öntözés

Öntözés, tápoldatozás (5.) – Milyen töménységű tápoldattal öntözzünk?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (5.) – Milyen töménységű tápoldattal öntözzünk?

Cikksorozatunk előző részében megtárgyaltuk, hogy mi is az a sokat emlegetett EC-érték. Azonban a talaj EC, és az öntözővíz EC-nek ismerete nem csak egy úri hóbort, hanem bizony használnunk is kell őket a mindennapi gyakorlatban, amikor tápoldatozzuk a növényeinket. A mai cikkünkben azt mutatjuk meg, hogy a fent említett EC értékek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

A fő cél változatlan!

Amikor elkezdtük a növények tápanyagellátást taglalni, leszögeztük, hogy az intenzív zöldségtermesztésben nem az alapján adagoljuk a tápanyagot, hogy a szezon folyamán mennyi tápanyagot vesznek fel, hanem folyamatosan fenntartunk egy olyan tápanyagszintet, amelynél a növények a maximális termést hozzák. Azt is tisztáztuk, hogy a tápanyagszint mérésének legelterjedtebb módszere az EC mérése. Tehát amikor tápanyagot juttatunk ki, akkor tulajdonképpen ezt az optimális talaj-EC értéket igyekszünk fenntartani. Ha a talaj-EC értéke az optimum alá esik, akkor növeljük a tápanyagok koncentrációját a kijuttatandó tápoldatban, míg ha az optimális szint fölé emelkedik, akkor pedig csökkentjük a tápoldat töménységét. Mint amikor biciklit vezetünk: ha jobbra húz a kormány, s lefelé megyünk az útról, akkor balra korrigálunk, míg ha balra húz, s megyünk át a szembe jövő sávba, akkor pedig jobbra korrigálunk. Így érjük el azt, hogy folyamatosan a biztonságos sávban maradjunk, éles kanyarodások nélkül. Csakhogy ehhez tudnunk kell, hogy hol is húzódik az a biztonságos sáv, amit követnünk kell, s milyen korrigálásokat végezhetünk anélkül, hogy cikk-cakkban haladnánk, azaz végletekbe esnénk.

Az ideális talaj-EC

A hagyományos talajos termesztésnél a legelterjedtebb a higított talajoldat EC értékének a mérése és annak eredményét próbáljuk viszonyítani az ideálisnak számító értékhez. A hétköznapi gyakorlatban az úgynevezett 2:1 arányú oldat módszerét használjuk. Ilyenkor 2 résznyi desztillált vízhez hozzáadunk annyi földet, hogy a teljes mennyiség 3 résznyi legyen. 2-3 perces kavargatás után készen is van az oldatunk, amelybe csak bele kell helyezni a kézi EC-mérőt, és le kell olvasnunk a mért eredményt. Az uborka esetében optimálisnak a kb. 0,8 EC-érték számít, 0,6 EC-érték már alacsonynak, míg az 1,0 EC-érték fölötti magasnak.

Az, hogy pontosan mennyi is az optimális értéke a hígított talajoldatEC-nek az intenzív zöldségtermesztésben, függ a termesztett növénytől, a növények fejlődési fázisától, de még a talaj szerkezetétől is. Azonban ezek az eltérések viszonylag nem nagyok, s a gyakorlati számításoknál nagy biztonsággal használhatjuk célértékként a 0,8 EC-t. A tápanyagellátás, tápoldatozás során ennek az értéknek a fenntartása a célunk. Ez az érték nem tükrözi ugyan a talaj teljes tápanyag tartalmát, de jól kifejezi a kívánatos tápanyag-szolgáltató képességet. Ez alatt az érték alatt a növényeink nem jutnak folyamatosan elegendő tápanyaghoz a maximális termés eléréséhez, míg e fölött az érték fölött fennáll a gyökérperzselés veszélye, valamint nehézkessé válik néhány tápelem, például a kalcium felvétele. A növények vegetatív-generatív egyensúlya is ennél az értéknél áll be a kívánatos enyhén vegetatív szintre. A fentiekben leírtaknak megfelelően, ha a talaj EC-értéke 0,8 alá süllyed, akkor növeljük a tápoldat EC-jét, ha pedig  fölé megy, akkor pedig értelemszerűen csökkentjük. A konkrét számokat a tápoldatozás aranyszabálya határozza meg, az uborka esetében az úgynevezett 2,7-es szabály.

A „2,7-es arany szabály”

A 2,7-es szabály alapján határozzuk meg, hogy milyen tápoldat-EC-vel kell öntözni az uborkát adott talaj-EC értéknél:

Talaj EC + Tápoldat EC = 2,7±10%

Vagy másképpen felírva: 

Tápoldat EC = (2,7±10%) – Talaj EC

Mint látjuk, a fenti összefüggés alapján, ha magas a talaj-EC, csökkenteni kell a kijuttatandó tápoldat-EC-t, s ha csökken a talaj-EC, akkor növelni kell a kijuttatandó tápoldat-EC-t. 

A 10%-os eltérési lehetőség a gazdák mozgástere a növények vegetatív-generatív egyensúlyának fenntartására. A fényszegény kora tavaszi, vagy késő őszi időszakban +10%-kal is számolhatunk, míg a nyári hőségben –10%-kal. Ez azt jelenti, hogy a két időszak tápoldat-EC-je között 0,5-0,6 EC is lehet! 

Amennyiben a talaj EC-je jelentősen eltér az optimálistól, azaz 0,6 alá csökken, vagy 1,2 fölé megy a talaj EC értéke, akkor is igénybe kell venni ezt az eltérési lehetőséget. De a legegyszerűbb, ha veszünk néhány tipikus példát.

1.    Ha a talaj EC-értéke 0,8, tehát az ideális közelében van, akkor a képlet alapján 
2,7-0.8=1,9, tehát ilyen tápoldat-EC-vel kell öntözni. 

