Az édesburgonya (batáta) palántanevelése

Varga Gabriella batáta,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya (batáta) palántanevelése

Az édesburgonya termesztésének egyik sajátossága, hogy (eltérően a legtöbb zöldségnövénytől) nem magról, hanem hajtáspalántákról szaporítható. Ezeket a hajtásokat „anyagumókból” neveljük, melyek tavasszal, kellő melegben és fényben bőségesen sarjadnak. A folyamat akár egy egyszerű ablakpárkányon, akár egy felszerelt palántanevelőben is elvégezhető.

Az édesburgonya termesztésének alapja az anyagumóról kinövő hajtás, amelyeket egy bizonyos hossz elérése után levágunk, meggyökereztetjük, majd kiültetjük. Ennek a szaporítási módnak az előnye, hogy az utódnövények teljesen megőrzik fajtabéli tulajdonságaikat. Az édesburgonya szaporításánál két típusú termelő szokott előfordulni. Vannak azok a kertészkedők, akik csak saját részre, néhány szál palántát szeretnének csupán előállítani, és vannak, akik termelői szinten, nagyobb mennyiségben nevelnének ki batáta szaporítóanyagot. Jelenlegi írásunkkal pedig ezt a két változatot szeretnénk ismertetni az olvasóink számára.Otthoni palántanevelés – néhány palánta az ablakban

Az anyagumók kiválasztása

Amennyiben valaki csak otthoni nevelésben (néhány szál palánta kinevelésében) gondolkodik, akkor elegendő egyetlen egészséges, sérülésmentes gumó. A batátagumó lehetőleg biogazdálkodásból vagy megbízható kertészettől származzon, mert a kereskedelmi forgalomban kapható édesburgonya legtöbbje csírásodásgátló szerrel kezelt, amely megakadályozza a hajtások kibújását.A hajtásnevelés módjai

A vizes módszernél a gumót egy pohárba vagy tálba helyezzük úgy, hogy az alsó harmada vízben álljon. Ha szükséges, akkor fogpiszkálókkal megtámaszthatjuk, hogy ne merüljön el teljesen. A poharat meleg, napfényes ablakpárkányra kell elhelyezni és a vizet lehetőleg hetes rendszerességgel cserélni.

A földes módszernél a gumót enyhén nedves, laza palántanevelő földbe félig ágyazzuk be, és szintén meleg, világos helyre helyezzük. Ennél a változatnál ügyelni kell arra, hogy a közeg ne száradjon ki teljesen, de ne is legyen túlzottan vizes.
Az édesburgonya hajtásainak neveléséhez 22–28 °C közötti hőmérséklet szükséges. A legtöbb lakásban ez teljesíthető, különösen egy déli vagy keleti tájolású ablaknál. Közvetlen napfény előnyös, de az erős, szárító meleg és a huzatos helyek kerülendőek.

A hajtások levágása és gyökereztetése

Négy-hat hét alatt a gumón 15-25 centiméteres hajtások fejlődnek. Ha ezek elérték a 15–20 centiméteres hosszt és legalább négy-öt levél van rajtuk, akkor éles késsel vágjuk le őket az alap közelében. A levágott hajtásokról el kell távolítani az alsó leveleket és az így kapott „hajtásbotokat” egy pohár langyos vízbe állítjuk, amelyeket ismét meleg, fényes helyre tesszük. Hét-tíz nap alatt gyökerek jelennek meg a hajtás nóduszaiból (levélnyeleiből), és akkorra a palánta készen áll az ültetésre.

Ültetés előtti edzetés

Mivel az otthon nevelt palánta védett, meleg környezethez szokott, a kiültetés előtt hozzá kell szoktatni a szabadtéri viszonyokhoz. Az edzés során napközben néhány órára árnyékos, szélvédett helyre visszük, majd napról napra hosszabb időre és több napfényre kell kivinni. Ez az öt-hét napos folyamat eredménye javítja majd a kiültetés utáni megmaradást.

Termelői palántanevelés – nagyobb mennyiség, kontrollált körülmények között

Az anyagumó-állomány kezelése

Nagyobb léptékű termelésnél az anyagumók gondos kiválasztása és tárolása önálló feladatot jelent. Az előző évi betakarításból a legszebb, fajtaazonos, egészséges gumókat elkülönítjük, és 10–15 °C-on, jó szellőzésű, sötét helyen tároljuk tél végéig. A fagytól és a tartósan 8 °C alatti hőmérséklettől óvni kell őket, mert a hideg hatására a gumók megfáznak és tönkremennek.

A palántanevelés megkezdése előtt az anyagumókat egyenként átvizsgáljuk. A penészes, rothadó vagy elszíneződött példányokat ki kell selejtezni. Egyes termelők a gumókat ültetés előtt enyhe gombaölő oldatban rövid ideig áztatják, majd szárítás után hajtásra helyezik.

A gumók hajtatása

A palántanevelőben az anyagumókat hosszabb ládákba vagy sorba rendezett edényekbe helyezzük, amelyeket fűthető szaporító asztalokra rakjuk. A közeg, amelybe a gumókat helyezzük, általában sterilizált palántaföld és homok keveréke, esetleg perlittel lazítva, amely egyszerre biztosítja a megfelelő vízmegtartást és jó levegőzöttséget. A gumókat egymás mellé fektetve helyezzük úgy, hogy azok félig benne legyenek a közegben és ne érjenek egymáshoz.

Az optimális hajtásnevelési hőmérséklet 24–28 °C, amelyet különböző fűtési megoldásokkal (elektromos szőnyegek, vegetációs fűtések, meleg vizes hőlégbefúvók stb.) kell biztosítani. Az optimális páratartalom 60–70% körüli, mert a túl száraz levegő lassítja a hajtásnövekedést, a túl magas páratartalom viszont penészes betegségekre hajlamosít.

Pótmegvilágítás

Amennyiben a palánta nevelése már a tél végi, kora tavaszi időszakban elkezdődik, amikor is még gyenge természetes fény mellett zajlik, olyankor a mesterséges megvilágítás fontos szerepet játszik. Napi 14-16 óra fényperiódus biztosítása ajánlott, amelyhez a LED-es növénylámpák (fitolámpák) megfelelnek. A megfelelő megvilágítás nemcsak a hajtásnövekedést gyorsítja, hanem a szár vastagságát és a lombozat fejlettségét is javítja, ami közvetlenül hat a kiültetés utáni befoganásra.

A hajtások szedése és gyökereztetése

Ebben az esetben is, amikor a hajtások már elérik a 15-25 centiméteres hosszt, megkezdődik a szedés. Éles késsel vagy metszőollóval vágjuk le őket az anyagumó felszínéhez minél közelebb, ezzel ösztönözve az újabb hajtások sorozatát. Egy gondosan kezelt anyagumó az egész palántanevelési idény alatt több fordulóban adhat hajtásokat.

A leszedett hajtásokat kisebb léptékben vizes gyökereztetéssel, nagyobb léptékben közvetlenül valamilyen közegbe (perlitbe, kókuszrostba vagy homokos tőzegkeverékbe) dugványozva gyökereztetjük. Az utóbbi módszer megkerüli az átültetési stresszt, és a palánta a szubsztrátumban egyszerre gyökerezik és akklimatizálódik.

Tápanyag-ellátás

A palántanevelés első heteiben a növény saját tartalékaiból él, így tápoldatozás nem szükséges. Az ezt követő időszakban viszont (különösen, ha a palánták már saját gyökérzettel rendelkeznek) kiegyensúlyozott összetételű folyékony tápoldattal segíthető az egyenletes fejlődés a kiültetésig.

