Sok termelő küzd azzal a problémával, hogy nem megfelelőek a talaj adottságai a különböző kultúrák (legfőképp az uborka) termesztésére.
Hiába követ el mindent annak érdekében, hogy feljavítsa, fertőtlenítse a talajt, vagy betartsa a vetésforgót, mégis olyan érzékeny zöldségnövények esetében, mint az uborka, folyamatosan visszatérnek ugyanazok a gyökérproblémák. Ezek a problémák hosszú távon orvosolhatóak különböző talajkondicionáló és mikroorganizmusokat tartalmazó készítményekkel, folyamatos talajátmosatással, és a talaj pihentetésével, de a mai felgyorsult világban nem mindenki teheti meg azt, hogy éveket vár arra, hogy a hajtatóberendezés talaja megfelelő legyen az adott növény termesztésére.
Ilyenkor kell elgondolkodni a fólia alatti termelőknek azon, hogy vagy kihagyják az érzékenyebb kultúrák termesztését a vetésforgóból, vagy elszigetelik (izolálják) a talajt és valamilyen gyökérrögzítő közegben folytatják a termesztést. Ezek a gyökérrögzítő közegek sokfélék lehetnek. Akadnak termelők, akik izolált bakhátas (mezei föld vagy folyami iszap és érett trágya keveréke), vagy szalmabálás termesztést favorizálják, de akadnak termelők, akik a különböző közegeken (kőzetgyapoton, tőzegen, perliten, kókuszroston, vagy ezek kombinációján) való termesztést alkalmazzák.
A gyökérrögzítő közegek közül az egyik legmegbízhatóbb, a gyökér számára (megfelelő pH, levegősség, sterilitás, vízmegtartó képesség) legoptimálisabb a kókuszrost közeg. A kókuszrost közeget más és más formában és minőségben szerezhetjük be:
a) kókuszrost paplanok – ezeket a paplanokat a fóliaházban hosszanti irányban szétrakjuk a soroknak megfelelően, majd feltöltjük vízzel, és már ültetésre készen állnak.
b) pufferolt, mosott kókusztéglák, kókuszblokkok – ezeket a téglákat, blokkokat egy nagy edénybe (nyitott tetejű tartályban, kádban) belerakjuk és feltöltjük vízzel. A 4-5 kg súlyú préselt blokkok 30-35 l vizet is képesek magukba szívni, miközben a térfogatúk többszörösére duzzad (kb. 55-60 liternyire). Majd ezt követően szétrakjuk őket a termesztő edényekbe (vödrökben, fekete fóliával kibélelt ládákban stb).
c) pufferolatlan kókusztéglák, kókuszblokkok – ez az a közeg, amely a legkönnyebben és a legolcsóbban beszerezhető vidékünkön. Van úgy, hogy ezeket a termesztő közeget fele annyiból megúszhatjuk, mint akár a paplanos verziót. De tisztában kell lennünk: ahhoz, hogy ezekbe a közegekbe ültetni tudjunk, még van egy kis tennivalónk, amely elég sok időt vesz igénybe és ezzel a termelőnek mindenképpen számolnia kell.
Ezek a pufferolatlan és mosatlan kókuszrost-blokkok még tartalmazhatnak a növény számára nem felvehető elemeket és káros sókat. Először is ismerkedjünk meg azzal, hogy mi is az a kókuszrost.
Kókuszrost
A kertészeti felhasználás szempontjából a kókuszdió legfontosabb része a külső, szivacsos-rostos védőburka.
A kókuszrost nem más, mint a kókuszdió mellékterméke, amely kiválóan használható termesztő közegként önmagában, de más talajjal, vagy közeggel keverve is.
A kókuszrost, az előállításának köszönhetően, környezetbarát és „olcsó”. Nem csak azért számít olcsónak, mert a kókuszrost mellékterméke, hanem azért is, mert többször használható. Környezetbarát is egyben, mivel nem kell külön forrást biztosítani sem a kitermelésére, sem pedig az előállítására.
A kókuszrost pufferolása
Ha olyan kókuszrost blokkot vásárolunk, amelyik nincs pufferolva, akkor ez a művelet kihagyhatatlan. Azért van szükség erre a műveletre, mert a kókuszrostban vannak olyan, a növény számára nem felvehető elemek, amelyek a termesztés során gátolhatják más tápelemek felvehetőségét. Ezeknek az elemeknek a semlegesítésére (ionok cseréjére) alkalmazzák házilag a kalcium nitráttal történő pufferolást.
Először is, ha ezt a pufferolást a téli hónapokban, az ültetést megelőzően végezzük, akkor biztosítanunk kell egy olyan helyiséget, ahol napokon keresztül 20 °C körüli hőmérsékletet tudunk tartani. Ha ez a helyiség megvan, akkor szükségünk lesz továbbá egy olyan edényre (kádra, tartályra stb.), amelynek az alján van egy csap a víz leengedésére. A tartályunkat feltöltjük annyi vízzel (20-25°C), amennyit a kókusz blokkok magukba szívnak. Egy 4-5 kg súlyú préselt kókuszblokkra kb. 40 l vizet számolunk, és miután ez megdagad, 55-65 l térfogatú közeg válik belőle.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pl. egy ezer literes edénybe beleengedünk 500 l langyos (20-25°C) vizet, amelyhez annyi kalciumnitrátot adunk, amíg az EC-je el nem éri a 3.5-t, és a pH-t is beállítjuk 6 körülire. Majd ezt követően beleteszünk 13 db kókuszblokkot. Ezek a kókuszblokkok 3 napon keresztül áznak az edényünkben. Naponta legalább két alkalommal átforgatjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor a 3. nap után az alsó csapon leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Nem ritka a 7-es EC körüli mérés, amely azt mutatja, hogy a közegünk még mindig alkalmatlan a termesztésre. Ezt a folyamatot követi a kókusz mosatása.
A kókusz mosatása
Miután leeresztettük a pufferolt kókuszunkról a vizet, ugyanabban az edényben feltöltjük tiszta vízzel a tartályt mindaddig, amíg bőven el nem lepi a kókuszt a víz. Ezt követően ismételten 24 órára ázni hagyjuk. Másnap szintén leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Ezeket mindaddig ismételjük (2-4 alkalom), amíg a közegünk EC-je el nem éri a termesztés számára megfelelő 1-1.5 EC közötti értéket. Minél alacsonyabb a mosatáskor alkalmazandó víz EC-je, annál kevesebb alkalommal kell megismételnünk a mosatási eljárást.
Mivel egy egyszeri pufferolás és mosatás akár 5-7 napot is igénybe vehet, ezért az ültetést megelőzően a termelőnek számolnia kell ezzel az időintervallummal.
Nagy Csaba falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net