Az uborkaplánták ültetéséről

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos,Uborka ,,,,,,,,,,
Az uborkaplánták ültetéséről

Szétszakadt az uborkahajtatással foglakozó gazdák mezőnye. Azok a termelők, akik korszerű vegetációs fűtési rendszerrel felszerelt fóliasátrakban termelnek, és bevállalták az áramszünetes időszakok veszélyét is, már szedik a termést. A következő kategóriába tartoznak azok, akik óvatosabbak voltak, és csak március hónap folyamán ültették (ültetik) ki a palántákat. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik majd csak áprilisban ültetnek a fűtetlen fóliasátrakban. 

Mivel az uborka esetében hatványozottan igaz az a tapasztalat, hogy a megfelelő indítás az egész szezont meghatározhatja, érdemes sorba venni azokat a hibákat, buktatókat, amelyek elkerülésével súlyos problémákat előzhetünk meg.

A talaj előkészítése

A szervestrágyázást és a talajforgatást a gazdák többsége még a tél beállta előtt elvégezte. Ha nincs elővetemény (retek, saláta, hagyma stb.), akkor könnyű dolgunk van. Az ilyen talajból viszonylag könnyen kialakíthatjuk motorkapával (frezával), de akár kézi kapával és gereblyével is a szükséges morzsalékos talajszerkezetet az ültetéshez. Jóval nehezebb dolgunk van a fent említett elővetemények után, mert az öntözésektől, taposástól a talajszerkezet elég rögös lesz.

Ahol gondot jelenthet a magas talajvízszint, feltétlenül szükséges, de máshol is tanácsos bakhátat készíteni. Ezen kívül a megnövelt talajfelszín-felület lehetővé teszi a talaj jobb felmelegedését, ami az uborkánál nagyon fontos.

A télen is fedett fóliaházak talaja általában tavaszra nagyon kiszárad. Az ilyen talajt az ültetés előtt 5-10 nappal fel kell tölteni nedvességgel (vízzel). Ugyanis a száraz talajba ültetett palántákat nagyon nehéz lesz öntözni. Ez azért van, mert az ilyen száraz, poros talajszerkezet rossz „vízvezető”. Még a csekély vízmennyiségtől is a palánták körül egy túlöntözött zóna alakul ki. Ebben először szinte megfulladnak a gyökerek, majd hirtelen kiszáradva szinte egy vályog-tömbbé válik az ilyen talaj.

A talaj-előkészítéshez tartozik még a megfelelő talaj-hőmérséklet biztosítása. Az uborkapalántákat csak olyan talajba szabad kiültetni, amelynek a hőmérséklete 10-15 cm mélységben még a hajnali órákban sem megy 15 oC alá.

A palánták előkészítése  

A tervezett kiültetés előtt 4-5 nappal a palántákat fokozatosan hozzá kell szoktatni a kiültetés utáni viszonyokhoz. Edzésnek csak egy kis jóindulattal nevezhető ez a folyamat, hisz a vízmegvonást kalciumhiányos és só-kártételes tünetekhez, míg a 12 oC alá vitt hőmérséklet gyökérpusztuláshoz vezethet. Ehelyett fokozott szellőztetéssel, a palánták szétrakásával, az éjszakai hőmérséklet 15 oC-on tartásával készíthetjük elő a palántákat a stresszmentes kiültetéshez.Amennyiben valamilyen oknál fogva nem tudjuk idejében kiültetni a palántákat, a felnyurgulás megakadályozására a vízmegvonás helyett használjunk inkább 1/2-1/3 töménységű réztartalmú permetszereket (pl. Fórum R, Champion stb.)

Ültetés

Ültetéskor a legfontosabb teendőnk, hogy megakadályozzuk a palánták gyökérzetének a pusztulását, sőt megfelelő feltételek biztosításával minél intenzívebb növekedésre serkentsük. Ehhez a fent említett, megfelelően magas talajhőmérséklet, valamint könnyen felvehető foszfor szükséges. Bevált gyakorlat, hogy néhány órával kiültetés előtt a még poharas palántákat az úgynevezett „starter-es” tápoldatban rakjuk (1-1,5 dkg/10 liter víz) úgy, hogy az éppen befedje a cserepeket (poharakat). Néhány perc alatt így a palántaföld megszívja magát ezzel a foszfor-dús tápoldattal, biztosítva számára a tápanyagokat a legkritikusabb időszakban. A kiütetés utáni beiszapoló öntözést lehetőleg langyos, 18-20 fokos vízzel végezzük.

A palántákat nem szabad túl mélyre ültetni, ugyanis ez gyökérpusztuláshoz és tőbetegségekhez vezethet. A nagykönyv szerint a gyökérnyaki résznek nem volna szabad a fólia talajával érintkeznie, a tápkocka tetejének 1–1,5 cm-rel a talajfelszín fölött kellene maradnia. Rendkívüli esetben, amikor a palántáink nagyon megnyúltak, s nem bírnák ki az álló ültetést, ültethetjük fektetve is. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy a sziklevél mindenképpen a felszínen maradjon. A gyökérnyaki rész befertőződésének megakadályozására a palántanevelésnél már ismertetett szerekkel védekezhetünk. Praktikus módszer, amikor a szükséges szermennyiséget poharazás helyett háti permetezőgépekkel juttatjuk ki a palánták tövéhez. Természetesen ilyenkor ki kell venni a porlasztót, hogy könnyebben és egy sugárban menjen a permetlé.

A begyökerezési időszak   

A kiültetés utáni első héten a csepegtető-szalagok mellett érdemesebb az öntözőkannával is végigjárni az állományt, és külön megöntözni a kókadozó palántákat. Ugyanis gyakran előfordul, hogy annak ellenére mutatnak vízhiányos tüneteket a kiültetett palánták, hogy a talaj megfelelően nedvesnek tűnik. Ez azért van, mert az uborka gyökérzete még nem nőtt ki palántaföldből, továbbra is főleg ebből veszi fel a vizet és a tápanyagot. S hiába adunk a csepegtetőszalagon keresztül elvileg elegendő, sőt sokszor még túl sok vizet is, a palántáink nagyon hamar elhasználják a saját kis szűk gyökérzónájukból a vizet, s „szomjan halnak a folyó közepén”.

5-7 nap múlva aztán elkezdhetjük a rendszeres tápoldatozást. A tápoldatok összetételére és mennyiségére vannak ugyan általános szabályok, de a legfőbb szabály az, hogy folyamatosan igazítsuk azt a növények igényeihez. De ezzel már a következő cikkünkben fogunk foglalkozni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika”  KMJA munkatársa
 

ForrásÍ: karpatinfohttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-folias-zoldsegtermesztes-2026-03-25

Sziklakerti dísznövények gondozása (3.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (3.)

A sziklakert a díszkertek egyik legtermészetesebb hatású eleme, amely a hegyvidéki és száraz élőhelyek hangulatát idézi meg. A megfelelően kialakított kőelrendezés és a gondosan kiválasztott növények együttese nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem minimális gondozás mellett is tartós látványt biztosít. Lényege a természetesség – a kövek, kavicsok és növények harmonikus együttese. A siker kulcsa az, hogy olyan fajokat válasszunk, amelyek jól tűrik a tápanyagszegény talajt, a napsütést és az időszakos szárazságot. A következőkben olyan alacsony termetű, dekoratív növényeket mutatunk be, amelyek a sziklakert alapját képezhetik.

