Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Prímőr zöldség vagy gyümölcs megtermelésénél mindig szükség van olyan technológiákra, amely a termés minőségének és mennyiségének a javulását eredményezi. A virágbeporzás (terméskötés) az egyik legfontosabb mozzanat a termesztési fázisban. A beporzás elősegítésére többféle módszer áll rendelkezésre. Jelenlegi írásunkban ezt a technológiai változatot fogjuk tüzetesebben áttekinteni.

A virágbeporzás módszerei

Mechanikai beporzás – a növénysorokat tartó acélhuzalok, vagy a növények rázogatása, vibrációs bot (elektromos méhecske) használata. Ez a módszer időigényes, és durva, nem nyújt tökéletes beporzást, sőt még a virágokon mechanikai sérülések is keletkezhetnek, amely terméselrugáshoz vezethet.

Hormonos kezelés – biztosabb kötést eredményez a mechanikus beporzásnál, de több hátránnyal is rendelkezik. Azon kívül, hogy körülményes és fáradságos munka, a készítmény a növény más részeire kerülve a fiatal hajtáscsúcsok torzulását okozhatja, gyakran a kezelés hatására deformált, puha és gyenge minőségű termések fejlődnek, ami termésveszteséget okoz.

Földi poszméhek használata – ez a leghatékonyabb, legmegbízhatóbb és legtermészetesebb megoldás valamennyi, a beporzást elősegítő módszerek közül.

Az első kaptár betelepítésénél figyelembe kell venni, hogy a kiültetett növényeink legalább 10%-ban virágozzanak. A túl korai betelepítés esetén a méhek nem találnak elegendő virágport, és nem tudják elegendő táplálékkal ellátni a fiasítást, ezért ez a téli időszakban a család legyengüléséhez és pusztulásához vezethet, míg a tavaszi és nyári időszakban a fóliaházak elhagyásával okoznak fejtörést a gazdáknak. Ha a családok betelepítésével késünk, akkor az a termés mennyiségének rovására mehet.

Megkülönböztetünk: nagy, közepes és mini poszméhcsaládot. A nagyot 800-2000 m2, a közepest 500-800 m2, a minit pedig 500 m2, vagy az alatti hajtató házakban javasolt alkalmazni.

A kaptárok elhelyezésénél nagyon fontos a megfelelő helyválasztás, hiszen ez nagymértékben befolyásolja a méhek életét. A kaptárt egy 1m magas állványra, a kirepülő nyílással keletnek fordítva helyezzük ki. A keleti irány azért fontos, hogy a felkelő nap sugarai minél hamarabb rávilágítsanak a kaptár bejáratára, ezzel is ösztökélve a méheket a korábbi kirepülésekre. A kaptárokat célszerű a csepegő víztől és az erős déli napsugárzástól védeni, ezért érdemes egy árnyékoló lapot fölé helyezni.

A kaptár utaztatása után és a kaptár kijáratának kihúzása előtt legelső dolgunk a méhek néhány óráig tartó pihentetése. Mivel a szállítást némi stresszként élik meg, és a felzaklatott méhek a túl korai kiengedést követően nem a tájolásra figyelnek, hanem menekülnek a fóliaházakból és sokszor nem találnak vissza, legjobb a reggeli órákban történő kieresztés. Az első röptetés idejére a szellőzőket bezárjuk, mivel a méhek ilyenkor tájékozódnak és a zárt térhez alkalmazkodnak, a helymeghatározásukhoz UV-sugárzásra van szükség, ilyen fény hiánya a poszméhek megporzási hatékonyságának csökkenését okozhatja.

Különösen magas, 35 °C feletti hőmérséklet esetén a méhek a felmelegedett kaptárban a szárnyaik csapkodásával hűtik a fiasítást, és ez idő tájt nem repülnek ki és nem poroznak. Ilyenkor, hogy segítsünk a méheknek, a kaptárok tetejére nedves zsákszövetet, vagy jégakkut helyezünk, amelyet 2-3 óránkét ellenőrzünk.

A poszméhek munka közben

A poszméhek a kihelyezést követő 1-2 napon belül elkezdik a beporzást. Az érett virágokat az illatuk alapján azonnal megtalálják és gyűjtőmunkájuk során elvégzik a kertész számára oly fontos beporzást. A poszméhek előnye a házi méhekkel szemben, hogy 15 °C alatt, borult időben is tevékenyek, és még az erős szél sem akadályozza munkájukat, így szabadföldön is alkalmazhatóak. Általában egy családból 3-5 db dolgozó jár ki virágport gyűjteni, ami elegendő a meghatározott területre. Egy poszméh minden kirepülés alkalmával 400 érett, beporzásra alkalmas virágot keres fel, ami napi 10 kirepülés alkalmával 4000 virágot jelen.

