sófelhalmozódás

Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák,Fő kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Öntözés, tápoldatozás (3.) – A zöldségfélék napi vízigénye

Cikksorozatunk előző részeiben már tisztáztuk, hogy milyen vízadagokkal kellene öntözni a növényeinket, s azt is, hogy az öntözések gyakoriságát a talaj nedvessége határozza meg, s nem a táblázati adatok. Ezzel kapcsolatban azonban a gazdák igen gyakran értetlenkednek, hogy miért van akkora különbség mind időben, mind gazdánként, de akár fóliánként is a zöldségfélék napi vízszükségletében. Ebben a cikkünkben megpróbálunk ebben a kérdésben tisztázni néhány alapvetést, eloszlatni néhány tévhitet.

A zöldségfélék által felvett víz mennyiségének 98%-a elpárolog, s csak kb. 2%-nyi épül be a növény sejtjeibe, halmozódik fel a termésben. Tehát, a növények napi vízfelvételét szinte teljes egészében az határozza meg, hogy mennyi vizet párologtat el. Fizikából tudjuk, hogy a párolgáshoz energia kell, amit a növények a napfényből nyerik. Minél erősebb a napsugárzás, annál több fényenergia éri a növényt, s annál több vizet tud elpárologtatni egy egységnyi levélfelület. Logikus az is, hogy minél nagyobb levélfelületet ér a napfény, annál több vizet párologtat el. Azonban ezek az értékek folyamatosan változnak. A kiültetett kis palántáknak még kicsi a levélfelületük is, s ahogy növekedik a növénnyel együtt a levélfelület, úgy növekedik annak arányában a napi vízigény is. 

Például az uborka napi öntözővíz igénye a kiültetés hetében kb. 0,5 liter folyóméterként, majd ez a mennyiség folyamatosan növekszik, hetente kb. 0,5 liter/ folyóméterrel. A termőre forduláskor ez az érték így eléri a 3 litert folyóméterként. Ekkor a növényállomány kb. 1-1,5 méter magasságú. A napi vízigény ezután is folyamatosan növekszik, míg el nem éri a maximális, kb. 6-7 liter/folyóméter értéket. Ekkor a növényzet már felfutott a felső huzalig, maximálisan kihasználva a területre eső napsugárzást. Ezek után már hiába növekszik a lombfelület, az újabb és újabb levelek már csak árnyékolják egymást. Innentől aztán egyértelműen a napi besugárzás határozza meg a felvett víz mennyiségét. Ez az érték a nyári hónapokba, májustól augusztusig meglepően állandó, így a kifejlett lombozatú zöldségültetvények átlagos napi vízigénye sem nem nagyon változik. Ez az az időszak, amikor a gazdák számára napi rutinná válik az öntözés, minden nap ugyanakkor és ugyanannyit öntöznek. Legfeljebb borús-esős napokon hagynak ki egy-egy délutáni öntözési fordulót, vagy a nagy hőség idején iktatnak be egy-egy pótlólagosat.

Azonban augusztustól kezdve zuhan a napi besugárzás mértéke, ezzel együtt a növények vízfelvétele is. Ilyenkor szokott problémát okozni a túlöntözés. Ugyanis a besugárzási energia néhány hét alatt harmadával csökken, s ezzel együtt a növények által felvett és elpárologtatott víz mennyisége is. Ehhez párosul még a szintén drasztikusan süllyedő talajhőmérséklet is a gyökérzónában. 21 oC alatt egy foknyi talaj-hőmérséklet csökkenés átlagosan 20%-kal csökkenti a gyökérzet produktivitását. 15 oC alatt pedig a gyökérzet víz- és tápanyagfelvétele gyakorlatilag leáll. Ilyenkor a növény igyekszik életben tartani a hajtáscsúcsot, valamint kinevelni a már növekvő terméseket. Ehhez a tápanyagot és a vizet az alsó levelekből vonja ki, ilyenkor indul be az uborkatövek drasztikus felsárgulása, majd az alsó levelek leszáradása. 

A tavaszi időszakban pont fordított a helyzet, a hirtelen megnövekedő vízigény lekövetése okoz sokszor gondot a fóliás zöldségtermesztőknek. Ugyanis április-május folyamán nemcsak a napi besugárzási energia növekszik meg ugrásszerűen, hanem a növények lombozata is. S mint már feljebb említettük, a napi vízigényt elsősorban e két érték szorzata határozza meg, így a napi vízigény 2-3 hét alatt a sokszorosára növekszik. 

A drénvíz figyelése

Előző cikkeinkben többször hangsúlyoztuk, hogy az intenzív zöldségtermesztésben, különösen csepegtető-csöves öntözés alkalmazásakor, milyen nagy jelentősége van a drénvíznek a káros só-felhalmozódások megakadályozásában. 
A ládás-, vödrös- termesztés esetén viszonylag könnyű helyzetben vannak a termelők, hiszen elegendő például 2-3 vödör alá tenni műanyag tálcákat, és folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a drénvíz kicsepegését a vödrökből, sőt pontosan meg is tudjuk mérni annak mennyiségét. 

