Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Az uborkaperonoszpóra elleni védekezésről általában

Mint azt sokan tudják az uborka egyik és egyben „legveszedelmesebb” gombás megbetegedése az uborkaperonoszpóra. Ennek a gombás fertőzésnek a megjelenése szabadföldön és fólia alatti hajtatásban egyaránt előfordul. Az uborkaperonoszpóra fertőzés megjelenése leginkább a nyári hónapokra tehető. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni ez ellen a kórokozó ellen, meg kell vizsgálnunk azt, hogy milyen feltételek szükségesek a betegség kialakulásához. Ha az alábbi írásunkban foglaltakat megjegyezzük, valamint kellő figyelemmel és rendszerességgel vizsgáljuk a növényállományunkat, akkor már nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy megelőzzük, esetleg időben felismerve hatékonyan védekezzünk a betegség ellen.

A kórokozó megjelenése és tünetei

A peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) az uborkán kívül más kabakosokat is megfertőzhet. Fertőzésének megjelenése a nyári hónapokban rendszeresen jelentkezik. Vizsgálatok bizonyították, hogy a betegség elterjedése különösen akkor jelentős, ha éjszakákon át a harmatképződés különösen erős. A fertőzés akkor következik be, ha a harmatképződés időtartama legalább 6 óra. A levelekre kerülő gomba sporangiumok a vizes levélfelületeken kicsíráznak és a légzőnyílásokon keresztül a levelek szöveteibe hatolnak. A fertőzést elindító sporangiumok szél segítségével, légáramlással több száz kilométerre is terjedhetnek.
A betegség kezdetén az uborkalevelek színén élénksárga foltok láthatóak, amelyek levélerek által határoltak, ezért ezek a foltok szögletesek. A levél fonákán a foltok fakó színűek, világosbarnák. A levélfoltok az idő előrehaladtával „idősödnek” és erőteljesebb barna színűvé válnak. A foltok számának növekedésével (főleg a levélszéltől kiindulva) a levél elhal. A levéllemezek hosszú ideig a zölden maradó levélnyeleken csüngenek. A beteg részek fonákán barnás, vagy sok esetben már lilás sporangiumtartó gyepek képződnek. A sporangiumok fő szóródási időszaka a reggeli órákra esik. A sporangiumképzés (10–27°C) és annak csírázása (8 30°C) széles hőmérsékleti határok között van.

A peronoszpóra a hajtatás során és szabadföldön is nagyon gyorsan szétterjed. A védekezési eljárások elmaradása esetén még a nagyobb növényházakban is 14 napon belül teljes megbetegedést okozhat. A kórokozó megjelenését követően már sokkal nehezebb a betegség megfékezése, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a betegség megelőzésére.

A védekezés lehetőségei

A vetőmag palettán már találhatunk, olyan uborka fajtákat, amelyek az uborkaperonoszpórára toleránsak, vagy éppen kevésbé (pl. SV4097) fogékonyak. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben nyári termesztésben gondolkodunk, olyan fajtát válasszunk, amelyek ide sorolhatóak. Az ellenálló képességet a növény „hiperszenzitív reakciója” jelenti. A betegség megtámadja ugyan a leveleket, de a fertőzési pont körül (egy belső válasz következtében) elhalnak a sejtek, így nem tud a fertőzés tovább terjedni. Csupán apró, kivilágosodó pontok jelzik a peronoszpóra támadását.

A megelőzési eljárások közé kell sorolnunk azt is, hogy a nyári hónapokban nem zárjuk be a növényházaink szellőzőit éjszakára! Ugyanis ha bezárjuk, akkor a magas relatív páratartalomnak köszönhetően ezzel a lépéssel mi okozunk saját növényállományunknak egy több órás vizes lombfelületet, ami a „melegágya” lesz a peronoszpórának. Amennyiben van rá lehetőségünk és a termesztő létesítményünk el van látva fűtési rendszerrel, úgy abban az esetben, amikor erőteljesen párásabb időszakok vannak, érdemes napi néhány órára beindítanunk a fűtést, megakadályozva ezzel a hosszan tartó (5-6 órán túli) vizes lombfelületet és vele együtt a sporangiumok megtelepedését.

A másik szintén fontos megelőzési lépés a szellős növényállomány megtartása. Kerüljük a sűrű ültetést és idejében végezzük el az aktuális (kacsolás, levelezés) zöldmunkákat. Ezzel is lerövidíthetjük a növényállomány felszáradási idejét.