Virágzó párnák és alacsony évelők a kövek birodalmában

Pázsitviola (Aubrieta x cultorum). Az egyik legismertebb sziklakerti évelő, amely alacsony, párnaszerű bokraival tavasszal szinte virágszőnyeggé alakítja az ágyást. Élénklila, rózsaszín vagy kékes árnyalatú virágai különösen jól mutatnak kövek közé ültetve, ahol kiemelik a sziklakert természetes jellegét. Kimondottan ellenálló növény, a tűző napot és a szárazabb talajt is jól viseli.

Kúszó lángvirág (Phlox subulata). Gyorsan terjedő tövének köszönhetően ideális talajtakaró. Virágzáskor annyira sűrűn borítják virágok a növényt, hogy a levelek szinte láthatatlanná válnak. Világos, napos fekvésben fejlődik legszebben, de félárnyékban is megél, ezért rugalmasan beilleszthető a kert különböző részeibe.

Sziklai ternye (Aurinia saxatilis). Sárga virágzuhataga már kora tavasszal életet visz a sziklakertbe. Bokros formája és örökzöld lombja miatt a virágzás után is díszít. Különösen kezdőknek ajánlott növény, mert igénytelen, és a szélsőségesebb körülményeket is jól viseli.

Tengerparti pázsitszegfű (Armeria maritima). Finom megjelenésével elegáns kontrasztot képez a kövek robusztus formáival. Fűszerű levelei fölé emelkedő gömb alakú virágai tavasz végétől nyár közepéig nyílnak. Szegélynövényként, edényben vagy kisebb kőrésekbe ültetve egyaránt látványos.

Varjúháj (Sedum). A szárazságtűrő növények királya. Pozsgás levelei vizet raktároznak, ezért a forró nyári időszakokat is gond nélkül átvészeli. A nemzetség rendkívül változatos, így különböző fajok kombinálásával színes, textúrákban gazdag összeültetéseket hozhatunk létre.

Kövirózsa (Sempervivum). Apró levélrózsái szinte szoborszerű hatást keltenek. Kőedényekbe, sziklarések beültetésére is kiváló. Szinte bármilyen sovány talajban megél, és különösen jól fejlődik napos helyen.

Mohalevelű kőtörőfű (Saxifraga x arendsii). Finom tex­túrájával lágyítja a kompozíciót. Tavasszal rózsaszín virágai vékony száron lebegnek a levélrózsa fölött, ami légies hatást kelt. Kis mérete miatt balkonládában is nevelhető.

Szürke cipruska (Santolina chamaecyparissus). Félcserje jellegű növény, amely struktúrát ad a sziklakertnek. Szürkészöld, illatos levelei egész évben dekoratívak, nyáron pedig élénksárga virágai hívják fel magukra a figyelmet. Rézsűk megkötésére is alkalmas.

Ezek a fajok jól kombinálhatók egymással, hiszen hasonló igényűek: napos fekvést, laza szerkezetű, jó vízáteresztő talajt kívánnak. A túlöntözés és a túlzott trágyázás viszont káros lehet számukra. Tavasszal elegendő egy kevés komposzt, nyáron pedig csak tartós szárazság esetén szükséges öntözni. A virágzás után visszavágott hajtásokkal sok faj újra tömöttebb formát vesz fel.

A sziklakert tehát nemcsak dekoráció, hanem egy kis élő ökoszisztéma, ahol a szárazságtűrő növények sajátos harmóniát sugároznak. A megfelelő fajok kiválasztásával az egész szezonban változatos színekben és formákban gyönyörködhetünk. A virágzó párnák, a pozsgás formák és az illatos lombú félcserjék együttese természetközeli hangulatot teremt, miközben gondozási igényük minimális.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/17/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-3

Miért és hogyan alkalmazzunk színcsapdákat a zöldséghajtatásban

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Miért és hogyan alkalmazzunk színcsapdákat a zöldséghajtatásban

A tavasz közeledtével egyre nagyobb számban kezdenek megjelenni a kártevők a fóliasátrainkban, melyek jelenlétét és rajzásukat nagyon fontos figyelemmel kísérnünk annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk fellépni ellenük. Megfigyelésükre, rajzásuk előrejelzésére és gyérítésükre különféle működési elvű csapdák használhatók. Ebben a cikkünkben ezeknek a csapdáknak a megismertetésével, alkalmazásával, azok helyes kihelyezésével fogunk foglalkozni.

A színcsapdákon belül vannak, amelyek élénk színükkel vonzzák a kártevők viszonylag széles fajtakörét, míg a feromoncsapdák fajspecifikusak, tehát csak egy adott kártevőt lehet velük megfigyelni (monitoringozni).

Feromoncsapdák

A rovarvilágban a feromonok egy adott faj egyedei közötti kémiai kommunikációt szolgálják. A feromonoknak több típusa van, de közülük a növényvédelmi előrejelzésben a leggyakrabban a szexferomont alkalmazzák a rajzás nyomon követésére. Ezeket a feromonokat általában a nőstény termeli majd bocsájtja ki, és ennek alapján talál rá a hím egy adott területen. A feromoncsapdák ezt a specifikus, csakis az adott fajra jellemző illatanyagokat tartalmazzák. A feromoncsapdák alkalmasak arra, hogy csak egy konkrét faj hím egyedeit gyűjtsék be, nevezetesen azét a fajét, amelynek a feromonját tartalmazza a csapda.

Fontos megjegyezni, hogy a feromoncsapdák nem egy kártevő faj összes egyedének begyűjtésére készülnek. A csapda által fogott faj növekedéséből vagy csökkenéséből arra lehet következtetni, hogy a kártevő rajzása indul, vagy éppen csendesedik. A feromoncsapdák használata önmagában nem jelenti azt, hogy szükségtelenné válna a növényvédelmi kezelés, sőt jelzik a termelőnek a védekezések megfelelő időben történő használatát.

Ragadós színcsapdák

A növényházi termesztés elengedhetetlen kelléke a ragacsos csapda. A ragacsos csapda segítségével hamarabb, már a megjelenésének korai szakaszában felfigyelhetünk a kártevőkre. Az észlelésüket követően pedig időben megkezdhetjük ellenük a biológiai eszközök bevetését (ragadozó rovarok betelepítését), vagy az egyéb növényvédelmi kezeléseket. A ragacsos csapdák használatával a gazdálkodó sokkal jobban felkészülhet a várható veszélyekre.

A színcsapdák különböző színű, levegőn nem száradó ragasztóval bevont rovarfogó lapok vagy szalagok. Kiválóan alkalmasak a kártevők rajzásának nyomon követésére, sőt, ha nagyobb sűrűségben használjuk a ragadós lapokat jelentősen gyéríthetjük a kártevőket. Így közvetlen növényvédelemre is használhatók. A zöldségtermesztésben használandó színcsapdák különböző színűek lehetnek.

Kék: ez a színű csapda a speciálisabb, leginkább a különböző tripszfajok megfigyelésére és csapdába gyűjtésére szolgál.

Sárga: a sárga színűek a levéltetvek, molytetvek, aknázólegyek, tőzegszúnyogok és tripszek kifejlett egyedeinek megfigyelésére és gyérítésére alkalmasak.

Fekete: ez a szín leginkább a molykártevőket vonzza. Fontos itt megemlítenünk, hogy a paradicsom hajtatásában nagy veszélyt jelentő paradicsommoly (Tuta absoluta) megfigyelésére és csapdázására is alkalmasak lehetnek. De már beszerezhetőek ezeknek a fekete színű csapdáknak, kimondottan a Tuta absoluta feromonjával ellátott szexferomon csapdái is.

