Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

A sziklakert nemcsak látványos, hanem – megfelelő kialakítás mellett – kifejezetten hálás kerttípus. Bár a benne nevelt növények többsége igénytelennek számít, néhány alapvető gondozási szabály betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú éveken át egészségesek és dúsan virágzók maradjanak. Az alábbiakban az öntözéssel, táp­anyag-utánpótlással, metszéssel és a téli védelemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük, valamint bemutatunk néhány bevált növényfajt.

Öntözés – a kevesebb gyakran több

A sziklakerti növények döntő többsége szárazságtűrő, ezért az egyik leggyakoribb hiba a túl­öntözés. A telepítést követő első évben rendszeres vízellátásra van szükség ahhoz, hogy a növények megfelelően begyökeresedjenek. Ebben az időszakban száraz időben hetente 1-2 alkalommal öntözzünk, mindig alaposan, hogy a víz a mélyebb rétegekbe is lejusson. A későbbi években már elegendő a ritkább öntözés.

A gyakori, kis mennyiségű vízadagolás sekély gyökérzetet eredményez, ami csökkenti a növények ellenálló képességét. Tavasszal és ősszel a természetes csapadék rendszerint fedezi a vízigényt, nyáron pedig az időjárásnak megfelelően kell öntözni.

Tápanyag-utánpótlás – mértékkel

A sziklakerti növények nem igényelnek intenzív táp­anyag-utánpótlást. A túl sok műtrágya felnyurgulást, gyenge szöveteket és csökkent virágzást okozhat. Tavasszal egyszer, a vegetáció indulásakor adhatunk kis mennyiségű, lassan lebomló hatású műtrágyát vagy érett komposztot, ennél többre általában nincs szükség.

Fontos szem előtt tartani, hogy a sziklakert természetes hatását a mérsékelt növekedés és a tömött, párnás forma adja. A túlzott tápanyagellátás ezt a természetes megjelenést rontja.

Metszés és formázás

A legtöbb sziklakerti növény nem igényel rendszeres metszést. A virágzás után azonban érdemes eltávolítani az elnyílt virágfejeket, ami nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a növény vitalitását is javítja. Így a növény energiát takarít meg, és erősebb hajtásokat fejleszt.

Az idősebb, túlzottan szétterülő párnás növényeket – például egyes varjúháj- vagy kakukkfűfajokat – a nyár végén vagy kora ősszel enyhén visszavághatjuk. Ez segít megőrizni a tömör formát, és megelőzi a középső részek felkopaszodását.

Téli védelem – a víz nagyobb ellenség, mint a fagy

A sziklakerti növények többsége jól tűri a téli hideget, de a nedvességre kifejezetten érzékenyek. A téli pangó víz sokkal nagyobb kárt okozhat, mint maga a fagy. Éppen ezért a jó vízelvezetés télen is kulcsfontosságú.

A kövek természetes hőszigetelőként működnek, de egyes mediterrán eredetű fajok – különösen csapadékos teleken – takarást igényelhetnek. Fenyőágakkal vagy laza lombtakarással védhetjük ezeket, ügyelve arra, hogy a takarás ne zárja el teljesen a levegőt. Tavasszal a védőréteget időben el kell távolítani.

Ajánlott sziklakerti növények kezdőknek

Varjúhájfajok (Sedum). Rendkívül ellenálló, változatos megjelenésű növények. Jól tűrik a szárazságot és a tűző napot. A Sedum acre sárga, a Sedum album fehér, míg a Sedum spurium rózsaszín virágaival díszít.

Cserjés habszegfű (Gypsophila repens). Alacsony növekedésű, finom virágú növény, amely nyár elején fehér vagy rózsaszín virágfelhővel borítja be a köveket.

Pázsitszegfű (Armeria maritima). Pázsitszerű leveleivel és gömb alakú virágfejeivel egész nyáron díszít, rendkívül strapabíró faj.

Kakukkfűfajok (Thymus). Illatos, alacsony növésű növények, amelyek nemcsak dekoratívak, hanem hasznosak is. Jó talajtakarók, és kedvelik a napos fekvést.

Kőtörőfűfajok (Saxifraga). Tavaszi virágzásukkal a sziklakert korai díszei. Különösen az Arendsii hibridek népszerűek változatos színeik miatt.

A sziklakert kialakítása és fenntartása hosszú távú befektetés, amely türelmet és tudatos gondozást igényel. A megfelelő öntözési rend, a visszafogott tápanyag-utánpótlás és a helyes téli védelem betartásával azonban olyan kerti részlet alakítható ki, amely évtizedeken át örömet szerez, miközben természetközeli szépségével díszíti környezetünket.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/01/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-2

Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,
Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Az előző cikkünkben igyekeztünk egy kis támaszpontot nyújtani azoknak a fólia alatti hajtatással foglalkozó termelőknek, akik valamilyen formában kiutat keresnek azokra a problémákra, amelyek megnehezítik egyes kultúrák talajon történő termesztését, és bemutattuk, hogy miként lehet egyfajta gyökérrögzítő közeget (kókuszrostot) megfelelően előkészíteni (pufferolni, mosatni) a növény számára ideális gyökérközeggé. De mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ahhoz, hogy a termesztési időszakunk folyamán folyamatosan fent tudjuk tartani a növényünk számára ideális gyökérközeget, több tényezőt is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy sikeres legyen a termesztés. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket és szempontokat szeretnénk most áttekinteni.

Ha a termelő talaj nélküli hajtatásra szánja el magát, akkor tudnia kell, hogy nem 1-2 évre, hanem akár 10-15 évre is előre tervez. Ezért fontos, hogy megfelelően felkészüljön és elsajátítsa ezt a nem minden napi termesztési technológiát. A kókuszroston történő termesztés során a fóliaházunk talaját el kell szigetelni a termesztő közegünket tartó edényektől. De mielőtt ezt az elszigetelést megtesszük érdemes a talajunkat fellazítani, majd a kijelölt sorok alatt „drenázs” csöveket lefektetni, amelyek a felesleges elfolyó (drén) víz elvezetésére szolgálnak. Ezt követően elegyengetjük, majd lehengereljük a talajt, hogy minél egyenletesebb talajfelszínt kapjunk. Erre azért van szükség, hogy a kialakított sorokban az edények minél egyenesebb felületen feküdhessenek.

A talaj lezárása

A fóliaházunk talajának lezárására (izolálására) a legalkalmasabbak a fekete vagy fehér színű agroszövetek, amelyek sok éven keresztül is (8-10 év) megőrzik szilárdságukat. Ha korai (fűtött) termesztésben gondolkodunk, akkor a fehér színű agroszövetet érdemesebb választani, mivel a februári-márciusi kiültetéskor még a fényviszonyok nem a legoptimálisabbak, és a fehér szövet a feketével ellentétben nem elnyeli, hanem valamilyen formában visszatükrözi azt. Így a növényeink ezt a plusz fényt is hasznosítani tudják.

A gyökérközegek tartására alkalmas edények

A gyökérközegek tartására alkalmas edények számtalan formában kaphatóak és beszerezhetőek. Különböző típusú és minőségű vödrök, polietilén konténerek, különböző méretben kapható virág- és balkonládák. De erre a célra tökéletesen megfelelnek azok a citromos vagy mandarinos műanyag ládák is, amelyek jóval olcsóbban beszerezhetőek, mint az imént felsoroltak. Ezeket a ládákat csupán ki kell bélelni nejlon zacskókkal és máris betöltik azt a funkciót, amit a nála drágább műanyag edények. Bármelyik típusú ültető edényt is választjuk, mindegyik esetben fontos, hogy az űrtartalma legalább 10 l legyen, és elkerülhetetlen a megfelelő mennyiségű drénelvezető lyukak (6-10) kialakítása az edények alján.

