A szántóföldi permetezőgépek beállítása alapvető fontosságú a hatékony növényvédelem és a gazdaságos üzemeltetés szempontjából, ezért minden munkavégzés előtt elengedhetetlen a gép részletes ellenőrzése és kalibrálása.
A permetezőgépek működésének egyik legérzékenyebb eleme a fúvókarendszer, amelynek állapota közvetlenül befolyásolja a kijuttatott permetlé mennyiségét és a cseppméretet. A kopott vagy részben eltömődött fúvókák akár jelentős mértékben megváltoztathatják a dózist, ami túlkezeléshez vagy éppen aluladagoláshoz vezethet. A megfelelő fúvókatípus kiválasztása a növénykultúra igényeihez, a kezelendő felület jellegéhez és a meteorológiai viszonyokhoz igazodik. A légbeszívásos fúvókák például csökkentik az elsodródást, ami különösen fontos szeles körülmények között. A nyomás beállítása ugyancsak kulcsfontosságú: alacsony nyomáson nagyobb cseppek képződnek, amelyek kevésbé hajlamosak az elsodródásra, ám fedettségük gyengébb lehet; magas nyomáson viszont finom cseppek keletkeznek, amelyek jobb fedést biztosítanak, de könnyebben elsodródnak. A munkasebesség stabil tartása nélkülözhetetlen, mert a sebesség változásával automatikusan változik a kijuttatott mennyiség is. A traktor valós sebességét célszerű GPS-alapú rendszerrel ellenőrizni, így elkerülhetők a pontatlanságok. A szórókeret megfelelő magassága biztosítja a kívánt szórásképet; általában 50–70 centiméter közötti érték ajánlott, igazodva a fúvókák szórásszögéhez. A keret vízszintben tartása kulcsfontosságú, mert a dőlés egyenetlen eloszlást okoz. A permetezőgép kalibrálása során elvégzett próbaszórás lehetővé teszi a kijuttatási egyenletesség ellenőrzését és az esetleges hibák időbeni felismerését. A rendszeres karbantartás, a fúvókák cseréje és a permetezőgép precíz beállítása hozzájárul a növényvédelem hatékonyságához, miközben csökkenti a környezeti terhelést és javítja a gazdaság eredményességét.
Szabó Anton, a II. RFKM Egán Ede Nagydobronyi Szakképzési Centrum
és az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképzéső iskola és Kollégiumának tanulója
Cikksorozatunkat egy szintén nem szokványos termesztési technológia bemutatásával szeretnénk folytatni. Mivel ez a technológiai változat is, a többiek mellett, egyfajta kiútnak számít a talajproblémákra, ezért elkerülhetetlenül említést kell ejteni erről a lehetőségről is. Ez a jövőbeli növénytermesztési technológiai lehetőség nem más, mint az aeropónia.
Aeropónia – gyökerek a levegőben
Az aeropónia a hidroponikus rendszerek egyik legfejlettebb és leghatékonyabb formája, amely forradalmasíthatja a modern mezőgazdaságot. Ez az innovatív termesztési módszer alapjaiban különbözik a hagyományos földműveléstől, sőt még a többi talaj nélküli termesztési technológiától is. Az aeropónia lényege, hogy a növények gyökerei szabadon, a levegőben függnek, amelyeket rendszeres időközönként finom porlasztású tápoldattal permeteznek, biztosítva ezzel az optimális tápanyag- és vízellátást. Az aeropón rendszerek felépítése egyszerű alapelvre épül, bár a gyakorlati megvalósítás komoly technikai kihívásokat rejt magában. A növényeket speciális tartókban helyezik el úgy, hogy a szár és a lombozat a tartó feletti részben marad, míg a gyökérzet szabadon lóg a zárt kamrában. Ez a gyökérkamra teljesen sötét, ami az algák képződését gátolja és biztosítja az optimális gyökérfejlődést. A kamrában elhelyezett fúvók rendszeres időközönként, általában néhány másodpercenként vagy percenként finom ködként permetezik a tápoldatot a gyökerekre. A porlasztás minősége kritikus fontosságú, mivel túl nagy cseppméret esetén a víz lecsepeg a gyökerekről anélkül, hogy azok megfelelően felszívódnának, míg túl finom permet esetén a gyökerek kiszáradhatnak a permetezési ciklusok között.
Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra
A rendszer egyik legfontosabb komponense a nagynyomású pumpa és a precíz permetező fúvókák, amelyek mikron méretű vízcseppeket hoznak létre. A csepp általában 5 és 50 mikron között mozog, ami biztosítja, hogy a gyökerek egyenletesen nedvesedjenek be, de a gyökérzóna levegője viszont oxigénben gazdag maradjon. Ez a légnedvességi egyensúly elengedhetetlen a növények egészséges növekedéséhez, mivel a gyökerek egyszerre jutnak hozzá a vízhez, a tápanyagokhoz és a lélegzéshez szükséges oxigénhez.
Aeropónia
Az aeropónia legnagyobb előnye a vízfelhasználás terén mutatkozik meg. A hagyományos talajműveléssel összehasonlítva akár 90-95 %-os vízmegtakarítás érhető el, ami a globális vízhiány problémájának fényében különösen értékes. A zárt rendszerben a le nem csepegő tápoldat visszakerül a tartályba és újrahasznosításra kerül, így nincs pazarlás. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem gazdasági értelemben is, mivel csökkenti az üzemeltetési költségeket.
A gyökérzóna oxigénellátása az aeropóniában tökéletes, mivel a gyökerek érintkeznek a levegővel. Ez a körülmény drámai mértékben felgyorsítja a növekedést és növeli a termésmennyiséget. Az eredmények azt mutatják, hogy az aeropón rendszerekben termesztett növények akár harmincszor gyorsabban fejlődhetnek, mint talajban, és háromszor nagyobb hozamot produkálhatnak ugyanazon a területen. Ez a hatékonyság a gyökérzóna optimális körülményeinek köszönhető, ahol a gyökerek szabadon fejlődnek és terjeszkednek, ezáltal pedig folyamatosan hozzáférnek a szükséges erőforrásokhoz.
A tápanyag-hasznosítás kiemelkedően hatékony az aeropón rendszerekben. Mivel a tápoldatot közvetlenül a gyökerekre permetezik, a növények azonnal fel tudják venni a szükséges elemeket anélkül, hogy azoknak a talajban kellene oldódniuk. Ez precíz táplálkozás-szabályozást tesz lehetővé, ahol a különböző növekedési fázisoknak megfelelően hangolható a tápanyag-összetétel. A pH-érték és az elektromos vezetőképesség (EC) folyamatos monitorozása révén a termelő teljes kontrollt gyakorolhat a növények táplálkozása felett.
A kártevők és betegségek elleni védekezés is egyszerűbbé válik az aeropóniában. A talaj hiánya kiküszöböl számos talajlakó kórokozót és kártevőt, míg a zárt, kontrollált környezetvédelem külső fertőzések behurcolását. Amennyiben pedig mégis felmerülne valamilyen növény-egészségügyi probléma, a steril környezet miatt könnyebb azt azonosítani és kezelni. A vegyszermentes termesztés lehetősége pedig különösen vonzó lehet a bio- és prémium élelmiszerek iránt érdeklődő fogyasztók számára.
A technológia azonban nem mentes a kihívásoktól. Az első és talán legjelentősebb probléma a magas kezdeti beruházási költség, amely a precíz berendezések, az automatizált vezérlőrendszerek és a speciális infrastruktúra kiépítéséből adódik. Egy professzionális aeropón rendszer létrehozása többszörösébe kerülhet a hagyományos mezőgazdasági beruházásokhoz képest, de még a hidroponikus rendszerek költségeit is meghaladhatja. Az áramellátás folytonossága kritikus fontosságú, mivel már néhány perces áramkimaradás is a gyökerek kiszáradásához és a termés elvesztéséhez vezethet. Ezért elengedhetetlen a megfelelő tartalék rendszerek kiépítése, például akkumulátorok vagy generátorok üzembe helyezése.
A rendszer karbantartása is intenzív figyelmet igényel. A fúvók könnyen eltömődhetnek az ásványi lerakódások vagy algák miatt, ezért rendszeres tisztítást és cserét igényelnek. A tápoldatot folyamatosan monitorozni kell, és szükség esetén kiigazítani a pH-értéket, a tápanyag-koncentrációt és a hőmérsékletet. Az automatizált vezérlőrendszerek ugyan hatékonyak ezekben a feladatokban, de az emberi felügyelet és a szakértelem nélkülözhetetlen a sikeres üzemeltetéshez.