Manapság már beszerezhetőek olyan színcsapdák vagy szalagok is, amelyek egy adott kártevő (pl. tripsz) feromonjával vannak átitatva. Ennek segítségével a színcsapdák jobban vonzzák az adott kártevő egyedeit.

Milyen méretűt, mikor alkalmazzunk

Formailag megkülönböztetünk kis (30 x 10 cm), és nagy (30 x 40 cm) méretű lapokat, valamint ragadós szalagokat (0,15 vagy 0.3 x 100 m). Előrejelzésre a kisebb méretű jelzőlapokat (5-10 db/1000 m2), míg a kártevők gyérítésére viszont a nagyobb méretű lapokat (kb. 50 db/1000 m2) érdemesebb használni. Különösen a kialakulandó gócpontok (szellőzők, fűtéscsövek) közelében érdemes ezeket a csapdákat besűríteni. A hosszú szalagokat olyan helyekre érdemes kihelyezni, ahol várhatóan magasabb számban lesznek jelen a kártevők (minimum 1 tekercs/1000 m2). Az ilyen helyeken a növény fölé kifeszített színes ragadós szalag szintén jelentős gyérítő hatású.

Hová és hogyan helyezzük ki őket

A színcsapdákat 20 cm-re a növény csúcsától helyezzük ki, mivel a kártevők zöme ott repül. A túl magasan kirakott lapok nem fognak semmit, míg a túl alacsonyan kihelyezettekre ráragadnak a növény levelei. A kihelyezés szempontjából a lapokat lehet előnyben részesíteni. Ha viszont költséghatékonyság szempontjából vizsgáljuk, és fogófelületre levetítjük, akkor a ragacsos szalaggal járunk jobban. Viszont ezeknek a szalagoknak a kihelyezése kissé körülményesebb, mint a lapoké.

Ezek a színcsapdák úgy fejtik ki hatásukat, hogy egyszerűen a kártevőket vonzza a ragacsos lapok vagy szalagok színe, és beleragadnak. Gazdatapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy az uborkahajtatás során, ha ezekre a színcsapdákra vékonyra vágott uborkaszeleteket helyezünk, akkor például a tripszek ellen még jobb hatást tudunk elérni, mivel a frissen felszeletelt uborka illata jobban vonzza ezeket a kártevőket.

A színes csapdák alkalmazása mellett a növényállomány rendszeres átvizsgálása sem maradhat el, mivel az atkafertőzéseket csak ily módon észlelhetjük.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net http://Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Itt a tavasz – a metszés és a lemosó permetezés ideje

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,
Itt a tavasz – a metszés és a lemosó permetezés ideje

Kárpátaljára is beköszöntött a hamisítatlan tavaszi idő. Bár éjszakánként még előfordulnak gyenge fagyok, napközben a napsütésnek már van ereje, és ilyenkor minden kertet kedvelő ember szívesen tölti idejét a szabadban, rendbe rakva udvarát és kertjét. A nagyobb területen gazdálkodók már hetekkel ezelőtt nekikezdtek a kertészeti munkáknak, a kiskert-tulajdonosoknak azonban valamivel kényelmesebb a helyzetük, hiszen sokan megvárták a kedvezőbb időjárást. Felmerül azonban a kérdés: melyek azok a tavaszi munkák, amelyeket a veteményezés vagy a palánták kiültetése előtt minden szőlő- és gyümölcsfa-tulajdonosnak érdemes elvégeznie? Egyértelműen a metszés és a lemosó permetezés az első két olyan művelet, amely meghatározza az egész éves növényvédelmi helyzetet, és nagyban befolyásolja a várható termést is.

A gyümölcsfák metszése során mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen korú fával dolgozunk, illetve milyen koronaformát szeretnénk fenntartani. Másképp kell metszeni egy fiatal, még alakítás alatt álló fát, és más módon egy már termő korban lévő, idősebb példányt. A metszés célja egyrészt a megfelelő koronaforma kialakítása vagy fenntartása, másrészt az, hogy elegendő fény jusson a korona belsejébe is. Ha a korona túl sűrű, a levegő nehezebben járja át a lombot, ami kedvez a különböző betegségek megjelenésének. Metszéskor érdemes eltávolítani a sérült, elszáradt vagy beteg ágakat is, valamint azokat a vesszőket, amelyek befelé nőnek vagy egymást keresztezik.

Fontos kérdés a nagyobb metszési sebek kezelése is. Amikor egy vastagabb ágat lefűrészelünk, a keletkező seb felületén a fa szövetei hosszabb ideig védtelenek maradnak. Ezeken a felületeken könnyen megtelepedhetnek különböző gombás betegségek kórokozói, illetve a seb lassabban záródik, ami a fa általános kondícióját is ronthatja. Éppen ezért az ilyen nagyobb sebeket érdemes sebkezelő anyaggal – például fasebkezelő pasztával – bekenni. A sebkezelés segíti a seb gyorsabb gyógyulását, csökkenti a fertőzés veszélyét, és hosszabb távon hozzájárul ahhoz, hogy a fa egészséges maradjon.

A metszést követően kerül sor a lemosó permetezésre, amelynek célja a kártevők telelő alakjainak és a különböző gombás betegségek kórokozóinak gyérítése. Vidékünkön, különösen Bene és környékén, a hagyományos módszer az őszibarackfák „bekékítése”, vagyis a bordói lével történő lemosó permetezés. Ilyenkor a fák jellegzetes kékes színt kapnak, ami sokak számára a tavaszi kertmunkák kezdetének egyik biztos jele. A bordói lé rézgálic és mész keverékéből készül, és elsősorban a tafrinás levélfodrosodás megelőzésében játszik fontos szerepet az őszibaracknál. A módszer régóta ismert és hatékony, ugyanakkor elkészítése és kijuttatása több kézi munkát igényel. A permetlé pontos bekeverése, a folyamatos keverés és az elkészítés körülményei mind odafigyelést igényelnek.

Az utóbbi években egyre többen választanak egyszerűbb megoldásokat, és a bordói lé helyett készítményeket használnak, például Vegasolt. Ezek a készítmények használatra készen vagy könnyen bekeverhető formában kaphatók, így jelentősen csökkentik a permetezés előkészítésével járó munkát. A modern készítmények egyik előnye tehát az egyszerűbb használat és a gyorsabb munkavégzés. Hátrányuk viszont, hogy általában drágábbak, és sok kerttulajdonos a hagyományos módszereket továbbra is megbízhatóbbnak tartja. A választás gyakran nem is annyira szakmai, mint inkább gyakorlati kérdés: ma már sok helyen komoly gondot jelent a kézi munkaerő hiánya, így sok gazda kénytelen olyan megoldásokat keresni, amelyekkel gyorsabban és kevesebb munkával elvégezhető a permetezés.

A szőlő esetében a tavaszi munkák szintén a metszéssel kezdődnek. A metszés módját elsősorban a fajta és az alkalmazott művelésmód határozza meg. Fontos, hogy a korábban kialakított metszési formát fenntartsuk, és a tőkét ne hagyjuk túlterhelni. A szőlő természeténél fogva kúszó növény, ezért metszés nélkül hamar rendezetlenné válna, és a termés mennyisége, illetve minősége is romlana. Metszéskor figyelni kell arra, hogy megfelelő számú rügy maradjon a tőkén, valamint eltávolítsuk az elöregedett vagy sérült vesszőket. A jól elvégzett metszés segít abban, hogy a tőke egyensúlyban maradjon, és elegendő energiát fordítson a termés kinevelésére.

