– alapítvány a kárpátaljai magyar vidékért –
A tavaszi időszakban gyorsan nő, egyre nagyobb a zöldségállomány lombozata, miközben az időjárás is szeszélyesen változik: hol napokig nem látjuk a napot, hol hét ágra süt le ránk. Ilyen, gyorsan változó körülmények között nem csoda, hogy tanácstalanok a termelők, s állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.
Tovább
A növényvédelemnek alapvető szerepe van a terméshozam és -minőség megőrzésében, a gyakorlatban mégis gyakran fordulnak elő hibák. Ezek közül az egyik leggyakoribb a helytelen dózis alkalmazása és a készítmények pontatlan használata. Az ilyen hibák nemcsak gazdasági veszteséget okozhatnak, hanem káros hatással lehetnek a növényekre és a környezetre is. Ezért elengedhetetlen, hogy a termelők ismerjék és elkerüljék a leggyakoribb növényvédelmi hibákat. Cikksorozatunkat folytatva bemutatjuk a helyes dózisok kiszámításának egy további módját. Emellett kitérünk a megfelelő mérőeszközök kiválasztására is. Célunk, hogy segítsük a pontos és hatékony növényvédelmi gyakorlat kialakítását.
Tovább
Az édesburgonya termesztésének egyik sajátossága, hogy (eltérően a legtöbb zöldségnövénytől) nem magról, hanem hajtáspalántákról szaporítható. Ezeket a hajtásokat „anyagumókból” neveljük, melyek tavasszal, kellő melegben és fényben bőségesen sarjadnak. A folyamat akár egy egyszerű ablakpárkányon, akár egy felszerelt palántanevelőben is elvégezhető.
Tovább
A fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa) nem véletlenül viseli a virágok királynője címet. Lenyűgöző, hatalmas virágai és elegáns megjelenése miatt a díszkertek egyik legértékesebb növénye.
TovábbAz idei évben is sajnos hasonló tragédia érte a kárpátaljai gyümölcs- és szőlőtermesztőket, mint tavaly. Áprilisban több éjszakán keresztül tartósan fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, helyenként mínusz 6–9 °C-ot is rögzítettek. Az ilyen tartós hideg éppen a virágzás időszakában érte a növényeket, így a már kinyílt, a virágzó, illetve a még ki sem nyílt gyümölcsök terméskezdeményeit egyaránt megtizedelte. Sajnálatos módon, amennyiben a hőmérséklet mínusz 6 °C alá süllyed, a gazdák számára már nem sok lehetőség marad a védekezésre. Többen próbálkoztak vegyszeres, füstöléses és egyéb módszerekkel, de ezek sajnos nem jártak nagy sikerrel, mivel többségük csak –5 °C-ig hatékony. Milyen megoldások maradnak, ha a klímaváltozás következtében ezek az extrém hideg éjszakák tartósan velünk maradnak? Sajnos a már meglévő, évről évre elfagyó ültetvények esetében nem sok lehetőségünk van. Viszont, ha új telepítésen gondolkodunk, meg kell figyelnünk az évről évre ismétlődő jelenségeket. Jól látható, hogy védettebb helyeken megmarad a termés, és vannak olyan fajok, fajták is, amelyek kevésbé fagynak el.
Tovább
A meztelencsigák látszólag nyomtalanul eltűnnek novembertől március végéig, a gazdák fellélegeznek: nem okoznak kárt a kertekben, fóliasátrakban. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a kártevő elpusztult. A csiga nem téli álmot alszik, hanem elrejtőzik és türelmesen vár.
Tovább
Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa. A tanácsért folyamodó gazdáknak előbb elmagyarázzuk a tünet kialakulásának okát, folyamatát, veszélyeit, ugyanis a védekezés sikerességéhez fontos, hogy a gazdák megértsék a kiváltó okokat, s azokat szüntessék meg. Így teszünk ebben a cikkünkben is.
Az okok megértéséhez egy kicsit el kell mélyednünk a növények fiziológiájában.
