Aktuális növényvédelmi előrejelzés

A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
A megfelelő tápanyagellátás szerepe a szőlő egészségének megőrzésében

Az idei év ismét bebizonyította, hogy a sikeres szőlőtermesztés nem csupán a növényvédő szereken múlik. A tőkék ellenálló képességét nagymértékben meghatározza azok általános kondíciója, amelynek alapja a megfelelő tápanyagellátás. A 2026-os évben a tavaszi szárazságot követő fagyok sok ültetvényben okoztak károkat, ezért különösen fontos, hogy a szőlő számára biztosítsuk a regenerálódáshoz szükséges tápanyagokat.

A szőlő évelő, fás szárú növény, amely a felvett tápanyagok jelentős részét a törzsben és az idősebb fás részekben raktározza. A következő évi termés alapjai már az előző évben kialakulnak, ezért a tápanyag-utánpótlás hatása nemcsak az aktuális, hanem a következő termesztési év eredményeiben is megmutatkozik. Sok esetben a gazdák csak a termés mennyiségére figyelnek, pedig a tőke általános egészségi állapota legalább ilyen fontos.A legjobb megoldást továbbra is a szervesanyag-visszapótlás jelenti. Az érett istállótrágya nemcsak tápanyagforrás, hanem javítja a talaj szerkezetét és vízmegtartó képességét is. Ez különösen fontos az olyan években, mint az idei, amikor a tavaszi csapadékhiány jelentős problémákat okozott. Ahol erre nincs lehetőség, ott a szőlőből kikerülő szerves anyagokat, például a venyigét, érdemes ledarálni és visszaforgatni a talajba.

Zöldség-gyümölcs

A szőlő fejlődéséhez szükséges legfontosabb tápelemek közé tartozik a nitrogén, a foszfor, a kálium, a magnézium, a kalcium és a bór. Ezek hiánya nemcsak a termés mennyiségét és minőségét befolyásolja, hanem a betegségekkel szembeni ellenálló képességet is csökkentheti.

A kálium a termés minőségének egyik legfontosabb eleme. Hiánya esetén romlik a bogyók cukorgyűjtő képessége, gyengül a vesszők beérése, és növekszik a fagykár veszélye. A magnézium a fotoszintézisben játszik kulcsszerepet, hiánya gyakran jelentkezik a levelek erek közötti sárgulásával. A nitrogén hiánya gyenge növekedést okoz, ugyanakkor a túlzott nitrogénellátás sem előnyös, mert túlzott hajtásnövekedést idéz elő, miközben a tőke fogékonyabbá válik a betegségekre.

A kalcium jelentősége gyakran háttérbe szorul, pedig fontos szerepet játszik a növényi szövetek szilárdságában és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség kialakításában. A foszfor elsősorban a gyökérzet fejlődését segíti, míg a bór a virágzás és a terméskötődés időszakában nélkülözhetetlen.

A virágzás alatt és közvetlenül azt megelőzően kijuttatott bórtartalmú lombtrágyák javíthatják a terméskötődést és csökkenthetik a madárkásodás kialakulásának veszélyét. Az idei időjárási szélsőségek miatt ez még nagyobb jelentőséget kapott.

A tápanyagok pótlása nemcsak talajon keresztül történhet. A tenyészidőszak során lombtrágyák alkalmazásával gyorsan orvosolhatók egyes hiányállapotok. Virágzás előtt elsősorban a bór, bogyónövekedés idején a kalcium, fürtzáródás környékén a magnézium, az érés kezdetén pedig a kálium pótlása lehet indokolt.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a megfelelő tápanyagellátás önmagában nem helyettesíti a növényvédelmet. Az egészséges, jó kondícióban lévő tőkék ugyan ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben, de a lisztharmat, a peronoszpóra és a feketerothadás elleni védekezést nem lehet elhagyni. Az idei évben különösen figyelni kell a peronoszpórára is, mivel a szárazabb időszakokat követő csapadék és az azt követő felmelegedés, párásabb körülmények kedvező feltételeket teremthetnek a fertőzés kialakulásához.

Csillagászat

A lisztharmat mellett a feketerothadásra is különösen figyelni kell, főleg ebben az időszakban. A tapasztalatok szerint a feketerothadás szinte menetrendszerűen jelentkezik: a direkttermő fajtáknál gyakran már június közepén, míg a nemes fajtáknál általában június 22–24. környékén, Péter–Pál napja táján jelenik meg. Ebben az időszakban az időjárási körülmények sokszor kedveznek a betegség kialakulásának. Gyakori, hogy a nagy melegek mellett egy-egy csapadékosabb nap vagy zápor érkezik, amely után gyorsan kisüt a nap és ismét felmelegszik a levegő. Ez a meleg, párás környezet kedvez a gomba fejlődésének. Ha a védekezést nem megelőző jelleggel végezzük el, a feketerothadás rövid idő alatt komoly károkat okozhat, és akár a termés 60–80 százalékát is veszélyeztetheti.

Emellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség megelőzésére is. A betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca jelenlétét az Öko Gazda Alapítvány az idei évben több helyszínen is monitorozza. Bár a megfelelő tápanyagellátás nem nyújt közvetlen védelmet a fitoplazmás fertőzéssel szemben, az egészséges, jó kondíciójú tőkék könnyebben viselik el az időjárási és termesztési stresszhatásokat.

A mai szőlőtermesztésben egyre inkább azt látjuk, hogy a jó termés alapját nem egyetlen beavatkozás adja. A sikerhez szükség van megfelelő tápanyag-utánpótlásra, tudatos növényvédelemre és a tőkék folyamatos megfigyelésére. Aki ezekre kellő figyelmet fordít, az hosszú távon egészségesebb ültetvényt és biztonságosabb termést tud fenntartani.

Varga István, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-szolotermesztes-szolo-tapanyagellatasa-2026-06-24

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

A növényvédelmi kezelések eredményessége nemcsak a megfelelő készítmény kiválasztásán múlik, hanem azon is, hogy azt milyen technológiával juttatjuk ki. A jó permetezés nem csupán annyit jelent, hogy a növényvédő szer eljut a kívánt területre, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségben, egyenletesen és biztonságosan juttatjuk ki. A permetezés sikerességét számos tényező befolyásolja, többek között a cseppméret, a haladási sebesség, a lémennyiség helyes megválasztása, valamint a munkavédelmi előírások betartása.

A cseppméret szerepe

A permetezés során kiemelt jelentőségű a megfelelő cseppméret kiválasztása. A túl apró cseppeket a szél könnyen elsodorhatja, ami nemcsak hatóanyag-veszteséget okoz, hanem a környező kultúrák károsodásának kockázatát is növeli. Ezzel szemben a túl nagy cseppek nem biztosítanak megfelelő fedettséget, így a növényvédő szer hatékonysága csökkenhet. A megfelelő cseppméretet mindig az adott kultúra, a kezelendő probléma és az időjárási körülmények figyelembevételével kell megválasztani.

A haladási sebesség jelentősége

A permetezés során nem a gyorsaság, hanem az egyenletes és alapos kijuttatás a legfontosabb. A túl nagy haladási sebesség rontja a fedettséget, és növelheti a kihagyások vagy az egyenetlen kezelés kialakulásának esélyét. A megfelelő munkasebesség lehetővé teszi, hogy a permetlé a növény minden fontos felületére eljusson, ezáltal javítva a kezelés hatékonyságát.

