A növényvédelmi kezelések eredményessége nemcsak a megfelelő készítmény kiválasztásán múlik, hanem azon is, hogy azt milyen technológiával juttatjuk ki. A jó permetezés nem csupán annyit jelent, hogy a növényvédő szer eljut a kívánt területre, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségben, egyenletesen és biztonságosan juttatjuk ki. A permetezés sikerességét számos tényező befolyásolja, többek között a cseppméret, a haladási sebesség, a lémennyiség helyes megválasztása, valamint a munkavédelmi előírások betartása.
A cseppméret szerepe
A permetezés során kiemelt jelentőségű a megfelelő cseppméret kiválasztása. A túl apró cseppeket a szél könnyen elsodorhatja, ami nemcsak hatóanyag-veszteséget okoz, hanem a környező kultúrák károsodásának kockázatát is növeli. Ezzel szemben a túl nagy cseppek nem biztosítanak megfelelő fedettséget, így a növényvédő szer hatékonysága csökkenhet. A megfelelő cseppméretet mindig az adott kultúra, a kezelendő probléma és az időjárási körülmények figyelembevételével kell megválasztani.
A haladási sebesség jelentősége
A permetezés során nem a gyorsaság, hanem az egyenletes és alapos kijuttatás a legfontosabb. A túl nagy haladási sebesség rontja a fedettséget, és növelheti a kihagyások vagy az egyenetlen kezelés kialakulásának esélyét. A megfelelő munkasebesség lehetővé teszi, hogy a permetlé a növény minden fontos felületére eljusson, ezáltal javítva a kezelés hatékonyságát.
A célzott permetezés előnyei
Bizonyos esetekben nem szükséges a teljes növényállomány vagy a növény minden részének kezelése. Jó példa erre a csemegekukorica termesztése, ahol egyes növényvédelmi beavatkozások során elegendő lehet a cső környékének – helyi szóhasználattal a „berkének” – célzott kezelése. Az ilyen megoldások csökkenthetik a felhasznált növényvédő szer mennyiségét, ezáltal gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé téve a védekezést. A legtöbb növényvédelmi feladatnál azonban továbbra is alapvető cél az állomány egyenletes fedettségének biztosítása.
A megfelelő lémennyiség meghatározása
A kijuttatandó permetlé mennyiségét mindig az állomány fejlettségéhez kell igazítani. A fiatal, kisebb lombfelületű növények esetében általában kevesebb permetlé is elegendő. A növények fejlődésével azonban a lombfelület növekszik, az állomány sűrűbbé válik, ezért a hatóanyag megfelelő eljuttatásához nagyobb lémennyiségre lehet szükség. Különösen fontos ez a fejlett állományok esetében, ahol a levelek belső részeinek elérése nehezebb feladat. A túl alacsony lémennyiség hiányos fedettséget eredményezhet, ami csökkenti a kezelés eredményességét.
Munkavédelem és biztonság
A növényvédő szerek használata során a biztonság kiemelt szempont. Számos készítmény egészségkárosító hatású lehet, ezért a kezelést végző személynek minden esetben be kell tartania a munkavédelmi előírásokat. A megfelelő védőruházat, a vegyszerálló kesztyű, a szemvédelem, valamint szükség esetén a légzésvédő eszköz használata elengedhetetlen. A munkavégzés után fontos az alapos kézmosás, valamint a használt ruházat és eszközök megfelelő tisztítása.
Tihor-Sárközi Mónika, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
A növényvédő szerek helyes adagolása és bekeverése a permetezőgépbe alapvető feltétele a hatékony és biztonságos növényvédelemnek. A nem megfelelő keverés nemcsak a hatékonyságot csökkentheti, hanem komoly károkat okozhat a növényállományban, sőt a permetezőgépben is lerakódásokat vagy eltömődéseket idézhet elő. Éppen ezért kiemelten fontos a helyes eljárás betartása minden permetezés előtt.
A permetezés megkezdése előtt célszerű előkészíteni a szükséges eszközöket, különösen a kisebb mérő- és keverőedényeket. Ezek segítségével a növényvédő szereket előzetesen feloldhatjuk vagy elkeverhetjük, mielőtt a permetezőgép tartályába juttatnánk azokat. Ez az előkészítési lépés segít abban, hogy a hatóanyagok egyenletesen oldódjanak fel, és ne alakuljanak ki csomók vagy lerakódások.
A permetezőgép feltöltése során az egyik legfontosabb szabály, hogy először a tartályt körülbelül félig töltsük fel tiszta vízzel. Ezt követően adjuk hozzá a növényvédő szereket a megfelelő sorrendben. A sorrendiség kulcsfontosságú, mivel az egyes formulációk eltérően viselkednek vízben és egymással is reakcióba léphetnek.
Általános szabályként először a poralapú készítményeket (például vízben diszpergálható granulátumokat vagy nedvesíthető porokat) kell bekeverni. Ezeknek időre van szükségük a teljes feloldódáshoz. Ezt követik a folyékony permetszerek. A keverési folyamat végén kerülnek a tartályba a lombtrágyák, valamint a nedvesítő- és tapadásfokozó szerek. Ezek az anyagok segítik a permetlé jobb megtapadását és eloszlását a növény felületén.
Permetezéskor egy permetezőtartályba lehetőleg ne keverjünk háromnál több növényvédő készítményt. Minél több szer kerül egy keverékbe, annál nagyobb az összeférhetetlenség és a hatékonyságcsökkenés kockázata. A túl sok komponens kicsapódást, perzselést okozhat, de a permetező eltömődését is előidézheti. Három készítmény együttes használata általában még biztonságosan kezelhető, ha a gyártói előírásokat betartjuk.
Amennyiben új növényvédő szert vagy új kombinációt szeretnénk alkalmazni, minden esetben ajánlott keverési próbát végezni. Ehhez egy átlátszó edényben, kis mennyiségben keverjük össze a tervezett szereket azonos arányban. A keveréket kb. 10-15 percig hagyjuk állni, és figyeljük meg az esetleges változásokat.
Normál esetben a keverék homogén marad, nem történik látható reakció. Azonban ha problémás kombinációról van szó, különféle figyelmeztető jelek jelentkezhetnek. Ilyen lehet az erőteljes pezsgés, ami kémiai reakcióra utal, vagy a szín jelentős változása, különösen, ha sötét elszíneződés jelenik meg. Szintén problémát jelezhet, ha a keverék zavarossá válik, csomósodik („megtúrósodik”), vagy ha az edény melegedni kezd.
Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a készítmények nem kompatibilisek egymással, és használatuk együtt nem javasolt. Ilyen esetben más kombinációt kell választani, vagy külön-külön kell kijuttatni a szereket.
A megfelelő keverési és adagolási technológia betartása nemcsak a növényvédelem hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul a környezet védelméhez és a gazdálkodás biztonságához is.