Palántanevelés alatti növényvédelem

Nagyobb palántaállomány esetén a kórokozók és kártevők megelőzése kiemelt fontosságú. A steril közeg használata, az anyagumók és a szerszámok tisztántartása, a rendszeres szellőztetés, valamint a palánták folyamatos figyelemmel kísérése mind az egészséges állomány fenntartásához vezet. A palántanevelés alatt a leggyakoribb gondot a levéltetvek (melyek ellen ragadós színcsapdákkal védekezhetünk) és a fuzáriumos betegségek (szükség esetén Trihoderma gomba alkalmazása) jelentik, amelyek megfelelő higiéniai eljárásokkal nagyrészt megelőzhetőek.

A kiültetés időzítése

Minden esetben alapvető szabály, hogy az édesburgonyát csak akkor szabad kiültetni, ha a talaj már legalább 15–18 °C-ra melegedett, és az utolsó fagyok veszélye elmúlt. Vidékünkön ez általában május közepe és június eleje közé esik. A hideg talajba kerülő palánta nem fejlődik, gyökeresedése megáll, és fogékonnyá válik a talajban élő kórokozókkal szemben. Az édesburgonya palántanevelése (legyen szó egyetlen pohár vízbe állított gumóról vagy nagy mennyiségű palánta előállításáról) ugyanazon biológiai folyamaton alapul. Megfelelő melegre, elegendő fényre és néhány hét türelemre van szükség. Az otthoni kertész számára néhány egyszerű eszköz egy napfényes ablak is elegendő, míg egy termelő számára a kontrollált hőmérséklet, a mesterséges megvilágítás és a gondos növényegészségügyi figyelem biztosítja, hogy időben, megfelelő minőségű palántákkal indulhasson a termesztési szezonnak.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-batata-2026-04-28

A fás bazsarózsa ültetése és gondozása

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
A fás bazsarózsa ültetése és gondozása

A fás bazsarózsa (Paeo­nia suffruticosa) nem véletlenül viseli a virágok királynője címet. Lenyűgöző, hatalmas virágai és elegáns megjelenése miatt a díszkertek egyik legértékesebb növénye.

Nem hivalkodó, mégis azonnal magára vonzza a tekintetet hatalmas, selymes szirmú virágaival, amelyek tavasszal szinte beragyogják a kertet. Ez a különleges, fás szárú cserje nem csupán dísznövény, hanem egyfajta kertészeti örökség is: évről évre gazdagabban virágzik, miközben generációkon át elkísérheti gondos gazdáját.

Kínából származik, ahol évszázadok óta nagy becsben tartják, és ma már Európában is széles körben elterjedt számtalan szín- és formaváltozatban.

Ez a fás szárú, lombhullató cserje lassú növekedésű, de hosszú életű: megfelelő körülmények között akár 50–100 évig is díszítheti kertünket. Kifejlett állapotban elérheti az 1,5–2 méteres magasságot, széles, bokros formát nevel. Levelei szeldeltek, sötétzöldek, fonákjuk enyhén szürkés árnyalatú. Virágai a hajtások végén jelennek meg tavasszal, általában május elején, és akár 15–25 cm átmérőjűek is lehetnek. Színük a fehértől a rózsaszínen és piroson át egészen a sárgás árnyalatokig terjed. Lehetnek egyszerűek, félig teltek vagy telt virágúak, gyakran kellemes illattal.

Az ültetés a siker alapja

A fás bazsarózsa ültetésére legalkalmasabb időszak az ősz vagy a kora tavasz. Fontos, hogy már az elején megfelelő helyet válasszunk, mivel a növény mélyre hatoló gyökérzete miatt később nehezen viseli az átültetést.

A legideálisabb számára a napos vagy félárnyékos, szélvédett fekvés. A talaj legyen laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag és lehetőleg semleges kémhatású. Az ültetőgödröt legalább kétszer akkorára ássuk, mint a gyökérzet, és az alját töltsük fel komposzttal vagy érett trágyával.

A növényt úgy helyezzük el, hogy a szemzés helye 3–5 cm-rel a talajszint alá kerüljön. Több növény ültetése esetén hagyjunk legalább 1 méteres tőtávolságot, mivel idővel jelentősen megnőnek és terebélyesednek.

Gondozása egyszerű, de odafigyelést igényel

A fás bazsarózsa gondozása nem bonyolult, de néhány alapvető szabályt érdemes betartani. Vízigénye közepes: a fiatal növényeket rendszeresen öntözzük, később elegendő csak a száraz időszakokban. Fontos, hogy a pangó vizet kerüljük, mert a gyökerek rothadását okozhatja. A talaj nedvességének megőrzésére kiváló megoldás a mulcsozás.

Metszeni általában nem szükséges, elegendő az elhalt vagy sérült ágak eltávolítása. Virágzás után az elnyílt virágokat is levághatjuk, ezzel segítve a növény energiatakarékos fejlődését.

A bőséges virágzás érdekében tavasszal ajánlott szerves trágyával vagy komposzttal tápanyaghoz juttatni. A túlzott nitrogénbevitel kerülendő, mert a virágzás rovására a lombnövekedést serkenti.

A fiatal növények az első években érzékenyebbek lehetnek a fagyra, ezért tövüket érdemes takarással védeni. A nagy, nehéz virágok miatt szükség lehet növénytámasz alkalmazására is.

A szaporítás türelmet igénylő feladat

A fás bazsarózsa szaporítása elsősorban oltással (késő nyáron, lágy szárú alanyra), bujtással (tavasszal vagy kora ősszel) vagy magvetéssel történhet. Az oltás a leggyorsabb (kb. 2-3 év), a bujtás egyszerű, míg a magoncoknak 5–7 év kell a virágzáshoz. A növény nem szereti az átültetést, ezért a szaporított példányokat végleges helyükre tegyük.

Ellenálló, mégis figyelmet érdemel

A fás bazsarózsa alapvetően ellenálló növény, ritkán támadják meg betegségek vagy kártevők. Alkalmanként előfordulhat levéltetű-fertőzés vagy gombás megbetegedés, de ezek rendszeres ellenőrzéssel és szükség esetén célzott védekezéssel jól kezelhetők.

A fás bazsarózsa igazi ékköve lehet minden kertnek. Bár lassan fejlődik, hosszú élettartamával és páratlan szépségével bőségesen meghálálja a gondoskodást. Akár szoliter növényként, akár évelőágyás részeként ültetjük, minden tavasszal lenyűgöző virágpompával ajándékoz meg bennünket. Megfelelő helyválasztással és alapvető ápolással hosszú évtizedeken át kertünk egyik leglátványosabb dísze marad. A díszkertek világában kevés olyan növény van, amely annyi eleganciát és időtálló szépséget sugároz, mint a fás bazsarózsa.

 Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/04/25/fas-bazsarozsa-ultetese-es-gondozasa

Tavaszi fagykárok után: hogyan folytassuk a növényvédelmet?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,

Az idei évben is sajnos hasonló tragédia érte a kárpátaljai gyümölcs- és szőlőtermesztőket, mint tavaly. Áprilisban több éjszakán keresztül tartósan fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, helyenként mínusz 6–9 °C-ot is rögzítettek. Az ilyen tartós hideg éppen a virágzás időszakában érte a növényeket, így a már kinyílt, a virágzó, illetve a még ki sem nyílt gyümölcsök terméskezdeményeit egyaránt megtizedelte. Sajnálatos módon, amennyiben a hőmérséklet mínusz 6 °C alá süllyed, a gazdák számára már nem sok lehetőség marad a védekezésre. Többen próbálkoztak vegyszeres, füstöléses és egyéb módszerekkel, de ezek sajnos nem jártak nagy sikerrel, mivel többségük csak –5 °C-ig hatékony. Milyen megoldások maradnak, ha a klímaváltozás következtében ezek az extrém hideg éjszakák tartósan velünk maradnak? Sajnos a már meglévő, évről évre elfagyó ültetvények esetében nem sok lehetőségünk van. Viszont, ha új telepítésen gondolkodunk, meg kell figyelnünk az évről évre ismétlődő jelenségeket. Jól látható, hogy védettebb helyeken megmarad a termés, és vannak olyan fajok, fajták is, amelyek kevésbé fagynak el.

