gazdálkodási tanácsok

A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,
A szerves trágyafélék és felhasználásuk – amit minden gazdának tudnia kell

A talaj az egyetlen vagyonunk, amelyet nem lehet megvásárolni, csak ápolni. A szerves trágyák megválasztása és megfelelő alkalmazása az egyik legfontosabb teendőnk a talajápolás terén.

Az állati trágyák és növényi komposztok évezredek óta a termékeny gazdálkodás alapját képezik. Mégis – a műtrágyák elterjedésével – sokak fejéből kiszorult az a tudás, amely eldöntheti, hogy egy fóliasátor aranyat terem, vagy egyetlen meleg nyári napon tönkremegy.

A szerves anyagok nem csupán tápanyagot szolgáltatnak, hanem javítják a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását, mikrobiológiai életét és növelik a talaj pufferkapacitását.

Igen keveset beszélünk a pufferkapacitásról, pedig fóliasátor alatt különösen fontos. A trágyában található összetett anyagok szivacs módjára felveszik, majd pedig hatékonyan adagolják a tápsókat a növények számára, ezzel fenntartva az egyenletes tápanyagellátást.

A jól kezelt szerves trágya valójában a legolcsóbb talajjavító szer, amelyhez egy gazda hozzájuthat, és többet ér minden megvásárolható, úgynevezett „trágyapótló” készítménynél. Nem véletlen, hogy a legtöbb talajjavító és termésnövelő készítmény a trágya működését próbálja utánozni.

Az egyes trágyafélék azonban drámaian különböznek egymástól – nemcsak tápanyagtartalmukban, hanem kezelési igényükben, kijuttatási idejükben és kockázataikban is. A helyes döntéshez ismerni kell az összes tényezőt.

A gyakorlatban leginkább öt forrás jön szóba: a szarvasmarha-, a sertés-, a baromfi- és a lótrágya, valamint a komposztált növényi anyagok. Mindegyiknek megvan a maga helye és szerepe, de más-más feltételek mellett érdemes alkalmazni azokat.

A tápanyagtartalom kapcsán az első tévhit mindjárt az, hogy „jobb a több”. A túladagolt, nem érett trágya fitotoxikus hatású lehet, sótöbbletet, ammóniamérgezést és gyomjárványt okozhat. A sikeres gazdálkodás titka: a megfelelő forrás, a megfelelő időben, a megfelelő adagban.

Hatványozottan igaz ez a fóliás növénytermesztésre, ahol a zárt tér felerősít minden kémiai folyamatot, így a rossz döntés egyenesen katasztrofális lehet. Ilyenkor a választásnak nincs második fordulója.

A megfelelően kezelt érett trágyafélék összehasonlítása

1. A szarvasmarhatrágya. A legjobb választás fóliasátorba, lassan hat, de hosszan tartó egyenletes tápanyagleadást biztosít. A leggyorsabban előállítható (3–6 hónap) és a legkönnyebben kezelhető. Viszont ha csak a tápanyagokat nézzük, a legsoványabb, éppen ezért a legnagyobb mennyiségre ebből lehet szükség.

2. A sertéstrágya. Fóliasátras termesztésben nem a legjobb választás. Magas foszfor- és nitrogéntartalom jellemzi ezeket a trágyákat, melyek gyorsan bomlanak és gyorsan hatnak. Nagy hátrányuk, hogy a mikroelem-koncentráció (Zn, Cu, Mn) is magas lehet, ami a növényeknél a túladagolás tüneteiben nyilvánulhat meg. Nagy a perzselésveszély és/vagy a fertőzések veszélye, a szigorú érlelési feltételeket betartva (12+ hónap) alkalmazható.

3. A baromfitrágya. Fóliasátorban is alkalmazható kellően érett állapotban. A legmagasabb tápanyagtartalmú (főként nitrogén) és viszonylag gyorsan (3–6 hónap) előállítható trágyaféle. Sokkal kisebb mennyiségben is elegendő kijuttatni, viszont talajjavító, -fenntartó hatása el­enyésző a szarvasmarhatrágyához képest. Nagy hátránya, hogy frissen tilos használni (a közhiedelemmel ellentétben), mert ammóniamérgezést okozhat a növényeknél. A komposztálás során a legkönnyebben rontható el.