Összességében az aeropónia egy rendkívül hatékony, fenntartható és innovatív növénytermesztési technológia, amely képes válaszolni a huszonegyedik század mezőgazdasági kihívásaira. Bár a magas kezdeti költségek és a technikai komplexitás akadályozza a széles körű elterjedését, a technológia folyamatos fejlődése és a növekvő környezeti nyomás egyre több termelőt fog arra ösztönözni, hogy a továbbiakban ezt a forradalmi megoldást akarja választani. A mezőgazdaság jövőjét tekintve az Aeropónia várhatóan kiemelkedő szerepet fog betölteni a fenntartható élelmiszerellátás biztosításában. (Cikksorozatunkat folytatjuk.)
A dísztökök változatos alak- és színvilágukkal az őszi időszak legnépszerűbb dekorációs alapanyagai közé tartoznak. Léteznek apró, tenyérnyi méretű fajták és nagyobb, érdekes formájú példányok is. Lehetnek sima felületűek, bordázottak, dudorosak, csíkosak vagy foltosak. Színük a mélyzöldtől a narancsig, sárgáig, fehérig terjed, gyakran több árnyalat keveredése teszi megjelenésüket igazán látványossá. Alábbi írásunkból a dísztökök néhány fajtáját ismerheti meg az olvasó.
A dísztök a trópusokról származik. Hajtásai akár 3 m magasra is felkapaszkodhatnak, vagy akár 10 m hosszan kúszhatnak a talajon. A dísztökök egyes fajtái nem ehetők, a mérgező keserűanyagok közül a cucurbitacint tartalmazzák, amely hasfájást és hányingert okoz. Ezért, ha egy tök keserű, akkor semmiképp se együk meg, csak díszítésre használjuk.
A dísztökök egyik nagy előnye, hogy igen tartósak: ha egészségesen szedik le a terméseket, és száraz, hűvös helyen tárolják, akár hónapokig is megőrzik formájukat és színüket. Ezért (is) nagyszerű ajtódíszek, asztali kompozíciók, őszi hangulatú tálak vagy kültéri dekorációk készíthetők belőlük.
Dísztökfajták
Korona dísztök. Narancssárga-piros színű, csíkos, dekoratív héjú 1–3 kg-os, 10–30 cm átmérőjű termést nevel. Asztaldíszekben, koszorúkban, tálakban vagy polcra helyezve különleges hangulatot varázsol. Hosszú ideig eltartható: betakarítás után hónapokig megőrzi szépségét, nem fonnyad el gyorsan.
A turbántök egy dekoratív és ehető Cucurbita maxima fajhoz tartozó tökfajta. Egészen egyedi, turbánszerű formájáról kapta a nevét. Úgy néz ki, mintha egy kisebb töksapka ülne egy nagyobb tök tetején. Élénk, tarka színei miatt dísztökként is nagyon kedvelt. A héj színe lehet narancs, fehér, zöld, pirosas vagy ezek kombinációja csíkokkal és foltokkal. A termések közepes méretűek, általában 1,5–3 kg-osak, de előfordulnak nagyobb példányok is. A turbántök húsa narancssárga, tömör és enyhén édes. Íze nem annyira intenzív, mint például a sütőtöké vagy a kanadai töké, de kellemesen diós, édeskés.
A Jack Be Little egy kis méretű dísztök. Termésének mérete 8–12 cm. Nevezik még mandarintöknek is, ami találó, hiszen akkora, mint egy jól megtermett mandarin. Formás, kissé lapított, élénk narancssárga színű. Őszi kompozíciók tökéletes kelléke.
A sweet dumpling tök egy dekoratív és ehető dísztök, amelynek termése kerek, fehér alapon zöld csíkokkal díszített. Húsa narancssárga, gesztenyéhez hasonló ízű, és sütve kiváló. Kisebb, kb. 200 grammos terméseket hoz, 3-4 hónapig tartható el, és dekoratív növényként is nevelhető támrendszeren vagy futtatva.
Az Indy nemcsak gyönyörű kerti dísz, hanem kiváló alapanyag szárított kompozíciók és beltéri dekorációk készítéséhez. Változatos formáik és színeik miatt ezek a tökök egyedi dekoratív elemekként hasznosíthatók. A növény ideális lugasok, kerítések vagy pergolák befuttatására, növelve a kert vonzerejét.
A lopótök a trópusi Afrikából származik. További ismert nevei: butykos tök, nyakas tök, szívótök, sáritök és flaskatök. Sokrétű felhasználásának köszönhetően nagy népszerűségre tett szert különleges alapanyagként. Egyik legismertebb felhasználási módja, hogy borlopó vagy egyszerűen lopó készíthető belőle. Ugyancsak készíthető a termésből függődísz, természetes kaspó kisebb növények számára vagy madáretető. Régen kulacsot és hangszert is készítettek belőle.