2.     Ha a talaj EC-értéke 0,4 (ami jóval az ideális alatt van, de a helytelen öntözési gyakorlatból kifolyólag nagyon gyakran előfordul, hogy ilyen, vagy ez alatti értékeket mérünk az uborka gyökérzónájában), akkor a képlet alapján: (2,7 + 10%) – 0,4 = 2,6 EC-értéket kapunk a tápoldatra. Talajos termesztésnél ennél magasabb tápoldat-EC-vel a gyökérperzselés és a tápanyagfelvételi zavarok tüneteinek veszélye nélkül már nem tudunk dolgozni.

3.    Ha a talaj-EC = 1,5 (ami a zöldségfélék többsége számára egy felső határ, de a télen is fedett, vagy nem kellően átmosatott talajú fóliasátrakban szintén gyakori), akkor a képlet alapján.
(2,7 – 10%) – 1,5 = 0,9-es EC-értéket kapunk a tápoldatra. Nagyon sok esetben az öntözővíz EC-je ennél magasabb, tehát szinte semmi műtrágyát nem kell, pontosabban nem tudunk hozzá tenni.

Akkor mennyi is az annyi?

Mint látjuk, a talaj-EC-től függően a kijuttatandó tápoldat EC-je igen széles határok között mozoghat, azaz nagy eltérések lehetnek abban, hogy mennyi műtrágyát kell az öntözővízben feloldanunk. Az 1000 liter vízben feloldandó műtrágya mennyiségét az alábbi egyszerű képlet alapján határozhatjuk meg:

M (kg műtrágya/1000l víz) = Tápoldat-EC – Öntözővíz-EC

A fenti példákból kiindulva, az első esetben, amikor a kijuttatandó tápoldat EC értéke 1,9 és az öntözővíz saját EC értéke 0,6, akkor a fenti képlet alapján fejben is kiszámolható, hogy 1,9 – 0,6 = 1,3 kg műtrágyát kell 1000 liternyi öntözővízben feloldani, hogy az így kapott tápoldat töménysége a kívánt értékű legyen. 

A második esetben, amikor egy nagyon tápanyagtartalmú talajról beszélünk, amikor 2,6 EC-értékű tápoldattal kellene öntöznünk az uborkát, akkor a fenti képlet alapján és 2,6 – 0,6 = 2 kg műtrágyát kell 1000 liternyi önözővízben feloldani.

A harmadik esetben egy mindössze 0,9 EC-értékű tápoldatot kell kijuttatnunk, aminek az elkészítéséhez a 0,6 EC-értékű átlagos öntözővízhez mindössze 0,9 – 06 = 0,3 kg műtrágyát tudunk csak hozzáadni, hogy ne lépjük túl a megadott értéket.

Mint látjuk, óriási különbségek lehetnek a tápoldatok elkészítéséhez szükséges műtrágya mennyiségében úgy is, hogy az öntözővíz EC-értékét egy átlagos 0,6-os értéknek vettük minden esetben. A tényleges öntözővíz EC-értékek figyelembe vételével ezek az eltérések még meglepőbbek lehetnek.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tapoldatozas-ontozes-2026-07-30

A muskátli gondozása – a hosszan tartó virágzás titkai (2. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
A muskátli gondozása – a hosszan tartó virágzás titkai (2. rész)

A muskátli népszerűségét nemcsak színpompás virágainak, hanem viszonylag egyszerű gondozásának is köszönheti. Megfelelő körülmények között tavasz végétől egészen az első őszi fagyokig folyamatosan virágzik, így hónapokon át díszítheti balkonunkat, teraszunkat vagy kertünket. Bár a muskátli nem tartozik a legkényesebb dísznövények közé, a bőséges virágzáshoz és az egészséges fejlődéshez néhány alapvető termesztési szabályt érdemes betartani.

A sikeres nevelés az ültetéssel kezdődik. A muskátli melegkedvelő növény, ezért szabadba csak akkor kerüljön, amikor a késő tavaszi fagyok veszélye már teljesen elmúlt. Általában május közepétől biztonságosan kiültethető. Balkonládákban, cserepekben és dézsákban egy­aránt jól fejlődik, de fontos, hogy az ültetőedény alján megfelelő vízelvezetés legyen. A pangó víz ugyanis a gyökérzet károsodásához vezethet. Ültetéshez jó minőségű, tápanyagban gazdag virágföldet használjunk. A növényeket legalább 20 centiméteres távolságra helyezzük egymástól, hogy elegendő helyük legyen a fejlődéshez és a megfelelő légáramláshoz.

A muskátli a fényigényes növények közé tartozik. Ahhoz, hogy folyamatosan újabb és újabb virágokat hozzon, naponta legalább öt-hat óra közvetlen napsütésre van szüksége. A kerti muskátli és a futómuskátli különösen jól érzi magát a déli vagy délnyugati fekvésű erkélyeken. Minél több fényt kapnak, annál gazdagabban virágoznak. Az angol muskátli és az illatos muskátli valamivel érzékenyebb a nyári hőségre, ezért számukra előnyösebb lehet a világos, de a legforróbb délutáni órákban enyhén árnyékolt hely.

Hőigényét tekintve a muskátli a meleget kedveli. Az optimális fejlődéshez 20–30 Celsius-fok közötti hőmérséklet az ideális. A nyári forróságot jól viseli, feltéve, hogy megfelelő vízellátásban részesül. Az erős hőség önmagában nem károsítja a növényt, de ilyenkor fokozott figyelmet kell fordítani az öntözésre. A teleltetés során ezzel szemben hűvös, világos környezetre van szüksége. A 8–15 Celsius-fok közötti hőmérséklet ideális ahhoz, hogy a növény nyugalmi állapotban átvészelje a téli hónapokat.

