A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,
A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

A talaj az egyetlen vagyonunk, amelyet nem lehet megvásárolni, csak ápolni. A szerves trágyák megválasztása és megfelelő alkalmazása az egyik legfontosabb teendőnk a talajápolás terén.

Az állati trágyák és növényi komposztok évezredek óta a termékeny gazdálkodás alapját képezik. Mégis – a műtrágyák elterjedésével – sokak fejéből kiszorult az a tudás, amely eldöntheti, hogy egy fóliasátor aranyat terem, vagy egyetlen meleg nyári napon tönkremegy.

A szerves anyagok nem csupán tápanyagot szolgáltatnak, hanem javítják a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását, mikrobiológiai életét és növelik a talaj pufferkapacitását.

Igen keveset beszélünk a pufferkapacitásról, pedig fóliasátor alatt különösen fontos. A trágyában található összetett anyagok szivacs módjára felveszik, majd pedig hatékonyan adagolják a tápsókat a növények számára, ezzel fenntartva az egyenletes tápanyagellátást.

A jól kezelt szerves trágya valójában a legolcsóbb talajjavító szer, amelyhez egy gazda hozzájuthat, és többet ér minden megvásárolható, úgynevezett „trágyapótló” készítménynél. Nem véletlen, hogy a legtöbb talajjavító és termésnövelő készítmény a trágya működését próbálja utánozni.

Az egyes trágyafélék azonban drámaian különböznek egymástól – nemcsak tápanyagtartalmukban, hanem kezelési igényükben, kijuttatási idejükben és kockázataikban is. A helyes döntéshez ismerni kell az összes tényezőt.

A gyakorlatban leginkább öt forrás jön szóba: a szarvasmarha-, a sertés-, a baromfi- és a lótrágya, valamint a komposztált növényi anyagok. Mindegyiknek megvan a maga helye és szerepe, de más-más feltételek mellett érdemes alkalmazni azokat.

A tápanyagtartalom kapcsán az első tévhit mindjárt az, hogy „jobb a több”. A túladagolt, nem érett trágya fitotoxikus hatású lehet, sótöbbletet, ammóniamérgezést és gyomjárványt okozhat. A sikeres gazdálkodás titka: a megfelelő forrás, a megfelelő időben, a megfelelő adagban.

Hatványozottan igaz ez a fóliás növénytermesztésre, ahol a zárt tér felerősít minden kémiai folyamatot, így a rossz döntés egyenesen katasztrofális lehet. Ilyenkor a választásnak nincs második fordulója.

A megfelelően kezelt érett trágyafélék összehasonlítása

1. A szarvasmarhatrágya. A legjobb választás fóliasátorba, lassan hat, de hosszan tartó egyenletes tápanyagleadást biztosít. A leggyorsabban előállítható (3–6 hónap) és a legkönnyebben kezelhető. Viszont ha csak a tápanyagokat nézzük, a legsoványabb, éppen ezért a legnagyobb mennyiségre ebből lehet szükség.

2. A sertéstrágya. Fóliasátras termesztésben nem a legjobb választás. Magas foszfor- és nitrogéntartalom jellemzi ezeket a trágyákat, melyek gyorsan bomlanak és gyorsan hatnak. Nagy hátrányuk, hogy a mikroelem-koncentráció (Zn, Cu, Mn) is magas lehet, ami a növényeknél a túladagolás tüneteiben nyilvánulhat meg. Nagy a perzselésveszély és/vagy a fertőzések veszélye, a szigorú érlelési feltételeket betartva (12+ hónap) alkalmazható.

3. A baromfitrágya. Fóliasátorban is alkalmazható kellően érett állapotban. A legmagasabb tápanyagtartalmú (főként nitrogén) és viszonylag gyorsan (3–6 hónap) előállítható trágyaféle. Sokkal kisebb mennyiségben is elegendő kijuttatni, viszont talajjavító, -fenntartó hatása el­enyésző a szarvasmarhatrágyához képest. Nagy hátránya, hogy frissen tilos használni (a közhiedelemmel ellentétben), mert ammóniamérgezést okozhat a növényeknél. A komposztálás során a legkönnyebben rontható el.

4. A lótrágya. Kellően érett állapotban fóliasátorban is alkalmazható. A legkönnyebben komposztálható (6–12 hónap, jó szén- és nitrogénarány), a legjobb talajszerkezet-javító trágyaféle. Hátránya, hogy általában a legtöbb gyommagvat tartalmazhatja, és tápanyagtartalma talán a legalacsonyabb az összes szerves trágyaféle közül. A jó érettséghez 55 °C körüli kezelés szükséges, ami nagy odafigyelést igényel.

5. A növényi komposzt. Fólia­sátorban kitűnően alkalmazható. Kiváló mikrobiológiai hatású, sokáig tartó, lassú hatású, a legbiztonságosabban alkalmazható trágyaféle. Nagy előnye a talaj pH-pufferáló hatása. Viszont nagy hátránya az alacsony tápanyagtartalom, a hosszú érési idő (4–18 hónap), a sok munka- és helyigény.

Mikor és hogyan?

Az alkalmazás időzítése legalább annyira fontos, mint a forrás megválasztása. Az ültetés előtt 2–4 héttel kijuttatott, 20–30 cm-re bedolgozott érett szerves trágyaféle az ideális. Fóliá­ban a kijuttatás után legalább 3–5 napig szellőztetni kell a teret, mivel az ammóniagáz zárt körülmények között néhány óra alatt fitotoxikus szintre emelkedhet.

Az adagolás tekintetében a „kevesebb, de jobb minőségű” elv határozza meg a stratégiát. A tipikus alapadag 20–40 t/ha
érett szerves trágya szántóföldön, 3–5 kg/m² fóliában – de ez csak akkor működik jól, ha a trágya valóban érett, és rendszeresen, évről évre juttatunk ki belőle. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA  falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei  Jótékonysági
Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/28/szerves-tragyafelek-es-felhasznalasuk-amit-minden-gazdanak-tudnia-kell

A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

Az idei év ismét bebizonyította, hogy a sikeres szőlőtermesztés nem csupán a növényvédő szereken múlik. A tőkék ellenálló képességét nagymértékben meghatározza azok általános kondíciója, amelynek alapja a megfelelő tápanyagellátás. A 2026-os évben a tavaszi szárazságot követő fagyok sok ültetvényben okoztak károkat, ezért különösen fontos, hogy a szőlő számára biztosítsuk a regenerálódáshoz szükséges tápanyagokat.

A szőlő évelő, fás szárú növény, amely a felvett tápanyagok jelentős részét a törzsben és az idősebb fás részekben raktározza. A következő évi termés alapjai már az előző évben kialakulnak, ezért a tápanyag-utánpótlás hatása nemcsak az aktuális, hanem a következő termesztési év eredményeiben is megmutatkozik. Sok esetben a gazdák csak a termés mennyiségére figyelnek, pedig a tőke általános egészségi állapota legalább ilyen fontos.A legjobb megoldást továbbra is a szervesanyag-visszapótlás jelenti. Az érett istállótrágya nemcsak tápanyagforrás, hanem javítja a talaj szerkezetét és vízmegtartó képességét is. Ez különösen fontos az olyan években, mint az idei, amikor a tavaszi csapadékhiány jelentős problémákat okozott. Ahol erre nincs lehetőség, ott a szőlőből kikerülő szerves anyagokat, például a venyigét, érdemes ledarálni és visszaforgatni a talajba.