A hagyományos talajos termesztésnél viszont le kell térdelnünk, és le kell ellenőriznünk nemcsak azt, hogy a bakhát talaja kellően nedves-e, hanem azt is, hogy a bakhát alatt és mellett a talaj mennyire nedvesedett át. Ugyanis csak így győződhetünk meg arról, adunk-e elegendő öntözővizet arra is, hogy a gyökérzónából a felesleges és káros sók kimosódjanak. Gyakori hiba, hogy erről a gazdák megfeledkeznek, és csak a bakhát, pontosabban a közvetlen gyökérzóna nedvességét ellenőrzik. A tapasztalt termelők már tudják, hogy akkor adtunk elegendő vizet a növényeiknek, ha nem csak a bakhátak „barnálanak” a nedvességtől, hanem a művelő utak is közöttük. 

Természetesen ehhez az kell, hogy a talaj megfelelő, morzsalékos szerkezetű legyen. Például, ha túl „poros”-ra sikerült frezázni, akkor nehezen engedi át a vizet, a gyökérzóna levegőtlenné, túlöntözötté válik, és nagyon nehéz elérni azt, hogy a gyökérfulladás veszélye nélkül elegendő drénvíz hagyja el a gyökérzónát. Ha pedig túl rögös, „macskaszaros” lett, mert még a túl nyers talajt próbáltuk megmunkálni, akkor pedig azzal kell küzdenünk, hogy az öntözővíz ne csak leszaladjon a rögök között, hanem kellő szélességben nedvesítse át a bakhátakat.  

Az izolált bakhátas termesztési technológia esetében (amit „iszapos termesztés” néven emlegetnek a gazdák) a leggyakoribb hiba az, hogy nem biztosított a drénvíz szabad, akadály nélküli kifolyása a bakhátak alól. Nagyon sok esetben bakhátak alatt kissé besüpped az altalaj, így a leterített fóliaréteg tulajdonképpen egy hosszú teknővé válik. Ilyen esetben vészmegoldásként már csak a leterített fólia kilyuggatását tudjuk ajánlani, felvállalva a fertőzések behatolásának veszélyét a sterilnek számító bakhátakba. A helyes megoldás az lenne, ha a bakhátak alatti rész domború lenne, és a drénvíz nem gyűlne fel a sorok alatt, hanem azonnal ki tudna csorogni oldalra. De ezzel a kérdéssel egy későbbi cikkünkben fogunk részletesen foglalkozni.

 Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-ontozes-zoldsegtermesztes-2026-06-17

A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,
A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

A cikksorozatunk korábbi részében már kitértünk arra, hogy a tavaszi szezonra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme a talajhibák korrigálása, azaz a talaj kémhatásának (pH értékének) valamint a sótartalmának (EC-értékének) a beállítása. A pH-érték mérése viszonylag egyszerű, és többé-kevésbé pontos értéket kapunk attól függetlenül, hogy mennyire szakszerűen végeztük el a mintavételt a fóliaházunk talajából. Sajnos az EC-érték tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyon sok gazda esett abba a hibába, hogy egy helytelenül elvégzett, vagy egy rosszul értelmezett mérési eredmény miatt elrontották a talajelőkészítést, ami a későbbiekben jelentős terméskieséssel járt.

Érdemes tehát részletesebben körbejárni ezt a fontos témát, hogy minél kevesebb problémánk legyen a későbbiekben miatta.

A szántóföldi növénytermesztésben a talajok EC-értékére, azaz a benne lévő teljes sótartalomra ritkán szükséges odafigyelni. A talajelemzések célja itt inkább a különböző tápelemek mennyiségének meghatározása külön-külön, hogy a tápanyagellátás folyamán azokból juttassunk ki többet, amiből hiány van. A káros sófelhalmozódás itt igen ritka, kivéve néhány szikesedésre hajlamos területet. A nyári, szárazabb időszakban mindenütt lezajlik ugyan egy kisebb szikesedési, só-felhalmozódási természetes folyamat, ugyanis a talajfelszínről elpárolgó nedvességből ott maradnak az addig benne feloldott ásványi sók. Azonban a csapadékosabb időszakokban ezek az ásványi sók újból feloldódnak, és lemosódnak a mélyebb talajrétegekbe, és helyre áll az eredeti állapot. Mivel ezeknek a tápanyagoknak (ásványi sóknak) az „ingázása” a különböző mélységű talajrétegek között viszonylag egyenletesen megy végbe a szántóföldünk teljes területén, ezért a 2-3 hektárt meg nem haladó tábla esetében elegendő egy vizsgálatot végezni.

A vizsgálathoz a talajmintát a tábla 10-12 pontjáról gyűjtjük be, ezt összekeverjük és ebből a keverékből veszünk ki kb. 1 kg-ot a vizsgálatok elvégzéséhez.

