A hüvelyes zöldborsó termesztése

                  A hüvelyes zöldborsó termesztése

A borsó (Pisum Sativum) az egyik legősibb kultúrnövény. Finom, tápláló a szervezet számára, de ugyanakkor a talajt is rendkívüli módon tudja javítani, mivel a gyökerein keresztül nitrogént köt meg a talajban, így érdemes zöldtrágyának is használni. Hazánkban egyaránt termesztenek kifejtő- és takarmányborsót is.

Igényei:

A zöldborsó viszonylag hűvös éghajlaton érzi jól magát, már a csírázás 2-4 oc-on megindul, a növény fejlődéséhez pedig 15-20 oc az ideális, így már február végétől április elejéig, áttelelő fajták esetében november közepe- december elejéig vethető. Napos és félárnyékos helyet egyaránt kedvel, az árnyékban könnyen felnyurgul és kevesebb termést hoz ezáltal. Humuszban gazdag semleges vagy enyhén savas (6.0-7.0 pH) talajt kedveli, mely jó vízlevezetésű legyen, mert a pangó vizet nem szereti. A növény különlegessége, hogy a gyökerén élő baktériumok képesek a levegőből megkötni a nitrogént, így nincs szükség túlzott nitrogéntrágyázásra, inkább káliumra és foszforra van szüksége a kellő virágzáshoz.

A vetés folyamata:

Vetés előtt érdemes a vetőmagokat egy éjszakára vízbe áztatni, így nem lesz vontatott a kelés. Vessük a magokat 3-5 cm mélyre, a sorok közt pedig 25-30 cm távolságot hagyjunk, soron belül pedig 3-5 cm mélyen kell elvetni azokat. Ha futó fajtát választunk, akkor érdemes támasztékról is gondoskodnunk (pl. háló, karó).  Legjobb előveteménye a kalászosok, azonban napraforgó után nem ajánlatos vetni közös betegségek miatt.

Gondozása:

A zöldborsó olyan zöldségnövény, amivel kezdő kertészek is bátran próbálkozhatnak, hiszen nem igényel túl sok törődést. Néhány dologra azonban érdemes odafigyelni. Virágzásig kevésbé, viszont virágzáskor és terméskötődéskor bőségesen kell öntözni. A szárazság miatt a csírázás leáll, a növekedés és terméskötődés nehezebben megy végbe, a szemek nem tudnak kellően kifejlődni, szárazok és kemények, kényszerérettek lesznek. Öntözésnél figyelni kell, hogy csak a növény tövét locsoljuk, nem pedig a leveleket, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását. Szükséges a gyomszabályozás is, hiszen az elhanyagolt, kapálatlan vetemény, ha elgazosodik, akkor megnő a gombás betegségek valószínűsége. Kelés után legalább kétszer érdemes óvatosan megkapálni, ami nem csak a gyomszabályozásban játszik szerepet, hanem levegőzteti is a talajt, ezzel segítheti a növény gyökerén élő nitrogént gyűjtő baktériumok szaporodását. A töltögetés is fontos. Amikor a növény eléri a 10-15 cm magasságot, akkor érdemes földet húzni a tövükre, ezáltal stabillá téve a növény szárát.

Kártevői és betegségei:

A legnagyobb problémát a gombás betegségek okozzák, mint pl. a borsólisztharmat, peronoszpóra és fuzáriumos hervadás. Itt már a tünetek megjelenésekor be kell avatkoznunk, különben a veteményünk nagy része tönkre mehet. Pl. a fuzáriumos hervadásra egy hatékony módszer működik, az pedig a vetésforgó. Fajtaválasztásnál figyelembe kell venni a rezisztens fajtákat. Fontos, hogy csak csávázott vetőmagot vessünk, kiküszöbölve a betegségek korai fellépését. Emellett sok kártevője is akad, ami károsíthatja állományunkat, jelentősen csökkentve a termés mennyiségét és minőségét, pl. a borsózsizsik, zöldborsó-levéltetű, borsómoly. Rendelkezésünkre állnak különféle germicidek, fungicidek, ami lehetőséget nyújtanak az állományunk kezelésére. Megemlíthetjük még a koraiságot is, amivel előre láthatjuk a kártevők rajzásának idejét. Különböző feromoncsapdák kihelyezésével előre jelezhető a rajzás és a rovarok számának figyelembevétele. Rajzás csúcsán rovarölő permetezést kell használnunk.

Betakarítás:

A zöldborsót technikai érettségben szedjük, azaz amikor a szemek már teljesen kifejlődtek, de még zsengék és nagy a cukortartalmuk. Ezt onnan tudjuk megállapítani, ha a hüvelyek teltek és megtapintva érződnek a gömbölyű szemek benne, de a hüvely fala még rugalmas, zöld színű. Lehetőleg a reggeli órákban kell elvégezni a betakarítást, mert ekkor a legnagyobb a borsó cukortartalma és a szemek is a legfeszesebbek. Szedés után érdemes felhasználni, különben a zöldség minősége romlani fog.

Bátran termesztjük, hiszen koraiságát tekintve talán a legelső zöldség lehet, amit betakaríthatunk a kertünkből.

Készítette: Sarkadi Krisztina

3. évfolyamos kertészmérnöki hallagató

                A csemegekukorica gyomirtása

                A csemegekukorica gyomirtása

A csemegekukorica termesztése során az egyik legfontosabb növényvédelmi feladat a gyomírtás. A gyomok nemcsak a termés mennyiségét csökkentik, hanem rontják annak minőségét is, ami különösen fontos ennél a növénynél, hiszen a csemegekukoricát közvetlen emberi fogyasztásra termesztik. A megfelelő gyomirtási stratégia kialakítása ezért alapvető a gazdaságos és biztonságos termeléshez.