Tihor-Sárközi Mónika, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
A 2026-os év nem indul túl jól a szőlő- és gyümölcstermesztő gazdák számára. Sajnos a normálisnak mondható tél után igen száraz tavasz következett, amit áprilisban egymást követő fagyos éjszakák súlyosbítottak. Sok helyen a hőmérő higanyszála mínusz 6 °C alá is süllyedt. Ez a hideg a már virágzó gyümölcsfákban jelentős károkat okozott. Szinte minden gyümölcsfajnál számottevő a fagykár, bár bizonyos védett helyeken, domboldalakon maradt valamennyi termés, összességében mégis igen jelentős veszteségről beszélhetünk.
A szárazság miatt a folyópartokra telepített gyümölcsösökben helyenként közel 100%-os károk tapasztalhatók. Sajnos a még nem virágzó, de már kizöldült szőlőt sem kímélte a fagy. Az utóbbi években a kiváló téltűrő, új ukrán nemesítésű csemege- és borszőlőfajták elterjedtek a síkvidéki területeken, és sok udvari lugas díszévé váltak. A jó téltűrés ellenére azonban ezek a fajták sem bírják az áprilisi, májusi fagyokat. A régebben nagy felületen termesztett direkttermő fajtákkal ellentétben az újabb fajták mellékrügyekről kihajtva kevés termést hoznak.
A tavaszi faggyal szemben csak a jó kitettségű, meredek domboldalak nyújtanak megfelelő védelmet. A hegyek lábánál ültetett szőlők esetében is jelentős a kár, többnyire csak a dombtetőkön maradt meg vagy károsodott kisebb mértékben ez a kedvelt növényünk.
Sajnos az elfagyott területeken sem állhat meg a munka, hiszen ha a tőkéket vagy fákat elhanyagoljuk, jövőre sem számíthatunk megfelelő termésre. A gyümölcsfáknál folytatni kell a növényvédelmet a különböző rovarok, levéltetvek és gombás fertőzések ellen. A talajművelés és a gyomirtás ebben a száraz időszakban különösen fontos feladat.
Nem ajánlott a talajok folyamatos művelése, mert ez fokozza a kiszáradást. Ugyanakkor, ha hagyjuk elszaporodni a gyomokat – például a tarackot vagy a siskát –, azok elszívják a maradék nedvességet, és még a lehulló csapadékot sem engedik a talaj mélyebb rétegeibe, a gyökérzónába jutni.
Javaslatom, hogy kora tavasszal lazítsuk fel a talajt, hogy a víz könnyebben behatoljon a gyökérzónába, majd a felső pár centiméteres réteget egyenlítsük el, ezzel lezárva a talajt a kipárolgás csökkentése érdekében. A nyári időszakban sok esetben elegendő lehet a gyomok alacsonyra kaszálása. A sorok alját mind a szőlőben, mind a gyümölcsösökben tartsuk tisztán, akár mechanikai, akár vegyszeres gyomirtással. Utóbbi főként idősebb ültetvényekben lehet hatékonyabb és olcsóbb megoldás.
A talajművelés mellett el kell végezni a hajtásválogatást is. Elfagyott területeken ez az elszáradt hajtások letördelésével kezdődik, majd az előtörő fattyúhajtások kiválogatásával folytatódik. Próbáljuk azokat a hajtásokat meghagyni, amelyeken fürtkezdemények láthatók.
A helyesen elvégzett zöldmunka megkönnyíti a növényvédelmi munkákat is, mivel a permetlé könnyebben bejut a tőke belsejébe. Neveljünk szellős lombfalat, mert ez nagyban hozzájárul a hatékony növényvédelemhez. A kora tavaszi szárazság nem kedvezett a szőlő gombás betegségeinek, azonban a május elején tapasztalható csapadékos időjárás már kedvező feltételeket teremthet számukra, ezért virágzás előtt legalább egy megelőző védekezés elvégzése javasolt.
A fagykár miatt a gombás betegségek elleni védekezés mellé ajánlott stresszoldó és növényerősítő készítmények használata is. Számos jól működő készítmény kapható a gazdaboltokban, amelyek általában keverhetők a gombaölő szerekkel, így a kezelés egy menetben elvégezhető.
Mi ellen kell most leginkább permetezni? Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a lisztharmat az egyik legnagyobb károkat okozó betegség a szőlőben. Sajnos az időjárás változása inkább a gombának kedvez, mint a gazdáknak, ezért szinte biztosra vehető, hogy az idei évben is meg fog jelenni.
Virágzás előtt a lisztharmat ellen felszívódó és kontakthatású szerek kombinációjával védekezzünk. Kontakthatású szerként továbbra is fontos szerepe van a kénnek, emellett több felszívódó készítmény közül választhatunk. Ajánlott olyan szert választani, amely a feketerothadás ellen is megfelelő védelmet nyújt.
A feketerothadás az utóbbi években erősen terjedő gombás betegség, amely rendkívül gyorsan képes a termés 50–80%-át is megsemmisíteni akár 24–48 óra alatt. Bár a tünetek jellemzően csak június végén jelentkeznek tömegesen, a védekezést már most el kell kezdeni.
Tehát válasszunk olyan felszívódó gombaölő szert, amely egyszerre nyújt védelmet lisztharmat és feketerothadás ellen, és ezt egészítsük ki kénnel, mint kontakthatóanyaggal. A kén atkagyérítő hatása további előnyt jelent.
Emellett fontos a mikroelemek pótlása is. Virágzás előtt különösen fontos a bór pótlása a jobb kötődés érdekében. Használjunk magas bórtartalmú komplex lombtrágyát, hogy kedvezőtlenebb időjárás esetén is megfelelő kötődést érjünk el.
Az utóbbi évek időjárása miatt a rovarölő szerek használata kissé háttérbe szorult, mivel a rovarok általában nem okoztak jelentős gazdasági károkat. Az elmúlt 2–3 évben azonban a Kárpát-medencében elterjedt a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazmát terjesztő amerikai szőlőkabóca, ezért ismét nagyobb figyelmet kell fordítani az ellene való védekezésre.
Az Öko Gazda Alapítvánnyal az idei évben Kárpátalja több szőlőtermő községében helyeztünk ki sárga ragadós színcsapdákat. Ezek elsődleges célja a kabóca jelenlétének kimutatása, ugyanakkor a rajzás megfigyelésével a védekezés időzítése is hatékonyabbá válik. Az eredményeket minden héten közzétesszük a közöségi média felületén, és javaslatokat adunk a növényvédelemmel kapcsolatban. Az amerikai szőlőkabóca rajzása és az ellene való védekezés időszaka általában május elejétől június végéig tart.
Remélhetőleg a következő években kedvezőbb időjárás köszönt ránk, mert amennyiben a kora tavaszi fagyok tartósan velünk maradnak, fel kell készülnünk bizonyos termesztési területek átrendeződésére, valamint arra, hogy egyes gyümölcsfajok termesztése veszteségessé válhat. Aki most szeretne új szőlőültetvényt telepíteni, annak mindenképpen azt javaslom, hogy csak kiváló fekvésű, jól védett területet válasszon. Egyre inkább igaz a régi mondás: „Szőlőnek a hegy a hazája”.