Az öntözéssel és a termesztő házakban felszerelt párásítók alkalmazásával kapcsolatban is vannak némi szabályok, amiket figyelembe kell venni a betegség elkerülése érdekében. Lehetőleg az öntözés alsó öntözésű (csepegtetőszalagos) legyen, vagyis az uborkatermesztés során kerüljük a lombozatot nedvesen tartó (esőztető) öntözést. Továbbá arra is oda kell figyelni, hogy az öntözések a kora délutáni órákig fejeződjenek be, ugyanis ezzel azt érjük el, hogy az uborka „úgy tér nyugovóra”, hogy csökkentjük annak párolgási intenzitását. Este soha ne öntözzünk! A fóliaházakban alkalmazandó párásítókat is igyekezzük úgy alkalmazni, hogy ne lépjük vele túl az 5-6 órán át tartó nedves lombfelületet.

A nyári időszakban, a tápoldatozás során kerüljük a túlzottan magas nitrogénellátást, valamint az indokolatlanul alacsony EC-jű tápoldatokat, hogy elkerüljük vele az intenzív vegetatív növekedést és ezzel együtt megakadályozzuk, hogy meggyengüljön a növény bőrszövete. A meggyengült szövetű levelek mindig fogékonyabbak a peronoszpóra betegségre. Ezzel ellentétben erősítsük inkább növényünk immunrendszerét, amelyre különböző növénykondicionáló készítmények állnak a rendelkezésünkre, vagy mi magunk is készíthetünk ilyen (pl. csalánlé) permetleveket. Ahogy az embereknél, úgy a növények esetében is fontos az erős immunrendszer, mert így jobban ellenállnak a betegségekkel szemben.

Legyünk mindig figyelmesek és szemfülesek! Amennyiben a tudomásunkra jutott, hogy a közelünkben, a szomszéd faluban, vagy akár több tíz kilométerre odébb egy másik településen már felbukkant a peronoszpóra járvány, akkor idő kérdése, hogy nálunk mikor fog megjelenni. Ebben az esetben, attól függetlenül, hogy egészséges és tünetmentes az állományunk, ajánlatos megkezdeni a megelőző védekezéseket.

Járványos időszakban az uborkaperonoszpóra ellen az alábbi hatóanyagok valamelyikével vagy kombinációjával védekezhetünk. A hatóanyagok között megkülönböztetünk kontakt (pl.: réz-hidroxid, réz-oxiklorid, réz-szulfát, klórtalonil, mankoceb stb.) és felszívódó (azoxisztrobin, metalaxil-m, foszetil, propamokarb stb.) hatású készítményeket, valamint akadnak szép számmal olyanok is, amelyek ezek kombinációit tartalmazzák. Megelőzés képen jól működnek a kontakt hatású készítmények, de amennyiben a fertőzés már felütötte a fejét, akkor abban az esetben a felszívódó és kombinált készítmények azok, amik a leghatásosabbak lehetnek.

Az uborkaperonoszpóra megelőzése ellen is alkalmazhatóak azok az ismertebb biológiai készítmények (gombaevő gombák), amelyek elpusztítják (felfalják) a kórokozó gombákat és megakadályozzák a lombfelület szövetébe való bejutásukat. Ilyen például a lombon keresztül használható Polyverzum vagy Amazon, esetleg a gyökéren keresztül felszívatott Trichoderma készítmények. 

A védekezések hatásának fokozása

A megfelelő hatás- és a kórokozó rezisztenssé válásának megelőzése érdekében egy adott készítményt 2-3-szori alkalmazása után váltani kell.

A védekezés alkalmával fontos a megfelelő lémennyiség (szerborítottság) alkalmazása úgy a levél színén, mint a fonákán egyaránt.

A védekezések alkalmával használjunk olyan kiegészítő készítményeket (pl. Kendál, Megafol), amelyek segítik a növényvédő szerek jobb hatásmechanizmusát.

A nyári időszakban fokozottan ügyeljünk a perzselés elkerülésére, ezért a növényvédelmi kezeléseket igyekezzük kitolni a kora esti órákig.    

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karapatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-uborka-betegsegei-2026-07-01

Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Mitől rothad a kis uborka csúcsa?

Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa. A tanácsért folyamodó gazdáknak előbb elmagyarázzuk a tünet kialakulásának okát, folyamatát, veszélyeit, ugyanis a védekezés sikerességéhez fontos, hogy a gazdák megértsék a kiváltó okokat, s azokat szüntessék meg. Így teszünk ebben a cikkünkben is.

A kiváltó okokról

Az okok megértéséhez egy kicsit el kell mélyednünk a növények fiziológiájában. 

Az uborka a vizet a talajból a gyökerein keresztül veszi fel. Innen a növény felső részeibe egy elég bonyolult folyamat révén jut el. Leegyszerűsítve ezt úgy képzelhetjük el, hogy a levelekben, miközben párologtatnak, szívóhatás lép fel, tehát a gyökértől a levelek irányába a víz szívóhatás következtében jut el. De hogyan jut el a termésbe? Oda a vizet a gyökerek „felpumpálják”, amit gyökérnyomásnak hívnak. Normális esetben a levelek szívóhatása és a gyökerek nyomása egy egészséges egyensúlyt biztosít. 