A célzott permetezés előnyei

Bizonyos esetekben nem szükséges a teljes növényállomány vagy a növény minden részének kezelése. Jó példa erre a csemegekukorica termesztése, ahol egyes növényvédelmi beavatkozások során elegendő lehet a cső környékének – helyi szóhasználattal a „berkének” –
célzott kezelése. Az ilyen megoldások csökkenthetik a felhasznált növényvédő szer mennyiségét, ezáltal gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé téve a védekezést. A legtöbb növényvédelmi feladatnál azonban továbbra is alapvető cél az állomány egyenletes fedettségének biztosítása.

A megfelelő lémennyiség meghatározása

A kijuttatandó permetlé mennyiségét mindig az állomány fejlettségéhez kell igazítani. A fiatal, kisebb lombfelületű növények esetében általában kevesebb permetlé is elegendő. A növények fejlődésével azonban a lombfelület növekszik, az állomány sűrűbbé válik, ezért a hatóanyag megfelelő eljuttatásához nagyobb lémennyiségre lehet szükség. Különösen fontos ez a fejlett állományok esetében, ahol a levelek belső részeinek elérése nehezebb feladat. A túl alacsony lémennyiség hiányos fedettséget eredményezhet, ami csökkenti a kezelés eredményességét.

Munkavédelem és biztonság

A növényvédő szerek használata során a biztonság kiemelt szempont. Számos készítmény egészségkárosító hatású lehet, ezért a kezelést végző személynek minden esetben be kell tartania a munkavédelmi előírásokat. A megfelelő védőruházat, a vegyszerálló kesztyű, a szemvédelem, valamint szükség esetén a légzésvédő eszköz használata elengedhetetlen. A munkavégzés után fontos az alapos kézmosás, valamint a használt ruházat és eszközök megfelelő tisztítása.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági
Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/22/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-5-resz

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

A zöldségfélék által felvett víz mennyiségének 98%-a elpárolog, s csak kb. 2%-nyi épül be a növény sejtjeibe, halmozódik fel a termésben. Tehát, a növények napi vízfelvételét szinte teljes egészében az határozza meg, hogy mennyi vizet párologtat el. Fizikából tudjuk, hogy a párolgáshoz energia kell, amit a növények a napfényből nyerik. Minél erősebb a napsugárzás, annál több fényenergia éri a növényt, s annál több vizet tud elpárologtatni egy egységnyi levélfelület. Logikus az is, hogy minél nagyobb levélfelületet ér a napfény, annál több vizet párologtat el. Azonban ezek az értékek folyamatosan változnak. A kiültetett kis palántáknak még kicsi a levélfelületük is, s ahogy növekedik a növénnyel együtt a levélfelület, úgy növekedik annak arányában a napi vízigény is. 

Például az uborka napi öntözővíz igénye a kiültetés hetében kb. 0,5 liter folyóméterként, majd ez a mennyiség folyamatosan növekszik, hetente kb. 0,5 liter/ folyóméterrel. A termőre forduláskor ez az érték így eléri a 3 litert folyóméterként. Ekkor a növényállomány kb. 1-1,5 méter magasságú. A napi vízigény ezután is folyamatosan növekszik, míg el nem éri a maximális, kb. 6-7 liter/folyóméter értéket. Ekkor a növényzet már felfutott a felső huzalig, maximálisan kihasználva a területre eső napsugárzást. Ezek után már hiába növekszik a lombfelület, az újabb és újabb levelek már csak árnyékolják egymást. Innentől aztán egyértelműen a napi besugárzás határozza meg a felvett víz mennyiségét. Ez az érték a nyári hónapokba, májustól augusztusig meglepően állandó, így a kifejlett lombozatú zöldségültetvények átlagos napi vízigénye sem nem nagyon változik. Ez az az időszak, amikor a gazdák számára napi rutinná válik az öntözés, minden nap ugyanakkor és ugyanannyit öntöznek. Legfeljebb borús-esős napokon hagynak ki egy-egy délutáni öntözési fordulót, vagy a nagy hőség idején iktatnak be egy-egy pótlólagosat.

Azonban augusztustól kezdve zuhan a napi besugárzás mértéke, ezzel együtt a növények vízfelvétele is. Ilyenkor szokott problémát okozni a túlöntözés. Ugyanis a besugárzási energia néhány hét alatt harmadával csökken, s ezzel együtt a növények által felvett és elpárologtatott víz mennyisége is. Ehhez párosul még a szintén drasztikusan süllyedő talajhőmérséklet is a gyökérzónában. 21 oC alatt egy foknyi talaj-hőmérséklet csökkenés átlagosan 20%-kal csökkenti a gyökérzet produktivitását. 15 oC alatt pedig a gyökérzet víz- és tápanyagfelvétele gyakorlatilag leáll. Ilyenkor a növény igyekszik életben tartani a hajtáscsúcsot, valamint kinevelni a már növekvő terméseket. Ehhez a tápanyagot és a vizet az alsó levelekből vonja ki, ilyenkor indul be az uborkatövek drasztikus felsárgulása, majd az alsó levelek leszáradása. 

A tavaszi időszakban pont fordított a helyzet, a hirtelen megnövekedő vízigény lekövetése okoz sokszor gondot a fóliás zöldségtermesztőknek. Ugyanis április-május folyamán nemcsak a napi besugárzási energia növekszik meg ugrásszerűen, hanem a növények lombozata is. S mint már feljebb említettük, a napi vízigényt elsősorban e két érték szorzata határozza meg, így a napi vízigény 2-3 hét alatt a sokszorosára növekszik. 

A drénvíz figyelése

Előző cikkeinkben többször hangsúlyoztuk, hogy az intenzív zöldségtermesztésben, különösen csepegtető-csöves öntözés alkalmazásakor, milyen nagy jelentősége van a drénvíznek a káros só-felhalmozódások megakadályozásában. 
A ládás-, vödrös- termesztés esetén viszonylag könnyű helyzetben vannak a termelők, hiszen elegendő például 2-3 vödör alá tenni műanyag tálcákat, és folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a drénvíz kicsepegését a vödrökből, sőt pontosan meg is tudjuk mérni annak mennyiségét. 

A hagyományos talajos termesztésnél viszont le kell térdelnünk, és le kell ellenőriznünk nemcsak azt, hogy a bakhát talaja kellően nedves-e, hanem azt is, hogy a bakhát alatt és mellett a talaj mennyire nedvesedett át. Ugyanis csak így győződhetünk meg arról, adunk-e elegendő öntözővizet arra is, hogy a gyökérzónából a felesleges és káros sók kimosódjanak. Gyakori hiba, hogy erről a gazdák megfeledkeznek, és csak a bakhát, pontosabban a közvetlen gyökérzóna nedvességét ellenőrzik. A tapasztalt termelők már tudják, hogy akkor adtunk elegendő vizet a növényeiknek, ha nem csak a bakhátak „barnálanak” a nedvességtől, hanem a művelő utak is közöttük. 