A sorok kialakítása korai uborka esetében

Ennél a termesztési technológiánál, korai, fűtött uborkahajtatás esetében a leggazdaságosabb az egysoros „V-elrendezés”. Ahol egy 10 m széles fóliasátorban 0,3 m széles ültető edényekből 4 sort alakítunk ki, edényenként 2 tővel számolva megkapjuk a 2,6 tő/m2 tenyészterületet, ami korai konzervuborka hajtatás esetében ideálisnak mondható.

Mivel ennél a termesztési technológiánál egy kisméretű gyökérközegről beszélünk (amely nagyon hamar le tud hűlni), nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a lehető legjobb mértékben szabályozható legyen a gyökérközegünk hőmérséklete. Ezért ennek érdekében a négy sor kialakításánál a ládák vagy vödrök alatt mindenképpen fontos elhelyeznünk valamilyen szigetelést, pl. hungarocell táblákat. A hungarocell táblák felett és az edények alatt egy szál fűtéscsövet helyezünk el, hogy a gyökérzet alulról ne fázzon. A szigetelésen elhelyezkedő fűtéscső a hőt csak felfelé a gyökerek irányába tudja leadni. Ahhoz, hogy az ültető edényünk a fűtéscsövön ne billegjen, a hungarocell tábla két szélén hosszanti irányba fa léceket helyezünk el, melyet a cikkhez csatolt fotó jól szemléltet. Ezt követően a drénnyílásokkal ellátott edényeket (vödröket, ládákat) a soroknak megfelelően hosszanti irányban a léceken végigrakjuk, és feltöltjük őket az ültetendő közeggel.

Az edények feltöltése

Mielőtt megkezdenénk az edények feltöltését a közeggel, fontos, hogy edényeinket megfelelően előkészítsük a termesztési időszakra. Használt vödrök vagy ládák esetén elengedhetetlen az edények fertőtlenítése. Ezt „hipós” oldatban is elvégezhetjük. Az edényeket teljesen merítsük el az oldatban legalább fél órára. Ezt követően tiszta vízzel mossuk le a teljes felületüket.
Vödrös vagy ládás termesztés esetén az edények aljára 3 cm vastagságban perlitet helyezünk, a jobb drénvíz-elvezetés miatt. Majd erre helyezzük a kókuszrost közeget. Egy termesztendő növényre legalább 3-4 l közeget számoljunk. Ha hosszúkultúrás termesztésbe gondolkodunk, vagy legalább két szezonon keresztül szeretnénk termeszteni a közegben, akkor érdemes némi perlitet a kókuszrosthoz is keverni, mert így egy még lazább, még levegősebb, nehezen összetömörödő termesztő közeget kapunk.
Ha az edényeket feltöltöttük a közeggel, akkor ültetés előtt 2-3 nappal belocsoljuk tiszta vízzel. A termesztő ládák alatt néhány helyen tálcákat rakunk szét, hogy a későbbiek folyamán folyamatosan figyelni és mérni tudjuk a drénvizet. Ha a közegünk a fűtés beindítását követően eléri az állandó 20 C°-ot, akkor megtörténhet az ültetés.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-futott-folias-termesztes-zoldsegtermesztes-2026-02-25

Miért telelnek át könnyebben a kártevők a fóliasátorban?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Miért telelnek át könnyebben a kártevők a fóliasátorban?

A termesztési környezet mikroklímája alapvetően meghatározza a kártevők téli túlélési esélyeit. Az előző írásunkban (A rovarok áttelelési stratégiái – Kárpátalja, 1296. szám) tárgyalt hőmérsékleti küszöbértékek a gyakorlatban jelentősen módosulnak attól függően, hogy szabadföldön vagy védett termesztésben (fóliasátor alatt) gazdálkodunk.

A fóliasátor mikro­klímájának alakulása a téli időszakban

A fóliaház téli mikroklímája eltér a szabadföldi viszonyoktól, és ez nem csupán a hőmérséklet-különbségekben nyilvánul meg.

Egy nem fűtött fóliasátorban derült, napos téli napokon – amikor a külső léghőmérséklet -5–8 °C között alakul – a talajfelszín hőmérséklete délben akár a +10–18 °C-ot is elérheti. Ez a 15–20 °C-os hőmérséklet-különbség az üvegházhatás következménye. A jelenség különösen a talaj felső 5–10 cm-es rétegében szembetűnő, vagyis éppen ott, ahol a kártevő lárvák, bábok és imágók túlnyomó többsége megtelepszik.

Ahogy mélyebbre hatolunk a talajba a fóliasátor alatt, úgy csökken a hőmérséklet. A kár­tevők alkalmazkodnak ehhez, s a talaj felső 5–15 cm-es rétegében telelnek át, ahol a hőmérséklet kedvezőbb.

Fagyos éjszakákon a kép lényegesen árnyaltabb. A fólia alatt a hősugárzás visszaverődése miatt a lehűlés sebessége mindössze 30–40%-a a szabadföldi értéknek. Amikor a külső hőmérséklet -15–17 °C között alakul, a fólia alatti talajfelszín „csak” -3–5 °C-ra hűl. Ez az eltérés életmentő lehet számos kártevő számára, hiszen a kritikus pusztulási küszöb -6–8 °C között húzódik. Itt jegyezném meg, hogy a nagyobb létesítményekben, az akár 2–5 hajós fóliasátrak esetében a belső részeken fagymentes körülmények is lehetnek.

A fagyás gyakorisága és időtartama szintén kritikus tényező. Szabadföldön egy hideg éjszaka során a talajfelszín 8–10 órán át is fagypont alatt maradhat, míg fóliasátorban ez az időtartam ritkán haladja meg a 4–6 órát. Ez jelentősen csökkenti a fagyhatást, és javítja a kártevők túlélési esélyeit.

A relatív páratartalom télen a fóliasátorban általában 70–85% között mozog, szemben a szabadföldi 50–65%-os értékekkel. Ez a magas páratartalom minimalizálja a kiszáradási stresszt az áttelelő egyedek számára. Például az üvegházi molytetű kifejezetten érzékeny az alacsony páratartalomra.

A szélhatás teljes hiánya szintén előnyös a kártevők számára. Szabadföldön a téli szél jelentősen növeli a hőveszteséget, tovább csökkentve az áttelelés esélyét.

A kártevők búvóhelyei a fóliasátorban. A szerkezeti elemek mikro­klímája

A fémívek vagy fa tartóoszlopok tövében, ahol a talaj és a szerkezet találkozik, különösen kedvező körülmények alakulnak ki, elsősorban a déli oldalon. A jelenség magyarázata, hogy a szerkezet a nappali felmelegedés során hőt akkumulál, majd lassan leadja éjszaka – ezért is találkozhatunk a téli időszakban kártevőkkel, bábokkal e helyeken.

A nejlon illesztései és a tűrések szintén kritikus búvóhelyek. Főként a tripszek számára ideális telelési helyek ezek.

A nejlon és a talaj találkozási pontja, ahol a fólia a talajhoz van rögzítve, úgyszintén kitűnő búvóhely. Itt a hőmérséklet kedvezőbb, és a páratartalom is magasabb, ezért is húzódnak leginkább ide a kártevőink; különösen igaz ez a csigára.