A szőlő lemosó permetezése sok szempontból eltér a gyümölcsfákétól. Fontos megjegyezni, hogy a korábban említett bordói lé, amely az őszibaracknál a tafrina ellen hasznos, a szőlő esetében rügypattanás előtt nem ad valódi védelmet a peronoszpóra ellen. Ez a betegség ugyanis csak később, a tenyészidőszak során jelentkezik, így a korai réztartalmú kezelés ilyen szempontból nem hoz eredményt. Sokkal fontosabb szerepe van viszont a kéntartalmú készítményeknek, amelyek a lisztharmat elleni védekezés első lépései lehetnek.

A szőlő tavaszi lemosó permetezésénél érdemes olajos hatóanyagokat is alkalmazni. Az olajos készítmények segítenek a kártevők telelő alakjainak gyérítésében, különösen az amerikai szőlőkabóca tojásainak számát csökkenthetik. Ez azért is kiemelten fontos, mert az amerikai szőlőkabóca terjeszti azt a fitoplazmás betegséget, amely a szőlő sárgaságát okozza, és az utóbbi években egyre több ültetvényben jelent meg. Bár a lemosó permetezés önmagában nem oldja meg teljesen a problémát, a kabóca tojásainak gyérítése már a szezon elején csökkentheti a későbbi fertőzés veszélyét.

A tavaszi metszés és a lemosó permetezés tehát nem csupán rutinszerű kerti munkák, hanem az egész éves termesztés alapját jelentik. Aki ilyenkor időt szán a fák és a szőlőtőkék átgondolt metszésére, valamint a megfelelő növényvédelmi kezelésekre, az sok későbbi problémát előzhet meg. A gondosan elvégzett tavaszi munkák eredménye pedig ősszel válik igazán láthatóvá, amikor a kertben és a szőlőben is egészségesebb növények és szebb termés fogadja a gazdát.

Varga István,az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás:karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tavaszi-munkalatok-gyumolcstermesztes-2026-03-11?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&utm_campaign=k%C3%A1rp%C3%A1tinfo%20port%C3%A1l

Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

A sziklakert nemcsak látványos, hanem – megfelelő kialakítás mellett – kifejezetten hálás kerttípus. Bár a benne nevelt növények többsége igénytelennek számít, néhány alapvető gondozási szabály betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú éveken át egészségesek és dúsan virágzók maradjanak. Az alábbiakban az öntözéssel, táp­anyag-utánpótlással, metszéssel és a téli védelemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük, valamint bemutatunk néhány bevált növényfajt.

Öntözés – a kevesebb gyakran több

A sziklakerti növények döntő többsége szárazságtűrő, ezért az egyik leggyakoribb hiba a túl­öntözés. A telepítést követő első évben rendszeres vízellátásra van szükség ahhoz, hogy a növények megfelelően begyökeresedjenek. Ebben az időszakban száraz időben hetente 1-2 alkalommal öntözzünk, mindig alaposan, hogy a víz a mélyebb rétegekbe is lejusson. A későbbi években már elegendő a ritkább öntözés.

A gyakori, kis mennyiségű vízadagolás sekély gyökérzetet eredményez, ami csökkenti a növények ellenálló képességét. Tavasszal és ősszel a természetes csapadék rendszerint fedezi a vízigényt, nyáron pedig az időjárásnak megfelelően kell öntözni.

Tápanyag-utánpótlás – mértékkel

A sziklakerti növények nem igényelnek intenzív táp­anyag-utánpótlást. A túl sok műtrágya felnyurgulást, gyenge szöveteket és csökkent virágzást okozhat. Tavasszal egyszer, a vegetáció indulásakor adhatunk kis mennyiségű, lassan lebomló hatású műtrágyát vagy érett komposztot, ennél többre általában nincs szükség.

Fontos szem előtt tartani, hogy a sziklakert természetes hatását a mérsékelt növekedés és a tömött, párnás forma adja. A túlzott tápanyagellátás ezt a természetes megjelenést rontja.

Metszés és formázás

A legtöbb sziklakerti növény nem igényel rendszeres metszést. A virágzás után azonban érdemes eltávolítani az elnyílt virágfejeket, ami nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a növény vitalitását is javítja. Így a növény energiát takarít meg, és erősebb hajtásokat fejleszt.

Az idősebb, túlzottan szétterülő párnás növényeket – például egyes varjúháj- vagy kakukkfűfajokat – a nyár végén vagy kora ősszel enyhén visszavághatjuk. Ez segít megőrizni a tömör formát, és megelőzi a középső részek felkopaszodását.

Téli védelem – a víz nagyobb ellenség, mint a fagy

A sziklakerti növények többsége jól tűri a téli hideget, de a nedvességre kifejezetten érzékenyek. A téli pangó víz sokkal nagyobb kárt okozhat, mint maga a fagy. Éppen ezért a jó vízelvezetés télen is kulcsfontosságú.

A kövek természetes hőszigetelőként működnek, de egyes mediterrán eredetű fajok – különösen csapadékos teleken – takarást igényelhetnek. Fenyőágakkal vagy laza lombtakarással védhetjük ezeket, ügyelve arra, hogy a takarás ne zárja el teljesen a levegőt. Tavasszal a védőréteget időben el kell távolítani.

Ajánlott sziklakerti növények kezdőknek

Varjúhájfajok (Sedum). Rendkívül ellenálló, változatos megjelenésű növények. Jól tűrik a szárazságot és a tűző napot. A Sedum acre sárga, a Sedum album fehér, míg a Sedum spurium rózsaszín virágaival díszít.

Cserjés habszegfű (Gypsophila repens). Alacsony növekedésű, finom virágú növény, amely nyár elején fehér vagy rózsaszín virágfelhővel borítja be a köveket.

Pázsitszegfű (Armeria maritima). Pázsitszerű leveleivel és gömb alakú virágfejeivel egész nyáron díszít, rendkívül strapabíró faj.

Kakukkfűfajok (Thymus). Illatos, alacsony növésű növények, amelyek nemcsak dekoratívak, hanem hasznosak is. Jó talajtakarók, és kedvelik a napos fekvést.

Kőtörőfűfajok (Saxifraga). Tavaszi virágzásukkal a sziklakert korai díszei. Különösen az Arendsii hibridek népszerűek változatos színeik miatt.

A sziklakert kialakítása és fenntartása hosszú távú befektetés, amely türelmet és tudatos gondozást igényel. A megfelelő öntözési rend, a visszafogott tápanyag-utánpótlás és a helyes téli védelem betartásával azonban olyan kerti részlet alakítható ki, amely évtizedeken át örömet szerez, miközben természetközeli szépségével díszíti környezetünket.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/01/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-2

Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,
Pufferolástól ültetésig, a kókuszroston történő hajtatás előkészületei

Az előző cikkünkben igyekeztünk egy kis támaszpontot nyújtani azoknak a fólia alatti hajtatással foglalkozó termelőknek, akik valamilyen formában kiutat keresnek azokra a problémákra, amelyek megnehezítik egyes kultúrák talajon történő termesztését, és bemutattuk, hogy miként lehet egyfajta gyökérrögzítő közeget (kókuszrostot) megfelelően előkészíteni (pufferolni, mosatni) a növény számára ideális gyökérközeggé. De mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ahhoz, hogy a termesztési időszakunk folyamán folyamatosan fent tudjuk tartani a növényünk számára ideális gyökérközeget, több tényezőt is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy sikeres legyen a termesztés. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket és szempontokat szeretnénk most áttekinteni.