Az uborka a vizet a talajból a gyökerein keresztül veszi fel. Innen a növény felső részeibe egy elég bonyolult folyamat révén jut el. Leegyszerűsítve ezt úgy képzelhetjük el, hogy a levelekben, miközben párologtatnak, szívóhatás lép fel, tehát a gyökértől a levelek irányába a víz szívóhatás következtében jut el. De hogyan jut el a termésbe? Oda a vizet a gyökerek „felpumpálják”, amit gyökérnyomásnak hívnak. Normális esetben a levelek szívóhatása és a gyökerek nyomása egy egészséges egyensúlyt biztosít.
Ahhoz azonban, hogy a levelek párologtatni tudjanak, a levegő relatív páratartalmának elég alacsonynak kell lennie. Ha túl magas, közel van a 100%-hoz, akkor a levelek nem tudnak párologtatni, így szívóhatás sincs. A gyökerekben lévő kis „pumpák” azonban működnek, s a növényekben túlságosan is megnő a „túrbor-nyomás”. A felesleges nyomástól (víztől) a növények megpróbálnak megszabadulni úgy, hogy a levéllemez peremén keresztül „kiizzadják” azt. Sokszor azonban ez már kevésnek bizonyul, s a túlnyomástól belülről robbannak szét a szövetek ott, ahol a leggyengébbek: a növésben lévő termés csúcsán. A kibuggyanó növényi nedvek apró, 1-3 mm átmérőjű, zselatinszerű gömböcskék formájában jelennek meg a termés csúcsán. Tehát, mint látjuk, ezt a tünetet nem kórokozó váltotta ki, hanem a magas páratartalom!
Annak ellenére, hogy ez a jelenség nem betegség, a különböző fertőzések melegágyává válik. A leggyakrabban a szürkepenész (botritisz), valamint a fehérpenész (szklerotinia) tud rajtuk megtelepedni. A magas páratartalom, a szabad víz megléte, a növényi szövetek sérülései mind-mind a fent említett betegségek terjedésének kedvez. A megfertőződött kis termésekről aztán a betegség alattomosan átterjed a növény többi részére is. Jobb esetben csak a hozzá érő levélre, súlyosabb esetben viszont a növény szárát is megfertőzheti, gyakorlatilag elpusztítva a növény fölötte lévő részét.
A paraszti józanész is azt diktálja, hogy a bajt megelőzni a kiváltó okok megszüntetésével tudjuk. Jó időjárást ugyan nem tudunk a növények számára biztosítani, de jó mikroklímát, ezen belül alacsony páratartalmat a fóliaházban – igen! Ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztunk már több korábbi cikkünkben is. Emlékeztetőül a két legfontosabb pont ezek közül: szellőztetés és fűtés.
Szellőztetés
A fóliaházakat megfelelő számú és méretű szellőztetőkkel kell ellátni. Ezeket a szellőztetőket használni is kell!!! A szellőztetők nemcsak a hőmérséklet csökkentésére szolgálnak, hanem a levegő páratartalmának a szabályozására is. Tehát szellőztetni borús, esős időben is kell! Sajnos a gazdák nagy része ezt a fontos szabályt nem tartja be.
Fűtés
A levegő relatív páratartalmának csökkentésére az egyik leghatékonyabb módszer a fűtés. A ventilátoros kazánok vagy vegetációs fűtés helyes használatával folyamatosan szárazon tudjuk tartani a lombozatot. Így a különböző kórokozók szinte esélyt sem kapnak a fertőzésre. A fűtés plusz költsége bőven megtérül a megmentett termés valamint a megspórolt permetszerek árából. A magasabb (kedvezőbb) hőmérsékleten növő magasabb termés ára pedig már „tiszta pénz” lesz a zsebünkben.
Magasabb EC
A levegő páratartalmának szabályozásán (csökkentésén) kívül még egy lehetőségünk van: csökkentjük a gyökérnyomást. Azt minden gazda tudja, hogy a száraz talajon (ez magas talaj EC-t jelent) lankadnak – hervadnak a levelek, tehát lecsökken a turbornyomásuk. Hasonló hatást lehet elérni a talaj (tápoldat) EC-jének növelésével. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy a borús-esős időszakokban átmenetileg megemeljük a tápoldatban feloldott műtrágyák mennyiségét. Az öntözővíz minőségétől (EC-jétől) függően a szokások 1,2 kg műtrágya /1000 liter víz helyett használhatunk akár
1,5-1,8 kg-ot is a tápoldathoz. Ez a műtrágyamennyiség (koncentráció) közvetlenül súlyos gyökérperzselést még nem okoz, de tartós használata – heteken keresztül – igen.