Új telepítés esetén különösen figyeljünk ezekre a tényezőkre, hiszen csak így számíthatunk megtérülésre. A szamócatermesztés esetében például van megoldás: jól látható, hogy a fóliasátorban termesztett, ráadásul vastagabb fátyolfóliával takart állományok átvészelték a fagyokat. Egyes gyümölcsfajok is termeszthetők fólia alatt, ahol biztosítható a fagyvédelem, azonban itt kiemelten fontos az alany- és fajtaválasztás. A fóliás termesztés ugyanakkor jelentősen megnöveli a költségeket, és nem biztos, hogy a behozott külföldi gyümölcsök áraival versenyképesek tudunk maradni, ezért ezt mindenképpen alaposan át kell gondolni.

A fagyok után egy másik nehéz kérdés is felmerül: mi legyen a termés nélküli gyümölcsfákkal? Itt következik a legnehezebb rész, hiszen úgy kell elvégeznünk a növényvédelmi és agrotechnikai munkákat, hogy már látjuk, az idei évben nem számíthatunk termésre. Ennek ellenére, ha esélyt szeretnénk adni a jövő évi termésnek, ezeket a munkákat el kell végezni. Ha például egy őszibarackfát magára hagyunk és nem permetezünk, szinte biztosan ellepik a levéltetvek és a tafrina. Ezek következtében a fa legyengül, a hajtások nem fejlődnek megfelelően, és a következő évi termés is jelentősen csökkenhet, akár fagyok nélkül is.

Amennyiben az agrotechnikai munkákat is abbahagyjuk, a gyomok elborítják az ültetvényt, a talaj állapota romlik, és a fák tovább gyengülnek. Ezek a munkák manapság amúgy is egyre nehezebben kivitelezhetők, és jelentősen átalakulóban vannak, hiszen a kevés csapadék miatt a vízmegőrzés vált a legfontosabb szemponttá. A konkurens növények elszívják a rendelkezésre álló kevés nedvességet is, ugyanakkor a túl gyakran művelt talajok szinte teljesen kiszáradnak, még az alsó rétegekben is csökken a víztartalom. Ezért különösen fontos a talaj takarása és a talajmunkák megfelelő időzítése. Ha a gyümölcsöst csak egyféle gyom (például siska) borítja, és azt folyamatosan kaszáljuk, az sem ad jó eredményt. Ezzel szemben egy megfelelően kialakított gyomflóra akár előnyös is lehet, amit tudatos vetéssel is kialakíthatunk.

A megkezdett növényvédelmi munkákat folytatni kell, különös figyelemmel a gombás betegségekre és a kártevők elleni védekezésre, még termés hiányában is!

A szőlő esetében vegyes kép rajzolódik ki. A hagyományos borvidékeken, jól védett domboldalakon a fagyok csak kisebb károkat okoztak. Különösen a borszőlőknél, ahol még csak fürtkezdemények voltak, ezek kevésbé érzékenyek a fagyra, mint a már fejlettebb hajtások. A nagyobb károk inkább síkvidéken, fagynak kitett területeken jelentkeztek, ahol az utóbbi években egyre gyakrabban telepítettek szőlőt nem hagyományos termőhelyekre, gyakran újabb nemesítésű, jó fagytűrésű fajtákkal. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a fajták elsősorban a téli fagyokkal szemben ellenállók, nem pedig a tavaszi, zöld részeket károsító fagyokkal szemben. Sajnos ezek ellen egyik fajta sem nyújt teljes védelmet. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogy a szőlő a fagyok után rejtett rügyekből újra képes hajtani. A jobb termőképességű fajták ilyenkor is képesek fürtöt hozni, míg a gyengébbek nem.

A csemegeszőlő termesztésében szintén biztonságot jelenthet a fóliás termesztés. Erre már vannak jól működő példák is, ahol erős fagyok esetén vészfűtéssel a fóliaház hőmérséklete fagypont felett tartható. Emellett a korábbi érés piaci előnyt is jelenthet, ugyanakkor itt is alapos gazdaságossági számítás szükséges. A szőlőnél is igaz, hogy még ha nincs is termés, a növényvédelmi munkákat el kell végezni a jövő évi termés érdekében. A lisztharmat és a peronoszpóra termés hiányában is felszaporodhat, és egy erős fertőzés a következő évi termést is veszélyezteti. Ugyanakkor soha ne permetezzünk indokolatlanul. Száraz időjárás esetén a gombás betegségek terjedésének nem kedveznek a körülmények, az elmúlt időszak csapadékhiánya sem indokolja a védekezések megkezdését. Figyeljük az időjárást és az állományt, és csak szükség esetén avatkozzunk be. Az utóbbi években a rovarok és egyéb kártevők nem okoztak jelentős gazdasági károkat a szőlőkben, ezért az ellenük való védekezés háttérbe szorult. Ugyanakkor a Kárpát-medencében az utóbbi két évben előtérbe került az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma, amelyet az amerikai szőlőkabóca terjeszt.

A védekezés alapja az egészséges szaporítóanyag használata, a fertőzött tőkék eltávolítása, valamint a kabóca elleni célzott növényvédelem. A május–június hónapokban végrehajtott 2–4 kezelés általában elegendő a kártevő visszaszorítására. Mivel térségünkben egyelőre sem a betegség, sem a kabóca jelenléte nem kimutatott, első lépésként ragadós színcsapdák kihelyezését javaslom, és csak indokolt esetben alkalmazzunk erősebb rovarölő szereket.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-novenyvedelem-novenyvedelmi-munkalatok-2026-04-22

Csigacsend a kertekben – de meddig tart?

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Csigacsend a kertekben – de meddig tart?

Az idei tél hatása a csigaállományra, és amire tavasszal számíthatunk

A meztelencsigák látszólag nyomtalanul eltűnnek novembertől március végéig, a gazdák fellélegeznek: nem okoznak kárt a kertekben, fóliasátrakban. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a kártevő elpusztult. A csiga nem téli álmot alszik, hanem elrejtőzik és türelmesen vár.

Kárpátalján a kártevő csigafajok zöme, köztük a leggyakoribb meztelencsigafajok, mint a Deroceras reticulatum (hálózatos meztelencsiga) és az Arion lusitanicus (spanyol meztelencsiga) nem rendelkezik igazi hidegtűrési mechanizmussal. Nem hibernálják szöveteiket, nem termelnek védelmi anyagokat, hanem egyszerűen elkerülik a fagyokat.

Hogyan védekeznek a csigák a hideg ellen?

A tél közeledtével a csigák a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak, akár 20–30 centiméter mélységbe is. Ott a talajhőmérséklet soha nem süllyed 0 oC alá, így a csigák életben maradnak, csupán az anyagcseréjük lassul le rendkívüli mértékben. Ezt nevezzük torpornak, amely nem azonos a valódi hibernációval.

