Nitrogénpótlás a trágya érlelése előtt és közben

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,
Nitrogénpótlás a trágya érlelése előtt és közben

Írásunk előző részeiben többször szóba került a C:N arány (szén-nitrogén arány), hiszen ez a komposztálás egyik alappillére: az ideális érték 25–30:1 körül van, de távolról sem mindig ilyen optimális a mutató. Tehát be kell avatkoznunk, korrigálnunk kell az arányokat a biztonságos és jó minőségű trágya érlelése érdekében.

Miért éppen a nitrogén szokott hiányozni?

A komposztáláskor dolgozó baktériumok a szénalapú anyagokból (szalma, fűrészpor, száraz levél) nyerik az energiát, a nitrogénből pedig a saját testük felépítéséhez szükséges fehérjét állítják elő. Ha túl sok a szén, és túl kevés a nitrogén, a baktériumok szó szerint éheznek: lassan szaporodnak, a trágyakupac alig melegszik, vagy egyáltalán nem éri el a fertőtlenítéshez szükséges hőfokot. Ha a kupac 3-4 nap után is hideg marad, pedig a méret és a nedvesség rendben van, nagy eséllyel nitrogénhiány okozza a problémát.

Amikor viszont éppen ellenkezőleg, túl sok a nitrogén, amit elárul az ammóniaszag – amint erről korábban már esett szó –,
a megoldás a szénalapanyag (szalma, fűrészpor bekeverése) pótlása, tehát nem a nitrogéné. A két állapotot könnyű összekeverni, pedig ellentétes a kezelésük.

Mely trágyaféléknél merülhet fel a nitrogénhiány?

Lótrágya. Ez a legjellemzőbb eset, főleg, ha az alom nagyrészt fűrészpor vagy faforgács, s nem szalma. A fűrészpor C:N aránya akár 300–500:1 is lehet, amit a baktériumok nitrogénpótlás nélkül képtelenek kezelni. Tehát ha sok a látható alomanyag, nitrogént kell pótolni.

Szalmás szarvasmarha­trágya. Ha az istállóban bőven almoznak, és a trágya inkább szalmás, mint trágyaleves, a C:N arány 30:1 fölé tolódhat. Nem szükséges minden esetben pótolni a nitrogént, de érdemes odafigyelni rá – főleg, ha az első forgatás után is hidegnek bizonyul a kupac.

Növényi komposzt. Ha az alapanyag túlnyomórészt „barna” – száraz levél, elszáradt szár, faforgács stb. –, és kevés benne a „zöld” (friss fűnyesedék, zöldséghulladék, kaszált gyom), az előzőekhez hasonló okból nem indul be rendesen a kupac, hideg maradhat.

Sertés- és baromfitrágya. Ezeknél nitrogénhiány a gyakorlatban szinte sosem fordul elő – itt inkább a nitrogéntöbblet és az ammóniaszag jelent kockázatot. Esetükben éppen ellenkezőleg: szénforrást kell biztosítani a baktériumok számára.

Hogyan döntsük el, hogy kell-e pótolni?

A legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a felrakás előtti szemrevételezés: ha az alapanyag zöme szalmaszínű, száraz, és kevés benne a valódi trágya vagy a friss zöld növényi rész, számítsunk rá, hogy nitrogénre is szükség lesz. Ökölszabályként egy térfogatnyi „barna” anyaghoz legalább fél-egy térfogatnyi „zöld”, nitrogéndús anyag társuljon.

Mire figyeljünk? Ha a probléma csak utólag derül ki, a korábban már ismertetett vasrúdteszt segít eldönteni a kérdést. Amennyiben a kupac a felrakás után 3-4 nappal is csak langyos, miközben a méret (1,5–1,8 m magas, 2-3 m széles), és a nedvesség (kézzel összenyomva pár csepp víz préselődik ki) megfelelő, a nitrogénhiány a legvalószínűbb magyarázat. Egy másik figyelmeztető jel: ha forgatáskor szinte semmilyen szagot nem érezni – sem ammóniát, sem a jellegzetes, kissé savanykás komposztszagot –, ez is arra utalhat, hogy kevés a bontható fehérje a kupacban.

Mennyit, mivel és hogyan pótoljunk?

A pótlást lehetőleg már a felrakáskor, rétegenként végezzük el – utólag, kívülről nitrogént bejuttatni majdnem olyan nehéz, mint a kupacot kívülről beáztatni. Részesítsük előnyben a szerves, biológiai eredetű anyagokat, melyek jól kiegészítik a trágyát. A műtrágyákat csak végszükség esetében alkalmazzuk!

Fűrészporos, szalmás ló­trágyához köbméterenként kb. 15-20 kg friss baromfitrágyát vagy 30–40 liter, 1:3 arányban hígított trágyalevet keverjünk a rétegek közé.

Szalmás szarvasmarhatrágyánál minden 30–50 cm-es rétegre 1-2 kg lucernalisztet vagy pillangós szénalisztet szórjunk, esetleg a szalmaréteg helyett, illetve mellett hígított trágyalével locsoljunk.

Zöld növényi komposztnál a legegyszerűbb megoldás: minden „barna” rétegre azonos vagy nagyobb mennyiségű friss, „zöld” anyagot (fűnyesedék, zöldséghulladék, kaszált gyom) rakjunk.

Utolsó, de jó megoldás. Ha egyik szerves forrás sem áll rendelkezésre, kis mennyiségű karbamid is megfelel. Egy köbméternyi trágyakupac átáztatására karbamidból 5–10 kg/1000 liter víz elegendő. Az átáztatáskor igyekezzünk nem túlöntözni a kupacot, nehogy a karbamidos víz kifolyjon belőle. Nagyon fontos az egyenletes áztatás, és kerüljük a nitrogén túladagolását. Ez nem szerves eredetű pótlás, és túladagolva könnyen pont azt az ammóniaproblémát okozza, amelyet el szeretnénk kerülni – inkább csak végső mentőövként érdemes rá gondolni.

Ha a hiányt csak az első forgatáskor vesszük észre, még nincs veszve semmi: a nitrogénforrást ekkor keverjük bele a kupacba, lehetőleg minél egyenletesebben szétosztva. Az érési (stabilizációs) szakaszban viszont már semmit ne keverjünk a kupacba; a nitrogénpótlás ott is csak felborítja a folyamatot.

Miért ne ammónia-nitráttal pótoljunk?

A fő ok az illékonyság. A kupac belseje 45–70 °C-ra hevül, ráadásul enyhén lúgos közeg alakul ki – éppen ez a két tényező kedvez az ammónia „elszökésének”. Vagyis amit betennénk nitrogénként, jó eséllyel nagyrészt gáz formájában távozna, mielőtt a mikrobák hasznosítanák. A második ok a kimosódás. A nitrátforma nagyon mobilis, ha a kupacot eső éri, könnyen kimosódik, mielőtt beépülne, ami nemcsak veszteség, hanem a talajvíz szennyezése szempontjából is kényes kérdés. Harmadrészt ez a megoldás nem javítja a szerkezetet. A szerves források (baromfitrágya, trágyalé, lucernaliszt) egyszerre hoznak nitrogént és mikrobatenyészetet, szerkezetjavító anyagot. A műtrágya csak a puszta elemet adja, semmi mást. A pétisó (mészammon-salétrom, CAN) lényegében nem egyéb, mint ammónium-nitrát mésszel pufferolva (kb. 27% N). A mésztartalom stabilizálja, így kevésbé illékony és kevésbé reakcióképes, mint a tiszta ammónium-nitrát, és a gazdaboltokban is könnyen elérhető. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/09/29/nitrogenpotlas-tragya-erlelese-elott-es-kozben

A paradicsom fitoftórás megbetegedése és az ellene való védekezés

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos,Paradicsom ,,,,,,,,,,,,
A paradicsom fitoftórás megbetegedése és az ellene való védekezés

Ennek a kórokozónak több elnevezése ismert. A fitoftórán kívül még paradicsomvésznek és a köznyelvben „ragyának” szokták nevezni. A hivatalos, bejegyzett elnevezése pedig a Phytopthora infestans. Ez a kórokozó nemcsak a paradicsomot, hanem a burgonyát is előszeretettel támadja, és ha a tüneteket későn vesszük észre, akkor nagyon hamar tönkre is teszi az állományunkat. A burgonya esetében ezt a típusú betegséget burgonyavésznek szokták hívni.

