Komposztkészítés és alkalmazás

2.    Rész. A komposztkészítés gyakorlata

A bal oldali képen komposztprizma, a jobb oldalin komposztsiló látható

Amennyiben elegendő hely áll rendelkezésünkre a kertünkben, akkor komposzthalmunkat építhetjük ú.n. „prizma” formára is. Ha pedig hely szűkében vagyunk, akkor érdemesebb egy- vagy többfiókos komposztsilót alkalmaznunk minimum 1 m3 térfogattal fiókonként. A többfiókos változatnál az egyik fiók a növényi maradványok gyűjtésére szolgál, melyből aztán összeállítotjuk a második fiók komposzthalmát ügyelve arra, hogy a zöld növényi maradványok rétegére (úgynevezett „nyers humuszképző anyagok”, melyekben túlsúlyban van a nitrogén) kerüljön megszáradt széna vagy szalma, esetleg megbarnult levéltömeg (úgynevezett „rostos humuszképző anyagok”, melyekben túlsúlyban van a szén). A gallyakat és a nagyobb növényi maradványokat célgép hiányában metszőollóval is összeapríthatjuk. A komposztsilónak alul nyitottnak kell lennie, hogy az összeállított halmunk érintkezzen a talajjal, mert így a talajlakó paránylények (főleg a földigiliszták és a trágyagiliszták) fel tudnak jönni a talajból és átjárják a komposzthalmunkat. Értelemszerűen betonra, vagy fóliára sem tehetjük a komposztsilót. A nyers- és a rostos humuszképzők megfelelő aránya azért fontos, mert ezzel a komposztálódási folyamatot beindító- és végző baktériumok táplálkozását és szaporodását segítjük elő, akiknek a szén-nitrogén optimális aránya 30(C) : 1(N). Nem jó, ha túlsúlyba kerül a nitrogén a komposzt halomban, mert a normális korhadás helyett rothadási folyamat fog beindulni, ettől komposztsilónk bűzleni kezd majd, ami nem megengedhető. Mivel a humuszképzést a komposzt halomban aerob (vagyis lélegző-) baktériumok végzik, ezért fontos, hogy a növényi maradványok levegősen és ne túlzottan összetömörödve helyezkedjenek el egymáson. Ezt elősegítendő érdemes különböző frakciójú elemek összekeverése, melyek gátolják a teljes betömörödést. A szén, a nitrogén és az oxigén után a negyedik elengedhetetlen elem a komposztálódáshoz – a víz. Az egész folyamat alatt oda kell figyelnünk, hogy komposzthalmunk kellően nedves legyen (40-60 %). Nem jó viszont, ha túlzottan „tocsog” a víztől, mert akkor az aerob baktériumaink elpusztulnak. Ezért ha a csapadékmennyiség meghaladja az éves 600-700 mm-es szintet, akkor érdemes betakarni a silót, ha pedig szárazság lenne, akkor érdemes naponta köbméterenként 10-15 liter vízzel öntöznünk a halmot. El kell mondanom még azt is, hogy egyszerre minimum 1 m3 –es halmot érdemes összerakni, melyet indításkor bőségesen be kell öntöznünk vízzel (1 m3-re kb. 50 liter), mert így tud beindulni a komposztálás termofil, azaz hő képző fázisa. Ezzel a módszerrel 6-12 hónapot is kell viszont várni, hogy kész komposztunk legyen, hacsak nincs már valamennyi érett komposztunk, mellyel a halom összeállításakor „beoltjuk” azt. Van viszont egy gyorsított módszer, mely segítségével 6-8 hét alatt lehet a forró nyári szezonban komposztot érlelni. Ehhez ugyanúgy 20-25 centiméteres rétegekbe rakjuk a rostos és a szerves humuszképző anyagokat, de ujjnyi vastagon agyagot, vagy agyagos földet szórunk a rétegre ezt pedig behintjük egy nagyon kevés mészporral valamint kb. 200 gramm vérliszt, húsliszt, csontliszt, vagy szaruliszt elegyével, és minden ilyen rétegre locsolunk kb. 10 liter vizet. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ez az összeállítás olyan jó táptalajt biztosít a paránylények számára, hogy a komposzthalmunk belseje 3-4 napon belül eléri a 65-70 Celsius fok hőmérsékletet, amely csíraképtelenné teszi a gyom magvakat a komposzt halomban, valamint képes fertőtleníteni a halomba került beteg növényi részeket. Persze komposztálásra azért célszerűbb a még nem kimagzott és nem súlyosan beteg növényi maradványokat összegyűjteni.

Erről a technológiáról Alwin Seifert „Kertészkedés «mérgek» nélkül” c. könyvében olvastam, melyben az író több évtizednyi személyes tapasztalatait osztotta meg.

Krémer István
2. évfolyamos kertészmérnöki hallgató