A tél közepe a szőlősgazda számára nem a tétlenség időszaka. Január hónapja hagyományosan a metszés kezdete, különösen a nagyobb területen gazdálkodók számára, míg a kisebb ültetvények tulajdonosai gyakran kivárják a kedvezőbb időjárást. Ez az időszak azonban nemcsak a metszésről szól, hanem alkalmat ad arra is, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk az ültetvény állapotát, hiányait és a következő évek irányát. A szőlő szaporításával kapcsolatos döntések ilyenkor születnek meg, még akkor is, ha a tényleges munka csak később kezdődik.
Még a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhat tőkehiány, kifagyás, mechanikai sérülés, vagy egyszerűen olyan fajta, amely az adott termőhelyen nem úgy viselkedik, ahogyan azt korábban reméltük. Ilyenkor elkerülhetetlenné válik a pótlás vagy az áttelepítés kérdése. Vásárolhatunk kész oltványt, ami gyors és kiszámítható megoldás, de sok esetben érdemes a már bevált, jól termő saját tőkéinkre támaszkodni. Ezek ismerete, több év tapasztalata olyan biztonságot ad, amelyet semmilyen katalógus nem tud pótolni.
A szőlő szaporításának módját mindig a termőhely határozza meg. Vidékünk kötöttebb talajain a filoxéra jelenléte továbbra is meghatározó tényező, amelyhez alkalmazkodnunk kell. Bár a kártevő ma már kevésbé látványos, jelenléte folyamatos, és amint lehetőséget kap, komoly károkat okoz. Ezért a saját gyökerű szőlő telepítése nem reális alternatíva, különösen nagyobb felületen.
Az oltás nem választás kérdése, hanem szükségszerűség, amely hosszú távon az ültetvény fennmaradását szolgálja.
Az oltás történhet kézben vagy helyben. A kézben oltás világszerte elterjedt módszer, mivel nagy mennyiségben, egyöntetű minőségben teszi lehetővé az oltványok előállítását. A megfelelően előkészített oltványok jó biológiai értékkel rendelkeznek, és megbízható alapot adnak új telepítésekhez. Ugyanakkor kis mennyiség esetén ez az eljárás nehezen kivitelezhető, költséges és sok előkészületet igényel, ezért a házikerti körülmények között gyakran háttérbe szorul.
A helyben oltás ezzel szemben megmaradt a kisebb területek, kiskertek gyakorlatában. Alkalmas elöregedett vagy nem megfelelő fajták átoltására, illetve új fajták kipróbálására is. A módszer nagy figyelmet, kézügyességet és fegyelmet kíván, hiszen az eredés sikere szoros összefüggésben van az alany és az oltóvessző állapotával, valamint az időzítéssel. A gyenge eredési arány szinte minden esetben visszavezethető valamilyen technológiai hibára, még ha az elsőre jelentéktelennek is tűnik.
A kézben oltás téli előkészületei közül kiemelkedik az alanyvesszők begyűjtése. Ezeket kizárólag fagymentes napokon, egészséges, jól beérett állományból szabad gyűjteni, majd megfelelő körülmények között tárolni. A különböző vadszőlő-alanyok eltérően reagálnak a talaj mésztartalmára, vízháztartására és a termőhely egyéb adottságaira, ezért nagyobb telepítés előtt ezek ismerete nem megkerülhető. A helyesen megválasztott alany évtizedekre meghatározza a tőke fejlődését és terhelhetőségét.
Hasonló gondosságot igényel a nemes vesszők begyűjtése is. Csak egészséges, rendszeresen termő tőkékről származó, egyéves vesszőket használjunk, és a fajták pontos jelölésére különös figyelmet fordítsunk. A téli nyugalmi időszak csendes munkái nem látványosak, mégis ezek adják meg a tavaszi oltások sikerének alapját. A szőlő szaporítása nem gyors eredményt ígérő feladat, hanem előrelátást és türelmet kíván, amelynek jutalma csak évek múlva válik igazán kézzelfoghatóvá.
Az áfonya (Vaccinium corymbosum) napjaink egyik legkeresettebb bogyós gyümölcse. Magas antioxidáns-tartalma, rendkívül finom íze és hosszú tárolhatósága miatt mind a házi kertekben, mind az intenzív ültetvényekben egyre nagyobb teret nyer. Bár termesztése némi odafigyelést és speciális talajadottságokat igényel, a gondosan kialakított áfonyás akár évtizedekig is bőséges terméssel hálálja meg a törődést. Cikksorozatunk első részében a növény alapvető igényeit és a sikeres ültetéssel kapcsolatos tudnivalókat foglaltuk össze.