Zöldség-gyümölcs

A szőlő fejlődéséhez szükséges legfontosabb tápelemek közé tartozik a nitrogén, a foszfor, a kálium, a magnézium, a kalcium és a bór. Ezek hiánya nemcsak a termés mennyiségét és minőségét befolyásolja, hanem a betegségekkel szembeni ellenálló képességet is csökkentheti.

A kálium a termés minőségének egyik legfontosabb eleme. Hiánya esetén romlik a bogyók cukorgyűjtő képessége, gyengül a vesszők beérése, és növekszik a fagykár veszélye. A magnézium a fotoszintézisben játszik kulcsszerepet, hiánya gyakran jelentkezik a levelek erek közötti sárgulásával. A nitrogén hiánya gyenge növekedést okoz, ugyanakkor a túlzott nitrogénellátás sem előnyös, mert túlzott hajtásnövekedést idéz elő, miközben a tőke fogékonyabbá válik a betegségekre.

A kalcium jelentősége gyakran háttérbe szorul, pedig fontos szerepet játszik a növényi szövetek szilárdságában és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség kialakításában. A foszfor elsősorban a gyökérzet fejlődését segíti, míg a bór a virágzás és a terméskötődés időszakában nélkülözhetetlen.

A virágzás alatt és közvetlenül azt megelőzően kijuttatott bórtartalmú lombtrágyák javíthatják a terméskötődést és csökkenthetik a madárkásodás kialakulásának veszélyét. Az idei időjárási szélsőségek miatt ez még nagyobb jelentőséget kapott.

A tápanyagok pótlása nemcsak talajon keresztül történhet. A tenyészidőszak során lombtrágyák alkalmazásával gyorsan orvosolhatók egyes hiányállapotok. Virágzás előtt elsősorban a bór, bogyónövekedés idején a kalcium, fürtzáródás környékén a magnézium, az érés kezdetén pedig a kálium pótlása lehet indokolt.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a megfelelő tápanyagellátás önmagában nem helyettesíti a növényvédelmet. Az egészséges, jó kondícióban lévő tőkék ugyan ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben, de a lisztharmat, a peronoszpóra és a feketerothadás elleni védekezést nem lehet elhagyni. Az idei évben különösen figyelni kell a peronoszpórára is, mivel a szárazabb időszakokat követő csapadék és az azt követő felmelegedés, párásabb körülmények kedvező feltételeket teremthetnek a fertőzés kialakulásához.

Csillagászat

A lisztharmat mellett a feketerothadásra is különösen figyelni kell, főleg ebben az időszakban. A tapasztalatok szerint a feketerothadás szinte menetrendszerűen jelentkezik: a direkttermő fajtáknál gyakran már június közepén, míg a nemes fajtáknál általában június 22–24. környékén, Péter–Pál napja táján jelenik meg. Ebben az időszakban az időjárási körülmények sokszor kedveznek a betegség kialakulásának. Gyakori, hogy a nagy melegek mellett egy-egy csapadékosabb nap vagy zápor érkezik, amely után gyorsan kisüt a nap és ismét felmelegszik a levegő. Ez a meleg, párás környezet kedvez a gomba fejlődésének. Ha a védekezést nem megelőző jelleggel végezzük el, a feketerothadás rövid idő alatt komoly károkat okozhat, és akár a termés 60–80 százalékát is veszélyeztetheti.

Emellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség megelőzésére is. A betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca jelenlétét az Öko Gazda Alapítvány az idei évben több helyszínen is monitorozza. Bár a megfelelő tápanyagellátás nem nyújt közvetlen védelmet a fitoplazmás fertőzéssel szemben, az egészséges, jó kondíciójú tőkék könnyebben viselik el az időjárási és termesztési stresszhatásokat.

A mai szőlőtermesztésben egyre inkább azt látjuk, hogy a jó termés alapját nem egyetlen beavatkozás adja. A sikerhez szükség van megfelelő tápanyag-utánpótlásra, tudatos növényvédelemre és a tőkék folyamatos megfigyelésére. Aki ezekre kellő figyelmet fordít, az hosszú távon egészségesebb ültetvényt és biztonságosabb termést tud fenntartani.

Varga István, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-szolotermesztes-szolo-tapanyagellatasa-2026-06-24

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

A növényvédelmi kezelések eredményessége nemcsak a megfelelő készítmény kiválasztásán múlik, hanem azon is, hogy azt milyen technológiával juttatjuk ki. A jó permetezés nem csupán annyit jelent, hogy a növényvédő szer eljut a kívánt területre, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségben, egyenletesen és biztonságosan juttatjuk ki. A permetezés sikerességét számos tényező befolyásolja, többek között a cseppméret, a haladási sebesség, a lémennyiség helyes megválasztása, valamint a munkavédelmi előírások betartása.

A cseppméret szerepe

A permetezés során kiemelt jelentőségű a megfelelő cseppméret kiválasztása. A túl apró cseppeket a szél könnyen elsodorhatja, ami nemcsak hatóanyag-veszteséget okoz, hanem a környező kultúrák károsodásának kockázatát is növeli. Ezzel szemben a túl nagy cseppek nem biztosítanak megfelelő fedettséget, így a növényvédő szer hatékonysága csökkenhet. A megfelelő cseppméretet mindig az adott kultúra, a kezelendő probléma és az időjárási körülmények figyelembevételével kell megválasztani.

A haladási sebesség jelentősége

A permetezés során nem a gyorsaság, hanem az egyenletes és alapos kijuttatás a legfontosabb. A túl nagy haladási sebesség rontja a fedettséget, és növelheti a kihagyások vagy az egyenetlen kezelés kialakulásának esélyét. A megfelelő munkasebesség lehetővé teszi, hogy a permetlé a növény minden fontos felületére eljusson, ezáltal javítva a kezelés hatékonyságát.

A célzott permetezés előnyei

Bizonyos esetekben nem szükséges a teljes növényállomány vagy a növény minden részének kezelése. Jó példa erre a csemegekukorica termesztése, ahol egyes növényvédelmi beavatkozások során elegendő lehet a cső környékének – helyi szóhasználattal a „berkének” –
célzott kezelése. Az ilyen megoldások csökkenthetik a felhasznált növényvédő szer mennyiségét, ezáltal gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé téve a védekezést. A legtöbb növényvédelmi feladatnál azonban továbbra is alapvető cél az állomány egyenletes fedettségének biztosítása.

A megfelelő lémennyiség meghatározása

A kijuttatandó permetlé mennyiségét mindig az állomány fejlettségéhez kell igazítani. A fiatal, kisebb lombfelületű növények esetében általában kevesebb permetlé is elegendő. A növények fejlődésével azonban a lombfelület növekszik, az állomány sűrűbbé válik, ezért a hatóanyag megfelelő eljuttatásához nagyobb lémennyiségre lehet szükség. Különösen fontos ez a fejlett állományok esetében, ahol a levelek belső részeinek elérése nehezebb feladat. A túl alacsony lémennyiség hiányos fedettséget eredményezhet, ami csökkenti a kezelés eredményességét.