Szintén fontos tényező a növénymaradványok problémája, s nemcsak a kártevők, de – legalább ennyire – a kórokozók szempontjából is. Egy 1-2 cm vastag növényi mulcsréteg alatt a kártevők túlélési esélyei jobbak. Ezért is fontos, hogy a szezon végi nagytakarítást a lehető legalaposabban hajtsuk végre, s ne maradjanak bent növényi részek, talajtakaró fóliák, kertészeti eszközök (csepegtetőcső, nejlondarabok stb.). S ha lehet, úgy teleltessük át a fóliasátrunkat, hogy a talajlazítást elvégeztük – ezzel is fokozzuk a téli hideghatás hatékonyságát.

Összefoglalva, a fóliasátrakban a kártevőknek sokkal enyhébb időjárási körülményekkel kell szembenézniük. Ezért is fontos, hogy ha lehetőségünk van rá, a fagyos napokon tartsuk nyitva a sátrat, és növeljük a fagyhatást, elősegítve ezzel a kártevők gyérülését. Ezenkívül a rengeteg búvóhely miatt rendszeres fertőtlenítésre és a megfelelő talajmunkára is szükség van a kártevők kordában tartásához. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/22/miert-telelnek-konnyebben-kartevok-foliasatorban

Kézben oltás a gyakorlatban

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,
Kézben oltás a gyakorlatban

A tél vége és a kora tavasz továbbra is a szőlő szaporításának meghatározó időszaka. A metszéssel egy időben kerül sor az oltási munkák előkészítésére is, amelynek sikeressége nagymértékben a vesszők szakszerű kezelésén múlik. A korábban begyűjtött és hűvös, párás környezetben tárolt alany- és nemesvesszők ilyenkor kerülnek feldolgozásra, ezért különösen fontos, hogy a gyakorlati kivitelezés minden lépése tudatosan, pontosan történjen.

A munkafolyamat az alanyvesszők előkészítésével kezdődik. A vad alanyokon található világos rügyek eltávolítása elengedhetetlen, mivel ezek a hajtatás során kihajtva konkurenciát jelentenének a nemesrész számára. A rügyek eltávolítását éles eszközzel, lehetőleg minél kisebb sebzéssel kell elvégezni. Nagyobb szaporítóüzemekben a művelet gépesített, kisebb gazdaságokban egyszerűbb mechanikai megoldások gyorsíthatják a munkát, míg kis tételszám esetén a kézi kivitelezés is megfelelő. A friss sebfelületek miatt célszerű a vakítást közvetlenül az oltást megelőző napokban elvégezni. Az oltás előtt az alanyvesszők vízháztartását rendezni szükséges, ezért 24–48 órás, 15–18 °C-os vízben történő áztatás javasolt. A vízszint az alsó harmadot érje, a vizet pedig rendszeresen cserélni kell az oxigénellátás biztosítása érdekében.

A nemesvesszők előkészítése rendszerint gyorsabban kivitelezhető, ezért ezt célszerű közvetlenül az oltás ideje előtt elvégezni. Tárolásból kivéve a vesszőket meg kell tisztítani az esetleges homok- vagy egyéb szennyeződésektől, mivel ezek az oltókés élét rövid idő alatt károsíthatják. A nemes részt egy rügyet tartalmazó oltócsapokra vágjuk, ügyelve a metszlap simaságára és a kiszáradás elkerülésére. A feldarabolt oltócsapokat célszerű nedves közegben, felhasználásig takartan tartani, például egy nedves rongyban.

A kézben végzett oltás továbbra is a legnagyobb precizitást igénylő módszer. Bár jelentős kézimunka-igénnyel jár, és csak gyakorlott szakember képes magas napi teljesítményre, a megfelelően kivitelezett kézi párosítás biztosítja a legkedvezőbb eredési arányt. Különösen indokolt ez a technika akkor, amikor értékes vagy korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló fajták szaporítása a cél. A gyakorlatban leginkább az angolnyelves párosítás terjedt el, amely során az alany és a nemes azonos szögben metszett felületeire egy-egy bemetszés kerül, így az illesztéskor stabil kapcsolat és nagy kambiumérintkezési felület alakul ki. A pontos illeszkedés döntően befolyásolja az összeforradás minőségét.

A technológiai fejlődés következtében a gépi oltás mára meghatározóvá vált a nagyobb szaporítóanyag-előállító üzemekben. A kézi működtetésű oltógépek egyetlen mozdulattal alakítják ki az illeszkedő vágásfelületeket, ezáltal gyorsítják a munkát és egyenletesebb metszlapot biztosítanak. A pontos pozicionálás itt is alapfeltétel, mivel a ferde vagy excentrikus vágás rontja az eredést. A korszerű asztali oltógépek elektromos meghajtással, részben vagy teljesen automatizált rendszerben működnek, egyes típusok a kötözést is elvégzik. Ezek alkalmazása nagy teljesítményt tesz lehetővé, ugyanakkor a vesszők átmérőjére és minőségére szigorúbb követelményeket támaszt, jellemzően 8–10 milliméter közötti mérettartományban biztosítanak optimális működést.Az oltási felületek védelme minden módszer esetében alapvető fontosságú. Az illesztést követően a sebfelületeket mielőbb zárni kell, kötözőanyaggal vagy paraffinozással. A paraffin alkalmazása ma is korszerű megoldás, mivel gyors és egyenletes bevonatot képez, csökkentve a kiszáradás és a fertőzés kockázatát. A 65–75 °C hőmérsékletű paraffinba történő rövid, néhány másodperces bemártás elegendő a megfelelő védelem kialakításához, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a hőhatás ne károsítsa a szöveteket.

A lezárt oltványokat hajtató ládákba helyezzük, ahol nedves, de levegős közegben várják a kalluszképződés megindulását. A finom szemcséjű fűrészpor vagy más steril, jó víztartó képességű anyag megfelelő környezetet biztosít. A ládák feltöltése után alapos beöntözés szükséges, majd hűvös helyen történő tárolás következik a hajtatás indításáig. A hőmérsékleti és páraviszonyok pontos beállítása döntően befolyásolja az összeforradás minőségét, ezért ezek meghatározása külön szakmai megfontolást igényel. A kézben oltás gyakorlati kivitelezése most is a szőlőszaporítás egyik legfontosabb szakmai művelete. A korszerű eszközök és technológiák alkalmazása mellett továbbra is a precíz előkészítés, a metszlapok pontossága és a megfelelő utókezelés határozza meg az oltványok minőségét és a sikeres eredést. A megfelelő minőségű és mennyiségű oltványok pedig a sikeres telepítés zálogát képezik.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-szolotermesztes-szolo-oltasa-2026-02-17

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,,,
A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

A vöröshagyma ter­mesztése vidékünkön régóta ismert tevékenység. Az elmúlt években egyre többen próbálkoztak – a konyhakerti termesztés mellett – szabadföldi termesztésével kisebb-nagyobb területeken. Ez a sokoldalúan felhasználható növény szinte minden háztartásban szerepet kap a mindennapi étkezésben. A jó terméseredmények eléréséhez elengedhetetlen a termesztéstechnológia ismerete. Alábbi írásunkban a vöröshagyma ter­mesztésének legfontosabb lépéseit ismertetjük.

A hagyma környezeti igényei

Hőigény. A vöröshagyma a hidegtűrő növények közé tartozik. A növekedés időszakában a hőmérsékleti igénye 19 °C. A csírázás 4-5 °C-on indul meg, míg a tömeggyarapodás 10–15 °C-ot igényel. Fagytűrő képessége nagyon jó, a kikelt csíranövények mínusz 6 °C-os hideget is elviselnek károsodás nélkül. A jól begyökeresedett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás) a mínusz 20 °C-os fagyot is kibírják, és jól áttelelnek. Viszont a fejletlenül áttelelő vetések növényei (szikleveles, egy lombleveles állapot) teljesen elpusztulnak kemény teleken.