Növényvédő szerek használata

A poszméhek a vegyszerekre érzékeny rovarok, így egyes szerek használatára elpusztulhatnak. Olyan peszticidek jöhetnek számításba, amelyek nem veszélyesek és nem pusztítják el őket. A növényvédő szereket három kategóriába sorolhatjuk:

1.    A poszméhekre totálisan mérgező szerek – ezeknek a szereknek a használatánál 2-3 hetet is várni kell a poszméhek betelepítésére.

2.    A poszméhekre veszélyes – a befogásukat követően, 1-3 napos evakuálás (fóliaházon kívül helyezés) után, visszahelyezhetőek a termesztő berendezésekbe.

3.    A poszméhekre veszélytelen szerek – ezek a méhekkel együtt alkalmazhatóak. Csak a kezelés idejére, a permetlé felszáradásáig kell zárva tartani a kaptárok kijáratát.

A termesztő berendezésekben (üvegházak, fóliasátrak) nevelt kertészeti kultúrák – paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, dinnye, szamóca stb. – esetében a poszméhhel történő beporzás esetén, a meglévő feltételektől függően 10-25%-os termésnövekedésen túl, még jelentős termés minőség javulás is megfigyelhető, amely a virágok tökéletes megtermékenyülésére vezethető vissza.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-zoldseghajtatas-zoldsegtermesztes-2026-04-08

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (2.)

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (2.)

A vöröshagyma szabadföldi termesztésével foglalkozó cikksorozatunk folytatásában a dughagyma előállítását, valamint a dughagymáról történő vöröshagyma-termesztést mutatjuk be.

A könnyen cserepesedő talajokon a hagymamag kelése gyakran bizonytalan, ami megnehezíti az egyenletes állománysűrűség kialakítását. Ilyen talajadottságok mellett az étkezési vöröshagyma termesztésére célszerűbb a dughagymás technológiát alkalmazni.

A dughagyma előállítása

A dughagymáról való termesztéssel két év alatt kapunk étkezési vöröshagymát. Az első évben állítjuk elő a következő évben továbbszaporításra alkalmas kis méretű hagymákat, a dughagymákat. A dughagymatermesztésre kiválasztott területnek gyommentesnek, egyenletes felszínűnek, jó szerkezetűnek kell lennie. A vetést kora tavasszal, március elején–közepén végezzük el, amikor a talaj felszikkad, és lehetővé válik a magágy előkészítése. A vetés mélysége 2-3 cm legyen. Leggyakrabban 25 cm a sortávolság, 5 cm a tőtávolság, mindez ötsoronként ágyásokba rendezve, s az ágyásokat 50 cm-es művelési út választja el egymástól. A szükséges vetőmagmennyiség 100–120 kg hektáronként. A vetés után a hengerezés nem maradhat el.

A dughagyma legfontosabb ápolási munkája a gyomirtás: a lomblevelek megjelenése után 2-3 alkalommal van szükség mechanikai vagy vegyszeres gyomirtásra. A betakarítás időpontját a hagyma lombjának megdőlése, száradása jelzi, ami általában július második felében következik be. A betakarított hagymát azonnal vigyük jól szellőző helyre. A várható termés 15–20 t/ha.

A száraz, érett dughagymát különböző célokra használják. A dughagymák osztályozását speciális rostákkal végzik. A piklesz osztályba sorolt hagymákat nem hőkezeljük, ezeket zöldhagyma előállítására, hajtatásra használjuk, míg a zsika méretű dughagymát akkor használják fel, ha dughagymahiány van. Az I–III. osztályba sorolt dughagymákat hőkezeljük. A hőkezelésre a virágrügyek képződésének és a magszár megjelenésének megakadályozása miatt van szükség.

A dughagyma osztályba sorolása és hőkezelése

A hőkezelt dughagymát 5 nap alatt 19-20 °C-ra lehűtjük, és ezen a hőfokon tartjuk a kiültetésig.

OsztályÁtmérő (mm)Tömeg (g/db)A hőkezelés időtartama, nap (35–38 °C-on)A hőkezelés kezdete
Piklesz22–255–8
I.19–224-555–60XII. hó, 3. dekád
II.16–193-430–35I. hó, 2. dekád
III.13–162-320–25I. hó, 3. dekád
IV.10–131-210–15II. hó, 1. dekád
Zsika5–100,5-110II. hó, 1. dekád

Dughagymáról való termesztés

A dughagyma előállítása után a második évben termesztjük az étkezési hagymát. A dughagyma kiültetéséhez hasonló terület, talaj, gyommentesség szükséges, mint a magról vetett hagyma termesztéséhez. A dughagymáról nevelt hagyma kötöttebb talajokon is jó eredményt ad, és öntözés nélkül is elfogadható terméseredményt nyújt. Fontos megemlíteni, hogy a dughagymáról ültetett hagyma szintén magas terméshozammal hálálja meg az öntözést. A dughagyma kiültetése később kezdődik, mint a magvetés, így a kiültetést áprilisra tervezzük. Az ültetést a kisebb méretű hagymákkal kezdjük. Az ültetési mélység 3–5 cm, a sortávolság 25–30 cm. A kiültetett dughagymák száma a mérettől függően folyóméterenként 12–20 db, így a kiültetett dughagyma mennyisége kb. 1,5-2 t/ha.