Varga István, AZ „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
A pünkösdirózsa (Paeonia officinalis) – más néven bazsarózsa vagy peónia – a kertek egyik legimpozánsabb és legrégebben ismert dísznövénye. Egykor szinte minden vidéki kert elmaradhatatlan része volt, így sokan ma is „nagymamáink virágaként” emlegetik. Bár a modern kertkultúra egy időre háttérbe szorította, az utóbbi években ismét nagy népszerűségnek örvend, köszönhetően gazdag színválasztékának és lenyűgöző megjelenésének.
Ez az évelő növény föld alatti, húsos gyökértörzséből hajt ki minden tavasszal. Erőteljes növekedésű, általában 60–100 cm magasra nő. Levelei, amelyek már önmagukban is dekoratívak, sötétzöldek, fényesek és összetettek. Azonban a növény igazi ékessége a virágai: nagy méretűek, akár 10–20 cm átmérőjűek is lehetnek, és a legegyszerűbb ötszirmútól egészen a dúsan telt, sokszirmú változatokig számos formában előfordulnak. Színük a hófehértől a halvány rózsaszínen át egészen a mély bordóig vagy liláig terjed, illatuk pedig kellemesen édes.
Nevét onnan kapta a növény, hogy virágzása késő tavaszra, pünkösd időszakára esik. A megfelelően gondozott növény rendkívül hosszú életű: akár 50–100 évig is díszítheti ugyanazt a kertet.
Termesztési igények és környezeti feltételek
A pünkösdirózsa sikeres neveléséhez fontos, hogy megfelelő helyet válasszunk számára. Leginkább a napos vagy enyhén félárnyékos fekvést kedveli, ahol naponta legalább 6 órán át éri napfény. A túl árnyékos környezet a virágzás kárára válik.
Talaj tekintetében a jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag föld az ideális. Az enyhén savas vagy semleges kémhatású talajban fejlődik a legszebben a pünkösdirózsa. A túlságosan kötött, agyagos talajt komposzttal vagy szerves anyagokkal érdemes javítani.
Vízigénye közepes, de a virágzás időszakában különösen fontos a megfelelő vízellátás. A rendszeres öntözés elengedhetetlen, ugyanakkor kerülni kell a pangó vizet. Érdemes közvetlenül a talajt öntözni, mert a levelek és virágok nedvesítése elősegítheti a gombás betegségek kialakulását.
Gondozása és ápolása
A bazsarózsa gondozása nem igényel különösebb szakértelmet, mégis érdemes betartani néhány alapvető lépést. Az ültetés legideálisabb ideje a kora ősz, de tavasszal is telepíthető. Fontos, hogy a rügyek ne kerüljenek túl mélyre: körülbelül 5 cm-rel legyenek a talajszint alatt, különben a növény nem virágzik megfelelően.
Tavasszal, a hajtások megjelenésekor érdemes tápanyag-utánpótlást biztosítani komposzt vagy szerves trágya formájában. A virágzás után ismét trágyázhatunk, hogy segítsük a következő évi virágképződést.
A metszés során a virágzás után távolítsuk el az elnyílt virágokat, ősszel pedig vágjuk vissza a növényt a talajszint fölött kb. 5-10 cm-rel. Ez hozzájárul az egészséges fejlődéshez és a betegségek megelőzéséhez.
Három-négyévente célszerű kiemelni és megfiatalítani a töveket. Ilyenkor a gyökereket megtisztítjuk, a sérült részeket eltávolítjuk, majd az egészséges darabokat újra elültetjük.
Szaporítása
A pünkösdirózsát leggyakrabban tőosztással szaporítják. Ez a módszer egyszerű és megbízható. A növényt kiássuk, majd a gyökértörzset éles eszközzel több részre vágjuk úgy, hogy minden darabon legyen néhány rügy és elegendő gyökér. Az új növényeket sekélyen visszaültetjük.
Magvetéssel is szaporítható, azonban ebben az esetben a növény kifejlődése hosszabb időt vesz igénybe, és az utódok nem feltétlenül öröklik az anyanövény tulajdonságait. Esetleg dugványozással is próbálkozhatunk.
Növényvédelem
A pünkösdirózsa általában ellenálló, de néhány kártevő és betegség veszélyt jelenthet rá. A csigák a fiatal hajtásokat károsítják, míg a levéltetvek a növény nedveit szívogatják. Ezek ellen természetes vagy szükség esetén vegyszeres védekezéssel léphetünk fel.
A leggyakoribb betegség a szürkepenész, amely nedves körülmények között alakul ki. A megelőzés érdekében fontos a megfelelő szellőzés, a ritkítás és a helyes öntözési gyakorlat. A fertőzött növényi részeket mindig el kell távolítani.
Felhasználása a kertben
A pünkösdirózsa elsősorban dísznövényként ismert, és rendkívül sokoldalúan használható fel. Jól mutat virágágyásokban, cserjék mellett, de akár egymagában ültetve, szoliter növényként is látványos. Gazdag virágzása miatt a virágkötészetben is kedvelt, csokrok és dekorációk gyakori eleme.
A pünkösdirózsa egy időtálló, elegáns és viszonylag könnyen gondozható növény, amely megfelelő körülmények között évtizedeken át gyönyörködteti a kert tulajdonosát. Nem véletlen, hogy ismét egyre több kertben kap méltó helyet.
Nadimova Erzsébet, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
A növényvédelemnek alapvető szerepe van a terméshozam és -minőség megőrzésében, a gyakorlatban mégis gyakran fordulnak elő hibák. Ezek közül az egyik leggyakoribb a helytelen dózis alkalmazása és a készítmények pontatlan használata. Az ilyen hibák nemcsak gazdasági veszteséget okozhatnak, hanem káros hatással lehetnek a növényekre és a környezetre is. Ezért elengedhetetlen, hogy a termelők ismerjék és elkerüljék a leggyakoribb növényvédelmi hibákat. Cikksorozatunkat folytatva bemutatjuk a helyes dózisok kiszámításának egy további módját. Emellett kitérünk a megfelelő mérőeszközök kiválasztására is. Célunk, hogy segítsük a pontos és hatékony növényvédelmi gyakorlat kialakítását.
Gyakran előfordul, hogy a növényvédő szerek alkalmazásánál százalékos oldatot adnak meg. A százalékos érték azt mutatja meg, hogy 100 liter vízhez hány liter vagy kilogramm készítményt kell adagolni. Például 1%-os oldat esetén 100 liter permetléhez 1 liter (vagy kg) szert adunk. Ha kisebb mennyiséggel dolgozunk, akkor arányosan csökkentjük a szermennyiséget. Nagyon fontos a pontos mérés, mert a túl magas dózis károsíthatja a növényeket, míg az alacsony dózis hatástalan lehet. Ezért mindig körültekintően kell elvégezni a számításokat és az adagolást.