A meztelencsigák számára a -2 oC és -5 oC közötti hőmérséklet-tartomány a kritikus. Amennyiben a talaj felső 5–10 centiméteres rétege tartósan ennél hidegebb lesz, az itt telelő kifejlett példányok elpusztulnak. Igaz, idén télen jóval hidegebb napok is voltak, de a hótakaró jelentősen mérsékelte a talaj átfagyását, és ezzel a csigák gyérülése is kisebb mértékű volt. A mélyebben telelők pedig szinte bizonyosan túlélték az idei telet.

A felnőtt csigák pusztulása önmagában nem jelent megoldást a problémára. A meztelencsigák az ősz folyamán, szeptembertől novemberig tömegesen raknak petéket a talajba, és ezek a peték erősen fagyállók. Egy spanyol csiga akár -8 oC-ot is képes túlélni rövid ideig, és -4 oC-on is életképes marad. Ez azt jelenti, hogy még ha a felnőtt egyedeket egy rendkívül hideg tél el is pusztítja, a következő generáció petéi tavasszal kikelhetnek, és a csigapopuláció megújul, mintha mi sem történt volna.

Nemcsak a hideg, hanem a tartós aszály is gyérít

Az idei tél biztosan nem kedvezett a csigaállománynak, viszont a márciusi tartósan csapadékmentes napok tovább gyérítették e kártevőket. A megszokottnál jóval kisebb talajnedvességnek köszönhetően a kifejlett egyedek mozgása korlátozódott, míg a peték nedvesség híján nem keltek ki. Ennek is betudható, hogy jelenleg alig tapasztalható csigakártétel.

A csigák elleni védekezés

Ugyan kifejezetten kedvező volt az időjárás és a csapadékhiány a csigák pusztulásához, de ne feledjük, hogy mindig vannak túlélők. Ezért idén valószínűleg sokkal később, de a csigák meg fognak jelenni, amint csapadékosra, melegre fordul az időjárás.

Áprilisban számolhatunk a legnagyobb kockázattal, különösen a +8 és +14 oC közötti, csapadékos éjszakák után. Ez az az időszak, amikor a leghatékonyabb a megelőzés és a legköltségesebb a mulasztás.

Mélyszántás ősszel. Kifejezetten jótékony hatású. A mélyebb talajrétegekbe húzódott csigák és peték a felszínre kerülnek, ahol ki vannak téve a fagynak. Október–novemberben a leghatásosabb ez a munka.

Mulcs kezelése. Amennyiben évről évre problémát okoznak a csigák, a talajtakarás nem jó megoldás. A vastag mulcsréteg kiváló búvóhely a csigák számára.

Fizikai akadályok. A homok, fenyőkéreg, fűrészpor, mészpor egyaránt hatásos mechanikai gát. Esős időszakokban rendszeresen pótolni kell ezeket, mert lemosódnak. Kifejezetten rossz gyakorlat a konyhasó alkalmazása, mivel a nátrium-klorid minden zöldségfélénknek méreg. Lehet, hogy a csigákat károsítja (az első harmatig), de több kárt okoz növényeinkben.

Öntözési ritmus. Rendkívül fontos. Reggelre időzítsük az öntözést, ne estére, mert a nedves talajfelszín egész éjszaka csigavonzó. A reggeli öntözés után napközben kiszárad a talajfelszín.

Csak óvatosan a kémiai védekezéssel!

A metaldehid alapú csigaölők évtizedek óta elterjedtek, ám a hatóságok folyamatosan szigorítják felhasználásukat a mérgezésveszély (háziállatok, madarak) miatt. Viszonylag ellenállók a csapadékkal szemben, de a zöldségállomány közé nem, csak az utakra, ágyások szélére helyezhetők ki.

A vas(III)-foszfát tartalmú csigaölők (pl. Ferramol, Ferroxx) biztonságosabb alternatívát kínálnak: bomlástermékük vasfoszfát, amely a talaj természetes összetevője. Csapadék hatására is viszonylag hamar lebomlanak.

A biológiai védekezés mint alternatíva

Természetes ellenségei a csigáknak a sündisznók, rigók, vakondok és a Phasmarhabditis hermaphrodita nevű fonálféreg. Utóbbi biológiai csigaölő, vizes oldatban juttatható a talajba.

A sörcsapda, a sekély edényekbe töltött sör vagy élesztős víz hatásosan csalja és öli a csigákat. Naponta üríteni kell, esős időszakokban kétnaponta cserélni a folyadékot.

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.nethttps://karpataljalap.net/2026/04/20/csigacsend-kertekben-de-meddig-tart

Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos,Uborka ,,,,,,,,,,,,
Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa. A tanácsért folyamodó gazdáknak előbb elmagyarázzuk a tünet kialakulásának okát, folyamatát, veszélyeit, ugyanis a védekezés sikerességéhez fontos, hogy a gazdák megértsék a kiváltó okokat, s azokat szüntessék meg. Így teszünk ebben a cikkünkben is.

A kiváltó okokról

Az okok megértéséhez egy kicsit el kell mélyednünk a növények fiziológiájában. 

Az uborka a vizet a talajból a gyökerein keresztül veszi fel. Innen a növény felső részeibe egy elég bonyolult folyamat révén jut el. Leegyszerűsítve ezt úgy képzelhetjük el, hogy a levelekben, miközben párologtatnak, szívóhatás lép fel, tehát a gyökértől a levelek irányába a víz szívóhatás következtében jut el. De hogyan jut el a termésbe? Oda a vizet a gyökerek „felpumpálják”, amit gyökérnyomásnak hívnak. Normális esetben a levelek szívóhatása és a gyökerek nyomása egy egészséges egyensúlyt biztosít. 

Ahhoz azonban, hogy a levelek párologtatni tudjanak, a levegő relatív páratartalmának elég alacsonynak kell lennie. Ha túl magas, közel van a 100%-hoz, akkor a levelek nem tudnak párologtatni, így szívóhatás sincs. A gyökerekben lévő kis „pumpák” azonban működnek, s a növényekben túlságosan is megnő a „túrbor-nyomás”. A felesleges nyomástól (víztől) a növények megpróbálnak megszabadulni úgy, hogy a levéllemez peremén keresztül „kiizzadják” azt. Sokszor azonban ez már kevésnek bizonyul, s a túlnyomástól belülről robbannak szét a szövetek ott, ahol a leggyengébbek: a növésben lévő termés csúcsán. A kibuggyanó növényi nedvek apró, 1-3 mm átmérőjű, zselatinszerű gömböcskék formájában jelennek meg a termés csúcsán. Tehát, mint látjuk, ezt a tünetet nem kórokozó váltotta ki, hanem a magas páratartalom! 

Betegségek melegágya

Annak ellenére, hogy ez a jelenség nem betegség, a különböző fertőzések melegágyává válik. A leggyakrabban a szürkepenész (botritisz), valamint a fehérpenész (szklerotinia) tud rajtuk megtelepedni. A magas páratartalom, a szabad víz megléte, a növényi szövetek sérülései mind-mind a fent említett betegségek terjedésének kedvez. A megfertőződött kis termésekről aztán a betegség alattomosan átterjed a növény többi részére is. Jobb esetben csak a hozzá érő levélre, súlyosabb esetben viszont a növény szárát is megfertőzheti, gyakorlatilag elpusztítva a növény fölötte lévő részét.

Mit tehetünk ellene?

A paraszti józanész is azt diktálja, hogy a bajt megelőzni a kiváltó okok megszüntetésével tudjuk. Jó időjárást ugyan nem tudunk a növények számára biztosítani, de jó mikroklímát, ezen belül alacsony páratartalmat a fóliaházban – igen! Ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztunk már több korábbi cikkünkben is. Emlékeztetőül a két legfontosabb pont ezek közül: szellőztetés és fűtés.