Munkavédelem és biztonság

A növényvédő szerek használata során a biztonság kiemelt szempont. Számos készítmény egészségkárosító hatású lehet, ezért a kezelést végző személynek minden esetben be kell tartania a munkavédelmi előírásokat. A megfelelő védőruházat, a vegyszerálló kesztyű, a szemvédelem, valamint szükség esetén a légzésvédő eszköz használata elengedhetetlen. A munkavégzés után fontos az alapos kézmosás, valamint a használt ruházat és eszközök megfelelő tisztítása.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági
Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/22/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-5-resz

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

A zöldségfélék által felvett víz mennyiségének 98%-a elpárolog, s csak kb. 2%-nyi épül be a növény sejtjeibe, halmozódik fel a termésben. Tehát, a növények napi vízfelvételét szinte teljes egészében az határozza meg, hogy mennyi vizet párologtat el. Fizikából tudjuk, hogy a párolgáshoz energia kell, amit a növények a napfényből nyerik. Minél erősebb a napsugárzás, annál több fényenergia éri a növényt, s annál több vizet tud elpárologtatni egy egységnyi levélfelület. Logikus az is, hogy minél nagyobb levélfelületet ér a napfény, annál több vizet párologtat el. Azonban ezek az értékek folyamatosan változnak. A kiültetett kis palántáknak még kicsi a levélfelületük is, s ahogy növekedik a növénnyel együtt a levélfelület, úgy növekedik annak arányában a napi vízigény is. 

Például az uborka napi öntözővíz igénye a kiültetés hetében kb. 0,5 liter folyóméterként, majd ez a mennyiség folyamatosan növekszik, hetente kb. 0,5 liter/ folyóméterrel. A termőre forduláskor ez az érték így eléri a 3 litert folyóméterként. Ekkor a növényállomány kb. 1-1,5 méter magasságú. A napi vízigény ezután is folyamatosan növekszik, míg el nem éri a maximális, kb. 6-7 liter/folyóméter értéket. Ekkor a növényzet már felfutott a felső huzalig, maximálisan kihasználva a területre eső napsugárzást. Ezek után már hiába növekszik a lombfelület, az újabb és újabb levelek már csak árnyékolják egymást. Innentől aztán egyértelműen a napi besugárzás határozza meg a felvett víz mennyiségét. Ez az érték a nyári hónapokba, májustól augusztusig meglepően állandó, így a kifejlett lombozatú zöldségültetvények átlagos napi vízigénye sem nem nagyon változik. Ez az az időszak, amikor a gazdák számára napi rutinná válik az öntözés, minden nap ugyanakkor és ugyanannyit öntöznek. Legfeljebb borús-esős napokon hagynak ki egy-egy délutáni öntözési fordulót, vagy a nagy hőség idején iktatnak be egy-egy pótlólagosat.

Azonban augusztustól kezdve zuhan a napi besugárzás mértéke, ezzel együtt a növények vízfelvétele is. Ilyenkor szokott problémát okozni a túlöntözés. Ugyanis a besugárzási energia néhány hét alatt harmadával csökken, s ezzel együtt a növények által felvett és elpárologtatott víz mennyisége is. Ehhez párosul még a szintén drasztikusan süllyedő talajhőmérséklet is a gyökérzónában. 21 oC alatt egy foknyi talaj-hőmérséklet csökkenés átlagosan 20%-kal csökkenti a gyökérzet produktivitását. 15 oC alatt pedig a gyökérzet víz- és tápanyagfelvétele gyakorlatilag leáll. Ilyenkor a növény igyekszik életben tartani a hajtáscsúcsot, valamint kinevelni a már növekvő terméseket. Ehhez a tápanyagot és a vizet az alsó levelekből vonja ki, ilyenkor indul be az uborkatövek drasztikus felsárgulása, majd az alsó levelek leszáradása. 

A tavaszi időszakban pont fordított a helyzet, a hirtelen megnövekedő vízigény lekövetése okoz sokszor gondot a fóliás zöldségtermesztőknek. Ugyanis április-május folyamán nemcsak a napi besugárzási energia növekszik meg ugrásszerűen, hanem a növények lombozata is. S mint már feljebb említettük, a napi vízigényt elsősorban e két érték szorzata határozza meg, így a napi vízigény 2-3 hét alatt a sokszorosára növekszik. 

A drénvíz figyelése

Előző cikkeinkben többször hangsúlyoztuk, hogy az intenzív zöldségtermesztésben, különösen csepegtető-csöves öntözés alkalmazásakor, milyen nagy jelentősége van a drénvíznek a káros só-felhalmozódások megakadályozásában. 
A ládás-, vödrös- termesztés esetén viszonylag könnyű helyzetben vannak a termelők, hiszen elegendő például 2-3 vödör alá tenni műanyag tálcákat, és folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a drénvíz kicsepegését a vödrökből, sőt pontosan meg is tudjuk mérni annak mennyiségét. 

A hagyományos talajos termesztésnél viszont le kell térdelnünk, és le kell ellenőriznünk nemcsak azt, hogy a bakhát talaja kellően nedves-e, hanem azt is, hogy a bakhát alatt és mellett a talaj mennyire nedvesedett át. Ugyanis csak így győződhetünk meg arról, adunk-e elegendő öntözővizet arra is, hogy a gyökérzónából a felesleges és káros sók kimosódjanak. Gyakori hiba, hogy erről a gazdák megfeledkeznek, és csak a bakhát, pontosabban a közvetlen gyökérzóna nedvességét ellenőrzik. A tapasztalt termelők már tudják, hogy akkor adtunk elegendő vizet a növényeiknek, ha nem csak a bakhátak „barnálanak” a nedvességtől, hanem a művelő utak is közöttük. 

Természetesen ehhez az kell, hogy a talaj megfelelő, morzsalékos szerkezetű legyen. Például, ha túl „poros”-ra sikerült frezázni, akkor nehezen engedi át a vizet, a gyökérzóna levegőtlenné, túlöntözötté válik, és nagyon nehéz elérni azt, hogy a gyökérfulladás veszélye nélkül elegendő drénvíz hagyja el a gyökérzónát. Ha pedig túl rögös, „macskaszaros” lett, mert még a túl nyers talajt próbáltuk megmunkálni, akkor pedig azzal kell küzdenünk, hogy az öntözővíz ne csak leszaladjon a rögök között, hanem kellő szélességben nedvesítse át a bakhátakat.  