Természetesen ehhez az kell, hogy a talaj megfelelő, morzsalékos szerkezetű legyen. Például, ha túl „poros”-ra sikerült frezázni, akkor nehezen engedi át a vizet, a gyökérzóna levegőtlenné, túlöntözötté válik, és nagyon nehéz elérni azt, hogy a gyökérfulladás veszélye nélkül elegendő drénvíz hagyja el a gyökérzónát. Ha pedig túl rögös, „macskaszaros” lett, mert még a túl nyers talajt próbáltuk megmunkálni, akkor pedig azzal kell küzdenünk, hogy az öntözővíz ne csak leszaladjon a rögök között, hanem kellő szélességben nedvesítse át a bakhátakat.  

Az izolált bakhátas termesztési technológia esetében (amit „iszapos termesztés” néven emlegetnek a gazdák) a leggyakoribb hiba az, hogy nem biztosított a drénvíz szabad, akadály nélküli kifolyása a bakhátak alól. Nagyon sok esetben bakhátak alatt kissé besüpped az altalaj, így a leterített fóliaréteg tulajdonképpen egy hosszú teknővé válik. Ilyen esetben vészmegoldásként már csak a leterített fólia kilyuggatását tudjuk ajánlani, felvállalva a fertőzések behatolásának veszélyét a sterilnek számító bakhátakba. A helyes megoldás az lenne, ha a bakhátak alatti rész domború lenne, és a drénvíz nem gyűlne fel a sorok alatt, hanem azonnal ki tudna csorogni oldalra. De ezzel a kérdéssel egy későbbi cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

 Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-06-17

Az édesburgonya gondozása

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,batáta,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya gondozása

Az édesburgonya az ültetését követően (május vége – június eleje), egészen a betakarítás napjáig folyamatos törődést igényel. Ide tartozik a növények vízzel és tápanyaggal való ellátása, a növényvédelme, valamint az adott terület gyommentesen tartása is. Az év közbeni munkálatok közül ez utóbbi jelenti az egyik legnagyobb kihívást a termesztés során. Jelenlegi írásunkban az imént felsorolt, vagyis az ültetést követő időszakban elvégzendő munkálatokat fogjuk részletesebben ismertetni.

Öntözés. Az ültetést követően az első és nagyon fontos feladatunk a növények beiszapoló öntözése. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a dugványok, palánták nem, vagy csak nagyon kevés gyökérzettel rendelkeznek, ezért a beiszapoló öntözéssel egy szorosabb növény-talaj közötti kapcsolatot tudunk létrehozni, ezzel sokkal biztosabb foganást érve el. Abban az esetben, ha már az öntözőrendszert betelepítettük, akkor a beiszapoló öntözést azzal, ha viszont nincs telepítve, akkor közvetlenül az ültetést követően locsolókannával vagy slaggal végezzük el. Az ültetést követő két-három hétben (június) intenzív öntözést igényel, de a vegetáció további szakaszában is (július–augusztus) fontos a kellő mennyiségű öntözés. Ezt elvégezhetjük szalagos csepegtetővel vagy esőztető öntözéssel is. A kellő mennyiséget azért hangsúlyoztuk ki, mert ügyelnünk kell arra, hogy ne öntözzük túl növényeinket. A batáta nem szereti a pangó vizet, és túlöntözése esetén előfordulhat, hogy raktározó gyökereit (gumóit) nem fejleszti. Augusztus végétől egészen szeptember végéig (betakarításig) már lehetőleg ne, vagy csak nagyon indokolt esetekben öntözzünk.

Az édesburgonya gondozása
Az édesburgonya gondozása

Gyomirtás. Az édesburgonya vegyszeres gyomirtása kényes dolog, mert sok gyomirtószerre érzékeny, valamint egészségügyi és környezetvédelmi megfontolásból, meglátásunk szerint, nem is indokolt. Abban az esetben, ha a területünk gyommagvaktól nem túlzottan fertőzött, akkor a szezonunk folyamán 2-3 mechanikai gyomirtás (kapálás) elegendő lehet. A területünket addig kell a gyomoktól tisztán tartani, amíg a batáta lombozata be nem teríti a talaj felszínét, mert onnantól érvénybe lép a növény gyomelnyomó hatása. Szélesebb sortávolságok esetén a sorközöket géppel is megmunkálhatjuk. A mechanikai gyomirtás viszonylag könnyen kivitelezhető és a növény számára is egy jobb, levegősebb felső talajfelszínt biztosít, és alkalmat ad az esetleges fejtrágya bedolgozására.

A mechanikai gyomirtáson kívül alkalmazhatunk talajtakarást. Ebben az esetben a soroknál bakhátakat alakítunk ki és azokat fekete fóliával takarjuk. A talajtakarás egy nagyon praktikus és hasznos termesztéstechnológiai eszköz, amely néhány hátránya mellett, számos előnnyel rendelkezik: gyommentesen tartja a sorokat; védi növényeinket a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéktól; hamarabb felmelegíti a talajt; fékezi a talaj párologtatását. A feketefóliás talajtakarás egyik nagy hátránya, hogy mit is kezdjünk a már szezon végén felszedett, elhasznált fóliával. Ezt a hátrányt máris kiküszöbölhetjük a már Magyarországon is beszerezhető lebomló talajtakaró fóliával. Teljesen környezetbarát, hiszen kukoricakeményítőből készül, így betakarítás után a talajba forgatva 100%-ban lebomlik. A fóliatakarás hátrányai közt említhetjük még meg a mechanikai gyomirtás előnyeit. Nincs talajfelszín mozgatás, ezáltal levegőtlenebb, tömörödöttebb talajszerkezetet kaphatunk és a fóliatakarással fedett sorok a nyári csapadék mennyiségből nem tudnak kamatoztatni. Kivétel ez alól a fekete agroszövet. Ennek használatával szintén megakadályozhatjuk a sorok elgyomosodását, de áteresztik az esővizet, csak ennek a technológiának az alkalmazása rendkívül megemeli a kiadásainkat.

A hajtások felszakítása. Az édesburgonya ápolási munkái közé sorolják még a legyökeresedő hajtások felszakítását. Az ezzel kapcsolatos munkálatokról is megoszlanak a termelői tapasztalatok, vélemények. Az édesburgonya esetében, hasonlóan, mint a szamóca, vagy a borostyán esetében, a föld feletti vegetatív részei több méteresek is lehetnek. Ott, ahol a batáta hosszú hajtásainak nóduszai (levelek hónaljai) érintkeznek a talajjal, legyökeresednek és beindítják a gumóképződést. Ezek a fiatal gyökérgumók elvonják a tápanyagot a „főgumóktól”, gátolva azok növekedését. Ezért vannak, akik javasolják 10-14 napos rendszerességgel a hajtások mozgatását, felszakítását. A hajtások mozgatásával, emelgetésével megakadályozzuk, hogy a hosszú „inda” szerű leveles hajtások legyökeresedjenek, vagy a már legyökeresedett hajtásokat felszaggatjuk, megakadályozva ezzel a gyökérzet további fejlődését, gumóképződését. Mi magunk is ezt a technológiát alkalmazzuk és javasoljuk. Viszont akadnak olyan termelői álláspontok is, akik azt vallják, hogy minél nagyobb gyökértömeggel rendelkezik egy növény, annál több vizet és tápanyagot tud felvenni a talajból, tehát megfontolandó az ily módon legyökeresedett hajtások felszakítása. Erre az év közbeni ápolási munkálat fontosságára az önmagunk termelői tapasztalata tudja majd megadni a választ.