Az öntözés a muskátli gondozásának egyik legfontosabb eleme. Bár húsos levelei és szárai bizonyos mennyiségű vizet képesek raktározni, a folyamatos virágzáshoz rendszeres vízutánpótlás szükséges. A nyári időszakban, különösen a forró napokon, akár naponta is szükség lehet öntözésre. A legjobb, ha a locsolást a reggeli vagy az esti órákban végezzük. Fontos azonban, hogy a föld ne maradjon tartósan nedves. Két öntözés között a talaj felső rétegének enyhén meg kell száradnia. A túlöntözés következtében a gyökerek levegőhiányos állapotba kerülnek, ami gyökérrothadást okozhat, és a növény pusztulásához vezethet.

A muskátli kifejezetten táp­anyagigényes növény. A folyamatos virágképzés sok energiát igényel, ezért rendszeres tápanyag-utánpótlás nélkül a virágzás hamar meggyengülhet. Az ültetéskor kijuttatott alap­trágya általában néhány hétig biztosítja a szükséges tápanyagokat, ezt követően azonban célszerű hetente egyszer virágzó növények számára összeállított tápoldatot alkalmazni. A káliumban és foszforban gazdag készítmények elősegítik a virágképződést, és növelik a növény ellenálló képességét. A túlzott nitrogénellátást azonban kerülni kell, mert ilyenkor a növény elsősorban leveleket fejleszt, miközben kevesebb virágot hoz.

A dús virágzás érdekében rendszeresen távolítsuk el az elnyílt virágokat és az elsárgult leveleket. Ezzel nemcsak esztétikusabbá tesszük a növényt, hanem elősegítjük az új bimbók kialakulását is. Az elnyílt virágzatokat célszerű kézzel kitörni, így a növény energiáját nem a magok érlelésére, hanem új virágok képzésére fordítja.

Bár a muskátli viszonylag ellenálló növény, bizonyos betegségek és kártevők időnként problémát okozhatnak. A legismertebb gombás megbetegedés a muskátlirozsda, amely apró sárgásbarna foltok formájában jelenik meg a leveleken. Párás, rosszul szellőző környezetben gyakran felléphet a szürkepenész is, amely a virágokat és a leveleket egyaránt károsíthatja. A kártevők közül leggyakrabban a levéltetvek, a molytetvek és a takácsatkák fordulnak elő. Ezek a növény nedveit szívogatják, gyengítik annak fejlődését, és csökkentik a virágzást. A rendszeres ellenőrzés és a megfelelő növényvédelmi beavatkozások segítenek megelőzni a komolyabb fertőzéseket.

A muskátli sikeres nevelésének alapja tehát a napfény, a kiegyensúlyozott öntözés, a rendszeres tápanyag-utánpótlás és a gondos ápolás. Ha ezekre odafigyelünk, a növény egész nyáron át gazdagon virágzik, és színpompás dísze lesz otthonunknak.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/07/20/muskatli-gondozasa-hosszan-tarto-viragzas-titkai-2-resz

Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Cikksorozatunk előző részeiben áttekintettük az öntözés főbb szabályait, miszerint milyen adagokkal, mikor és hányszor kell öntöznünk ahhoz, hogy a gyökérzóna folyamatosan megfelelő nedvességű legyen, miközben biztosítjuk azt is, hogy a felesleges és káros sók folyamatosan kimosódjanak a gyökérzónából az úgynevezett drénvíz segítségével. Azonban az intenzív zöldségtermesztésben az öntözés összekapcsolódik a tápanyagellátással, nem tiszta vizet adunk a növényeknek, hanem tápoldatot.

Kezdjük az alapoknál

A tápanyagellátás tekintetében a szakemberek ugyan azt a filozófiát alkalmazzák, mint az öntözésnél. Ez nem is csoda, hisz ha jól belegondolunk, a víz is csak egy a tápanyagok közül, még ha oly különleges helyet is foglal el a növények életfolyamatában. Tehát a tápanyagellátásban is úgy kell eljárunk, mint a víz kijuttatásával: meg kell határoznunk egy ideálisnak számító tápanyagszintet a talajban, s a tápanyagokat olyan mennyiségben és időzítéssel juttatjuk ki, amivel fent tudjuk tartani ezt az ideálisnak számító, lehető legnagyobb termést biztosító szintet. Hogy jobban megértsük, vegyük a legegyszerűbb példát, a mezei kultúrák tápanyagellátását. 

Első lépésben laboratóriumi talajvizsgálattal meg kellene határozni, hogy a legalább három makro elem és a talaj kémhatása tekintetében hogy áll a termőföldünk. A mérések alapján a szakemberek összeállítanak egy táblázatot, amelyben nemcsak azt tüntetik fel, hogy milyen értékeket mértek, hanem azt is, hogy az általuk alkalmazott mérési módszernél mi számít optimális értéknek, szintnek. Tulajdonképpen a gazdák számára nem a mérések abszolút értéke fontos, hanem hogy ez az érték magasabb vagy alacsonyabb az optimális értéknél. Ez fogja meghatározni a későbbi teendőit a tápanyag-utánpótlás terén.

A második kérdés, amit tisztázni kell, az pedig a növények által felvett tápanyagok mennyisége. Erre nagyon jó táblázatok vannak a szakkönyvekben vagy az interneten, ami alapján kiszámíthatjuk a kijuttatandó mennyiséget minden egyes tápanyag esetében. 
Amennyiben a talaj tápanyag-ellátottsága az optimális szint közelében van, akkor az adott tápanyagból annyit juttatunk csak ki, amennyi a tervezett termés előállításához a növénynek szüksége van, tehát annyit pótolunk, amennyit a növény kivesz a talajból. 
Amennyiben az adott tápelemből a mérések alapján a talajban kevesebb van az ideális szintnél, akkor 25-50%-kal többet kell kijuttatni ebből a tápelemből, hisz a növények igényein túl még az ideális tápanyagszint helyreállítására is áldoznunk kell.Amennyiben valamely tápelemből az optimális értéknél jóval több van a talajban, akkor pedig 25-50%-kal kevesebbet juttatunk ki. 