A dughagymáról nevelt vöröshagyma ápolási munkái megegyeznek a magról termesztett vöröshagyma ápolási munkáival. A gyomirtást a vegyszeres és mechanikai műveletek kombinációjával végezhetjük eredményesen. A talajápolást kettős céllal végezzük: a mechanikai gyomirtás műveleteként és a talaj lazítására, hogy a tömődöttséget elkerüljük. Az öntözést kb. 20-30 mm-es vízadagokkal, 1-3 alkalommal biztosítsuk az időjárástól függően június közepéig.

A tárolásra szánt, dughagymáról termesztett vöröshagymát – a magról vetett hagymához hasonlóan – két menetben takarítjuk be. A háromnegyed részben megdőlt, már száradni kezdő hagymát kiemeljük a talajból, s az időjárástól függően 7–10 napig renden utóérlelhetünk.

A várható termés öntözés nélkül 20–25 t/ha, öntözéssel 10 t-val több termést is kaphatunk.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai
Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/09/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-2

Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Az előző cikkünkben igyekeztünk egy kis támaszpontot nyújtani azoknak a fólia alatti hajtatással foglalkozó termelőknek, akik valamilyen formában kiutat keresnek azokra a problémákra, amelyek megnehezítik egyes kultúrák talajon történő termesztését, és bemutattuk, hogy miként lehet egyfajta gyökérrögzítő közeget (kókuszrostot) megfelelően előkészíteni (pufferolni, mosatni) a növény számára ideális gyökérközeggé. De mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ahhoz, hogy a termesztési időszakunk folyamán folyamatosan fent tudjuk tartani a növényünk számára ideális gyökérközeget, több tényezőt is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy sikeres legyen a termesztés. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket és szempontokat szeretnénk most áttekinteni.

Ha a termelő talaj nélküli hajtatásra szánja el magát, akkor tudnia kell, hogy nem 1-2 évre, hanem akár 10-15 évre is előre tervez. Ezért fontos, hogy megfelelően felkészüljön és elsajátítsa ezt a nem minden napi termesztési technológiát. A kókuszroston történő termesztés során a fóliaházunk talaját el kell szigetelni a termesztő közegünket tartó edényektől. De mielőtt ezt az elszigetelést megtesszük érdemes a talajunkat fellazítani, majd a kijelölt sorok alatt „drenázs” csöveket lefektetni, amelyek a felesleges elfolyó (drén) víz elvezetésére szolgálnak. Ezt követően elegyengetjük, majd lehengereljük a talajt, hogy minél egyenletesebb talajfelszínt kapjunk. Erre azért van szükség, hogy a kialakított sorokban az edények minél egyenesebb felületen feküdhessenek.

A talaj lezárása

A fóliaházunk talajának lezárására (izolálására) a legalkalmasabbak a fekete vagy fehér színű agroszövetek, amelyek sok éven keresztül is (8-10 év) megőrzik szilárdságukat. Ha korai (fűtött) termesztésben gondolkodunk, akkor a fehér színű agroszövetet érdemesebb választani, mivel a februári-márciusi kiültetéskor még a fényviszonyok nem a legoptimálisabbak, és a fehér szövet a feketével ellentétben nem elnyeli, hanem valamilyen formában visszatükrözi azt. Így a növényeink ezt a plusz fényt is hasznosítani tudják.

A gyökérközegek tartására alkalmas edények

A gyökérközegek tartására alkalmas edények számtalan formában kaphatóak és beszerezhetőek. Különböző típusú és minőségű vödrök, polietilén konténerek, különböző méretben kapható virág- és balkonládák. De erre a célra tökéletesen megfelelnek azok a citromos vagy mandarinos műanyag ládák is, amelyek jóval olcsóbban beszerezhetőek, mint az imént felsoroltak. Ezeket a ládákat csupán ki kell bélelni nejlon zacskókkal és máris betöltik azt a funkciót, amit a nála drágább műanyag edények. Bármelyik típusú ültető edényt is választjuk, mindegyik esetben fontos, hogy az űrtartalma legalább 10 l legyen, és elkerülhetetlen a megfelelő mennyiségű drénelvezető lyukak (6-10) kialakítása az edények alján.

A sorok kialakítása korai uborka esetében

Ennél a termesztési technológiánál, korai, fűtött uborkahajtatás esetében a leggazdaságosabb az egysoros „V-elrendezés”. Ahol egy 10 m széles fóliasátorban 0,3 m széles ültető edényekből 4 sort alakítunk ki, edényenként 2 tővel számolva megkapjuk a 2,6 tő/m2 tenyészterületet, ami korai konzervuborka hajtatás esetében ideálisnak mondható.