Az izolált bakhátas termesztési technológia esetében (amit „iszapos termesztés” néven emlegetnek a gazdák) a leggyakoribb hiba az, hogy nem biztosított a drénvíz szabad, akadály nélküli kifolyása a bakhátak alól. Nagyon sok esetben bakhátak alatt kissé besüpped az altalaj, így a leterített fóliaréteg tulajdonképpen egy hosszú teknővé válik. Ilyen esetben vészmegoldásként már csak a leterített fólia kilyuggatását tudjuk ajánlani, felvállalva a fertőzések behatolásának veszélyét a sterilnek számító bakhátakba. A helyes megoldás az lenne, ha a bakhátak alatti rész domború lenne, és a drénvíz nem gyűlne fel a sorok alatt, hanem azonnal ki tudna csorogni oldalra. De ezzel a kérdéssel egy későbbi cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

 Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-06-17

Levendula: a kertek illatos kincse (2. rész)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Levendula: a kertek illatos kincse (2. rész)

A levendula (Lavandula angustifolia) nem véletlenül tartozik a legkedveltebb kerti növények közé. Kevés gondozást igényel, hosszú életű, gyönyörűen virágzik, ráadásul sokoldalúan felhasználható. Ahhoz azonban, hogy bokraink hosszú éveken át dúsak, egészségesek és gazdagon virágzók maradjanak, fontos néhány alapvető gondozási szabály betartása. A rendszeres metszés, a megfelelő szaporítási módszer és a helyes növényápolás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a levendula kertünk egyik legszebb dísze legyen.

Gondozása

A levendula egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül igénytelen növény. Jól tűri a szárazságot, a nyári hőséget és a tápanyagban szegény talajt is. A túlzott gondoskodás többet árthat neki, mint a kevés figyelem.

A levendula számára a legfontosabb a napfény és a jó víz­elvezetésű talaj. A túlöntözés könnyen gyökérrothadást vagy gombás betegségeket okozhat, ezért csak tartós aszály idején szükséges öntözni. A frissen ültetett tövek az első hetekben még rendszeres locsolást igényelnek, később azonban szinte kizárólag a természetes csapadékkal is beérik.

A levendula különösebb trágyázást sem igényel. A túl sok táp­anyag hatására a növény megnyúlik, hajtásai fellazulnak, virágzása gyengébb lesz. Ezért a túlzott mű­trágyázást kerülni kell. Ha a növény fejlődése gyengébb, tavasszal kevés komposzt vagy enyhe szerves tápanyag elegendő lehet számára.

Télen a levendula nyugalmi állapotba kerül. A jól begyökeresedett közönséges levendula a hazai teleket általában gond nélkül átvészeli, de a fiatal töveket és a dézsás növényeket érdemes védeni az erős fagyoktól és a hideg széltől. A tövek köré szórhatunk mulcsot, lombot vagy fenyőgallyakat, amelyek segítenek megóvni a gyökérzetet.

Metszése

A levendula hosszú életének és szép formájának egyik legfontosabb feltétele a rendszeres metszés. Sok kertbarát fél visszavágni a bokrokat, pedig a metszés hiánya miatt a növény gyorsan felkopaszodik, elfásodik és ritkássá válik.

A levendulát évente leg­alább egyszer, de ideális esetben kétszer is érdemes metszeni. Az első metszést közvetlenül a fő virágzás után végezzük el, általában júliusban. Ilyenkor az elvirágzott szárakat távolítjuk el, és a bokrot a teljes magasság körülbelül feléig vagy kétharmadáig visszavágjuk. Ez elősegíti az új hajtások képződését, valamint sok esetben őszi másodvirágzást is eredményezhet.

A második, kisebb metszés tavasszal történik. Ekkor a tél során elfagyott, elszáradt vagy sérült hajtásokat távolítjuk el. Fontos szabály, hogy a levendulát soha ne vágjuk vissza teljesen a fás részekig, mert onnan nehezen vagy egyáltalán nem hajt ki újra. Mindig hagyjunk néhány centiméter zöld hajtást az ágakon.

A metszéshez mindig tiszta és éles metszőollót használjunk. A sérült, szakadt vágási felületek ugyanis kedveznek a fertőzések kialakulásának. Esős időben vagy nagy nyári hőségben nem ajánlott metszeni, mert ez fokozott stresszt jelent a növény számára.

A rendszeresen metszett levendula bokrosabb, tömörebb lesz, és sokkal gazdagabban virágzik. A gondosan alakított levendulabokrok akár kisebb gömb formájú fácskává is nevelhetők.

Szaporítása

A levendula szaporításának a legelterjedtebb módszerei a dugványozás és a magvetés.

A magvetés lassabb és türelmet igénylő eljárás. A levendulamagokat februárban vagy márciusban vetik el laza szerkezetű földbe. A csírázáshoz világos, meleg hely szükséges, a talajt pedig enyhén nedvesen kell tartani. A magok általában 2–4 hét alatt csíráznak ki. A kis növényeket csak akkor szabad kiültetni, amikor már kellően megerősödtek.

A gyorsabb és biztosabb módszer a dugványozás. Erre a legalkalmasabb időszak a nyár közepe vagy a nyár vége. A növényről 8–10 centiméter hosszú, egészséges hajtásokat vágjunk le, majd az alsó leveleket távolítsuk el. A dugványokat homokos, laza földbe ültessük, és tartsuk enyhén nedvesen. Világos, de nem tűző napos helyen néhány hét alatt meggyökeresednek.

Sokan tőosztással is szaporítják a levendulát, főleg idősebb bokrok esetében. Ezt tavasszal vagy késő ősszel célszerű elvégezni.

Növényvédelme

A levendula egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül ellenálló növény. Illóolajának köszönhetően a legtöbb kártevő elkerüli, ezért növényvédelmi kezelést általában nem igényel. A levéltetvek, csigák és hangyák sem kedvelik erős illatát.

Betegségek leginkább akkor jelennek meg, ha a növény túl nedves környezetbe kerül. A pangó víz és a rossz szellőzés következtében szürkepenész vagy gombás rothadás alakulhat ki. Ezért nagyon fontos a megfelelő ültetési távolság és a jó vízelvezetésű talaj.

A túl sűrű bokrokat érdemes ritkítani, hogy a levegő megfelelően átjárja a növényt. A beteg, elszáradt részeket mindig távolítsuk el, hogy megelőzzük a fertőzések terjedését.

Felhasználása

A levendula nemcsak a kert dísze, hanem rendkívül sokoldalúan felhasználható növény is. A virágokat a legjobb a virágzás közepén, kora reggel levágni, mert ilyenkor tartalmazzák a legtöbb illóolajat.

A levágott virágokat kis csokrokba kötve, fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen szárítsuk. A szárított levendula hosszú ideig megőrzi illatát és színét.

A levendulából készülhet tea, szörp, szappan, illóolaj, fürdősó vagy illatpárna. A szekrénybe helyezett levendulazsákok természetes molyűzőként működnek. A gasztronómiában sütemények, desszertek, fagylaltok és húsételek ízesítésére is használják.

Gyógyhatása évszázadok óta ismert. Nyugtató, görcsoldó és fertőtlenítő hatású, segíti az elalvást, csökkenti a stresszt és enyhíti a fejfájást. Illóolaját aromaterápiában, masszázsok során és gyógyfürdőkben is alkalmazzák.