Azt, hogy a tápanyagok kijuttatását hogy időzítsük, a gazdák nagy rész már nagyon jól tudja. Az alaptrágyázással és fejtrágyázással kijuttatott tápanyagok (műtrágyák és szerves trágya) mennyisége a legtöbbször a pénztárca függvénye.

Tehát a növények tápanyagellátásánál is azt a filozófiát követjük, mint az öntözésnél: annyi tápanyagot juttatunk ki, hogy fenntartsunk egy optimálisnak ítélt tápanyagszintet a növények gyökérzónájában. Ha a mért tápanyagszint az optimális szint alatt van, akkor növeljük a kijuttatott mennyiséget, míg ha az optimális szint fölé kerültünk, akkor csökkentjük a kijuttatandó mennyiséget.

Azonban az intenzív zöldségtermesztésben nem elegendő éves szinten reagálni a változásokra, hanem heti, sőt napi szinten kellene méréseket végeznünk, de legalábbis figyelnünk a növényeinken fellépő esetleges hiánytüneteket, s korrigálnunk a tápanyagellátást. Természetesen ehhez már nehézkes lenne a laboratóriumi komplex vizsgálatok módszerét alkalmazni. Ezért az intenzív zöldségtermesztésben egy viszonylag olcsó, a gazdák által is könnyen elvégezhető, a mért eredményeket könnyen értelmezhető módszert vezettek be, az úgynevezett EC-mérést. 

Mi is az az EC?

Amikor EC-t mérünk, akkor tulajdonképpen azt határozzuk meg, hogy egy adott vizes oldat mennyire vezeti az áramot. Mivel a desztillált víz gyakorlatilag nem vezeti az áramot, annak az elektromos áramot vezető képessége, azaz az EC-értéke közel van a nullához. Ahogy növekszik a vízben oldott ásványi sók koncentrációja, úgy növekszik annak az EC-értéke is, hisz az ion-koncentráció növekedésével nő az oldat elektromos vezetőképessége is. Tehát amikor az oldat EC-jéről beszélünk, akkor tulajdonképpen az oldatban feloldott ásványi sók koncentrációját értjük alatta. Tudjuk azt is, hogy a növények számára a tápanyagok főleg ilyen ásványi sók formájában vehetők fel. Ezért alkalmazzák egyre szélesebb körben az intenzív zöldségtermesztésben a tápanyag-ellátottság és tápanyagszint meghatározásánál ezt a fizikai mennyiséget. A módszer elterjedését segítette az is, hogy a mérési folyamat nagyon egyszerű, s ma már a profi EC-mérők is elfogadható áron beszerezhetők.1.    Az öntözővíz EC-je

Akármilyen forrásból származó öntözővizet is használunk, abban már lesz valamennyi ásványi só feloldva. Ugyanis a lehullott esővíz, miközben átszivárog a talajrétegeken át, s eljut a kútig, kioldja a talajban lévő ásványi sók egy részét. Mint már fentebb írtuk, ha a vízben ásványi só van feloldva, akkor annak mérhető EC-értéke, azaz áramvezető képessége is van. Tehát ha megmérjük az öntözővíz EC-értékét, képet kapunk arról, hogy kb. mekkora az ásványi sók koncentrációja benne. Ehhez nem kell mást csinálnunk, mint az EC-mérőt belehelyezni vízbe, s leolvassuk a mutatott értéket. 0,5 alatt kitűnő, 0,5-1,0 között jó, 1,0-1,5 között még használható, míg 1,5 fölötti értéknél tápoldatozásra gyakorlatilag alkalmatlan öntözővízről beszélünk.

2.    A tápoldat EC-je

A tápoldat készítésekor műtrágyát oldunk fel az öntözővízben. A műtrágyák szinte kizárólag ásványi sók, vagy annak megfeleltethető vegyületek. Ez logikus is, hisz mint már említettük, a növények a tápanyagokat főleg ásványi sók formájában veszik fel. Tehát amikor tápoldatot készítünk, növeljük az öntözővíz EC-érték. A beállítandó EC-érték széles határok között változhat, 1,0-3,0 között. Az hogy milyen értékre kell beállítani, az a növénytől, a talaj EC-értékétől, s kisebb mértékben a klimatikus viszonyoktól függ. A gyakorlatban ez az érték, amivel napi szinten kell foglalkoznunk, s folyamatosan mérnünk. Ezzel tudjuk irányítani a növényünk fejlődését, biztonságosan maximális szinten tartani a növények tápanyag-ellátottságát anélkül, hogy a túl magas tápanyag-koncentrációval leperzselnénk a növények gyökérzetét. A tápoldat EC-jét ugyanúgy mérjük, mint az öntözővíz EC-jét. A beállítandó értékkel a későbbiekben fogunk foglalkozni.

A talaj (gyökérzóna) EC értékei

A talaj esetében több féle EC-értéket is figyelembe kell vennünk:

1. préselt talajoldat EC értéke, 
2 .higított talajoldat EC értéke, 
3. drénvíz EC értéke. 

Azonban a termesztési technológia meghatározza, hogy ezek közül mely értékeket tudjuk valójában megmérni, ellenőrizni, figyelembe venni. Ezzel a témával a következő cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tapanyagellatas-ontozes-2026-07-08

Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy az intenzív növénytermesztésben az öntözés célja az ideális talajnedvesség biztosítása mellett a káros sók kimosatása az aktív gyökérzónából. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg, és annak mérésére van egy jól bevált műszerünk, a markunk. A zöldségfélék többsége számára az a talajnedvesség számít optimálisnak, amelynél a markunkban összeszorított föld összeáll, egyben marad, a markunk nedves lesz tőle, viszont nem képlékeny, azaz nem préselődik ki az ujjaink között. Ennek az ideális talajnedvességi állapotnak a fenntartására különböző öntözési stratégiákat dolgoztak ki a szakemberek, amely magában foglalja az öntözési vízadagokat (azaz mennyi vizet juttatunk ki egységnyi területre, valamint, hogy milyen gyakran kell ezt megtennünk. Azonban az ördög a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen kérdés az öntözési adagok meghatározása.