Tápanyag ellátás és növényvédelem. Ami az édesburgonya tápanyagigényét illeti, hasonlóan a többi gyökérzöldséghez, ez is a kálium túlsúlyos tápanyagokat részesíti előnyben. A kálium mennyiségének nagy részét a talajelőkészítéskor, míg a többit a tenyészidőszak folyamán juttatjuk a talajba. A foszfor mennyiségét az ültetéskori és az ültetést követő időszakban kell kijuttatni. Nitrogénigénye átlagon alulinak mondható, és ezt alaptrágyaként és fejtrágyaként adhatjuk a növénynek. A fejtrágyázást a tenyészidőszak folyamán a talajba bedolgozva, vagy fóliatakarásos technológia esetén csepegtető rendszeren keresztül juttathatjuk ki. Fontos elem még a magnézium, a kalcium, a bór és a cink. Ezek kijuttatása lombtrágya formájában is megoldható, akár biológiai készítményekkel is. Szervestrágyázás esetén nem szabad megfeledkeznünk a talajfertőtlenítésről, mert a szerves trágyában található kártevők nagy kárt tudnak majd okozni később a gumókban. 

Növényvédelmi szempontból a védekezést egyelőre a talajlakó kártevőkre és a rágcsálókra kell összpontosítani. A batáta több ismert betegsége vidékünkön még nem jelent meg, ennek valószínű klimatikus okai vannak. Legveszélyesebbek a gumót károsító pajorok, drótférgek. Ellenük hagyományos talajfertőtlenítő szerekkel védekezhetünk, de léteznek már biológiai módszerek is, például rovarpatogén gombafajok. A Metarhiziumanisopliae, rovarokon élősködő gombafaj spóráit például több talajoltó készítmény is tartalmazza. A rágcsálók is nagy károkat tudnak okozni, főleg a narancssárga húsú fajták esetében. Ezért fontos megakadályozni e kártevők felszaporodását is.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-zoldsegtermesztes-2026-06-10

Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Kevés olyan növény létezik, amely egyszerre ennyire díszes, hasznos és könnyen nevelhető, mint a levendula. Jellegzetes illata, ezüstös bokra és lila virágai már messziről a mediterrán vidékek hangulatát idézik. Nem véletlen, hogy a levendula az utóbbi években a kiskertek, falusi porták és díszkertek egyik legkedveltebb növényévé vált. A nyári virágzás idején méhek, lepkék és más hasznos rovarok százait vonzza, így nemcsak díszíti, hanem élettel tölti meg a kertet.

A levendula az ajakos virágúak családjába tartozó évelő félcserje. Őshazája a mediterrán térség, elsősorban Franciaország, Olaszország és Spanyolország vidéke, de mára egész Euró­pában elterjedt. Kárpátalján is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: számos családi kertben és kisebb ültetvényen termesztik, főként a naposabb, melegebb fekvésű településeken. Levendulával találkozhatunk például a Nagyszőlősi járás több falvában, Beregszász környékén, valamint a Munkács és Ungvár környéki díszkertekben is. Az utóbbi években egyre több gazda telepít kisebb levendulasorokat turisztikai célból és a díszkert részeként, hiszen a növény nemcsak szép, hanem kiváló méhlegelő is.

A levendula latin neve – Lavandula – a „lavare”, vagyis „mosni” szóból ered, mivel már az ókorban is előszeretettel használták fürdők és ruhák illatosítására.

A levendula nem csak szépsége miatt értékes. Illóolaja nyugtató, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású. Teája enyhíti az idegességet, segíti az elalvást, aromája pedig stressz­oldó hatású. Szárított virágát illatpárnákba, molyűző zsákocskákba teszik, de a gasztronómiában is egyre népszerűbb. Levendulából készülhet szörp, lekvár, sütemény, fagylalt vagy akár fűszerkeverék is.

A levendula legismertebb típusai

A kertekben leggyakrabban két levendulatípussal találkozhatunk. A legismertebb és leg­ellenállóbb a közönséges vagy francia levendula (Lavandula angustifolia). Ez a fajta jól tűri a telet, hosszú életű, akár 40–50 évig is megmaradhat ugyanazon a helyen. Bokra 60–80 centiméter magasra nő, virágai liláskék színűek, de léteznek fehér és rózsaszín változatai is.

Az angol levendula (Lavandula intermedia) erőteljesebb növekedésű, illata markánsabb, több illóolajat tartalmaz, de valamivel érzékenyebb a hidegre és a túlzott nedvességre. Egyre népszerűbb a bóbitás vagy spanyol levendula is (Lavandula stoechas), amely különleges, tollszerű virágzatával díszít, viszont kevésbé fagytűrő, ezért inkább dézsában ajánlott nevelni.

Hová ültessük a levendulát?

A levendula legfontosabb igénye a napfény. Olyan helyre ültessük, ahol naponta legalább 6–8 órán át éri közvetlen napsütés. A meleg, száraz, jól szellőző fekvést kedveli. Árnyékos, nyirkos helyen könnyen felkopaszodik, megbetegszik vagy kipusztul.

Talaj szempontjából nem igényes növény. Kifejezetten kedveli a meszes, köves, homokos vagy gyengébb tápanyagtartalmú földet. A túl kötött, pangóvizes talaj viszont veszélyes számára, mert a gyökerek könnyen rothadásnak indulnak. Ha kertünk földje túl agyagos, érdemes homokot vagy apró kavicsot keverni hozzá az ültetés előtt.

A levendula kiváló választás sziklakertbe, ágyásszegélynek, utak mellé vagy akár sövény kialakítására is. Ha sűrű levendulasort szeretnénk, akkor a töveket 40–50 centiméterre ültessük egymástól. Nagyobb, különálló bokrok kialakításához 80-100 centiméteres tőtávolság ajánlott.

A levendula ültetése

A levendula ültetésének legideálisabb időpontja tavasszal, a fagyok elmúltával jön el. A fiatal növények ilyenkor gyorsabban meggyökeresednek, és még a nyári hőség előtt megerősödhetnek.

Ültetés előtt a talajt lazítsuk fel ásóval vagy kapával. A gödör legyen valamivel nagyobb, mint a gyökérlabda. Ha cserepes növényt ültetünk, óvatosan lazítsuk meg a gyökereket, majd helyezzük a növényt a gödörbe úgy, hogy ne kerüljön mélyebbre, mint korábban volt. Ezután töltsük vissza a földet, enyhén tömörítsük, majd alaposan öntözzük be.

Az első hetekben rendszeres öntözést igényel, amíg meggyökeresedik. Később azonban már csak hosszan tartó aszály idején szükséges locsolni, mert a levendula kiváló szárazságtűrő növény.

Balkonon és dézsában is nevelhető

Akinek nincs kertje, annak sem kell lemondania a levenduláról. Nagyobb cserépben vagy dézsában balkonon és teraszon is sikeresen nevelhető. Fontos azonban, hogy jó vízelvezetésű edényt válasszunk, az aljára kavics vagy cserépdarab kerüljön. A dézsás növények több öntözést igényelnek, de a túlöntözést ebben az esetben is kerülni kell.

A levendula hosszú éveken át díszítheti kertünket, ha megfelelő helyet biztosítunk számára.