Szellőztetés

A fóliaházakat megfelelő számú és méretű szellőztetőkkel kell ellátni. Ezeket a szellőztetőket használni is kell!!! A szellőztetők nemcsak a hőmérséklet csökkentésére szolgálnak, hanem a levegő páratartalmának a szabályozására is. Tehát szellőztetni borús, esős időben is kell! Sajnos a gazdák nagy része ezt a fontos szabályt nem tartja be.

Fűtés 

A levegő relatív páratartalmának csökkentésére az egyik leghatékonyabb módszer a fűtés. A ventilátoros kazánok vagy vegetációs fűtés helyes használatával folyamatosan szárazon tudjuk tartani a lombozatot. Így a különböző kórokozók szinte esélyt sem kapnak a fertőzésre. A fűtés plusz költsége bőven megtérül a megmentett termés valamint a megspórolt permetszerek árából. A magasabb (kedvezőbb) hőmérsékleten növő magasabb termés ára pedig már „tiszta pénz” lesz a zsebünkben.

Magasabb EC 

A levegő páratartalmának szabályozásán (csökkentésén) kívül még egy lehetőségünk van: csökkentjük a gyökérnyomást. Azt minden gazda tudja, hogy a száraz talajon (ez magas talaj EC-t jelent) lankadnak – hervadnak a levelek, tehát lecsökken a turbornyomásuk. Hasonló hatást lehet elérni a talaj (tápoldat) EC-jének növelésével. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy a borús-esős időszakokban átmenetileg megemeljük a tápoldatban feloldott műtrágyák mennyiségét. Az öntözővíz minőségétől (EC-jétől) függően a szokások 1,2 kg műtrágya /1000 liter víz helyett használhatunk akár 
1,5-1,8 kg-ot is a tápoldathoz. Ez a műtrágyamennyiség (koncentráció) közvetlenül súlyos gyökérperzselést még nem okoz, de tartós használata – heteken keresztül – igen.

A legjobb, ha a fenti módszereket (szellőztetés, fűtés, magasabb tápoldat-EC) kombináljuk.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-folias-zoldsegtermesztes-2026-04-15?fbclid=IwY2xjawRn5qFleHRuA2FlbQIxMABicmlkETE3S3h6RGpIRGY4UlNSQ2hyc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHtDngXXXfIQKpaXTSg29X8fryMX_kz_EnFtCZzCRrDc4M_UrRzXyGlnD0x7S_aem_KtWHrWelPz1At8mXSMevDA

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (2.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos,Paprika,Paradicsom,Uborka ,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (2.)

A növényvédelem kulcsfontosságú szerepet játszik a terméshozam és a termés minőségének megőrzésében. Ennek ellenére a gyakorlatban gyakran előfordulnak olyan hibák, amelyek csökkentik a védekezés hatékonyságát. Sok esetben a problémát a helytelen dózis, a készítmények pontatlan használata okozza. Ezek a hibák nemcsak gazdasági veszteséget eredményezhetnek, hanem a növényekre és a környezetre is kedvezőtlen hatással lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy a termelők tisztában legyenek a leggyakoribb növényvédelmi hibákkal.

A permetszerek hatóanyagának ismerete

A növényvédő szer hatását a benne lévő hatóanyag biztosítja. Hatásmód szerint megkülönböztetünk:

• kontakt (felületen ható) készítményeket, amelyek csak ott hatnak, ahová a permetlé kerül. A kontakt hatású szerek alkalmazásakor a károsító csak akkor pusztul el, ha közvetlenül érintkezik a kijuttatott szerrel. Felhasználásakor törekedni kell arra, hogy a szer egyenletesen borítsa a levélfonákot, mert a legtöbb károsító itt található. Hátránya, hogy a növény felületéről a csapadék vagy az öntözővíz részben eltávolítja, előnye viszont, hogy megelőző (preventív) védekezésre alkalmas. Az ilyen típusú szerek további előnye, hogy a károsítóban nehezebben alakul ki az ellenálló képesség (rezisztencia).

• felszívódó (szisztemikus) hatóanyagokat, amelyek bejutnak a növény szöveteibe, ezáltal a növényt belülről védik, sőt a szövetek szállítórendszerében továbbhaladva a fiatal hajtásokba is eljutnak. Általános hátránya a felszívódó hatóanyagú növényvédő szereknek, hogy a károsítókban gyorsabb az ellenálló képesség (rezisztencia) kialakulása, emiatt a hatóanyag az adott célszervezetre többé nem lesz hatásos.

• mély hatású (lokoszisztemikus) hatóanyagokat, amelyek a növény felületének felső sejtrétegeibe hatolnak be, és a bejutás helyén felszívódnak. A mély hatású hatóanyag sem szállítódik, akárcsak a kontakt hatóanyag, de a növényt belülről védi, éppen úgy, ahogyan a szisztemikus hatóanyagok.

Hogyan számítjuk ki a megfelelő vegyszermennyiséget a permetléhez?

A növényvédő szerek használatakor az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyi vegyszert kell a permetezőgépbe tenni. A helyes mennyiség meghatározása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények, a környezet és a felhasználó biztonsága szempontjából is.

A gyakorlatban a növényvédő szerek használati utasításában a dózist általában hektárra (l/ha
vagy kg/ha) adják meg. Ez azt jelenti, hogy a készítményből mennyit kell kijuttatni egy hektár területre. A hajtatólétesítményekben (fóliasátrakban) azonban a növényvédelem háti permetezővel történik, ezért a termelőnek ki kell számítania, hogy a permetezőgép tartályába pontosan mennyi vegyszert kell tenni.

Tegyük fel, hogy egy 15 literes háti permetezőt használunk, és a készítmény címkéjén az szerepel, hogy az ajánlott dózis 0,8 l/ha, amelyet 400–600 liter vízzel kell kijuttatni hektáronként. A számítás megkönnyítése érdekében a vízmennyiségnél gyakran középértéket veszünk, ami ebben az esetben 500 liter. A számítás a következőképpen alakul: 0,8 l/ha x 15 l / 500 l = 0,024 l. Mivel a gyakorlatban milliliterben mérjük ki a vegyszert, az eredményt ezerszeresére szorozzuk: 0,024 x 1000 = 24 ml. Ez azt jelenti, hogy a 15 literes permetezőgép tartályába 24 ml növényvédő szert kell adagolni. Az így kiszámított mennyiség biztosítja, hogy a permetlé koncentrációja megfeleljen a címkén előírt hektárdózisnak.

Fontos szabály, hogy minden használat előtt újra ellen­őrizzük a készítmény címkéjén található előírásokat, és ezek alapján számoljuk ki a pontos mennyiséget. Nem ajánlott emlékezetből dolgozni vagy a korábbi használatra hagyatkozni, például arra, hogy „legutóbb 20 ml-t tettem bele”. A különböző készítmények ugyanis eltérő koncentrációban tartalmazhatják ugyanazt a hatóanyagot.

Gyakran előfordul, hogy több különböző növényvédő szerben ugyanaz a hatóanyag található, de nem azonos arányban. Ez azt jelenti, hogy bár a hatóanyag megegyezik, a szükséges dózis eltérhet. Ha ezt nem vesszük figyelembe, könnyen alul- vagy túladagolhatjuk a készítményt, ami csökkentheti a védekezés hatékonyságát vagy akár károsíthatja is a növényt.

