zöldségtermesztés

A növényvédő szerek helyes alkalmazása zöldségféléknél (6.)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,
A növényvédő szerek helyes alkalmazása zöldségféléknél (6.)

A növényvédelem napjaink mezőgazdaságának egyik legfontosabb feladata. A különböző kártevők, kórokozók és gyomnövények jelentős terméskiesést okozhatnak, ezért sok esetben elengedhetetlen a növényvédő szerek alkalmazása. Ugyanakkor ezek a készítmények csak akkor szolgálják megfelelően a termelést és a környezet védelmét, ha az előírásoknak megfelelően, szakszerűen használják azokat. A helyes növényvédőszer-használat nemcsak a termés mennyiségét és minőségét javítja, hanem hozzájárul az emberi egészség, a hasznos élő szervezetek és a környezet megóvásához is.

A növényvédő szerek kijuttatása előtt minden esetben el kell olvasni a készítmény címkéjén és engedélyokiratában szereplő használati utasítást. Ezek az előírások tartalmazzák az alkalmazható dózist, a kijuttatás időpontját, a megfelelő kultúrákat, valamint azokat a biztonsági előírásokat, amelyek betartása kötelező. A javasoltnál nagyobb mennyiség alkalmazása nem minden esetben eredményez nagyobb hatékonyságot, viszont növeli a környezeti terhelést, a növénykárosodás és az egészségügyi kockázatok lehetőségét.

Kiemelten fontos az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása. Ez az az időtartam, amelynek el kell telnie a növényvédő szer utolsó kijuttatása és a termés betakarítása között. Ennek célja, hogy a növényvédőszer-maradékok lebomoljanak olyan szintre, amely már nem jelent veszélyt a fogyasztók számára. Ha ezt az előírást nem tartják be, a terményben a megengedettnél magasabb növényvédőszer-maradvány maradhat, ami egészségügyi kockázatot jelenthet.

Ugyancsak jelentős szerepe van a munkaegészségügyi várakozási időnek, amely azt az időszakot jelöli, ameddig a kezelt területre megfelelő védőfelszerelés nélkül belépni nem szabad. Ez az előírás a mezőgazdasági dolgozók egészségét védi, hiszen a frissen kijuttatott növényvédő szerrel való érintkezés bőrön, légutakon vagy szemen keresztül káros lehet. A munkavédelmi szabályok betartása, a megfelelő védőruházat, kesztyű, szemüveg és szükség esetén légzésvédő használata jelentősen csökkenti az egészségügyi kockázatokat.

A növényvédő szerek alkalmazása során különös figyelmet kell fordítani a méhveszélyességre is. A méhek és más beporzó rovarok fontos szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és a természetes ökoszisztémák működésében, ezért védelmük nélkülözhetetlen. Egyes növényvédő szerek kifejezetten veszélyesek lehetnek rájuk, ezért virágzó kultúrákban vagy virágzó gyomnövények jelenlétében csak a vonatkozó előírások szigorú betartásával szabad permetezni. A méhekre kifejezetten veszélyes készítmények alkalmazása sok esetben tilos virágzás idején, vagy kizárólag a méhek napi aktív repülésének befejezése után, az esti órákban végezhető el. Emellett ajánlott a környékbeli méhészek előzetes értesítése is, hogy szükség esetén megtehessék a megfelelő óvintézkedéseket.

Nem kevésbé fontos a vízi élővilág védelme. Számos növényvédő szer mérgező lehet a halakra, kétéltűekre, vízi gerinctelen állatokra és más vízi szervezetekre. Ezért permetezés során ügyelni kell arra, hogy a permetlé ne jusson tavakba, folyókba, csatornákba vagy vízelvezető árkokba. A felszíni vizek mellett gyakran kötelező védősávot kell hagyni, amely csökkenti az elsodródás és a bemosódás kockázatát. A permetezőgépek tisztítását sem szabad természetes vizek közelében végezni, a maradék permetlevet és a csomagolóanyagokat pedig az előírások szerint kell kezelni és megsemmisíteni.

A sikeres és biztonságos növényvédelem alapja a megfelelő időzítés is. Szeles időben nem ajánlott permetezni, mert a permetlé elsodródhat a szomszédos kultúrákra, lakóterületekre vagy természetes élőhelyekre. Eső előtt végzett kezelés esetén a csapadék lemoshatja a készítményt, ami csökkenti annak hatékonyságát, ugyanakkor növeli a környezet szennyezésének veszélyét.

A növényvédő szerek tárolása ugyancsak nagy felelősséget jelent. A készítményeket eredeti, feliratozott csomagolásban, zárt, száraz, jól szellőző helyiségben kell tartani, gyermekektől, háziállatoktól, élelmiszerektől és takarmányoktól elkülönítve.

A korszerű mezőgazdaság célja, hogy a növényvédő szereket csak indokolt esetben és a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett alkalmazzák. Ebben fontos szerepet kap az integrált növényvédelem, amely előnyben részesíti a megelőző agrotechnikai módszereket, a biológiai védekezést és a folyamatos megfigyelést. A vegyszeres beavatkozás így valóban csak akkor történik meg, amikor arra feltétlenül szükség van.

Tihor-Sárközi Mónika,

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/08/02/novenyvedo-szerek-helyes-alkalmazasa-zoldsegfeleknel-6

Öntözés, tápoldatozás (5.) – Milyen töménységű tápoldattal öntözzünk?

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (5.) – Milyen töménységű tápoldattal öntözzünk?

Cikksorozatunk előző részében megtárgyaltuk, hogy mi is az a sokat emlegetett EC-érték. Azonban a talaj EC, és az öntözővíz EC-nek ismerete nem csak egy úri hóbort, hanem bizony használnunk is kell őket a mindennapi gyakorlatban, amikor tápoldatozzuk a növényeinket. A mai cikkünkben azt mutatjuk meg, hogy a fent említett EC értékek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

A fő cél változatlan!