A következő részben részletesen bemutatjuk a levendula metszését, szaporítását, növényvédelmét és sokoldalú felhasználását is.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/09/levendula-kertek-illatos-kincse-1-resz

Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy az intenzív növénytermesztésben az öntözés célja az ideális talajnedvesség biztosítása mellett a káros sók kimosatása az aktív gyökérzónából. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg, és annak mérésére van egy jól bevált műszerünk, a markunk. A zöldségfélék többsége számára az a talajnedvesség számít optimálisnak, amelynél a markunkban összeszorított föld összeáll, egyben marad, a markunk nedves lesz tőle, viszont nem képlékeny, azaz nem préselődik ki az ujjaink között. Ennek az ideális talajnedvességi állapotnak a fenntartására különböző öntözési stratégiákat dolgoztak ki a szakemberek, amely magában foglalja az öntözési vízadagokat (azaz mennyi vizet juttatunk ki egységnyi területre, valamint, hogy milyen gyakran kell ezt megtennünk. Azonban az ördög a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen kérdés az öntözési adagok meghatározása.

A levegő korlátoz

Az öntözési vízadagok kiszámításakor elvileg abból kellene kiindulni, hogy a növényeink számára talajnedvesség milyen határok között számít optimálisnak, valamint, hogy e két szélső érték közötti különbség milyen mennyiségű víz kijuttatásával tudjuk pótolni. Ennek meghatározása elég bonyolult feladat lenne, hisz a talajban a vízkülönböző kötöttségi formában van jelen, valamint különböző szívóerő szükséges azok felvételéhez. Legkönnyebben felvehető a rögök közötti nagy pórusokban megtartott víz, valamint a rögök felszínén enyhén kötött vízréteg. Az apró kapillárisokban, valamint a rögök belsejében mélyen felszívódott víztartalékok már nehezebben felvehetők a növények számára, mivel ezek felszívásához a növények gyökereinek nagy szívóhatást kell kifejteniük. A gyökerek szívóhatása korlátozott, ezért az ilyen víztartalékok felhasználásakor már a növények kissé lankadnak, nincs meg bennük a megszokott turgor-nyomás. A talajban lévő víztartalékok harmadik fajtája a növények számára már szinte felvehetetlen, olyan erősen kötődnek a talajt alkotó anyagokhoz.

Mivel ezeknek a víztartalékoknak az aránya igen erősen függ a talaj típusától, a talaj szerkezetétől stb., ezért túl bonyolult lenne ezek alapján meghatározni az alkalmanként kijuttatandó vízmennyiség mértékét. E helyett a gyakorlatban megkerülték a kérdést, s azt kezdték el vizsgálni, hogy a növények öntözésekor mennyi levegőt kell feltétlenül hagynunk a gyökérzónában a gyökerek megfelelő működéséhez. Érdekes módon minden talajtípusra ez az érték kb. az össztérfogat mintegy negyede, azaz 25%.  Ha gyökérzónában a levegő térfogata lecsökken 20% alá, akkor a gyökerek nem jutnak elegendő oxigénhez. A 30% feletti levegőarány viszont a súlyos kiszáradás jele, amikor a talaj könnyen felvehető vízkészlete már kimerült. A feladatunk az, hogy a gyökérzóna minél nagyobb térfogatában biztosítsuk, hogy e két határérték között tartsuk a talaj levegő tartalmát.

Mennyi az annyi?

Mennyi is ez például az uborka esetében? Az uborka gyökérzónájának csepegtetőcsöves öntözés esetén egy viszonylag keskeny, 25 cm széles 15 cm mély sáv, ami folyóméterenként 40 liternek felel meg. Ideális talajszerkezet és pontos időzítés esetén elvileg 40 liter x 10% = 4 liter vizet adhatnánk folyóméterként egy-egy öntözéskor. Figyelembe véve, hogy a talajszerkezet a legtöbbször sajnos nem nevezhető ideálisnak, valamint hogy az öntözéssel nem szokás megvárni az utolsó pillanatot, a ténylegesen kijuttatható öntözési adag ennek az ideális értéknek csak az egyharmada-egynegyede, azaz 1-1,3 liter folyóméterenként. Ez az érték az egysoros csepegtetőcsöves öntözésre vonatkozik. Amennyiben két csepegtető csövet használunk a növények két oldalán, az aktív gyökérzónát, ha nem is duplájára, de kb. másfélszeresére növeljük. Emiatt a kijuttatható vízadag is 1,5-2,0 liter/folyóméterre növekszik. Slangos öntözésnél, amit egyre ritkábban használunk, még nagyobb gyökérzónát, ezzel együtt még nagyobb kijuttatható vízadagot kapunk. Slangos öntözés esetén az aktív gyökérzóna további megnövelése révén ez az érték elérheti a 3-4 liter/folyóméter vízmennyiséget, ami sok esetben az uborka teljes napi vízigényét fedezi! Tehát slangos öntözésnél elegendő volt naponta egyszer, esetleg kétszer öntözni, míg csepegtető csöves öntözésesetén naponta akár 4-6 alkalommal is be kell indítani az öntözést.

Vízellátás és -kezelés

A paradicsom esetében a kijuttatható vízadagok jóval nagyobbak is lehetnek, ugyanis a paradicsom gyökerei jóval mélyebben hálózzák be a talajt. Dupla gyökérzóna térfogat pedig dupla öntözési vízadagokat jelent. Tehát megfelelő talajszerkezet és gyökérzet esetén a paradicsom öntözési vízadagja mintegy duplája az uborkáénak. Ez azt jelenti, hogy a két növény hasonló  napi vízfelhasználása ellenére  a paradicsomot jóval ritkábban elegendő öntözni, mint az uborkát, de jóval nagyobb vízadagokkal. Tovább növeli a különbséget a két növény öntözése között az is, hogy a paradicsom gyökérzete igen jól tudja hasznosítani a második csoportba tartozó, erősebben kötött vizet is. Ezen kívül a mélyebb rétegekbe lehatolt gyökerekhez már folyamatosan feljuthat a kapillárisokon keresztül a talaj mélyebb rétegeiből is a talajvíz, ami néha már teljesen felborítja az egész öntözési-tápoldatozási stratégiánkat.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fentebb leírt számítás az alkalmanként kijuttatható vízadagokra vonatkozik, a naponta kijuttatandó vízmennyiség az folyamatosan változik a növény vízfelvétele, a talaj párologtatása, valamint a szükséges drén-víz mennyiség arányában.

Nem pocsékolás!

Az alkalmanként kijuttatandó vízadagok mennyiségére befolyással van még az előző cikkünkben már megemlített „sófal” vagy „sókéreg” kialakulásának jelensége. Ez a „sófal” az öntözések során átnedvesedő és a száraz talaj határán alakul ki, és ebben a zónában a só-koncentráció (EC-érték) a többszöröse a gyökerek számára elviselhető értéknél. A fizika törvényei alapján az itt felhalmozódott káros sók folyamatosan mennének visszafelé az alacsonyabb EC-értékű gyökérzónába, leperzselve a gyökereket. Ennek a káros folyamatnak a megelőzése érdekében igyekeznünk kell akkora vízadagokkal öntözni, hogy a gyökérzóna átnedvesítésén túl biztosítani tudjunk a víz kifelé történő mozgását, biztosítva a káros sók kimosódását a gyökérzónából, valamint a „sófal” behatolásának megakadályozását. És ez a vízmennyiség nem kevés! Átlagosan a növények által felvett vízmennyiségnek mintegy a fele, azaz az öntözésekkor kijuttatott teljes vízmennyiség harmada folyamatosan elhagyja a gyökérzónát. De ezt a veszteséget vállalnunk kell! Mert, ha mindig csak annyi vizet adunk, hogy a gyökérzóna átnedvesedik ugyan, de nincs ez a kifolyó víz, amit a szakirodalomban „drén”-nek neveznek, akkor a felhalmozódott káros sók leperzselik a gyökereket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még a délelőtt folyamán, lehetőleg minden öntözés után megfigyelhető legyen a drénvíz megjelenése. Az izolált bakhátas („iszapos”) termesztési technológiánál, vagy a vödrös termesztésnél szemmel látható a kicsurgó víz. A hagyományos talajos termesztésnél viszont kézzel kell beletúrni a földbe, és ellenőrizni, hogy milyen messzire jutott el az öntözővizünk.