Ha a termelő talaj nélküli hajtatásra szánja el magát, akkor tudnia kell, hogy nem 1-2 évre, hanem akár 10-15 évre is előre tervez. Ezért fontos, hogy megfelelően felkészüljön és elsajátítsa ezt a nem minden napi termesztési technológiát. A kókuszroston történő termesztés során a fóliaházunk talaját el kell szigetelni a termesztő közegünket tartó edényektől. De mielőtt ezt az elszigetelést megtesszük érdemes a talajunkat fellazítani, majd a kijelölt sorok alatt „drenázs” csöveket lefektetni, amelyek a felesleges elfolyó (drén) víz elvezetésére szolgálnak. Ezt követően elegyengetjük, majd lehengereljük a talajt, hogy minél egyenletesebb talajfelszínt kapjunk. Erre azért van szükség, hogy a kialakított sorokban az edények minél egyenesebb felületen feküdhessenek.

A talaj lezárása

A fóliaházunk talajának lezárására (izolálására) a legalkalmasabbak a fekete vagy fehér színű agroszövetek, amelyek sok éven keresztül is (8-10 év) megőrzik szilárdságukat. Ha korai (fűtött) termesztésben gondolkodunk, akkor a fehér színű agroszövetet érdemesebb választani, mivel a februári-márciusi kiültetéskor még a fényviszonyok nem a legoptimálisabbak, és a fehér szövet a feketével ellentétben nem elnyeli, hanem valamilyen formában visszatükrözi azt. Így a növényeink ezt a plusz fényt is hasznosítani tudják.

A gyökérközegek tartására alkalmas edények

A gyökérközegek tartására alkalmas edények számtalan formában kaphatóak és beszerezhetőek. Különböző típusú és minőségű vödrök, polietilén konténerek, különböző méretben kapható virág- és balkonládák. De erre a célra tökéletesen megfelelnek azok a citromos vagy mandarinos műanyag ládák is, amelyek jóval olcsóbban beszerezhetőek, mint az imént felsoroltak. Ezeket a ládákat csupán ki kell bélelni nejlon zacskókkal és máris betöltik azt a funkciót, amit a nála drágább műanyag edények. Bármelyik típusú ültető edényt is választjuk, mindegyik esetben fontos, hogy az űrtartalma legalább 10 l legyen, és elkerülhetetlen a megfelelő mennyiségű drénelvezető lyukak (6-10) kialakítása az edények alján.

A sorok kialakítása korai uborka esetében

Ennél a termesztési technológiánál, korai, fűtött uborkahajtatás esetében a leggazdaságosabb az egysoros „V-elrendezés”. Ahol egy 10 m széles fóliasátorban 0,3 m széles ültető edényekből 4 sort alakítunk ki, edényenként 2 tővel számolva megkapjuk a 2,6 tő/m2 tenyészterületet, ami korai konzervuborka hajtatás esetében ideálisnak mondható.

Mivel ennél a termesztési technológiánál egy kisméretű gyökérközegről beszélünk (amely nagyon hamar le tud hűlni), nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a lehető legjobb mértékben szabályozható legyen a gyökérközegünk hőmérséklete. Ezért ennek érdekében a négy sor kialakításánál a ládák vagy vödrök alatt mindenképpen fontos elhelyeznünk valamilyen szigetelést, pl. hungarocell táblákat. A hungarocell táblák felett és az edények alatt egy szál fűtéscsövet helyezünk el, hogy a gyökérzet alulról ne fázzon. A szigetelésen elhelyezkedő fűtéscső a hőt csak felfelé a gyökerek irányába tudja leadni. Ahhoz, hogy az ültető edényünk a fűtéscsövön ne billegjen, a hungarocell tábla két szélén hosszanti irányba fa léceket helyezünk el, melyet a cikkhez csatolt fotó jól szemléltet. Ezt követően a drénnyílásokkal ellátott edényeket (vödröket, ládákat) a soroknak megfelelően hosszanti irányban a léceken végigrakjuk, és feltöltjük őket az ültetendő közeggel.

Az edények feltöltése

Mielőtt megkezdenénk az edények feltöltését a közeggel, fontos, hogy edényeinket megfelelően előkészítsük a termesztési időszakra. Használt vödrök vagy ládák esetén elengedhetetlen az edények fertőtlenítése. Ezt „hipós” oldatban is elvégezhetjük. Az edényeket teljesen merítsük el az oldatban legalább fél órára. Ezt követően tiszta vízzel mossuk le a teljes felületüket.
Vödrös vagy ládás termesztés esetén az edények aljára 3 cm vastagságban perlitet helyezünk, a jobb drénvíz-elvezetés miatt. Majd erre helyezzük a kókuszrost közeget. Egy termesztendő növényre legalább 3-4 l közeget számoljunk. Ha hosszúkultúrás termesztésbe gondolkodunk, vagy legalább két szezonon keresztül szeretnénk termeszteni a közegben, akkor érdemes némi perlitet a kókuszrosthoz is keverni, mert így egy még lazább, még levegősebb, nehezen összetömörödő termesztő közeget kapunk.
Ha az edényeket feltöltöttük a közeggel, akkor ültetés előtt 2-3 nappal belocsoljuk tiszta vízzel. A termesztő ládák alatt néhány helyen tálcákat rakunk szét, hogy a későbbiek folyamán folyamatosan figyelni és mérni tudjuk a drénvizet. Ha a közegünk a fűtés beindítását követően eléri az állandó 20 C°-ot, akkor megtörténhet az ültetés.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-futott-folias-termesztes-zoldsegtermesztes-2026-02-25

Miért telelnek át könnyebben a kártevők a fóliasátorban?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Miért telelnek át könnyebben a kártevők a fóliasátorban?

A termesztési környezet mikroklímája alapvetően meghatározza a kártevők téli túlélési esélyeit. Az előző írásunkban (A rovarok áttelelési stratégiái – Kárpátalja, 1296. szám) tárgyalt hőmérsékleti küszöbértékek a gyakorlatban jelentősen módosulnak attól függően, hogy szabadföldön vagy védett termesztésben (fóliasátor alatt) gazdálkodunk.

A fóliasátor mikro­klímájának alakulása a téli időszakban

A fóliaház téli mikroklímája eltér a szabadföldi viszonyoktól, és ez nem csupán a hőmérséklet-különbségekben nyilvánul meg.

Egy nem fűtött fóliasátorban derült, napos téli napokon – amikor a külső léghőmérséklet -5–8 °C között alakul – a talajfelszín hőmérséklete délben akár a +10–18 °C-ot is elérheti. Ez a 15–20 °C-os hőmérséklet-különbség az üvegházhatás következménye. A jelenség különösen a talaj felső 5–10 cm-es rétegében szembetűnő, vagyis éppen ott, ahol a kártevő lárvák, bábok és imágók túlnyomó többsége megtelepszik.

Ahogy mélyebbre hatolunk a talajba a fóliasátor alatt, úgy csökken a hőmérséklet. A kár­tevők alkalmazkodnak ehhez, s a talaj felső 5–15 cm-es rétegében telelnek át, ahol a hőmérséklet kedvezőbb.

Fagyos éjszakákon a kép lényegesen árnyaltabb. A fólia alatt a hősugárzás visszaverődése miatt a lehűlés sebessége mindössze 30–40%-a a szabadföldi értéknek. Amikor a külső hőmérséklet -15–17 °C között alakul, a fólia alatti talajfelszín „csak” -3–5 °C-ra hűl. Ez az eltérés életmentő lehet számos kártevő számára, hiszen a kritikus pusztulási küszöb -6–8 °C között húzódik. Itt jegyezném meg, hogy a nagyobb létesítményekben, az akár 2–5 hajós fóliasátrak esetében a belső részeken fagymentes körülmények is lehetnek.