A levendula tehát nem csupán egy szép virág a kertben, hanem valódi kincs, amely illatával, szépségével és sokoldalú felhasználhatóságával hosszú éveken át örömet szerezhet minden kertbarátnak.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/16/levendula-kertek-illatos-kincse-2-resz

Az édesburgonya gondozása

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,batáta,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya gondozása

Az édesburgonya az ültetését követően (május vége – június eleje), egészen a betakarítás napjáig folyamatos törődést igényel. Ide tartozik a növények vízzel és tápanyaggal való ellátása, a növényvédelme, valamint az adott terület gyommentesen tartása is. Az év közbeni munkálatok közül ez utóbbi jelenti az egyik legnagyobb kihívást a termesztés során. Jelenlegi írásunkban az imént felsorolt, vagyis az ültetést követő időszakban elvégzendő munkálatokat fogjuk részletesebben ismertetni.

Öntözés. Az ültetést követően az első és nagyon fontos feladatunk a növények beiszapoló öntözése. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a dugványok, palánták nem, vagy csak nagyon kevés gyökérzettel rendelkeznek, ezért a beiszapoló öntözéssel egy szorosabb növény-talaj közötti kapcsolatot tudunk létrehozni, ezzel sokkal biztosabb foganást érve el. Abban az esetben, ha már az öntözőrendszert betelepítettük, akkor a beiszapoló öntözést azzal, ha viszont nincs telepítve, akkor közvetlenül az ültetést követően locsolókannával vagy slaggal végezzük el. Az ültetést követő két-három hétben (június) intenzív öntözést igényel, de a vegetáció további szakaszában is (július–augusztus) fontos a kellő mennyiségű öntözés. Ezt elvégezhetjük szalagos csepegtetővel vagy esőztető öntözéssel is. A kellő mennyiséget azért hangsúlyoztuk ki, mert ügyelnünk kell arra, hogy ne öntözzük túl növényeinket. A batáta nem szereti a pangó vizet, és túlöntözése esetén előfordulhat, hogy raktározó gyökereit (gumóit) nem fejleszti. Augusztus végétől egészen szeptember végéig (betakarításig) már lehetőleg ne, vagy csak nagyon indokolt esetekben öntözzünk.

Az édesburgonya gondozása
Az édesburgonya gondozása

Gyomirtás. Az édesburgonya vegyszeres gyomirtása kényes dolog, mert sok gyomirtószerre érzékeny, valamint egészségügyi és környezetvédelmi megfontolásból, meglátásunk szerint, nem is indokolt. Abban az esetben, ha a területünk gyommagvaktól nem túlzottan fertőzött, akkor a szezonunk folyamán 2-3 mechanikai gyomirtás (kapálás) elegendő lehet. A területünket addig kell a gyomoktól tisztán tartani, amíg a batáta lombozata be nem teríti a talaj felszínét, mert onnantól érvénybe lép a növény gyomelnyomó hatása. Szélesebb sortávolságok esetén a sorközöket géppel is megmunkálhatjuk. A mechanikai gyomirtás viszonylag könnyen kivitelezhető és a növény számára is egy jobb, levegősebb felső talajfelszínt biztosít, és alkalmat ad az esetleges fejtrágya bedolgozására.

A mechanikai gyomirtáson kívül alkalmazhatunk talajtakarást. Ebben az esetben a soroknál bakhátakat alakítunk ki és azokat fekete fóliával takarjuk. A talajtakarás egy nagyon praktikus és hasznos termesztéstechnológiai eszköz, amely néhány hátránya mellett, számos előnnyel rendelkezik: gyommentesen tartja a sorokat; védi növényeinket a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéktól; hamarabb felmelegíti a talajt; fékezi a talaj párologtatását. A feketefóliás talajtakarás egyik nagy hátránya, hogy mit is kezdjünk a már szezon végén felszedett, elhasznált fóliával. Ezt a hátrányt máris kiküszöbölhetjük a már Magyarországon is beszerezhető lebomló talajtakaró fóliával. Teljesen környezetbarát, hiszen kukoricakeményítőből készül, így betakarítás után a talajba forgatva 100%-ban lebomlik. A fóliatakarás hátrányai közt említhetjük még meg a mechanikai gyomirtás előnyeit. Nincs talajfelszín mozgatás, ezáltal levegőtlenebb, tömörödöttebb talajszerkezetet kaphatunk és a fóliatakarással fedett sorok a nyári csapadék mennyiségből nem tudnak kamatoztatni. Kivétel ez alól a fekete agroszövet. Ennek használatával szintén megakadályozhatjuk a sorok elgyomosodását, de áteresztik az esővizet, csak ennek a technológiának az alkalmazása rendkívül megemeli a kiadásainkat.

A hajtások felszakítása. Az édesburgonya ápolási munkái közé sorolják még a legyökeresedő hajtások felszakítását. Az ezzel kapcsolatos munkálatokról is megoszlanak a termelői tapasztalatok, vélemények. Az édesburgonya esetében, hasonlóan, mint a szamóca, vagy a borostyán esetében, a föld feletti vegetatív részei több méteresek is lehetnek. Ott, ahol a batáta hosszú hajtásainak nóduszai (levelek hónaljai) érintkeznek a talajjal, legyökeresednek és beindítják a gumóképződést. Ezek a fiatal gyökérgumók elvonják a tápanyagot a „főgumóktól”, gátolva azok növekedését. Ezért vannak, akik javasolják 10-14 napos rendszerességgel a hajtások mozgatását, felszakítását. A hajtások mozgatásával, emelgetésével megakadályozzuk, hogy a hosszú „inda” szerű leveles hajtások legyökeresedjenek, vagy a már legyökeresedett hajtásokat felszaggatjuk, megakadályozva ezzel a gyökérzet további fejlődését, gumóképződését. Mi magunk is ezt a technológiát alkalmazzuk és javasoljuk. Viszont akadnak olyan termelői álláspontok is, akik azt vallják, hogy minél nagyobb gyökértömeggel rendelkezik egy növény, annál több vizet és tápanyagot tud felvenni a talajból, tehát megfontolandó az ily módon legyökeresedett hajtások felszakítása. Erre az év közbeni ápolási munkálat fontosságára az önmagunk termelői tapasztalata tudja majd megadni a választ.

Tápanyag ellátás és növényvédelem. Ami az édesburgonya tápanyagigényét illeti, hasonlóan a többi gyökérzöldséghez, ez is a kálium túlsúlyos tápanyagokat részesíti előnyben. A kálium mennyiségének nagy részét a talajelőkészítéskor, míg a többit a tenyészidőszak folyamán juttatjuk a talajba. A foszfor mennyiségét az ültetéskori és az ültetést követő időszakban kell kijuttatni. Nitrogénigénye átlagon alulinak mondható, és ezt alaptrágyaként és fejtrágyaként adhatjuk a növénynek. A fejtrágyázást a tenyészidőszak folyamán a talajba bedolgozva, vagy fóliatakarásos technológia esetén csepegtető rendszeren keresztül juttathatjuk ki. Fontos elem még a magnézium, a kalcium, a bór és a cink. Ezek kijuttatása lombtrágya formájában is megoldható, akár biológiai készítményekkel is. Szervestrágyázás esetén nem szabad megfeledkeznünk a talajfertőtlenítésről, mert a szerves trágyában található kártevők nagy kárt tudnak majd okozni később a gumókban. 