Mivel ennél a termesztési technológiánál egy kisméretű gyökérközegről beszélünk (amely nagyon hamar le tud hűlni), nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a lehető legjobb mértékben szabályozható legyen a gyökérközegünk hőmérséklete. Ezért ennek érdekében a négy sor kialakításánál a ládák vagy vödrök alatt mindenképpen fontos elhelyeznünk valamilyen szigetelést, pl. hungarocell táblákat. A hungarocell táblák felett és az edények alatt egy szál fűtéscsövet helyezünk el, hogy a gyökérzet alulról ne fázzon. A szigetelésen elhelyezkedő fűtéscső a hőt csak felfelé a gyökerek irányába tudja leadni. Ahhoz, hogy az ültető edényünk a fűtéscsövön ne billegjen, a hungarocell tábla két szélén hosszanti irányba fa léceket helyezünk el, melyet a cikkhez csatolt fotó jól szemléltet. Ezt követően a drénnyílásokkal ellátott edényeket (vödröket, ládákat) a soroknak megfelelően hosszanti irányban a léceken végigrakjuk, és feltöltjük őket az ültetendő közeggel.

Az edények feltöltése

Mielőtt megkezdenénk az edények feltöltését a közeggel, fontos, hogy edényeinket megfelelően előkészítsük a termesztési időszakra. Használt vödrök vagy ládák esetén elengedhetetlen az edények fertőtlenítése. Ezt „hipós” oldatban is elvégezhetjük. Az edényeket teljesen merítsük el az oldatban legalább fél órára. Ezt követően tiszta vízzel mossuk le a teljes felületüket.
Vödrös vagy ládás termesztés esetén az edények aljára 3 cm vastagságban perlitet helyezünk, a jobb drénvíz-elvezetés miatt. Majd erre helyezzük a kókuszrost közeget. Egy termesztendő növényre legalább 3-4 l közeget számoljunk. Ha hosszúkultúrás termesztésbe gondolkodunk, vagy legalább két szezonon keresztül szeretnénk termeszteni a közegben, akkor érdemes némi perlitet a kókuszrosthoz is keverni, mert így egy még lazább, még levegősebb, nehezen összetömörödő termesztő közeget kapunk.
Ha az edényeket feltöltöttük a közeggel, akkor ültetés előtt 2-3 nappal belocsoljuk tiszta vízzel. A termesztő ládák alatt néhány helyen tálcákat rakunk szét, hogy a későbbiek folyamán folyamatosan figyelni és mérni tudjuk a drénvizet. Ha a közegünk a fűtés beindítását követően eléri az állandó 20 C°-ot, akkor megtörténhet az ültetés.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-futott-folias-termesztes-zoldsegtermesztes-2026-02-25

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

A vöröshagyma ter­mesztése vidékünkön régóta ismert tevékenység. Az elmúlt években egyre többen próbálkoztak – a konyhakerti termesztés mellett – szabadföldi termesztésével kisebb-nagyobb területeken. Ez a sokoldalúan felhasználható növény szinte minden háztartásban szerepet kap a mindennapi étkezésben. A jó terméseredmények eléréséhez elengedhetetlen a termesztéstechnológia ismerete. Alábbi írásunkban a vöröshagyma ter­mesztésének legfontosabb lépéseit ismertetjük.

A hagyma környezeti igényei

Hőigény. A vöröshagyma a hidegtűrő növények közé tartozik. A növekedés időszakában a hőmérsékleti igénye 19 °C. A csírázás 4-5 °C-on indul meg, míg a tömeggyarapodás 10–15 °C-ot igényel. Fagytűrő képessége nagyon jó, a kikelt csíranövények mínusz 6 °C-os hideget is elviselnek károsodás nélkül. A jól begyökeresedett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás) a mínusz 20 °C-os fagyot is kibírják, és jól áttelelnek. Viszont a fejletlenül áttelelő vetések növényei (szikleveles, egy lombleveles állapot) teljesen elpusztulnak kemény teleken.

Vízigény. A hagyma mérsékelt vízigényű növény. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért a tenyészidő alatt gondoskodni kell a folyamatos vízellátásról. Amennyiben a vízellátás akadozik, a hagyma növekedésének többszöri újrakezdése miatt megnyúlt, repedezett buroklevelű lesz, és a nyak nyitott marad. A vöröshagyma az öntözést meghálálja, magról vetve csak öntözés mellett termeszthető, de a dughagymáról ültetett vöröshagyma öntözés nélkül is elfogadható termést ad.