A kórokozó megjelenése, terjedése és tünetei

A fitoftórás betegség főként szabadföldön, de a növényházakban is egyre gyakrabban fellép. A kórokozó megjelenésének ideje leginkább június második felétől megkezdve a nyári hónapokra tehető, de a hajtatott létesítményekben gyakran találkozhatunk velük a kora őszi időszakban is. A megbetegedés megjelenéséhez is hasonló feltételek és körülmények szükségesek, mint az uborkaperonoszpóra esetében, ugyanis a befertőződéshez itt is szükség van több (6–8) órás vízborítottságú növényállományra vagy hosszantartó magas páratartalomra és legalább 13–18 °C hőmérsékletre. A sporangiumok a légárammal terjesztik a fertőzést. A kórokozó úgy a paradicsom, mint a burgonya esetében a beteg növényi maradványokon, illetve a gumó belsejében telelhet át. Újabban bebizonyították, hogy spórája a talajban több évig is elfekszik és fertőzőképes marad.

Friss zöldségek

Ez a betegség nemhiába kapta a paradicsomvész elnevezést, mert a kórokozó a növény minden egyes részét megtámadhatja és nagyon hamar el is pusztíthatja azt. Ha a tüneteket későn észleljük és a növényvédelmi kezelés elmarad, úgy az állományunk egy néhány nap alatt tönkremegy és úgy fog kinézni, mintha leforrázták volna.

A levéltünet először az idősebb leveleken jelentkezik. Azokon kezdetben sárgás, szürkészöld, később barna vagy fekete foltok mutatkoznak, amelyek gyorsan szétterjednek, és a levél elpusztul, míg gyakran a nyél hosszabb ideig egészséges marad. Nedves körülmények között a levél fonákán fehér sporangiumtartó gyep képződik. Tünetek a száron is mutatkozhatnak. Azon nagy kiterjedésű, barnás-fekete, határozott szélű foltok vannak, ezek a szárat teljesen körülölelhetik, de a fölöttük lévő részek csak lassan pusztulnak el. A kórokozó a paradicsom termését is megtámadhatja. A kezdetben szürkészöld, később szennyes-barna, redőzött foltokat okoz, amelyek főleg a termés felső részén vannak, ezért nem összetéveszthetők a paradicsom kalciumhiányos csúcsrothadásával. A terméshús a beteg részeken kemény. Bár ezek a bogyók beérnek, de fogyasztásra, feldolgozásra alkalmatlanok lesznek.

Friss zöldségek

Vegyszer nélküli védekezés lehetőségei

A paradicsom fitoftórás megbetegedése elleni hatékony védekezés esetében is (úgy, mint az uborkaperonoszpóránál) nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, főleg abban az esetben, ha vegyszer használata nélkül szeretnénk paradicsomot termeszteni. A megelőző jellegű védekezésekre több lehetőségünk is van, amelyek mindegyikét érdemes betartani:

Friss zöldségek

–    Olyan fajtákat válasszunk, amelyek kevésbé fogékonyak a betegségre, valamint a fémzárolt vetőmagot mindig megbízható helyről vásároljuk.

–    Területkiválasztás esetén igyekezzünk szellős parcellát választani a termesztéshez.

–    Annak ellenére, hogy a paradicsom jól tűri az önmaga utáni (monokultúrás) termesztést, érdemes betartani a vetésváltást, mivel a talajban áttelelő gombaspórák az első adandó alkalommal fertőzni kezdenek. Amennyiben önmaga után szeretnénk termeszteni, akkor ügyeljünk az előző évi növényi maradványok alapos eltávolítására.

–    Nagyon fontos a szellős (nem besűrített) növényállomány, valamint a terület gyommentesen tartása. A túl korai kiültetés és a túlzó nitrogéntrágyázás esetén gyengébb szövetű növényállományt kapunk, amelyek érzékenyebbek lesznek a betegségre.

Egészségi tanácsok

–    Az öntözési idő és mód helyes megválasztásával (estére soha ne öntözzünk!) a növények felületének nedves időszakát kedvezően tudjuk kezelni.

Keress növényeket

–    Úgy ültessünk, hogy még véletlenül se érintkezzen a talajjal a növény levele. Később is figyelni kell arra, hogy a levelek minél távolabb legyenek a talajfelszíntől. Ahogy cseperedik a növény, nem árt kicsit felkopaszítani.

–    Folyamatosan, szinte heti rendszerességgel (főleg a kis zöldparadicsomok megjelenésétől) erősítsük a növényünk immunrendszerét, amelyet vízzel hígított házi tejjel, vagy csalánlével, esetleg egyéb más biológiai növénykondicionáló készítményekkel végezhetjük el.

A fitoftóra megelőzése ellen is alkalmazhatóak azok az ismertebb biológiai készítmények, amelyek megakadályozzák a kórokozó gombákat abban, hogy a növények szövetjeibe jussanak. Ilyenek lehetnek például a lombon keresztül használható Polyverzum vagy Amazon, esetleg a gyökérzónába kijuttatott Trichoderma készítmények.

Keress növényeket

Meg kell jegyezni, hogy az imént felsorolt védekezési lehetőségek csupán megelőző jelleggel működnek hatásosan, ugyanis ha a kórokozó már felüti a fejét a növényállományunkban, abban az estben vegyszeres védekezésre lesz szükség.

Vegyszeres védekezés lehetőségei

Vegyszeres védekezés esetén is a megelőzésre kell törekedni. Az állományban érdemes megelőzésképpen (preventíven) permetezni. Amennyiben kihagyjuk a rendszeres (7-10 nap) permetezési fordulókat, akkor különösen figyelni kell az időjárásra, és már az első tünetek megjelenése esetén védekezni. A betegség gyorsan terjed, tehát nem szabad késlekedni a kémiai védekezéssel.

A megfelelő hatás és a kórokozó rezisztensé válásának megelőzése érdekében (hasonlóan az uborkaperonoszpóra elleni védekezésnél) egy adott készítményt 2-3-szori alkalmazása után váltani kell.

Orvosi szakkönyvek

A növényvédelmi készítmények közül az alábbi hatóanyaggal rendelkező (réz, folpet, kaptán, klórtalonil, mankoceb, metiram) kontakt hatású készítmények jól működnek a betegség megelőzésében. Amennyiben viszont járványveszélyes időszak van (tartósan csapadékos, párás időjárás, 20 °C körüli hőmérséklet), úgy érdemes inkább felszívódó hatóanyagú (azoxisztrobin, cimoxanil, benalaxil, dimetomorf, metalaxil, fluazinam, iprovalikarb, propamokarb), vagy kombinált tartalmú készítményeket alkalmazni.

A növényvédelmi kezeléseket pedig az élelmezés-egészségügyi várakozási idő szigorú betartásával alkalmazzuk!

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-zoldsegtermesztes-paradicsomtermesztes-paradicsom-200107637

Pályázati Felhívás Ösztöndíj Programra!