4. A lótrágya. Kellően érett állapotban fóliasátorban is alkalmazható. A legkönnyebben komposztálható (6–12 hónap, jó szén- és nitrogénarány), a legjobb talajszerkezet-javító trágyaféle. Hátránya, hogy általában a legtöbb gyommagvat tartalmazhatja, és tápanyagtartalma talán a legalacsonyabb az összes szerves trágyaféle közül. A jó érettséghez 55 °C körüli kezelés szükséges, ami nagy odafigyelést igényel.

5. A növényi komposzt. Fólia­sátorban kitűnően alkalmazható. Kiváló mikrobiológiai hatású, sokáig tartó, lassú hatású, a legbiztonságosabban alkalmazható trágyaféle. Nagy előnye a talaj pH-pufferáló hatása. Viszont nagy hátránya az alacsony tápanyagtartalom, a hosszú érési idő (4–18 hónap), a sok munka- és helyigény.

Mikor és hogyan?

Az alkalmazás időzítése legalább annyira fontos, mint a forrás megválasztása. Az ültetés előtt 2–4 héttel kijuttatott, 20–30 cm-re bedolgozott érett szerves trágyaféle az ideális. Fóliá­ban a kijuttatás után legalább 3–5 napig szellőztetni kell a teret, mivel az ammóniagáz zárt körülmények között néhány óra alatt fitotoxikus szintre emelkedhet.

Az adagolás tekintetében a „kevesebb, de jobb minőségű” elv határozza meg a stratégiát. A tipikus alapadag 20–40 t/ha
érett szerves trágya szántóföldön, 3–5 kg/m² fóliában – de ez csak akkor működik jól, ha a trágya valóban érett, és rendszeresen, évről évre juttatunk ki belőle. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA  falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei  Jótékonysági
Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/28/szerves-tragyafelek-es-felhasznalasuk-amit-minden-gazdanak-tudnia-kell

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

A zöldségfélék által felvett víz mennyiségének 98%-a elpárolog, s csak kb. 2%-nyi épül be a növény sejtjeibe, halmozódik fel a termésben. Tehát, a növények napi vízfelvételét szinte teljes egészében az határozza meg, hogy mennyi vizet párologtat el. Fizikából tudjuk, hogy a párolgáshoz energia kell, amit a növények a napfényből nyerik. Minél erősebb a napsugárzás, annál több fényenergia éri a növényt, s annál több vizet tud elpárologtatni egy egységnyi levélfelület. Logikus az is, hogy minél nagyobb levélfelületet ér a napfény, annál több vizet párologtat el. Azonban ezek az értékek folyamatosan változnak. A kiültetett kis palántáknak még kicsi a levélfelületük is, s ahogy növekedik a növénnyel együtt a levélfelület, úgy növekedik annak arányában a napi vízigény is. 

Például az uborka napi öntözővíz igénye a kiültetés hetében kb. 0,5 liter folyóméterként, majd ez a mennyiség folyamatosan növekszik, hetente kb. 0,5 liter/ folyóméterrel. A termőre forduláskor ez az érték így eléri a 3 litert folyóméterként. Ekkor a növényállomány kb. 1-1,5 méter magasságú. A napi vízigény ezután is folyamatosan növekszik, míg el nem éri a maximális, kb. 6-7 liter/folyóméter értéket. Ekkor a növényzet már felfutott a felső huzalig, maximálisan kihasználva a területre eső napsugárzást. Ezek után már hiába növekszik a lombfelület, az újabb és újabb levelek már csak árnyékolják egymást. Innentől aztán egyértelműen a napi besugárzás határozza meg a felvett víz mennyiségét. Ez az érték a nyári hónapokba, májustól augusztusig meglepően állandó, így a kifejlett lombozatú zöldségültetvények átlagos napi vízigénye sem nem nagyon változik. Ez az az időszak, amikor a gazdák számára napi rutinná válik az öntözés, minden nap ugyanakkor és ugyanannyit öntöznek. Legfeljebb borús-esős napokon hagynak ki egy-egy délutáni öntözési fordulót, vagy a nagy hőség idején iktatnak be egy-egy pótlólagosat.