Talaj- és tápanyagigény. A magról vetett vöröshagyma csak jó szerkezetű, cserepesedésre nem hajlamos talajon kel ki biztonságosan. Fontos, hogy a talajban lévő kórokozók és kár­tevők miatt a hagyma ugyanarra a területre 4-5 évnél tovább ne kerüljön vissza. Mérsékelten táp­anyagigényes növény, viszont fontos a különböző tápelemek egyidejű jelenléte a hagyma fejlődése során. A jó nitrogénellátás elősegíti a tömeggyarapodást, de a nitrogén túladagolása késlelteti az érést, rontja a tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti az érést, javítja a száraz buroklevelek minőségét. A kálium a tárolhatóságot javítja.

A vöröshagyma egyéves termesztése magról

Talaj-előkészítés. Az egyéves vöröshagymát magról szaporítjuk, állandó helyre vetéssel. A talaj-előkészítés során oda kell figyelnünk arra, hogy biztosítsuk a lassan csírázó, apró magvak egyenletes kelését. A talajművelés az őszi szántással kezdődik, amelyet megművelünk tárcsával vagy boronával. A tavaszi magágy előkészítése során csak a talaj felső rétegét (3–5 cm) műveljük meg. A vöröshagymát frissen trágyázott területre ne vessük, mert elősegíti a növényi betegségek megjelenését, rontja a tárolhatóságot.

Vetés. A vöröshagymánál törekedjünk a minél korábbi vetésre, ami általában március első felében végezhető el. A vetés mélysége 2-3 cm-nél ne legyen nagyobb. A hagymát legtöbbször ágyásos rendszerben termesztik. A sortávolság 20–30 cm között van. A folyóméterenként elvetett magvak száma kb. 40-50 db. Vetés után nagyon fontos gyomirtást végezni, erre a célra például a pendimetalin hatóanyagú (pl. Stomp) készítmények valamelyikét használhatjuk.

Ápolási munkák. Az ápolási munkáknál figyelembe kell venni, hogy a körülbelül egy hónapig tartó szikleveles állapot (úgynevezett kaszastádium) alatt a vöröshagyma rendkívül érzékeny. Nem alakult még ki a levelén a védelmet nyújtó viaszréteg, gyenge a gyökérzete, ezért a talajmozgatást és a vegyszeres kezelést nem tűri. Az öntözés és eső után a viaszréteg a leveleken elvékonyodik, ebből adódóan nő az érzékenység a vegyszeres kezelésre.

A hagyma legfontosabb ápolási munkái a talajápolás, az öntözés, a gyomirtás és a növényvédelem.

Az egyéves vöröshagyma termesztése csak öntözéssel lesz eredményes. A megfelelő termésmennyiség elérése érdekében az öntözés során az alábbi szempontokat igyekezzünk figyelembe venni:

  • a kelesztő öntözés általában szükségtelen a korai vetés miatt;
  • májusig többnyire elegendő a talaj vízkészlete a növény számára;
  • júniustól – az időjárástól függően – kéthetente kb. 30 mm-es vízadaggal öntözzük a vöröshagymát;
  • a várható betakarítás előtt kb. 4 héttel be kell fejezni az öntözést.

Betakarítás. A betakarítás akkor kezdhető el, ha az érés jelei (a lomb megdől, a nyak záródik) mutatkoznak. Általában a kétmenetes betakarítás a jellemző. Ilyenkor a földből való kiemelés után – időjárástól függően – 5–7 napig a táblán hagyjuk, utóérleljük a rendre rakott hagymát. Majd felszedjük és a tárolóba visszük.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/15/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-1

Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Példaértékű a kárpátaljai gazdák kitartása. A háborús helyzet ellenére minden évben újabb és újabb család dönt úgy, hogy belevágnak a zöldséghajtatásba. Ez megnyilvánul abban is, hogy egyre többen pályáznak a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány „Első lépés” szociális programjára. A megpályázott fóliasátrak fel is épülnek, de valamiről nagyon gyakran megfeledkeznek az újdonsült hajtató gazdák: honnan lesz a palánta? Ugyanis vidékünkön a fóliás zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák döntő többsége maga neveli a palántákat. Ezért az elkészült fóliasátrak mellé be kell terveznünk a palántanevelő fóliasátrat is. Azonban ez nem csak egy „kicsi fóliasátor”, hanem egy speciális létesítmény a maga követelményeivel, felszereltségével. Ebben a cikkünkben ezekkel fogunk egy kicsit részletesebben foglalkozni.

Megéri-e?