Varga Gabriella Pályázatok ,,,,,,,,,
Pályázati Felhívás Ösztöndíj Programra!

A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány hallgatói ösztöndíjat hirdet a 2026/2027-es tanév során, tíz hónapon keresztül, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kertészmérnök, állattenyésztő és mezőgazdasági mérnök, illetve Kertgazdálkodás és parképítés nappali és levelezői szakos hallgatói számára. A pályázati kiírás nem tartalmaz szakonkénti kvótákat. Sikeres pályázat esetén legfeljebb négy hallgató részesülhet ösztöndíjban.

A pályázat benyújtási időszaka:
2026. szeptember 21. – 2026. szeptember 30. A pályázathoz szükséges dokumentumok:

– Motivációs levél (maximum 2000 karakter, „Miért választottam ezt a szakot” témában)

– Szakmai önéletrajz

– Leckekönyv másolata és tanulmányi átlag igazolása (a Neptun rendszerből nyomtatva)

A pályázatokat az Alapítvány irodájában lehet leadni:
90201 Beregszász, Timoscsuk Mihály (Görbe) utca 6.
Időpont-egyeztetés: +380673124295

Pályázati feltételek: A pályázatban csak II. és III. évfolyamos aktív hallgatók vehetnek részt.

Az ösztöndíjprogramot az Agrárminisztérium támogatja.

„Pro Agricultura Carpatika” KMJA

Vörösborkészítés – meddig legyen a kékszőlő a héján és miért?

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Vörösborkészítés – meddig legyen a kékszőlő a héján és miért?

Kárpátalján is megkezdődött a szüret, a korai fajták már a pincékbe kerülnek. A kékszőlőnél azonban különösen fontos, hogy ne csak azt nézzük, mit mutat a refraktométer. Kékszőlőnél sem elég a cukorfokot figyelni. Nem mindegy a savtartalom, a bogyó íze, a héj állapota, de talán még fontosabb a héj és a mag tanninérettsége. Ezek együtt döntik el, hogy mikor érdemes leszedni a szőlőt.

Az idei évben a tartós szárazság miatt több helyen kisebb bogyókkal, gyengébb létartalommal és gyorsabb cukorfelhalmozódással találkozunk. Ezért sem szerencsés csak arra várni, hogy minél magasabb mustfokot mérjünk. Lehet olyan szőlőnk, amely már megfelelő cukortartalmú, de még nem áll készen egy szép vörösborra. Mennyi cukor kell a vörösborhoz?

Irányadóan 18–19 magyar mustfoktól már lehet elfogadható minőségű száraz vörösbor készítésében gondolkodni, de ez nem egy olyan határ, amit minden esetben kőbe kell vésni. A magasabb cukorfok természetesen nagyobb alkoholtartalmat is jelent, de a több alkohol nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb lesz a borunk.

Egy normál, száraz vörösbornál nagyjából 21–23 mustfok körül már megfelelő alapanyagról beszélhetünk. Ha ennél jóval magasabbra engedjük a cukrot, könnyen 14–15 százalék vagy még magasabb alkoholtartalmú bor készülhet. Az ilyen bor sokszor nehézkes, „meleg” érzetű lesz, az alkohol pedig elnyomhatja a gyümölcsös aromákat. Az egyensúly is felborulhat, főleg akkor, ha a savak nem tudják ellensúlyozni a magas alkoholt. Ezért nem az a cél, hogy mindenáron a lehető legmagasabb cukorfokkal szüreteljünk, hanem az, hogy a szőlő érettsége és a készítendő bor stílusa összhangban legyen.

Miért kell a kékszőlőt héjon tartani? A vörösbor színe elsősorban a héjból származó színanyagokból alakul ki. A héjon tartás során azonban nemcsak színt, hanem különböző fenolos anyagokat, köztük tanninokat is kioldunk.

Az alkoholos erjedés közben a cefre felmelegszik, és ez segíti a héjból történő kioldódást. Közben a héj és a mag is hatással van a bor szerkezetére.

De itt jön egy fontos dolog: nem mindegy, milyen érett volt a héj és a mag a szüretkor. Ha éretlen a szőlő, akkor a hosszú héjon tartással nem feltétlenül jobb bort kapunk. Éretlen tanninok kerülhetnek a borba, amelyek kesernyés, zöldes, erősen fanyar ízt adhatnak.

Könnyed vörösbor vagy nagytestű bor? Először azt kell eldönteni, milyen bort akarunk készíteni. Ha könnyed, gyümölcsös, hamar fogyasztható vörösbor a cél, akkor általában nem szükséges hosszú ideig a héjon tartani a cefrét. Ilyenkor a friss gyümölcsösség megőrzése fontosabb, mint a minél több tannin és színanyag kioldása. Egy nagyobb testű, későbbi fogyasztásra, érlelésre szánt vörösbornál már más a helyzet. Ha az alapanyag valóban érett, a hosszabb és tudatosan irányított héjon tartás több színt, tannint és szerkezetet adhat a bornak.

Nem az a szabály, hogy minél tovább van a héjon, annál jobb lesz. A héjon tartás hosszát az alapanyaghoz kell igazítani. 

Mikor préseljük ki? Sokszor azt kérdezik a gazdák, hogy hány napig kell a vöröscefrét a héjon tartani. Erre nincs egyetlen jó válasz. Nézni kell a cefre színét, kóstolni kell a levet, és figyelni kell, hogyan változik a tanninérzet. Ha már azt kapjuk a héjon tartástól, amit szeretnénk, akkor nincs értelme csak azért tovább hagyni, mert „a vörösbornak még kell pár nap”.

A könnyedebb vörösbornál hamarabb jöhet a préselés, míg egy nagyobb testű bornál tovább tarthat a héjon tartás. A lényeg azonban az, hogy ne a naptár, hanem a szőlő és a készülő bor mondja meg, mikor van itt az ideje.

És mi a helyzet a rozéval? Rozénál éppen az ellenkező irányba megyünk. Itt a cél a friss, gyümölcsös bor, ezért a kékszőlőt csak rövid ideig hagyjuk a héjjal érintkezni, majd préseljük.

Van olyan technológia is, amikor a kékszőlő cefréjéből a kezdeti szakaszban bizonyos mennyiségű mustot leengedünk, és a maradó vöröscefrét koncentráltabbá tesszük. Ezt megfelelő alapanyag és borászati cél esetén lehet alkalmazni, de itt sem az a lényeg, hogy minél több levet vegyünk ki. Az arányokat mindig a kívánt borhoz kell igazítani. Bizonyos esetekben egy jól megválasztott mennyiségű rozé levétele még a vörösbor szerkezetének is kedvezhet.

Ne feledkezzünk meg a tejsavbontásról sem! A vörösbor készítésénél az alkoholos erjedés után még van egy fontos folyamat, a tejsavbontás, vagyis a malolaktikus erjedés. Ennek során a baktériumok az almasavat tejsavvá alakítják. Ettől a bor savérzete lágyabbá válik, és a vörösboroknál ez általában kívánatos folyamat. A tejsavbontást azonban a kén-dioxid és az alacsony hőmérséklet is gátolja. Gyakori, hogy az alkoholos erjedés végére lehűl a bor, ezért a folyamat lelassul vagy teljesen leáll. Tavasszal, amikor a pince és a bor újra felmelegszik, ismét megindulhat. Nem jó, ha ez a folyamat hónapokig vontatottan zajlik, mert ilyenkor a bor mikrobiológiailag instabilabb lehet, és nagyobb az esélye különböző borhibáknak is. Ha szükséges, a folyamatot fokozatos melegítéssel lehet segíteni. Nem kell azonban ész nélkül fűteni a bort. A túl gyors vagy túl nagy hőmérséklet-emelés az illatok rovására mehet, és más mikrobiológiai problémákat is előidézhet. A tiszta pince, a megfelelő hőmérséklet és a bor rendszeres ellenőrzése sokat számít.