A legjobb, ha a fenti módszereket (szellőztetés, fűtés, magasabb tápoldat-EC) kombináljuk.
Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
A növényvédelem kulcsfontosságú szerepet játszik a terméshozam és a termés minőségének megőrzésében. Ennek ellenére a gyakorlatban gyakran előfordulnak olyan hibák, amelyek csökkentik a védekezés hatékonyságát. Sok esetben a problémát a helytelen dózis, a készítmények pontatlan használata okozza. Ezek a hibák nemcsak gazdasági veszteséget eredményezhetnek, hanem a növényekre és a környezetre is kedvezőtlen hatással lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy a termelők tisztában legyenek a leggyakoribb növényvédelmi hibákkal.
A permetszerek hatóanyagának ismerete
A növényvédő szer hatását a benne lévő hatóanyag biztosítja. Hatásmód szerint megkülönböztetünk:
• kontakt (felületen ható) készítményeket, amelyek csak ott hatnak, ahová a permetlé kerül. A kontakt hatású szerek alkalmazásakor a károsító csak akkor pusztul el, ha közvetlenül érintkezik a kijuttatott szerrel. Felhasználásakor törekedni kell arra, hogy a szer egyenletesen borítsa a levélfonákot, mert a legtöbb károsító itt található. Hátránya, hogy a növény felületéről a csapadék vagy az öntözővíz részben eltávolítja, előnye viszont, hogy megelőző (preventív) védekezésre alkalmas. Az ilyen típusú szerek további előnye, hogy a károsítóban nehezebben alakul ki az ellenálló képesség (rezisztencia).
• felszívódó (szisztemikus) hatóanyagokat, amelyek bejutnak a növény szöveteibe, ezáltal a növényt belülről védik, sőt a szövetek szállítórendszerében továbbhaladva a fiatal hajtásokba is eljutnak. Általános hátránya a felszívódó hatóanyagú növényvédő szereknek, hogy a károsítókban gyorsabb az ellenálló képesség (rezisztencia) kialakulása, emiatt a hatóanyag az adott célszervezetre többé nem lesz hatásos.
• mély hatású (lokoszisztemikus) hatóanyagokat, amelyek a növény felületének felső sejtrétegeibe hatolnak be, és a bejutás helyén felszívódnak. A mély hatású hatóanyag sem szállítódik, akárcsak a kontakt hatóanyag, de a növényt belülről védi, éppen úgy, ahogyan a szisztemikus hatóanyagok.
Hogyan számítjuk ki a megfelelő vegyszermennyiséget a permetléhez?
A növényvédő szerek használatakor az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyi vegyszert kell a permetezőgépbe tenni. A helyes mennyiség meghatározása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények, a környezet és a felhasználó biztonsága szempontjából is.
A gyakorlatban a növényvédő szerek használati utasításában a dózist általában hektárra (l/ha
vagy kg/ha) adják meg. Ez azt jelenti, hogy a készítményből mennyit kell kijuttatni egy hektár területre. A hajtatólétesítményekben (fóliasátrakban) azonban a növényvédelem háti permetezővel történik, ezért a termelőnek ki kell számítania, hogy a permetezőgép tartályába pontosan mennyi vegyszert kell tenni.
Tegyük fel, hogy egy 15 literes háti permetezőt használunk, és a készítmény címkéjén az szerepel, hogy az ajánlott dózis 0,8 l/ha, amelyet 400–600 liter vízzel kell kijuttatni hektáronként. A számítás megkönnyítése érdekében a vízmennyiségnél gyakran középértéket veszünk, ami ebben az esetben 500 liter. A számítás a következőképpen alakul: 0,8 l/ha x 15 l / 500 l = 0,024 l. Mivel a gyakorlatban milliliterben mérjük ki a vegyszert, az eredményt ezerszeresére szorozzuk: 0,024 x 1000 = 24 ml. Ez azt jelenti, hogy a 15 literes permetezőgép tartályába 24 ml növényvédő szert kell adagolni. Az így kiszámított mennyiség biztosítja, hogy a permetlé koncentrációja megfeleljen a címkén előírt hektárdózisnak.