Ezért minden esetben érdemes követni a címkén szereplő ajánlásokat és a permetezés előtt pontos számítást végezni. A gondos előkészítés segít abban, hogy a növényvédelem hatékony és biztonságos legyen. (Folytatjuk.)

Tihor-Sárközi Mónika, 

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,

a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/node/78614

Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,,
Poszméhek alkalmazása a hajtatásban

Prímőr zöldség vagy gyümölcs megtermelésénél mindig szükség van olyan technológiákra, amely a termés minőségének és mennyiségének a javulását eredményezi. A virágbeporzás (terméskötés) az egyik legfontosabb mozzanat a termesztési fázisban. A beporzás elősegítésére többféle módszer áll rendelkezésre. Jelenlegi írásunkban ezt a technológiai változatot fogjuk tüzetesebben áttekinteni.

A virágbeporzás módszerei

Mechanikai beporzás – a növénysorokat tartó acélhuzalok, vagy a növények rázogatása, vibrációs bot (elektromos méhecske) használata. Ez a módszer időigényes, és durva, nem nyújt tökéletes beporzást, sőt még a virágokon mechanikai sérülések is keletkezhetnek, amely terméselrugáshoz vezethet.

Hormonos kezelés – biztosabb kötést eredményez a mechanikus beporzásnál, de több hátránnyal is rendelkezik. Azon kívül, hogy körülményes és fáradságos munka, a készítmény a növény más részeire kerülve a fiatal hajtáscsúcsok torzulását okozhatja, gyakran a kezelés hatására deformált, puha és gyenge minőségű termések fejlődnek, ami termésveszteséget okoz.

Földi poszméhek használata – ez a leghatékonyabb, legmegbízhatóbb és legtermészetesebb megoldás valamennyi, a beporzást elősegítő módszerek közül.

Az első kaptár betelepítésénél figyelembe kell venni, hogy a kiültetett növényeink legalább 10%-ban virágozzanak. A túl korai betelepítés esetén a méhek nem találnak elegendő virágport, és nem tudják elegendő táplálékkal ellátni a fiasítást, ezért ez a téli időszakban a család legyengüléséhez és pusztulásához vezethet, míg a tavaszi és nyári időszakban a fóliaházak elhagyásával okoznak fejtörést a gazdáknak. Ha a családok betelepítésével késünk, akkor az a termés mennyiségének rovására mehet.

Megkülönböztetünk: nagy, közepes és mini poszméhcsaládot. A nagyot 800-2000 m2, a közepest 500-800 m2, a minit pedig 500 m2, vagy az alatti hajtató házakban javasolt alkalmazni.

A kaptárok elhelyezésénél nagyon fontos a megfelelő helyválasztás, hiszen ez nagymértékben befolyásolja a méhek életét. A kaptárt egy 1m magas állványra, a kirepülő nyílással keletnek fordítva helyezzük ki. A keleti irány azért fontos, hogy a felkelő nap sugarai minél hamarabb rávilágítsanak a kaptár bejáratára, ezzel is ösztökélve a méheket a korábbi kirepülésekre. A kaptárokat célszerű a csepegő víztől és az erős déli napsugárzástól védeni, ezért érdemes egy árnyékoló lapot fölé helyezni.

A kaptár utaztatása után és a kaptár kijáratának kihúzása előtt legelső dolgunk a méhek néhány óráig tartó pihentetése. Mivel a szállítást némi stresszként élik meg, és a felzaklatott méhek a túl korai kiengedést követően nem a tájolásra figyelnek, hanem menekülnek a fóliaházakból és sokszor nem találnak vissza, legjobb a reggeli órákban történő kieresztés. Az első röptetés idejére a szellőzőket bezárjuk, mivel a méhek ilyenkor tájékozódnak és a zárt térhez alkalmazkodnak, a helymeghatározásukhoz UV-sugárzásra van szükség, ilyen fény hiánya a poszméhek megporzási hatékonyságának csökkenését okozhatja.

Különösen magas, 35 °C feletti hőmérséklet esetén a méhek a felmelegedett kaptárban a szárnyaik csapkodásával hűtik a fiasítást, és ez idő tájt nem repülnek ki és nem poroznak. Ilyenkor, hogy segítsünk a méheknek, a kaptárok tetejére nedves zsákszövetet, vagy jégakkut helyezünk, amelyet 2-3 óránkét ellenőrzünk.

A poszméhek munka közben

A poszméhek a kihelyezést követő 1-2 napon belül elkezdik a beporzást. Az érett virágokat az illatuk alapján azonnal megtalálják és gyűjtőmunkájuk során elvégzik a kertész számára oly fontos beporzást. A poszméhek előnye a házi méhekkel szemben, hogy 15 °C alatt, borult időben is tevékenyek, és még az erős szél sem akadályozza munkájukat, így szabadföldön is alkalmazhatóak. Általában egy családból 3-5 db dolgozó jár ki virágport gyűjteni, ami elegendő a meghatározott területre. Egy poszméh minden kirepülés alkalmával 400 érett, beporzásra alkalmas virágot keres fel, ami napi 10 kirepülés alkalmával 4000 virágot jelen.

Növényvédő szerek használata

A poszméhek a vegyszerekre érzékeny rovarok, így egyes szerek használatára elpusztulhatnak. Olyan peszticidek jöhetnek számításba, amelyek nem veszélyesek és nem pusztítják el őket. A növényvédő szereket három kategóriába sorolhatjuk:

1.    A poszméhekre totálisan mérgező szerek – ezeknek a szereknek a használatánál 2-3 hetet is várni kell a poszméhek betelepítésére.

2.    A poszméhekre veszélyes – a befogásukat követően, 1-3 napos evakuálás (fóliaházon kívül helyezés) után, visszahelyezhetőek a termesztő berendezésekbe.

3.    A poszméhekre veszélytelen szerek – ezek a méhekkel együtt alkalmazhatóak. Csak a kezelés idejére, a permetlé felszáradásáig kell zárva tartani a kaptárok kijáratát.

A termesztő berendezésekben (üvegházak, fóliasátrak) nevelt kertészeti kultúrák – paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, dinnye, szamóca stb. – esetében a poszméhhel történő beporzás esetén, a meglévő feltételektől függően 10-25%-os termésnövekedésen túl, még jelentős termés minőség javulás is megfigyelhető, amely a virágok tökéletes megtermékenyülésére vezethető vissza.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-zoldseghajtatas-zoldsegtermesztes-2026-04-08

A sziklakerti dísznövények gondozása (4.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,

A sziklakert igazi karakterét a virágzó évelők mellett azok a növények adják, amelyek formájukkal, színükkel és szerkezetükkel egész évben díszítenek. A díszfüvek, törpe fenyők és alacsony borókák különösen fontosak, mert stabil vázat adnak az ültetésnek, és a vegetációs időszakon kívül is esztétikusak maradnak.

Ezek a növények nemcsak szépek, hanem rendkívül ellenállók is, ezért kezdő és tapasztalt kertészek számára egyaránt jó választást jelentenek.

Levendula (Lavandula angustifolia). A napfénykedvelő kertek klasszikus dísze. Illatos virágzata júliusban a leglátványosabb, de kedvező körülmények között ősszel újra nyílhat. Meszes, jó vízáteresztő talajban fejlődik a legjobban, és a szárazságot is jól tűri. Sziklakertben különösen akkor mutat szépen, ha világos kövek mellé ültetjük, ahol a szürkészöld lomb és a lila virágzat hatványozottan jól érvényesül.

Medveszőrcsenkesz (Festuca gautieri). Alacsony, tömött bokrokat képező díszfű, amely egész évben üde zöld színével díszít. Kompakt habitusa miatt kiváló választás kisebb sziklakertekbe vagy utak szegélyére. Kevés gondozást igényel, és jól tűri a szárazabb körülményeket is.