Vízigény. A hagyma mérsékelt vízigényű növény. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért a tenyészidő alatt gondoskodni kell a folyamatos vízellátásról. Amennyiben a vízellátás akadozik, a hagyma növekedésének többszöri újrakezdése miatt megnyúlt, repedezett buroklevelű lesz, és a nyak nyitott marad. A vöröshagyma az öntözést meghálálja, magról vetve csak öntözés mellett termeszthető, de a dughagymáról ültetett vöröshagyma öntözés nélkül is elfogadható termést ad.

Talaj- és tápanyagigény. A magról vetett vöröshagyma csak jó szerkezetű, cserepesedésre nem hajlamos talajon kel ki biztonságosan. Fontos, hogy a talajban lévő kórokozók és kár­tevők miatt a hagyma ugyanarra a területre 4-5 évnél tovább ne kerüljön vissza. Mérsékelten táp­anyagigényes növény, viszont fontos a különböző tápelemek egyidejű jelenléte a hagyma fejlődése során. A jó nitrogénellátás elősegíti a tömeggyarapodást, de a nitrogén túladagolása késlelteti az érést, rontja a tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti az érést, javítja a száraz buroklevelek minőségét. A kálium a tárolhatóságot javítja.

A vöröshagyma egyéves termesztése magról

Talaj-előkészítés. Az egyéves vöröshagymát magról szaporítjuk, állandó helyre vetéssel. A talaj-előkészítés során oda kell figyelnünk arra, hogy biztosítsuk a lassan csírázó, apró magvak egyenletes kelését. A talajművelés az őszi szántással kezdődik, amelyet megművelünk tárcsával vagy boronával. A tavaszi magágy előkészítése során csak a talaj felső rétegét (3–5 cm) műveljük meg. A vöröshagymát frissen trágyázott területre ne vessük, mert elősegíti a növényi betegségek megjelenését, rontja a tárolhatóságot.

Vetés. A vöröshagymánál törekedjünk a minél korábbi vetésre, ami általában március első felében végezhető el. A vetés mélysége 2-3 cm-nél ne legyen nagyobb. A hagymát legtöbbször ágyásos rendszerben termesztik. A sortávolság 20–30 cm között van. A folyóméterenként elvetett magvak száma kb. 40-50 db. Vetés után nagyon fontos gyomirtást végezni, erre a célra például a pendimetalin hatóanyagú (pl. Stomp) készítmények valamelyikét használhatjuk.

Ápolási munkák. Az ápolási munkáknál figyelembe kell venni, hogy a körülbelül egy hónapig tartó szikleveles állapot (úgynevezett kaszastádium) alatt a vöröshagyma rendkívül érzékeny. Nem alakult még ki a levelén a védelmet nyújtó viaszréteg, gyenge a gyökérzete, ezért a talajmozgatást és a vegyszeres kezelést nem tűri. Az öntözés és eső után a viaszréteg a leveleken elvékonyodik, ebből adódóan nő az érzékenység a vegyszeres kezelésre.

A hagyma legfontosabb ápolási munkái a talajápolás, az öntözés, a gyomirtás és a növényvédelem.

Az egyéves vöröshagyma termesztése csak öntözéssel lesz eredményes. A megfelelő termésmennyiség elérése érdekében az öntözés során az alábbi szempontokat igyekezzünk figyelembe venni:

  • a kelesztő öntözés általában szükségtelen a korai vetés miatt;
  • májusig többnyire elegendő a talaj vízkészlete a növény számára;
  • júniustól – az időjárástól függően – kéthetente kb. 30 mm-es vízadaggal öntözzük a vöröshagymát;
  • a várható betakarítás előtt kb. 4 héttel be kell fejezni az öntözést.

Betakarítás. A betakarítás akkor kezdhető el, ha az érés jelei (a lomb megdől, a nyak záródik) mutatkoznak. Általában a kétmenetes betakarítás a jellemző. Ilyenkor a földből való kiemelés után – időjárástól függően – 5–7 napig a táblán hagyjuk, utóérleljük a rendre rakott hagymát. Majd felszedjük és a tárolóba visszük.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/15/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-1

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Az Egán Ede gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően nagyon sok zöldségtermesztő gazdatársam korszerűsítette a fóliasátrait, s tért át a korai fűtött zöldséghajtatásra. Azonban a palántanevelés ezáltal a téli időszakra tolódik, amikor mind a nappal hossza, mind a napfény ereje kevés a sikeres palántaneveléshez. A szép, zömök palánták kineveléséhez, a palántanevelés hosszának lerövidítéséhez ilyenkor elengedhetetlen a mesterséges pótmegvilágosítás. De ennek szakszerű és gazdaságos kivitelezéséhez bizony már előzetes tervezés szükséges.

Főbb elméleti tudnivalók

A világítótestek fénykibocsátását lumenekben (lm) mérik, adják meg a gyártók. Ez tulajdonképpen azzal az energiával arányos, amit a fényforrás (a növények számára is hasznosítható) a látható fény formájában másodpercenként kisugároz. Egyes szakirodalomban ezt a fényteljesítményt wattokban (W) is kifejezik. Azonban ez a teljesítmény nem az, ami az izzókörtéken, fel van tüntetve. A 100 W-os izzókörtének a fogyasztása 100 W, és nem a fénykibocsátása.

Amenyiben a világítótesten nincs feltüntetve lumenekben a fénykibocsátása, akkor a fogyasztási adataik alapján az alábbi táblázat szerint számolhatjuk ki a fogyasztási teljesítménye alapján:

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Például: egy 100 W-os izzólámpa fénykibocsátása 100 W x (10-15) lm/W = 1.000-1.500 lm;
egy 400 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása: 400 W x 125 lm/W = 50.000 lm.

Igen ám, de a növények fényigényét a megvilágítás mértékegységével, lux-okkal szokták jellemezni. 1 lux az a megvilágítás, amit 1 lumen kibocsátású lámpa 1m2 (1m x 1m) területen tud biztosítani 1m távolságból. Tehát, ha elképzelünk egy kis piramist, aminek az alapja 1m x 1m, s 1m a magassága is akkor a piramis csúcsába helyezett 1lumen fénykibocsátású lámpa a piramis alján 1lux megvilágítást biztosít.

A megvilágítás mértéke a fényforrás fénykibocsátásával egyenes arányban nől, míg a képzeletbeli piramis méreteinek négyzetével csökken. Vegyünk például egy 100 W-os izzólámpát. Ennek a fénykibocsátása kb. 1.200 lm (mint már fentebb kiszámoltuk). Ez az izzólámpa a képzeletbeli 1m-es piramisunk alapján:

1.200 lm/(1m x 1m) = 1.200 lux megvilágítást biztosít. Ha képzeletbeli piramisunk méretét 2 m-rre növeljük, akkor 1.200 lm/(2m x 2m) = 300 lux megvilágítást kapunk mindössze. Ez a megvilágítás az emberi szem számára ugyan elegendő a látáshoz, olvasáshoz, de a növények fejlődéséhez nem!

Hasonló számításokat végezhetünk a más típusú világítótestek esetében is, s kiszámolhatjuk, hogy mekkora távolságra kell helyezni a növényektől, hogy biztosítani tudjuk a kívánt megvilágítást.