Az áfonya örökzöld vagy lombhullató cserje, fajtától függően 60–180 cm magasra nőhet meg. Gyökérzete sekély, finom elágazású és érzékeny, ezért a talaj szerkezetére, víz- és levegőellátására különösen figyelni kell. A legelterjedtebb termesztett típus a magas bokrú áfonya (Vaccinium corymbosum), de alacsony, félmagas és tőzegáfonya-fajták is léteznek. A kék áfonya (Vaccinium corymbosum) fajtái közül a Duke, Bluegold, Chandler és a Bluecrop a legnépszerűbbek, ám sokan nevelnek vörös (Vaccinium vitis-idaea) vagy fekete áfonyát (Vaccinium myrtillus) is. Az Erdős-Kárpátokban a savanykás, mégis rendkívül zamatos erdei áfonya terem, amelyet hagyományosan gyűjtenek is.
Az áfonya ízletes, dekoratív és rendkívül egészséges gyümölcs, mégis sok kertész tart tőle, mert különleges igényű növényként tartják számon. Való igaz, hogy az áfonya nem tűri a meszes, kötött közeget, viszont a megfelelő talaj-előkészítéssel és pár alapszabály betartásával a cserje akár egy kisebb kertben vagy a balkonon is bőséges termést hozhat.
Miért érdemes áfonyát nevelni?
Egyetlen bokor évente akár 3-4 kg termést is adhat. A bogyók nyersen, süteményekben, lekvárként és fagyasztva is kiválók. Vitamin- és ásványianyag-tartalmuk kiemelkedő: A-, B6-, C-, E-, K-vitamin mellett káliumot, foszfort, magnéziumot, vasat és cinket is tartalmaznak. Az áfonya rendszeres fogyasztása bizonyítottan támogatja a szív- és érrendszert, csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, valamint lassítja az idegrendszeri leépülést.
Ültetés előtt: helyválasztás és tervezés
Az áfonya konténeres növényként tavasztól őszig bármikor ültethető fagymentes időben. A legideálisabb telepítési időszak a kora tavasz és a kora ősz. A bokrokat 80–100 cm-re érdemes helyezni egymástól, mert később akár összefüggő sövényt is alkothatnak.
A növény félárnyékot, szélvédett fekvést és hűvösebb, párás mikroklímát igényel. Különösen kerülendő a magas talajvíz, mert gyökere sekély és érzékeny a pangó vízre.
A siker alapja: savanyú talaj
Az áfonya az egyik leginkább talajigényes gyümölcscserje, mivel kifejezetten a savanyú kémhatású (pH 4,5–5,5) talajokat kedveli. Laza, humuszos, jó vízáteresztő közegben fejlődik a legszebben. A kötött, meszes talajokon tápanyaghiány, növekedési rendellenesség és terméshullás jelentkezik, így mindenképpen szükség van a talaj átalakítására, vagy cserépben kell nevelni a növényt.
Szabadföldi ültetés
Ássunk a cserép méretének 2-3-szorosát elérő gödröt. A falát béleljük geotextillel, hogy a környező talaj ne keveredjen össze a savanyú közeggel. Töltsük fel savanyú tőzeggel, áfonya- vagy rododendron-virágfölddel, ahol a pH túl magas, kénpor alkalmazása szükséges. A gödör aljára tehetünk érett marhatrágyát, de az ne érjen a gyökérhez. A növényt ugyanakkora mélységbe helyezzük, mint a konténerben volt. A felszínt fedjük 5–10 cm vastag fenyőkéregmulccsal.
Dézsás termesztés
Balkonon vagy teraszon is kiválóan nevelhető az áfonya. A kifejlett bokor legalább 50–60 literes edényt igényel.
A talajkeverék ideális arányai:
• 60% savanyú tőzeg,
• 20% fenyőkéreg-apríték,
• 20% érett marhatrágya vagy komposzt.
Vízigény
Az áfonya vízigényes, főleg a virágzás és termésképzés időszakában. A sekély gyökérzet miatt gyorsan kiszárad, ezért rendszeres, mérsékelt öntözést igényel. A csepegtető öntözés a legideálisabb. A talaj kiszáradása és a túlöntözés egyaránt veszélyes. A bogyóérés időszakában és aszályos nyarakon akár heti 2-3 alkalommal is szükség lehet öntözésre.