Amikor elkezdtük a növények tápanyagellátást taglalni, leszögeztük, hogy az intenzív zöldségtermesztésben nem az alapján adagoljuk a tápanyagot, hogy a szezon folyamán mennyi tápanyagot vesznek fel, hanem folyamatosan fenntartunk egy olyan tápanyagszintet, amelynél a növények a maximális termést hozzák. Azt is tisztáztuk, hogy a tápanyagszint mérésének legelterjedtebb módszere az EC mérése. Tehát amikor tápanyagot juttatunk ki, akkor tulajdonképpen ezt az optimális talaj-EC értéket igyekszünk fenntartani. Ha a talaj-EC értéke az optimum alá esik, akkor növeljük a tápanyagok koncentrációját a kijuttatandó tápoldatban, míg ha az optimális szint fölé emelkedik, akkor pedig csökkentjük a tápoldat töménységét. Mint amikor biciklit vezetünk: ha jobbra húz a kormány, s lefelé megyünk az útról, akkor balra korrigálunk, míg ha balra húz, s megyünk át a szembe jövő sávba, akkor pedig jobbra korrigálunk. Így érjük el azt, hogy folyamatosan a biztonságos sávban maradjunk, éles kanyarodások nélkül. Csakhogy ehhez tudnunk kell, hogy hol is húzódik az a biztonságos sáv, amit követnünk kell, s milyen korrigálásokat végezhetünk anélkül, hogy cikk-cakkban haladnánk, azaz végletekbe esnénk.

Az ideális talaj-EC

A hagyományos talajos termesztésnél a legelterjedtebb a higított talajoldat EC értékének a mérése és annak eredményét próbáljuk viszonyítani az ideálisnak számító értékhez. A hétköznapi gyakorlatban az úgynevezett 2:1 arányú oldat módszerét használjuk. Ilyenkor 2 résznyi desztillált vízhez hozzáadunk annyi földet, hogy a teljes mennyiség 3 résznyi legyen. 2-3 perces kavargatás után készen is van az oldatunk, amelybe csak bele kell helyezni a kézi EC-mérőt, és le kell olvasnunk a mért eredményt. Az uborka esetében optimálisnak a kb. 0,8 EC-érték számít, 0,6 EC-érték már alacsonynak, míg az 1,0 EC-érték fölötti magasnak.

Az, hogy pontosan mennyi is az optimális értéke a hígított talajoldatEC-nek az intenzív zöldségtermesztésben, függ a termesztett növénytől, a növények fejlődési fázisától, de még a talaj szerkezetétől is. Azonban ezek az eltérések viszonylag nem nagyok, s a gyakorlati számításoknál nagy biztonsággal használhatjuk célértékként a 0,8 EC-t. A tápanyagellátás, tápoldatozás során ennek az értéknek a fenntartása a célunk. Ez az érték nem tükrözi ugyan a talaj teljes tápanyag tartalmát, de jól kifejezi a kívánatos tápanyag-szolgáltató képességet. Ez alatt az érték alatt a növényeink nem jutnak folyamatosan elegendő tápanyaghoz a maximális termés eléréséhez, míg e fölött az érték fölött fennáll a gyökérperzselés veszélye, valamint nehézkessé válik néhány tápelem, például a kalcium felvétele. A növények vegetatív-generatív egyensúlya is ennél az értéknél áll be a kívánatos enyhén vegetatív szintre. A fentiekben leírtaknak megfelelően, ha a talaj EC-értéke 0,8 alá süllyed, akkor növeljük a tápoldat EC-jét, ha pedig  fölé megy, akkor pedig értelemszerűen csökkentjük. A konkrét számokat a tápoldatozás aranyszabálya határozza meg, az uborka esetében az úgynevezett 2,7-es szabály.

A „2,7-es arany szabály”

A 2,7-es szabály alapján határozzuk meg, hogy milyen tápoldat-EC-vel kell öntözni az uborkát adott talaj-EC értéknél:

Talaj EC + Tápoldat EC = 2,7±10%

Vagy másképpen felírva: 

Tápoldat EC = (2,7±10%) – Talaj EC

Mint látjuk, a fenti összefüggés alapján, ha magas a talaj-EC, csökkenteni kell a kijuttatandó tápoldat-EC-t, s ha csökken a talaj-EC, akkor növelni kell a kijuttatandó tápoldat-EC-t. 

A 10%-os eltérési lehetőség a gazdák mozgástere a növények vegetatív-generatív egyensúlyának fenntartására. A fényszegény kora tavaszi, vagy késő őszi időszakban +10%-kal is számolhatunk, míg a nyári hőségben –10%-kal. Ez azt jelenti, hogy a két időszak tápoldat-EC-je között 0,5-0,6 EC is lehet! 

Amennyiben a talaj EC-je jelentősen eltér az optimálistól, azaz 0,6 alá csökken, vagy 1,2 fölé megy a talaj EC értéke, akkor is igénybe kell venni ezt az eltérési lehetőséget. De a legegyszerűbb, ha veszünk néhány tipikus példát.

1.    Ha a talaj EC-értéke 0,8, tehát az ideális közelében van, akkor a képlet alapján 
2,7-0.8=1,9, tehát ilyen tápoldat-EC-vel kell öntözni. 

2.     Ha a talaj EC-értéke 0,4 (ami jóval az ideális alatt van, de a helytelen öntözési gyakorlatból kifolyólag nagyon gyakran előfordul, hogy ilyen, vagy ez alatti értékeket mérünk az uborka gyökérzónájában), akkor a képlet alapján: (2,7 + 10%) – 0,4 = 2,6 EC-értéket kapunk a tápoldatra. Talajos termesztésnél ennél magasabb tápoldat-EC-vel a gyökérperzselés és a tápanyagfelvételi zavarok tüneteinek veszélye nélkül már nem tudunk dolgozni.

