A szója sikeres termesztése szempontjából fontos tisztában lenni azokkal a tényezőkkel, amelyek kihatnak a növény fejlődésére, a termés mennyiségére és minőségére egyaránt. Jelenlegi írásunkban ezeket a befolyásoló tényezőket fogjuk ismertetni.
Ahogyan más szántóföldi növényeknél, úgy a szója esetében is a növények növekedését, fejlődését, hozamát nagy részben az határozza meg, hogy a gazdálkodó hogyan tudja összehangolni az ő általa befolyásolható tényezőket az ő általa kevésbé szabályozható környezeti tényezőkkel. Elsőként kitérnénk azokra a befolyásoló tényezőkre, amelyeket kevésbé tud a gazdálkodó irányítani, de nagyon fontosak a termés mennyiségét, minőségét illetően.
Éghajlati tényezők, „kedvelt” talajtípusok
Az éghajlati tényezők közül a hőmérséklet és a víz együttes hatása nagymértékben befolyásolja a szója növekedését, fejlődését, annak ütemét, a termés mennyiségét és minőségét. A Kárpát-medencében termelt fajták tenyészidejük alatt 2100–2500 °C hő-összeget igényelnek. Általános szabályként elfogadható az, ahol szemes-kukoricát termelnek, ott (a hő-összeget tekintve) a szója termesztése is eredményes.
A szója egy vízigényes növénynek tekinthető, amely a tenyészideje során 300-350 mm (300-350 l/m2) csapadékot igényel. Vízigénye fejlődési stádiumonként eltérő. A legtöbb vizet a virágzás – hüvelykötés – magtelítődés időszakában igényli. Ez az időszak általában június végétől augusztus elejéig tartó időszakra szokott esni. Amennyiben ebben az időszakban a csapadék mennyisége nem éri el a 160-180 mm-t (160-180 l/m2) és a termelőnek módjában áll öntözni a területet, akkor ebben az időszakban fontos lenne pótolni az elmaradt csapadék mennyiséget.
A szója leginkább az üde, mélyrétegű, jó vízgazdálkodású és kiegyenlített hőháztartású mezőségi típusú talajokat kedveli. A termesztés alkalmával kerülendőek a szélsőségesen kavicsos, szikes terméketlen homoktalajok, valamint a sekély rétegű erodált és mélyfekvésű agyagos talajok. A talajszerkezeten túl még a talaj optimális (6-7 közötti) pH-értéke is nagyon fontos a sikeres termesztés szempontjából. Gyökérzetének nagy része a felső 20-30 cm-es rétegben helyezkedik el, de a gyökerek egy része akár 1,5–2 m-re is lehatol. A nagyon kötött, hideg, savanyú talajok pedig azért kerülendőek, mert ezek a talajtípusok nem kedveznek a gyökéren élő nitrogénmegkötő baktériumok megtelepedésének, gümőképződésének.
Terület kiválasztás, elő- és utóvetemény
A terület kiválasztásánál feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az adott terület milyen gyomokkal van fertőzve. Kerülni kell azokat a területeket, amelyek évelő gyomokkal (pl. mezei acat, aprószulák, fekete üröm) erősen fertőzöttek. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy az adott terület előzőleg milyen gyomirtó szerrel volt kezelve, mert egyes gyomirtó típusoknál utóveteményi korlátozás van, amely kihathat a szójára is. Továbbá arra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy milyen kultúrát szeretnénk választani a szója után, mert mint ismeretes, az utónövénynél hasznosul a szója által megkötött nitrogén.
Ha a szója elő- és utóvetemény igényét kellene röviden jellemezni, azt lehet mondani, hogy nem válogatós. Kalászosok és kapások után egyaránt jól érzi magát. Általában a legtöbb termesztett növény után vethető és lehet ezek előveteménye is. Az elővetemények között akad viszont néhány növény, melyek után nem ajánlatos vetni. Ezek a növények a napraforgó, a repce, cukorrépa, cirok. Ha lehet, akkor önmaga vagy más hüvelyesek után se vessük, ugyanis ebben az esetben nem lenne kellőképpen kihasználva a növény maga után, a talajban hátra hagyott nitrogénmegkötő funkciója. A Kárpát-medencei gyakorlatban az őszi kalászos – szója – őszi kalászos, illetve a kukorica – szója – kukorica vetésváltás a jellemző.
Tápanyagigény
A szója fajlagos tápanyagigénye jelentős. Legnagyobb mértékű a magfejlődés idején van. Ennek ellenére mégis a mérsékelt tápanyagigényű növények közé sorolandóak. Ez azért lehet, mert egyrészt képes saját nitrogén-szükségletének jelentős részét légköri nitrogénból fedezni, másrészt pedig igen jól hasznosítja az elővetemény tápanyag maradványát.
Tavasszal általában elegendő 40-50 kg/ha N műtrágya kijuttatása. Erre azért van szükség, hogy megtámogassuk a növény lendületes beindulását, fejlődését. A tenyészidőszak későbbi szakaszában viszont már a nitrogénfelvételt elvégzik maguk a gyökérzeten kifejlődő rhyzobiumok. A P és a K, továbbá a makro- és mikroelemek kijuttatását célszerű talajvizsgálati eredményekre alapozni, melyeknek az esetleges kijuttatását alaptrágyaként, a talajelőkészítés alkalmával indokolt kijuttatni. A foszforfelvétel (P) a magtelés és érés között a legintenzívebb. A káliumra (K) a növénynek a magtelés kezdeti szakaszában van leginkább szüksége. A szója alá történő szervestrágyázás mellőzendő.
A túlzott nitrogén műtrágyázást kerülni kell, mert erős gyomosodást, késői érést, esetleg megdőlést okozhat, valamint fékezheti, olykor meg is gátolhatja a gümők kifejlődését. Ha a szójaállományban a kelést követő 1–1,5 hónap után nem találunk gümőt, valószínűleg szükséges a nitrogén pótlása, ami részben lombtrágyával is végezhető.
A szója fajlagos tápanyagigénye 1 tonna termésre vonatkoztatva: 50 kg/t N, 40 kg/t P2O5, 50 kg/t K2O, 10 kg/t MgO.
A továbbiakban cikksorozatunk folytatódik.
Nagy Éva falugazdász,
a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány megbízásából
Forrás: karpatinfo.net