A fagyás gyakorisága és időtartama szintén kritikus tényező. Szabadföldön egy hideg éjszaka során a talajfelszín 8–10 órán át is fagypont alatt maradhat, míg fóliasátorban ez az időtartam ritkán haladja meg a 4–6 órát. Ez jelentősen csökkenti a fagyhatást, és javítja a kártevők túlélési esélyeit.

A relatív páratartalom télen a fóliasátorban általában 70–85% között mozog, szemben a szabadföldi 50–65%-os értékekkel. Ez a magas páratartalom minimalizálja a kiszáradási stresszt az áttelelő egyedek számára. Például az üvegházi molytetű kifejezetten érzékeny az alacsony páratartalomra.

A szélhatás teljes hiánya szintén előnyös a kártevők számára. Szabadföldön a téli szél jelentősen növeli a hőveszteséget, tovább csökkentve az áttelelés esélyét.

A kártevők búvóhelyei a fóliasátorban. A szerkezeti elemek mikro­klímája

A fémívek vagy fa tartóoszlopok tövében, ahol a talaj és a szerkezet találkozik, különösen kedvező körülmények alakulnak ki, elsősorban a déli oldalon. A jelenség magyarázata, hogy a szerkezet a nappali felmelegedés során hőt akkumulál, majd lassan leadja éjszaka – ezért is találkozhatunk a téli időszakban kártevőkkel, bábokkal e helyeken.

A nejlon illesztései és a tűrések szintén kritikus búvóhelyek. Főként a tripszek számára ideális telelési helyek ezek.

A nejlon és a talaj találkozási pontja, ahol a fólia a talajhoz van rögzítve, úgyszintén kitűnő búvóhely. Itt a hőmérséklet kedvezőbb, és a páratartalom is magasabb, ezért is húzódnak leginkább ide a kártevőink; különösen igaz ez a csigára.

Szintén fontos tényező a növénymaradványok problémája, s nemcsak a kártevők, de – legalább ennyire – a kórokozók szempontjából is. Egy 1-2 cm vastag növényi mulcsréteg alatt a kártevők túlélési esélyei jobbak. Ezért is fontos, hogy a szezon végi nagytakarítást a lehető legalaposabban hajtsuk végre, s ne maradjanak bent növényi részek, talajtakaró fóliák, kertészeti eszközök (csepegtetőcső, nejlondarabok stb.). S ha lehet, úgy teleltessük át a fóliasátrunkat, hogy a talajlazítást elvégeztük – ezzel is fokozzuk a téli hideghatás hatékonyságát.

Összefoglalva, a fóliasátrakban a kártevőknek sokkal enyhébb időjárási körülményekkel kell szembenézniük. Ezért is fontos, hogy ha lehetőségünk van rá, a fagyos napokon tartsuk nyitva a sátrat, és növeljük a fagyhatást, elősegítve ezzel a kártevők gyérülését. Ezenkívül a rengeteg búvóhely miatt rendszeres fertőtlenítésre és a megfelelő talajmunkára is szükség van a kártevők kordában tartásához. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/22/miert-telelnek-konnyebben-kartevok-foliasatorban

Kézben oltás a gyakorlatban

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,
Kézben oltás a gyakorlatban

A tél vége és a kora tavasz továbbra is a szőlő szaporításának meghatározó időszaka. A metszéssel egy időben kerül sor az oltási munkák előkészítésére is, amelynek sikeressége nagymértékben a vesszők szakszerű kezelésén múlik. A korábban begyűjtött és hűvös, párás környezetben tárolt alany- és nemesvesszők ilyenkor kerülnek feldolgozásra, ezért különösen fontos, hogy a gyakorlati kivitelezés minden lépése tudatosan, pontosan történjen.

A munkafolyamat az alanyvesszők előkészítésével kezdődik. A vad alanyokon található világos rügyek eltávolítása elengedhetetlen, mivel ezek a hajtatás során kihajtva konkurenciát jelentenének a nemesrész számára. A rügyek eltávolítását éles eszközzel, lehetőleg minél kisebb sebzéssel kell elvégezni. Nagyobb szaporítóüzemekben a művelet gépesített, kisebb gazdaságokban egyszerűbb mechanikai megoldások gyorsíthatják a munkát, míg kis tételszám esetén a kézi kivitelezés is megfelelő. A friss sebfelületek miatt célszerű a vakítást közvetlenül az oltást megelőző napokban elvégezni. Az oltás előtt az alanyvesszők vízháztartását rendezni szükséges, ezért 24–48 órás, 15–18 °C-os vízben történő áztatás javasolt. A vízszint az alsó harmadot érje, a vizet pedig rendszeresen cserélni kell az oxigénellátás biztosítása érdekében.

A nemesvesszők előkészítése rendszerint gyorsabban kivitelezhető, ezért ezt célszerű közvetlenül az oltás ideje előtt elvégezni. Tárolásból kivéve a vesszőket meg kell tisztítani az esetleges homok- vagy egyéb szennyeződésektől, mivel ezek az oltókés élét rövid idő alatt károsíthatják. A nemes részt egy rügyet tartalmazó oltócsapokra vágjuk, ügyelve a metszlap simaságára és a kiszáradás elkerülésére. A feldarabolt oltócsapokat célszerű nedves közegben, felhasználásig takartan tartani, például egy nedves rongyban.

A kézben végzett oltás továbbra is a legnagyobb precizitást igénylő módszer. Bár jelentős kézimunka-igénnyel jár, és csak gyakorlott szakember képes magas napi teljesítményre, a megfelelően kivitelezett kézi párosítás biztosítja a legkedvezőbb eredési arányt. Különösen indokolt ez a technika akkor, amikor értékes vagy korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló fajták szaporítása a cél. A gyakorlatban leginkább az angolnyelves párosítás terjedt el, amely során az alany és a nemes azonos szögben metszett felületeire egy-egy bemetszés kerül, így az illesztéskor stabil kapcsolat és nagy kambiumérintkezési felület alakul ki. A pontos illeszkedés döntően befolyásolja az összeforradás minőségét.

A technológiai fejlődés következtében a gépi oltás mára meghatározóvá vált a nagyobb szaporítóanyag-előállító üzemekben. A kézi működtetésű oltógépek egyetlen mozdulattal alakítják ki az illeszkedő vágásfelületeket, ezáltal gyorsítják a munkát és egyenletesebb metszlapot biztosítanak. A pontos pozicionálás itt is alapfeltétel, mivel a ferde vagy excentrikus vágás rontja az eredést. A korszerű asztali oltógépek elektromos meghajtással, részben vagy teljesen automatizált rendszerben működnek, egyes típusok a kötözést is elvégzik. Ezek alkalmazása nagy teljesítményt tesz lehetővé, ugyanakkor a vesszők átmérőjére és minőségére szigorúbb követelményeket támaszt, jellemzően 8–10 milliméter közötti mérettartományban biztosítanak optimális működést.Az oltási felületek védelme minden módszer esetében alapvető fontosságú. Az illesztést követően a sebfelületeket mielőbb zárni kell, kötözőanyaggal vagy paraffinozással. A paraffin alkalmazása ma is korszerű megoldás, mivel gyors és egyenletes bevonatot képez, csökkentve a kiszáradás és a fertőzés kockázatát. A 65–75 °C hőmérsékletű paraffinba történő rövid, néhány másodperces bemártás elegendő a megfelelő védelem kialakításához, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a hőhatás ne károsítsa a szöveteket.