Fontos szabály, hogy minden használat előtt újra ellenőrizzük a készítmény címkéjén található előírásokat, és ezek alapján számoljuk ki a pontos mennyiséget. Nem ajánlott emlékezetből dolgozni vagy a korábbi használatra hagyatkozni, például arra, hogy „legutóbb 20 ml-t tettem bele”. A különböző készítmények ugyanis eltérő koncentrációban tartalmazhatják ugyanazt a hatóanyagot.
Gyakran előfordul, hogy több különböző növényvédő szerben ugyanaz a hatóanyag található, de nem azonos arányban. Ez azt jelenti, hogy bár a hatóanyag megegyezik, a szükséges dózis eltérhet. Ha ezt nem vesszük figyelembe, könnyen alul- vagy túladagolhatjuk a készítményt, ami csökkentheti a védekezés hatékonyságát vagy akár károsíthatja is a növényt.
Ezért minden esetben érdemes követni a címkén szereplő ajánlásokat és a permetezés előtt pontos számítást végezni. A gondos előkészítés segít abban, hogy a növényvédelem hatékony és biztonságos legyen. (Folytatjuk.)
Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/node/78614
Prímőr zöldség vagy gyümölcs megtermelésénél mindig szükség van olyan technológiákra, amely a termés minőségének és mennyiségének a javulását eredményezi. A virágbeporzás (terméskötés) az egyik legfontosabb mozzanat a termesztési fázisban. A beporzás elősegítésére többféle módszer áll rendelkezésre. Jelenlegi írásunkban ezt a technológiai változatot fogjuk tüzetesebben áttekinteni.
Mechanikai beporzás – a növénysorokat tartó acélhuzalok, vagy a növények rázogatása, vibrációs bot (elektromos méhecske) használata. Ez a módszer időigényes, és durva, nem nyújt tökéletes beporzást, sőt még a virágokon mechanikai sérülések is keletkezhetnek, amely terméselrugáshoz vezethet.
Hormonos kezelés – biztosabb kötést eredményez a mechanikus beporzásnál, de több hátránnyal is rendelkezik. Azon kívül, hogy körülményes és fáradságos munka, a készítmény a növény más részeire kerülve a fiatal hajtáscsúcsok torzulását okozhatja, gyakran a kezelés hatására deformált, puha és gyenge minőségű termések fejlődnek, ami termésveszteséget okoz.
Földi poszméhek használata – ez a leghatékonyabb, legmegbízhatóbb és legtermészetesebb megoldás valamennyi, a beporzást elősegítő módszerek közül.
Az első kaptár betelepítésénél figyelembe kell venni, hogy a kiültetett növényeink legalább 10%-ban virágozzanak. A túl korai betelepítés esetén a méhek nem találnak elegendő virágport, és nem tudják elegendő táplálékkal ellátni a fiasítást, ezért ez a téli időszakban a család legyengüléséhez és pusztulásához vezethet, míg a tavaszi és nyári időszakban a fóliaházak elhagyásával okoznak fejtörést a gazdáknak. Ha a családok betelepítésével késünk, akkor az a termés mennyiségének rovására mehet.
Megkülönböztetünk: nagy, közepes és mini poszméhcsaládot. A nagyot 800-2000 m2, a közepest 500-800 m2, a minit pedig 500 m2, vagy az alatti hajtató házakban javasolt alkalmazni.
A kaptárok elhelyezésénél nagyon fontos a megfelelő helyválasztás, hiszen ez nagymértékben befolyásolja a méhek életét. A kaptárt egy 1m magas állványra, a kirepülő nyílással keletnek fordítva helyezzük ki. A keleti irány azért fontos, hogy a felkelő nap sugarai minél hamarabb rávilágítsanak a kaptár bejáratára, ezzel is ösztökélve a méheket a korábbi kirepülésekre. A kaptárokat célszerű a csepegő víztől és az erős déli napsugárzástól védeni, ezért érdemes egy árnyékoló lapot fölé helyezni.
A kaptár utaztatása után és a kaptár kijáratának kihúzása előtt legelső dolgunk a méhek néhány óráig tartó pihentetése. Mivel a szállítást némi stresszként élik meg, és a felzaklatott méhek a túl korai kiengedést követően nem a tájolásra figyelnek, hanem menekülnek a fóliaházakból és sokszor nem találnak vissza, legjobb a reggeli órákban történő kieresztés. Az első röptetés idejére a szellőzőket bezárjuk, mivel a méhek ilyenkor tájékozódnak és a zárt térhez alkalmazkodnak, a helymeghatározásukhoz UV-sugárzásra van szükség, ilyen fény hiánya a poszméhek megporzási hatékonyságának csökkenését okozhatja.