A csemegekukorica különösen érzékeny a gyomosodásra a korai fejlődési szakaszban. Kezdeti fejlődése lassú, ezért az első 4–6 hétben a gyomok könnyen elnyomhatják, ebben az időszakban a növény még gyenge, ezért a gyomok gyorsan elvonják előle a szükséges erőforrásokat, így gyengébben fejlődik, alacsonyabb lesz a csőszám, csökken a cukortartalma, és romlik az áru minősége is. A gyomok emellett kedvező élőhelyet biztosíthatnak különböző kártevőknek és kórokozóknak, ami tovább növeli a termelési kockázatot. A gyommentes állományban fejlődő csemegekukorica csövei azonban egyenletesebbek, nagyobbak és magasabb cukortartalommal rendelkeznek.

A mechanikai gyomirtás a kisebb területeken vagy ökológiai gazdálkodásban alkalmazható eredményesen, mint a kapálás, a sorközművelés és a kézi gyomlálás. Ezek a módszerek csökkentik a vegyszerhasználatot, de ugyanakkor nagyon munkaigényesek.

A nagyobb területeken viszont szükségszerű a kémiai gyomirtás. A csemegekukorica esetében különösen fontos a megfelelő gyomirtó szer kiválasztása, mivel érzékenyebb a hatóanyagokra, mint a takarmánykukorica. A gyomirtás során figyelembe kell venni a környezetvédelmi előírásokat is. A túlzott vegyszerhasználat károsíthatja a talaj élővilágát, a felszíni és felszín alatti vizeket, valamint veszélyt jelenthet a hasznos élő szervezetekre.

A leghatékonyabb megoldást az integrált gyomirtás jelenti, amely ötvözi a mechanikai, kémiai és agrotechnikai módszereket. Ide tartozik a megfelelő vetésváltás, az optimális tőszám, a jó talajelőkészítés és a megfelelő időben végzett gyomirtás. Ez csökkenti a környezet terhelését, mérsékli a rezisztencia kialakulásának veszélyét, és hosszú távon fenntarthatóbb termelést biztosít.

A gyomirtás sikeressége már a vetés előtti talajmunkáknál eldőlhet. A megfelelően elvégzett szántás, tárcsázás és magágykészítés jelentősen csökkenti a gyomok kelési esélyét. A sekély művelés elősegíti a gyommagvak kicsírázását, amelyeket egy újabb talajmunkával el lehet pusztítani. Ez az úgynevezett „hamis magágy” technika hatékony eszköz a gyomelnyomás csökkentésére vegyszerhasználat nélkül.

A gyomirtó szereket alkalmazhatjuk vetés előtt vagy kelés után is. Ha a vetést követően, de még a kukorica és a gyomok kelése előtt történik a gyomirtás, akkor a gyomok már a csírázás során elpusztulnak, így nem alakul ki kezdeti konkurencia a kultúrnövénnyel szemben. A módszer hatékonysága nagymértékben függ a talaj nedvességtartalmától, mivel a hatóanyagok a talajban fejtik ki hatásukat. Száraz körülmények között ez a kezelés hatása gyengébb lehet.

A kelés utáni gyomirtás során a már kikelt gyomok ellen védekezünk. Ennél a módszernél különösen fontos a gyomok fejlettségi állapotának figyelembevétele, mivel a fiatal gyomok sokkal érzékenyebbek a gyomirtó szerekre. A csemegekukorica érzékenysége miatt csak engedélyezett készítmények használhatók, és szigorúan be kell tartani az előírt dózisokat, hogy elkerüljük a toxikus tüneteket, például a levélsárgulást vagy a növekedés visszamaradását.

A gyomirtó szerek rendszeres és egyoldalú használata rezisztencia kialakulásához vezethet. Ez azt jelenti, hogy egyes gyomfajok ellenállóvá válnak bizonyos hatóanyagokkal szemben, így azok hatékonysága csökken. A rezisztencia megelőzése érdekében fontos a hatóanyagok váltogatása.

Ezek a hatóanyagok a vetés után, a kukorica és a gyomok kelése előtt kerülnek kijuttatásra, és a gyomok csírázását gátolják:

S-metolaklór, Acetoklór, Dimetenamid, Pendimetalin, Terbutilazin

Ezeket a már kikelt kukoricaállományban alkalmazzák, a gyomok fejlettségi állapotához igazítva:

Nikoszulfuron, Rimszulfuron, Foramszulfuron, Dikamba, Bromoxil, Clopyralid, Florasulam

                                                                                          Készítette: Sarkadi Krisztina

3. évfolyamos kertészmérnöki hallagató

                   A brokkoli termesztése – a sikeres nevelés alapjai

                   A brokkoli termesztése – a sikeres nevelés alapjai

A brokkoli napjaink egyik legnépszerűbb zöldségnövénye, amely rendkívül kedvező élettani hatásaival büszkélkedhet. Magas vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns-tartalma miatt egyre nagyobb szerepet kap az egészséges táplálkozásban, így termesztése mind a házikerti, mind a nagyüzemi gazdálkodásban jelentős. A megfelelő környezeti feltételek biztosításával és szakszerű gondozással a brokkoli sikeresen termeszthető hazánk éghajlati viszonyai között is.