Azonban augusztustól kezdve zuhan a napi besugárzás mértéke, ezzel együtt a növények vízfelvétele is. Ilyenkor szokott problémát okozni a túlöntözés. Ugyanis a besugárzási energia néhány hét alatt harmadával csökken, s ezzel együtt a növények által felvett és elpárologtatott víz mennyisége is. Ehhez párosul még a szintén drasztikusan süllyedő talajhőmérséklet is a gyökérzónában. 21 oC alatt egy foknyi talaj-hőmérséklet csökkenés átlagosan 20%-kal csökkenti a gyökérzet produktivitását. 15 oC alatt pedig a gyökérzet víz- és tápanyagfelvétele gyakorlatilag leáll. Ilyenkor a növény igyekszik életben tartani a hajtáscsúcsot, valamint kinevelni a már növekvő terméseket. Ehhez a tápanyagot és a vizet az alsó levelekből vonja ki, ilyenkor indul be az uborkatövek drasztikus felsárgulása, majd az alsó levelek leszáradása. 

A tavaszi időszakban pont fordított a helyzet, a hirtelen megnövekedő vízigény lekövetése okoz sokszor gondot a fóliás zöldségtermesztőknek. Ugyanis április-május folyamán nemcsak a napi besugárzási energia növekszik meg ugrásszerűen, hanem a növények lombozata is. S mint már feljebb említettük, a napi vízigényt elsősorban e két érték szorzata határozza meg, így a napi vízigény 2-3 hét alatt a sokszorosára növekszik. 

A drénvíz figyelése

Előző cikkeinkben többször hangsúlyoztuk, hogy az intenzív zöldségtermesztésben, különösen csepegtető-csöves öntözés alkalmazásakor, milyen nagy jelentősége van a drénvíznek a káros só-felhalmozódások megakadályozásában. 
A ládás-, vödrös- termesztés esetén viszonylag könnyű helyzetben vannak a termelők, hiszen elegendő például 2-3 vödör alá tenni műanyag tálcákat, és folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a drénvíz kicsepegését a vödrökből, sőt pontosan meg is tudjuk mérni annak mennyiségét. 

A hagyományos talajos termesztésnél viszont le kell térdelnünk, és le kell ellenőriznünk nemcsak azt, hogy a bakhát talaja kellően nedves-e, hanem azt is, hogy a bakhát alatt és mellett a talaj mennyire nedvesedett át. Ugyanis csak így győződhetünk meg arról, adunk-e elegendő öntözővizet arra is, hogy a gyökérzónából a felesleges és káros sók kimosódjanak. Gyakori hiba, hogy erről a gazdák megfeledkeznek, és csak a bakhát, pontosabban a közvetlen gyökérzóna nedvességét ellenőrzik. A tapasztalt termelők már tudják, hogy akkor adtunk elegendő vizet a növényeiknek, ha nem csak a bakhátak „barnálanak” a nedvességtől, hanem a művelő utak is közöttük. 

Természetesen ehhez az kell, hogy a talaj megfelelő, morzsalékos szerkezetű legyen. Például, ha túl „poros”-ra sikerült frezázni, akkor nehezen engedi át a vizet, a gyökérzóna levegőtlenné, túlöntözötté válik, és nagyon nehéz elérni azt, hogy a gyökérfulladás veszélye nélkül elegendő drénvíz hagyja el a gyökérzónát. Ha pedig túl rögös, „macskaszaros” lett, mert még a túl nyers talajt próbáltuk megmunkálni, akkor pedig azzal kell küzdenünk, hogy az öntözővíz ne csak leszaladjon a rögök között, hanem kellő szélességben nedvesítse át a bakhátakat.  

