Cikksorozatunk előző részében megtudhattuk, hogy mik azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell venni egy adott őszi betakarítású fejes káposzta fajta-kiválasztása esetén. A mostani cikkünkben pedig eme növény igényeivel, vetésváltásával, valamint a tápanyagellátás ismereteivel fogunk közelebbről megismerkedni.
A fejes káposzta a keresztesvirágúak családjába tartozó, erős gyökérzettel, vastag, de nem túl hosszú szárral rendelkező kétéves zöldségnövény, ahol az első évben a fej (óriási rügy) alakul ki, s a téli tárolás során jarovizálódva (3-4 hét hideghatás) a következő évben hoz magot. Magja 4-5 évig őrzi meg csírázó képességét és az ezermagtömege pedig 3-6 g.
A fejes káposzta igényei
Közepes fény-, alacsony (13±7) hő- és rendkívül magas víz- és tápanyagigényű növényről beszélhetünk. A növény igényeit illetően fajtától függően lehetnek eltérések. A fejes káposzta viszonylag jól tűri a hideget és 5°C-on is fejlődik. A rövidebb tenyészidejű fajták jobban kedvelik a 18-20°C körüli hőmérsékletet, mint a 13°C-ot, de a hosszabb tenyészidejű fajták viszont a fagyosabb éjszakákat (–5°C, –8°C) tolerálják jobban. A fejes káposzta számára a 6°C és 20°C közötti hőmérsékletek a leghasznosabbak. A talaj magas (70-80%) vízkapacitási szintje esetén és jó tápanyag-ellátottságú talajokon ad kielégítő termést.
Az őszi időszakban termesztett káposztafajták zöme azokat a középkötött vályogtalajokat kedvelik a leginkább, amelyek humuszban gazdagok és levegős talajszerkezetűek. A zöldségfélék közül a talaj sótartalmával szemben a legtoleránsabbak közé sorolhatóak. Kémhatás tekintetében az igényük nem tér el lényegesen a többi zöldségfélétől. Annak ellenére, hogy a káposzta a semleges vagy enyhén savas kémhatású talajokat kedveli, növényvédelmi okok miatt (baktériumos gyökérfertőzés) mégis ajánlatosabb kissé magasabb, (7-7,5 pH) lúgosabb kémhatást biztosítani a növények számára. De semmi esetre se menjünk 8 pH fölé, mert ezzel a mikro- és egyéb makroelemek felvehetőségét akadályozhatjuk meg a növényeink számára.
A káposztafélék a szabadföldi zöldségnövények közül a legnagyobb mennyiségű tápanyagot veszik fel a talajból, ami abból adódik, hogy hektárra levetítve óriási mennyiségű zöldtömeget képeznek. Elsősorban nitrogénből és káliumból hasznosítanak sokat. Kellően meghálálják a szerves-trágyával bőven ellátott (40-50 t/ha) területeket. 1 tonna termés képzéséhez: 3,5 kg nitrogén, 1,3 kg foszfor és 4,3 kg kálium hatóanyagot használ fel. Ez megközelítőleg: 3:1:4 NPK arányt jelent. A főbb makroelemeken túl még 0,4 kg magnéziumra, 4 kg kalciumra és némi mikroelemekre is szükség van a kívánt (1t) mennyiség elérése érdekében. Amennyiben a területünk szervestrágyával kellően el volt látva, úgy a mikroelemek utólagos pótlása csak a hiánytünetek felmerülése esetén indokolt. Fontos, hogy a tápanyag-utánpótlást a talajvizsgálati eredmények megléte után végezzük el.
Vetésváltás
A káposztaféléket a vetésforgóban általában a trágyás szakaszban, vagyis az őszi trágyázást követő évben szokták beilleszteni, így a talajszerkezettel és a tápanyaggal szemben támasztott magas igény jobban kielégíthető. Az őszi betakarítású fejes káposztát a fajták tenyészidejétől függően fő- vagy utónövényként termeszthetjük.
Öntözetlen vetésforgóban jó előveteménynek számítanak a hüvelyesek, a burgonya, a rövid tenyészidejű zöldségfélék, egyes levélzöldségek, évelő pillangósok, az őszi, valamint a tavaszi gabonák. Öntözött vetésforgóban viszont mindig a frissen trágyázott szakaszba ültessük őket. Fontos viszont megjegyezni, hogy az elmúlt évek időjárását és a fejes káposzta nagy vízigényét figyelembe véve nem ajánlatos öntözés nélkül belevágnunk a szabadföldi termesztésébe!
Tápanyagellátás
A fejes káposzta tápanyagellátása szervestrágyázással kezdődik. A vidékünkre jellemző középkötött vályogtalajok kiválóak a fejes káposzta termesztéséhez. Az ilyen talajokon általában 50 t/ha szerves-trágya mennyiség kijuttatása ajánlott. Ennél a mennyiségnél azon túl, hogy javítjuk vele a talajunk szerkezetét, minőségét és humusztartalmát még a növény számára felvehető tápanyagokkal is ellátjuk azt. A kijuttatott szervestrágya mennyiségnél az első évben a megfelelő mikroelem mennyiségen túl még 50 kg nitrogén, 50 kg foszfor és 200 kg kálium hatóanyaggal kalkulálhatunk. Ezek a hatóanyag mennyiségek a szervestrágya típusától függően változhatnak.
Szervestrágya hiányában ajánlatos valamilyen talaj- és növénykondicionáló készítményt alkalmazni. A további tápanya-gok mennyiségét pedig az imént felsorolt (1 t termés képzéséhez…) adatokból számolhatjuk ki. Ezeknek a tápanyagoknak a pótlását különböző típusú és összetevőjű műtrágya készítményekkel oldhatjuk meg. A műtrágyákat alap-, indító- és fejtrágya formájában juttassuk ki. A vízben kevésbé oldódókat alap- vagy indító-, míg a minőségesebbeket (vízben jól oldódókat) fejtrágyaként adagoljuk. A tápanyag megosztása döntően a tenyészidőszak hosszától és az ültetés időpontjától függ, ezt kismértékben módosíthatja a talaj tápanyag-ellátottsági szintje, valamint az elővetemény tápanyagigénye.
A tápanyagelosztás a következő: a kijuttatandó foszfor mennyiség 80-90% alap-, míg a 10-20% indítótrágyaként; a kálium 50% alap-, 20-30% indító-, és a fennmaradó 20-30% pedig fejtrágya formájában juttatható ki. A nitrogént a kimosódás veszélye miatt nem szoktuk alaptrágyaként kijuttatni, kivétel ez alól, amikor valamilyen nagy mennyiségű növényi részeket (szalma, góré stb.) forgatunk vissza a talajba. A nitrogénmennyiség 10-20 %-át, indító-, míg a többit fejtrágyaként több alkalommal juttatjuk ki.
Nagy Csaba falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Forrás: karpatinfo.net