A brokkoli a káposztafélék családjába tartozik, és termesztéstechnológiája sok tekintetben hasonlít a karfioléhoz, azonban néhány fontos sajátosságra különösen figyelni kell. A brokkoli hűvös éghajlaton érzi jól magát, legjobban 15–20 °C közötti hőmérsékleten fejlődik. A túl magas hőmérséklet hatására a növény idő előtt magszárba indulhat. Éppen ezért a termesztése tavasszal vagy ősszel a legkedvezőbb. A magok csírázása már 5 °C-on megindul, az optimális keléshez azonban 18–20 °C szükséges.

A brokkoli a tápanyagban gazdag, középkötött vályogtalajokat részesíti előnyben. Fontos, hogy a talaj jó vízgazdálkodású legyen, mivel a brokkoli vízigényes növény. A talaj optimális pH-értéke 6,5–7,2 közé esik. Savanyú talajokon a fejlődés gyengébb, ezért szükség esetén meszezést kell alkalmazni. Különösen érzékeny a talaj tápanyagtartalmára, főként a nitrogén, a foszfor és a kálium megfelelő arányára.

A brokkoli termesztéstechnológiája több, egymásra épülő lépésből áll, amelyek célja az egyenletes növekedés és a jó minőségű rózsák kialakítása. A termesztés sikerének alapja a megfelelő talaj-előkészítés és a gondosan megválasztott fajta. A talaj előkészítése során fontos a mélyszántás vagy mélylazítás, amely elősegíti a gyökérzet megfelelő fejlődését. Ezt követi a talaj elmunkálása és a szükséges tápanyagok bedolgozása. A brokkoli érzékeny a talaj tömörödésére, ezért laza szerkezetű talajt igényel.

A termesztés általában palántaneveléssel történik. A palánták nevelése vetőágyban vagy sejttálcában zajlik, körülbelül 4–6 héttel a kiültetés előtt. A palánták akkor ültethetők ki végleges helyükre, amikor elérik a 4–6 lombleveles állapotot.  A kiültetés előtt edzeni érdemes őket, amely során fokozatosan szoktatjuk a külső környezeti viszonyokhoz. A kiültetés során a sortávolság általában 60–70 cm, míg a tőtávolság 40–50 cm. A palántakiültetés időpontját az adott termesztési időszak határozza meg. Tavaszi termesztés esetén a palántákat március végén–április elején, őszi termesztésnél július–augusztusban ültethető ki. A palánták kiültetésekor ügyelni kell arra, hogy a gyökérnyak ne kerüljön túl mélyre, mert az a növény fejlődésének visszamaradását okozhatja.

A tápanyag-utánpótlás során ajánlott az alaptrágyázás és a fejtrágyázás kombinációja. Az alaptrágyát a talaj-előkészítés során dolgozzuk be, míg a fejtrágyázást a növekedés során, több részletben célszerű elvégezni. A legfontosabb makrotápanyagok közül a nitrogén, foszfor, kálium, míg a mikroelemek közül kiemelten fontos a bór, kalcium és a magnézium a brokkoli számára.

A brokkoli gondozásának egyik legfontosabb eleme az öntözés. A növény rendszeres és egyenletes vízellátást igényel, különösen a rózsaképzés időszakában. A vízhiány a rózsák méretének csökkenéséhez és minőségi romláshoz vezethet. A túlzott öntözés viszont káros lehet, mivel gyökérfulladást és betegségek kialakulását okozhatja. A növényápolási munkák közé tartozik a rendszeres kapálás, gyomirtás. A gyomok elszívják a vizet és a tápanyagokat, ezért ellenük mechanikai vagy vegyszeres módszerekkel lehet védekezni.

A brokkoli termesztése során egyéb problémák is felmerülhetnek, mint a kórokozók és a kártevők. A leggyakoribb kártevők közé tartoznak a káposztalepke hernyói, a levéltetvek és a földibolhák. Ezek ellen mechanikai védekezéssel, biológiai módszerekkel vagy engedélyezett növényvédő szereket alkalmazhatunk. A betegségek közül a peronoszpóra, a fuzáriumos hervadás és a feketerothadás jelenthet veszélyt.

A betakarítás technológiája szintén fontos része a termesztésnek. A betakarítás akkor esedékes, amikor a főrózsa tömör, zárt szerkezetű, és a bimbók még nem kezdtek virágozni. A levágást éles késsel végezzük, a rózsa alatt néhány levéllel együtt. A főrózsa levágása után a növény oldalhajtásokat fejleszt, amelyekből további kisebb rózsák szedhetők, így a terméshozam jelentősen növelhető. A frissen betakarított brokkoli hűtve néhány napig eltartható, azonban hosszabb tárolásra fagyasztás javasolt. A túl késői betakarítás virágzásnak induló rózsákat eredményez, amelynek piaci értéke jelentősen csökken. Ha igazodunk a környezeti feltételekhez, gondosan ápoljuk, gondozzuk az állományunkat, akkor piaképes és egészséges termést tudunk előállítani.

Készítette: Sarkadi Krisztina3. évfolyamos kertészmérnöki hallgató

Orvosi zsálya (Salvia officinalis L.)

Orvosi zsálya (Salvia officinalis L.)

Az orvosi zsálya (Salvia officinalis L.) az ajakosvirágúak (Lamiaceae) családjába tartozó, évelő félcserje, amelyet régóta alkalmaznak a gyógyászatban és a gasztronómiában egyaránt. Ismert még kerti zsálya, patika zsálya, nemes zsálya vagy kakastaréjfű néven. Tudományos nevének eredete a latin salvere („jól lenni”) szóból származik, amely a növény gyógyhatására utal. Az ókortól kezdve nagy becsben tartották, a középkorban a „halhatatlanság füvének” nevezték.