Az izolált bakhátas termesztési technológia esetében (amit „iszapos termesztés” néven emlegetnek a gazdák) a leggyakoribb hiba az, hogy nem biztosított a drénvíz szabad, akadály nélküli kifolyása a bakhátak alól. Nagyon sok esetben bakhátak alatt kissé besüpped az altalaj, így a leterített fóliaréteg tulajdonképpen egy hosszú teknővé válik. Ilyen esetben vészmegoldásként már csak a leterített fólia kilyuggatását tudjuk ajánlani, felvállalva a fertőzések behatolásának veszélyét a sterilnek számító bakhátakba. A helyes megoldás az lenne, ha a bakhátak alatti rész domború lenne, és a drénvíz nem gyűlne fel a sorok alatt, hanem azonnal ki tudna csorogni oldalra. De ezzel a kérdéssel egy későbbi cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

 Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-06-17

Levendula: a kertek illatos kincse (2. rész)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,
Levendula: a kertek illatos kincse (2. rész)

A levendula (Lavandula angustifolia) nem véletlenül tartozik a legkedveltebb kerti növények közé. Kevés gondozást igényel, hosszú életű, gyönyörűen virágzik, ráadásul sokoldalúan felhasználható. Ahhoz azonban, hogy bokraink hosszú éveken át dúsak, egészségesek és gazdagon virágzók maradjanak, fontos néhány alapvető gondozási szabály betartása. A rendszeres metszés, a megfelelő szaporítási módszer és a helyes növényápolás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a levendula kertünk egyik legszebb dísze legyen.

Gondozása

A levendula egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül igénytelen növény. Jól tűri a szárazságot, a nyári hőséget és a tápanyagban szegény talajt is. A túlzott gondoskodás többet árthat neki, mint a kevés figyelem.

A levendula számára a legfontosabb a napfény és a jó víz­elvezetésű talaj. A túlöntözés könnyen gyökérrothadást vagy gombás betegségeket okozhat, ezért csak tartós aszály idején szükséges öntözni. A frissen ültetett tövek az első hetekben még rendszeres locsolást igényelnek, később azonban szinte kizárólag a természetes csapadékkal is beérik.

A levendula különösebb trágyázást sem igényel. A túl sok táp­anyag hatására a növény megnyúlik, hajtásai fellazulnak, virágzása gyengébb lesz. Ezért a túlzott mű­trágyázást kerülni kell. Ha a növény fejlődése gyengébb, tavasszal kevés komposzt vagy enyhe szerves tápanyag elegendő lehet számára.

Télen a levendula nyugalmi állapotba kerül. A jól begyökeresedett közönséges levendula a hazai teleket általában gond nélkül átvészeli, de a fiatal töveket és a dézsás növényeket érdemes védeni az erős fagyoktól és a hideg széltől. A tövek köré szórhatunk mulcsot, lombot vagy fenyőgallyakat, amelyek segítenek megóvni a gyökérzetet.

Metszése

A levendula hosszú életének és szép formájának egyik legfontosabb feltétele a rendszeres metszés. Sok kertbarát fél visszavágni a bokrokat, pedig a metszés hiánya miatt a növény gyorsan felkopaszodik, elfásodik és ritkássá válik.

A levendulát évente leg­alább egyszer, de ideális esetben kétszer is érdemes metszeni. Az első metszést közvetlenül a fő virágzás után végezzük el, általában júliusban. Ilyenkor az elvirágzott szárakat távolítjuk el, és a bokrot a teljes magasság körülbelül feléig vagy kétharmadáig visszavágjuk. Ez elősegíti az új hajtások képződését, valamint sok esetben őszi másodvirágzást is eredményezhet.

A második, kisebb metszés tavasszal történik. Ekkor a tél során elfagyott, elszáradt vagy sérült hajtásokat távolítjuk el. Fontos szabály, hogy a levendulát soha ne vágjuk vissza teljesen a fás részekig, mert onnan nehezen vagy egyáltalán nem hajt ki újra. Mindig hagyjunk néhány centiméter zöld hajtást az ágakon.

A metszéshez mindig tiszta és éles metszőollót használjunk. A sérült, szakadt vágási felületek ugyanis kedveznek a fertőzések kialakulásának. Esős időben vagy nagy nyári hőségben nem ajánlott metszeni, mert ez fokozott stresszt jelent a növény számára.

A rendszeresen metszett levendula bokrosabb, tömörebb lesz, és sokkal gazdagabban virágzik. A gondosan alakított levendulabokrok akár kisebb gömb formájú fácskává is nevelhetők.

Szaporítása

A levendula szaporításának a legelterjedtebb módszerei a dugványozás és a magvetés.