Amennyiben százalékos oldatot kell készítenünk, azt az alábbi táblázat segítségével tehetjük meg:
1 dl vízhez
0,1%-os oldat
0,1 ml folyékony
vagy 0,1 g szilárd szer
1%-os oldat
1 ml folyékony
vagy 1 g szilárd szer
1 l vízhez
0,1%-os oldat
1 ml folyékony
vagy 1 g szilárd szer
1%-os oldat
10 ml folyékony
vagy 10 g szilárd szer
10 l vízhez
0,1%-os oldat
10 ml folyékony
vagy 10 g szilárd szer
1%-os oldat
100 ml folyékony
vagy 100 g szilárd szer
100 l vízhez
0,1%-os oldat
100 ml folyékony
vagy 100 g szilárd szer
1%-os oldat
1000 ml folyékony
vagy 1000 g szilárd szer
A növényvédő szerek kijuttatásánál az egyik leggyakoribb és egyben legveszélyesebb hiba a pontatlan kimérés. A helyes dózis betartása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények egészsége és a környezet védelme szempontjából is. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy beszerezzünk egy megbízható, gramm pontosságú mérleget, amellyel precízen ki tudjuk mérni a szükséges mennyiségeket. Fontos, hogy ezt a mérleget kizárólag növényvédő szerek mérésére használjuk, és más célra ne alkalmazzuk.
Gyakran előfordul, hogy a gazdák kanállal, kupakkal vagy egyéb háztartási eszközökkel próbálják meg kimérni a vegyszereket, ami komoly hibákhoz vezethet. Ezek az eszközök nem biztosítanak megfelelő pontosságot, így könnyen alul- vagy túladagolás történhet. Ez nemcsak gazdasági veszteséget okozhat – hiszen sajnos olyan világban élünk, ahol a növényvédő szereket már-már aranyárban mérik –, hanem akár perzselést vagy hatástalan védekezést is eredményezhet.
A folyékony készítmények esetében szintén fontos a pontos mérés. Ilyenkor javasolt nagyobb méretű, jól skálázott fecskendők (spriccek) használata, amelyek segítségével milliliter pontossággal tudjuk kimérni az anyagot.
Ezek az eszközök könnyen kezelhetők, és jelentősen csökkentik a hibázás lehetőségét. Ráadásul a teljes szezon költségeihez viszonyítva egy grammos mérleg vagy néhány mérőfecskendő beszerzése elenyésző beruházásnak számít. A pontos mérés tehát alapfeltétele a biztonságos és eredményes növényvédelemnek.
Tihor-Sárközi Mónika, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Az édesburgonya termesztésének egyik sajátossága, hogy (eltérően a legtöbb zöldségnövénytől) nem magról, hanem hajtáspalántákról szaporítható. Ezeket a hajtásokat „anyagumókból” neveljük, melyek tavasszal, kellő melegben és fényben bőségesen sarjadnak. A folyamat akár egy egyszerű ablakpárkányon, akár egy felszerelt palántanevelőben is elvégezhető.
Az édesburgonya termesztésének alapja az anyagumóról kinövő hajtás, amelyeket egy bizonyos hossz elérése után levágunk, meggyökereztetjük, majd kiültetjük. Ennek a szaporítási módnak az előnye, hogy az utódnövények teljesen megőrzik fajtabéli tulajdonságaikat. Az édesburgonya szaporításánál két típusú termelő szokott előfordulni. Vannak azok a kertészkedők, akik csak saját részre, néhány szál palántát szeretnének csupán előállítani, és vannak, akik termelői szinten, nagyobb mennyiségben nevelnének ki batáta szaporítóanyagot. Jelenlegi írásunkkal pedig ezt a két változatot szeretnénk ismertetni az olvasóink számára.Otthoni palántanevelés – néhány palánta az ablakban
Az anyagumók kiválasztása
Amennyiben valaki csak otthoni nevelésben (néhány szál palánta kinevelésében) gondolkodik, akkor elegendő egyetlen egészséges, sérülésmentes gumó. A batátagumó lehetőleg biogazdálkodásból vagy megbízható kertészettől származzon, mert a kereskedelmi forgalomban kapható édesburgonya legtöbbje csírásodásgátló szerrel kezelt, amely megakadályozza a hajtások kibújását.A hajtásnevelés módjai
A vizes módszernél a gumót egy pohárba vagy tálba helyezzük úgy, hogy az alsó harmada vízben álljon. Ha szükséges, akkor fogpiszkálókkal megtámaszthatjuk, hogy ne merüljön el teljesen. A poharat meleg, napfényes ablakpárkányra kell elhelyezni és a vizet lehetőleg hetes rendszerességgel cserélni.
A földes módszernél a gumót enyhén nedves, laza palántanevelő földbe félig ágyazzuk be, és szintén meleg, világos helyre helyezzük. Ennél a változatnál ügyelni kell arra, hogy a közeg ne száradjon ki teljesen, de ne is legyen túlzottan vizes. Az édesburgonya hajtásainak neveléséhez 22–28 °C közötti hőmérséklet szükséges. A legtöbb lakásban ez teljesíthető, különösen egy déli vagy keleti tájolású ablaknál. Közvetlen napfény előnyös, de az erős, szárító meleg és a huzatos helyek kerülendőek.
A hajtások levágása és gyökereztetése
Négy-hat hét alatt a gumón 15-25 centiméteres hajtások fejlődnek. Ha ezek elérték a 15–20 centiméteres hosszt és legalább négy-öt levél van rajtuk, akkor éles késsel vágjuk le őket az alap közelében. A levágott hajtásokról el kell távolítani az alsó leveleket és az így kapott „hajtásbotokat” egy pohár langyos vízbe állítjuk, amelyeket ismét meleg, fényes helyre tesszük. Hét-tíz nap alatt gyökerek jelennek meg a hajtás nóduszaiból (levélnyeleiből), és akkorra a palánta készen áll az ültetésre.
Ültetés előtti edzetés
Mivel az otthon nevelt palánta védett, meleg környezethez szokott, a kiültetés előtt hozzá kell szoktatni a szabadtéri viszonyokhoz. Az edzés során napközben néhány órára árnyékos, szélvédett helyre visszük, majd napról napra hosszabb időre és több napfényre kell kivinni. Ez az öt-hét napos folyamat eredménye javítja majd a kiültetés utáni megmaradást.
Termelői palántanevelés – nagyobb mennyiség, kontrollált körülmények között
Az anyagumó-állomány kezelése
Nagyobb léptékű termelésnél az anyagumók gondos kiválasztása és tárolása önálló feladatot jelent. Az előző évi betakarításból a legszebb, fajtaazonos, egészséges gumókat elkülönítjük, és 10–15 °C-on, jó szellőzésű, sötét helyen tároljuk tél végéig. A fagytól és a tartósan 8 °C alatti hőmérséklettől óvni kell őket, mert a hideg hatására a gumók megfáznak és tönkremennek.