Botanikai jellemzés

Az orvosi zsálya 30–80 cm magasra növő, illatos, örökzöld félcserje. Szára négyszögletes, alsó része fásodó. Levelei átellenes állásúak, nyelesek, hosszúkás-tojásdad vagy lándzsás alakúak, szélük enyhén csipkézett. A levelek szürkészöld színűek, felszínüket sűrű, bársonyos szőrök borítják, az alsó oldalon az erezet erősen kiemelkedik.
Virágai ajakos felépítésűek, lilás-kék színűek, illatosak, rendszerint hármasával helyezkednek el. A virágzás idején a növény dekoratív megjelenésű, virágai és levelei egyaránt ehetőek. Termése tojásdad alakú makkocska.

Származás, elterjedés

A Salvia officinalis a Földközi-tenger vidékén honos, őshazája a Balkán-félsziget, különösen a dalmát tengerpart, Montenegró és Hercegovina meszes, karsztos területei. Magyarországon vadon nem fordul elő, azonban termesztése gyógynövényként és dísznövényként egyaránt elterjedt.

Termesztés és betakarítás

Az orvosi zsálya meleg- és fénykedvelő növény, napos fekvést és jó vízáteresztő képességű, meszes, középkötött talajt igényel. A pangó vizes, hideg, agyagos talajokat nem kedveli.
Szaporítása történhet magvetéssel (palántaneveléssel), tőosztással, zöld dugványozással.  A fiatal növények kezdetben vízigényesek, később szárazságtűrők.
Gyógyászati célra a leveleket gyűjtik, közvetlenül a virágzás előtt vagy annak kezdetén, általában júniustól augusztusig. A begyűjtött leveleket árnyékos, jól szellőző helyen, vékony rétegben szárítják, legfeljebb 40 °C-on.

Drogja és hatóanyagai

A növény hivatalos drogját a szárított levelek adják (Salviae folium). Az orvosi zsálya legfontosabb hatóanyagai az illóolajok, amelyek mennyisége a levelekben elérheti az 1,5–2%-ot.
Az illóolaj fő komponensei: tujon (30–50%), borneol (8–14%), cineol (eukaliptol), kámfor, pinén és linalool. Emellett jelentős mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, rozmarinsavat, karnoszolt, triterpéneket (pl. urzolsav), cserzőanyagokat, keserűanyagokat, fitoncidákat és fenolos savakat. Ezek az összetevők adják a növény fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatását.

Farmakológiai hatások

Az orvosi zsálya antibakteriális, antiszeptikus, gyulladáscsökkentő és összehúzó hatású. Csökkenti a verejtékezést, segíti az emésztést, mérsékli a puffadást és görcsoldó tulajdonságokkal rendelkezik.
Egyes kísérletes és klinikai megfigyelések szerint kivonata kedvezően hathat az idegrendszer működésére, különösen a memória és a kognitív funkciók területén, így az Alzheimer-kór kutatásában is vizsgálják. Magas tujon-tartalma miatt azonban tartós vagy nagy dózisú alkalmazása nem javasolt.

Felhasználás

Gyógyászati célra elsősorban a levelekből készült tea, főzet és kivonat használatos. Száj- és torokgyulladás, afták, fogínygyulladás esetén öblögetőszerként alkalmazzák. Belsőleg izzadáscsökkentőként, emésztési panaszok enyhítésére használják. Külsőleg sebek, bőrgyulladások, ekcéma  kezelésére is alkalmas.
Gasztronómiai felhasználása során erős, kámforos aromája miatt mértékkel alkalmazandó. Különösen jól illik zsíros húsételekhez, kacsa-, liba-, pulyka- és vadhúsokhoz, bárányhoz, halakhoz, valamint burgonyás, tésztás és sajtos ételekhez.

Papfalusi Barbara, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatója

Lestyán (Levisticum officinale)

Lestyán (Levisticum officinale)

Az orvosi lestyán minden része zellerre emlékeztető illatú és ízű. Illó olaját, gyökerét, termését, levelét és ritkán leveles hajtásait egyaránt hasznosítják. Régóta kedvelt ízesítő növény. Aromás ízű részeit és illóolaját a likőr- és konzervipar is használja. Gyökere sok gyógyszerkönyvben hivatalos, erős hatású víz­hajtó drog, ezért nevét is sokan a latin levare (könnyíteni) szóból származtat­ják. A gyökérdrog a vizelethajtó teakeverék fontos alkat­része, de alkalmazzák kivonatát és tinktúráját is. A népgyógyászatban főként emésztési zavarok ellen használják.

Botanikai leírás:

A lestyán (Levisticum officinale) az Ernyősvirágzatúak rendjébe és a zellerfélék  családjába tartozó  növény. Az orvosi lestyán erőteljes növe­kedésű, évelő, lágy szárú növény. Hazája Délnyugat-Ázsia. Európában sok helyen elvadult. Gyökértörzse függőleges, sárgás-barna, néha fehér színű, körülbelül 4 cm vastag, 40—50 cm mélyre hatoló, haránt gyűrűzött, karószerű főgyökérben végződik. A második évtől évente fejlődő, elágazó, csöves szára gyakran a 2 m-t is meghaladja. Szórt állású, 50—60 cm-re is megnövő, hosszú, hüvelyes nyelű levelei kopaszok, fénylők, kétszeresen szár­nyaltak, sötétzöldek, alulról világosak, a levélnyél rövid. Virágzata 6—15 sugarú, lapos, összetett ernyő. Az ernyőcskék sokvirágúak. Sárga virágai kétivarúak.  Rovarmegporzású növény. Termése lapított, sárgásbarna, szár­nyas kettős kaszat, 3-4 cm.