A magvetés lassabb és türelmet igénylő eljárás. A levendulamagokat februárban vagy márciusban vetik el laza szerkezetű földbe. A csírázáshoz világos, meleg hely szükséges, a talajt pedig enyhén nedvesen kell tartani. A magok általában 2–4 hét alatt csíráznak ki. A kis növényeket csak akkor szabad kiültetni, amikor már kellően megerősödtek.

A gyorsabb és biztosabb módszer a dugványozás. Erre a legalkalmasabb időszak a nyár közepe vagy a nyár vége. A növényről 8–10 centiméter hosszú, egészséges hajtásokat vágjunk le, majd az alsó leveleket távolítsuk el. A dugványokat homokos, laza földbe ültessük, és tartsuk enyhén nedvesen. Világos, de nem tűző napos helyen néhány hét alatt meggyökeresednek.

Sokan tőosztással is szaporítják a levendulát, főleg idősebb bokrok esetében. Ezt tavasszal vagy késő ősszel célszerű elvégezni.

Növényvédelme

A levendula egyik legnagyobb előnye, hogy rendkívül ellenálló növény. Illóolajának köszönhetően a legtöbb kártevő elkerüli, ezért növényvédelmi kezelést általában nem igényel. A levéltetvek, csigák és hangyák sem kedvelik erős illatát.

Betegségek leginkább akkor jelennek meg, ha a növény túl nedves környezetbe kerül. A pangó víz és a rossz szellőzés következtében szürkepenész vagy gombás rothadás alakulhat ki. Ezért nagyon fontos a megfelelő ültetési távolság és a jó vízelvezetésű talaj.

A túl sűrű bokrokat érdemes ritkítani, hogy a levegő megfelelően átjárja a növényt. A beteg, elszáradt részeket mindig távolítsuk el, hogy megelőzzük a fertőzések terjedését.

Felhasználása

A levendula nemcsak a kert dísze, hanem rendkívül sokoldalúan felhasználható növény is. A virágokat a legjobb a virágzás közepén, kora reggel levágni, mert ilyenkor tartalmazzák a legtöbb illóolajat.

A levágott virágokat kis csokrokba kötve, fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen szárítsuk. A szárított levendula hosszú ideig megőrzi illatát és színét.

A levendulából készülhet tea, szörp, szappan, illóolaj, fürdősó vagy illatpárna. A szekrénybe helyezett levendulazsákok természetes molyűzőként működnek. A gasztronómiában sütemények, desszertek, fagylaltok és húsételek ízesítésére is használják.

Gyógyhatása évszázadok óta ismert. Nyugtató, görcsoldó és fertőtlenítő hatású, segíti az elalvást, csökkenti a stresszt és enyhíti a fejfájást. Illóolaját aromaterápiában, masszázsok során és gyógyfürdőkben is alkalmazzák.

A levendula tehát nem csupán egy szép virág a kertben, hanem valódi kincs, amely illatával, szépségével és sokoldalú felhasználhatóságával hosszú éveken át örömet szerezhet minden kertbarátnak.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/16/levendula-kertek-illatos-kincse-2-resz

Az édesburgonya gondozása

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,batáta,Kisokos ,,,,,,,,,,,,
Az édesburgonya gondozása

Az édesburgonya az ültetését követően (május vége – június eleje), egészen a betakarítás napjáig folyamatos törődést igényel. Ide tartozik a növények vízzel és tápanyaggal való ellátása, a növényvédelme, valamint az adott terület gyommentesen tartása is. Az év közbeni munkálatok közül ez utóbbi jelenti az egyik legnagyobb kihívást a termesztés során. Jelenlegi írásunkban az imént felsorolt, vagyis az ültetést követő időszakban elvégzendő munkálatokat fogjuk részletesebben ismertetni.