A lezárt oltványokat hajtató ládákba helyezzük, ahol nedves, de levegős közegben várják a kalluszképződés megindulását. A finom szemcséjű fűrészpor vagy más steril, jó víztartó képességű anyag megfelelő környezetet biztosít. A ládák feltöltése után alapos beöntözés szükséges, majd hűvös helyen történő tárolás következik a hajtatás indításáig. A hőmérsékleti és páraviszonyok pontos beállítása döntően befolyásolja az összeforradás minőségét, ezért ezek meghatározása külön szakmai megfontolást igényel. A kézben oltás gyakorlati kivitelezése most is a szőlőszaporítás egyik legfontosabb szakmai művelete. A korszerű eszközök és technológiák alkalmazása mellett továbbra is a precíz előkészítés, a metszlapok pontossága és a megfelelő utókezelés határozza meg az oltványok minőségét és a sikeres eredést. A megfelelő minőségű és mennyiségű oltványok pedig a sikeres telepítés zálogát képezik.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-szolotermesztes-szolo-oltasa-2026-02-17

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,,,
A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

A vöröshagyma ter­mesztése vidékünkön régóta ismert tevékenység. Az elmúlt években egyre többen próbálkoztak – a konyhakerti termesztés mellett – szabadföldi termesztésével kisebb-nagyobb területeken. Ez a sokoldalúan felhasználható növény szinte minden háztartásban szerepet kap a mindennapi étkezésben. A jó terméseredmények eléréséhez elengedhetetlen a termesztéstechnológia ismerete. Alábbi írásunkban a vöröshagyma ter­mesztésének legfontosabb lépéseit ismertetjük.

A hagyma környezeti igényei

Hőigény. A vöröshagyma a hidegtűrő növények közé tartozik. A növekedés időszakában a hőmérsékleti igénye 19 °C. A csírázás 4-5 °C-on indul meg, míg a tömeggyarapodás 10–15 °C-ot igényel. Fagytűrő képessége nagyon jó, a kikelt csíranövények mínusz 6 °C-os hideget is elviselnek károsodás nélkül. A jól begyökeresedett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás) a mínusz 20 °C-os fagyot is kibírják, és jól áttelelnek. Viszont a fejletlenül áttelelő vetések növényei (szikleveles, egy lombleveles állapot) teljesen elpusztulnak kemény teleken.

Vízigény. A hagyma mérsékelt vízigényű növény. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért a tenyészidő alatt gondoskodni kell a folyamatos vízellátásról. Amennyiben a vízellátás akadozik, a hagyma növekedésének többszöri újrakezdése miatt megnyúlt, repedezett buroklevelű lesz, és a nyak nyitott marad. A vöröshagyma az öntözést meghálálja, magról vetve csak öntözés mellett termeszthető, de a dughagymáról ültetett vöröshagyma öntözés nélkül is elfogadható termést ad.

Talaj- és tápanyagigény. A magról vetett vöröshagyma csak jó szerkezetű, cserepesedésre nem hajlamos talajon kel ki biztonságosan. Fontos, hogy a talajban lévő kórokozók és kár­tevők miatt a hagyma ugyanarra a területre 4-5 évnél tovább ne kerüljön vissza. Mérsékelten táp­anyagigényes növény, viszont fontos a különböző tápelemek egyidejű jelenléte a hagyma fejlődése során. A jó nitrogénellátás elősegíti a tömeggyarapodást, de a nitrogén túladagolása késlelteti az érést, rontja a tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti az érést, javítja a száraz buroklevelek minőségét. A kálium a tárolhatóságot javítja.

A vöröshagyma egyéves termesztése magról

Talaj-előkészítés. Az egyéves vöröshagymát magról szaporítjuk, állandó helyre vetéssel. A talaj-előkészítés során oda kell figyelnünk arra, hogy biztosítsuk a lassan csírázó, apró magvak egyenletes kelését. A talajművelés az őszi szántással kezdődik, amelyet megművelünk tárcsával vagy boronával. A tavaszi magágy előkészítése során csak a talaj felső rétegét (3–5 cm) műveljük meg. A vöröshagymát frissen trágyázott területre ne vessük, mert elősegíti a növényi betegségek megjelenését, rontja a tárolhatóságot.

Vetés. A vöröshagymánál törekedjünk a minél korábbi vetésre, ami általában március első felében végezhető el. A vetés mélysége 2-3 cm-nél ne legyen nagyobb. A hagymát legtöbbször ágyásos rendszerben termesztik. A sortávolság 20–30 cm között van. A folyóméterenként elvetett magvak száma kb. 40-50 db. Vetés után nagyon fontos gyomirtást végezni, erre a célra például a pendimetalin hatóanyagú (pl. Stomp) készítmények valamelyikét használhatjuk.

Ápolási munkák. Az ápolási munkáknál figyelembe kell venni, hogy a körülbelül egy hónapig tartó szikleveles állapot (úgynevezett kaszastádium) alatt a vöröshagyma rendkívül érzékeny. Nem alakult még ki a levelén a védelmet nyújtó viaszréteg, gyenge a gyökérzete, ezért a talajmozgatást és a vegyszeres kezelést nem tűri. Az öntözés és eső után a viaszréteg a leveleken elvékonyodik, ebből adódóan nő az érzékenység a vegyszeres kezelésre.

A hagyma legfontosabb ápolási munkái a talajápolás, az öntözés, a gyomirtás és a növényvédelem.

Az egyéves vöröshagyma termesztése csak öntözéssel lesz eredményes. A megfelelő termésmennyiség elérése érdekében az öntözés során az alábbi szempontokat igyekezzünk figyelembe venni:

  • a kelesztő öntözés általában szükségtelen a korai vetés miatt;
  • májusig többnyire elegendő a talaj vízkészlete a növény számára;
  • júniustól – az időjárástól függően – kéthetente kb. 30 mm-es vízadaggal öntözzük a vöröshagymát;
  • a várható betakarítás előtt kb. 4 héttel be kell fejezni az öntözést.

Betakarítás. A betakarítás akkor kezdhető el, ha az érés jelei (a lomb megdől, a nyak záródik) mutatkoznak. Általában a kétmenetes betakarítás a jellemző. Ilyenkor a földből való kiemelés után – időjárástól függően – 5–7 napig a táblán hagyjuk, utóérleljük a rendre rakott hagymát. Majd felszedjük és a tárolóba visszük.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/15/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-1

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Az Egán Ede gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően nagyon sok zöldségtermesztő gazdatársam korszerűsítette a fóliasátrait, s tért át a korai fűtött zöldséghajtatásra. Azonban a palántanevelés ezáltal a téli időszakra tolódik, amikor mind a nappal hossza, mind a napfény ereje kevés a sikeres palántaneveléshez. A szép, zömök palánták kineveléséhez, a palántanevelés hosszának lerövidítéséhez ilyenkor elengedhetetlen a mesterséges pótmegvilágosítás. De ennek szakszerű és gazdaságos kivitelezéséhez bizony már előzetes tervezés szükséges.

Főbb elméleti tudnivalók

A világítótestek fénykibocsátását lumenekben (lm) mérik, adják meg a gyártók. Ez tulajdonképpen azzal az energiával arányos, amit a fényforrás (a növények számára is hasznosítható) a látható fény formájában másodpercenként kisugároz. Egyes szakirodalomban ezt a fényteljesítményt wattokban (W) is kifejezik. Azonban ez a teljesítmény nem az, ami az izzókörtéken, fel van tüntetve. A 100 W-os izzókörtének a fogyasztása 100 W, és nem a fénykibocsátása.