Évek óta próbáljuk meggyőzni a kezdő fóliásokat arról, hogy a palántanevelés egy külön szakma, s érdemesebb készen megvásárolni azt az 1000-1200 palántát, ami egy 400 négyzetméteres fóliasátor beültetéséhez szükséges, mint magunk kinevelni. Ugyanis egy palántanevelő felépítése nem olcsó dolog, s a palántanevelési időszak 5-10 hete alatt olyan törődést igényelnek a kis palánták, mint egy csecsemő. Ha felszámolnánk órabérbe azt az időt, amit a palánták babusgatására kell szánnunk, hát bizony horribilis ár jönne ki egy-egy szál palántának. Minél több palántát nevelünk egyszerre, úgy csökken az egy palántára eső költség, azaz az ára. Ennek az elvnek az alapján működnek szinte az egész világon, közte Magyarországon is a palántanevelő gyárak, amelyek évente több tíz millió palántát nevelnek ki a termelők részére. Ott a palántanevelő fóliaházak kihasználtsága néha eléri a 7-8 hónapot is, mivel nem csak a korai fűtött és a későbbi fűtetlen fóliasátrak számára nevelik a palántákat, hanem a szabadföldi zöldségeknek is, majd a nyári másodültetésre egyaránt. Azokban a körzetekben a gazdáknál fel sem merül, hogy a saját maguk állítsák elő azt a néhány ezer, vagy akár néhány tízezer palántát, amire szükségük van.

Nálunk is volt néhány próbálkozás e téren, azonban a vállalkozó gazdák hamar feladták. Ugyanis a megrendelésre nevelt palánta ára elsőre drágának hangzik, különösen a nagy (10-es) poharakban nevelt korai palántáké. Hisz ezeknek a palántáknak legnagyobb fagy idején kell fűteni, s a fényszegény időszakban pótmegvilágítást alkalmazni. Ezek bizony tetemes kiadással járnak, amit a palánta árával meg kellene fizetnünk. Azonban ugyanebben az időszakban kerülnek eladásra a feleslegessé vált, tartalék palánták, méghozzá nagyon olcsón. Ugyanis minden gazda ráhagyással neveli a palántákat, hogy ha esetleg valami probléma lépne fel, akkor is legyen elegendő belőle. Természetesen először a legszebb palántákat ültetik ki, majd a maradékból kiválogatják még a javát az esetleges pótlásokra. S az ezek után megmaradt satnya palántákat adják el, természetesen nagyon alacsony áron, hisz úgyis csak kidobódnának. Nos, ezzel a palántával, pontosabban palántaárral kellene versenyezni a gyönyörű, rendelésre nevelt palántáknak. Természetesen ez a két áru egészen más kategóriát, minőséget képvisel. De a kezdő kertészek nagy része beleesik abba a hibába, hogy csak az áruk alapján tesz köztük különbséget. A szemléletváltáshoz idő kell, ezért indokolt, hogy megpróbáljuk megtanítani a fóliás gazdákat a palántanevelés alapjaira.

A palántanevelő méretezése és elhelyezése

Kezdjük talán a méretezéssel. A palántanevelőben helyet kell biztosítanunk a palántanevelő asztaloknak, s elegendő helyet kell hagynunk az utaknak, fűtőberendezésnek, vizes hordónak. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a legjobb beosztás mellett is a hasznos helykihasználási arány úgy 50-60%, tehát a palántanevelő fóliaház alapterületének kb. 1,5-2 szeresének kell lennie, mint a palántanevelő asztalok alapterülete.

Vegyünk egy példát. Ha 12 árnyi fóliasátor számára akarunk palántát nevelni 10-es poharakban, akkor a szükséges 4000 palántát (tartalékkal együtt) 40 négyzetméternyi asztalon tudjuk kinevelni. Ennyi asztal elhelyezéséhez kb. 60-80 négyzetméter alapterületű palántanevelő fóliasátorra van szükség. De inkább a nagyobbra, hisz a gazdasszonynak úgyis eszébe jut, hogy kellene egy kis hely a virág-, káposzta-, vagy karalábépalántáknak is. De túlméretezni sincs értelme, hiszen a felesleges terület fűtése nagyon zsebbevágó lehet.

A fenti szempontok figyelembe vételével egy 100 m2-es, kb. 7-8 m széles, 10-15 m hosszú palántanevelő szükséges. Lehetőleg kerüljük a túl keskeny és hosszú palántanevelők kialakítását. Például egy ugyancsak 100 m2-es, de csak 4-5 méter széles, valamint 20-25 méter hosszú palántanevelő fóliasátor fűtése gazdaságtalanabb, a szellőztetése nehézkesebb, az asztalok lehetséges elrendezése nagyon korlátok közé van szorítva, ezért általában romlik a helykihasználtsága is: ugyanakkora alapterületű palántanevelő fóliasátorban csak kevesebb palántát tudunk kinevelni.

A palántanevelő asztalok kialakításánál figyeljünk arra, hogy olyan magasságúak legyenek, hogy kényelmesen tudjunk rajta dolgozni (vetni, tűzdelni), de az öntözés se okozzon gondot. A palántanevelő asztalok szélességét a sejttálcák méretéhez szoktuk igazítani, hogy maximális legyen a helykihasználás. Arra azért ügyeljünk, hogy 2,4 méternél semmiképpen ne legyen szélesebb.
A palántanevelő elhelyezésénél két szempontot kell figyelembe venni. Először is, hogy lehetőleg minél közelebb legyen a lakóházhoz, másodszor pedig, hogy minél naposabb helyre kerüljön, ahol még véletlenül sem vetül rá árnyék. Talán ezt a legnehezebb megoldani, hisz a téli-koratavaszi időszakban az épületek vagy fák nagyon hosszú árnyékot vetnek. Ezért gyakran kompromisszumot kell kötni a két követelmény között: vagy a közelben lesz, de bizonyos napszakokban árnyékban, vagy naposabb helyen, de a kert egy távolabbi részén. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: Karpatinfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-palantaneveles-foliasator-2026-01-21

Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra (10.)

Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra (10.)

Cikksorozatunkat egy szintén nem szokványos termesztési technológia bemutatásával szeretnénk folytatni. Mivel ez a technológiai változat is, a többiek mellett, egyfajta kiútnak számít a talajproblémákra, ezért elkerülhetetlenül említést kell ejteni erről a lehetőségről is. Ez a jövőbeli növénytermesztési technológiai lehetőség nem más, mint az aeropónia.

Aeropónia – gyökerek a levegőben 

Az aeropónia a hidroponikus rendszerek egyik legfejlettebb és leghatékonyabb formája, amely forradalmasíthatja a modern mezőgazdaságot. Ez az innovatív termesztési módszer alapjaiban különbözik a hagyományos földműveléstől, sőt még a többi talaj nélküli termesztési technológiától is. Az aeropónia lényege, hogy a növények gyökerei szabadon, a levegőben függnek, amelyeket rendszeres időközönként finom porlasztású tápoldattal permeteznek, biztosítva ezzel az optimális tápanyag- és vízellátást.
Az aeropón rendszerek felépítése egyszerű alapelvre épül, bár a gyakorlati megvalósítás komoly technikai kihívásokat rejt magában. A növényeket speciális tartókban helyezik el úgy, hogy a szár és a lombozat a tartó feletti részben marad, míg a gyökérzet szabadon lóg a zárt kamrában. Ez a gyökérkamra teljesen sötét, ami az algák képződését gátolja és biztosítja az optimális gyökérfejlődést. A kamrában elhelyezett fúvók rendszeres időközönként, általában néhány másodpercenként vagy percenként finom ködként permetezik a tápoldatot a gyökerekre. A porlasztás minősége kritikus fontosságú, mivel túl nagy cseppméret esetén a víz lecsepeg a gyökerekről anélkül, hogy azok megfelelően felszívódnának, míg túl finom permet esetén a gyökerek kiszáradhatnak a permetezési ciklusok között.

Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra
Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra

A rendszer egyik legfontosabb komponense a nagynyomású pumpa és a precíz permetező fúvókák, amelyek mikron méretű vízcseppeket hoznak létre. A csepp általában 5 és 50 mikron között mozog, ami biztosítja, hogy a gyökerek egyenletesen nedvesedjenek be, de a gyökérzóna levegője viszont oxigénben gazdag maradjon. Ez a légnedvességi egyensúly elengedhetetlen a növények egészséges növekedéséhez, mivel a gyökerek egyszerre jutnak hozzá a vízhez, a tápanyagokhoz és a lélegzéshez szükséges oxigénhez.

Aeropónia
Aeropónia

Az aeropónia legnagyobb előnye a vízfelhasználás terén mutatkozik meg. A hagyományos talajműveléssel összehasonlítva akár 90-95 %-os vízmegtakarítás érhető el, ami a globális vízhiány problémájának fényében különösen értékes. A zárt rendszerben a le nem csepegő tápoldat visszakerül a tartályba és újrahasznosításra kerül, így nincs pazarlás. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem gazdasági értelemben is, mivel csökkenti az üzemeltetési költségeket.

A gyökérzóna oxigénellátása az aeropóniában tökéletes, mivel a gyökerek érintkeznek a levegővel. Ez a körülmény drámai mértékben felgyorsítja a növekedést és növeli a termésmennyiséget. Az eredmények azt mutatják, hogy az aeropón rendszerekben termesztett növények akár harmincszor gyorsabban fejlődhetnek, mint talajban, és háromszor nagyobb hozamot produkálhatnak ugyanazon a területen. Ez a hatékonyság a gyökérzóna optimális körülményeinek köszönhető, ahol a gyökerek szabadon fejlődnek és terjeszkednek, ezáltal pedig folyamatosan hozzáférnek a szükséges erőforrásokhoz.

A tápanyag-hasznosítás kiemelkedően hatékony az aeropón rendszerekben. Mivel a tápoldatot közvetlenül a gyökerekre permetezik, a növények azonnal fel tudják venni a szükséges elemeket anélkül, hogy azoknak a talajban kellene oldódniuk. Ez precíz táplálkozás-szabályozást tesz lehetővé, ahol a különböző növekedési fázisoknak megfelelően hangolható a tápanyag-összetétel. A pH-érték és az elektromos vezetőképesség (EC) folyamatos monitorozása révén a termelő teljes kontrollt gyakorolhat a növények táplálkozása felett.