Öntözés. Az ültetést követően az első és nagyon fontos feladatunk a növények beiszapoló öntözése. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a dugványok, palánták nem, vagy csak nagyon kevés gyökérzettel rendelkeznek, ezért a beiszapoló öntözéssel egy szorosabb növény-talaj közötti kapcsolatot tudunk létrehozni, ezzel sokkal biztosabb foganást érve el. Abban az esetben, ha már az öntözőrendszert betelepítettük, akkor a beiszapoló öntözést azzal, ha viszont nincs telepítve, akkor közvetlenül az ültetést követően locsolókannával vagy slaggal végezzük el. Az ültetést követő két-három hétben (június) intenzív öntözést igényel, de a vegetáció további szakaszában is (július–augusztus) fontos a kellő mennyiségű öntözés. Ezt elvégezhetjük szalagos csepegtetővel vagy esőztető öntözéssel is. A kellő mennyiséget azért hangsúlyoztuk ki, mert ügyelnünk kell arra, hogy ne öntözzük túl növényeinket. A batáta nem szereti a pangó vizet, és túlöntözése esetén előfordulhat, hogy raktározó gyökereit (gumóit) nem fejleszti. Augusztus végétől egészen szeptember végéig (betakarításig) már lehetőleg ne, vagy csak nagyon indokolt esetekben öntözzünk.

Az édesburgonya gondozása
Az édesburgonya gondozása

Gyomirtás. Az édesburgonya vegyszeres gyomirtása kényes dolog, mert sok gyomirtószerre érzékeny, valamint egészségügyi és környezetvédelmi megfontolásból, meglátásunk szerint, nem is indokolt. Abban az esetben, ha a területünk gyommagvaktól nem túlzottan fertőzött, akkor a szezonunk folyamán 2-3 mechanikai gyomirtás (kapálás) elegendő lehet. A területünket addig kell a gyomoktól tisztán tartani, amíg a batáta lombozata be nem teríti a talaj felszínét, mert onnantól érvénybe lép a növény gyomelnyomó hatása. Szélesebb sortávolságok esetén a sorközöket géppel is megmunkálhatjuk. A mechanikai gyomirtás viszonylag könnyen kivitelezhető és a növény számára is egy jobb, levegősebb felső talajfelszínt biztosít, és alkalmat ad az esetleges fejtrágya bedolgozására.

A mechanikai gyomirtáson kívül alkalmazhatunk talajtakarást. Ebben az esetben a soroknál bakhátakat alakítunk ki és azokat fekete fóliával takarjuk. A talajtakarás egy nagyon praktikus és hasznos termesztéstechnológiai eszköz, amely néhány hátránya mellett, számos előnnyel rendelkezik: gyommentesen tartja a sorokat; védi növényeinket a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéktól; hamarabb felmelegíti a talajt; fékezi a talaj párologtatását. A feketefóliás talajtakarás egyik nagy hátránya, hogy mit is kezdjünk a már szezon végén felszedett, elhasznált fóliával. Ezt a hátrányt máris kiküszöbölhetjük a már Magyarországon is beszerezhető lebomló talajtakaró fóliával. Teljesen környezetbarát, hiszen kukoricakeményítőből készül, így betakarítás után a talajba forgatva 100%-ban lebomlik. A fóliatakarás hátrányai közt említhetjük még meg a mechanikai gyomirtás előnyeit. Nincs talajfelszín mozgatás, ezáltal levegőtlenebb, tömörödöttebb talajszerkezetet kaphatunk és a fóliatakarással fedett sorok a nyári csapadék mennyiségből nem tudnak kamatoztatni. Kivétel ez alól a fekete agroszövet. Ennek használatával szintén megakadályozhatjuk a sorok elgyomosodását, de áteresztik az esővizet, csak ennek a technológiának az alkalmazása rendkívül megemeli a kiadásainkat.