A hagyományos talajos termesztésnél a drénvíz mennyiségét az alapján ítélhetjük meg, hogy mennyire nedvesítjük át az aktív gyökérzónát körülvevő talajt. Ilyenkor megvizsgáljuk a bakhátak alatti talajt, valamint azt is, hogy oldalirányban, azaz a művelő utak talaja mennyire nyirkos. Ehhez sokszor nem is kell beleásni a földbe, ugyanis a letaposott út, ha „barnállik”, szemmel láthatóan nedves, akkor elegendő drénvíz hagyja el a bakhátat oldal-irányba is.

A vödrös, ládás termesztésnél még egyszerűbb a dolgunk, hiszen itt nem csak azt tudjuk megállapítani, hogy kifolyik-e a termesztő edényekből a drén-víz, hanem a pontos mennyiségét is meg tudjuk mérni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-27

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (4.)

A növényvédő szerek helyes adagolása és bekeverése a permetezőgépbe alapvető feltétele a hatékony és biztonságos növényvédelemnek. A nem megfelelő keverés nemcsak a hatékonyságot csökkentheti, hanem komoly károkat okozhat a növényállományban, sőt a permetezőgépben is lerakódásokat vagy eltömődéseket idézhet elő. Éppen ezért kiemelten fontos a helyes eljárás betartása minden permetezés előtt.

A permetezés megkezdése előtt célszerű előkészíteni a szükséges eszközöket, különösen a kisebb mérő- és keverőedényeket. Ezek segítségével a növényvédő szereket előzetesen feloldhatjuk vagy elkeverhetjük, mielőtt a permetezőgép tartályába juttatnánk azokat. Ez az előkészítési lépés segít abban, hogy a hatóanyagok egyenletesen oldódjanak fel, és ne alakuljanak ki csomók vagy lerakódások.

A permetezőgép feltöltése során az egyik legfontosabb szabály, hogy először a tartályt körülbelül félig töltsük fel tiszta vízzel. Ezt követően adjuk hozzá a növényvédő szereket a megfelelő sorrendben. A sorrendiség kulcsfontosságú, mivel az egyes formulációk eltérően viselkednek vízben és egymással is reakcióba léphetnek.

Általános szabályként először a poralapú készítményeket (például vízben diszpergálható granulátumokat vagy nedvesíthető porokat) kell bekeverni. Ezeknek időre van szükségük a teljes feloldódáshoz. Ezt követik a folyékony permetszerek. A keverési folyamat végén kerülnek a tartályba a lombtrágyák, valamint a nedvesítő- és tapadásfokozó szerek. Ezek az anyagok segítik a permetlé jobb megtapadását és eloszlását a növény felületén.

Permetezéskor egy permetezőtartályba lehetőleg ne keverjünk háromnál több növényvédő készítményt. Minél több szer kerül egy keverékbe, annál nagyobb az összeférhetetlenség és a hatékonyságcsökkenés kockázata. A túl sok komponens kicsapódást, perzselést okozhat, de a permetező eltömődését is előidézheti. Három készítmény együttes használata általában még biztonságosan kezelhető, ha a gyártói előírásokat betartjuk.

Amennyiben új növényvédő szert vagy új kombinációt szeretnénk alkalmazni, minden esetben ajánlott keverési próbát végezni. Ehhez egy átlátszó edényben, kis mennyiségben keverjük össze a tervezett szereket azonos arányban. A keveréket kb. 10-15 percig hagyjuk állni, és figyeljük meg az esetleges változásokat.

Normál esetben a keverék homogén marad, nem történik látható reakció. Azonban ha problémás kombinációról van szó, különféle figyelmeztető jelek jelentkezhetnek. Ilyen lehet az erőteljes pezsgés, ami kémiai reakcióra utal, vagy a szín jelentős változása, különösen, ha sötét elszíneződés jelenik meg. Szintén problémát jelezhet, ha a keverék zavarossá válik, csomósodik („megtúrósodik”), vagy ha az edény melegedni kezd.

Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a készítmények nem kompatibilisek egymással, és használatuk együtt nem javasolt. Ilyen esetben más kombinációt kell választani, vagy külön-külön kell kijuttatni a szereket.

A megfelelő keverési és adagolási technológia betartása nemcsak a növényvédelem hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul a környezet védelméhez és a gazdálkodás biztonságához is.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/24/novenyvedelem-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-szakmai-alapelvek-es-gyakori-hibak-4

A trágyázás jelentősége és a trágyacsomó helye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,
A trágyázás jelentősége és a trágyacsomó helye

A trágyázás már ritkaságnak számít Kárpátalján, ami főként a falusi állattartás visszaszorulásának, illetve a könnyebb alternatívát nyújtó ásványi trágyafélék (műtrágyák) bőséges kínálatának tudható be. Igen ám, de a trágya hatása nemcsak a tápanyag-utánpótlásban nyilvánul meg, hanem fontos szerepet játszik a talajszerkezet, illetve a talajélet fenntartásában is. Trágya nélkül az intenzív termesztés a talajban hosszú távon nem kivitelezhető. Évről évre csökkenni fognak a terméseredmények, s egyre több problémával szembesülünk, ha nem tápláljuk trágyával (szerves anyaggal) a talajunkat.

Gyakorta hallhatjuk a panaszokat, hogy nincs trágya, nem lehet beszerezni, hogy megégette a palántákat, vagy hogy méregdrága, horribilis összegekbe kerül. De aki talajos intenzív zöldség- vagy gyümölcstermesztésben gondolkodik, annak trágyára lesz szüksége. S mivel napjainkban valóban ritkán lehet érett trágyát szerezni, a kockázatok és a veszélyek csökkentése érdekében meg kell tanulnunk azt helyesen kezelni, tárolni és felhasználásra előkészíteni. Ahogyan egyre többet kérnek el a trágyáért, úgy egyre többe kerül a gazdálkodónak a tudatlanság és a „féltudás”. Tehát meg kell tanulnunk helyesen bánni vele.

A trágyacsomó elhelyezése

A trágyacsomó megfelelő kezelése és elhelyezése az egyik legfontosabb, mégis sokszor elhanyagolt feladat. A helytelen tárolás nemcsak komoly környezeti terhelést jelent, hanem közvetlen gazdasági veszteséggel is jár: a rosszul tárolt trágya akár tápanyagtartalmának 30–50%-át is elveszítheti, mielőtt kijuttatjuk. Sőt, a fóliaházak közelében tárolt friss trágya nemegyszer okozott már ammóniaperzselést. Tehát nem mindegy, hogy milyen a trágya, hová öntik, hogyan tárolják.