A fóliasátrak talajának esetében azonban másként zajlanak le ezek a folyamatok. A magas hőmérséklet miatt itt sokkal intenzívebb a talajvíz párolgása, így a káros sófelhalmozódás is a talajfelszín közelében. Ráadásul, mivel védve van az esőtől, hótól, ezért nem megy végbe ezeknek a sóknak a természetes kimosódása sem. Ennek a folyamatnak az eredménye az, hogy 1-2 év alatt a gazdaságos zöldséghajtatásra alkalmatlanná válik a fóliasátrunk talaja úgy is, hogy az üresen állt, és egy csepp műtrágyát sem juttattunk ki rá. Azonban még egy ilyen esetben is az általános szabályok alapján elvégzett mintavétellel viszonylag pontos eredményt kaphatunk az átlagos EC-értékről, mivel a sófelhalmozódás, ha fokozottabban is, de viszonylag egyenletesen megy végbe a fóliasátor talajának teljes felületén.

Sokkal összetettebb ez a folyamat azokban a fóliasátrakban, ahol már folyik a termesztés. Ugyanis itt főnövények számára (uborka, paradicsom, paprika stb.) a tápoldatot csepegtetőcsővel juttatjuk ki. Hónapokon keresztül a fóliaház talaja csak ezen a keskeny sávokon kap nedvességet. S mint már írtuk, a talajfelszín viszont mindenütt párologtatja a vizet, s amikor a talajból a víz elpárolog, a talajfelszín közelében hagyja az addig benne feloldott ásványi sókat. Ennek eredményeképpen itt megnövekszik a só koncentráció, azaz az EC. A csepegtetőcső közvetlen közelében az öntözővíz ezeket a felhalmozódott sókat újból feloldja, s viszi magával őket egészen az átnedvesített sáv határáig. Itt aztán a víz egy része elpárolog, a benne feloldott sók pedig a fent leírt módon újra kicsapódnak, felhalmozódnak. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen eléggé élesen elhatárolódó sávok alakulnak ki: a csepegtetőcső mentén átnedvesedő sávban egy alacsony EC-jű, míg azon túl egy magas sókoncentrációjú zóna alakul ki. Magyarán, a bakhátak talajának EC-értéke, főleg a csepegtetőszalagok alatt, viszonylag alacsonyabb, míg attól kicsit távolabb, különösen a művelő utaknál, pedig nagyon magas. Ezeket az EC-érték eltéréseket aztán nagyon látványosan kirajzolják az előveteményként termesztett hónapos retek vagy saláta állományok. A csepegtetőcsövek helyén világosabb zöld, dúsabb levélzetűek lesznek a növények, míg attól kicsit távolabb már sötétzöld, apróbb levelüek.

Mint látjuk, a fóliasátrak esetében a káros sófelhalmozódás nem egyenletes, és egészen különböző mérési értékeket fogunk kapni attól függően, hogy éppen honnan vettük a méréshez a mintát. 

A nyári állományváltásnál még megtehetjük azt, hogy csak a bakhátakat mosatjuk át, és az abból vett mintákat mérjük be. Ugyanis ilyenkor általában nem végzünk szántást vagy mélyásást, csak a bakhátak talaját lazítjuk fel, azaz a bakhátak talaja nem keveredik össze a művelő utak „sósabb” talajával. Az őszi talajelőkészítés során azonban már elkerülhetetlen a fóliaház talajának teljes átmosatása a cikksorozatunkban már korábban leírt módon. 

Mint látjuk, ennek az átmosatásnak két célja is van. Az első, kézenfekvő cél a káros sófelhalmozódás megszüntetése, kimosatása a felső talajrétegekből. A másik, kevésbé fontos célunk pedig a talaj „homogenizálása” azaz annak elérése, hogy a talaj-EC értéke a fóliasátorban mindenütt viszonylag egyforma legyen, bárhonnan is vesszük majd a mintát a méréshez. Így érhetjük el, hogy a következő szezonban az állományunk egyenletesen fejlődjön, és maximális termést kapjunk. 

Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Forrás: karpatinfo.net

A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

Varga Gabriella Kisokos ,,,
A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

A cikksorozatunk korábbi részében már kitértünk arra, hogy a tavaszi szezonra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme a talajhibák korrigálása, azaz a talaj kémhatásának (pH értékének) valamint a sótartalmának (EC-értékének) a beállítása. A pH-érték mérése viszonylag egyszerű, és többé-kevésbé pontos értéket kapunk attól függetlenül, hogy mennyire szakszerűen végeztük el a mintavételt a fóliaházunk talajából. Sajnos az EC-érték tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyon sok gazda esett abba a hibába, hogy egy helytelenül elvégzett, vagy egy rosszul értelmezett mérési eredmény miatt elrontották a talajelőkészítést, ami a későbbiekben jelentős terméskieséssel járt.

Tovább