A jó vörösbor is már a szüretkor eldől. A vörösbor készítésénél tehát nem lehet egyetlen számot, a mustfokot nézni. Fontos a cukor, de ugyanilyen fontos a sav, a bogyó íze, a héj állapota és a tanninok érettsége. Azt is már a szüret előtt el kell dönteni, hogy könnyed, gyümölcsös vörösbort szeretnénk, vagy egy nagyobb testű, hosszabban érlelhető bort. Ettől függhet a szüret időpontja, a héjon tartás hossza és az egész feldolgozás menete.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-borkeszites-boraszat-szuret-200107387

Öntözés, tápoldatozás (7.) – A tápoldatozás sajátosságai az izolált termesztésben

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (7.) – A tápoldatozás sajátosságai az izolált termesztésben

Cikksorozatunk előző részében elérkeztünk az izolált termesztési technológiákig, amely kategóriába nemcsak a kőzetgyapotos vagy kókuszrostos közegen történő termesztés tartozik, hanem a vidékünkön egyre elterjedtebbé váló izolált bakhátas, azaz az „iszapos” termesztés is. Olyan újabb fogalmakat vezettünk be, mint a „préselt talajoldat EC értéke” vagy a „drénvíz mennyisége és EC értéke”. Sikerült felírnunk egy összefüggést a tápoldat, a drénvíz és a préselt talajoldat EC értékei között. Megmutattuk, hogy a talajos termesztés esetén ez az „egyenlet” és az egyik korábbi cikkünkben tárgyalt „2,8-as aranyszabály” hasonló eredményhez vezetnek a kijuttatandó tápoldat töménységére vonatkozóan. 

Ebben a cikkünkben egy kicsit belemélyülünk a tápoldatozás sajátosságaiba az izolált termesztésben.

Maximális termés, vagy legkisebb önköltség?

Térjünk vissza az előző cikkünkben felírt összefüggésre, miszerint a gyökérzónában megbúvó víz tényleges, hígítás nélküli EC értéke (amit préselt EC-nek hívnak), az kb. a kijuttatott tápoldat EC-értékének és a gyökérzónából kicsurgó drénvíz EC értékének az átlaga:

préselt EC = (tápoldat EC + drén EC)/2

Mint látható a fenti összefüggésből, egy ideálisnak számító préselt EC-értéket (például a termő uborka esetében ez az érték kb. 3,0) sokféleképpen megkaphatunk. Egy magas drén EC-érték esetén alacsonyabb tápoldat töménység is elegendő, míg ha alacsonyabb drén EC fenntartása esetén viszonylag magas tápoldat EC-értékkel kell öntöznünk. De akkor mi alapján is döntjük el, hogy mekkora tápoldat- és drén EC-értékekkel dolgozunk?

Ha azt szeretnénk elérni, hogy minél kevesebb drága műtrágya csorogjon ki a gyökérzónából (vödörből, bakhátból), akkor minimális drénvíz mennyiség mellett egy magasabb drén EC-értéket engedünk meg. Ekkor a kijuttatandó tápoldat EC értéke a lehető legalacsonyabb lesz, azaz a legkevesebb műtrágya felhasználással tudjuk fenntartani a megcélzott átlagos „préselt EC” értéket. Természetesen, ilyenkor a gyökérzóna egyes részein az optimális érték alatt lesz a tápanyagszint, míg a gyökérzóna szélein pedig a megengedhető felső határ közelében. Ha így járunk el, akkor valamelyest csökken a várható termés mennyisége, cserében jelentős mennyiségű műtrágyát tudunk megspórolni. Ebben az esetben a drén EC értékét valahol a megengedhető maximális érték közelében tartjuk, ami az uborka esetében kb. 4,0-es EC-érték körül van. Ha e fölé megy a drénvíz EC értéke, akkor fennáll a gyökérperzselés veszélye. A fenti képlet alapján kiszámolható, hogy ilyenkor a kijuttatandó tápoldat EC értéke kb. 2,0.

Magas uborka árak mellett sokszor nem éri meg ilyen módon spórolni, hiszen a plusz műtrágya költségét bőven fedezi a nagyobb termésmennyiségből eredő plusz árbevétel. Ilyenkor a tápoldat EC értékét felvisszük 2,7-2,8-ig, miközben a drénvíz EC értékét 3,2-3,5 között tartjuk, így biztosítva az ideálisnak számító 3,0-3,2-es átlagos préselt EC értéket. Ebben az esetben a teljes gyökérzónában az EC-értékek az optimális szint közelében vannak, miközben minimumra csökkenthető a gyökérperzselés veszélye.

Talán ellentmondásnak tűnik, hogy magasabb tápoldat-töménységgel biztosítjuk az alacsonyabb drénvíz EC-értéket, vagy pedig, mint az előző esetben: alacsony tápoldat EC-értékkel, magasabb drénvíz EC-értéket. A látszólagos ellentmondás abból ered, hogy nem vesszük figyelembe a drénvíz arányát, mennyiségét. A „takarékos üzemmódban” a gyökérzónából kifolyó drénvíz mennyisége, aránya a lehető legalacsonyabb, sokszor csak 10-20%-a a kijuttatott tápoldat mennyiségének. Amikor pedig a maximális termést célozzuk meg, akkor viszont a kifolyó drénvíz mennyisége elérheti a 40%-ot is, ezzel együtt ugrásszerűen megnövekszik a veszendőbe menő műtrágya mennyisége is. 

A modern fóliagazdaságokban ezt a tápoldatban gazdag drénvizet nem hagyják csak úgy elfolyni, veszendőbe menni, hanem összegyűjtik és megfelelő sterilizálás és tápanyagszint beállítás után újra felhasználják azt, megvédve a talajt és a talajvizet a túlzott szennyezéstől.

Ha már ki van építve a drénvíz-újrahasznosító rendszer, akkor el lehet érni azt is, hogy a kijuttatott tápoldat és a drénvíz között gyakorlatilag megszűnik a különbség, a növények gyökere folyamatosan egy ideális töménységű és összetételű tápoldatban úszik. Ezt hívják hidropónikának.

Korlátozó tényezők

Sajnos, a fent leírt módszerek alkalmazhatóságában rendszerint korlátokba ütközünk. Például a drén EC maximális értékről már beszéltünk, ez az uborka esetében nem haladhatja meg a 4,0-es értéket. Ez azt jelenti, hogy a korábbi képlet alapján a tápoldat EC értéket 2,0 érték körül kell tartanunk. Amennyiben só-felhalmozódás jelei mutatkoznak a gyökérzónában, akkor sem szabad a tápoldat EC értékét túlságosan lecsökkentenünk, hanem a kijuttatott tápoldat mennyiségét, ezzel együtt az elfolyó drénvíz mennyiségét kell növelnünk. A tiszta vízzel való öntözés súlyos tápanyaghiányos tünetekhez, a szár felrepedéséhez, majd befertőződéséhez vezethet uborkánál. A tápoldat EC értéke lehetőleg ne legyen kevesebb 1,5-ös értéknél.

Néha előfordul, hogy bizonyos folyamat eredményeképpen a drénvíz EC értéke alacsonyabb, mint a kijuttatott tápoldat EC értéke. Ilyenkor a korábbi képlet alapján nagyon magas tápoldat EC értékkel kellene öntöznünk, azonban a kijuttatott tápoldat EC értékét ebben az esetben sem ajánlatos 2,7-2,8-as érték fölé emelnünk.