Deres csenkesz (Festuca glauca). Kékes lombszíne miatt feltűnő díszítőelem. Félgömb alakú formája szabályos ritmust ad az ültetésnek, ezért gyakran alkalmazzák ismétlődő mintázatként a sziklakertben. Tavasszal és kora nyáron megjelenő virágai finom kontrasztban állnak a lombbal.

Örökzöld zabfű (Helictotrichon sempervirens). Magasabb növekedésű díszfű, amely függőleges hangsúlyt visz a kompozícióba. Kékeszöld levelei elegánsak, virágszárai pedig akár egy méternél magasabbra is nőhetnek. Szoliterként vagy kisebb csoportokban ültetve mutat a legjobban.

A díszfüvek mellett a törpe örökzöldek is fontos szerepet töltenek be a sziklakertben. Ezek a növények télen is megtartják lombjukat, így a kert a hideg hónapokban sem válik sivárrá.

Gömb tuja (Thuja occidentalis Danica). Az egyik legnépszerűbb kis termetű örökzöld. Természetes módon gömb alakú koronát nevel, ezért külön metszést szinte nem is igényel. Lassú növekedésű, tömött habitusú növény, amely sziklakertben, kerti utak mentén vagy akár nagyobb edényekben is jól nevelhető. Napos vagy félárnyékos helyet kedvel, és a jó vízáteresztő talajban fejlődik a legszebben.

Himalájai boróka törzsön (Juniperus squamata). Különleges formájú dísznövény, amely kis fácskaként emelkedik ki a sziklakertből. Ezüstöskék lombszíne elegáns megjelenést kölcsönöz a kertnek. Gyakran használják hangsúlynövényként, mert törzsre oltott formája miatt látványos vertikális elemet ad az ültetésnek. Napos fekvést és jó vízelvezetésű talajt igényel, a szárazságot pedig jól tűri.

Cukorsüvegfenyő (Picea glauca Conica). Különleges nevét áttetsző, üde zöld lombjáról kapta. Finom, szabályos ágrendszere elegáns megjelenést ad a sziklakertnek. Lassú növekedésű, ezért hosszú ideig megtartja dekoratív formáját. Leginkább napos fekvésben fejlődik szépen, de a félárnyékot is elviseli. Kisebb kertekbe és sziklakerti kompozíciókba is kiváló választás.

Törpe japán erdei fenyő (Pinus densiflora Umbraculifera). Különleges formájával válik a sziklakert látványos elemévé. Vízszintesen terülő ágai természetes, tájképi hatást keltenek. Lassú növekedése miatt hosszú ideig megőrzi arányos alakját, ezért kiskertekbe is ideális.

Törpe boróka (Juniperus procumbens). Ezüstös lombszínével egész évben dekoratív. Lassú növekedésű, tömött koronájú örökzöld, amely talajtakaróként vagy edényben is nevelhető. Fontos számára a napos fekvés, mert árnyékban hajlamosabb a kártevők támadására.

Henyeboróka (Juniperus sabina). Terülő hajtásaival gyorsan befedi a talajt, így nemcsak díszít, hanem megakadályozza a gyomosodást, és védi a talajt az eróziótól. Kékeszöld lombja télen is látványos, termése pedig különleges színfoltot ad a növénynek. Szinte bármilyen talajhoz alkalmazkodik, és a városi környezetet is jól tűri.

E növények gondozása viszonylag egyszerű, de néhány szabályt érdemes betartani. A jó vízelvezetés létfontosságú, mert a pangó víz károsíthatja a gyökereket. A díszfüveket tavasszal vissza kell vágni, hogy friss hajtásokat hozzanak, az örökzöldeket viszont csak enyhén metsszük. Tápanyagból kevés is elegendő számukra; a túlzott trágyázás laza, rendezetlen növekedést eredményezhet.

A díszfüvek és törpe örökzöldek tudatos alkalmazásával a sziklakert egész évben harmonikus képet mutat. Tavasszal a virágzó évelők, nyáron az illatos félcserjék, ősszel a kalászos dísz­füvek, télen pedig az örökzöldek adják a kert karakterét. Ha megfelelően kombináljuk, a sziklakert nemcsak díszítőelem lesz, hanem a természet kicsinyített, mégis teljes értékű mása a kertünkben.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/04/05/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-4

Szőlő- és gyümölcsfatelepítés tavasszal

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Szőlő- és gyümölcsfatelepítés tavasszal

Szőlő telepítésére, tőkék pótlására továbbra is a nyugalmi időszakban van lehetőségünk. Ez az időszak nagyjából novembertől május végéig tart. A telepítés kezdete a lombhullás után, a hajtások beérése, fásulása után indul, és egészen a nagyobb fagyok beálltáig tart. Az utóbbi évek enyhe telei mellett sok esetben télen is lehetőség nyílik az ültetésre. Tavasszal pedig egészen addig végezhetjük ezt a munkát, amíg a szaporítóanyag meg nem indul.

A mostani tavasz azonban több szempontból is eltér a megszokottól. Kárpátalján közel egy hónapja nem hullott számottevő csapadék, a talaj felső rétege sok helyen már most kiszáradt. Ez jelentősen megnehezíti az ültetést, és az eredés sikerességét is nagyban befolyásolja. Ezért az idei évben a megszokottnál is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a talaj előkészítésére és a megfelelő vízellátás biztosítására.

A szőlő fő szaporítóanyaga a gyökeres oltvány, amely vidékünkön a hosszú távon biztonságos termesztés alapját jelenti. Az oltványokat még ősszel termelik ki az oltványiskolákból, és megfelelő körülmények között tárolják tavaszig. A tárolás során az egyik legnagyobb veszély a kiszáradás, mivel a kitermeléskor a gyökérzet jelentős része megsérül, így a növény vízfelvétele korlátozott. Ennek csökkentésére alkalmazzák a paraffinozást is, amely mérsékli a párologtatást és védi a vesszőket a kora tavaszi napsütéstől. Ültetés előtt mindig győződjünk meg arról, hogy a gyökérzet nem száradt ki, a vessző rugalmas, élő állapotban van.

Ültetés előtt a gyökereket mindenképpen érdemes 24 órára vízbe áztatni. Az ültetőgödör készítésekor ügyeljünk arra, hogy a talaj ne legyen rögös, tömör, mert a gyökerek nehezen tudnak majd benne fejlődni. Száraz talaj esetén célszerű már a gödör kiásásakor is vizet juttatni a talajba, hogy az kissé átnedvesedjen. Ültetéskor a gyökereket egyenletesen helyezzük el, ne hajlítsuk vissza azokat, majd finom morzsalékos földdel takarjuk be.

A száraz talajviszonyok miatt az ültetéskori beöntözés különösen fontos: tövenként legalább 8–12 liter vízzel számoljunk, de nagyon száraz talaj esetén ennél több víz kijuttatása is indokolt lehet. A későbbiekben az öntözés gyakoriságát az időjárás határozza meg, de a jelenlegi körülmények között biztosan szükség lesz többszöri vízpótlásra. Nem célszerű naponta kis mennyiségű vizet kijuttatni, mert ez sekély gyökérképződéshez vezet. Inkább ritkábban, nagyobb adagokkal öntözzünk, hogy a víz mélyebbre jusson, és a gyökérzet lefelé fejlődjön. A talaj felszínének sekély lazítása is segíthet a párolgás csökkentésében.
Röviden meg kell említeni a szaporítóanyaggal behurcolható betegségek kérdését is. A szőlő esetében egyre nagyobb problémát jelent az aranyszínű sárgaság nevű betegség, amely a Kárpát-medence több borvidékén is komoly károkat okoz. A kórokozót elsősorban az amerikai szőlőkabóca terjeszti, de fertőzött szaporítóanyaggal is könnyen új területekre juthat. A betegség ellen közvetlen védekezési lehetőség nincs, a fertőzött tőkék leromlanak, termésük csökken, majd idővel el is pusztulhatnak. Bár Kárpátalján jelenlétét eddig nem igazolták, a környező térségek fertőzöttsége miatt nagy az esély a megjelenésére, ezért különösen fontos, hogy csak megbízható, ellenőrzött szaporítóanyagot használjunk.