Termesztéstechnológiája:

A lestyán ültetvényt vetésforgón kívül helyezik el, mert több évig termesztik. Drogelőállítás céljából 1-2 évig, illóolaj előállítása esetén 3-4 évig tartják fenn az állományt. Fontos továbbá, hogy ugyanarra a területre lestyán legalább 4 év után kerüljön az esetlegesen elkerülő károsítók elkerülése miatt.

Tápanyagellátás: Tápanyagigénye nagy. Szervestrágyázásban az előveteményét részesítsük. Vetés előtt alaptrágyázás, műtrágyázás is szükséges lehet, 10 m2-re 0,4 kg szuperfoszfát, 0,25-0,35 kg kálisó, 0,2-0,3 kg pétisó kiszórása a legmegfelelőbb szerint alaptrágyaként 100-120 kg/ha foszfort, 140-150 kg/ha káliumot és 60-70 kg/ha nitrogént célszerű kijuttatni, a következő években pedig a tavaszi hajtásnövekedés megindulása, és a zöld részek betakarítása után 50-60 kg/ha nitrogén fejtrágya, az őszi talajlazításkor 70-80 kg/ha foszfor és 60-80 kg/ha kálium hatóanyagot juttassunk ki a talajba. Az alaptrágya beforgatását célszerű a mélyszántással egy menetben elvégezni.

Drogja és hatóanyagai:

A lestyán gyógyászatilag hasznos részei a gyökér (Levistici rhizoma et radix), a levél (Levistici folium) és a termés (Levistici fructus). A legértékesebb drognak a gyökér számít, amely több ország gyógyszerkönyvében is hivatalos.

A növény legfontosabb hatóanyagai az illóolajok. Az illóolaj-tartalom szervenként eltérő: a gyökér 0,5–1,0 %, a levél 0,1–0,25 %, míg a termés 0,5–1,5 % illóolajat tartalmaz. A legértékesebb hatóanyag a gyökérből nyert lestyánolaj (Aetheroleum levistici).

Farmakológiai hatás, felhasználás: Emésztési zavarok kezelésére kiváló választás, mert nem csupán segíti az emésztőrendszer működését,hanem erősíti a gyomrot, növeli az étvágyat, de enyhíti a hányingert és az émelygést is. Fogyasztása javasolt gyomorrontás és gyomorégés esetén. Hagyományosan a lestyán magját brandyben áztatták, cukorral édesítették, és gyomorproblémák enyhítésére fogyasztották.  Segíti a bélgáz ürülését felfúvódás esetén. A gyökérből készült főzetet régóta alkalmazzák urológiai panaszok esetén. Vizelethajtó tulajdonsága miatt ödéma esetén javasolják rendszeres, kúra szerű fogyasztását. Szabályozza a menstruáció erősségét. Húgyúti gyulladások esetén alkalmazható. Megelőzi a vesehomok, vesekő kialakulását, és kezeli a húgyúti gyulladásokat. Enyhíti a fejfájást. Teáját reuma ellen is javasolják. A gyökérből készült főzetet köhögéscsillapításra használják. De bevett szokás volt régen lestyánnal készült levest fogyasztani köhögés, hörghurut  és légúti megbetegedések esetén is.

Papfalusi Barbara, a Magyar Agrár-és Élettudoműnyi Egyetem hallgatója

Kasvirág (Echinacea spp.)

Kasvirág (Echinacea spp.)

A kasvirág (Echinacea spp.) Észak-Amerikából származó, évelő fészekvirágzatú (Asteraceae) növény, amelyet az indián kultúrák hagyományosan az egyik legfontosabb gyógynövényként alkalmaztak. A nemzetség három fő faját különböztetjük meg: a bíbor kasvirágot (Echinacea purpurea), a keskenylevelű kasvirágot (Echinacea angustifolia) és a halvány kasvirágot (Echinacea pallida). A nemzetség neve a görög „echinosz” szóból ered, utalva a virágzat kúp alakú, gömbölyded, tüskés jellegére. Napjainkban a kasvirágot a fitoterápiában elsősorban immunstimuláló és vírusellenes hatása miatt alkalmazzák.

Botanikai leírás

Az Echinacea fajok évelő növények, morfológiai jellemzőik fajonként eltérnek. A keskenylevelű kasvirág 10–50 cm magas, karógyökeres, szára egyenes és elágazó, levelei keskenyek, lándzsásak. Fészekvirágzatai az ágvégeken különállóan helyezkednek el félgömb alakúak, középső csöves virágaik barnásvörösek, visszahajló nyelves virágaik lilás-rózsaszínűek.

A halvány kasvirág 40–90 cm magas, ritkán elágazó szárú, halványrózsaszín nyelves virágai lefelé csüngőek, pollene fehér.

A bíbor kasvirág a legmagasabb termetű, 60–180 cm magas, elágazó szárú, bíborszínű csöves virágokkal és rózsáspiros nyelves virágokkal. A növények íze jellegzetesen kesernyés.

Termesztés és betakarítás

A kasvirág napos helyet és jó vízelvezetésű talajt igényel. Szaporítása történhet magvetéssel vagy gyökérdugványokkal. Gyógyászati célokra a gyökereket 3–4 éves növényekből, általában ősszel takarítják be, míg a virágzó hajtásokat a csúcsvirágzás idején gyűjtik.