Az esetek többségében a szükséges mennyiségű drénvíz biztosítása jelent inkább gondot. Az intenzív növénytermesztés egyik negatív hatása, hogy a talaj szerkezete nagyon leromlik, az elvárt morzsalékos talajszerkezet helyett egy poros, aprószemcsés, „folyós” talajszerkezet alakul ki. Az ilyen talaj nagyon nehezen ereszti át magán a vizet, a csepegtetőcső környékén a talaj túlöntözötté, levegőtlenné válik, míg egy kicsit távolabb, lejjebb pedig „csontszáraz” marad. A talajszerkezet leromlásának elsődleges okai a humusz lebomlása, a rendszeres istállótrágyázás elmaradása, a talaj elszikesedése. Ilyenkor a gazda „nem tudja, melyik ujjába harapjon”: adjon több vizet, kockáztatva, hogy megfulladnak a gyökerek, vagy kevesebbet, akkor viszont a sófelhalmozódás miatt perzselődnek le a hajszálgyökerek.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-tapoldatozas-ontozes-novenytermesztes-200107194

A paradicsom terméskötődésének legfontosabb feltételei

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos,Paradicsom ,,,,,,,,,,,
A paradicsom terméskötődésének legfontosabb feltételei

A paradicsomtermesztés egyik legfontosabb, ugyanakkor sokszor alábecsült kérdése a megfelelő terméskötődés. Ha a virágok nem termékenyülnek meg megfelelően, egy-egy fürtön alig fejlődik bogyó, vagy a megkötött termések aprók, deformáltak és bordásak maradnak. Súlyra akár tíz ilyen kis termés is alig ér fel egy szép, méretes paradicsommal. A probléma azért is különösen jelentős, mert a paradicsomnál a kiesett termést később már nem lehet pótolni. Míg az uborkánál előfordulhat, hogy a fejlődésnek indult, majd elsárgult kis termések helyén néhány nap múlva újabbak jelennek meg, addig a paradicsomnál a meg nem kötött virágokból már nem lesz termés. Ha minden növényen akár csak egyetlen fürt is kiesik, a teljes termés 10–15 százaléka is elveszhet.

A paradicsom önbeporzó növény, vagyis saját virágpora is képes megtermékenyíteni a virágot. A pollen a rovarok segítségével kerülhet a bibére, de megfelelő körülmények között a porzókról egyszerűen ráhullhat vagy rálebeghet. A termesztőberendezésekben, különösen fóliasátrakban azonban könnyen kialakulhatnak olyan körülmények, amelyek akadályozzák a megfelelő megtermékenyülést. A hőmérséklet, a páratartalom, a tápanyagellátás és a beporzó rovarok jelenléte egyaránt meghatározza, mennyire lesz eredményes a virágzás.

A túl nagy meleg sem kedvez a virágoknak

A paradicsom virágai 14 oC alatt és 30 oC felett egyaránt rosszabbul kötnek. A nyári melegben ezért különösen fontos a termesztőberendezés túlzott felmelegedésének megakadályozása. A fóliasátor hőmérséklete árnyékolással mérsékelhető. Erre alkalmas lehet például a mésztejes árnyékolás vagy a raschelháló használata. A megfelelő szellőztetés szintén sokat segíthet abban, hogy a virágzás idején ne alakuljanak ki szélsőséges hőmérsékleti viszonyok.

A páratartalom is kulcskérdés

A paradicsom számára általában a 75–85 százalékos relatív páratartalom tekinthető kedvezőnek. A túl száraz és a túl párás levegő egyaránt ronthatja a terméskötődést. Száraz levegőben nem képződik megfelelő mennyiségű szekrétum a bibén, amely a pollenszemeket odaragasztaná. Túl magas páratartalom esetén viszont a pollen nedvességet vesz fel, elnehezül, ezért kevésbé képes a bibére jutni. A megfelelő egyensúly kialakításában a párásító öntözés és a szellőztetés összehangolt alkalmazása segíthet. A cél az, hogy a növény számára kedvező páratartalom mellett a levegő ne váljon túlságosan nedvessé.

A bórhiány sem zárható ki

A megfelelő szerves trágyázás és a komplex műtrágyák használata miatt a bórhiány a gyakorlatban nem tartozik a leggyakoribb problémák közé. Ennek ellenére bizonyos esetekben a nem megfelelő bórellátottság is hozzájárulhat a rossz terméskötődéshez. A bórnak fontos szerepe van a paradicsom megfelelő virágzásában és a meddőség megelőzésében. Bórt tartalmazó lombtrágyák alkalmazása segíthet a hiányállapot megszüntetésében. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a lombtrágya önmagában nem helyettesíti a megfelelő beporzást.

Vigyázzunk a túl sok nitrogénnel!

A kiültetést követő időszakban gyakori hiba a túlzott nitrogénellátás. Ennek hatására a növény rendkívül erős lomb- és hajtásnövesztésbe kezdhet. A vastag szár, a túlzottan dús lombozat és a későbbre tolódó virágzás mind arra utalhat, hogy a növény inkább a vegetatív fejlődésre fordítja energiáit. Ilyenkor a virágok egy része le is hullhat, a terméskötődés pedig gyengébb lesz. A nitrogén­adag mérséklése és az öntözés visszafogása segíthet a növény egyensúlyának helyreállításában. A vízellátás átmeneti mérséklésével a talaj tápoldatának EC-értéke is emelkedik, ami kedvezően hathat a virágok kialakulására és a virágzásra.

A beporzó rovaroknak is fontos szerepük van

Zárt termesztőberendezésben a beporzó rovarok hiánya szintén komoly terméskiesést okozhat. Erre az egyik bevált megoldás a poszméhek betelepítése. A megfelelő időben és megfelelő virágfejlettségnél dolgozó poszméhek hatékonyan segítik a paradicsom virágainak megtermékenyülését. Kb. 5-10 árnyi termőterülethez egy kaptárnyi beporzó rovarral lehet számolni. A növényvédelem során azonban arra is ügyelni kell, hogy a virágzás idején csak a beporzó rovarokra nézve kíméletes készítményeket alkalmazzunk, és mindig tartsuk be az adott növényvédő szer engedélyokiratában szereplő előírásokat.

Mechanikai beporzás

A terméskötődés elősegítéséhez nem feltétlenül van szükség különleges beavatkozásra. Az egyik legegyszerűbb módszer a mechanikus beporzás, vagyis a paradicsomnövények óvatos megrezegtetése. A termesztők ezt a növényeket tartó dróthuzalok vagy a felvezető zsinórok finom mozgatásával is elvégezhetik. A rezgés hatására a virágpor kiszabadul, és nagyobb eséllyel kerül a bibére. A műveletet a virágzás megfelelő szakaszában rendszeresen elvégezve jelentősen javítható a kötődés.

Kémiai segítség

Ha a mechanikus beporzás nem hozza meg a kívánt eredményt, egyes termesztési technológiákban hormonhatású, termékenyülést elősegítő készítményeket is alkalmaznak. Ilyen hatóanyagú vagy célú készítmények használatánál azonban különösen fontos az előírt dózis és a kijuttatás módjának betartása. A kezelést általában akkorra célszerű időzíteni, amikor az első fürtök nagy része már virágzik. A kijuttatás során arra is figyelni kell, hogy a permetlé a kinyílt virág megfelelő részére jusson.

A túl magas koncentráció viszont többet árthat, mint használ. A nem megfelelő dózis hajtás- és termésdeformációt okozhat: előfordulhat szárszalagosodás és szárrepedés, a bogyók megrepedése, illetve a magház rendellenes kidudorodása is.

