Az elmúlt évek globális klímaváltozásának negatív hatásai sajnos a mi vidékünkön is egyre jobban kezdenek megmutatkozni. Ezen negatív hatások közé soroljuk például az aszálytól, magas nyári hőmérséklettől szenvedő növényállományokat, a szélsőséges időjárásoktól, vagyis a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadéktól keletkezett talajtömörödéseket, csontig kiszáradt vízelvezető árkokat (kanálisokat) stb. Mi sem bizonyítja jobban ezt a klímaváltozást, mint az, hogy az elmúlt 100 év legforróbb nyarai a mögöttünk álló 10 évre estek. A klímaváltozáson túl még a helytelen talajműveléssel is csak rontunk az amúgy is nehéz helyzeten. Mert amennyiben helytelenül és nem megfelelő időben végezzük el a talajmunkálatokat, akkor az súlyos talajpusztuláshoz vezethet.
Ezért is tartottuk fontosnak, hogy körbejárjuk és ismertessük azokat a lehetőségeket, amelyeket a kárpátaljai gazdák, vagy az itt élő emberek tehetnek annak érdekében, hogy a termesztett növényeik számára minél jobban mérsékelni tudják ezeket a negatív hatásokat.
A globális klímaváltozás sok kellemetlen szélsősége között egyre szembetűnőbb a csapadékeloszlás egyenetlensége mellett annak mennyiségi csökkenése is. Kárpátalján a szántóföldi növénytermesztésben az öntözött területek aránya az összes szántóterülethez viszonyítva 0-1 % közé tehető. Ez egy igen kis szám, amely arra enged következtetni, hogy a fentről érkező vízre (csapadékra) vagyunk leginkább ráutalva. Az ezzel való „jó gazdálkodásunk” kulcsa a talajművelés, amit minél inkább odafigyelve, a nedvesség megőrzésére törekedve kell végeznünk. A talajművelésnek kiemelkedő szerep jut talajaink fizikai, részben kémiai állapotának fenntartásában, valamint a termesztett növényeink számára minél optimálisabb talajállapot létrehozásában is.
A talaj nedvességének megőrzése érdekében több lehetőségünk van. Ezek közül az egyik, hogy a földterületeink tarlóit megfelelően kezeljük. Mielőtt rátérnénk a tarló talajművelési lehetőségeire, előtte fel kell hívnunk a figyelmet egy nagyon fontos feladatra. Ez a feladat nem más, mint a tarló takarása növényi maradványokkal, vagyis a betakarított földterületünkről nem visszük le a növényi maradványokat, hanem szétterítjük azt a föld felszínén, megtéve ezzel az első lépést a talaj nedvességének megőrzése felé. Erre a szervesanyag mennyiségre olyan szüksége van a talajainknak, mint egy „falat kenyérre”.
A tarló takarása növényi maradványokkal. A talajtakarás (mulcshagyás) könnyen megoldható, ugyanis manapság a betakarító gépek (kombájnok) többsége már rendelkezik szalmaaprító és szétterítő tulajdonságokkal. Vannak viszont olyan kárpátaljai gazdák, akik egyszerűen leszerelik, vagy nem alkalmazzák ezt az eszközt, mondván, a nyári nagy hőségben nem akarják túlmelegíteni a kombájn motorjait, vagy egyszerűen üzemanyag-takarékosság szempontjából döntenek így. Még ekkor sincs minden veszve, ugyanis például az Egán Ede pályázatnak köszönhetően nagyon sok olyan függesztett mulcsozógép került beszerzésre vidékünkön, amelyekkel (a traktorok hátsó meghajtását kihasználva) el tudjuk végezni ezeket a feladatokat és a kombájnok után keletkezett „rendeket” szétteríthetjük velük. Amennyiben traktorral végezzük el ezt a műveletet, fontos, hogy az aratást követően a lehető leghamarabb tegyük meg, hogy a talaj felszínét védjük a kiszáradástól.
A növényi maradványokkal történő talajtakarással számos olyan pozitív folyamatot indítunk el, amely kedvezően hat a talajéletre és a talaj minőségére egyaránt. A mulcshagyással mérsékeljük a talaj nedvességkészlet-vesztését, melynek következtében kedvezően hatunk a talaj biológiai tevékenységeinek előmozdítására és fenntarthatóságára, ez által pedig javul a talajunk művelhetősége, amely a talaj szerkezetének javulását vonja maga után. Végső soron pedig ezt a talajszerkezet-javulást a termesztett növényeink fogják tudni meghálálni.
Az aprított és szétterített növényi maradványok azon túl, hogy mérséklik a felső réteg gyors és nagymértékű kiszáradását, még védik a talajt a nyári felhőszakadások eliszapoló, ütő hatásától, az ebből adódó cserepesedéstől, kérgesedéstől, porosodástól. A felszínen maradó szerves maradványok takarása eredményeként (talajharmat, felfelé áramló pára lecsapódása) a felső talajszint nyirkosabbá válik, amiből következően a mikrobiális élet és az alacsonyabb rendű állatok aktivitása fokozódni fog, a talaj „elkezd élni”, ami szintén jó hatással lesz fizikai jellemzőire.
Tarlókezelés, amely nem más, mint egy előkészítő művelet. A betakarítást követően még nem dőlhet hátra a gazda, mert a talaj vízháztartásának optimalizálása szempontjából a nyári betakarítású növények után az időben és megfelelő minőségben elvégzett tarlóhántás és lezárás az egyik legfontosabb munkaművelet. Ezeknek a munkaműveleteknek az elvégzése azért fontos, mert e növényeknek a betakarítását általában száraz, csapadékmentes időszak követi, és az őszi alapművelésig a talaj víztartalmát meg kell őriznünk. A művelet lényegében a nyáron betakarított növények után visszamaradt terület talajának sekély lazítása, amelynek a szerves maradványok (szár- és gyökérmaradványok) bedolgozása mellett igen fontos feladata a nedvesség megőrzése a talaj mélyebb rétegeiben.
A tarlóhántást érdemes minél hamarabb a betakarítás után elvégezni, és csak abban az esetben érjük el célunkat, ha a tarlóhántó eszközünk (tárcsa, kultivátor, rövid tárcsa) után le is zárjuk a talajfelszínt, azaz hengert is alkalmazunk. A legjobb ezt a lazítással-porhanyítással egy menetben elvégeznünk, így a zárás azonnal megtörténik, és nem kell külön menetet alkalmaznunk, nem tapossuk a kelleténél többször a talajt. Erre a hengerek a legalkalmasabbak.
A tarlóhántó eszközök a talaj felszínén hagyják a tarlómaradványok kb. 60 %-át, összeaprított formában, ezzel megakadályozzák a talaj felső rétegének káros mértékben történő felmelegedését, valamint tovább csökkentik a talaj kiszáradását. Összegezve a dolgokat: a tarlókezelés körüli folyamatok az első és egyben nélkülözhetetlen elemei a talaj nedvességtartalmának a megőrzése érdekében.
Nagy Csaba falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net