Különösen magas, 35 °C feletti hőmérséklet esetén a méhek a felmelegedett kaptárban a szárnyaik csapkodásával hűtik a fiasítást, és ez idő tájt nem repülnek ki és nem poroznak. Ilyenkor, hogy segítsünk a méheknek, a kaptárok tetejére nedves zsákszövetet, vagy jégakkut helyezünk, amelyet 2-3 óránkét ellenőrzünk.
A poszméhek munka közben
A poszméhek a kihelyezést követő 1-2 napon belül elkezdik a beporzást. Az érett virágokat az illatuk alapján azonnal megtalálják és gyűjtőmunkájuk során elvégzik a kertész számára oly fontos beporzást. A poszméhek előnye a házi méhekkel szemben, hogy 15 °C alatt, borult időben is tevékenyek, és még az erős szél sem akadályozza munkájukat, így szabadföldön is alkalmazhatóak. Általában egy családból 3-5 db dolgozó jár ki virágport gyűjteni, ami elegendő a meghatározott területre. Egy poszméh minden kirepülés alkalmával 400 érett, beporzásra alkalmas virágot keres fel, ami napi 10 kirepülés alkalmával 4000 virágot jelen.
Növényvédő szerek használata
A poszméhek a vegyszerekre érzékeny rovarok, így egyes szerek használatára elpusztulhatnak. Olyan peszticidek jöhetnek számításba, amelyek nem veszélyesek és nem pusztítják el őket. A növényvédő szereket három kategóriába sorolhatjuk:
1. A poszméhekre totálisan mérgező szerek – ezeknek a szereknek a használatánál 2-3 hetet is várni kell a poszméhek betelepítésére.
2. A poszméhekre veszélyes – a befogásukat követően, 1-3 napos evakuálás (fóliaházon kívül helyezés) után, visszahelyezhetőek a termesztő berendezésekbe.
3. A poszméhekre veszélytelen szerek – ezek a méhekkel együtt alkalmazhatóak. Csak a kezelés idejére, a permetlé felszáradásáig kell zárva tartani a kaptárok kijáratát.
A termesztő berendezésekben (üvegházak, fóliasátrak) nevelt kertészeti kultúrák – paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, dinnye, szamóca stb. – esetében a poszméhhel történő beporzás esetén, a meglévő feltételektől függően 10-25%-os termésnövekedésen túl, még jelentős termés minőség javulás is megfigyelhető, amely a virágok tökéletes megtermékenyülésére vezethető vissza.
Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza,
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-zoldseghajtatas-zoldsegtermesztes-2026-04-08
A sziklakert igazi karakterét a virágzó évelők mellett azok a növények adják, amelyek formájukkal, színükkel és szerkezetükkel egész évben díszítenek. A díszfüvek, törpe fenyők és alacsony borókák különösen fontosak, mert stabil vázat adnak az ültetésnek, és a vegetációs időszakon kívül is esztétikusak maradnak.
Ezek a növények nemcsak szépek, hanem rendkívül ellenállók is, ezért kezdő és tapasztalt kertészek számára egyaránt jó választást jelentenek.
Levendula (Lavandula angustifolia). A napfénykedvelő kertek klasszikus dísze. Illatos virágzata júliusban a leglátványosabb, de kedvező körülmények között ősszel újra nyílhat. Meszes, jó vízáteresztő talajban fejlődik a legjobban, és a szárazságot is jól tűri. Sziklakertben különösen akkor mutat szépen, ha világos kövek mellé ültetjük, ahol a szürkészöld lomb és a lila virágzat hatványozottan jól érvényesül.
Medveszőrcsenkesz (Festuca gautieri). Alacsony, tömött bokrokat képező díszfű, amely egész évben üde zöld színével díszít. Kompakt habitusa miatt kiváló választás kisebb sziklakertekbe vagy utak szegélyére. Kevés gondozást igényel, és jól tűri a szárazabb körülményeket is.