A betakarított növényrészeket árnyékban, jól szellőző helyen szárítják, majd feldolgozzák tinktúrák, teák, tabletták és egyéb készítmények előállítására. A kasvirág Európában elsősorban a bíbor kasvirág termesztése révén hozzáférhető.

Drogja és hatóanyagai

A kasvirág gyökere (Echinaceae radix) és virágzó hajtása (Echinaceae herba) komplex vegyületeket tartalmaz. Fő hatóanyagai közé tartoznak a poliszacharidok, alkilamidok, kávésav-származékok (például echinakozid, cinarin, cikóriasav, kaftársav), illóolajok, flavonoidok, melanin.

A poliszacharidok, az alkilamidok és a melanin kulcsszerepet játszanak az immunstimuláns hatás kialakításában, míg a kávésav-származékok és flavonoidok a gyulladáscsökkentő és antivirális aktivitást biztosítják.

Farmakológiai hatás

A kasvirág farmakológiai profilja széleskörű: immunmoduláló hatása révén növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását, fokozza a fagocitózist, valamint a nem specifikus immunvédekezést.

Antivirális és antibakteriális tulajdonságai lehetővé teszik felső légúti fertőzések, influenza, herpesz, valamint húgyúti fertőzések kiegészítő kezelését. Külső alkalmazás esetén segíti a sebgyógyulást, csökkenti a gyulladást, és fertőtlenítő hatású, így alkalmas nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, furunkulusok, égési sérülések és csípések kezelésére.

Felhasználás

A kasvirág belsőleges alkalmazására leggyakrabban gyári készítmények, például tinktúrák, alkoholmentes oldatok, kapszulák és tabletták szolgálnak. A bíbor kasvirág 1:5 arányú, 55%-os etanolban készült tinktúrájának felnőttek számára javasolt napi adagja háromszor 60 csepp, gyermekeknél testsúlyarányos mennyiséggel számolva.

Az immunstimuláló hatás kialakulásához néhány nap szükséges, ezért fertőzés első tüneteit követően érdemes megkezdeni az alkalmazást, ami lerövidíti a betegség időtartamát és csökkenti súlyosságát. Kúraszerű használat javasolt: 4–6 hét szedés után 1 hónapos szünet, a maximális kezelési idő 8 hét.

Külsőleg a kasvirág kenőcs, krém formájában használható, helyi bedörzsöléssel a bőrpanaszok kezelésére.

Papfalusi Barbara, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem hallgatója

A gyomfésű 2.

A gyomfésű 2.

Napjainkban a gazdák azért, hogy versenyképesek maradjanak, igyekeznek hatékonyabban termelni és kevesebb erőforrást felhasználni. Ezzel csökkentik a költségeket és a környezet terhelését. Egy átlagos, 12 méter széles, hidraulikusan összecsukható gyomfésű vontatásához már egy körülbelül 60 kW teljesítményű traktor is elegendő.

A kis vonóerő-igény miatt nagyobb munkasebesség érhető el, ami nagy területteljesítményt biztosít. Mindez alacsony, körülbelül 3 liter/hektár üzemanyag-felhasználással jár, így a művelet környezetkímélő.

Czékus Mihály véleménye szerint, az agrárium nagyon költségérzékeny terület, ezért a gazdák igyekeznek a gépeiket és eszközeiket minél jobban kihasználni. Ez gyakran azt jelenti, hogy a meglévő gépekkel próbálnak meg minden munkát elvégezni. A gyomfésű helyett például egyes gazdaságok magtakaró fogast használnak. Bár ez elvileg hasonló feladatot lát el, a tapasztalatok szerint kevésbé hatékony, mint a kifejezetten erre a célra készült gyomfésű. Emellett a magtakaró alacsony kialakítása miatt a növényállományban csak korlátozott ideig használható, sőt fejlettebb növényeknél akár kárt is okozhat.

A gyomfésű sok előnnyel rendelkezik, ára megfizethető, ezért jó befektetés a környezettudatos gazdák számára. Különösen ajánlott azoknak, akik ökológiai gazdálkodásra szeretnének áttérni.

A gyomfésű nemcsak a gyomok eltávolításában hatékony, hanem számos pozitív mellékhatása is van. Használata közben fellazítja és szellőzteti a talajt, megszünteti a felszín cserepesedését, és segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát. Emellett csökkenti a vegyszeres növényvédelem szükségességét, így védi a vizeket, hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez, és elősegíti az egészségesebb, fenntartható módon előállított élelmiszerek termelését.

A gyomfésű alkalmazása egyszerre kedvez a kultúrnövénynek, a talajnak és a környezetnek. Mivel mechanikusan távolítja el a gyomokat, a haszonnövények zavartalanul fejlődhetnek. A lazább, nedvesebb talaj segíti a gyökérzet növekedését, a megőrzött vízkészlet pedig jobban hasznosul. A vegyszerek elhagyásával a környezet terhelése és a növények levélkárosodása is csökken.

A piacon sokféle gyomfésű érhető el. Egyes prémium gyomfésűkkel nemcsak a hagyományos szántóföldi növények – például kukorica, szója, napraforgó, gabona, lóbab vagy cukorrépa – művelhetők hatékonyan, hanem az ágyásos vagy bakhátas kultúrák, mint a burgonya, valamint a speciális növények, például zöldségek, fűszer- és gyógynövények is.

A prémium gyomfésű munkája hidraulikusan állítható, így a nagyon kíméletes beavatkozástól (vakpásztázás) egészen az erőteljes talajmunkáig, például a cserepesedés feltöréséig is alkalmazható.