Tihor-Sárközi Mónika,

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.nethttps://karpataljalap.net/2026/09/07/paradicsom-termeskotodesenek-legfontosabb-feltetelei

A fekete retek másodnövénykénti termesztése

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
A fekete retek másodnövénykénti termesztése

A nyár folyamán, az idő előrehaladtával egyre jobban szűkül azoknak a növényeknek a listája, amelyekkel másodnövényként újra hasznosíthatjuk azokat a szabadföldi területeket, ahonnan lekerültek fő- vagy előveteményeink. Az egyik ilyen növény, amelyik még július végi – augusztus közepei magvetéssel jól beilleszthető másodnövényként a vetésforgóba, az a téli retek egyik típusa, méghozzá a fekete retek. A kisebb fagyokat is károsodás nélkül elviseli, jól tárolható és ez által a téli zöldségszegényes időszakban is kiváló vitaminforrást biztosít a szervezetünk számára. Nagyon sokrétűen, de főleg nyersen fogyasztják. Mérsékelt fogyasztása kedvezően hat az emésztési zavarok megszüntetésére és étvágygerjesztőnek is ajánlják. Ebben a cikkünkben ennek a növénynek a termesztésével kapcsolatos információkat és tennivalókat szeretnénk taglalni az olvasóink számára.

A növény jellemzése

A téli retkek, vagy – ahogy még nevezik őket – a tárolási retkek élelmezési jelentősége és értéke (szemben a hónapos retekével) elsősorban kiváló tárolhatóságukban van, ami lehetővé teszi az egész téli fogyasztásukat. Ezek a fajták nemcsak tömegükben és színükben, de botanikailag is különböznek a tavasszal termelt hónapos retektől.

A fekete retek egy lágyszárú, a káposztafélék családjába tartozó kétéves növény. Az egyik legkönnyebben termeszthető zöldségnövények közé sorolják őt. A szára és a gyökere egyaránt kiveszi a részét a gumó kialakításában. A növény levélnyele húsos, szára magas, elágazó. Fürtvirágzatának színe fehér vagy rózsaszínű is lehet, amely többnyire idegenbeporzó. A magokat általában másik év júniusában szedhetjük.

Fő növényként és másodnövényként is megállja a helyét. Ami a növénytársítást illeti, egy rendkívül rugalmas növénynek tekinthető, ugyanis jó társnövényei: a bab, a borsó, a burgonya, a cukkini, a káposztafélék, a koriander, a kömény, a paradicsom, a petrezselyem, a sárgarépa, a tök és a zeller. Csupán az uborka és az izsóp tekinthető számára ellenszenves növénynek a növénytársításban. Hosszúnappalos, fényigényes növény, ezért a növény árnyékos helyre való vetését kerüljük, különben a gumók nem tudnak kifejlődni és a fajtára jellemző méreteiket elérni. A többi retektípusokhoz képest a fekete reteknek magasabb a hőigénye. A reális hőmérséklet számára 15°C körül van. Szárazságtűrő növényként tartják számon, de vízigénye magas, amely vízmennyiségre leginkább gumónövekedésekor tart igényt. Tápanyagigényük közepes, a tápanyag utánpótlást meghálálja a növény, főleg, ha ősszel szerves trágyával javítjuk a talajt. A makroelemek közül a káliumot részesíti előnyben, míg a mikroelemek közül a bór hiányára a legérzékenyebb.

A téli (fekete) retekfajták általában gömb alakúak, de akadnak hosszúkásabb fajták is. Vastag héjúak, jól tárolhatóak. Ízűk gyakran csípős. Tenyészidejük kb. 100-120 napos. Termésük tömege 220-300 g körüli. A legelterjedtebb fajták az Erfurti kerek fekete és a Black Spanish. Ezeket a téli fajtákat, másodnövényként július végén – augusztus elején vethetjük, így október végére – november elejére, még a téli fagyok beállta előtt már felszedhetőek.

Termesztése

Termesztésük elsősorban a középkötött és a laza szerkezetű talajokon lehetséges. Tapasztalatok szerint a kötöttebb talajokon csípősebbek lesznek és hamarabb megfásodnak. A vetés előtt nem igényelnek szervestrágyázást, de egy alapos ásás (talajforgatás) mindenképpen ajánlott. Az elővetemények (jól trágyázott zöldségnövények) lekerülését követően jól megmunkált laza, de ülepedett talajba (2-3 cm mélyen) vessük. Mivel nagyobb gumót és lombozatot fejlesztenek, mint a hónapos retkek, ezért érdemesebb őket nagyobb sor- és tőtávolsággal vetni, kb. 35-40 cm széles sor- és 10-15 cm tőtávolságra egymástól.

A fekete reteknek, a gondozás tekintetében nincs nagy igénye, csupán gyomlálásra, gyomtalanításra van szüksége. Különösebb növényvédelmi kezeléseket sem igényel. Szükség esetén, amennyiben a talajunk cserebogár lárvájával vagy drótféreggel fertőzött, akkor a vetést megelőzően talajfertőtlenítést végzünk. A fiatal leveles növényeken pedig a keresztesvirágúak földibolhái okozhatnak növénykárosodást vagy súlyosabb esetben növénypusztulást. Ezt megelőzve, vagy a tünetek megjelenésekor, ha szükséges, akkor 1-2 alkalommal a földibolhák ellen is beiktatunk növényvédelmi kezeléseket.

Betakarítása, tárolása

A téli retket – különösen, ha tárolásra kerülnek – csak akkor szedjük fel, ha a fajtára jellemző méretet már elérték, mert csak az ilyen retkek alkalmasak a tárolásra.

A téli retket egy menetben takarítjuk be tárolásra, vagy a piaci igények szerint friss fogyasztásra „színelő” (elő) szedést végezünk. 

A termést még a hosszabb fagyok beállta előtt, ásóval szedjük fel, melynek értékesítése és tárolása is lomb nélkül, csak a szívleveleket meghagyva történjen. A fekete retek esetében 15-20 t/ha átlagtermésre számíthatunk. A téli retket ládákban, nedves pincékben, 95 % relatív páratartalom mellett, 1-4 °C-on optimális tárolni.

Nagy Éva,

az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/fekete-retek-masodnovenykenti-termesztese-200106923

A trágyacsomó lehűlése és érése

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,
A trágyacsomó lehűlése és érése

Az előző részben (1325. lapszám) megismertük a trágyakupac életének első két szakaszát: a melegedő és a forró (termofil) szakaszt. Ha egy újabb forgatás után már nem emelkedik 45 °C fölé a hőmérséklet a trágyacsomóban, a fertőtlenítő szakasz lezárult – jöhet a következő kettő. Sok gazda itt hibázik: mivel a kupac már nem forró, úgy tűnik, hogy kész a trágya. Pedig a lehűlés csak a folyamat fele; az érés dönti el, hogy tápláló humuszt viszünk-e a fóliasátorba, vagy félkész, még mindig kockázatos anyagot.

A lehűlés (mezofil) szakasza, 2–4 hét. Ahogy a könnyen bontható anyag elfogy, a hőtűrő baktériumok visszaszorulnak, helyüket gombák és aktinomicéták (sugárgombák) veszik át – ezek bontják tovább a szalma cellulózát és a fásabb részeket. A váltás jól látható: a vágott felületeken szürkésfehér, pókhálószerű bevonat jelenhet meg, ami nem penész, ez az aktinomicéták jele. Ennek örülni kell, hiszen ezek a jó minőségű humusz kialakításának kulcsszereplői. Ebben a szakaszban még mindig forgatni kell a csomót, de már ritkábban: 2-3 hetente, inkább a szellőzés, mintsem a hőszabályozás miatt. A túl sok forgatás ilyenkor kiszárítja a kupacot, és szétszaggatja a gombafonalakat, amelyek éppen a szalmát bontják. A nedvességet tartsuk 50–60% között. Esőben takarjuk le a kupacot, ha ugyanis többnapos esőt kap, értékes tápanyagokat, mikroelemeket veszítünk. A kupac ebben a szakaszban látványosan összeesik, akár a felére is, ami természetes, hiszen a szerves anyag vizet veszít, szerkezete tömörödik. Eközben a trágya sötétbarnára színeződik, és egyneművé válik.