A palántanevelés megkezdése előtt az anyagumókat egyenként átvizsgáljuk. A penészes, rothadó vagy elszíneződött példányokat ki kell selejtezni. Egyes termelők a gumókat ültetés előtt enyhe gombaölő oldatban rövid ideig áztatják, majd szárítás után hajtásra helyezik.
A gumók hajtatása
A palántanevelőben az anyagumókat hosszabb ládákba vagy sorba rendezett edényekbe helyezzük, amelyeket fűthető szaporító asztalokra rakjuk. A közeg, amelybe a gumókat helyezzük, általában sterilizált palántaföld és homok keveréke, esetleg perlittel lazítva, amely egyszerre biztosítja a megfelelő vízmegtartást és jó levegőzöttséget. A gumókat egymás mellé fektetve helyezzük úgy, hogy azok félig benne legyenek a közegben és ne érjenek egymáshoz.
Az optimális hajtásnevelési hőmérséklet 24–28 °C, amelyet különböző fűtési megoldásokkal (elektromos szőnyegek, vegetációs fűtések, meleg vizes hőlégbefúvók stb.) kell biztosítani. Az optimális páratartalom 60–70% körüli, mert a túl száraz levegő lassítja a hajtásnövekedést, a túl magas páratartalom viszont penészes betegségekre hajlamosít.
Pótmegvilágítás
Amennyiben a palánta nevelése már a tél végi, kora tavaszi időszakban elkezdődik, amikor is még gyenge természetes fény mellett zajlik, olyankor a mesterséges megvilágítás fontos szerepet játszik. Napi 14-16 óra fényperiódus biztosítása ajánlott, amelyhez a LED-es növénylámpák (fitolámpák) megfelelnek. A megfelelő megvilágítás nemcsak a hajtásnövekedést gyorsítja, hanem a szár vastagságát és a lombozat fejlettségét is javítja, ami közvetlenül hat a kiültetés utáni befoganásra.
A hajtások szedése és gyökereztetése
Ebben az esetben is, amikor a hajtások már elérik a 15-25 centiméteres hosszt, megkezdődik a szedés. Éles késsel vagy metszőollóval vágjuk le őket az anyagumó felszínéhez minél közelebb, ezzel ösztönözve az újabb hajtások sorozatát. Egy gondosan kezelt anyagumó az egész palántanevelési idény alatt több fordulóban adhat hajtásokat.
A leszedett hajtásokat kisebb léptékben vizes gyökereztetéssel, nagyobb léptékben közvetlenül valamilyen közegbe (perlitbe, kókuszrostba vagy homokos tőzegkeverékbe) dugványozva gyökereztetjük. Az utóbbi módszer megkerüli az átültetési stresszt, és a palánta a szubsztrátumban egyszerre gyökerezik és akklimatizálódik.
Tápanyag-ellátás
A palántanevelés első heteiben a növény saját tartalékaiból él, így tápoldatozás nem szükséges. Az ezt követő időszakban viszont (különösen, ha a palánták már saját gyökérzettel rendelkeznek) kiegyensúlyozott összetételű folyékony tápoldattal segíthető az egyenletes fejlődés a kiültetésig.
Palántanevelés alatti növényvédelem
Nagyobb palántaállomány esetén a kórokozók és kártevők megelőzése kiemelt fontosságú. A steril közeg használata, az anyagumók és a szerszámok tisztántartása, a rendszeres szellőztetés, valamint a palánták folyamatos figyelemmel kísérése mind az egészséges állomány fenntartásához vezet. A palántanevelés alatt a leggyakoribb gondot a levéltetvek (melyek ellen ragadós színcsapdákkal védekezhetünk) és a fuzáriumos betegségek (szükség esetén Trihoderma gomba alkalmazása) jelentik, amelyek megfelelő higiéniai eljárásokkal nagyrészt megelőzhetőek.
A kiültetés időzítése
Minden esetben alapvető szabály, hogy az édesburgonyát csak akkor szabad kiültetni, ha a talaj már legalább 15–18 °C-ra melegedett, és az utolsó fagyok veszélye elmúlt. Vidékünkön ez általában május közepe és június eleje közé esik. A hideg talajba kerülő palánta nem fejlődik, gyökeresedése megáll, és fogékonnyá válik a talajban élő kórokozókkal szemben. Az édesburgonya palántanevelése (legyen szó egyetlen pohár vízbe állított gumóról vagy nagy mennyiségű palánta előállításáról) ugyanazon biológiai folyamaton alapul. Megfelelő melegre, elegendő fényre és néhány hét türelemre van szükség. Az otthoni kertész számára néhány egyszerű eszköz egy napfényes ablak is elegendő, míg egy termelő számára a kontrollált hőmérséklet, a mesterséges megvilágítás és a gondos növényegészségügyi figyelem biztosítja, hogy időben, megfelelő minőségű palántákkal indulhasson a termesztési szezonnak.
Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” JA falugazdásza, a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa
A fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa) nem véletlenül viseli a virágok királynője címet. Lenyűgöző, hatalmas virágai és elegáns megjelenése miatt a díszkertek egyik legértékesebb növénye.
Nem hivalkodó, mégis azonnal magára vonzza a tekintetet hatalmas, selymes szirmú virágaival, amelyek tavasszal szinte beragyogják a kertet. Ez a különleges, fás szárú cserje nem csupán dísznövény, hanem egyfajta kertészeti örökség is: évről évre gazdagabban virágzik, miközben generációkon át elkísérheti gondos gazdáját.
Kínából származik, ahol évszázadok óta nagy becsben tartják, és ma már Európában is széles körben elterjedt számtalan szín- és formaváltozatban.
Ez a fás szárú, lombhullató cserje lassú növekedésű, de hosszú életű: megfelelő körülmények között akár 50–100 évig is díszítheti kertünket. Kifejlett állapotban elérheti az 1,5–2 méteres magasságot, széles, bokros formát nevel. Levelei szeldeltek, sötétzöldek, fonákjuk enyhén szürkés árnyalatú. Virágai a hajtások végén jelennek meg tavasszal, általában május elején, és akár 15–25 cm átmérőjűek is lehetnek. Színük a fehértől a rózsaszínen és piroson át egészen a sárgás árnyalatokig terjed. Lehetnek egyszerűek, félig teltek vagy telt virágúak, gyakran kellemes illattal.
Az ültetés a siker alapja
A fás bazsarózsa ültetésére legalkalmasabb időszak az ősz vagy a kora tavasz. Fontos, hogy már az elején megfelelő helyet válasszunk, mivel a növény mélyre hatoló gyökérzete miatt később nehezen viseli az átültetést.