Tápanyagellátás
Az áfonya magas tápanyagigényű, a savanyú közeg pedig gyorsabban kimerül. A túlzásba vitt trágyázás ugyanakkor a levelek barnulását és a bokor pusztulását okozhatja.
Tavasszal savanyú talajba való komplex táp (ammónium-szulfát) kijuttatása javasolt.
Nyáron célszerű szerves trágyát (rododendrontáp, érett szarvasmarhatrágya) adni.
Ne feledjük: a túltrágyázás káros. Inkább kevesebb, de rendszeres tápanyagpótlás ajánlott. (Folytatjuk.)
A tökfélék rendkívül változatos megjelenésű és felhasználású növények, amelyeket világszerte széles körben termesztenek. Alapvetően két nagy csoportra oszthatók: étkezési és dísztökök. Az étkezési fajták közé tartozik például a spárgatök, a cukkini és a patisszon, amelyek táplálók, sokféleképpen használhatók fel a konyhában. Alábbi írásunkban az étkezési tökfajtákat ismertetjük.
A spárgatök (Cucurbita pepo var. fastigata) a tökfélék családjába tartozik, és hosszú, vékony, zöld vagy sárga színű termést hoz. A spárgatök eredetileg Közép-Amerikából származik, de ma már világszerte termesztik, különösen a melegebb éghajlatú országokban.
A spárgatök gazdag rostokban és vitaminokban, különösen A-vitaminban, C-vitaminban, valamint magnéziumban és káliumban. Alacsony a kalóriatartalma, ezért ideális választás diétázók számára is. Különösen kedvelt a vegetáriánus vagy vegán konyha követői körében.
A spárgatök az egyik leggyakrabban használt főzőtökfajta. Színe halványsárga vagy enyhén zöldes, általában még éretlenül fogyasztjuk. Igen kedvező hatásai miatt gyógynövényként is hasznosítják: jól ismert gyulladásgátló hatása, csökkenti a vércukorszintet.
Spárgatökfajták
• Az albaspárgatök korai érésű, bokros növekedésű, bőtermő fajta. Termései hengeres alakúak, vajszínűek, éréskor sárgára változnak, héjuk enyhén bordázott, húsuk pedig zöldesfehér. Jól tűri a szárazságot, ezért alkalmas fólia alatti termesztésre és másodvetésre is. Friss fogyasztásra, valamint hűtőipari feldolgozásra egyaránt kiváló.
• Az indátlan fehér spárgatök bokros növekedésű, rövid indákat fejlesztő, bőtermő fajta. Termése hosszúkás, henger alakú, fehér húsú, átlagos tömege 2,5–3,5 kg. Friss fogyasztásra és tartósításra – például fagyasztásra – egyaránt kiválóan alkalmas. Mivel viszonylag kis területet igényel, kisebb kertekben is jól termeszthető.
• A Kvetaspárgatök egy korai érésű, indátlan bokortökfajta, amely friss piaci termesztésre ideális. Henger alakú, fehér termései átlagosan 1,5 kg súlyúak, és a vetéstől számítva körülbelül 70 nap alatt érnek be. A fajta könnyen termeszthető, így kezdőknek is ajánlott, és sokoldalúan felhasználható a konyhában.
• A Cococella (tudományos nevén Cucurbita pepo) a spárgatök egyik fajtája, amely sötétzöld, sárga csíkozású héjával tűnik ki. Egy olyan különlegességnek számító fajtáról van szó, amely kedvező körülmények között fejlődik a legjobban, és tripoli vagy Kokocella néven is ismert.
Patisszon (csillagtök)
A legtöbb tökféléhez hasonlóan a patisszont is amerikai származású növénynek tartják. Az indián bennszülött lakosság körében régóta ismert és termesztett, elsősorban Kaliforniában. Innen terjedt el fokozatosan Európa és főleg Ázsia melegebb éghajlatú országain keresztül az egész világon. Európa szinte minden országában ismerik, de csak helyenként és kis területen termesztik.
A patisszon a tökfélékhez tartozó zöldség, amely alacsony kalóriatartalma és magas víztartalma miatt kiváló választás azoknak, akik egészséges táplálkozásra törekednek. Gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, beleértve a C- és B-vitaminokat, valamint a káliumot, a magnéziumot és a rostokat.
A patisszon fajtái között találunk például fehér, narancssárga és zöld változatokat, amelyek általában bokros növekedésűek és bő termést hoznak. Ezek a fajták lehetnek korai érésűek, kb. 48-50 napos tenyészidővel. Frissen vagy savanyítva egyaránt fogyaszthatók.