Ezek a prémium gyomfésűk minden részletükben korszerű megoldásokat kínálnak: a fogak kialakítása, állítása és rögzítése, valamint a váz felépítése és a gumizás is modern, innovatív megoldásokra épül.

Készítette:

Mészáros Péter

Baross László gépésztechnikus hallgató

Forrás: https://agraragazat.hu/hir/hatekonyan-a-gyomok-ellen-gyomfesuvel/https://www.magro.hu/public/agronews/an_article_inner/1486/ea17397b2d69a9e80c9d4d2360986507_1.jpeg

A gyomfésű

A gyomfésű

A gyomfésű a biogazdálkodás egyik legfontosabb munkagépe, de a konvencionális gazdálkodás, vagy azon belül az újabb és újabb ökológiai programok fontos eleme, illetve speciális kultúrák esetén is jól alkalmazható.

A gyomfésű technikai jellemzői

A megfelelő műszaki színvonallal rendelkező gyomfésűk sűrűn fogazottak, strapabíró, de kellően rugalmasak, nem törnek le könnyen. A részek tagonként állítható fogdőlésűek, ennek fontossága akkor jelenik, meg amikor sorba vetett kultúráknál a soron futó fogak kiiktathatók. Az eszközök könnyen vontathatók, hidraulikusan összecsukhatók.

A gyomfésűnél fontos, hogy a fogdőlés minél több fokozatban állítható legyen, mert így tudjuk az agresszivitását tökéletesen beállítani a kultúrnövényünk és a gyomok fejlettségének megfelelően, sőt az ujjbab gyártmányú gépeknél, ha a törés esetleg elő is fordulna, az elveszést gátló rendszernek köszönhetően a letört fog nem marad a területen.

A gyomfésűk a piacon 1,5 m-től egészen 24 m-es szélességben elérhetők.

A gyomfésű használatának előnyei:

Ökológiai előnyök közé soroljuk a környezetvédelmet, vízvédelmet, integrált növényvédelmet, valamint a biotermelést.

Gazdasági előnyök közé tartozik a herbicidköltségek csökkentése, fejtrágya-hasznosulás elősegítése és a gyomirtás

Hogyan alkalmazhatjuk a gyomfésűt

A gyomfésű a gyomok irtását úgy végzi, hogy a kelő vagy korai fejlődési állapotban lévő gyomok gyökerét kihúzza vagy elszakítja, illetve a növényeket kiemeli és részben földdel betakarja, így pusztítva el őket. Ennek köszönhetően egyes területeken teljesen, máshol pedig részben elhagyható a vegyszeres gyomirtás.

Használata során a kultúrnövények gyökérzetét enyhén megbolygatjuk, ami serkenti a gyökerek intenzívebb növekedését, a gabonaféléknél pedig a bokrosodást. A gyomfésű a talaj kapilláris csövecskéit is megszakítja, így megőrzi a talajnedvességet – gyakorlatilag hasonló hatást fejt ki, mint egy kultivátor. A felső 2–3 cm átmozgatásával javítja a talaj levegőgazdálkodását is.

Tavaszi fejtrágyázáskor a kijuttatott, gyakran könnyen elillanó műtrágyát a talaj felső rétegébe keveri, ezáltal jelentősen növelve annak hasznosulását. A gyomfésű segítségével a baktériumtrágyák kijuttatása is megoldható gabonára, mivel az eszköz képes azokat a talajba dolgozni, ami korábban nehézséget okozott. Emellett az eszköz használatával ősszel és tavasszal egyaránt megszüntethető a talaj cserepesedése.

Mikor használhatjuk a gyomfésűt

A gyomfésűt tavasszal és ősszel, kelés előtt és után egyaránt alkalmazhatjuk különféle növénykultúrákban. Kelés előtt úgynevezett vakpásztázást végzünk, amellyel a frissen kelő gyomokat irtjuk, megszüntetjük a talaj cserepesedését, valamint levegőztetjük a felső réteget, elősegítve ezzel a gyorsabb felmelegedést. Gyakran előfordul, hogy tavasszal már elkészítettük a vetőágyat, ám vetés előtt nagyobb eső éri a területet, amitől a talaj lecserepesedik és még nedves is marad – miközben vetni kellene. Ilyenkor a gyomfésű jelenti a legjobb megoldást, hiszen könnyű szerkezetének köszönhetően sekélyen is hatékonyan dolgozik: megtöri a cserepes réteget, levegőzteti a talajt, és gyakorlatilag újra vetőágyat készít. Ennek köszönhetően rövid időn belül megkezdhető a vetés.

A köztudatban a gyomfésűt elsősorban gabonakultúrákhoz kötik, ám bátran alkalmazható napraforgóban, kukoricában, szójában, cukorrépában, repcében, lóbabban és burgonyában is. Emellett a gyepfelújítás során is nélkülözhetetlen technológiai elem.

A gyomfésű használata nagy odafigyelést igényel, hogy mindig a legoptimálisabb időben alkalmazzuk a talajállapot igényei szerint, növényünk megfelelő növekedési fázisában, a gyomok fertőzöttségének és fenológiájának tükrében. Nagyobb területen és több kultúrában is használva az eszköz egy éven belül megtérül, úgy, hogy közben a fent leírt előnyök is teljesülnek.

A gyomfésű előnyei:

• A gyomirtás költsége csökkenthető, elhagyható.

• Megőrizhető a talajnedvesség, így nagyobb termést takarítunk be.

• A jól fejlett és bokrosodott növényünk jobban terem.

• A kijuttatott műtrágyánk sokkal jobban hasznosul.