A hajtások felszakítása. Az édesburgonya ápolási munkái közé sorolják még a legyökeresedő hajtások felszakítását. Az ezzel kapcsolatos munkálatokról is megoszlanak a termelői tapasztalatok, vélemények. Az édesburgonya esetében, hasonlóan, mint a szamóca, vagy a borostyán esetében, a föld feletti vegetatív részei több méteresek is lehetnek. Ott, ahol a batáta hosszú hajtásainak nóduszai (levelek hónaljai) érintkeznek a talajjal, legyökeresednek és beindítják a gumóképződést. Ezek a fiatal gyökérgumók elvonják a tápanyagot a „főgumóktól”, gátolva azok növekedését. Ezért vannak, akik javasolják 10-14 napos rendszerességgel a hajtások mozgatását, felszakítását. A hajtások mozgatásával, emelgetésével megakadályozzuk, hogy a hosszú „inda” szerű leveles hajtások legyökeresedjenek, vagy a már legyökeresedett hajtásokat felszaggatjuk, megakadályozva ezzel a gyökérzet további fejlődését, gumóképződését. Mi magunk is ezt a technológiát alkalmazzuk és javasoljuk. Viszont akadnak olyan termelői álláspontok is, akik azt vallják, hogy minél nagyobb gyökértömeggel rendelkezik egy növény, annál több vizet és tápanyagot tud felvenni a talajból, tehát megfontolandó az ily módon legyökeresedett hajtások felszakítása. Erre az év közbeni ápolási munkálat fontosságára az önmagunk termelői tapasztalata tudja majd megadni a választ.

Tápanyag ellátás és növényvédelem. Ami az édesburgonya tápanyagigényét illeti, hasonlóan a többi gyökérzöldséghez, ez is a kálium túlsúlyos tápanyagokat részesíti előnyben. A kálium mennyiségének nagy részét a talajelőkészítéskor, míg a többit a tenyészidőszak folyamán juttatjuk a talajba. A foszfor mennyiségét az ültetéskori és az ültetést követő időszakban kell kijuttatni. Nitrogénigénye átlagon alulinak mondható, és ezt alaptrágyaként és fejtrágyaként adhatjuk a növénynek. A fejtrágyázást a tenyészidőszak folyamán a talajba bedolgozva, vagy fóliatakarásos technológia esetén csepegtető rendszeren keresztül juttathatjuk ki. Fontos elem még a magnézium, a kalcium, a bór és a cink. Ezek kijuttatása lombtrágya formájában is megoldható, akár biológiai készítményekkel is. Szervestrágyázás esetén nem szabad megfeledkeznünk a talajfertőtlenítésről, mert a szerves trágyában található kártevők nagy kárt tudnak majd okozni később a gumókban. 

Növényvédelmi szempontból a védekezést egyelőre a talajlakó kártevőkre és a rágcsálókra kell összpontosítani. A batáta több ismert betegsége vidékünkön még nem jelent meg, ennek valószínű klimatikus okai vannak. Legveszélyesebbek a gumót károsító pajorok, drótférgek. Ellenük hagyományos talajfertőtlenítő szerekkel védekezhetünk, de léteznek már biológiai módszerek is, például rovarpatogén gombafajok. A Metarhiziumanisopliae, rovarokon élősködő gombafaj spóráit például több talajoltó készítmény is tartalmazza. A rágcsálók is nagy károkat tudnak okozni, főleg a narancssárga húsú fajták esetében. Ezért fontos megakadályozni e kártevők felszaporodását is.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-batatatermesztes-zoldsegtermesztes-2026-06-10

Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Levendula: a kertek illatos kincse (1. rész)

Kevés olyan növény létezik, amely egyszerre ennyire díszes, hasznos és könnyen nevelhető, mint a levendula. Jellegzetes illata, ezüstös bokra és lila virágai már messziről a mediterrán vidékek hangulatát idézik. Nem véletlen, hogy a levendula az utóbbi években a kiskertek, falusi porták és díszkertek egyik legkedveltebb növényévé vált. A nyári virágzás idején méhek, lepkék és más hasznos rovarok százait vonzza, így nemcsak díszíti, hanem élettel tölti meg a kertet.

A levendula az ajakos virágúak családjába tartozó évelő félcserje. Őshazája a mediterrán térség, elsősorban Franciaország, Olaszország és Spanyolország vidéke, de mára egész Euró­pában elterjedt. Kárpátalján is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: számos családi kertben és kisebb ültetvényen termesztik, főként a naposabb, melegebb fekvésű településeken. Levendulával találkozhatunk például a Nagyszőlősi járás több falvában, Beregszász környékén, valamint a Munkács és Ungvár környéki díszkertekben is. Az utóbbi években egyre több gazda telepít kisebb levendulasorokat turisztikai célból és a díszkert részeként, hiszen a növény nemcsak szép, hanem kiváló méhlegelő is.