3.    Ha a talaj-EC = 1,5 (ami a zöldségfélék többsége számára egy felső határ, de a télen is fedett, vagy nem kellően átmosatott talajú fóliasátrakban szintén gyakori), akkor a képlet alapján.
(2,7 – 10%) – 1,5 = 0,9-es EC-értéket kapunk a tápoldatra. Nagyon sok esetben az öntözővíz EC-je ennél magasabb, tehát szinte semmi műtrágyát nem kell, pontosabban nem tudunk hozzá tenni.

Akkor mennyi is az annyi?

Mint látjuk, a talaj-EC-től függően a kijuttatandó tápoldat EC-je igen széles határok között mozoghat, azaz nagy eltérések lehetnek abban, hogy mennyi műtrágyát kell az öntözővízben feloldanunk. Az 1000 liter vízben feloldandó műtrágya mennyiségét az alábbi egyszerű képlet alapján határozhatjuk meg:

M (kg műtrágya/1000l víz) = Tápoldat-EC – Öntözővíz-EC

A fenti példákból kiindulva, az első esetben, amikor a kijuttatandó tápoldat EC értéke 1,9 és az öntözővíz saját EC értéke 0,6, akkor a fenti képlet alapján fejben is kiszámolható, hogy 1,9 – 0,6 = 1,3 kg műtrágyát kell 1000 liternyi öntözővízben feloldani, hogy az így kapott tápoldat töménysége a kívánt értékű legyen. 

A második esetben, amikor egy nagyon tápanyagtartalmú talajról beszélünk, amikor 2,6 EC-értékű tápoldattal kellene öntöznünk az uborkát, akkor a fenti képlet alapján és 2,6 – 0,6 = 2 kg műtrágyát kell 1000 liternyi önözővízben feloldani.

A harmadik esetben egy mindössze 0,9 EC-értékű tápoldatot kell kijuttatnunk, aminek az elkészítéséhez a 0,6 EC-értékű átlagos öntözővízhez mindössze 0,9 – 06 = 0,3 kg műtrágyát tudunk csak hozzáadni, hogy ne lépjük túl a megadott értéket.

Mint látjuk, óriási különbségek lehetnek a tápoldatok elkészítéséhez szükséges műtrágya mennyiségében úgy is, hogy az öntözővíz EC-értékét egy átlagos 0,6-os értéknek vettük minden esetben. A tényleges öntözővíz EC-értékek figyelembe vételével ezek az eltérések még meglepőbbek lehetnek.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tapoldatozas-ontozes-2026-07-30

A trágya kezelése és előkészítése a következő évre

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,
A trágya kezelése és előkészítése a következő évre

A jól kezelt szerves trágya a fóliasátras zöldségtermesztés egyik legfontosabb összetevője. Pótolja a tápanyagot, javítja a talaj szerkezetét, és élénkíti a talajéletet. Ugyanakkor zárt térben, ahol nincs csapadék, amely kimosná a felesleges sókat (ammóniasókat), a rosszul előkészített trágya többet árthat, mint amennyit használ.

Miért más a helyzet fólia alatt, mint szabadföldön?

Szabadföldön az eső és a hó folyamatosan mossa, hígítja a talajoldatot, így egy enyhén túladagolt trágya hatása idővel mérséklődik. Fóliasátorban ez a „természetes öblítés” hiányzik. A sók felhalmozódnak a felső talajrétegben (szikesedés, magas EC-érték), ami gyökérkárosodáshoz, hervadáshoz vezethet. Az ammóniagáz zárt, szellőzetlen térben égési tüneteket okozhat a leveleken, amivel sajnos gyakran találkozhatunk.

A kórokozók és a gyommagvak nem pusztulnak el természetes úton, ezért a trágya előzetes kezelése (érlelés, komposztálás) még fontosabb.

Nem utolsó szempont, hogy fólia alatt a talajuntság gyorsabban jelentkezik, mivel ugyanazon a területen évről évre intenzív termesztés folyik, tehát minden évben ajánlott a trágyázás. Gondoljunk bele: ha nem vagyunk biztosak a trágya kezelésében és minőségében, minden szezon kezdetén kockára tesszük az éves jövedelmünket és megélhetésünket.

A réteges felhalmozás technikája

Az egyik leghatékonyabb módszer a trágyakezelésben a réteges, komposztálási elvű felhalmozás. Ennek lényege, hogy a friss trágyát nem egyszerűen rádobjuk a kupacra, hanem rétegesen, felváltva szalmás és nedvesebb anyagokkal (pl. folyékony trágyával, növényi maradványokkal) helyezzük el. Minden 30–50 cm-es trágyaréteget 5–10 cm-es szalmaréteggel takarunk le, majd az egész réteget nedves állapotban összenyomjuk, jól megtapossuk lábbal vagy akár traktorral.

Ez a módszer biztosítja a megfelelő szén-nitrogén arányt, amely a mikrobiológiai lebontás hatékonysága szempontjából kulcsfontosságú. Az ideális szén-nitrogén arány kb. 25-30:1 körül van. A friss istállótrágya szén-nitrogén aránya általában ennél alacsonyabb (kb. 15-20:1), ezért a szalmás alom hozzáadása nemcsak fizikai, hanem biokémiai szempontból is javítja az anyag minőségét.

Nemcsak megrakni, de forgatni, szellőztetni is kell

A trágyacsomó forgatása az egyik leglényegesebb kezelési lépés. A rendszeres forgatás – legalább 6–8 hetente egyszer – több fontos célt szolgál egyidejűleg.

