A januári időszak kulcsfontosságú a szőlőtermesztésben, hiszen ekkor kezdődnek a metszési munkálatok. A nagyobb területen gazdálkodók már megkezdték ezt a kényes munkafolyamatot, míg a kiskerttulajdonosok még várhatják a kellemesebb időjárást, hiszen ha 5-10 nap alatt végezni tudnak a munkával, nem szükséges azonnal elkezdeniük. A téli időszak azonban kiváló lehetőséget nyújt egy másik fontos feladat előkészítésére: a szőlő szaporítására.
A legprecízebb gazdálkodás mellett is előfordulhat tőkehiány, vagy olyan eset, amikor korábban az interneten kiválónak mutatott fajta termőképessége leromlik, ellenállósága nem felel meg a leírtaknak. Ilyenkor a tőkét pótolni vagy cserélni kell. Felmerül a kérdés: milyen lehetőségeink vannak? Vásárolhatunk készen gyökereztetett vagy oltott szaporítóanyagot, illetve a már bevált, jól termő saját szőlőnket is tovább szaporíthatjuk.
A szaporításnak számos módja ismert, ezek közül mindig a helyi adottságoknak és igényeknek megfelelően kell választani. Vidékünkön inkább kötöttebb talajok vannak, nem az alföldre jellemző homok. A filoxéravész ezért tudta az itt termő szőlők nagy részét kipusztítani a századforduló környékén. A szőlő oltásával őseink megmentették a régi fajtákat pusztulástól. A filoxérát kipusztítani nem sikerült, amit jól bizonyít, hogy a vadszőlők levelén ma is felfedezhető ennek a kártevőnek a levéllakó alakja, amely a talajban is megtalálható. Ha nagyobb területet telepítünk be, azonnal megjelenik és komoly kárt okoz. Ezért nem marad más lehetőségünk, mint hogy a szőlőt oltsuk.
Az oltási módszereket két nagy csoportra osztjuk: helyben oltás és kézben oltás. A kézben oltás a legelterjedtebb az egész világon. Lényege, hogy az alanyvesszőket és a nemes szemeket télen, a nyugalmi időszak alatt begyűjtik, majd bent kézzel vagy géppel összeoltják. Előnye, hogy nagy mennyiséget lehet beállítani megfelelő gazdaságosan. Az így előállított gyökeres oltványoknak nagy a biológiai értéke. Ősszel vagy tavasszal is ültethetők, és egyöntetű terület létrehozására alkalmasak. A kézben oltás a nyugalmi időszak végéig tart, és előzetes felkészülést igényel. Kis mennyiségben előállítása költséges és nehézkes.
A helyben oltás a nagyüzemből teljesen kiszorult, csak a kiskerttulajdonosok alkalmazzák. Ezt a módszert használják még új fajták gyors felszaporítására vagy a bekeveredett fajták átoltására. A helyben oltások készítése és gondozása munkaigényes, szakmai hozzáértést, nagy figyelmet és technológiai fegyelmet igényel. A gyenge eredési arány minden esetben technológiai vagy szakmai hiányosságokra utal. A helyben oltás az alany és az oltóvessző állapotától függően négy típusú lehet:
• fásoltás (amikor mind az alany, mind az oltócsap fás állapotú)
• zöldoltás (mind az alany, mind az oltócsap hajtás állapotú)
• zöldre fásoltás (az alany még hajtás állapotú, míg az oltócsap vessző)
• fásra zöldoltás (az alany fás állapotú, a nemes rész pedig hajtás)
A kézben oltás előkészületeinek egyik legfontosabb januári feladata a vadszőlő vesszők beszerzése és begyűjtése. Ezt január közepétől február közepéig célszerű vizsgálati, kizárólag fagymentes napokon. A fagyos időben történő gyűjtés kerülendő, mivel ilyenkor az ember kezének melege károsíthatja a vesszőket, ami minőségromláshoz vezethet. A szaporító anyagnál kizárólag egészséges, jól beérett vesszőket gyűjtünk, melyek átmérője ideális esetben 8-12 milliméter között van. A begyűjtött vesszőket 30-40 centiméteres darabokra vágjuk, ügyelve arra, hogy minden darabon legalább 3-4 ép rügy maradjon.
Fontos kérdés a vesszők származási helye. A nagyobb szaporítással foglalkozó cégek saját, többhektáros alanytelepeken termelik meg a megfelelő fajtájú és minőségű vesszőket. A vadszőlőnek több fajtája ismert, például a Teleki-Kober 5C, Teleki-Kober 5BB, Rupestris du Lot és a Vitis sylvestris stb. Ezek a fajták eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek: egyesek jobban tűrik a szárazságot, mások a magas mésztartalmat tolerálják jobban. A foganási arányokban is jelentős különbségek mutatkoznak. Nagyobb mennyiségben szükséges alaposan tanulmányozni ezeket a tulajdonságokat, és a termőterületnek legfelelőbb fajtát választani. Kisebb, 20-30 darabos házikerti telepítésnél ezek a tulajdonságok kevésbé meghatározóak.
A begyűjtött vesszők szakszerű tárolása kulcsfontosságú a sikeres szaporításhoz. A vesszőket nedves homokban vagy fűrészporban, 2-4°C közötti hőmérsékleten kell tárolni. Erre legalkalmasabb egy megfelelően előkészített pince vagy verem, ahol biztosítható a 85-90% közötti páratartalom. A vesszőket rendezetten, kötegekbe kötve tároljuk. A tárolás során rendszeresen ellenőrizni kell az anyagot a penészedés vagy egyéb sérülések megelőzésének érdekében.
A nemes vesszők begyűjtése szintén különös gondosságot igényel. Ezt a műveletet a teljes nyugalmi időszakban, legkésőbb február végéig kell befejezni. Kizárólag termő tőkékről származó, egyéves vesszőket használjunk, különös tekintettel a középső rügyekre, melyek a legalkalmasabbak a szaporításra. A nemes vesszőket a vad vesszőkhöz hasonlóan tároljuk, azonban kiemelten fontos a precíz nyilvántartás: minden köteget meg kell jelölni a fajta nevével. A papíralapú címkézés helyett célszerű időjárásálló megoldást választani, hogy a jelölések ne ázhassanak le.
A gondos előkészítés és a megfelelő időzítés alapvetően meghatározza a szőlőszaporítás sikerességét. A januári munkálatok teremtik meg az alapot a sikeres oltás elvégzéséhez, ezért minden részletre különös figyelmet kell fordítani. Az oltások pontos kivitelezésével és a hajtással kapcsolatos tudnivalókat a következő cikkekben részletezzük.
Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net