Cukkini
A cukkini sem egyedülálló fajta, több változata létezik. A klasszikus sötétzöld héjú, hengeres fajtán kívül számos, színben és formában is eltérő fajtát termeszthetünk. Minden fajtájára jellemző, hogy bőtermő, ízben nem térnek el egymástól. A cukkini fajtái közé tartozik a hagyományos sötétzöld, a sárga és a kerek cukkini, amelyeket a legjobb tölteni. Emellett léteznek futó (nagy területet igénylő, de bőségesen termő), mini (zsenge és gyorsan szedhető), valamint különféle csíkos és pöttyözött, netán aranyszínű, fényes fajták is.
A cikksorozatunk korábbi részében már kitértünk arra, hogy a tavaszi szezonra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme a talajhibák korrigálása, azaz a talaj kémhatásának (pH értékének) valamint a sótartalmának (EC-értékének) a beállítása. A pH-érték mérése viszonylag egyszerű, és többé-kevésbé pontos értéket kapunk attól függetlenül, hogy mennyire szakszerűen végeztük el a mintavételt a fóliaházunk talajából. Sajnos az EC-érték tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyon sok gazda esett abba a hibába, hogy egy helytelenül elvégzett, vagy egy rosszul értelmezett mérési eredmény miatt elrontották a talajelőkészítést, ami a későbbiekben jelentős terméskieséssel járt.
Érdemes tehát részletesebben körbejárni ezt a fontos témát, hogy minél kevesebb problémánk legyen a későbbiekben miatta.
A szántóföldi növénytermesztésben a talajok EC-értékére, azaz a benne lévő teljes sótartalomra ritkán szükséges odafigyelni. A talajelemzések célja itt inkább a különböző tápelemek mennyiségének meghatározása külön-külön, hogy a tápanyagellátás folyamán azokból juttassunk ki többet, amiből hiány van. A káros sófelhalmozódás itt igen ritka, kivéve néhány szikesedésre hajlamos területet. A nyári, szárazabb időszakban mindenütt lezajlik ugyan egy kisebb szikesedési, só-felhalmozódási természetes folyamat, ugyanis a talajfelszínről elpárolgó nedvességből ott maradnak az addig benne feloldott ásványi sók. Azonban a csapadékosabb időszakokban ezek az ásványi sók újból feloldódnak, és lemosódnak a mélyebb talajrétegekbe, és helyre áll az eredeti állapot. Mivel ezeknek a tápanyagoknak (ásványi sóknak) az „ingázása” a különböző mélységű talajrétegek között viszonylag egyenletesen megy végbe a szántóföldünk teljes területén, ezért a 2-3 hektárt meg nem haladó tábla esetében elegendő egy vizsgálatot végezni.
A vizsgálathoz a talajmintát a tábla 10-12 pontjáról gyűjtjük be, ezt összekeverjük és ebből a keverékből veszünk ki kb. 1 kg-ot a vizsgálatok elvégzéséhez.
A fóliasátrak talajának esetében azonban másként zajlanak le ezek a folyamatok. A magas hőmérséklet miatt itt sokkal intenzívebb a talajvíz párolgása, így a káros sófelhalmozódás is a talajfelszín közelében. Ráadásul, mivel védve van az esőtől, hótól, ezért nem megy végbe ezeknek a sóknak a természetes kimosódása sem. Ennek a folyamatnak az eredménye az, hogy 1-2 év alatt a gazdaságos zöldséghajtatásra alkalmatlanná válik a fóliasátrunk talaja úgy is, hogy az üresen állt, és egy csepp műtrágyát sem juttattunk ki rá. Azonban még egy ilyen esetben is az általános szabályok alapján elvégzett mintavétellel viszonylag pontos eredményt kaphatunk az átlagos EC-értékről, mivel a sófelhalmozódás, ha fokozottabban is, de viszonylag egyenletesen megy végbe a fóliasátor talajának teljes felületén.
