Időszerű kártevők megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) – Takácsatkák és az ellenük való védekezés lehetőségei

Időszerű kártevők megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) – Takácsatkák és az ellenük való védekezés lehetőségei

Ez a kártevő egy rendkívül sok tápnövénnyel rendelkező károsító, amely a különböző zöldségnövényeken (uborka, paradicsom, paprika stb.) kívül egyéb más gyümölcsféléket (szamóca, szilva, alma stb.), valamint dísz-, gyógy- és fűszernövényeket is erőszeretettel károsít. Mivel ennek a kártevőnek is (hasonlóan a levéltetvekhez) egy éven belül 10-12 nemzedékük is előfordulhat, ezért megjelenésükre az év különböző szakaszaiban számítanunk kell. Egyaránt találkozhatunk velük szabadföldön és a termesztő létesítményekben, valamint kora tavasztól késő őszig, mindaddig, amíg a feltételek adottak az életkörülményeikhez.

Tovább

Az őszi hajtatás kártevői (1.) – Az üvegházi molytetű (liszteske)

Az őszi hajtatás kártevői (1.) – Az üvegházi molytetű (liszteske)

Egyre több gazdánál jelent meg az utóbbi időszakban a liszteske. Szerencsére még nem tömeges az egyedszámuk, azonban a megfelelő megelőző védekezés hiányában ez gyorsan megtörténhet. Egyes években a felszaporodásuk szinte katasztrofális méretet is ölt. A rovarok által ürített mézharmattól ragacsossá válik a levél és a termés. Ezen a mézharmat rétegen rendszerint megtelepszik a fekete korompenész is. A termés csak nehézkes tisztítás után lesz fogyasztható, piacképes. Érdemes tehát részletesen is foglalkoznunk ezzel a kis kártevővel.

Tovább

Időszerű kártevők megjelenése a zöldségtermesztésben (1.) – Levéltetvek és az ellenük való védekezés lehetőségei

Időszerű kártevők megjelenése a zöldségtermesztésben (1.) – Levéltetvek és az ellenük való védekezés lehetőségei

Kertészkedő emberek számára nem ismeretlen ez a kártevő és annak kártétele sem, ugyanis a kertünk szinte minden zöldség- és gyümölcsnövényén, valamint egyéb más kultúrnövényeken is találkozhatunk velük. A levéltetűfajoknak több ezer fajtája ismert és tápnövényeik szinte „megszámolhatatlanok”. Találkozhatunk: zöld, sárga, fekete, piros stb. színűekkel egyaránt. Időszerű megjelenésük (rajzásuk) az év különböző szakaszaiban fordul elő. Az egyik ilyen a nyár végi, ősz eleji időszak, ugyanis ilyenkor kezdenek leginkább megjelenni és betelepedni (kultúrában nem válogatva) a termesztő létesítményeinkbe. Ezért a termelőnek már ilyenkor „résen kell lennie” és meg kell akadályoznia, hogy felszaporodjanak és elhatalmasodjanak a termesztett növényállományaikon. Jelenlegi írásunkkal szeretnénk bemutatni magát a kártevőt, kártételüket és az ellenük való védekezés lehetőségeit.

Tovább

A csigák elleni védekezés

A csigák elleni védekezés

A meztelen csigák a szántóföldi és kertészeti növények legrettegettebb kártevői közé tartoznak, amelyek a puszta jelenlétükkel jelentősen meg tudják nehezíteni a gazdák helyzetét. Kártételük jellemzően a lágy szárú termesztett növényeken, zöldség- és gyümölcsféléken jelentkezik. Dísznövényeinkből is vígan csemegéznek. Nem lehetetlen védekezni ellenük, de a mechanikai védekezés idő- és energiaigényes, a kémiai megoldások köre pedig egyre szűkül, legutóbb a metaldehid hatóanyagot tiltották be az Európai Unióban. Ahány kertész, annyi szokás, így szinte mindenki más védekezési módszerre esküszik a csigák ellen, ezért összegyűjtöttük a legnépszerűbb és talán legsikeresebb házi praktikákat, amelyekkel távol tarthatjuk a nemkívánatos csúszómászókat a kertünktől.

Tovább

Hasznos növények és rovarok a kertjeinkben (2.)

Hasznos növények és rovarok a kertjeinkben (2.)

Jelenlegi cikksorozatunk előző részében megtudhattuk, hogy milyen hasznos növényekkel találkozhatunk a kertjeinkben, valamint azt is, hogy ezek a növények milyen pozitív hatást fejtenek ki termesztett növényeinkre. De a hasznos növényeinken kívül számtalan hasznos rovarral is találkozhatunk ezeken a területeken. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy rovar („bogár”) megjelenik a gondozott kertjeinkben, akkor azokat azonnal irtani kell. Nos, ez egyáltalán nem így van! Ezen hasznos rovarok és a kertjeink védelme érdekében a jelenlegi írásunkkal szeretnénk bemutatni néhány olyan rovartípust (és annak hasznos tevékenységeit), amelyek a leggyakrabban fordulnak elő kertjeinkben.

Tovább

Hasznos növények és rovarok a kertjeinkben (1.)

Hasznos növények és rovarok a kertjeinkben (1.)

Egy kertészkedő ember számára a május az egyik legszebb hónap az évben. Ilyenkor felpezsdül az élet a kertekben. Kilombosodnak a fák, intenzív fejlődésnek indulnak a lágyszárú növények és számtalan rovarfaj jelenik meg. Ez idő tájt néha hajlamosak vagyunk bosszankodni azon, hogy mennyi haszontalan gyom és rovar lepi el a rendezett kertjeinket. Pedig, ha nagyobb alapossággal vizsgálódunk és egy kicsit utána nézünk a dolgoknak, akkor rájöhetünk, hogy rengeteg hasznos növény és rovar található meg közöttük. Mostani cikksorozatunkkal ezeket a hasznos növényeket, rovarokat és azok hatásmechanizmusait szeretnénk közelebbről megismertetni olvasóinkkal.

Tovább

Színcsapdák alkalmazásának fontossága a zöldséghajtatásban

Színcsapdák alkalmazásának fontossága a zöldséghajtatásban

Májusban, a hőmérséklet emelkedésével egyre nagyobb számban jelennek meg fóliasátrainkban különböző rovarok, rovarfajok. Ezek nem mindegyike tartozik a kárt okozó rovarok közé, de a károsító rovarok ellen valamilyen módon (biológiai vagy kémiai) védekeznünk kell. A kártevők elleni védekezések csak a rajzás pontos megfigyelése alapján végezhetők el. Megfigyelésükre és rajzásuk előrejelzésére különféle működési elvű csapdák használhatók. Ebben a cikkünkben ezeknek a csapdáknak a megismertetésével, alkalmazásával, azok helyes kihelyezésével fogunk foglalkozni, és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekre igyekszünk választ adni.

Tovább