és konnektorral fogunk foglalkozni.

A Sonoff Basic okos relé

Korábban írtunk róla, hogy az okos eszközök attól „okosak”, hogy csatlakozni tudnak egy közös hálózatra (jelen estben a wifin kesztül az internetre) és egy magadott program alapján össze tudják hangolni a működésüket. Ebből a szempontból a Sonoff Basic okos relé elengedhetetlen alapeszköz. Ez tulajdonképpen egy kis mágneskapcsoló, ami csatlakozni tud az internetre, és az interneten keresztül kapcsolatban tud állni az általunk használt többi okos eszközzel: az okos telefonunkkal, a laptopunkkal, a többi okos relével, de az okos érzékelőkkel is (például a Sonoff TH 16 hőmérővel és páratartalom mérővel). Ennek a kis mágneskapcsolónak a működését (ki- vagy bekapcsolását) többféle módon szabályozhatjuk. A mobiltelefonunk segítségével a világ bármely pontjáról ki és be tudjuk kapcsolni, vagy be tudjuk állítani a különböző időzítéseket rajta, hogy a megadott időpontokban ki- vagy bekapcsolja a rá csatlakoztatott elektromos eszközt. De amennyiben szükség van rá, a relén található kis kapcsolóval közvetlenül, kézileg is be tudunk avatkozni, és át tudjuk kapcsolni azt internet és mobil telefon nélkül is.

Az igazán nagy előrelépést azonban az jelenti, hogy a működését összehangolhatjuk a többi okos eszközzel vagy érzékelővel. Például olyan parancsot adhatunk neki, hogy kapcsolja be a rákötött szellőztető ventillátort, ha a Sonoff TH 16 által mért hőmérséklet magasabb, mint 25 0C, és kapcsoljon ki, ha alacsonyabb mint 20 0C, így automatizálni tudjuk a palántanevelő fóliasátrunk szellőztetését. Egy másik okos relének a beiktatásával a fűtési rendszert is vezérelhetjük. Ennek olyan parancsot adunk, hogy (akár ugyanannak a Sonoff TH 16-os hőmérőnek az adatai alapján) 16 0C értéknél kapcsoljon be, 18 0C hőmérsékletnél pedig kapcsoljon ki a fűtés.

A harmadik relével viszont a párásító berendezést kapcsolhatjuk ki-be, szintén ugyanannak Sonoff TH 16-os műszernek a mérése alapján. Ennek a relének a parancsot úgy adjuk meg, hogy akkor kapcsoljon be, ha a páratartalom 55 % alá csökken, és kapcsoljon ki, ha 80 % fölé emelkedik. De itt további feltételeket is megadhatunk: például, a párásító kapcsoljon ki, ha a szellőztető ventilátor be van kapcsolva, vagy a parancsban időkorlátot adunk meg, például este 22.00 és reggeli 8.00 között ne kapcsoljon be.

A Sonoff Basik okos relé viszonylag olcsón beszerezhető, az interneten már 150 hrivnya körüli áron is árulják. Mielőtt bármely elektromos eszköz vezérlését rábíznánk, vegyük figyelembe, hogy az engedélyezett maximális áramerősség e relé számára mindössze 10 Amper. Ez elméletileg 2,2 kW teljesítményt jelentene, de mivel az elektromos eszközöknél a bekapcsolás pillanatában az átfolyó áram erőssége legalább duplája a munka közben felvett áramősségnek, ezért valójában kb. 1,0 kW teljesítményű elektromos eszközt lehet közvetlenül rákötni. Ha ennél nagyobb teljesítményű az elektromos gépünk (villanymelegítő, szivattyú stb.), akkor csak egy megfelelő teljesítményű mágneskapcsoló közbeiktatásával tehetjük ezt meg.

A Sonoff okos konnektor

Mint láthatjuk, a Sonoff Basic okos relék nagyon hasznos kis eszközök, azonban az összeszerelésük, beüzemelésük igényel némi villanyszerelési szakismeretet. Amennyiben a későbbiek során egy másik elektromos gép vezérléséhez szeretnénk felhasználni, szét kell szedni az áramkört, a szabad kábelvégeket újra kell csatlakoztatni, leszigetelni, ami megannyi hibaforrást jelenthet. Ennek kiküszöbölésére a gazdák többsége amolyan okos konnektort (hosszabbítót) eszkábál: az okos relé bemenetelhez egy csatlakozó villát, a kimenetelhez pedig egy konnektort csatlakoztatnak. A csatlakozó villát a 220 voltos hálózati konnektorba kell dugni, a vezérelni kívánt elektromos gép csatlakozó villáját pedig az immár vezérelt konnektorunkhoz.

Természetesen, amire megjelenik az igény, megjelenik a kínálat is! Ma már nagyon szép, esztétikus, kompakt, biztonságosan használható okos konnektorokat lehet készen rendelni az internet segítségével. Nincsenek felesleges kábelek, csatlakozások! Csak be kell dugnunk a konnektorba, elvégezni a szokásos csatlakoztatást a Wifi hálózatunkhoz és már munkára is fogható. Ha ügyesen keresgélünk, szinte a fent leírt „tákolmányunkhoz” szükséges hozzávalók árából beszerezhetjük (kb. 280-300 hrivnya), miközben találhatunk olyat is (16 Amperest), amely kb. 1,5 kW teljesítményű elektromos eszközöket is képes közvetlenül vezérelni.

Erre a célra én a Sonoff S26 R2 16A márkajelzésű kis eszközt szereztem be. Ez az okos konnektor pontosan ugyanazt tudja, mint a Sonoff Basic okos relé, miközben pillanatok alatt áthelyezhető, újraprogramozható az adott feladathoz.

A gazdák számára azt szoktam ajánlani, hogy első körben a korai palántanevelés és a fűtési idény biztonsága érdekében egy univerzális vészhelyzeti riasztót készítsenek belőle, felhasználva hozzá a cikksorozatunk első számában bemutatott áramszüneti riasztókészüléket is. Így nem csak a gazdálkodás biztonságát növelik, hanem lehetőséget kapnak a számukra új technika kiismeréséhez, begyakorolhatják rajta a különböző vezérlési módokat. És hogy ez mennyire egyszerű, a következő cikkünkben mutatjuk be.

Gál István falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Forrás: karpatinfo.net