Egyrészt biztosítja az egyenletes érést. A kupac belseje és külseje eltérő hőmérsékleten és eltérő nedvességtartalommal érlelődik, ezért a forgatással elérhető, hogy minden anyagrész egyenletesen essen át a lebontási folyamaton.

Másrészt a forgatás segíti a szellőzést. A szerves anyag mikrobiológiai lebontásához oxigénre van szükség, nélküle a tömörödött, levegőtlen kupac anaerob (légmentes) erjedésbe fordul, amely metán- és kénhidrogén-kibocsátással jár, és rontja a végső komposzt minőségét.

Harmadrészt a forgatás lehetővé teszi, hogy az esetlegesen fennmaradt kórokozók és gyommagvak is megfelelő hőhatásnak legyenek kitéve. A kupac belsejében a hőmérséklet 55–70 °C-ra is emelkedhet, ami a legtöbb káros mikroorganizmust és gyommagvat elpusztítja – ehhez persze arra is szükség van, hogy a forgatással a külső rétegek is bekerüljenek a belső, forró zónába.

A trágyacsomót locsolni is kell, a nedvességtartalom szabályozása fontos

A megfelelő nedvességtartalom fenntartása kritikus a komposztálási folyamat szempontjából. Az optimális nedvességtartalom 50–60% között van, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a trágyából kézzel összenyomva néhány csepp víz préselődik ki, de nem folyik belőle. A túl száraz kupacban lelassul a mikrobiológiai aktivitás, a túl nedvesben viszont anaerob erjedés indul be, ami szintén nem előnyös.

Száraz nyáron az intenzív párolgás miatt szükség lehet öntözésre, ilyenkor a kupacra hígított trágyalevet vagy vizet juttatunk ki, egyenletesen bejuttatva azt a kupac belsejébe is. Esős időszakokban viszont különösen fontos a takarás, hogy a kupac ne telítődjön vízzel, mert a túl sok víz szintén káros. Tehát jobb, ha le van takarva a trágyacsomó, és magunk pótoljuk a vizet, annyit, amennyit szükséges. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,

az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.nethttps://karpataljalap.net/2026/07/26/tragya-kezelese-es-elokeszitese-kovetkezo-evre

A takácsatkák elleni védekezésről

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
A takácsatkák elleni védekezésről

Ez a kártevő egy rendkívül sok tápnövénnyel rendelkező károsító, amely a különböző zöldségnövényeken (uborka, paradicsom, paprika stb.) kívül egyéb más gyümölcsféléket (szamóca, szilva, alma stb.), valamint dísz-, gyógy- és fűszernövényeket is erőszeretettel károsít. Mivel ennek a kártevőnek is (hasonlóan a levéltetvekhez) egy éven belül 10-12 nemzedékük is előfordulhat, ezért megjelenésükre az év különböző szakaszaiban számítanunk kell. Egyaránt találkozhatunk velük szabadföldön és a termesztő létesítményekben, valamint kora tavasztól késő őszig, mindaddig, amíg a feltételek adottak az életkörülményeikhez.

Felszaporodásuknak leginkább kedveznek a napos, száraz, páramentes időszakok, ezért a melegebb, őszelei napokon sem dőlhetnek még hátra a gazdák, mondván, „már úgysem tud nagy kárt okozni az atka a növényállományban”, mert bizony jó pár meleg nap elég ahhoz, hogy megsokszorozódjanak a növényeinken. A másik, szintén nagyon fontos ok, amiért még ebben az időszakban is védekeznünk kell ellenük az, hogy minél jobban lecsökkentsük az áttelelni kívánó egyedek számát.

A kártevők

A közönséges takácsatkák (Tetranichus urticae), vagy a másik ismertebb nevén a kétfoltos takácsatkák rendszertanilag a pókszabásúak osztályába sorolandóak. A nőstény 3-4 mm nagyságú, 4 pár lábbal rendelkező, szabad, „jó” szemmel is észrevehető, kissé ellipszis alakú. Színük sárgászöldtől a narancsvörösig változik, melyeknek színét részben a tápnövény részben pedig az adott évszak befolyásolja. A sárgászöld egyedek háti részén két nagy sötétebb színű folt található, innen is kapta a kétfoltos takácsatka elnevezést. Az áttelelő egyedek színe narancssárga, piros. Legkedveltebb zöldségnövényei közé tartozik az uborka, paprika, bab és a paradicsom.

Az évenként kifejlődő nemzedékek száma a hőmérsékleti viszonyoktól függően változó. Az évenkénti 10-12 nemzedék kifejlődése leginkább üvegházi vagy fólia alatti hajtatási körülmények között fordulhat elő. Tavasszal viszonylag korán, már 10–15 °C léghőmérséklet mellett megjelennek. Azonnal a tápnövények leveleire vándorolnak, ahol táplálkozni kezdenek és szövedéket, „pókhálószerű bevonatot” készítenek. Ezért is fordul sokszor elő az, hogy kora tavasszal, rögtön a szezon elején (akár már a palántanevelés alkalmával) találkozhatunk a kártételükkel. A tavaszi nemzedék viszonylag lassan, 20–60 nap alatt fejlődik ki. A nyári nemzedékek kifejlődése mindössze 15–28 napig tart. Az elhúzódó tojásrakás miatt a nyári nemzedékek átfedik egymást. A tojásokon kívül a nőstények képesek az áttelelésre, amelyet a növényi maradványok között, valamint a fák kéregrepedéseiben elbújva végzik. Szabadföldi körülmények között nyár végén, ősz elején jelenik meg az áttelelő alak. Kialakulását a fény- és a hőmérsékleti viszonyok határozzák meg.