A legideálisabb számára a napos vagy félárnyékos, szélvédett fekvés. A talaj legyen laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag és lehetőleg semleges kémhatású. Az ültetőgödröt legalább kétszer akkorára ássuk, mint a gyökérzet, és az alját töltsük fel komposzttal vagy érett trágyával.
A növényt úgy helyezzük el, hogy a szemzés helye 3–5 cm-rel a talajszint alá kerüljön. Több növény ültetése esetén hagyjunk legalább 1 méteres tőtávolságot, mivel idővel jelentősen megnőnek és terebélyesednek.
Gondozása egyszerű, de odafigyelést igényel
A fás bazsarózsa gondozása nem bonyolult, de néhány alapvető szabályt érdemes betartani. Vízigénye közepes: a fiatal növényeket rendszeresen öntözzük, később elegendő csak a száraz időszakokban. Fontos, hogy a pangó vizet kerüljük, mert a gyökerek rothadását okozhatja. A talaj nedvességének megőrzésére kiváló megoldás a mulcsozás.
Metszeni általában nem szükséges, elegendő az elhalt vagy sérült ágak eltávolítása. Virágzás után az elnyílt virágokat is levághatjuk, ezzel segítve a növény energiatakarékos fejlődését.
A bőséges virágzás érdekében tavasszal ajánlott szerves trágyával vagy komposzttal tápanyaghoz juttatni. A túlzott nitrogénbevitel kerülendő, mert a virágzás rovására a lombnövekedést serkenti.
A fiatal növények az első években érzékenyebbek lehetnek a fagyra, ezért tövüket érdemes takarással védeni. A nagy, nehéz virágok miatt szükség lehet növénytámasz alkalmazására is.
A szaporítás türelmet igénylő feladat
A fás bazsarózsa szaporítása elsősorban oltással (késő nyáron, lágy szárú alanyra), bujtással (tavasszal vagy kora ősszel) vagy magvetéssel történhet. Az oltás a leggyorsabb (kb. 2-3 év), a bujtás egyszerű, míg a magoncoknak 5–7 év kell a virágzáshoz. A növény nem szereti az átültetést, ezért a szaporított példányokat végleges helyükre tegyük.
Ellenálló, mégis figyelmet érdemel
A fás bazsarózsa alapvetően ellenálló növény, ritkán támadják meg betegségek vagy kártevők. Alkalmanként előfordulhat levéltetű-fertőzés vagy gombás megbetegedés, de ezek rendszeres ellenőrzéssel és szükség esetén célzott védekezéssel jól kezelhetők.
A fás bazsarózsa igazi ékköve lehet minden kertnek. Bár lassan fejlődik, hosszú élettartamával és páratlan szépségével bőségesen meghálálja a gondoskodást. Akár szoliter növényként, akár évelőágyás részeként ültetjük, minden tavasszal lenyűgöző virágpompával ajándékoz meg bennünket. Megfelelő helyválasztással és alapvető ápolással hosszú évtizedeken át kertünk egyik leglátványosabb dísze marad. A díszkertek világában kevés olyan növény van, amely annyi eleganciát és időtálló szépséget sugároz, mint a fás bazsarózsa.
Nadimova Erzsébet, az „Egán Ede” KGKJA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Az idei évben is sajnos hasonló tragédia érte a kárpátaljai gyümölcs- és szőlőtermesztőket, mint tavaly. Áprilisban több éjszakán keresztül tartósan fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, helyenként mínusz 6–9 °C-ot is rögzítettek. Az ilyen tartós hideg éppen a virágzás időszakában érte a növényeket, így a már kinyílt, a virágzó, illetve a még ki sem nyílt gyümölcsök terméskezdeményeit egyaránt megtizedelte. Sajnálatos módon, amennyiben a hőmérséklet mínusz 6 °C alá süllyed, a gazdák számára már nem sok lehetőség marad a védekezésre. Többen próbálkoztak vegyszeres, füstöléses és egyéb módszerekkel, de ezek sajnos nem jártak nagy sikerrel, mivel többségük csak –5 °C-ig hatékony. Milyen megoldások maradnak, ha a klímaváltozás következtében ezek az extrém hideg éjszakák tartósan velünk maradnak? Sajnos a már meglévő, évről évre elfagyó ültetvények esetében nem sok lehetőségünk van. Viszont, ha új telepítésen gondolkodunk, meg kell figyelnünk az évről évre ismétlődő jelenségeket. Jól látható, hogy védettebb helyeken megmarad a termés, és vannak olyan fajok, fajták is, amelyek kevésbé fagynak el.
Új telepítés esetén különösen figyeljünk ezekre a tényezőkre, hiszen csak így számíthatunk megtérülésre. A szamócatermesztés esetében például van megoldás: jól látható, hogy a fóliasátorban termesztett, ráadásul vastagabb fátyolfóliával takart állományok átvészelték a fagyokat. Egyes gyümölcsfajok is termeszthetők fólia alatt, ahol biztosítható a fagyvédelem, azonban itt kiemelten fontos az alany- és fajtaválasztás. A fóliás termesztés ugyanakkor jelentősen megnöveli a költségeket, és nem biztos, hogy a behozott külföldi gyümölcsök áraival versenyképesek tudunk maradni, ezért ezt mindenképpen alaposan át kell gondolni.
A fagyok után egy másik nehéz kérdés is felmerül: mi legyen a termés nélküli gyümölcsfákkal? Itt következik a legnehezebb rész, hiszen úgy kell elvégeznünk a növényvédelmi és agrotechnikai munkákat, hogy már látjuk, az idei évben nem számíthatunk termésre. Ennek ellenére, ha esélyt szeretnénk adni a jövő évi termésnek, ezeket a munkákat el kell végezni. Ha például egy őszibarackfát magára hagyunk és nem permetezünk, szinte biztosan ellepik a levéltetvek és a tafrina. Ezek következtében a fa legyengül, a hajtások nem fejlődnek megfelelően, és a következő évi termés is jelentősen csökkenhet, akár fagyok nélkül is.
Amennyiben az agrotechnikai munkákat is abbahagyjuk, a gyomok elborítják az ültetvényt, a talaj állapota romlik, és a fák tovább gyengülnek. Ezek a munkák manapság amúgy is egyre nehezebben kivitelezhetők, és jelentősen átalakulóban vannak, hiszen a kevés csapadék miatt a vízmegőrzés vált a legfontosabb szemponttá. A konkurens növények elszívják a rendelkezésre álló kevés nedvességet is, ugyanakkor a túl gyakran művelt talajok szinte teljesen kiszáradnak, még az alsó rétegekben is csökken a víztartalom. Ezért különösen fontos a talaj takarása és a talajmunkák megfelelő időzítése. Ha a gyümölcsöst csak egyféle gyom (például siska) borítja, és azt folyamatosan kaszáljuk, az sem ad jó eredményt. Ezzel szemben egy megfelelően kialakított gyomflóra akár előnyös is lehet, amit tudatos vetéssel is kialakíthatunk.
