Gyapottok-bagolylepke a hajtatott paradicsomállományban

Gyapottok-bagolylepke a hajtatott paradicsomállományban

Idén is meglehetősen sok gazda döntött a másodvetésű paradicsom termesztése mellett. A paradicsom egyik legjelentősebb kártevője a gyapottok-bagolylepke, amelynek régiónkban egy évben három nemzedéke fejlődik ki. Az első, májusban kifejlődő nemzedék kártétele csekélyebb jelentőségű. Nagyobb kártételre a július végétől megjelenő második, illetve a szeptembertől rajzó harmadik nemzedék fóliasátrakba települt utódai részéről számíthatunk. Vagyis a gyapottok-bagolylepke az ősz folyamán károsít az állományokban, ezért a másodvetésű őszi paradicsomban is számíthatunk megjelenésére és kártételére – amennyiben nem vesszük időben észre a jelenlétét.

Tovább

Almaültetvény biológiai növényvédelme IV.

Almaültetvény biológiai növényvédelme IV.

Alternatívák az almamolyok elleni védekezésben

Az almamolyok elleni védekezés az egyik leg­kritikusabb folyamat az almatermesztésben. A legbosszantóbb kártételét az almamoly hernyója éppen a szüret előtti néhány hétben végzi el, így menthetetlenül elértéktelenedik a termés, ha a termelő nem gondolkozik előre. Éppen ezért érdemes tovább részletezni az almamoly elleni védekezés lehetőségeit.

Tovább

Az almaültetvény biológiai növényvédelme III.

Az almaültetvény biológiai növényvédelme III.

A molyok elleni védekezés

A gyümölcstermesztésben egyes kártevők igen nagy károkat tudnak okozni. Az alma esetében ilyen kártevő az almamoly, a sodrómoly, az aknázómoly, illetve az almailonca. Napjainkra kifejlesztettek olyan biológiai eredetű készítményeket, módszereket, melyekkel hatásosan védekezhetnek ellenük a gazdák.

Tovább

Az alma biológiai növényvédelme II.

Az alma biológiai növényvédelme II.

A tetvek elleni védekezés lehetőségei

Gyümölcstermesztésben, főként az alma esetében igen sok fejfájást okoznak az úgynevezett tetvek. Kémiai növényvédő szereket használó ültetvényben is okoznak gondokat, elképzelhető tehát, milyen mértékben lehetnek jelen egy ökológiai gazdaságban (biogazdaságban). A gazda találékonyságával, a tudomány előrehaladásával és a sok-sok éves tapasztalattal azonban igenis meg tudjuk védeni ültetvényünket, és így vegyszermentes gyümölcs állítható elő. Mindenekelőtt lássuk a főbb kártevőket, amelyekkel szembe kell néznünk!

Tovább

Tripszkártétel a paradicsomállományban

Tripszkártétel a paradicsomállományban

Mint általában, idén is elszaporodott a tripsz a növényállományban. A szakirodalom azt írja, a tripszek fő tápnövénye hajtatásban az uborka és a paprika. Azonban az utóbbi évtizedek forró nyarai elősegítették a kártevő tömeges megjelenését a paradicsomállományokban is. Még javában folyik a munka (a szüretelés) a fűtetlen hajtatólétesítményekben nevelt paradicsomállományokban, és a gazdáknak ugyancsak meggyűlik a bajuk ezekkel az apró állatkákkal. Nem ritka, hogy egy-egy fóliasátor teljes termése szinte eladhatatlanná válik, mivel az érett paradicsombogyók a szívogatásuk után úgy néznek ki, mintha aranyporral hintették volna be őket. De nemcsak a kifejlett állományokban, még az őszi termesztésre kiültetett palántákon is igen sok helyen találkozni ezekkel az állatokkal. Alábbi írásunkban a tripsz kártételéről és a védekezés módjairól olvashatnak.

Tovább

Gyümölcsösök biológiai növényvédelme VI.

Gyümölcsösök biológiai növényvédelme VI.

A légtérterítés gyakorlata

A gyümölcsösök növényvédelmében az elmúlt néhány évben világszerte számos változás következett be. Előtérbe kerültek a kártevők természetes ellenségeinek kímélését szolgáló növényvédelmi eljárások. Szemléletváltás történt a növényvédő szerek felhasználásának terén is, amennyiben a széles hatásspektrumú növényvédő szereket fokozatosan felváltják a rovarnövekedést szabályozó készítmények (biostimulánsok), továbbá a környezetkímélő, előrejelzésre alapozott eljárások, a feromonokon alapuló védekezési módszerek, mint például a légtérterítés.

Tovább

A paradicsom alternáriás betegsége

A paradicsom alternáriás betegsége

A paradicsomhajtatással foglalkozó gazdáknak az időjárási viszontagságok miatt az elmúlt hetekben meg kellett küzdeniük a paradicsom egyik legjelentősebb gombabetegségével, a szürkepenésszel. De nem ez az egyetlen betegség, amely nagy károkat okozhat az állományban. A determinált és féldeterminált paradicsomfajták igen fogékonyak egy másik gombás betegségre, az alternáriára is, amely nemcsak a lombozatot, de a termést is tönkreteheti. Alábbi írásunkban ismerkedjünk meg a betegség tüneteivel és a védekezési módszerekkel!

Tovább