Amenyiben a világítótesten nincs feltüntetve lumenekben a fénykibocsátása, akkor a fogyasztási adataik alapján az alábbi táblázat szerint számolhatjuk ki a fogyasztási teljesítménye alapján:

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Például: egy 100 W-os izzólámpa fénykibocsátása 100 W x (10-15) lm/W = 1.000-1.500 lm;
egy 400 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása: 400 W x 125 lm/W = 50.000 lm.

Igen ám, de a növények fényigényét a megvilágítás mértékegységével, lux-okkal szokták jellemezni. 1 lux az a megvilágítás, amit 1 lumen kibocsátású lámpa 1m2 (1m x 1m) területen tud biztosítani 1m távolságból. Tehát, ha elképzelünk egy kis piramist, aminek az alapja 1m x 1m, s 1m a magassága is akkor a piramis csúcsába helyezett 1lumen fénykibocsátású lámpa a piramis alján 1lux megvilágítást biztosít.

A megvilágítás mértéke a fényforrás fénykibocsátásával egyenes arányban nől, míg a képzeletbeli piramis méreteinek négyzetével csökken. Vegyünk például egy 100 W-os izzólámpát. Ennek a fénykibocsátása kb. 1.200 lm (mint már fentebb kiszámoltuk). Ez az izzólámpa a képzeletbeli 1m-es piramisunk alapján:

1.200 lm/(1m x 1m) = 1.200 lux megvilágítást biztosít. Ha képzeletbeli piramisunk méretét 2 m-rre növeljük, akkor 1.200 lm/(2m x 2m) = 300 lux megvilágítást kapunk mindössze. Ez a megvilágítás az emberi szem számára ugyan elegendő a látáshoz, olvasáshoz, de a növények fejlődéséhez nem!

Hasonló számításokat végezhetünk a más típusú világítótestek esetében is, s kiszámolhatjuk, hogy mekkora távolságra kell helyezni a növényektől, hogy biztosítani tudjuk a kívánt megvilágítást.

Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben
Pótmegvilágítás a korai palántanevelésben

Gyakorlati számítások

Például, az asszimilációs pótmegvilágításhoz minimum 6000-8000 lux szükséges, hogy ki tudjuk egészíteni a téli fényszegény időszakban mérhető 3000-4000 lux természetes megvilágítást a növények számára szükséges 10.000-12.000 luxra. Természetesen ez az érték azokra a palántanevelő létesítményekre igaz, ahol a növények megkapják a természetes napfényt is. A zárt térben történő palántanevelésnél, amikor a naptól kapott természetes fény elhanyagolható, ezt az értéket meg kell emelnünk 10.000-12.000 lux-ra.

Kiszámoljuk, hogy a különböző típusu és teljesitményű fényforrásokkal hogyan tudnánk ezt biztosítani.

A 400 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása kb. 50000 lm.

A palántanevelő fóliasátorban használva ilyen lámpa 16 m2-en (4×4 méter területen) tud kb. 3000 lux pótmegvilágítást biztosítani, amennyiben fel tudjuk helyezni 4 m magasságba a palántáktól számítva.

Zárt helyiségben szükséges 12.000 lux megvilágítást 2 m x 2 m területen tudjuk velük biztosítani, 2 méteres távolságból.

A 400 W-os nátriumgőz lámpákat csak a modern, nagyon magas fóliaházakban lehet alkalmazni, ahol biztosítható a nővényektől mért 4 m-es távolság (magasság), viszont a zárt helyiségekben a 2 m-es távolságot könnyedén biztosíthatjuk, amennyiben a palántákat a padlóra helyezzük, míg a lámpákat a plafonra szereljük fel.

A 150 W-os nátriumgőz lámpa fénykibocsátása kb. 16000 lumen.

A palántanevelő fóliasátorban használva 2,3 m távolságból egy 2,3 x 2,3 m-es területen tudjuk biztosítani a kiegészítő megvilágítást kb. 3000 lux értékben.

A zárt helyiségben szükséges 10.000 lux megvilágítást kb. 1,3 m x 1,3 m területen tudjuk velük biztosítani 1,3 m távolságból. Ezeket a lámpákat oda ajánljuk, ahol palántanevelő asztalokon folyik a palántanevelés.

A fénydiódás lámpákról

Az elmúlt néhány évben rohamos fejlődésnek indult a fénydiódás világító testek felhasználása. Sajnos, a reklámokkal ellentétben, ezek hatásfoka a valóságban nem olyan túl magas, az 1 W teljesítményre számított fénykibocsátása valahol a fénycsövek és a nátriumgőz lámpák között van, a gyártótól függően 60-80 lum/W. A szakemberek azonban mégis nagy fantáziát látnak benne, ugyanis a különböző színű fénykibocsátó diódák kombinálásával nagyon pontosan szabályozni tudják a megvilágítás spektrumát, azaz pont olyan színű fénnyel lehet megvilágítani a palántákat, amilyenre éppen szükségük van a leggyorsabb fejlődéshez. Ezen kívül, a fényt szinte csak egy irányba bocsátja ki, ami a közvilágításban sokszor zavaró, de a palántanevelésben kifejezetten áldásos. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség reflektorokra, (fényvisszaverő búrákra), hogy a palántákra irányítsuk a fénysugarakat. Így, kísérleti körülmények között 1 grammnyi növényi tömeg előállításához jóval kevesebb elektromos áram kellett, mint a nátriumgőzös lámpák használatával.

Mikor éri meg?

Mint korábban utaltunk rá, a pótmegvilágítás alkalmazására a palántanevelésben igazából a korai, fűtött hajtatás számára nevelt palánták esetében indokolt. Először is azért, hogy a palánták megkapják azt a minimális fényerősséget (megvilágítást), amely a normális fejlődésükhöz szükséges. Másodszor azért, hogy lerövidítsük a palántanevelés hosszát, és ezzel együtt csökkentsük annak költségét.

A gazdasági szempontok mérlegeléséhez elvégeztem egy kalkulációt a paradicsom- és az uborkapalánta-nevelés esetére. Mindkét növénynél március 1-i kiültetéssel, 10-es poharakban nevelt 4000 db. palántával számoltam, amely 3 db. „standard” 10 x 40 m-es fóliasátor beültetéséhez szükséges. A pótmegvilágítás hossza napi 15 óra, kivéve az alapesetet, amikor csak természetes fényt kapnak a növények. A kapott eredményeket a jobb áttekinthetőség érdekében táblázatba foglaltam. A pótmegvilágításhoz az úgynevezett nátriumgőz HPS lámpák műszaki adatait vettem figyelembe.

Paradicsompalánta pótmegvilágítása

Paradicsompalánta pótmegvilágítása
Paradicsompalánta pótmegvilágítása

Uborka palánta pótmegvilágítása

Uborka palánta pótmegvilágítása
Uborka palánta pótmegvilágítása

A fenti táblázatok adataiból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy – a háztartási vezetékek terhelhetőségét is figyelembe véve – a fenti esetekben egy kb. 4 kW összteljesítményű pótmegvilágítás kiépítése lenne ideális. Ebben az esetben mintegy 10.000 lux pótmegvilágítást tudunk biztosítani, amelynek a segítségével a paradicsom palántanevelésének a hosszát 10 hétről mintegy 5 hétre le lehet csökkenteni, az uborka palántanevelésének hosszát pedig a 6-8 hétről mintegy 2,5-3 hétre. Az uborkapalánták esetében ehhez mintegy 800 kWh elektromos használódik fel, míg a paradicsompalánták esetében pedig 1500kWh-nyi. Ennek költsége bőven megtérülhet a fűtési költségen történő megtakarításból.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-palantaneveles-potmegvilagitas-2026-02-12