Tovább

Az édesburgonya (batáta) ültetése

Varga Gabriella batáta,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Az édesburgonya (batáta) ültetése

Ez a kiváló tulajdonságokkal rendelkező, melegkedvelő zöldségnövény egyre ismertebb és közkedveltebb vidékünkön is. Mint az az előző írásunkból (az édesburgonya palántanevelése) is kiderült, az édesburgonyát, vagy másik nevén batátát, ellentétben a burgonyával, nem gumójáról, hanem a gumójából kinevelt hajtásairól szaporítjuk. Ezt a folyamatot már a kiültetést megelőző 10–12. hétben meg kell kezdeni. Az átteleltetett gumókat hajtatni, gyökereztetni és edzetni kell, hogy minél erősebb hajtásokat, palántákat kaphassunk.

Tovább

Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (1.) – A növények vízigényéről általában

A tavaszi időszakban gyorsan nő, egyre nagyobb a zöldségállomány lombozata, miközben az időjárás is szeszélyesen változik: hol napokig nem látjuk a napot, hol hét ágra süt le ránk. Ilyen, gyorsan változó körülmények között nem csoda, hogy tanácstalanok a termelők, s állandóan visszatérő kérdés a gazdák részéről, hogy mekkora is aktuálisan a zöldségfélék vízigénye.

Tovább

Az uborkaplánták ültetéséről

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos,Uborka ,,,,,,,,,,
Az uborkaplánták ültetéséről

Szétszakadt az uborkahajtatással foglakozó gazdák mezőnye. Azok a termelők, akik korszerű vegetációs fűtési rendszerrel felszerelt fóliasátrakban termelnek, és bevállalták az áramszünetes időszakok veszélyét is, már szedik a termést. A következő kategóriába tartoznak azok, akik óvatosabbak voltak, és csak március hónap folyamán ültették (ültetik) ki a palántákat. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik majd csak áprilisban ültetnek a fűtetlen fóliasátrakban. 

Mivel az uborka esetében hatványozottan igaz az a tapasztalat, hogy a megfelelő indítás az egész szezont meghatározhatja, érdemes sorba venni azokat a hibákat, buktatókat, amelyek elkerülésével súlyos problémákat előzhetünk meg.

A talaj előkészítése

A szervestrágyázást és a talajforgatást a gazdák többsége még a tél beállta előtt elvégezte. Ha nincs elővetemény (retek, saláta, hagyma stb.), akkor könnyű dolgunk van. Az ilyen talajból viszonylag könnyen kialakíthatjuk motorkapával (frezával), de akár kézi kapával és gereblyével is a szükséges morzsalékos talajszerkezetet az ültetéshez. Jóval nehezebb dolgunk van a fent említett elővetemények után, mert az öntözésektől, taposástól a talajszerkezet elég rögös lesz.

Ahol gondot jelenthet a magas talajvízszint, feltétlenül szükséges, de máshol is tanácsos bakhátat készíteni. Ezen kívül a megnövelt talajfelszín-felület lehetővé teszi a talaj jobb felmelegedését, ami az uborkánál nagyon fontos.

A télen is fedett fóliaházak talaja általában tavaszra nagyon kiszárad. Az ilyen talajt az ültetés előtt 5-10 nappal fel kell tölteni nedvességgel (vízzel). Ugyanis a száraz talajba ültetett palántákat nagyon nehéz lesz öntözni. Ez azért van, mert az ilyen száraz, poros talajszerkezet rossz „vízvezető”. Még a csekély vízmennyiségtől is a palánták körül egy túlöntözött zóna alakul ki. Ebben először szinte megfulladnak a gyökerek, majd hirtelen kiszáradva szinte egy vályog-tömbbé válik az ilyen talaj.

A talaj-előkészítéshez tartozik még a megfelelő talaj-hőmérséklet biztosítása. Az uborkapalántákat csak olyan talajba szabad kiültetni, amelynek a hőmérséklete 10-15 cm mélységben még a hajnali órákban sem megy 15 oC alá.

A palánták előkészítése  

A tervezett kiültetés előtt 4-5 nappal a palántákat fokozatosan hozzá kell szoktatni a kiültetés utáni viszonyokhoz. Edzésnek csak egy kis jóindulattal nevezhető ez a folyamat, hisz a vízmegvonást kalciumhiányos és só-kártételes tünetekhez, míg a 12 oC alá vitt hőmérséklet gyökérpusztuláshoz vezethet. Ehelyett fokozott szellőztetéssel, a palánták szétrakásával, az éjszakai hőmérséklet 15 oC-on tartásával készíthetjük elő a palántákat a stresszmentes kiültetéshez.Amennyiben valamilyen oknál fogva nem tudjuk idejében kiültetni a palántákat, a felnyurgulás megakadályozására a vízmegvonás helyett használjunk inkább 1/2-1/3 töménységű réztartalmú permetszereket (pl. Fórum R, Champion stb.)

Ültetés

Ültetéskor a legfontosabb teendőnk, hogy megakadályozzuk a palánták gyökérzetének a pusztulását, sőt megfelelő feltételek biztosításával minél intenzívebb növekedésre serkentsük. Ehhez a fent említett, megfelelően magas talajhőmérséklet, valamint könnyen felvehető foszfor szükséges. Bevált gyakorlat, hogy néhány órával kiültetés előtt a még poharas palántákat az úgynevezett „starter-es” tápoldatban rakjuk (1-1,5 dkg/10 liter víz) úgy, hogy az éppen befedje a cserepeket (poharakat). Néhány perc alatt így a palántaföld megszívja magát ezzel a foszfor-dús tápoldattal, biztosítva számára a tápanyagokat a legkritikusabb időszakban. A kiütetés utáni beiszapoló öntözést lehetőleg langyos, 18-20 fokos vízzel végezzük.