A szőlő szaporításának és hajtatásának technológiája alapvetően nem változott, azonban a jelenlegi száraz tavaszban a hajtatott vagy konténeres növények kiültetésekor is fokozott figyelmet kell fordítani az öntözésre. A konténeres növények előnye, hogy már fejlettebb gyökérzettel rendelkeznek, de emiatt vízigényük is nagyobb. A nevelő hengerek alkalmazása továbbra is hasznos: védelmet nyújtanak a vadkár ellen, csökkentik a gyomosodást, és kedvezőbb mikroklímát biztosítanak a fiatal növények számára, ami ilyen száraz időben különösen előnyös.

A szőlő mellett most van a gyümölcsfák ültetésének is az ideje. Az alma, körte, szilva vagy cseresznye telepítése sok tekintetben hasonló a szőlőéhez, azonban a nagyobb gyökértömeg és a hosszabb élettartam miatt még alaposabb munkát igényel. Az ültetőgödör legyen legalább 60–80 cm mély és széles, hogy a gyökerek laza, jól levegőzött talajba kerüljenek. Az alsó rétegbe érett szerves trágyát is tehetünk, de mindig fedjük azt földdel, hogy a gyökerek közvetlenül ne érintkezzenek vele.

Ültetés után itt is elengedhetetlen az alapos beöntözés, fánként akár 15–20 liter vízzel. A fiatal fák az első évben különösen érzékenyek a vízhiányra, ezért száraz időben rendszeres öntözést igényelnek. Érdemes a törzs körül tányért kialakítani, amely segíti a víz megtartását, valamint mulcsozással csökkenthetjük a talaj kiszáradását. A megfelelő ültetés és vízellátás meghatározza a fa későbbi fejlődését, ezért erre a munkára különösen fordítsunk figyelmet.

A tavaszi pótlásokra még közel két hónap áll rendelkezésre. Igyekezzünk ezt az időszakot kihasználni, és a munkát minél előbb elvégezni. Az idei évben azonban különösen igaz, hogy a siker kulcsa nemcsak a szakszerű telepítés, hanem a megfelelő vízellátás folyamatos biztosítása is.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-gyumolcstermesztes-gyumolcsfatelepites-2026-04-01

A rovarok áttelelési stratégiái szabadföldön

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,
A rovarok áttelelési stratégiái szabadföldön

A szabadföldi termesztésnél szélsőséges időjárási viszonyokkal szembesülhetnek kártevőink. A hőmérséklet-ingadozás – nappal, napos időben gyors felmelegedés, éjszaka pedig drámai lehűlés – nagyban hozzájárul a kártevők gyérítéséhez és elhúzódó ébredéséhez.

A talajmélység mint a kártevők túlélési lehetősége

A talajban élő és áttelelő kár‑
tevők védekezése szempontjából a téli időszakban a talajmélység a legfontosabb. A talaj felszíni rétege közvetlenül ki van téve a levegő hőmérsékletének, de minden egyes centiméterrel, amellyel mélyebbre hatolunk, csillapodik a hőmérséklet-ingadozás. Ha a talaj felső rétege nem fagy át kellőképpen, a talajlakó károsítók egyedszáma sem csökken, márpedig az 50–80 cm-es mélységig csak a rendkívül tartós – hótakaró nélküli – és erős fagy hatol le.

A talajlakó kártevők a téli időszak közeledtével a talaj hőmérsékletének alakulásához igazodva különböző mélységekbe húzódnak vissza: enyhe teleken a felszínhez közel maradnak, míg tartós fagy idején a mélyebb rétegekbe vonulnak. Ez különösen igaz a legfontosabb szabadföldi kártevőkre, amilyenek például a drótférgek, a cserebogárpajorok és a bagolylepkehernyók vagy a rágcsálók. Ezek a kártevők télen a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak, ahol -20 °C körüli hőmérséklet esetén sem pusztulnak el. Tavasszal érzik a talaj hőmérsékletének emelkedését, és a vetés/ültetés idejére igyekeznek eljutni a gyökérzónába, ahol intenzív károsítást végezhetnek. Esetükben valószínűleg az elmúlt télen (2026) tapasztalt szokatlan hideg sem volt gyérítő hatású. Tehát e kártevőkre számítani kell idén tavasszal is.

Az őszi mélyszántás és talajforgatás éppen ezt a „mélységi védelmet” próbálja megtörni. Minden talajmunka – tárcsa, eke, borona, kultivátor – igen sok kártevőt (lárvát, bábot) pusztít el. A felszínre forgatott lárvák, bábok, imágók ugyanis télen ki vannak téve a fagynak, ahol tehát őszi szántás volt, ott ez év tavaszán kevesebb kártevővel lehet számolni. Ugyanakkor a minimális bolygatással járó talajművelési eljárások terjedése (bár sok előnnyel bírnak) egyértelműen hátrányos a talajlakó kártevők elszaporodásának elősegítése miatt: bolygatás hiányában a kártevők zavartalanul maradhatnak a védelmet nyújtó mélységben.

A téli hótakaró szerepe a kártevők túlélésében

A hótakaró paradoxona, hogy véd is, árt is. A legtöbb esetben télen maximum 10–20 centiméter mélységig fagy át a talaj felső rétege. Ez természetesen a hótakaró nélküli, tartósan fagyos időkre érvényes. Vastag hótakaró alatt viszont az átfagyott talajréteg vastagsága drasztikusan csökken, esetenként a felső néhány centiméterre korlátozódik.

A hótakaró természetes hőszigetelőként működik, óvja a gyökérzónát az extrém lehűléstől, csökkenti az elfagyás kockázatát, és mérsékli a hirtelen hőingadozásokat. Egy 15–20 cm vastag hóréteg akár 10–12 °C-os izolációs hatást is biztosíthat. Ez azt jelenti, hogy amikor a levegő hőmérséklete -20 °C, a hó alatt a talajfelszín csak -8–10 °C-ra hűlhet.

Egy hótakaró nélküli télen a talajfelszín hőmérséklete szinte teljesen követi a léghőmérsékletet.

A növénymaradványok, mulcs és avarszint mint túlélési lehetőség

A szabadföldi növénymaradványok, mulcs és avarszint természetes búvóhelyet kínálnak ugyan, de ezek védelme korlátozott. Szeles, csapadékmentes téli időszakokban ezek a rétegek kiszáradnak, ami elősegíti a kártevők gyérülését, mivel a talajban áttelelő és élő kártevőknek nedves és fagymentes körülményekre van szükségük.

Ugyanakkor a hóborítás (ha van) kiváló hőszigetelő réteget képez, s növeli a kártevők esélyeit az áttelelésre, különösen, ha növénymaradványok és mulcsréteg maradnak télre a talajfelszínen. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.nethttps://karpataljalap.net/2026/03/30/rovarok-attelelesi-strategiai-szabadfoldon