Sokkal összetettebb ez a folyamat azokban a fóliasátrakban, ahol már folyik a termesztés. Ugyanis itt főnövények számára (uborka, paradicsom, paprika stb.) a tápoldatot csepegtetőcsővel juttatjuk ki. Hónapokon keresztül a fóliaház talaja csak ezen a keskeny sávokon kap nedvességet. S mint már írtuk, a talajfelszín viszont mindenütt párologtatja a vizet, s amikor a talajból a víz elpárolog, a talajfelszín közelében hagyja az addig benne feloldott ásványi sókat. Ennek eredményeképpen itt megnövekszik a só koncentráció, azaz az EC. A csepegtetőcső közvetlen közelében az öntözővíz ezeket a felhalmozódott sókat újból feloldja, s viszi magával őket egészen az átnedvesített sáv határáig. Itt aztán a víz egy része elpárolog, a benne feloldott sók pedig a fent leírt módon újra kicsapódnak, felhalmozódnak. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen eléggé élesen elhatárolódó sávok alakulnak ki: a csepegtetőcső mentén átnedvesedő sávban egy alacsony EC-jű, míg azon túl egy magas sókoncentrációjú zóna alakul ki. Magyarán, a bakhátak talajának EC-értéke, főleg a csepegtetőszalagok alatt, viszonylag alacsonyabb, míg attól kicsit távolabb, különösen a művelő utaknál, pedig nagyon magas. Ezeket az EC-érték eltéréseket aztán nagyon látványosan kirajzolják az előveteményként termesztett hónapos retek vagy saláta állományok. A csepegtetőcsövek helyén világosabb zöld, dúsabb levélzetűek lesznek a növények, míg attól kicsit távolabb már sötétzöld, apróbb levelüek.
Mint látjuk, a fóliasátrak esetében a káros sófelhalmozódás nem egyenletes, és egészen különböző mérési értékeket fogunk kapni attól függően, hogy éppen honnan vettük a méréshez a mintát.
A nyári állományváltásnál még megtehetjük azt, hogy csak a bakhátakat mosatjuk át, és az abból vett mintákat mérjük be. Ugyanis ilyenkor általában nem végzünk szántást vagy mélyásást, csak a bakhátak talaját lazítjuk fel, azaz a bakhátak talaja nem keveredik össze a művelő utak „sósabb” talajával. Az őszi talajelőkészítés során azonban már elkerülhetetlen a fóliaház talajának teljes átmosatása a cikksorozatunkban már korábban leírt módon.
Mint látjuk, ennek az átmosatásnak két célja is van. Az első, kézenfekvő cél a káros sófelhalmozódás megszüntetése, kimosatása a felső talajrétegekből. A másik, kevésbé fontos célunk pedig a talaj „homogenizálása” azaz annak elérése, hogy a talaj-EC értéke a fóliasátorban mindenütt viszonylag egyforma legyen, bárhonnan is vesszük majd a mintát a méréshez. Így érhetjük el, hogy a következő szezonban az állományunk egyenletesen fejlődjön, és maximális termést kapjunk.
A zöldhagyma hajtatásáról szóló cikkünk előző részében olvasóink választ kaphattak azokra a kérdésekre, hogy mikor és milyen hagymát érdemes hajtatni ebben a késő őszi, kora téli időszakban. A termesztés során felmerülő további kérdések megválaszolásával pedig szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a termelőknek és érdeklődőknek, akik a lehető legkorábban és a legjobb minőségben szeretnének zöld hagymaszárat termeszteni.
December közepén járunk, a tél már naptár szerint megérkezett, ugyanakkor az utóbbi években megszokott módon inkább enyhébb, gyakran csapadékszegény időjárás jellemzi ezt az időszakot. Ezek az időnként napos, fagymentes téli napok sok gazdálkodót késztetnek arra, hogy elgondolkodjon: nem lenne-e időszerű megkezdeni a metszési munkákat a gyümölcsösben vagy a szőlőültetvényben. A metszés kezdési időpontját több tényező is befolyásolja, ezek közül azonban továbbra is az egyik legmeghatározóbb a művelt terület nagysága. A kisebb kertek tulajdonosai, ahol a metszés néhány nap alatt elvégezhető, még megengedhetik maguknak a kivárást. A nagyobb területen gazdálkodók esetében viszont, ahol a metszés több hetet igénybe vevő munkafolyamat, már az év elején célszerű elkezdeni a munkát. A nedvkeringés megindulása előtt ugyanis mindenképpen be kellene fejezni a metszést, a tavaszi felmelegedés pedig az utóbbi években gyakran a megszokottnál korábban következik be.
A szibériai mézbogyó – más néven kék mézbogyó vagy haskap – az utóbbi években egyre népszerűbbé válik, és egyre nagyobb figyelmet kap a kerti gyümölcstermesztésben. Korai érési ideje és kiemelkedően magas beltartalmi értékei miatt gyorsan „szupergyümölcs” státuszba emelkedett. Ez az északi félteke hidegebb éghajlatú vidékein őshonos növény nemcsak ízletes, de rendkívül tápláló is. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan érhetjük el, hogy a mézbogyó bőséges termést hozzon.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