Növényvédelmi szempontból a védekezést egyelőre a talajlakó kártevőkre és a rágcsálókra kell összpontosítani. A batáta több ismert betegsége vidékünkön még nem jelent meg, ennek valószínű klimatikus okai vannak. Legveszélyesebbek a gumót károsító pajorok, drótférgek. Ellenük hagyományos talajfertőtlenítő szerekkel védekezhetünk, de léteznek már biológiai módszerek is, például rovarpatogén gombafajok. A Metarhiziumanisopliae, rovarokon élősködő gombafaj spóráit például több talajoltó készítmény is tartalmazza. A rágcsálók is nagy károkat tudnak okozni, főleg a narancssárga húsú fajták esetében. Ezért fontos megakadályozni e kártevők felszaporodását is.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-zoldsegtermesztes-2026-06-10

Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Kevés olyan növény létezik, amely egyszerre ennyire díszes, hasznos és könnyen nevelhető, mint a levendula. Jellegzetes illata, ezüstös bokra és lila virágai már messziről a mediterrán vidékek hangulatát idézik. Nem véletlen, hogy a levendula az utóbbi években a kiskertek, falusi porták és díszkertek egyik legkedveltebb növényévé vált. A nyári virágzás idején méhek, lepkék és más hasznos rovarok százait vonzza, így nemcsak díszíti, hanem élettel tölti meg a kertet.

A levendula az ajakos virágúak családjába tartozó évelő félcserje. Őshazája a mediterrán térség, elsősorban Franciaország, Olaszország és Spanyolország vidéke, de mára egész Euró­pában elterjedt. Kárpátalján is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: számos családi kertben és kisebb ültetvényen termesztik, főként a naposabb, melegebb fekvésű településeken. Levendulával találkozhatunk például a Nagyszőlősi járás több falvában, Beregszász környékén, valamint a Munkács és Ungvár környéki díszkertekben is. Az utóbbi években egyre több gazda telepít kisebb levendulasorokat turisztikai célból és a díszkert részeként, hiszen a növény nemcsak szép, hanem kiváló méhlegelő is.

A levendula latin neve – Lavandula – a „lavare”, vagyis „mosni” szóból ered, mivel már az ókorban is előszeretettel használták fürdők és ruhák illatosítására.

A levendula nem csak szépsége miatt értékes. Illóolaja nyugtató, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású. Teája enyhíti az idegességet, segíti az elalvást, aromája pedig stressz­oldó hatású. Szárított virágát illatpárnákba, molyűző zsákocskákba teszik, de a gasztronómiában is egyre népszerűbb. Levendulából készülhet szörp, lekvár, sütemény, fagylalt vagy akár fűszerkeverék is.

A levendula legismertebb típusai

A kertekben leggyakrabban két levendulatípussal találkozhatunk. A legismertebb és leg­ellenállóbb a közönséges vagy francia levendula (Lavandula angustifolia). Ez a fajta jól tűri a telet, hosszú életű, akár 40–50 évig is megmaradhat ugyanazon a helyen. Bokra 60–80 centiméter magasra nő, virágai liláskék színűek, de léteznek fehér és rózsaszín változatai is.

Az angol levendula (Lavandula intermedia) erőteljesebb növekedésű, illata markánsabb, több illóolajat tartalmaz, de valamivel érzékenyebb a hidegre és a túlzott nedvességre. Egyre népszerűbb a bóbitás vagy spanyol levendula is (Lavandula stoechas), amely különleges, tollszerű virágzatával díszít, viszont kevésbé fagytűrő, ezért inkább dézsában ajánlott nevelni.

Hová ültessük a levendulát?

A levendula legfontosabb igénye a napfény. Olyan helyre ültessük, ahol naponta legalább 6–8 órán át éri közvetlen napsütés. A meleg, száraz, jól szellőző fekvést kedveli. Árnyékos, nyirkos helyen könnyen felkopaszodik, megbetegszik vagy kipusztul.

Talaj szempontjából nem igényes növény. Kifejezetten kedveli a meszes, köves, homokos vagy gyengébb tápanyagtartalmú földet. A túl kötött, pangóvizes talaj viszont veszélyes számára, mert a gyökerek könnyen rothadásnak indulnak. Ha kertünk földje túl agyagos, érdemes homokot vagy apró kavicsot keverni hozzá az ültetés előtt.

A levendula kiváló választás sziklakertbe, ágyásszegélynek, utak mellé vagy akár sövény kialakítására is. Ha sűrű levendulasort szeretnénk, akkor a töveket 40–50 centiméterre ültessük egymástól. Nagyobb, különálló bokrok kialakításához 80-100 centiméteres tőtávolság ajánlott.

A levendula ültetése

A levendula ültetésének legideálisabb időpontja tavasszal, a fagyok elmúltával jön el. A fiatal növények ilyenkor gyorsabban meggyökeresednek, és még a nyári hőség előtt megerősödhetnek.

Ültetés előtt a talajt lazítsuk fel ásóval vagy kapával. A gödör legyen valamivel nagyobb, mint a gyökérlabda. Ha cserepes növényt ültetünk, óvatosan lazítsuk meg a gyökereket, majd helyezzük a növényt a gödörbe úgy, hogy ne kerüljön mélyebbre, mint korábban volt. Ezután töltsük vissza a földet, enyhén tömörítsük, majd alaposan öntözzük be.

Az első hetekben rendszeres öntözést igényel, amíg meggyökeresedik. Később azonban már csak hosszan tartó aszály idején szükséges locsolni, mert a levendula kiváló szárazságtűrő növény.

Balkonon és dézsában is nevelhető

Akinek nincs kertje, annak sem kell lemondania a levenduláról. Nagyobb cserépben vagy dézsában balkonon és teraszon is sikeresen nevelhető. Fontos azonban, hogy jó vízelvezetésű edényt válasszunk, az aljára kavics vagy cserépdarab kerüljön. A dézsás növények több öntözést igényelnek, de a túlöntözést ebben az esetben is kerülni kell.

A levendula hosszú éveken át díszítheti kertünket, ha megfelelő helyet biztosítunk számára.

A következő részben részletesen bemutatjuk a levendula metszését, szaporítását, növényvédelmét és sokoldalú felhasználását is.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/09/levendula-kertek-illatos-kincse-1-resz

Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy az intenzív növénytermesztésben az öntözés célja az ideális talajnedvesség biztosítása mellett a káros sók kimosatása az aktív gyökérzónából. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg, és annak mérésére van egy jól bevált műszerünk, a markunk. A zöldségfélék többsége számára az a talajnedvesség számít optimálisnak, amelynél a markunkban összeszorított föld összeáll, egyben marad, a markunk nedves lesz tőle, viszont nem képlékeny, azaz nem préselődik ki az ujjaink között. Ennek az ideális talajnedvességi állapotnak a fenntartására különböző öntözési stratégiákat dolgoztak ki a szakemberek, amely magában foglalja az öntözési vízadagokat (azaz mennyi vizet juttatunk ki egységnyi területre, valamint, hogy milyen gyakran kell ezt megtennünk. Azonban az ördög a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen kérdés az öntözési adagok meghatározása.