A palántákat nem szabad túl mélyre ültetni, ugyanis ez gyökérpusztuláshoz és tőbetegségekhez vezethet. A nagykönyv szerint a gyökérnyaki résznek nem volna szabad a fólia talajával érintkeznie, a tápkocka tetejének 1–1,5 cm-rel a talajfelszín fölött kellene maradnia. Rendkívüli esetben, amikor a palántáink nagyon megnyúltak, s nem bírnák ki az álló ültetést, ültethetjük fektetve is. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy a sziklevél mindenképpen a felszínen maradjon. A gyökérnyaki rész befertőződésének megakadályozására a palántanevelésnél már ismertetett szerekkel védekezhetünk. Praktikus módszer, amikor a szükséges szermennyiséget poharazás helyett háti permetezőgépekkel juttatjuk ki a palánták tövéhez. Természetesen ilyenkor ki kell venni a porlasztót, hogy könnyebben és egy sugárban menjen a permetlé.

A begyökerezési időszak   

A kiültetés utáni első héten a csepegtető-szalagok mellett érdemesebb az öntözőkannával is végigjárni az állományt, és külön megöntözni a kókadozó palántákat. Ugyanis gyakran előfordul, hogy annak ellenére mutatnak vízhiányos tüneteket a kiültetett palánták, hogy a talaj megfelelően nedvesnek tűnik. Ez azért van, mert az uborka gyökérzete még nem nőtt ki palántaföldből, továbbra is főleg ebből veszi fel a vizet és a tápanyagot. S hiába adunk a csepegtetőszalagon keresztül elvileg elegendő, sőt sokszor még túl sok vizet is, a palántáink nagyon hamar elhasználják a saját kis szűk gyökérzónájukból a vizet, s „szomjan halnak a folyó közepén”.

5-7 nap múlva aztán elkezdhetjük a rendszeres tápoldatozást. A tápoldatok összetételére és mennyiségére vannak ugyan általános szabályok, de a legfőbb szabály az, hogy folyamatosan igazítsuk azt a növények igényeihez. De ezzel már a következő cikkünkben fogunk foglalkozni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika”  KMJA munkatársa
 

ForrásÍ: karpatinfohttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-folias-zoldsegtermesztes-2026-03-25

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,
A vöröshagyma termesztése szabadföldön (2.)

A vöröshagyma szabadföldi termesztésével foglalkozó cikksorozatunk folytatásában a dughagyma előállítását, valamint a dughagymáról történő vöröshagyma-termesztést mutatjuk be.

A könnyen cserepesedő talajokon a hagymamag kelése gyakran bizonytalan, ami megnehezíti az egyenletes állománysűrűség kialakítását. Ilyen talajadottságok mellett az étkezési vöröshagyma termesztésére célszerűbb a dughagymás technológiát alkalmazni.

A dughagyma előállítása

A dughagymáról való termesztéssel két év alatt kapunk étkezési vöröshagymát. Az első évben állítjuk elő a következő évben továbbszaporításra alkalmas kis méretű hagymákat, a dughagymákat. A dughagymatermesztésre kiválasztott területnek gyommentesnek, egyenletes felszínűnek, jó szerkezetűnek kell lennie. A vetést kora tavasszal, március elején–közepén végezzük el, amikor a talaj felszikkad, és lehetővé válik a magágy előkészítése. A vetés mélysége 2-3 cm legyen. Leggyakrabban 25 cm a sortávolság, 5 cm a tőtávolság, mindez ötsoronként ágyásokba rendezve, s az ágyásokat 50 cm-es művelési út választja el egymástól. A szükséges vetőmagmennyiség 100–120 kg hektáronként. A vetés után a hengerezés nem maradhat el.

A dughagyma legfontosabb ápolási munkája a gyomirtás: a lomblevelek megjelenése után 2-3 alkalommal van szükség mechanikai vagy vegyszeres gyomirtásra. A betakarítás időpontját a hagyma lombjának megdőlése, száradása jelzi, ami általában július második felében következik be. A betakarított hagymát azonnal vigyük jól szellőző helyre. A várható termés 15–20 t/ha.

A száraz, érett dughagymát különböző célokra használják. A dughagymák osztályozását speciális rostákkal végzik. A piklesz osztályba sorolt hagymákat nem hőkezeljük, ezeket zöldhagyma előállítására, hajtatásra használjuk, míg a zsika méretű dughagymát akkor használják fel, ha dughagymahiány van. Az I–III. osztályba sorolt dughagymákat hőkezeljük. A hőkezelésre a virágrügyek képződésének és a magszár megjelenésének megakadályozása miatt van szükség.

A dughagyma osztályba sorolása és hőkezelése

A hőkezelt dughagymát 5 nap alatt 19-20 °C-ra lehűtjük, és ezen a hőfokon tartjuk a kiültetésig.

OsztályÁtmérő (mm)Tömeg (g/db)A hőkezelés időtartama, nap (35–38 °C-on)A hőkezelés kezdete
Piklesz22–255–8––
I.19–224-555–60XII. hó, 3. dekád
II.16–193-430–35I. hó, 2. dekád
III.13–162-320–25I. hó, 3. dekád
IV.10–131-210–15II. hó, 1. dekád
Zsika5–100,5-110II. hó, 1. dekád

Dughagymáról való termesztés

A dughagyma előállítása után a második évben termesztjük az étkezési hagymát. A dughagyma kiültetéséhez hasonló terület, talaj, gyommentesség szükséges, mint a magról vetett hagyma termesztéséhez. A dughagymáról nevelt hagyma kötöttebb talajokon is jó eredményt ad, és öntözés nélkül is elfogadható terméseredményt nyújt. Fontos megemlíteni, hogy a dughagymáról ültetett hagyma szintén magas terméshozammal hálálja meg az öntözést. A dughagyma kiültetése később kezdődik, mint a magvetés, így a kiültetést áprilisra tervezzük. Az ültetést a kisebb méretű hagymákkal kezdjük. Az ültetési mélység 3–5 cm, a sortávolság 25–30 cm. A kiültetett dughagymák száma a mérettől függően folyóméterenként 12–20 db, így a kiültetett dughagyma mennyisége kb. 1,5-2 t/ha.