A kártevők és betegségek elleni védekezés is egyszerűbbé válik az aeropóniában. A talaj hiánya kiküszöböl számos talajlakó kórokozót és kártevőt, míg a zárt, kontrollált környezetvédelem külső fertőzések behurcolását. Amennyiben pedig mégis felmerülne valamilyen növény-egészségügyi probléma, a steril környezet miatt könnyebb azt azonosítani és kezelni. A vegyszermentes termesztés lehetősége pedig különösen vonzó lehet a bio- és prémium élelmiszerek iránt érdeklődő fogyasztók számára.

A technológia azonban nem mentes a kihívásoktól. Az első és talán legjelentősebb probléma a magas kezdeti beruházási költség, amely a precíz berendezések, az automatizált vezérlőrendszerek és a speciális infrastruktúra kiépítéséből adódik. Egy professzionális aeropón rendszer létrehozása többszörösébe kerülhet a hagyományos mezőgazdasági beruházásokhoz képest, de még a hidroponikus rendszerek költségeit is meghaladhatja. Az áramellátás folytonossága kritikus fontosságú, mivel már néhány perces áramkimaradás is a gyökerek kiszáradásához és a termés elvesztéséhez vezethet. Ezért elengedhetetlen a megfelelő tartalék rendszerek kiépítése, például akkumulátorok vagy generátorok üzembe helyezése.

A rendszer karbantartása is intenzív figyelmet igényel. A fúvók könnyen eltömődhetnek az ásványi lerakódások vagy algák miatt, ezért rendszeres tisztítást és cserét igényelnek. A tápoldatot folyamatosan monitorozni kell, és szükség esetén kiigazítani a pH-értéket, a tápanyag-koncentrációt és a hőmérsékletet. Az automatizált vezérlőrendszerek ugyan hatékonyak ezekben a feladatokban, de az emberi felügyelet és a szakértelem nélkülözhetetlen a sikeres üzemeltetéshez.

Összességében az aeropónia egy rendkívül hatékony, fenntartható és innovatív növénytermesztési technológia, amely képes válaszolni a huszonegyedik század mezőgazdasági kihívásaira. Bár a magas kezdeti költségek és a technikai komplexitás akadályozza a széles körű elterjedését, a technológia folyamatos fejlődése és a növekvő környezeti nyomás egyre több termelőt fog arra ösztönözni, hogy a továbbiakban ezt a forradalmi megoldást akarja választani. A mezőgazdaság jövőjét tekintve az Aeropónia várhatóan kiemelkedő szerepet fog betölteni a fenntartható élelmiszerellátás biztosításában.
(Cikksorozatunkat folytatjuk.)

Nagy Éva, az „Egán Ede „KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa
Forrás: karpatinfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-folias-zoldsegtermesztes-zoldsegtermesztes-2026-01-13

Felkészülés a metszésre

Felkészülés a metszésre

December közepén járunk, a tél már naptár szerint megérkezett, ugyanakkor az utóbbi években megszokott módon inkább enyhébb, gyakran csapadékszegény időjárás jellemzi ezt az időszakot. Ezek az időnként napos, fagymentes téli napok sok gazdálkodót késztetnek arra, hogy elgondolkodjon: nem lenne-e időszerű megkezdeni a metszési munkákat a gyümölcsösben vagy a szőlőültetvényben. A metszés kezdési időpontját több tényező is befolyásolja, ezek közül azonban továbbra is az egyik legmeghatározóbb a művelt terület nagysága. A kisebb kertek tulajdonosai, ahol a metszés néhány nap alatt elvégezhető, még megengedhetik maguknak a kivárást. A nagyobb területen gazdálkodók esetében viszont, ahol a metszés több hetet igénybe vevő munkafolyamat, már az év elején célszerű elkezdeni a munkát. A nedvkeringés megindulása előtt ugyanis mindenképpen be kellene fejezni a metszést, a tavaszi felmelegedés pedig az utóbbi években gyakran a megszokottnál korábban következik be.

Tovább

Tökfajták, tökkülönlegességek ősszel (1.)

Tökfajták, tökkülönlegességek ősszel (1.)

A tökök változatos megjelenésű és felhasználású növények, amelyeket széles körben termesztenek. Alapvetően két nagy csoportra oszthatók: étkezési tökök és dísztökök. Az étkezési fajták közé tartozik például a sütőtök, a spárgatök és a főzőtök, melyek táplálók és sokoldalúan felhasználhatók a konyhában. A dísztökök viszont elsősorban dekorációs célokat szolgálnak, mivel ízük kellemetlen, sőt fogyasztásuk akár mérgező is lehet. A különböző tökfajták formában, színben és méretben is eltérnek, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Alábbi írásunkban a sütőtökfajtákat ismertetjük.

Tovább