• Baktériumtrágya is kijuttatható, mely szintén termésnövelő és minőségjavító.

Készítette:

Mészáros Péter

Baross László gépésztechnikus hallgató

Forrás: https://www.agrarunio.hu/hirek/gepesites/1049-talajmuveles-maskepp-ii-a-gyomfesuhttps://agroforum.hu/szakcikkek/gepeszet/igazan-sokoldalu-gep-mely-garantaltan-megterul/

A permetezőgépek gyakorlati kalibrálása és ellenőrzése

A permetezőgépek gyakorlati kalibrálása és ellenőrzése

A permetezőgépek kalibrálása a növényvédelmi munka előkészítésének legfontosabb, mégis gyakran elhanyagolt része.

A kalibrálás célja, hogy a gép a beállított dózist pontosan és egyenletesen juttassa ki, függetlenül a munkasebességtől vagy a terepviszonyoktól. A folyamat első lépése a permetlé mennyiségének meghatározása a tervezett hektárdózis alapján. Ezután ellenőrizni kell a tartály térfogatát, a szűrők állapotát és a nyomásszabályzó működését. A fúvókánkénti átfolyásmérés során a gépkezelő egy percig mér vizet a fúvókából, majd összehasonlítja az eredményt a gyártói adattal. A szórásegyenletesség ellenőrzése kerettálcás vizsgálattal történik, amely megmutatja, hogy a keret teljes szélességében egyenletes-e a kijuttatás. Ha jelentős eltérés mutatkozik, szükség lehet a keretmagasság, a fúvókadőlés vagy a nyomás módosítására. A munkasebesség meghatározása szintén fontos része a kalibrálásnak; ezt a gyakorlatban úgy végzik, hogy a traktor egy előre kimért szakaszon halad végig, és a megtett idő alapján számítják ki a valós sebességet. A modern gépek GPS-alapú mérőrendszere azonban pontosabb és megbízhatóbb eredményeket ad, így jelentősen csökkenti a hibalehetőséget. A kalibrálást minden permetezési szezon elején, valamint fúvókacsere, nyomásingadozás vagy a gép huzamosabb idejű állása után is érdemes megismételni. A próbaszórás tiszta vízzel elengedhetetlen lépés, mert lehetővé teszi az esetleges hibák azonnali felismerését, így a kezelő még a munka megkezdése előtt korrigálhatja a beállításokat. A gondos és következetes kalibrálás nemcsak a növényvédelmi munka pontosságát javítja, hanem hozzájárul a környezet védelméhez és a gazdaság költséghatékonyságához is.

Szabó Anton, a II. RFKM Egán Ede Nagydobronyi Szakképzési Centrum

és az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképzéső iskola és Kollégiumának tanulója

A fúvókák és a nyomás szerepe a pontos kijuttatásban

A fúvókák és a nyomás szerepe a pontos kijuttatásban

A permetezőgépek teljesítményét legnagyobb mértékben a fúvókák típusa és állapota határozza meg, ezért ezek kiválasztása és karbantartása meghatározó a szórásegyenletesség biztosításában.

A mezőgazdasági gyakorlatban a fúvóka kopása a leggyakoribb hibaforrás: már 10–15%-os nyitási növekedés is jelentősen befolyásolja a kijuttatott permetlé mennyiségét. Emiatt minden szezonban ajánlott a fúvókák egyenkénti átfolyási vizsgálata. A vizsgálat során egy percig működtetik a fúvókát, majd a kifolyó mennyiséget összevetik a gyári adatokkal; tíz százaléknál nagyobb eltérés esetén csere szükséges. A megfelelő típus kiválasztása a növénykultúra sajátosságaitól is függ: az üreges kúpsugarú fúvókák finom cseppeket képeznek, amelyek jó fedettséget biztosítanak, míg a légbeszívásos fúvókák durvább cseppeket állítanak elő, és csökkentik az elsodródás kockázatát. A permetezés minőségét ugyanakkor a rendszerben uralkodó nyomás is alapvetően befolyásolja. A magas nyomás finomabb cseppeket eredményez, ám ezek érzékenyen reagálnak a szélre; ezzel szemben az alacsony nyomás nagyobb cseppeket ad, amelyek stabilabban jutnak célba, de csökkenthetik a fedettség hatékonyságát. A helyes nyomástartomány betartása elengedhetetlen a kiegyensúlyozott permetezési eredményhez. A munkasebességnek stabilnak kell lennie, mert minden sebességváltozás közvetlenül módosítja a kijuttatott mennyiséget, így a kezelőnek ügyelnie kell a traktor egyenletes haladására. A modern gépek automatikus szabályozással és GPS-alapú sebességméréssel csökkentik a hibalehetőséget, ám kézi üzemmódban a gépkezelő tapasztalata kiemelten fontos. A rendszer tisztasága szintén befolyásolja a permetezés minőségét: a szűrők, csövek és tartály rendszeres tisztítása megakadályozza az eltömődést és a nyomásingadozást. A fúvókák rendszeres tisztítása, a mosatóvíz megfelelő használata és a technikai elemek karbantartása hozzájárul ahhoz, hogy a permetezőgép egyenletesen, a beállított dózisnak megfelelően működjön. A pontosan megválasztott fúvókatípus, a helyesen beállított nyomás és a következetesen tartott munkasebesség együtt biztosítja a hatékony, gazdaságos és környezetkímélő növényvédelmet.

Szabó Anton, a II. RFKM Egán Ede Nagydobronyi Szakképzési Centrum

és az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképzéső iskola és Kollégiumának tanulója