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Gyakorlati számítások

Például, az asszimilációs pótmegvilágításhoz minimum 6000-8000 lux szükséges, hogy ki tudjuk egészíteni a téli fényszegény időszakban mérhető 3000-4000 lux természetes megvilágítást a növények számára szükséges 10.000-12.000 luxra. Természetesen ez az érték azokra a palántanevelő létesítményekre igaz, ahol a növények megkapják a természetes napfényt is. A zárt térben történő palántanevelésnél, amikor a naptól kapott természetes fény elhanyagolható, ezt az értéket meg kell emelnünk 10.000-12.000 lux-ra.

Kiszámoljuk, hogy a különböző típusu és teljesitményű fényforrásokkal hogyan tudnánk ezt biztosítani.

A 400 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása kb. 50000 lm.

A palántanevelő fóliasátorban használva ilyen lámpa 16 m2-en (4×4 méter területen) tud kb. 3000 lux pótmegvilágítást biztosítani, amennyiben fel tudjuk helyezni 4 m magasságba a palántáktól számítva.

Zárt helyiségben szükséges 12.000 lux megvilágítást 2 m x 2 m területen tudjuk velük biztosítani, 2 méteres távolságból.

A 400 W-os nátriumgőz lámpákat csak a modern, nagyon magas fóliaházakban lehet alkalmazni, ahol biztosítható a nővényektől mért 4 m-es távolság (magasság), viszont a zárt helyiségekben a 2 m-es távolságot könnyedén biztosíthatjuk, amennyiben a palántákat a padlóra helyezzük, míg a lámpákat a plafonra szereljük fel.

A 150 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása kb. 16000 lumen.

A palántanevelő fóliasátorban használva 2,3 m távolságból egy 2,3 x 2,3 m-es területen tudjuk biztosítani a kiegészítő megvilágítást kb. 3000 lux értékben.

A zárt helyiségben szükséges 10.000 lux megvilágítást kb. 1,3 m x 1,3 m területen tudjuk velük biztosítani 1,3 m távolságból. Ezeket a lámpákat oda ajánljuk, ahol palántanevelő asztalokon folyik a palántanevelés.

A fénydiódás lámpákról

Az elmúlt néhány évben rohamos fejlődésnek indult a fénydiódás világító testek felhasználása. Sajnos, a reklámokkal ellentétben, ezek hatásfoka a valóságban nem olyan túl magas, az 1 W teljesítményre számított fénykibocsátása valahol a fénycsövek és a nátriumgőz lámpák között van, a gyártótól függően 60-80 lum/W. A szakemberek azonban mégis nagy fantáziát látnak benne, ugyanis a különböző színű fénykibocsátó diódák kombinálásával nagyon pontosan szabályozni tudják a megvilágítás spektrumát, azaz pont olyan színű fénnyel lehet megvilágítani a palántákat, amilyenre éppen szükségük van a leggyorsabb fejlődéshez. Ezen kívül, a fényt szinte csak egy irányba bocsátja ki, ami a közvilágításban sokszor zavaró, de a palántanevelésben kifejezetten áldásos. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség reflektorokra, (fényvisszaverő búrákra), hogy a palántákra irányítsuk a fénysugarakat. Így, kísérleti körülmények között 1 grammnyi növényi tömeg előállításához jóval kevesebb elektromos áram kellett, mint a nátriumgőzös lámpák használatával.

Mikor éri meg?

Mint korábban utaltunk rá, a pótmegvilágítás alkalmazására a palántanevelésben igazából a korai, fűtött hajtatás számára nevelt palánták esetében indokolt. Először is azért, hogy a palánták megkapják azt a minimális fényerősséget (megvilágítást), amely a normális fejlődésükhöz szükséges. Másodszor azért, hogy lerövidítsük a palántanevelés hosszát, és ezzel együtt csökkentsük annak költségét.

A gazdasági szempontok mérlegeléséhez elvégeztem egy kalkulációt a paradicsom- és az uborkapalánta-nevelés esetére. Mindkét növénynél március 1-i kiültetéssel, 10-es poharakban nevelt 4000 db. palántával számoltam, amely 3 db. „standard” 10 x 40 m-es fóliasátor beültetéséhez szükséges. A pótmegvilágítás hossza napi 15 óra, kivéve az alapesetet, amikor csak természetes fényt kapnak a növények. A kapott eredményeket a jobb áttekinthetőség érdekében táblázatba foglaltam. A pótmegvilágításhoz az úgynevezett nátriumgőz HPS lámpák műszaki adatait vettem figyelembe.

Paradicsompalánta pótmegvilágítása

Paradicsompalánta pótmegvilágítása
Paradicsompalánta pótmegvilágítása

Uborka palánta pótmegvilágítása

Uborka palánta pótmegvilágítása
Uborka palánta pótmegvilágítása

A fenti táblázatok adataiból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy – a háztartási vezetékek terhelhetőségét is figyelembe véve – a fenti esetekben egy kb. 4 kW összteljesítményű pótmegvilágítás kiépítése lenne ideális. Ebben az esetben mintegy 10.000 lux pótmegvilágítást tudunk biztosítani, amelynek a segítségével a paradicsom palántanevelésének a hosszát 10 hétről mintegy 5 hétre le lehet csökkenteni, az uborka palántanevelésének hosszát pedig a 6-8 hétről mintegy 2,5-3 hétre. Az uborkapalánták esetében ehhez mintegy 800 kWh elektromos használódik fel, míg a paradicsompalánták esetében pedig 1500kWh-nyi. Ennek költsége bőven megtérülhet a fűtési költségen történő megtakarításból.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-palantaneveles-potmegvilagitas-2026-02-12

Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

A sziklakert egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy kertünk olyan részein is színpompás növényeket termeszthessünk, ahol a hagyományos virágágyak „nem működnének”. A sziklák között megbújó apró növények nemcsak látványosak, hanem viszonylag kevés gondozást igényelnek, ha megfelelően választjuk ki és telepítjük. A sziklakert különösen jó választás lejtős, nehezen művelhető területekre, vagy ha természetközeli, különleges hangulatot szeretnénk teremteni kertünkben. Írásunk bemutatja a sziklakert létrehozásának alapvető lépéseit, inspirálva és útmutatást nyújtva mindazoknak, akik szeretnék saját kertjüket egy ilyen különleges elemmel gazdagítani.

A sziklakert típusai és stílusa

Mielőtt nekivágnánk a munkának, érdemes eldönteni, milyen stílusú sziklakertet szeretnénk kialakítani. A klasszikus alpesi sziklakert a hegyi növények természetes élőhelyét utánozza, meredek lejtőkkel és nagy kőtömbökkel. A japán ihletésű sziklakert inkább a hatásra helyezi a hangsúlyt, kevesebb növénnyel, de gondosan elhelyezett kövekkel. A mediterrán stílusú sziklakert napimádó, illatos növényeket és lapos köveket használ. Hazai körülmények között talán a természetes, sziklagyepeket utánzó megoldás a leginkább fenntartható és környezetbarát választás.

A helyszín kiválasztása

A legtöbb sziklakerti növény napimádó, ezért válasszunk olyan helyet, amelyre legalább napi 6–8 órán át süt a nap. A déli vagy délnyugati fekvés az ideális, bár néhány árnyéktűrő faj számára az enyhén árnyékos részek is megfelelők lehetnek. Fontos szempont a jó vízelvezetés, hiszen a sziklakerti növények többsége nem tűri a pangó vizet. Ha a kiválasztott terület vízállásos, mindenképpen építsünk be megfelelő víz­elvezetést.