A trágyacsomó elhelyezésekor az első és legfontosabb szempont a környezeti kockázatok minimalizálása. A trágya jelentős mennyiségű nitrogénvegyületet, foszfort és egyéb tápanyagot tartalmaz, amelyek megfelelő kezelés nélkül leszivároghatnak a talajba, bejuthatnak a felszíni és a felszín alatti vizekbe. Ezért a trágyacsomót soha nem szabad vízfolyások, tavak, kutak közelében elhelyezni.

Emellett figyelembe kell venni a domborzati viszonyokat is. Lejtős területen a trágyacsomót mindig a lejtő alsó részén helyezzük el úgy, hogy a csurgalék ne folyhasson bele közvetlenül a vízbázisba, fóliasátorba vagy ültetvénybe. Ha erre nincs lehetőség, csurgalékgyűjtő árkot vagy medencét kell kialakítani.

Amennyiben hosszú távú tárolás (két évnél tovább) a cél, a trágyacsomó alá lehetőleg kerüljön vízzáró aljzat, betonozott trágyapad vagy tömörített agyagos alap. Ez megakadályozza a nitrát és foszfor beszivárgását a talajvízbe, és megkönnyíti a gépi kezelést is.

Az elhelyezéskor ugyancsak figyelembe kell venni az uralkodó szélirányokat. A lakóépületek, szomszédos ingatlanok és közutak szél felőli oldalán a trágyacsomó kellemetlen szagterhelést okozhat – ez ugyan nem minden esetben ütközik törvénybe, de a jószomszédi viszony szempontjából mindenképpen fontos körülmény.

Nyáron az erős napsütés felgyorsítja a párolgást. Ha lehetséges, az észak vagy kelet felé néző, részben árnyékolt elhelyezés a kedvezőbb.

Vegyük figyelembe azt is, hogy a trágyacsomónak minden évszakban géppel megközelíthetőnek kell lennie. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/05/22/tragyazas-jelentosege-es-tragyacsomo-helye

Fagy, szárazság és növényvédelem

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Fagy, szárazság és növényvédelem

A 2026-os év nem indul túl jól a szőlő- és gyümölcstermesztő gazdák számára. Sajnos a normálisnak mondható tél után igen száraz tavasz következett, amit áprilisban egymást követő fagyos éjszakák súlyosbítottak. Sok helyen a hőmérő higanyszála mínusz 6 °C alá is süllyedt. Ez a hideg a már virágzó gyümölcsfákban jelentős károkat okozott. Szinte minden gyümölcsfajnál számottevő a fagykár, bár bizonyos védett helyeken, domboldalakon maradt valamennyi termés, összességében mégis igen jelentős veszteségről beszélhetünk.

A szárazság miatt a folyópartokra telepített gyümölcsösökben helyenként közel 100%-os károk tapasztalhatók. Sajnos a még nem virágzó, de már kizöldült szőlőt sem kímélte a fagy. Az utóbbi években a kiváló téltűrő, új ukrán nemesítésű csemege- és borszőlőfajták elterjedtek a síkvidéki területeken, és sok udvari lugas díszévé váltak. A jó téltűrés ellenére azonban ezek a fajták sem bírják az áprilisi, májusi fagyokat. A régebben nagy felületen termesztett direkttermő fajtákkal ellentétben az újabb fajták mellékrügyekről kihajtva kevés termést hoznak.

A tavaszi faggyal szemben csak a jó kitettségű, meredek domboldalak nyújtanak megfelelő védelmet. A hegyek lábánál ültetett szőlők esetében is jelentős a kár, többnyire csak a dombtetőkön maradt meg vagy károsodott kisebb mértékben ez a kedvelt növényünk.

Sajnos az elfagyott területeken sem állhat meg a munka, hiszen ha a tőkéket vagy fákat elhanyagoljuk, jövőre sem számíthatunk megfelelő termésre. A gyümölcsfáknál folytatni kell a növényvédelmet a különböző rovarok, levéltetvek és gombás fertőzések ellen. A talajművelés és a gyomirtás ebben a száraz időszakban különösen fontos feladat.

Nem ajánlott a talajok folyamatos művelése, mert ez fokozza a kiszáradást. Ugyanakkor, ha hagyjuk elszaporodni a gyomokat – például a tarackot vagy a siskát –, azok elszívják a maradék nedvességet, és még a lehulló csapadékot sem engedik a talaj mélyebb rétegeibe, a gyökérzónába jutni.

Javaslatom, hogy kora tavasszal lazítsuk fel a talajt, hogy a víz könnyebben behatoljon a gyökérzónába, majd a felső pár centiméteres réteget egyenlítsük el, ezzel lezárva a talajt a kipárolgás csökkentése érdekében. A nyári időszakban sok esetben elegendő lehet a gyomok alacsonyra kaszálása. A sorok alját mind a szőlőben, mind a gyümölcsösökben tartsuk tisztán, akár mechanikai, akár vegyszeres gyomirtással. Utóbbi főként idősebb ültetvényekben lehet hatékonyabb és olcsóbb megoldás.

A talajművelés mellett el kell végezni a hajtásválogatást is. Elfagyott területeken ez az elszáradt hajtások letördelésével kezdődik, majd az előtörő fattyúhajtások kiválogatásával folytatódik. Próbáljuk azokat a hajtásokat meghagyni, amelyeken fürtkezdemények láthatók.

A helyesen elvégzett zöldmunka megkönnyíti a növényvédelmi munkákat is, mivel a permetlé könnyebben bejut a tőke belsejébe. Neveljünk szellős lombfalat, mert ez nagyban hozzájárul a hatékony növényvédelemhez. A kora tavaszi szárazság nem kedvezett a szőlő gombás betegségeinek, azonban a május elején tapasztalható csapadékos időjárás már kedvező feltételeket teremthet számukra, ezért virágzás előtt legalább egy megelőző védekezés elvégzése javasolt. 

A fagykár miatt a gombás betegségek elleni védekezés mellé ajánlott stresszoldó és növényerősítő készítmények használata is. Számos jól működő készítmény kapható a gazdaboltokban, amelyek általában keverhetők a gombaölő szerekkel, így a kezelés egy menetben elvégezhető.

Mi ellen kell most leginkább permetezni? Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a lisztharmat az egyik legnagyobb károkat okozó betegség a szőlőben. Sajnos az időjárás változása inkább a gombának kedvez, mint a gazdáknak, ezért szinte biztosra vehető, hogy az idei évben is meg fog jelenni.

Virágzás előtt a lisztharmat ellen felszívódó és kontakthatású szerek kombinációjával védekezzünk. Kontakthatású szerként továbbra is fontos szerepe van a kénnek, emellett több felszívódó készítmény közül választhatunk. Ajánlott olyan szert választani, amely a feketerothadás ellen is megfelelő védelmet nyújt.

A feketerothadás az utóbbi években erősen terjedő gombás betegség, amely rendkívül gyorsan képes a termés 50–80%-át is megsemmisíteni akár 24–48 óra alatt. Bár a tünetek jellemzően csak június végén jelentkeznek tömegesen, a védekezést már most el kell kezdeni.

Tehát válasszunk olyan felszívódó gombaölő szert, amely egyszerre nyújt védelmet lisztharmat és feketerothadás ellen, és ezt egészítsük ki kénnel, mint kontakthatóanyaggal. A kén atkagyérítő hatása további előnyt jelent.