A dughagymáról nevelt vöröshagyma ápolási munkái megegyeznek a magról termesztett vöröshagyma ápolási munkáival. A gyomirtást a vegyszeres és mechanikai műveletek kombinációjával végezhetjük eredményesen. A talajápolást kettős céllal végezzük: a mechanikai gyomirtás műveleteként és a talaj lazítására, hogy a tömődöttséget elkerüljük. Az öntözést kb. 20-30 mm-es vízadagokkal, 1-3 alkalommal biztosítsuk az időjárástól függően június közepéig.

A tárolásra szánt, dughagymáról termesztett vöröshagymát – a magról vetett hagymához hasonlóan – két menetben takarítjuk be. A háromnegyed részben megdőlt, már száradni kezdő hagymát kiemeljük a talajból, s az időjárástól függően 7–10 napig renden utóérlelhetünk.

A várható termés öntözés nélkül 20–25 t/ha, öntözéssel 10 t-val több termést is kaphatunk.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai
Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/09/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-2

Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (2.)

A sziklakert nemcsak látványos, hanem – megfelelő kialakítás mellett – kifejezetten hálás kerttípus. Bár a benne nevelt növények többsége igénytelennek számít, néhány alapvető gondozási szabály betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú éveken át egészségesek és dúsan virágzók maradjanak. Az alábbiakban az öntözéssel, táp­anyag-utánpótlással, metszéssel és a téli védelemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük, valamint bemutatunk néhány bevált növényfajt.

Öntözés – a kevesebb gyakran több

A sziklakerti növények döntő többsége szárazságtűrő, ezért az egyik leggyakoribb hiba a túl­öntözés. A telepítést követő első évben rendszeres vízellátásra van szükség ahhoz, hogy a növények megfelelően begyökeresedjenek. Ebben az időszakban száraz időben hetente 1-2 alkalommal öntözzünk, mindig alaposan, hogy a víz a mélyebb rétegekbe is lejusson. A későbbi években már elegendő a ritkább öntözés.

A gyakori, kis mennyiségű vízadagolás sekély gyökérzetet eredményez, ami csökkenti a növények ellenálló képességét. Tavasszal és ősszel a természetes csapadék rendszerint fedezi a vízigényt, nyáron pedig az időjárásnak megfelelően kell öntözni.

Tápanyag-utánpótlás – mértékkel

A sziklakerti növények nem igényelnek intenzív táp­anyag-utánpótlást. A túl sok műtrágya felnyurgulást, gyenge szöveteket és csökkent virágzást okozhat. Tavasszal egyszer, a vegetáció indulásakor adhatunk kis mennyiségű, lassan lebomló hatású műtrágyát vagy érett komposztot, ennél többre általában nincs szükség.

Fontos szem előtt tartani, hogy a sziklakert természetes hatását a mérsékelt növekedés és a tömött, párnás forma adja. A túlzott tápanyagellátás ezt a természetes megjelenést rontja.

Metszés és formázás

A legtöbb sziklakerti növény nem igényel rendszeres metszést. A virágzás után azonban érdemes eltávolítani az elnyílt virágfejeket, ami nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a növény vitalitását is javítja. Így a növény energiát takarít meg, és erősebb hajtásokat fejleszt.

Az idősebb, túlzottan szétterülő párnás növényeket – például egyes varjúháj- vagy kakukkfűfajokat – a nyár végén vagy kora ősszel enyhén visszavághatjuk. Ez segít megőrizni a tömör formát, és megelőzi a középső részek felkopaszodását.

Téli védelem – a víz nagyobb ellenség, mint a fagy

A sziklakerti növények többsége jól tűri a téli hideget, de a nedvességre kifejezetten érzékenyek. A téli pangó víz sokkal nagyobb kárt okozhat, mint maga a fagy. Éppen ezért a jó vízelvezetés télen is kulcsfontosságú.

A kövek természetes hőszigetelőként működnek, de egyes mediterrán eredetű fajok – különösen csapadékos teleken – takarást igényelhetnek. Fenyőágakkal vagy laza lombtakarással védhetjük ezeket, ügyelve arra, hogy a takarás ne zárja el teljesen a levegőt. Tavasszal a védőréteget időben el kell távolítani.

Ajánlott sziklakerti növények kezdőknek

Varjúhájfajok (Sedum). Rendkívül ellenálló, változatos megjelenésű növények. Jól tűrik a szárazságot és a tűző napot. A Sedum acre sárga, a Sedum album fehér, míg a Sedum spurium rózsaszín virágaival díszít.

Cserjés habszegfű (Gypsophila repens). Alacsony növekedésű, finom virágú növény, amely nyár elején fehér vagy rózsaszín virágfelhővel borítja be a köveket.

Pázsitszegfű (Armeria maritima). Pázsitszerű leveleivel és gömb alakú virágfejeivel egész nyáron díszít, rendkívül strapabíró faj.

Kakukkfűfajok (Thymus). Illatos, alacsony növésű növények, amelyek nemcsak dekoratívak, hanem hasznosak is. Jó talajtakarók, és kedvelik a napos fekvést.

Kőtörőfűfajok (Saxifraga). Tavaszi virágzásukkal a sziklakert korai díszei. Különösen az Arendsii hibridek népszerűek változatos színeik miatt.