A levendula latin neve – Lavandula – a „lavare”, vagyis „mosni” szóból ered, mivel már az ókorban is előszeretettel használták fürdők és ruhák illatosítására.

A levendula nem csak szépsége miatt értékes. Illóolaja nyugtató, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású. Teája enyhíti az idegességet, segíti az elalvást, aromája pedig stressz­oldó hatású. Szárított virágát illatpárnákba, molyűző zsákocskákba teszik, de a gasztronómiában is egyre népszerűbb. Levendulából készülhet szörp, lekvár, sütemény, fagylalt vagy akár fűszerkeverék is.

A levendula legismertebb típusai

A kertekben leggyakrabban két levendulatípussal találkozhatunk. A legismertebb és leg­ellenállóbb a közönséges vagy francia levendula (Lavandula angustifolia). Ez a fajta jól tűri a telet, hosszú életű, akár 40–50 évig is megmaradhat ugyanazon a helyen. Bokra 60–80 centiméter magasra nő, virágai liláskék színűek, de léteznek fehér és rózsaszín változatai is.

Az angol levendula (Lavandula intermedia) erőteljesebb növekedésű, illata markánsabb, több illóolajat tartalmaz, de valamivel érzékenyebb a hidegre és a túlzott nedvességre. Egyre népszerűbb a bóbitás vagy spanyol levendula is (Lavandula stoechas), amely különleges, tollszerű virágzatával díszít, viszont kevésbé fagytűrő, ezért inkább dézsában ajánlott nevelni.

Hová ültessük a levendulát?

A levendula legfontosabb igénye a napfény. Olyan helyre ültessük, ahol naponta legalább 6–8 órán át éri közvetlen napsütés. A meleg, száraz, jól szellőző fekvést kedveli. Árnyékos, nyirkos helyen könnyen felkopaszodik, megbetegszik vagy kipusztul.

Talaj szempontjából nem igényes növény. Kifejezetten kedveli a meszes, köves, homokos vagy gyengébb tápanyagtartalmú földet. A túl kötött, pangóvizes talaj viszont veszélyes számára, mert a gyökerek könnyen rothadásnak indulnak. Ha kertünk földje túl agyagos, érdemes homokot vagy apró kavicsot keverni hozzá az ültetés előtt.

A levendula kiváló választás sziklakertbe, ágyásszegélynek, utak mellé vagy akár sövény kialakítására is. Ha sűrű levendulasort szeretnénk, akkor a töveket 40–50 centiméterre ültessük egymástól. Nagyobb, különálló bokrok kialakításához 80-100 centiméteres tőtávolság ajánlott.

A levendula ültetése

A levendula ültetésének legideálisabb időpontja tavasszal, a fagyok elmúltával jön el. A fiatal növények ilyenkor gyorsabban meggyökeresednek, és még a nyári hőség előtt megerősödhetnek.

Ültetés előtt a talajt lazítsuk fel ásóval vagy kapával. A gödör legyen valamivel nagyobb, mint a gyökérlabda. Ha cserepes növényt ültetünk, óvatosan lazítsuk meg a gyökereket, majd helyezzük a növényt a gödörbe úgy, hogy ne kerüljön mélyebbre, mint korábban volt. Ezután töltsük vissza a földet, enyhén tömörítsük, majd alaposan öntözzük be.

Az első hetekben rendszeres öntözést igényel, amíg meggyökeresedik. Később azonban már csak hosszan tartó aszály idején szükséges locsolni, mert a levendula kiváló szárazságtűrő növény.

Balkonon és dézsában is nevelhető

Akinek nincs kertje, annak sem kell lemondania a levenduláról. Nagyobb cserépben vagy dézsában balkonon és teraszon is sikeresen nevelhető. Fontos azonban, hogy jó vízelvezetésű edényt válasszunk, az aljára kavics vagy cserépdarab kerüljön. A dézsás növények több öntözést igényelnek, de a túlöntözést ebben az esetben is kerülni kell.

A levendula hosszú éveken át díszítheti kertünket, ha megfelelő helyet biztosítunk számára.

A következő részben részletesen bemutatjuk a levendula metszését, szaporítását, növényvédelmét és sokoldalú felhasználását is.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/06/09/levendula-kertek-illatos-kincse-1-resz