A levegő korlátoz

Az öntözési vízadagok kiszámításakor elvileg abból kellene kiindulni, hogy a növényeink számára talajnedvesség milyen határok között számít optimálisnak, valamint, hogy e két szélső érték közötti különbség milyen mennyiségű víz kijuttatásával tudjuk pótolni. Ennek meghatározása elég bonyolult feladat lenne, hisz a talajban a vízkülönböző kötöttségi formában van jelen, valamint különböző szívóerő szükséges azok felvételéhez. Legkönnyebben felvehető a rögök közötti nagy pórusokban megtartott víz, valamint a rögök felszínén enyhén kötött vízréteg. Az apró kapillárisokban, valamint a rögök belsejében mélyen felszívódott víztartalékok már nehezebben felvehetők a növények számára, mivel ezek felszívásához a növények gyökereinek nagy szívóhatást kell kifejteniük. A gyökerek szívóhatása korlátozott, ezért az ilyen víztartalékok felhasználásakor már a növények kissé lankadnak, nincs meg bennük a megszokott turgor-nyomás. A talajban lévő víztartalékok harmadik fajtája a növények számára már szinte felvehetetlen, olyan erősen kötődnek a talajt alkotó anyagokhoz.

Mivel ezeknek a víztartalékoknak az aránya igen erősen függ a talaj típusától, a talaj szerkezetétől stb., ezért túl bonyolult lenne ezek alapján meghatározni az alkalmanként kijuttatandó vízmennyiség mértékét. E helyett a gyakorlatban megkerülték a kérdést, s azt kezdték el vizsgálni, hogy a növények öntözésekor mennyi levegőt kell feltétlenül hagynunk a gyökérzónában a gyökerek megfelelő működéséhez. Érdekes módon minden talajtípusra ez az érték kb. az össztérfogat mintegy negyede, azaz 25%.  Ha gyökérzónában a levegő térfogata lecsökken 20% alá, akkor a gyökerek nem jutnak elegendő oxigénhez. A 30% feletti levegőarány viszont a súlyos kiszáradás jele, amikor a talaj könnyen felvehető vízkészlete már kimerült. A feladatunk az, hogy a gyökérzóna minél nagyobb térfogatában biztosítsuk, hogy e két határérték között tartsuk a talaj levegő tartalmát.

Mennyi az annyi?

Mennyi is ez például az uborka esetében? Az uborka gyökérzónájának csepegtetőcsöves öntözés esetén egy viszonylag keskeny, 25 cm széles 15 cm mély sáv, ami folyóméterenként 40 liternek felel meg. Ideális talajszerkezet és pontos időzítés esetén elvileg 40 liter x 10% = 4 liter vizet adhatnánk folyóméterként egy-egy öntözéskor. Figyelembe véve, hogy a talajszerkezet a legtöbbször sajnos nem nevezhető ideálisnak, valamint hogy az öntözéssel nem szokás megvárni az utolsó pillanatot, a ténylegesen kijuttatható öntözési adag ennek az ideális értéknek csak az egyharmada-egynegyede, azaz 1-1,3 liter folyóméterenként. Ez az érték az egysoros csepegtetőcsöves öntözésre vonatkozik. Amennyiben két csepegtető csövet használunk a növények két oldalán, az aktív gyökérzónát, ha nem is duplájára, de kb. másfélszeresére növeljük. Emiatt a kijuttatható vízadag is 1,5-2,0 liter/folyóméterre növekszik. Slangos öntözésnél, amit egyre ritkábban használunk, még nagyobb gyökérzónát, ezzel együtt még nagyobb kijuttatható vízadagot kapunk. Slangos öntözés esetén az aktív gyökérzóna további megnövelése révén ez az érték elérheti a 3-4 liter/folyóméter vízmennyiséget, ami sok esetben az uborka teljes napi vízigényét fedezi! Tehát slangos öntözésnél elegendő volt naponta egyszer, esetleg kétszer öntözni, míg csepegtető csöves öntözésesetén naponta akár 4-6 alkalommal is be kell indítani az öntözést.

Vízellátás és -kezelés

A paradicsom esetében a kijuttatható vízadagok jóval nagyobbak is lehetnek, ugyanis a paradicsom gyökerei jóval mélyebben hálózzák be a talajt. Dupla gyökérzóna térfogat pedig dupla öntözési vízadagokat jelent. Tehát megfelelő talajszerkezet és gyökérzet esetén a paradicsom öntözési vízadagja mintegy duplája az uborkáénak. Ez azt jelenti, hogy a két növény hasonló  napi vízfelhasználása ellenére  a paradicsomot jóval ritkábban elegendő öntözni, mint az uborkát, de jóval nagyobb vízadagokkal. Tovább növeli a különbséget a két növény öntözése között az is, hogy a paradicsom gyökérzete igen jól tudja hasznosítani a második csoportba tartozó, erősebben kötött vizet is. Ezen kívül a mélyebb rétegekbe lehatolt gyökerekhez már folyamatosan feljuthat a kapillárisokon keresztül a talaj mélyebb rétegeiből is a talajvíz, ami néha már teljesen felborítja az egész öntözési-tápoldatozási stratégiánkat.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fentebb leírt számítás az alkalmanként kijuttatható vízadagokra vonatkozik, a naponta kijuttatandó vízmennyiség az folyamatosan változik a növény vízfelvétele, a talaj párologtatása, valamint a szükséges drén-víz mennyiség arányában.

Nem pocsékolás!

Az alkalmanként kijuttatandó vízadagok mennyiségére befolyással van még az előző cikkünkben már megemlített „sófal” vagy „sókéreg” kialakulásának jelensége. Ez a „sófal” az öntözések során átnedvesedő és a száraz talaj határán alakul ki, és ebben a zónában a só-koncentráció (EC-érték) a többszöröse a gyökerek számára elviselhető értéknél. A fizika törvényei alapján az itt felhalmozódott káros sók folyamatosan mennének visszafelé az alacsonyabb EC-értékű gyökérzónába, leperzselve a gyökereket. Ennek a káros folyamatnak a megelőzése érdekében igyekeznünk kell akkora vízadagokkal öntözni, hogy a gyökérzóna átnedvesítésén túl biztosítani tudjunk a víz kifelé történő mozgását, biztosítva a káros sók kimosódását a gyökérzónából, valamint a „sófal” behatolásának megakadályozását. És ez a vízmennyiség nem kevés! Átlagosan a növények által felvett vízmennyiségnek mintegy a fele, azaz az öntözésekkor kijuttatott teljes vízmennyiség harmada folyamatosan elhagyja a gyökérzónát. De ezt a veszteséget vállalnunk kell! Mert, ha mindig csak annyi vizet adunk, hogy a gyökérzóna átnedvesedik ugyan, de nincs ez a kifolyó víz, amit a szakirodalomban „drén”-nek neveznek, akkor a felhalmozódott káros sók leperzselik a gyökereket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még a délelőtt folyamán, lehetőleg minden öntözés után megfigyelhető legyen a drénvíz megjelenése. Az izolált bakhátas („iszapos”) termesztési technológiánál, vagy a vödrös termesztésnél szemmel látható a kicsurgó víz. A hagyományos talajos termesztésnél viszont kézzel kell beletúrni a földbe, és ellenőrizni, hogy milyen messzire jutott el az öntözővizünk.