Kártételük

A takácsatka károsítása esetén először mindig a kártételt (a károsított növényi részeket) vesszük észre, majd csak azt követően a károsítót. Kártételének első jeleiként a növények leveleinek színén apró, halvány foltok jelennek meg, amelyek a fertőzés fokozódásával összeolvadnak, a levél egész felületére kiterjednek. A levél torzul, fonákát az atka finom szövedéke (pókhálószerű bevonata) fedi be. A kártevőkkel leggyakrabban a levelek fonáki részén találkozhatunk. A kártevők felszaporodását (egyedszámaik növekedését) követően a kártétel kiterjed a virágra és a termésre egyaránt, amelyeknél színvesztés, torzulás, méretbeli lemaradás figyelhető meg.

Védekezés lehetőségei

Mielőtt rátérnénk a takácsatka elleni védekezés lehetőségeire, előtte két nagyon fontos (a védekezés sikerességét meghatározó) tényezőt tisztáznunk kell. Az egyik ilyen fontos tényező a növényállomány gyommentesen tartása! A takácsatka ugyanis nagyon sokféle gyomnövényen jól érzi magát, és amennyiben a területünk el van gyomosodva, úgy a kártevők a gyomokról bármikor visszavándorolhatnak a termesztett növényeinkre.

A másik szintén fontos tényező a helytelen vegyszerhasználat. Gyakran a takácsatkák tömeges elszaporodásához vezet a széles spektrumú rovarölő szerek indokolatlan alkalmazása, amelyek kiirtják a takácsatkák természetes ellenségeit (ragadozó atkák, katicabogarak, fátyolkák, ragadozó poloskák), de őket viszont életben hagyják. Fontos lenne ezért tisztázni, hogy az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartozó „kicsi lények”! Ne csodálkozzunk tehát, ha a sok rovarölő szer nem gyéríti a létszámukat, sőt a természetes ellenségeik kiirtásával akadálytalanul tovább terjednek!

Biológiai védekezés

A zöldségtermesztésben a takácsatkák ellen egyaránt használnak ragadozó atkákat és ragadozó poloskákat is. A ragadozókat leggyakrabban a hajtatásban alkalmazzák. Az alkalmazandó ragadozók típusa, betelepítésüknek ideje, mennyisége mindig az adott kultúrától függ. Példaként lehetne megemlíteni a Phytoseiulus persimilis ragadozó atkákat, amelyekkel kapcsolatban nagyon sok pozitív tapasztalat gyűlt össze itt, Kárpátalján is. Az eddigi tapasztalatok szerint minden szezon kezdetén újból be kell telepíteni (szükség esetén megismételve) a termesztő létesítményekbe, olyan időszakban, amikor a takácsatka egyedszáma még alacsony. A továbbiakban az ilyen létesítményekben kerülendő azon rovarirtó növényvédő szerek alkalmazása, amelyek a ragadozó atkákra veszélyesek lehetnek.

Kémiai védekezés

A kémiai védekezések közé lehetne sorolni elsőként (kultúrától függően) a kén tartalmú készítmények alkalmazását. Ezeket a készítményeket leginkább a lisztharmat elleni küzdelemben szokták „bevetni” a termelők. Ezek a szerek a lisztharmat elleni küzdelem mellett remek gyérítő hatással is bírnak a takácsatkák ellen.

A kémiai védekezés esetében is figyelembe kell venni egy nagyon fontos dolgot, méghozzá azt, hogy a kimondottan takácsatka elleni készítményeket felváltva vagy kombinálva kell alkalmazni. Először is azért, hogy ne alakuljon ki rezisztencia a kártevőkkel szemben. Másodszor pedig azért, mert jelenleg még nincs olyan készítmény, amelyik egyszerre hatna a kártevő különböző fejlődési (tojás, fiatal és idős egyed) fázisai ellen. Az alkalmazandó növényvédő szerek folyamatosan változnak, de jelenleg a következő atka elleni szerek közül válogathatunk: Vertimec, Nissorun, Floramite, Ortus, Fazilo stb. A védekezéssel ne késlekedjünk, már az első tünetek megjelenésekor érdemes megkezdeni a védekezéseket (főleg a melegebb időszakokban), így megelőzhetjük a kártevők gyors felszaporodását valamint tovább terjedését.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-novenyvedelem-kartevok-2026-07-22

Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (4.) – A tápanyag-utánpótlás alapjai

Cikksorozatunk előző részeiben áttekintettük az öntözés főbb szabályait, miszerint milyen adagokkal, mikor és hányszor kell öntöznünk ahhoz, hogy a gyökérzóna folyamatosan megfelelő nedvességű legyen, miközben biztosítjuk azt is, hogy a felesleges és káros sók folyamatosan kimosódjanak a gyökérzónából az úgynevezett drénvíz segítségével. Azonban az intenzív zöldségtermesztésben az öntözés összekapcsolódik a tápanyagellátással, nem tiszta vizet adunk a növényeknek, hanem tápoldatot.

Kezdjük az alapoknál

A tápanyagellátás tekintetében a szakemberek ugyan azt a filozófiát alkalmazzák, mint az öntözésnél. Ez nem is csoda, hisz ha jól belegondolunk, a víz is csak egy a tápanyagok közül, még ha oly különleges helyet is foglal el a növények életfolyamatában. Tehát a tápanyagellátásban is úgy kell eljárunk, mint a víz kijuttatásával: meg kell határoznunk egy ideálisnak számító tápanyagszintet a talajban, s a tápanyagokat olyan mennyiségben és időzítéssel juttatjuk ki, amivel fent tudjuk tartani ezt az ideálisnak számító, lehető legnagyobb termést biztosító szintet. Hogy jobban megértsük, vegyük a legegyszerűbb példát, a mezei kultúrák tápanyagellátását. 