A megkezdett növényvédelmi munkákat folytatni kell, különös figyelemmel a gombás betegségekre és a kártevők elleni védekezésre, még termés hiányában is!
A szőlő esetében vegyes kép rajzolódik ki. A hagyományos borvidékeken, jól védett domboldalakon a fagyok csak kisebb károkat okoztak. Különösen a borszőlőknél, ahol még csak fürtkezdemények voltak, ezek kevésbé érzékenyek a fagyra, mint a már fejlettebb hajtások. A nagyobb károk inkább síkvidéken, fagynak kitett területeken jelentkeztek, ahol az utóbbi években egyre gyakrabban telepítettek szőlőt nem hagyományos termőhelyekre, gyakran újabb nemesítésű, jó fagytűrésű fajtákkal. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a fajták elsősorban a téli fagyokkal szemben ellenállók, nem pedig a tavaszi, zöld részeket károsító fagyokkal szemben. Sajnos ezek ellen egyik fajta sem nyújt teljes védelmet. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogy a szőlő a fagyok után rejtett rügyekből újra képes hajtani. A jobb termőképességű fajták ilyenkor is képesek fürtöt hozni, míg a gyengébbek nem.
A csemegeszőlő termesztésében szintén biztonságot jelenthet a fóliás termesztés. Erre már vannak jól működő példák is, ahol erős fagyok esetén vészfűtéssel a fóliaház hőmérséklete fagypont felett tartható. Emellett a korábbi érés piaci előnyt is jelenthet, ugyanakkor itt is alapos gazdaságossági számítás szükséges. A szőlőnél is igaz, hogy még ha nincs is termés, a növényvédelmi munkákat el kell végezni a jövő évi termés érdekében. A lisztharmat és a peronoszpóra termés hiányában is felszaporodhat, és egy erős fertőzés a következő évi termést is veszélyezteti. Ugyanakkor soha ne permetezzünk indokolatlanul. Száraz időjárás esetén a gombás betegségek terjedésének nem kedveznek a körülmények, az elmúlt időszak csapadékhiánya sem indokolja a védekezések megkezdését. Figyeljük az időjárást és az állományt, és csak szükség esetén avatkozzunk be. Az utóbbi években a rovarok és egyéb kártevők nem okoztak jelentős gazdasági károkat a szőlőkben, ezért az ellenük való védekezés háttérbe szorult. Ugyanakkor a Kárpát-medencében az utóbbi két évben előtérbe került az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma, amelyet az amerikai szőlőkabóca terjeszt.
A védekezés alapja az egészséges szaporítóanyag használata, a fertőzött tőkék eltávolítása, valamint a kabóca elleni célzott növényvédelem. A május–június hónapokban végrehajtott 2–4 kezelés általában elegendő a kártevő visszaszorítására. Mivel térségünkben egyelőre sem a betegség, sem a kabóca jelenléte nem kimutatott, első lépésként ragadós színcsapdák kihelyezését javaslom, és csak indokolt esetben alkalmazzunk erősebb rovarölő szereket.
Varga István, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Az idei tél hatása a csigaállományra, és amire tavasszal számíthatunk
A meztelencsigák látszólag nyomtalanul eltűnnek novembertől március végéig, a gazdák fellélegeznek: nem okoznak kárt a kertekben, fóliasátrakban. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a kártevő elpusztult. A csiga nem téli álmot alszik, hanem elrejtőzik és türelmesen vár.
Kárpátalján a kártevő csigafajok zöme, köztük a leggyakoribb meztelencsigafajok, mint a Deroceras reticulatum (hálózatos meztelencsiga) és az Arion lusitanicus (spanyol meztelencsiga) nem rendelkezik igazi hidegtűrési mechanizmussal. Nem hibernálják szöveteiket, nem termelnek védelmi anyagokat, hanem egyszerűen elkerülik a fagyokat.
Hogyan védekeznek a csigák a hideg ellen?
A tél közeledtével a csigák a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak, akár 20–30 centiméter mélységbe is. Ott a talajhőmérséklet soha nem süllyed 0 oC alá, így a csigák életben maradnak, csupán az anyagcseréjük lassul le rendkívüli mértékben. Ezt nevezzük torpornak, amely nem azonos a valódi hibernációval.
A meztelencsigák számára a -2 oC és -5 oC közötti hőmérséklet-tartomány a kritikus. Amennyiben a talaj felső 5–10 centiméteres rétege tartósan ennél hidegebb lesz, az itt telelő kifejlett példányok elpusztulnak. Igaz, idén télen jóval hidegebb napok is voltak, de a hótakaró jelentősen mérsékelte a talaj átfagyását, és ezzel a csigák gyérülése is kisebb mértékű volt. A mélyebben telelők pedig szinte bizonyosan túlélték az idei telet.
A felnőtt csigák pusztulása önmagában nem jelent megoldást a problémára. A meztelencsigák az ősz folyamán, szeptembertől novemberig tömegesen raknak petéket a talajba, és ezek a peték erősen fagyállók. Egy spanyol csiga akár -8 oC-ot is képes túlélni rövid ideig, és -4 oC-on is életképes marad. Ez azt jelenti, hogy még ha a felnőtt egyedeket egy rendkívül hideg tél el is pusztítja, a következő generáció petéi tavasszal kikelhetnek, és a csigapopuláció megújul, mintha mi sem történt volna.
Nemcsak a hideg, hanem a tartós aszály is gyérít
Az idei tél biztosan nem kedvezett a csigaállománynak, viszont a márciusi tartósan csapadékmentes napok tovább gyérítették e kártevőket. A megszokottnál jóval kisebb talajnedvességnek köszönhetően a kifejlett egyedek mozgása korlátozódott, míg a peték nedvesség híján nem keltek ki. Ennek is betudható, hogy jelenleg alig tapasztalható csigakártétel.
A csigák elleni védekezés
Ugyan kifejezetten kedvező volt az időjárás és a csapadékhiány a csigák pusztulásához, de ne feledjük, hogy mindig vannak túlélők. Ezért idén valószínűleg sokkal később, de a csigák meg fognak jelenni, amint csapadékosra, melegre fordul az időjárás.
Áprilisban számolhatunk a legnagyobb kockázattal, különösen a +8 és +14 oC közötti, csapadékos éjszakák után. Ez az az időszak, amikor a leghatékonyabb a megelőzés és a legköltségesebb a mulasztás.
Mélyszántás ősszel. Kifejezetten jótékony hatású. A mélyebb talajrétegekbe húzódott csigák és peték a felszínre kerülnek, ahol ki vannak téve a fagynak. Október–novemberben a leghatásosabb ez a munka.
Mulcs kezelése. Amennyiben évről évre problémát okoznak a csigák, a talajtakarás nem jó megoldás. A vastag mulcsréteg kiváló búvóhely a csigák számára.