A hagyományos talajos termesztésnél a drénvíz mennyiségét az alapján ítélhetjük meg, hogy mennyire nedvesítjük át az aktív gyökérzónát körülvevő talajt. Ilyenkor megvizsgáljuk a bakhátak alatti talajt, valamint azt is, hogy oldalirányban, azaz a művelő utak talaja mennyire nyirkos. Ehhez sokszor nem is kell beleásni a földbe, ugyanis a letaposott út, ha „barnállik”, szemmel láthatóan nedves, akkor elegendő drénvíz hagyja el a bakhátat oldal-irányba is.

A vödrös, ládás termesztésnél még egyszerűbb a dolgunk, hiszen itt nem csak azt tudjuk megállapítani, hogy kifolyik-e a termesztő edényekből a drén-víz, hanem a pontos mennyiségét is meg tudjuk mérni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-27

Pro Agricultura Carpatika gasztronómiai programja Nagydobronyban – Könyvbemutató főzéssel és kóstolóval

Varga Gabriella Elődeink eledele,Események,Hírek ,,,,,,,,,,
Pro Agricultura Carpatika gasztronómiai programja Nagydobronyban – Könyvbemutató főzéssel és kóstolóval

„Vadat és halat, s mi jó falat” címmel immár negyedik alkalommal rendezték meg Nagydobronyban a Pro Agricultura Carpatika Jótékonysági Alapítvány nagyszabású gasztronómiai programját. A rendezvény elején Őr Hidi László, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket és résztvevőket. Nyitóbeszédében ismertette a nap programját, valamint bemutatta azokat a különleges ételeket, amelyek a nap folyamán készültek el a bográcsokban és kondérokban.

A jó hangulatú eseményen a résztvevőket finom házi készítésű süteményekkel és kávéval is vendégül látták a gazdasszonyok. Az ízletes desszertek között epres piskóta, mákos kalács és képviselőfánk is szerepelt, így igazán gazdag és változatos kínálat várta az érdeklődőket.

Pro Agricultura Carpatika gasztronómiai programja Nagydobronyban - Könyvbemutató főzéssel és kóstolóval
Pro Agricultura Carpatika gasztronómiai programja Nagydobronyban – Könyvbemutató főzéssel és kóstolóval

Az immár hagyománnyá vált rendezvényen az alapítvány gazdasszony tagozatának tagjai a természet adta alapanyagok felhasználásával készítették el különleges fogásaikat. Elsőként tejszínes gombapaprikás készült, amelyhez ízletes gombafasírtot tálaltak, köretként pedig frissen szaggatott nokedli került az asztalra. A nap során egy különleges fogás is nagy sikert aratott: gombával és vadpörkölttel töltött lángost is sütöttek a résztvevőknek, amely igazi kuriózumnak számított a rendezvény kínálatában.

A főzés ezt követően tovább folytatódott: bográcsba került a csíkhal is, amelyből enyhén savanykás leves készült. A különleges ételt elsősorban a bátrabb kulináris élmények kedvelői kóstolták meg szívesen. Emellett vadhús is került a kondérba, amely szintén nagy sikert aratott a jelenlévők körében.

A nap végére elmondható volt, hogy a rendezvény ismét nagy sikert aratott. A résztvevők jó hangulatban tölthették együtt az időt, miközben különleges gasztronómiai élményekkel gazdagodtak Nagydobronyban.

Varga István falugazdász

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/nagydobrony-karpatalja-pro-agricultura-carpatika-alapitvany-gasztronomia-2026-05-27

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

A növényvédő szerek helyes adagolása és bekeverése a permetezőgépbe alapvető feltétele a hatékony és biztonságos növényvédelemnek. A nem megfelelő keverés nemcsak a hatékonyságot csökkentheti, hanem komoly károkat okozhat a növényállományban, sőt a permetezőgépben is lerakódásokat vagy eltömődéseket idézhet elő. Éppen ezért kiemelten fontos a helyes eljárás betartása minden permetezés előtt.

A permetezés megkezdése előtt célszerű előkészíteni a szükséges eszközöket, különösen a kisebb mérő- és keverőedényeket. Ezek segítségével a növényvédő szereket előzetesen feloldhatjuk vagy elkeverhetjük, mielőtt a permetezőgép tartályába juttatnánk azokat. Ez az előkészítési lépés segít abban, hogy a hatóanyagok egyenletesen oldódjanak fel, és ne alakuljanak ki csomók vagy lerakódások.

A permetezőgép feltöltése során az egyik legfontosabb szabály, hogy először a tartályt körülbelül félig töltsük fel tiszta vízzel. Ezt követően adjuk hozzá a növényvédő szereket a megfelelő sorrendben. A sorrendiség kulcsfontosságú, mivel az egyes formulációk eltérően viselkednek vízben és egymással is reakcióba léphetnek.

Általános szabályként először a poralapú készítményeket (például vízben diszpergálható granulátumokat vagy nedvesíthető porokat) kell bekeverni. Ezeknek időre van szükségük a teljes feloldódáshoz. Ezt követik a folyékony permetszerek. A keverési folyamat végén kerülnek a tartályba a lombtrágyák, valamint a nedvesítő- és tapadásfokozó szerek. Ezek az anyagok segítik a permetlé jobb megtapadását és eloszlását a növény felületén.

Permetezéskor egy permetezőtartályba lehetőleg ne keverjünk háromnál több növényvédő készítményt. Minél több szer kerül egy keverékbe, annál nagyobb az összeférhetetlenség és a hatékonyságcsökkenés kockázata. A túl sok komponens kicsapódást, perzselést okozhat, de a permetező eltömődését is előidézheti. Három készítmény együttes használata általában még biztonságosan kezelhető, ha a gyártói előírásokat betartjuk.

Amennyiben új növényvédő szert vagy új kombinációt szeretnénk alkalmazni, minden esetben ajánlott keverési próbát végezni. Ehhez egy átlátszó edényben, kis mennyiségben keverjük össze a tervezett szereket azonos arányban. A keveréket kb. 10-15 percig hagyjuk állni, és figyeljük meg az esetleges változásokat.

Normál esetben a keverék homogén marad, nem történik látható reakció. Azonban ha problémás kombinációról van szó, különféle figyelmeztető jelek jelentkezhetnek. Ilyen lehet az erőteljes pezsgés, ami kémiai reakcióra utal, vagy a szín jelentős változása, különösen, ha sötét elszíneződés jelenik meg. Szintén problémát jelezhet, ha a keverék zavarossá válik, csomósodik („megtúrósodik”), vagy ha az edény melegedni kezd.

Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a készítmények nem kompatibilisek egymással, és használatuk együtt nem javasolt. Ilyen esetben más kombinációt kell választani, vagy külön-külön kell kijuttatni a szereket.

A megfelelő keverési és adagolási technológia betartása nemcsak a növényvédelem hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul a környezet védelméhez és a gazdálkodás biztonságához is.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/24/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-4