Első lépésben laboratóriumi talajvizsgálattal meg kellene határozni, hogy a legalább három makro elem és a talaj kémhatása tekintetében hogy áll a termőföldünk. A mérések alapján a szakemberek összeállítanak egy táblázatot, amelyben nemcsak azt tüntetik fel, hogy milyen értékeket mértek, hanem azt is, hogy az általuk alkalmazott mérési módszernél mi számít optimális értéknek, szintnek. Tulajdonképpen a gazdák számára nem a mérések abszolút értéke fontos, hanem hogy ez az érték magasabb vagy alacsonyabb az optimális értéknél. Ez fogja meghatározni a későbbi teendőit a tápanyag-utánpótlás terén.

A második kérdés, amit tisztázni kell, az pedig a növények által felvett tápanyagok mennyisége. Erre nagyon jó táblázatok vannak a szakkönyvekben vagy az interneten, ami alapján kiszámíthatjuk a kijuttatandó mennyiséget minden egyes tápanyag esetében. 
Amennyiben a talaj tápanyag-ellátottsága az optimális szint közelében van, akkor az adott tápanyagból annyit juttatunk csak ki, amennyi a tervezett termés előállításához a növénynek szüksége van, tehát annyit pótolunk, amennyit a növény kivesz a talajból. 
Amennyiben az adott tápelemből a mérések alapján a talajban kevesebb van az ideális szintnél, akkor 25-50%-kal többet kell kijuttatni ebből a tápelemből, hisz a növények igényein túl még az ideális tápanyagszint helyreállítására is áldoznunk kell.Amennyiben valamely tápelemből az optimális értéknél jóval több van a talajban, akkor pedig 25-50%-kal kevesebbet juttatunk ki. 

Azt, hogy a tápanyagok kijuttatását hogy időzítsük, a gazdák nagy rész már nagyon jól tudja. Az alaptrágyázással és fejtrágyázással kijuttatott tápanyagok (műtrágyák és szerves trágya) mennyisége a legtöbbször a pénztárca függvénye.

Tehát a növények tápanyagellátásánál is azt a filozófiát követjük, mint az öntözésnél: annyi tápanyagot juttatunk ki, hogy fenntartsunk egy optimálisnak ítélt tápanyagszintet a növények gyökérzónájában. Ha a mért tápanyagszint az optimális szint alatt van, akkor növeljük a kijuttatott mennyiséget, míg ha az optimális szint fölé kerültünk, akkor csökkentjük a kijuttatandó mennyiséget.

Azonban az intenzív zöldségtermesztésben nem elegendő éves szinten reagálni a változásokra, hanem heti, sőt napi szinten kellene méréseket végeznünk, de legalábbis figyelnünk a növényeinken fellépő esetleges hiánytüneteket, s korrigálnunk a tápanyagellátást. Természetesen ehhez már nehézkes lenne a laboratóriumi komplex vizsgálatok módszerét alkalmazni. Ezért az intenzív zöldségtermesztésben egy viszonylag olcsó, a gazdák által is könnyen elvégezhető, a mért eredményeket könnyen értelmezhető módszert vezettek be, az úgynevezett EC-mérést. 

Mi is az az EC?

Amikor EC-t mérünk, akkor tulajdonképpen azt határozzuk meg, hogy egy adott vizes oldat mennyire vezeti az áramot. Mivel a desztillált víz gyakorlatilag nem vezeti az áramot, annak az elektromos áramot vezető képessége, azaz az EC-értéke közel van a nullához. Ahogy növekszik a vízben oldott ásványi sók koncentrációja, úgy növekszik annak az EC-értéke is, hisz az ion-koncentráció növekedésével nő az oldat elektromos vezetőképessége is. Tehát amikor az oldat EC-jéről beszélünk, akkor tulajdonképpen az oldatban feloldott ásványi sók koncentrációját értjük alatta. Tudjuk azt is, hogy a növények számára a tápanyagok főleg ilyen ásványi sók formájában vehetők fel. Ezért alkalmazzák egyre szélesebb körben az intenzív zöldségtermesztésben a tápanyag-ellátottság és tápanyagszint meghatározásánál ezt a fizikai mennyiséget. A módszer elterjedését segítette az is, hogy a mérési folyamat nagyon egyszerű, s ma már a profi EC-mérők is elfogadható áron beszerezhetők.1.    Az öntözővíz EC-je

Akármilyen forrásból származó öntözővizet is használunk, abban már lesz valamennyi ásványi só feloldva. Ugyanis a lehullott esővíz, miközben átszivárog a talajrétegeken át, s eljut a kútig, kioldja a talajban lévő ásványi sók egy részét. Mint már fentebb írtuk, ha a vízben ásványi só van feloldva, akkor annak mérhető EC-értéke, azaz áramvezető képessége is van. Tehát ha megmérjük az öntözővíz EC-értékét, képet kapunk arról, hogy kb. mekkora az ásványi sók koncentrációja benne. Ehhez nem kell mást csinálnunk, mint az EC-mérőt belehelyezni vízbe, s leolvassuk a mutatott értéket. 0,5 alatt kitűnő, 0,5-1,0 között jó, 1,0-1,5 között még használható, míg 1,5 fölötti értéknél tápoldatozásra gyakorlatilag alkalmatlan öntözővízről beszélünk.

2.    A tápoldat EC-je

A tápoldat készítésekor műtrágyát oldunk fel az öntözővízben. A műtrágyák szinte kizárólag ásványi sók, vagy annak megfeleltethető vegyületek. Ez logikus is, hisz mint már említettük, a növények a tápanyagokat főleg ásványi sók formájában veszik fel. Tehát amikor tápoldatot készítünk, növeljük az öntözővíz EC-érték. A beállítandó EC-érték széles határok között változhat, 1,0-3,0 között. Az hogy milyen értékre kell beállítani, az a növénytől, a talaj EC-értékétől, s kisebb mértékben a klimatikus viszonyoktól függ. A gyakorlatban ez az érték, amivel napi szinten kell foglalkoznunk, s folyamatosan mérnünk. Ezzel tudjuk irányítani a növényünk fejlődését, biztonságosan maximális szinten tartani a növények tápanyag-ellátottságát anélkül, hogy a túl magas tápanyag-koncentrációval leperzselnénk a növények gyökérzetét. A tápoldat EC-jét ugyanúgy mérjük, mint az öntözővíz EC-jét. A beállítandó értékkel a későbbiekben fogunk foglalkozni.