A legfontosabb szabály: ne dobjunk a kupacra friss trágyát. Nagyon csábító lehet, hogy „majd ez is beleérik”, de nem így működik a dolog. Az újonnan rákerült anyag újraindítja a folyamatot, csak egyenetlenül. A végén lesz egy kupacunk, amiben érett és teljesen nyers részek keverednek, s nem tudjuk, melyiket szórjuk ki. Új anyagnak új kupac kell.

Az érés (a stabilizáció szakasza) hetekig-hónapokig tarthat, trágyafélétől függően. Ilyenkor jobb nem csinálni semmit – ez a feladat. Nincs forgatás (legfeljebb egy), nincs adalék, csak takarás és enyhén nedvesen tartás. Ha megjelennek a giliszták, jó úton járunk.

Ne szárítsuk ki a kupacot. A porrá száradt trágya biológiailag halott, ráadásul vízlepergetővé válik, utólag nem lehet visszanedvesíteni, kiszóráskor pedig porzik. A leggyakoribb hiba ebben a szakaszban a túl korai felhasználás.

Amikor forgatás és locsolás után sem melegszik újra a kupac, elkezdődött az érés. Ilyenkor áll be a végleges C:N arány (12–15:1 a kezdeti 25–30:1-ről), és ekkor bomlanak le azok az ammónia- és savmaradványok, amelyek fólia alatti termesztésben perzselést okoznának. Mint tudjuk, a szabadban a csapadék kimossa a fel nem használt sókat a talaj felső rétegéből, zárt térben, azaz fólia alatt viszont csak a teljesen érett trágya biztonságos. Az érési idő fajtánként eltérő: szarvasmarha- és baromfitrágyánál a teljes folyamat 3–6 hónap, lótrágyánál 6–12 hónap, sertéstrágyánál 12 hónap fölött, növényi komposztnál akár 4–18 hónap is lehet.

Fontos szabály: ebben a szakaszban se keverjünk az érő kupacba friss trágyát – ez újraindítaná a folyamatot, és a kupac soha nem jutna el a kész állapotig.

Honnan tudjuk biztosan, hogy kész?

• Hőmérséklet: szúrjuk bele ismét a vasrudat – ha csak annyira meleg, mint a levegő, akkor kész.

• Szín, szag: sötétbarna-fekete, erdei avarra emlékeztető, kellemes illatú. Ammónia- vagy savanykás szag esetén még várni kell.

• Szerkezet: morzsalékos, egynemű – a szalmaszálak és az eredeti alapanyag már nem különíthetők el.

• Csíráztatás: keverjünk egy marék érett anyagot földdel egy kis edényben, és vessünk bele saláta- vagy retekmagot. Ha a magok szépen, egyenletesen kikelnek, a trágya biztonságos; torz hajtás vagy csírázási hiba esetén még várni kell.

A kész kupacot takarjuk le tavaszig, hogy az eső ki ne mossa belőle a tápanyagot, de a levegőtől sose zárjuk el teljesen. A teljesen kiszáradt anyag ugyanúgy veszít az értékéből, mint a túlázott. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/08/30/tragyacsomo-lehulese-es-erese

A nyári orgona gondozása (2. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
A nyári orgona gondozása (2. rész)

A nyári orgona nem véletlenül vált a kertbarátok egyik legkedveltebb díszcserjéjévé. Amellett, hogy látványos virágaival és kellemes illatával díszíti a kertet, gondozása sem bonyolult. Ha néhány alapvető igényét kielégítjük, hosszú éveken át bőséges virágzással hálálja meg a gondoskodást. Ahhoz azonban, hogy valóban egész nyáron díszítsen, fontos megismernünk termesztési igényeit.

A nyári orgona ültetésének legkedvezőbb időpontja a tavasz vagy az ősz. A tavaszi ültetés előnye, hogy a növénynek elegendő ideje marad megerősödni a nyári meleg előtt, míg az őszi telepítés során a gyökérzet még a fagyok beállta előtt fejlődésnek indul. Ültetéskor legalább kétszer akkora ültetőgödröt ássunk, mint amilyen a gyökérlabda mérete. A földet érett komposzttal vagy jól lebomlott szerves trágyával javíthatjuk, így a fiatal növény gyorsabban meggyökeresedik és erőteljesebben fejlődik. Fontos, hogy a gyökérnyak a talaj felszínével egy szintben maradjon, majd az ültetést követően alaposan öntözzük be a cserjét.

A talajt illetően nem különösebben igényes a nyári orgona, de a jó vízáteresztő képességű, laza szerkezetű, humuszban gazdag termőföldben fejlődik a legszebben. A pangó vizet rosszul tűri, ezért kötött, agyagos talaj esetén célszerű homokkal vagy komposzttal javítani a szerkezetét. Homokos talajon is jól fejlődik a növény, azonban ilyenkor gyakoribb öntözést és rendszeresebb tápanyag-utánpótlást igényel.

A nyári orgona kifejezetten fénykedvelő növény. Gazdag virágzásra csak napos helyen számíthatunk, ahol naponta legalább 6–8 órán át közvetlen napfény éri. Félárnyékban is életképes marad, de hajtásai megnyúlnak, virágzata ritkább lesz, és jóval kevesebb virágot fejleszt. A napos fekvés nemcsak a virágok számát, hanem azok színének intenzitását és a virágzási idő hosszát is kedvezően befolyásolja.

Hőigényét tekintve jól alkalmazkodik éghajlatunkhoz. A nyári meleget és az átmeneti szárazságot jól viseli, különösen akkor, ha már megfelelően begyökeresedett. A fiatal növényeket azonban az első egy-két évben rendszeresen öntözni kell, különösen a hosszabb csapadékmentes időszakokban. Az idősebb bokrok mélyre hatoló gyökérzetüknek köszönhetően már jobban ellenállnak a szárazságnak.

Az öntözésnél a mértékletesség a legfontosabb. Inkább ritkábban, de nagyobb mennyiségű vizet adjunk a növénynek, hogy a nedvesség a mélyebb gyökérrétegekbe is eljusson. A túl gyakori, kis adagú öntözés sekély gyökérzet kialakulásához vezethet, míg a tartósan nedves talaj gyökérrothadást okozhat.

A bőséges virágzást rendszeres tápanyag-utánpótlással segíthetjük elő. Tavasszal komposzt vagy jól érett szerves trágya kijuttatása ajánlott, majd a vegetációs időszakban virágzó díszcserjék számára készült műtrágyával vagy tápoldattal támogathatjuk a növény fejlődését. A foszfor- és káliumtartalmú készítmények elősegítik a virágképződést, és növelik a növény ellenálló képességét. A túlzott nitrogénellátás azonban kerülendő, mert ilyenkor a bokor sok levelet fejleszt, de kevesebb virágot hoz.

A nyári orgona gondozásának egyik legfontosabb feladata a metszés. Mivel mindig az adott évben fejlődött hajtásokon virágzik, a bokrokat minden tavasszal, még a rügyfakadás előtt erőteljesen vissza kell metszeni. Az előző évi hajtásokat általában 30–50 centiméteres magasságig vágjuk vissza. Ennek hatására erőteljes új vesszők fejlődnek, amelyek nagyobb és dúsabb virágfürtöket nevelnek. A virágzási időszakban az elnyílt virágzatok eltávolítása szintén ösztönzi az új bimbók képződését, így a növény akár az első őszi fagyokig folyamatosan virágzik.