A lejtős területek természetes előnyt jelentenek, de sík terepen is kialakíthatunk sziklakerteket. Ilyenkor mesterséges domborzatot hozhatunk létre földfelhordással, vagy egyszerűen építhetünk egy enyhén megemelt szintű keretes ágyat. A sziklakert mérete rugalmasan alakítható, egy kisebb, 2-3 négyzetméteres sarokban is megvalósítható, de nagyobb kertekben akár 20–30 négyzetméteres területet is beültethetünk.

A megfelelő kövek kiválasztása

A sziklakert lelkét a kövek adják, ezért válogatásukra fordítsunk kellő figyelmet. Lehetőleg helyi kőzeteket használjunk – ezek nemcsak harmonikusabban illeszkednek a környezetbe, de költséghatékonyabbak is. A mészkő, andezit, gránit vagy homokkő egyaránt alkalmas. Fontos, hogy különböző méretű köveket használjunk: néhány nagyobb kő adja a szerkezetet, míg a kisebb kövek kitöltik a közöket, és segítenek rögzíteni a talajt.

A köveket természetes módon helyezzük el – ne egyenletesen, hanem úgy, mintha a természet alakította volna a kompozíciót. A lapos köveket lejtős szögben ássuk be, mintha rétegződés lenne a talajban. A kövek legalább egyharmadát ássuk a földbe, így stabilak maradnak, és természetesebb hatást keltenek. Hagyjunk elegendő ültetőhelyet a kövek között, ahol a növények gyökerei szabadon terjedhetnek.

Talajkészítés és -rétegezés

A sziklakerti növények sikeres telepítésének kulcsa a megfelelő talajösszetétel. A legtöbb faj laza, jól átjárható, kissé kavicsos talajt kedvel. Ideális keverék: 1 rész komposzt vagy humusz, 2 rész kerti föld és 2 rész durva homok vagy apró kavics. Ez biztosítja a jó vízelvezetést és a levegőzést, miközben elegendő tápanyagot tartalmaz. Ha mészkedvelő növényeket tervezünk ültetni, adjunk a keverékhez apró mészköveket vagy dolomitot. Savanyú talajt kedvelő fajokhoz (például egyes páfrányfélékhez) tőzegiszapot keverhetünk a szubsztrátba.

A talaj-előkészítésnél ássuk ki a földet 30–40 cm mélyen, és a fenékre teregessünk egy 10 cm vastag drénréteget kavicsból vagy törmelékből. Ez különösen fontos agyagos, nehéz talajokon. Erre kerül a táptalajkeverék, végül a felszínt is kövekkel, kavicsokkal mulcsozhatjuk. A kavicsos mulcs nemcsak esztétikus, hanem funkcionális is: visszaveri a fényt és meleget a növényekre, gátolja a gyomnövények kikelését, és megakadályozza a talaj túlzott kiszáradását vagy felázását.

A növények telepítése

A telepítés ideális időpontja a tavasz (március vége – április) vagy a kora ősz (szeptember), amikor a talaj még vagy már elég meleg, de nincs forróság. A növényeket úgy helyezzük el, hogy gyökérnyakuk ne kerüljön mélyebben a talajba, mint ahogy a cserépben voltak, a túl mély ültetés rothadáshoz vezethet. A telepítés után alaposan öntözzük be, de ne árasszuk el a területet.

A növények elhelyezésénél gondoljunk a későbbi méretükre is – a kezdetben apró párnásokat ne ültessük túl sűrűn, mert néhány év alatt jelentősen megnőhetnek. Számoljunk 20–30 cm távolsággal a kisebb és 40–50 cm-rel az erőteljesebb növekedésű fajoknál. Próbáljunk csoportokat, színfoltokat létrehozni ugyanazon fajból 3–5 egyedet ültetve együtt, így természetesebb és látványosabb hatást érhetünk el. Ügyeljünk a növények igényeire is: a szárazságtűrő, napimádó fajok kerüljenek a legmelegebb, legszárazabb helyekre (a déli oldalra, a kövek tetejére), míg az árnyéktűrőbb, több nedvességet igénylő fajok a kövek északi oldalán, árnyékosabb zugokban kapjanak helyet.

Ültetési tervek és kompozíció

A harmonikus sziklakert kialakításakor gondoljunk a színek, textúrák és virágzási időszakok váltakozására. Ültessünk tavaszi hagymásokat (kankalin, hóvirág), kora tavasszal virágzókat (párnás flox, sziklai zsombor), nyári virágokat (varjúhájfajok, habszegfű) és őszi érdekességeket (őszi kikerics, örökzöld párnások). Így a sziklakert egész évben látványosságot nyújt.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/09/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-1

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Sok termelő küzd azzal a problémával, hogy a számára megadott helyen, a saját fóliaházában nem megfelelőek a talaj adottságai a különböző kultúrák (legfőképp az uborka) termesztésére. Hiába követ el mindent annak érdekében, hogy feljavítsa, fertőtlenítse a talajt, vagy betartsa a vetésforgót, mégis az olyan érzékeny zöldségnövények esetében, mint az uborka, folyamatosan visszatérnek ugyanazok a gyökérproblémák, amelyek az azt megelőző években. Ezek a problémák orvosolhatóak különböző talajkondicionáló és mikroorganizmusokat tartalmazó készítményekkel, folyamatos talaj-átmosatással és a talaj pihentetésével. De a kellő hatás elérése érdekében időre (van úgy, hogy évekre) van szükség. Sajnos a mai felgyorsult világban nem mindenki teheti meg azt, hogy éveket vár arra, hogy a fóliaház talaja megfelelő legyen az adott növény termesztésére.

Ilyenkor kell elgondolkodniuk a fólia alatti termelőknek azon, hogy vagy kihagyják az érzékenyebb kultúrák termesztését a vetésforgóból, vagy lezárják (izolálják) a talajt, és valamilyen gyökérrögzítő közegben folytatják a termesztést. Ezek a gyökérrögzítő közegek sokfélék lehetnek. Akadnak termelők, akik „vályus” (hordott föld-érett trágya keveréke) vagy szalmabálás termesztést, de akadnak, akik a különböző közegeken (kőzetgyapoton, tőzegen, perliten, kókuszon, vagy ezek kombinációján) való termesztést alkalmazzák.

A gyökérrögzítő közegek közül az egyik legmegbízhatóbb és a gyökér számára (megfelelő pH, levegősség, sterilitás, vízmegtartó képesség) legoptimálisabb a kókuszrost közeg. A kókuszrost közeget más és más formában és minőségben szerezhetjük be:

a)    kókuszrost paplanok – ezeket a paplanokat a fóliaházban hosszanti irányban szétrakjuk a soroknak megfelelően, majd feltöltjük vízzel, és már ültetésre készen állnak. 

b)    pufferolt, mosott kókusztéglák, kókuszblokkok – ezeket a téglákat, blokkokat egy nagy edénybe (nyitott tetejű tartályban, kádban) belerakjuk és feltöltjük vízzel. A 4-5 kg súlyú préselt blokkok akár 30-35 l vizet is képesek magukba venni. Majd ezt követően szétrakjuk őket a termesztendő (vödrökben, cserepekben, fekete fóliával kibélelt ládákban) edényekben.

c)    pufferolatlan kókusztéglák, kókuszblokkok – ez az a közeg, amely a legkönnyebben és a legolcsóbban beszerezhető vidékünkön. Van úgy, hogy ezeket a termesztő közegeket fele annyiból megúszhatjuk, mint akár a paplanos verziót. De tisztában kell lennünk azzal is: ahhoz, hogy ezekbe a közegekbe ültetni tudjunk, még van egy kis tenni valónk, amely elég sok időt vesz igénybe, és ezzel a termelőnek mindenképpen számolnia kell.