Emellett fontos a mikroelemek pótlása is. Virágzás előtt különösen fontos a bór pótlása a jobb kötődés érdekében. Használjunk magas bórtartalmú komplex lombtrágyát, hogy kedvezőtlenebb időjárás esetén is megfelelő kötődést érjünk el.

Az utóbbi évek időjárása miatt a rovarölő szerek használata kissé háttérbe szorult, mivel a rovarok általában nem okoztak jelentős gazdasági károkat. Az elmúlt 2–3 évben azonban a Kárpát-medencében elterjedt a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazmát terjesztő amerikai szőlőkabóca, ezért ismét nagyobb figyelmet kell fordítani az ellene való védekezésre.

Az Öko Gazda Alapítvánnyal az idei évben Kárpátalja több szőlőtermő községében helyeztünk ki sárga ragadós színcsapdákat. Ezek elsődleges célja a kabóca jelenlétének kimutatása, ugyanakkor a rajzás megfigyelésével a védekezés időzítése is hatékonyabbá válik. Az eredményeket minden héten közzétesszük a közöségi média felületén, és javaslatokat adunk a növényvédelemmel kapcsolatban. Az amerikai szőlőkabóca rajzása és az ellene való védekezés időszaka általában május elejétől június végéig tart.

Remélhetőleg a következő években kedvezőbb időjárás köszönt ránk, mert amennyiben a kora tavaszi fagyok tartósan velünk maradnak, fel kell készülnünk bizonyos termesztési területek átrendeződésére, valamint arra, hogy egyes gyümölcsfajok termesztése veszteségessé válhat. Aki most szeretne új szőlőültetvényt telepíteni, annak mindenképpen azt javaslom, hogy csak kiváló fekvésű, jól védett területet válasszon. Egyre inkább igaz a régi mondás: „Szőlőnek a hegy a hazája”.

Varga István,
AZ „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-novenyvedelem-fagy-2026-05-14

Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

A tavaszi időszakban gyorsan nő, egyre nagyobb a zöldségállomány lombozata, miközben az időjárás is szeszélyesen változik: hol napokig nem látjuk a napot, hol hét ágra süt le ránk. Ilyen, gyorsan változó körülmények között nem csoda, hogy tanácstalanok a termelők, s állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.

Bizonytalanok, hogy naponta hányszor, milyen vízadagokkal öntözzenek, milyen töménységű tápoldatot használjanak. A kérdés fontosságát jelzi, hogy nem csak a pillanatnyi szedés mennyisége függ tőle, hanem az állomány egészségi állapota is. Ugyanis a gyökérproblémák nagy része a helytelen öntözésből, tápoldatozásból adódik.

Ellentmondó adatok

Ha egy gazda veszi a fáradságot, s utána olvasgat, hogy mennyi is például az uborka napi vízigénye a szakirodalom szerint, eléggé meg fog lepődni. A különböző szakemberek egészen eltérő adatokkal állnak elő. Például Tóth Árpád „Az öntözés és tápoldatozás technikája” c. könyvében azt olvassuk, hogy egy kifejlett uborkatő átlagos napi vízigénye egy liter. Dr. Hodosi Sándor mérései szerint ez az érték kb. 2 – 3,5 litert tesz ki. Geissler és Balázs tanár urak adatai valahol a kettő között vannak. De ennyiféle, egymásnak ellentmondó adat láttán mit tehet a szegény termelő? Kerülje meg a kérdést és használja a saját józan paraszti logikáját.

A növények „itatása”

A parasztok már ősidők óta az állatok itatásánál azt a logikát követik, hogy a víz utánpótlását annak fogyásához igazítják. Tehát adnak egy bizonyos mennyiséget, amennyire biztosan szüksége lesz az állatoknak, aztán időnként ellenőrzik, hogy mennyi fogyott belőle. Ha már kevés maradt, akkor újra töltik az itatót. Például, a tyúkok aktuális vízfogyasztásáról halvány fogalma sincs a gazdasszonyoknak, mégis egész szépen elboldogulnak már évszázadok óta a tartásukkal. Az itatót naponta többször is ellenőrzik, s ha már fogytán van a víz benne, akkor utána töltik. De előtte még kiöblítik az itató alján felgyülemlett koszt, salakot. Ezt az elvet kell alkalmaznunk a növények öntözésénél is. 

Csak hát a növények esetében az itató és az etető edény az maga a termőföld, pontosabban a gyökérközeg. Azt kell naponta többször is leellenőriznünk, hogy elegendő vizet tartalmaz-e, s ennek alapján öntözni. Nagyobb gazdaságoknál erre a célra speciális talajnedvesség-mérő műszereket alkalmaznak, míg nekünk azt kell használnunk, ami szó szerint mindig kéznél van: a saját markunkat és szemünket! Tehát nem a növényeket kell figyelni, hogy kókadoznak-e már a szárazságtól, mert ez már terméskieséshez vezet, hanem a talaj nedvességét. Olyan talaj-nedvességet kell fenntartanunk, ami optimális a növény gyökérzetének működése szempontjából. És itt nemcsak a talajban lévő víz mennyisége a fontos, hanem a levegőé is. Érdekes módon ez utóbbi az igazán mérvadó, korlátozó tényező. Ugyanis csak annyi vizet adhatunk, hogy a gyökerek meg ne fulladjanak. Ugyanis a gyökerek működéséhez oxigénre, nagyon sok oxigénre van szükség. Az alábbi ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.
Az ábrán jól látható, hogy milyen az ideális talaj, és mesterséges közeg szerkezete.

A mesterséges közeg alatt nemcsak a kókuszrostos termesztést értjük, hanem a palántanevelésnél használt tőzeg-, vagy komposzt alapú magházföld keverékeket is!

Mint látjuk, a növények akkor érzik jól magukat, ha a talaj szerkezetében kb. 25%-nyi részt tesz ki a levegővel kitöltött pórusok térfogata. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az ilyen talajból egy maréknyit felveszünk és megszorítjuk, akkor az összetapad, a tenyerünk nedves lesz tőle, de nem teljesen képlékeny, azaz az ujjaink között nem préselődik ki a képlékeny sár.

A „só-fal” vagy „só-kéreg” jelenségéről

A csepegtetőcsöves öntözés térhódításával előtérbe került az úgynevezett „só-kéreg” kialakulásának problémája, amely nagyban meghatározza az öntözések mennyiségét és módját. Ezzel a témával a későbbiekben részletesen is fogunk foglalkozni. A jelenség lényege az, hogy a csepegtetőcsöves öntözés során átnedvesített zóna határán egy nagyon erőteljes só-felhalmozódás folyik, ami a gyökerek számára áthatolhatatlan „só-kérget”, „só-falat” alkot. Ebben a zónában a só-koncentráció értéke (EC) 5-10-szer magasabb lehet, mint a normál érték. A retektermesztők már jól ismerik ennek a jelenségnek az utólagos hatását, hisz ez a felelős az állományban kialakuló só-kártételes sávokért, és ezért van szükség feltétlenül az alapos talajátmosatásra a retekvetés előtt. Azonban a só-érzékeny növényeknél, mint például az uborka, már az adott szezonban is súlyos problémákat okozhat ez a jelenség. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-05-05