Ahhoz azonban, hogy a levelek párologtatni tudjanak, a levegő relatív páratartalmának elég alacsonynak kell lennie. Ha túl magas, közel van a 100%-hoz, akkor a levelek nem tudnak párologtatni, így szívóhatás sincs. A gyökerekben lévő kis „pumpák” azonban működnek, s a növényekben túlságosan is megnő a „túrbor-nyomás”. A felesleges nyomástól (víztől) a növények megpróbálnak megszabadulni úgy, hogy a levéllemez peremén keresztül „kiizzadják” azt. Sokszor azonban ez már kevésnek bizonyul, s a túlnyomástól belülről robbannak szét a szövetek ott, ahol a leggyengébbek: a növésben lévő termés csúcsán. A kibuggyanó növényi nedvek apró, 1-3 mm átmérőjű, zselatinszerű gömböcskék formájában jelennek meg a termés csúcsán. Tehát, mint látjuk, ezt a tünetet nem kórokozó váltotta ki, hanem a magas páratartalom! 

Betegségek melegágya

Annak ellenére, hogy ez a jelenség nem betegség, a különböző fertőzések melegágyává válik. A leggyakrabban a szürkepenész (botritisz), valamint a fehérpenész (szklerotinia) tud rajtuk megtelepedni. A magas páratartalom, a szabad víz megléte, a növényi szövetek sérülései mind-mind a fent említett betegségek terjedésének kedvez. A megfertőződött kis termésekről aztán a betegség alattomosan átterjed a növény többi részére is. Jobb esetben csak a hozzá érő levélre, súlyosabb esetben viszont a növény szárát is megfertőzheti, gyakorlatilag elpusztítva a növény fölötte lévő részét.

Mit tehetünk ellene?

A paraszti józanész is azt diktálja, hogy a bajt megelőzni a kiváltó okok megszüntetésével tudjuk. Jó időjárást ugyan nem tudunk a növények számára biztosítani, de jó mikroklímát, ezen belül alacsony páratartalmat a fóliaházban – igen! Ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztunk már több korábbi cikkünkben is. Emlékeztetőül a két legfontosabb pont ezek közül: szellőztetés és fűtés.

Szellőztetés

A fóliaházakat megfelelő számú és méretű szellőztetőkkel kell ellátni. Ezeket a szellőztetőket használni is kell!!! A szellőztetők nemcsak a hőmérséklet csökkentésére szolgálnak, hanem a levegő páratartalmának a szabályozására is. Tehát szellőztetni borús, esős időben is kell! Sajnos a gazdák nagy része ezt a fontos szabályt nem tartja be.

Fűtés 

A levegő relatív páratartalmának csökkentésére az egyik leghatékonyabb módszer a fűtés. A ventilátoros kazánok vagy vegetációs fűtés helyes használatával folyamatosan szárazon tudjuk tartani a lombozatot. Így a különböző kórokozók szinte esélyt sem kapnak a fertőzésre. A fűtés plusz költsége bőven megtérül a megmentett termés valamint a megspórolt permetszerek árából. A magasabb (kedvezőbb) hőmérsékleten növő magasabb termés ára pedig már „tiszta pénz” lesz a zsebünkben.

Magasabb EC 

A levegő páratartalmának szabályozásán (csökkentésén) kívül még egy lehetőségünk van: csökkentjük a gyökérnyomást. Azt minden gazda tudja, hogy a száraz talajon (ez magas talaj EC-t jelent) lankadnak – hervadnak a levelek, tehát lecsökken a turbornyomásuk. Hasonló hatást lehet elérni a talaj (tápoldat) EC-jének növelésével. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy a borús-esős időszakokban átmenetileg megemeljük a tápoldatban feloldott műtrágyák mennyiségét. Az öntözővíz minőségétől (EC-jétől) függően a szokások 1,2 kg műtrágya /1000 liter víz helyett használhatunk akár 
1,5-1,8 kg-ot is a tápoldathoz. Ez a műtrágyamennyiség (koncentráció) közvetlenül súlyos gyökérperzselést még nem okoz, de tartós használata – heteken keresztül – igen.

A legjobb, ha a fenti módszereket (szellőztetés, fűtés, magasabb tápoldat-EC) kombináljuk.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-uborkatermesztes-folias-zoldsegtermesztes-2026-04-15?fbclid=IwY2xjawRn5qFleHRuA2FlbQIxMABicmlkETE3S3h6RGpIRGY4UlNSQ2hyc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHtDngXXXfIQKpaXTSg29X8fryMX_kz_EnFtCZzCRrDc4M_UrRzXyGlnD0x7S_aem_KtWHrWelPz1At8mXSMevDA