Ezek a pufferolatlan és mosatlan kókuszblokkok még tartalmazhatnak a növény számára nem felvehető elemeket és káros sókat. Ezektől a káros anyagoktól és sóktól kell megszabadulnunk a pufferolás és mosatás során, amelyet otthon is elvégezhetünk. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot helyesen végezzük el, mert nagyban meghatározhatja a termesztésünk sikerességét.

Először is ismerkedjünk meg azzal, hogy mi is az a kókuszrost.

Kókuszrost

A kertészeti felhasználás szempontjából a kókuszdió legfontosabb része a külső, szivacsos-rostos védőburka. A kókuszrost nem más, mint a kókuszdió mellékterméke, amely kiválóan használható termesztőközegként önmagában, de más talajjal, vagy közeggel keverve is.

A kókuszrost, az előállításának köszönhetően, környezetbarát és „olcsó”. Nem csak azért számít olcsónak, mert a kókuszrost mellékterméke, hanem azért is, mert többször használható. Környezetbarát is egyben, mivel nem kell külön forrást biztosítani sem a kitermelésére, sem pedig az előállítására.

A kókusz pufferolása

Ha olyan kókuszblokkot vásárolunk, amelyik nincs pufferolva, akkor ez a művelet kihagyhatatlan. Azért van szükség erre a műveletre, mert a kókuszrostban vannak olyan, a növény számára nem felvehető elemek, amelyek a termesztés során gátolhatják más tápelemek felvehetőségét. Ezeknek az elemeknek a semlegesítésére (ionok cseréjére) alkalmazzák házilag, a kalcium nitráttal történő pufferolást.

Először is, ha ezt a pufferolást a téli hónapokban, az ültetést megelőzően végezzük, akkor biztosítanunk kell egy olyan helyiséget, ahol napokon keresztül 20 °C körüli hőmérsékletet tudunk tartani. Ha ez a helyiség megvan, akkor szükségünk lesz továbbá egy olyan edényre (kádra, tartályra stb.), amelynek az alján van egy csap a víz leengedésére. A tartályunkat feltöltjük annyi vízzel (20-25°C), amennyit a kókusz blokkok magukba szívnak. Egy 4-5 kg súlyú préselt kókuszblokkra kb. 40 l vizet számolunk, és miután ez megdagad, 60-65 l térfogatú közeg válik belőle.

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pl. egy ezer literes edénybe beleengedünk 500 l langyos (20-25°C) vizet, amelyhez annyi kalcium nitrátot adunk, amíg az EC-je el nem éri a 3,5-t, és a PH-t is beállítjuk 6 körülire. Majd ezt követően beleteszünk 13 db kókuszblokkot. Ezek a kókuszblokkok 3 napon keresztül áznak az edényünkben. Naponta legalább két alkalommal átforgatjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor a 3. nap után az alsó csapon leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Nem ritka a 7-es EC körüli mérés, amely azt mutatja, hogy a közegünk még mindig alkalmatlan a termesztésre. Ezt a folyamatot követi a kókusz mosatása.

A kókusz mosatása

Mivel a kókuszpálma jellemzően part menti növény, ezért ezeken a területeken a talajvíz nagy mennyiségben tartalmaz káros sókat, amelyet a kókuszpálma minden károsodás nélkül könnyen felvesz, ellentétben a kertészetekben termelt növények többségével. Mivel ezek a sók a növény szinte minden részében jelen vannak, ezért szükséges a mosással történő eltávolításuk, hogy ez által az EC-szintet elfogadhatóra csökkentsük.

Miután leeresztettük a pufferolt kókuszunkról a vizet, ugyanabban az edényben feltöltjük tiszta vízzel a tartályt mindaddig, amíg bőven el nem lepi a kókuszt a víz. Ezt követően ismételten 24 órára ázni hagyjuk. Másnap szintén leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Ezeket mindaddig ismételjük (2-4 alkalom), amíg a közegünk EC-je el nem éri a termesztés számára megfelelő 1-1,5 EC közötti értéket. Minél alacsonyabb a mosatáskor alkalmazandó víz EC-je, annál kevesebb alkalommal kell megismételnünk a mosatási eljárást.

Mivel egy egyszeri pufferolás és mosatás akár 5-7 napot is igénybe vehet, ezért az ültetést megelőzően a termelőnek számolnia kell ezzel az időintervallummal.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza,       
 a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-folias-zoldsegtermesztes-talajproblemak-2026-02-04

A rovarok áttelelési stratégiái

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,
A rovarok áttelelési stratégiái

A zöldségtermesztés egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt kérdése a kártevő rovarok téli túlélési stratégiái. A téli időszak nem jelenti a kártevők teljes eltűnését – csupán átmeneti nyugalmi állapotba vonulnak, hogy a következő vegetációs szezonban újult erővel támadják meg termesztett növényeinket.

A klímaváltozás következtében egyre enyhébbek a telek, ami kedvezőbb feltételeket teremt a kártevők túléléséhez. Igaz, az idei tél valószínűleg kedvezően hat majd a kártevők gyérülésére. Ám az is igaz, hogy az elmúlt évtized tendenciáit figyelve látható, hogy a kemény hidegek, tartósan fagyos időszakok ritkábbakká válnak, ami drámaian megnöveli az áttelelt rovarok számát. Ezt bizony magunk is megtapasztalhattuk az elmúlt években a levéltetű elleni egyre problémásabb védekezés vagy akár a paradicsommoly megjelenése kapcsán. Ez különösen a védettebb, fűtött helyeken, hajtatásban jelent fokozott kihívást, ahol a mikroklíma még kedvezőbb a kártevők számára. Az esetleges téli zord időt is túlélhetik a kártevők, hiszen nemcsak az emberek vagy a növények alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, hanem a kár­tevők is.

Hőmérsékleti tűrés és gyérülési küszöbök

A rovarok hőmérsékleti tűrőképessége fajonként és fejlődési alakonként változó. Ezt nemcsak a hőmérséklet, de a hideg periódus hossza, a hóborítás is jelentősen befolyásolja.

Első lépésként tisztázzunk néhány fogalmat, melyek a továbbiakban fontosak lesznek.

Az aktivitási küszöbhőmérséklet az, amelynél a rovarok mozgása megkezdődik. Ez fajonként változó, de tömeges megjelenésük csak +15 °C felett várható. A levéltetvek esetében van némi eltérés, ezek már +8 °C fok körül mozgolódnak, és általában +10–12 °C-on kezdenek szaporodni.

A hideg merevség állapota általában +5 és -3 °C között alakul ki a legtöbb kártevő rovarfajnál. Ebben a hőmérsékleti tartományban a rovarok mozgásaktivitása lelassul, majd teljesen megszűnik, de az életfolyamatok még nem károsodnak.

A gyérülési hőmérséklet az a kritikus érték, amely alatt a rovarok jelentős hányada elpusztul. Ez az érték fejlődési alakonként és fajonként erősen változó.

A fagyhalál a testfolyadék megfagyásával járó jégkristályosodás következménye, mely csak extrém hideg esetén, -30 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten következhet be.

Áttelelési stratégiák és fejlődési alakok

A rovarok változatos életciklus-stratégiákkal rendelkeznek a tél túléléséhez. Négy fő áttelelési formát különböztetünk meg, amelyek közül mindegyik eltérő hőmérsékleti tűrőképességgel és gyérülési küszöbbel bír.