A talaj (gyökérzóna) EC értékei

A talaj esetében több féle EC-értéket is figyelembe kell vennünk:

1. préselt talajoldat EC értéke, 
2 .higított talajoldat EC értéke, 
3. drénvíz EC értéke. 

Azonban a termesztési technológia meghatározza, hogy ezek közül mely értékeket tudjuk valójában megmérni, ellenőrizni, figyelembe venni. Ezzel a témával a következő cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-tapanyagellatas-ontozes-2026-07-08

Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Fő kultúrák,Uborka ,,,,,,,,,
Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Mint azt sokan tudják az uborka egyik és egyben „legveszedelmesebb” gombás megbetegedése az uborkaperonoszpóra. Ennek a gombás fertőzésnek a megjelenése szabadföldön és fólia alatti hajtatásban egyaránt előfordul. Az uborkaperonoszpóra fertőzés megjelenése leginkább a nyári hónapokra tehető. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni ez ellen a kórokozó ellen, meg kell vizsgálnunk azt, hogy milyen feltételek szükségesek a betegség kialakulásához. Ha az alábbi írásunkban foglaltakat megjegyezzük, valamint kellő figyelemmel és rendszerességgel vizsgáljuk a növényállományunkat, akkor már nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy megelőzzük, esetleg időben felismerve hatékonyan védekezzünk a betegség ellen.

A kórokozó megjelenése és tünetei

A peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) az uborkán kívül más kabakosokat is megfertőzhet. Fertőzésének megjelenése a nyári hónapokban rendszeresen jelentkezik. Vizsgálatok bizonyították, hogy a betegség elterjedése különösen akkor jelentős, ha éjszakákon át a harmatképződés különösen erős. A fertőzés akkor következik be, ha a harmatképződés időtartama legalább 6 óra. A levelekre kerülő gomba sporangiumok a vizes levélfelületeken kicsíráznak és a légzőnyílásokon keresztül a levelek szöveteibe hatolnak. A fertőzést elindító sporangiumok szél segítségével, légáramlással több száz kilométerre is terjedhetnek.
A betegség kezdetén az uborkalevelek színén élénksárga foltok láthatóak, amelyek levélerek által határoltak, ezért ezek a foltok szögletesek. A levél fonákán a foltok fakó színűek, világosbarnák. A levélfoltok az idő előrehaladtával „idősödnek” és erőteljesebb barna színűvé válnak. A foltok számának növekedésével (főleg a levélszéltől kiindulva) a levél elhal. A levéllemezek hosszú ideig a zölden maradó levélnyeleken csüngenek. A beteg részek fonákán barnás, vagy sok esetben már lilás sporangiumtartó gyepek képződnek. A sporangiumok fő szóródási időszaka a reggeli órákra esik. A sporangiumképzés (10–27°C) és annak csírázása (8 30°C) széles hőmérsékleti határok között van.

A peronoszpóra a hajtatás során és szabadföldön is nagyon gyorsan szétterjed. A védekezési eljárások elmaradása esetén még a nagyobb növényházakban is 14 napon belül teljes megbetegedést okozhat. A kórokozó megjelenését követően már sokkal nehezebb a betegség megfékezése, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a betegség megelőzésére.

A védekezés lehetőségei

A vetőmag palettán már találhatunk, olyan uborka fajtákat, amelyek az uborkaperonoszpórára toleránsak, vagy éppen kevésbé (pl. SV4097) fogékonyak. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben nyári termesztésben gondolkodunk, olyan fajtát válasszunk, amelyek ide sorolhatóak. Az ellenálló képességet a növény „hiperszenzitív reakciója” jelenti. A betegség megtámadja ugyan a leveleket, de a fertőzési pont körül (egy belső válasz következtében) elhalnak a sejtek, így nem tud a fertőzés tovább terjedni. Csupán apró, kivilágosodó pontok jelzik a peronoszpóra támadását.

A megelőzési eljárások közé kell sorolnunk azt is, hogy a nyári hónapokban nem zárjuk be a növényházaink szellőzőit éjszakára! Ugyanis ha bezárjuk, akkor a magas relatív páratartalomnak köszönhetően ezzel a lépéssel mi okozunk saját növényállományunknak egy több órás vizes lombfelületet, ami a „melegágya” lesz a peronoszpórának. Amennyiben van rá lehetőségünk és a termesztő létesítményünk el van látva fűtési rendszerrel, úgy abban az esetben, amikor erőteljesen párásabb időszakok vannak, érdemes napi néhány órára beindítanunk a fűtést, megakadályozva ezzel a hosszan tartó (5-6 órán túli) vizes lombfelületet és vele együtt a sporangiumok megtelepedését.

A másik szintén fontos megelőzési lépés a szellős növényállomány megtartása. Kerüljük a sűrű ültetést és idejében végezzük el az aktuális (kacsolás, levelezés) zöldmunkákat. Ezzel is lerövidíthetjük a növényállomány felszáradási idejét.

Az öntözéssel és a termesztő házakban felszerelt párásítók alkalmazásával kapcsolatban is vannak némi szabályok, amiket figyelembe kell venni a betegség elkerülése érdekében. Lehetőleg az öntözés alsó öntözésű (csepegtetőszalagos) legyen, vagyis az uborkatermesztés során kerüljük a lombozatot nedvesen tartó (esőztető) öntözést. Továbbá arra is oda kell figyelni, hogy az öntözések a kora délutáni órákig fejeződjenek be, ugyanis ezzel azt érjük el, hogy az uborka „úgy tér nyugovóra”, hogy csökkentjük annak párolgási intenzitását. Este soha ne öntözzünk! A fóliaházakban alkalmazandó párásítókat is igyekezzük úgy alkalmazni, hogy ne lépjük vele túl az 5-6 órán át tartó nedves lombfelületet.