Fizikai akadályok. A homok, fenyőkéreg, fűrészpor, mészpor egyaránt hatásos mechanikai gát. Esős időszakokban rendszeresen pótolni kell ezeket, mert lemosódnak. Kifejezetten rossz gyakorlat a konyhasó alkalmazása, mivel a nátrium-klorid minden zöldségfélénknek méreg. Lehet, hogy a csigákat károsítja (az első harmatig), de több kárt okoz növényeinkben.
Öntözési ritmus. Rendkívül fontos. Reggelre időzítsük az öntözést, ne estére, mert a nedves talajfelszín egész éjszaka csigavonzó. A reggeli öntözés után napközben kiszárad a talajfelszín.
Csak óvatosan a kémiai védekezéssel!
A metaldehid alapú csigaölők évtizedek óta elterjedtek, ám a hatóságok folyamatosan szigorítják felhasználásukat a mérgezésveszély (háziállatok, madarak) miatt. Viszonylag ellenállók a csapadékkal szemben, de a zöldségállomány közé nem, csak az utakra, ágyások szélére helyezhetők ki.
A vas(III)-foszfát tartalmú csigaölők (pl. Ferramol, Ferroxx) biztonságosabb alternatívát kínálnak: bomlástermékük vasfoszfát, amely a talaj természetes összetevője. Csapadék hatására is viszonylag hamar lebomlanak.
A biológiai védekezés mint alternatíva
Természetes ellenségei a csigáknak a sündisznók, rigók, vakondok és a Phasmarhabditis hermaphrodita nevű fonálféreg. Utóbbi biológiai csigaölő, vizes oldatban juttatható a talajba.
A sörcsapda, a sekély edényekbe töltött sör vagy élesztős víz hatásosan csalja és öli a csigákat. Naponta üríteni kell, esős időszakokban kétnaponta cserélni a folyadékot.
Molnár Ildikó, az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
A növényvédelem kulcsfontosságú szerepet játszik a terméshozam és a termés minőségének megőrzésében. Ennek ellenére a gyakorlatban gyakran előfordulnak olyan hibák, amelyek csökkentik a védekezés hatékonyságát. Sok esetben a problémát a helytelen dózis, a készítmények pontatlan használata okozza. Ezek a hibák nemcsak gazdasági veszteséget eredményezhetnek, hanem a növényekre és a környezetre is kedvezőtlen hatással lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy a termelők tisztában legyenek a leggyakoribb növényvédelmi hibákkal.
A permetszerek hatóanyagának ismerete
A növényvédő szer hatását a benne lévő hatóanyag biztosítja. Hatásmód szerint megkülönböztetünk:
• kontakt (felületen ható) készítményeket, amelyek csak ott hatnak, ahová a permetlé kerül. A kontakt hatású szerek alkalmazásakor a károsító csak akkor pusztul el, ha közvetlenül érintkezik a kijuttatott szerrel. Felhasználásakor törekedni kell arra, hogy a szer egyenletesen borítsa a levélfonákot, mert a legtöbb károsító itt található. Hátránya, hogy a növény felületéről a csapadék vagy az öntözővíz részben eltávolítja, előnye viszont, hogy megelőző (preventív) védekezésre alkalmas. Az ilyen típusú szerek további előnye, hogy a károsítóban nehezebben alakul ki az ellenálló képesség (rezisztencia).
• felszívódó (szisztemikus) hatóanyagokat, amelyek bejutnak a növény szöveteibe, ezáltal a növényt belülről védik, sőt a szövetek szállítórendszerében továbbhaladva a fiatal hajtásokba is eljutnak. Általános hátránya a felszívódó hatóanyagú növényvédő szereknek, hogy a károsítókban gyorsabb az ellenálló képesség (rezisztencia) kialakulása, emiatt a hatóanyag az adott célszervezetre többé nem lesz hatásos.
• mély hatású (lokoszisztemikus) hatóanyagokat, amelyek a növény felületének felső sejtrétegeibe hatolnak be, és a bejutás helyén felszívódnak. A mély hatású hatóanyag sem szállítódik, akárcsak a kontakt hatóanyag, de a növényt belülről védi, éppen úgy, ahogyan a szisztemikus hatóanyagok.
Hogyan számítjuk ki a megfelelő vegyszermennyiséget a permetléhez?
A növényvédő szerek használatakor az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyi vegyszert kell a permetezőgépbe tenni. A helyes mennyiség meghatározása nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem a növények, a környezet és a felhasználó biztonsága szempontjából is.
A gyakorlatban a növényvédő szerek használati utasításában a dózist általában hektárra (l/ha vagy kg/ha) adják meg. Ez azt jelenti, hogy a készítményből mennyit kell kijuttatni egy hektár területre. A hajtatólétesítményekben (fóliasátrakban) azonban a növényvédelem háti permetezővel történik, ezért a termelőnek ki kell számítania, hogy a permetezőgép tartályába pontosan mennyi vegyszert kell tenni.
Tegyük fel, hogy egy 15 literes háti permetezőt használunk, és a készítmény címkéjén az szerepel, hogy az ajánlott dózis 0,8 l/ha, amelyet 400–600 liter vízzel kell kijuttatni hektáronként. A számítás megkönnyítése érdekében a vízmennyiségnél gyakran középértéket veszünk, ami ebben az esetben 500 liter. A számítás a következőképpen alakul: 0,8 l/ha x 15 l / 500 l = 0,024 l. Mivel a gyakorlatban milliliterben mérjük ki a vegyszert, az eredményt ezerszeresére szorozzuk: 0,024 x 1000 = 24 ml. Ez azt jelenti, hogy a 15 literes permetezőgép tartályába 24 ml növényvédő szert kell adagolni. Az így kiszámított mennyiség biztosítja, hogy a permetlé koncentrációja megfeleljen a címkén előírt hektárdózisnak.
Fontos szabály, hogy minden használat előtt újra ellenőrizzük a készítmény címkéjén található előírásokat, és ezek alapján számoljuk ki a pontos mennyiséget. Nem ajánlott emlékezetből dolgozni vagy a korábbi használatra hagyatkozni, például arra, hogy „legutóbb 20 ml-t tettem bele”. A különböző készítmények ugyanis eltérő koncentrációban tartalmazhatják ugyanazt a hatóanyagot.
Gyakran előfordul, hogy több különböző növényvédő szerben ugyanaz a hatóanyag található, de nem azonos arányban. Ez azt jelenti, hogy bár a hatóanyag megegyezik, a szükséges dózis eltérhet. Ha ezt nem vesszük figyelembe, könnyen alul- vagy túladagolhatjuk a készítményt, ami csökkentheti a védekezés hatékonyságát vagy akár károsíthatja is a növényt.
Ezért minden esetben érdemes követni a címkén szereplő ajánlásokat és a permetezés előtt pontos számítást végezni. A gondos előkészítés segít abban, hogy a növényvédelem hatékony és biztonságos legyen. (Folytatjuk.)
Tihor-Sárközi Mónika,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