1. Peteállapotban történő áttelelés. Számos kártevő – köztük a levéltetvek bizonyos fajai – pete formában vészelik át a telet. A peték rendkívül ellenállók lehetnek, hiszen minimálisra csökken bennük az anyagcsere-tevékenység. A peték a növényi maradványokon, kéregrepedésekben vagy a talaj felső rétegében helyezkednek el. Fóliás termesztésben, ahol a hőmérséklet ritkán süllyed extrém alacsony értékekre, a petékből korábban kikelhetnek a lárvák, ami hosszabb károsítási periódust eredményez. A kártevők petéi esetében a gyérülés csak extrém hidegnél, -25–30 °C alatt kezdődik meg.

2. Áttelelés lárvaállapotban. A lárvaforma – bábok, pajorformák vagy kukacok – téli túlélése elsősorban a talajban jellemző. A drótférgek, pajorok és különböző bogárlárvák a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak vissza, ahol a hőmérséklet-ingadozás minimális. A talajban 20–30 cm-es mélységben a hőmérséklet télen is viszonylag stabil marad, általában 0 és +5 °C közötti, ami elegendő a lárva túléléséhez. Fóliás termesztésben ez a réteg gyakran még melegebb, akár +8–10 °C is lehet, ami nemcsak a túlélést biztosítja, hanem a lárvák lassú fejlődését is lehetővé teszi a téli hónapokban. A lárvák -12–18 °C között kezdenek erősen gyérülni.

3. Áttelelés bábállapotban. A teljes átalakuláson átmenő rovarok – mint a bagolylepkék és egyes molyfajok – báb formában telelnek. Például a gyapottok-bagolylepke, amely a paradicsom és paprika egyik legjelentősebb kártevője, báb alakban, a talajban vészeli át a telet. A bábállapot rendkívüli ellenálló képességet biztosít. A bábgyérülés küszöbhőmérséklete általában -10–15 °C. Fóliás termesztésben, ahol a talajhőmérséklet ritkán esik -10 °C alá, a bábpopuláció szinte teljes egészében túlélheti a telet.

4. Imágóként történő áttelelés. A kifejlett rovarok téli túlélése a legkockázatosabb stratégia, ám számos faj alkalmazza. Például egyes levéltetűfajok kifejlett egyedekként telelnek. Az imágók általában védett helyeken – kéregrepedésekben, avarban, épületek repedéseiben – húzzák meg magukat. A fóliasátrak, fűtetlen fóliák ideális búvóhelyként szolgálnak számukra, ahol a hőmérséklet ritkán esik fagypont alá. Az imágók viszonylag a legérzékenyebbek: a legtöbb kártevő faj esetében -8–12 °C már jelentős gyérülést okoz. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/01/rovarok-attelelesi-strategiai

Áfonyatermesztés (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,,,,,,
Áfonyatermesztés (2.)

Cikksorozatunk második részében a már elültetett áfonyabokrok szakszerű gondozásához, metszéséhez, növényvédelméhez, valamint a szaporítás legfontosabb módszereihez adunk gyakorlati útmutatót. Az itt ismertetett termesztéstechnológiai elemek következetes betartásával az áfonya hosszú éveken, akár évtizedeken át is stabil, bőséges terméshozamot biztosíthat. Emellett áttekintjük a növény rendkívüli élettani és egészségvédő hatásait is.

Gondozás év közben

A sikeres áfonyatermesztés egyik legfontosabb feltétele a megfelelő talajkémhatás fenntartása. Az áfonya savanyú közeget igényel, ezért a talaj pH-értékét évente legalább 1-2 alkalommal célszerű ellenőrizni egyszerű pH-teszt segítségével. Amennyiben a talaj lúgos irányba tolódik, savanyú tőzeg, fenyőkéreg, fenyőtű vagy speciális savanyító tápoldat alkalmazásával korrigálhatjuk.

Mulcsozás és gyomkezelés

A vastag mulcsréteg kiemelt szerepet játszik az áfonya termesztésében. Segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, védi a sekélyen elhelyezkedő gyökérzetet, valamint hosszú távon hozzájárul a talaj savanyításához. Mulcsozásra kiválóan alkalmas a fenyőkéreg, a fenyőtű vagy akár a kőzúzalék is.

A gyomirtást minden esetben kézzel végezzük, mivel a kapálás könnyen megsértheti a gyökereket. A folyamatosan fenntartott mulcsréteg jelentősen csökkenti a gyomosodást, így a gyomkezelés munkaigénye is mérsékelhető.

Öntözés és tápanyagpótlás

Virágzás és termésérés idején a talajt folyamatosan enyhén nedves állapotban kell tartani. Tartós szárazság hatására a termés apró marad, illetve a bogyók lehullhatnak. A nyári időszakban a reggeli és esti öntözés a legkedvezőbb.

A tápanyag-utánpótlás során a nitrogént több részletben, fokozatosan adjuk ki. A kálium és a magnézium javítja a bogyók méretét és ízminőségét, ugyanakkor kerülni kell a klóros műtrágyák használatát.

Az áfonya metszése

A telepítést követő két évben nincs szükség erőteljes metszésre, mivel ekkor alakul ki a bokor szerkezete. A harmadik évtől kezdve évente egyszer, tél végén vagy kora tavasszal végezzük el a metszést. Ennek során eltávolítjuk a fagyott, beteg, elhalt vesszőket, kivágjuk az elöregedett, gyenge vagy egymásba fonódott ágakat, és a tőhajtások közül csupán 5-6 erős hajtást hagyunk meg. A rendszeres metszés jelentősen javítja a terméshozamot, és növeli a bogyók méretét.

Virágzás, beporzás és terméskötődés

Az áfonya április–májusban virágzik, harang alakú virágai vonzzák a méheket és más beporzó rovarokat. Bár részben öntermékeny, a különböző fajták egymás mellé telepítése jelentősen javítja a terméskötődést. A virágzás alatti stresszhatások – például az aszály vagy a túlzott vízellátás – terméshullást okozhatnak.

Betegségek és kártevők

Az áfonya viszonylag ellenálló növény, de kedvezőtlen körülmények között felüthetik a fejüket betegségek, és megjelenhetnek a kártevők. Gyakori problémát jelenthet a lisztharmat, a levélfoltosság, a szürkepenész vagy a gombás hajtáselhalás. A megelőzés alapja a szellős ültetés, az egészséges talaj és a tavaszi-őszi lemosó permetezés.

A kártevők közül az áfonyamoly, a levéltetvek, a takácsatkák, valamint a cserebogár pajorja okozhatnak gondot. Erős fertőzés esetén engedélyezett növényvédő szerek vagy biológiai készítmények alkalmazhatók.

Teleltetés és téli védelem

A kifejlett áfonyabokrok jól tűrik a téli hideget, azonban a frissen telepített vagy dézsában nevelt növények fokozott védelmet igényelnek. A tövek körül 10–15 cm vastag mulcsréteg alkalmazása javasolt, míg a dézsás növényeket fagytól védett, szélárnyékos helyre kell állítani.

Szaporítás

Az áfonya legbiztosabban félfás dugványozással szaporítható, de alkalmazható a bujtás és az idősebb bokroknál a tőosztás is.

Az áfonya jótékony hatásai

Az áfonya méltán tartozik a szuperélelmiszerek közé. Magas antioxidáns-tartalma erősíti az immunrendszert, védi az érrendszert, támogatja a szem egészségét, lassítja a sejtek öregedését, valamint segíti a vércukorszint szabályozását. A népi gyógyászatban nem véletlenül nevezték „fekete inzulinnak”.

Megfelelő gondozás mellett egy kifejlett áfonyabokor évente akár 4-5 kg termést is adhat.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/01/28/afonyatermesztes-2