A nyári időszakban, a tápoldatozás során kerüljük a túlzottan magas nitrogénellátást, valamint az indokolatlanul alacsony EC-jű tápoldatokat, hogy elkerüljük vele az intenzív vegetatív növekedést és ezzel együtt megakadályozzuk, hogy meggyengüljön a növény bőrszövete. A meggyengült szövetű levelek mindig fogékonyabbak a peronoszpóra betegségre. Ezzel ellentétben erősítsük inkább növényünk immunrendszerét, amelyre különböző növénykondicionáló készítmények állnak a rendelkezésünkre, vagy mi magunk is készíthetünk ilyen (pl. csalánlé) permetleveket. Ahogy az embereknél, úgy a növények esetében is fontos az erős immunrendszer, mert így jobban ellenállnak a betegségekkel szemben.

Legyünk mindig figyelmesek és szemfülesek! Amennyiben a tudomásunkra jutott, hogy a közelünkben, a szomszéd faluban, vagy akár több tíz kilométerre odébb egy másik településen már felbukkant a peronoszpóra járvány, akkor idő kérdése, hogy nálunk mikor fog megjelenni. Ebben az esetben, attól függetlenül, hogy egészséges és tünetmentes az állományunk, ajánlatos megkezdeni a megelőző védekezéseket.

Járványos időszakban az uborkaperonoszpóra ellen az alábbi hatóanyagok valamelyikével vagy kombinációjával védekezhetünk. A hatóanyagok között megkülönböztetünk kontakt (pl.: réz-hidroxid, réz-oxiklorid, réz-szulfát, klórtalonil, mankoceb stb.) és felszívódó (azoxisztrobin, metalaxil-m, foszetil, propamokarb stb.) hatású készítményeket, valamint akadnak szép számmal olyanok is, amelyek ezek kombinációit tartalmazzák. Megelőzés képen jól működnek a kontakt hatású készítmények, de amennyiben a fertőzés már felütötte a fejét, akkor abban az esetben a felszívódó és kombinált készítmények azok, amik a leghatásosabbak lehetnek.

Az uborkaperonoszpóra megelőzése ellen is alkalmazhatóak azok az ismertebb biológiai készítmények (gombaevő gombák), amelyek elpusztítják (felfalják) a kórokozó gombákat és megakadályozzák a lombfelület szövetébe való bejutásukat. Ilyen például a lombon keresztül használható Polyverzum vagy Amazon, esetleg a gyökéren keresztül felszívatott Trichoderma készítmények. 

A védekezések hatásának fokozása

A megfelelő hatás- és a kórokozó rezisztenssé válásának megelőzése érdekében egy adott készítményt 2-3-szori alkalmazása után váltani kell.

A védekezés alkalmával fontos a megfelelő lémennyiség (szerborítottság) alkalmazása úgy a levél színén, mint a fonákán egyaránt.

A védekezések alkalmával használjunk olyan kiegészítő készítményeket (pl. Kendál, Megafol), amelyek segítik a növényvédő szerek jobb hatásmechanizmusát.

A nyári időszakban fokozottan ügyeljünk a perzselés elkerülésére, ezért a növényvédelmi kezeléseket igyekezzük kitolni a kora esti órákig.    

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karapatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-uborka-betegsegei-2026-07-01

A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
A növényvédelem helyes alkalmazása a zöldségféléknél: szakmai alapelvek és gyakori hibák (5. rész)

A növényvédelmi kezelések eredményessége nemcsak a megfelelő készítmény kiválasztásán múlik, hanem azon is, hogy azt milyen technológiával juttatjuk ki. A jó permetezés nem csupán annyit jelent, hogy a növényvédő szer eljut a kívánt területre, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségben, egyenletesen és biztonságosan juttatjuk ki. A permetezés sikerességét számos tényező befolyásolja, többek között a cseppméret, a haladási sebesség, a lémennyiség helyes megválasztása, valamint a munkavédelmi előírások betartása.

Tovább

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

Tovább

Az édesburgonya gondozása

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,batáta,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya gondozása

Az édesburgonya az ültetését követően (május vége – június eleje), egészen a betakarítás napjáig folyamatos törődést igényel. Ide tartozik a növények vízzel és tápanyaggal való ellátása, a növényvédelme, valamint az adott terület gyommentesen tartása is. Az év közbeni munkálatok közül ez utóbbi jelenti az egyik legnagyobb kihívást a termesztés során. Jelenlegi írásunkban az imént felsorolt, vagyis az ültetést követő időszakban elvégzendő munkálatokat fogjuk részletesebben ismertetni.

Tovább

Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (2.) – A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy az intenzív növénytermesztésben az öntözés célja az ideális talajnedvesség biztosítása mellett a káros sók kimosatása az aktív gyökérzónából. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg, és annak mérésére van egy jól bevált műszerünk, a markunk. A zöldségfélék többsége számára az a talajnedvesség számít optimálisnak, amelynél a markunkban összeszorított föld összeáll, egyben marad, a markunk nedves lesz tőle, viszont nem képlékeny, azaz nem préselődik ki az ujjaink között. Ennek az ideális talajnedvességi állapotnak a fenntartására különböző öntözési stratégiákat dolgoztak ki a szakemberek, amely magában foglalja az öntözési vízadagokat (azaz mennyi vizet juttatunk ki egységnyi területre, valamint, hogy milyen gyakran kell ezt megtennünk. Azonban az ördög a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen kérdés az öntözési adagok meghatározása.

Tovább