A sziklakert kialakítása és fenntartása hosszú távú befektetés, amely türelmet és tudatos gondozást igényel. A megfelelő öntözési rend, a visszafogott tápanyag-utánpótlás és a helyes téli védelem betartásával azonban olyan kerti részlet alakítható ki, amely évtizedeken át örömet szerez, miközben természetközeli szépségével díszíti környezetünket.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/03/01/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-2

A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,,,
A vöröshagyma termesztése szabadföldön (1.)

A vöröshagyma ter­mesztése vidékünkön régóta ismert tevékenység. Az elmúlt években egyre többen próbálkoztak – a konyhakerti termesztés mellett – szabadföldi termesztésével kisebb-nagyobb területeken. Ez a sokoldalúan felhasználható növény szinte minden háztartásban szerepet kap a mindennapi étkezésben. A jó terméseredmények eléréséhez elengedhetetlen a termesztéstechnológia ismerete. Alábbi írásunkban a vöröshagyma ter­mesztésének legfontosabb lépéseit ismertetjük.

A hagyma környezeti igényei

Hőigény. A vöröshagyma a hidegtűrő növények közé tartozik. A növekedés időszakában a hőmérsékleti igénye 19 °C. A csírázás 4-5 °C-on indul meg, míg a tömeggyarapodás 10–15 °C-ot igényel. Fagytűrő képessége nagyon jó, a kikelt csíranövények mínusz 6 °C-os hideget is elviselnek károsodás nélkül. A jól begyökeresedett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás) a mínusz 20 °C-os fagyot is kibírják, és jól áttelelnek. Viszont a fejletlenül áttelelő vetések növényei (szikleveles, egy lombleveles állapot) teljesen elpusztulnak kemény teleken.

Vízigény. A hagyma mérsékelt vízigényű növény. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért a tenyészidő alatt gondoskodni kell a folyamatos vízellátásról. Amennyiben a vízellátás akadozik, a hagyma növekedésének többszöri újrakezdése miatt megnyúlt, repedezett buroklevelű lesz, és a nyak nyitott marad. A vöröshagyma az öntözést meghálálja, magról vetve csak öntözés mellett termeszthető, de a dughagymáról ültetett vöröshagyma öntözés nélkül is elfogadható termést ad.

Talaj- és tápanyagigény. A magról vetett vöröshagyma csak jó szerkezetű, cserepesedésre nem hajlamos talajon kel ki biztonságosan. Fontos, hogy a talajban lévő kórokozók és kár­tevők miatt a hagyma ugyanarra a területre 4-5 évnél tovább ne kerüljön vissza. Mérsékelten táp­anyagigényes növény, viszont fontos a különböző tápelemek egyidejű jelenléte a hagyma fejlődése során. A jó nitrogénellátás elősegíti a tömeggyarapodást, de a nitrogén túladagolása késlelteti az érést, rontja a tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti az érést, javítja a száraz buroklevelek minőségét. A kálium a tárolhatóságot javítja.

A vöröshagyma egyéves termesztése magról

Talaj-előkészítés. Az egyéves vöröshagymát magról szaporítjuk, állandó helyre vetéssel. A talaj-előkészítés során oda kell figyelnünk arra, hogy biztosítsuk a lassan csírázó, apró magvak egyenletes kelését. A talajművelés az őszi szántással kezdődik, amelyet megművelünk tárcsával vagy boronával. A tavaszi magágy előkészítése során csak a talaj felső rétegét (3–5 cm) műveljük meg. A vöröshagymát frissen trágyázott területre ne vessük, mert elősegíti a növényi betegségek megjelenését, rontja a tárolhatóságot.

Vetés. A vöröshagymánál törekedjünk a minél korábbi vetésre, ami általában március első felében végezhető el. A vetés mélysége 2-3 cm-nél ne legyen nagyobb. A hagymát legtöbbször ágyásos rendszerben termesztik. A sortávolság 20–30 cm között van. A folyóméterenként elvetett magvak száma kb. 40-50 db. Vetés után nagyon fontos gyomirtást végezni, erre a célra például a pendimetalin hatóanyagú (pl. Stomp) készítmények valamelyikét használhatjuk.

Ápolási munkák. Az ápolási munkáknál figyelembe kell venni, hogy a körülbelül egy hónapig tartó szikleveles állapot (úgynevezett kaszastádium) alatt a vöröshagyma rendkívül érzékeny. Nem alakult még ki a levelén a védelmet nyújtó viaszréteg, gyenge a gyökérzete, ezért a talajmozgatást és a vegyszeres kezelést nem tűri. Az öntözés és eső után a viaszréteg a leveleken elvékonyodik, ebből adódóan nő az érzékenység a vegyszeres kezelésre.

A hagyma legfontosabb ápolási munkái a talajápolás, az öntözés, a gyomirtás és a növényvédelem.

Az egyéves vöröshagyma termesztése csak öntözéssel lesz eredményes. A megfelelő termésmennyiség elérése érdekében az öntözés során az alábbi szempontokat igyekezzünk figyelembe venni:

  • a kelesztő öntözés általában szükségtelen a korai vetés miatt;
  • májusig többnyire elegendő a talaj vízkészlete a növény számára;
  • júniustól – az időjárástól függően – kéthetente kb. 30 mm-es vízadaggal öntözzük a vöröshagymát;
  • a várható betakarítás előtt kb. 4 héttel be kell fejezni az öntözést.

Betakarítás. A betakarítás akkor kezdhető el, ha az érés jelei (a lomb megdől, a nyak záródik) mutatkoznak. Általában a kétmenetes betakarítás a jellemző. Ilyenkor a földből való kiemelés után – időjárástól függően – 5–7 napig a táblán hagyjuk, utóérleljük a rendre rakott hagymát. Majd felszedjük és a tárolóba visszük.

Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/15/voroshagyma-termesztese-szabadfoldon-1