A nyári orgona szaporítása legegyszerűbben félfás dugványozással történik. Július–augusz­tusban az egészséges, még nem teljesen fásodott hajtásokból 15–20 centiméter hosszú dugványokat vágnak, majd laza, jó vízáteresztő ültetőközegbe ültetik ezeket. Enyhén nedves környezetben néhány hét alatt meggyökeresednek, így a fiatal növények a következő tavasszal már végleges helyükre ültethetők. Magról is szaporítható a növény, azonban a magoncok nem mindig öröklik a fajta tulajdonságait, ezért a kertészetekben és a házi kertekben egyaránt a dugványozás a legelterjedtebb módszer.

A nyári orgona általában egészséges és ellenálló növény, de időnként megjelenhetnek rajta levéltetvek, takácsatkák vagy lisztharmat. A rossz légjárású, túlöntözött állományokban levélfoltosság és egyéb gombás betegségek is kialakulhatnak. A megfelelő ültetési távolság, a jó szellőzés, a rendszeres metszés és a kiegyensúlyozott tápanyag­ellátás jelentősen csökkenti a fertőzések kialakulásának veszélyét.

A nyári orgona gyors növekedésével, hosszú virágzásával és egyszerű gondozásával méltán tartozik a legértékesebb dísz­cserjék közé. Ha napos helyet biztosítunk számára, tavasszal rendszeresen visszametsszük, valamint száraz időben elegendő vizet és tápanyagot kap, hosszú éveken át bőséges virágzással és a kertet benépesítő színpompás pillangók látványával ajándékoz meg bennünket.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/08/25/nyari-orgona-gondozasa-2-resz

A trágya belső élete – mi zajlik a kupacban?

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,
A trágya belső élete – mi zajlik a kupacban?

Az előző részekben szó volt arról, hol helyezzük el a trágyacsomót, hogyan rakjuk fel rétegesen, miért kell forgatni és locsolni. Most nézzük meg, mi történik odabent, a kupac belsejében és – ami a gazdának a legfontosabb­ – hogyan bizonyosodhatunk meg róla, hogy a trágyánk kész a fóliasátorban való alkalmazásra.

A trágyakupac nem hulladékhalom, hanem egy működő üzem. Milliárdnyi baktérium, gomba és apró élőlény dolgozik benne – ingyen, éjjel-nappal. A mi feladatunk mindössze annyi, hogy megteremtsük számukra a munkakörülményeket a levegő, a nedvesség és a megfelelő alapanyag biztosításával. Ha ezt megtesszük, ezek elvégzik a többit; ha nem, akkor más folyamatok indulnak be, és azok a kárunkra dolgoznak.

A két legfontosabb szakasz, melyen minden trágyakupacnak át kell esnie

1. Indulás (melegedő szakasz), 1–3 nap. Itt már nem lehet beavatkozni, azzal csak ronthatunk a dolgon. Ennek a szakasznak a sorsa a trágyakupac felrakásakor dől el, utólag nagyon nehéz javítani az akkor elkövetett hibákon. Ezek a leggyakoribb hibák. Fontos a méret: a 1,5 méternél alacsonyabb, 2 méternél keskenyebb kupac gyorsabban veszíti a hőt, mint ahogyan termeli, ezért soha nem fog „befűteni”. Optimális méretek: legyen 1,5–1,8 m magas, 2-3 m széles, és minél hosszabb. A magasság esetében fontos szempont, hogy 2 méter fölé ne menjünk, mert a saját súlyától összenyomódik és levegőtlenné válik a kupac.

Egyszerre rakjuk fel. Ha naponta rádobunk egy talicskával, a kupac soha nem éri el a forró szakaszt, tehát nem történik meg a fertőtlenítés. Sokkal jobb, ha van egy gyűjtőhely, ahol felhalmozzuk az anyagot, és amikor összejött a szükséges mennyiség, akkor egyszerre rakjuk fel a „dolgozó” kupacot.

A vizet felrakás közben kell bejuttatni, rétegenként. A kész kupacot kívülről beáztatni szinte lehetetlen – a víz lefolyik az oldalán, a belseje pedig poros marad. Száraz, szalmás trágyánál ez a megakadás leggyakoribb oka. Amint a kupac elkészült, a baktériumok nekiesnek a könnyen bontható anyagoknak: cukroknak, keményítőnek, fehérjéknek. A hőmérséklet gyorsan 20–40 oC-ra emelkedik.

Amire figyeljünk: 2-3 nap elteltével a kupacnak érezhetően melegnek kell lennie. Ha nincs hőmérőnk, szúrjunk bele egy vasrudat 50–60 cm mélyen, hagyjuk bent 10 percig, majd húzzuk ki és fogjuk meg. Ha langyos, meleg, jó úton járunk. Ha 3-4 nap után is hideg, valami baj van: túl száraz, túl kicsi vagy túl kevés benne a nitrogén.

2. Forró (termofil) szakasz, 1–3 hét. Ez a legfontosabb rész, amikor a forgatás időzítése a kulcs, és itt hibázik a legtöbb gazda, mert sajnos nem forgatja meg a kupacot.

A hőmérséklet ilyenkor 45–70 oC-ra ugrik. Ekkor dolgoznak a hőtűrő baktériumok. Ebben a szakaszban történik meg a fertőtlenítés: elpusztulnak a gombás és baktériumos kórokozók, a fonálférgek petéi és a gyommagvak nagy része. Ez az a szakasz, amiért az egész komposztálást végezzük, a termelés szempontjából ez a legfontosabb.

Ne naptár szerint forgassuk a kupacot, hanem hőmérséklet szerint. A szabály: akkor forgassunk, amikor a hőmérséklet elkezd esni, nem előbb. Ez általában a 7–14. nap.

Ne forgassunk bele a felfűtésbe. Ha a kupac éppen felmelegedőben van, és belenyúlunk, azzal kiengedjük a hőt, és megszakítjuk a fertőtlenítést.

Ha 65 oC fölé emelkedik a hőmérséklet, megint csak baj van. Ekkor már a hasznos mikrobák is pusztulni kezdenek, és a folyamat leáll magától. 70 oC fölött pedig egy nagyon száraz, szalmás-szénás kupacnál az önmelegedéses tűzveszély is fennáll – lótrágyánál megeshet. Ha 68–70 oC-ot mérünk, forgassuk meg és locsoljuk be a kupacot, ez lehűti.

A legfontosabb, amire szinte senki nem figyel: a kupac külső 20–30 cm-es rétege soha nem melegszik fel. Az egy hideg, fertőzött köpeny egy fertőtlenített belső rész körül. Ezért forgatáskor tudatosan a külső anyagot kell középre rakni. Ha ezt nem tesszük, hiába mértünk 65 oC-ot, a kupac fele kezeletlen marad. A jó eredményhez kell a 3–5 forgatás.

Amire figyeljünk: a szagra. Ha ammóniaszagot érzünk, éppen szökik a nitrogén. Ilyenkor a következő forgatásnál keverjünk az anyag közé szalmát (szerves anyagot), fűrészport, aprított lombot, és hagyjuk pihenni 10–14 napot.

Minden újabb forgatás után alacsonyabb csúcshőmérsékletet kapunk. Amikor a forgatás után már nem megy 45 oC fölé a hőmérséklet, a forró szakasz lezárult.

A következő részben a lehűlés és az érés szakaszát fogjuk részletesen kifejteni.

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap. net https://karpataljalap.net/2026/08/18/tragya-belso-elete-mi-zajlik-kupacban