Deres csenkesz (Festuca glauca). Kékes lombszíne miatt feltűnő díszítőelem. Félgömb alakú formája szabályos ritmust ad az ültetésnek, ezért gyakran alkalmazzák ismétlődő mintázatként a sziklakertben. Tavasszal és kora nyáron megjelenő virágai finom kontrasztban állnak a lombbal.
Örökzöld zabfű (Helictotrichon sempervirens). Magasabb növekedésű díszfű, amely függőleges hangsúlyt visz a kompozícióba. Kékeszöld levelei elegánsak, virágszárai pedig akár egy méternél magasabbra is nőhetnek. Szoliterként vagy kisebb csoportokban ültetve mutat a legjobban.
A díszfüvek mellett a törpe örökzöldek is fontos szerepet töltenek be a sziklakertben. Ezek a növények télen is megtartják lombjukat, így a kert a hideg hónapokban sem válik sivárrá.
Gömb tuja (Thuja occidentalis Danica). Az egyik legnépszerűbb kis termetű örökzöld. Természetes módon gömb alakú koronát nevel, ezért külön metszést szinte nem is igényel. Lassú növekedésű, tömött habitusú növény, amely sziklakertben, kerti utak mentén vagy akár nagyobb edényekben is jól nevelhető. Napos vagy félárnyékos helyet kedvel, és a jó vízáteresztő talajban fejlődik a legszebben.
Himalájai boróka törzsön (Juniperus squamata). Különleges formájú dísznövény, amely kis fácskaként emelkedik ki a sziklakertből. Ezüstöskék lombszíne elegáns megjelenést kölcsönöz a kertnek. Gyakran használják hangsúlynövényként, mert törzsre oltott formája miatt látványos vertikális elemet ad az ültetésnek. Napos fekvést és jó vízelvezetésű talajt igényel, a szárazságot pedig jól tűri.
Cukorsüvegfenyő (Picea glauca Conica). Különleges nevét áttetsző, üde zöld lombjáról kapta. Finom, szabályos ágrendszere elegáns megjelenést ad a sziklakertnek. Lassú növekedésű, ezért hosszú ideig megtartja dekoratív formáját. Leginkább napos fekvésben fejlődik szépen, de a félárnyékot is elviseli. Kisebb kertekbe és sziklakerti kompozíciókba is kiváló választás.
Törpe japán erdei fenyő (Pinus densiflora Umbraculifera). Különleges formájával válik a sziklakert látványos elemévé. Vízszintesen terülő ágai természetes, tájképi hatást keltenek. Lassú növekedése miatt hosszú ideig megőrzi arányos alakját, ezért kiskertekbe is ideális.
Törpe boróka (Juniperus procumbens). Ezüstös lombszínével egész évben dekoratív. Lassú növekedésű, tömött koronájú örökzöld, amely talajtakaróként vagy edényben is nevelhető. Fontos számára a napos fekvés, mert árnyékban hajlamosabb a kártevők támadására.
Henyeboróka (Juniperus sabina). Terülő hajtásaival gyorsan befedi a talajt, így nemcsak díszít, hanem megakadályozza a gyomosodást, és védi a talajt az eróziótól. Kékeszöld lombja télen is látványos, termése pedig különleges színfoltot ad a növénynek. Szinte bármilyen talajhoz alkalmazkodik, és a városi környezetet is jól tűri.
E növények gondozása viszonylag egyszerű, de néhány szabályt érdemes betartani. A jó vízelvezetés létfontosságú, mert a pangó víz károsíthatja a gyökereket. A díszfüveket tavasszal vissza kell vágni, hogy friss hajtásokat hozzanak, az örökzöldeket viszont csak enyhén metsszük. Tápanyagból kevés is elegendő számukra; a túlzott trágyázás laza, rendezetlen növekedést eredményezhet.
A díszfüvek és törpe örökzöldek tudatos alkalmazásával a sziklakert egész évben harmonikus képet mutat. Tavasszal a virágzó évelők, nyáron az illatos félcserjék, ősszel a kalászos díszfüvek, télen pedig az örökzöldek adják a kert karakterét. Ha megfelelően kombináljuk, a sziklakert nemcsak díszítőelem lesz, hanem a természet kicsinyített, mégis teljes értékű mása a kertünkben.
Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/04/05/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-4