Öntözés, tápoldatozás (9.) – Az EC mérés problémái az izolált (iszapos-bakhátas) termesztésben

Öntözés, tápoldatozás (9.) – Az EC mérés problémái az izolált (iszapos-bakhátas) termesztésben

Cikksorozatunk előző részében felhívtuk a figyelmet arra, hogy a talaj EC-értékének meghatározásakor milyen nagy szerepe van a talajminta begyűjtése pontos folyamatának, valamint magának a mérés precíz végrehajtásának. Egyik korábbi cikkünkben már írunk arról, hogy az izolált termesztési technológiánál (vödrös-, ládás termesztés kókuszrost közegben, vagy az inkább elterjedt iszapból és istállótrágyából kialakított izolált bakhátas termesztési technológiánál) nem a gyökérzónából veszünk mintát, hanem az abból kiszivárgó drénvizet gyűjtjük össze és végezzük el rajtuk a méréseket. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez egy sokkal egyszerűbb és pontosabb módszer, azonban a gyakorlatban nagyon sok a hibalehetőség.

Első nekifutásra a termelő úgy gondolhatja, hogy az a víz, ami az izolált bakhátak alá leterített elválasztó fóliarétegen összegyűlik, az drénvíz, csak össze kell gyűjteni belőle 1-2 decilitert a mérésekhez. Sajnos a gyakorlatban nem teljesen ilyen egyszerű a helyzet. Térjünk először is vissza a drénvíz meghatározásához.

A  drénvíz a növények öntözésekor felhasznált tápoldat azon része, amely keresztülszivárog a gyökérzónán, folyamatosan kölcsönhatásba lépve a növények gyökereivel és a gyökérközeggel, elhagyja az aktív gyökérzónát, miközben magával viszi a fel nem használt tápanyagokat és káros sókat.

Ahhoz tehát, hogy a bakhátakból kifolyó vizet drénvíznek nevezzük, az kell, hogy végleg elhagyja a gyökérzónát. A nem szakszerűen kialakított izolált bakhátaknál ez sokszor nem tud megtörténni. Az izolált bakhátak kialakításánál az elsimított talajra terítik le az elválasztó fóliasávot, majd ráhordják az istállótrágyát és folyami iszapot. Ennek a súlya alatt aztán kissé besüpped a fóliasátor talaja. Az így kialakult hosszanti medencében aztán pangóvíz fog összegyűlni, és nem drénvíz, hiszen nem hagyta el véglegesen a gyökérzónát. Néha a gazdák tovább rontják a helyzetet azzal, hogy szándékosan felhajlítják az elválasztó fóliasávok szélét, mondván „el ne folyjék az a méregdrága műtrágya!”

A hajszálcsövességnek köszönhetően ez a pangóvíz folyamatosan felszívódik vissza a bakhátakba, visszajuttatva gyökerekhez a felesleges és káros sókat is. Mivel a bakhátak szerkezete levegőtlenné, túl vizessé válik, ezért a gyökerek nagy része „kimenekül” a bakhátak külső felületére. Ilyenkor sokszor örvendezik a gazda, hogy milyen szép, látványosan erős gyökérzete van a növényeknek. Ráadásul a bőséges vízellátás miatt a növény lombozatának fejlődése is nagyon látványos. Ahogy Feketepatakon mondják: „úgy nől, mint ami vízen ül!”

Azonban mindeközben a bakhátak felületéről folyamatosan párolog elfelé a víz, hátrahagyva a benne feloldott káros sókat, kialakítva ott a rettegett „sókérget”. Ez a só felhalmozódás, „só-kéreg” aztán szó szerint leperzseli az addig ott kifejlődött gyökereket. Az aktív gyökérzóna térfogata drasztikusan lecsökken, mivel a bakhát belsejében nincs elegendő oxigén, míg a bakhátak külső része mérgezővé vált a gyökerek számára. Az addig gyönyörű állomány látványosan tápanyaghiányossá válik, a kis uborkák lesárgulnak, a termésmennyiség lecsökken. Ezt a káros folyamatot igazából csak megelőzni lehet, utólag már nagyon nehéz megállítani. Kézenfekvő lenne az elválasztó fólia kilyuggatása egy vasvillával, csak éppen ez által elveszti az elválasztó, izoláló szerepét, szabad utat biztosítva a különböző kórokozóknak és kártevőknek. A megoldás az lenne, ha még a bakhátak helyének kijelölése után nem elsimítjuk a talajt, hanem egy néhány centiméter magas, domború kis bakhátat alakítunk ki, és arra terítjük rá az elválasztó fólia sávot. Ezáltal biztosítani tudjuk azt, hogy sehol ne alakuljanak ki pangóvizek, és a bakhátakon átszivárgó drénvíz akadálytalanul ki tudjon csorogni a bakhátak alól.

Öntözni is csak pontosan, szépen!

A drénvíz esetében a másik véglet, amikor túl gyorsan szalad át az öntözővíz (tápoldat) a gyökérzónán. Ez általában akkor történik meg, ha nem megfelelő a talaj szerkezete, vízmegtartó képessége. Ilyenkor a tápoldat olyan gyorsan halad át a nagyobb réseken, hogy nem érkezik kölcsön hatni a kapillárisokban, kis résekben megbúvó talajnedvességgel, kicserélni az ionjaikat, és nem tölt elegendő időt a gyökérzónában ahhoz, hogy a gyökerek felvegyék belőle a szükséges vizet, tápanyagot. Tehát ilyenkor csak átfolyó tápoldatról beszélhetünk és nem valódi drénvízről. Ha ennek a csurgalék víznek az EC-értékét mérnénk, akkor azt hihetnénk, hogy a bakhátban a préselt EC értéke nagyon alacsony, a talaj túlöntözött, miközben a növények a túlszáraz talajra, túl magas préselt talajoldat EC-értékre jellemző tüneteket mutat. Ebben az esetben is a megelőzésre kellene fektetni a hangsúlyt, megfelelő talajszerkezet biztosításával, esetleg dupla csepegtetőcsövek felhelyezésével elérni azt, hogy a kijuttatott tápoldat minél jobban szétoszlódjon a gyökérzónában és elegendő időt töltsön ott a megfelelő hasznosuláshoz. Szezon közben már csak a megfelelő öntözési adagok kijuttatásával tudjuk kezelni ezt a problémát. Ilyenkor kikísérletezzük, hogy mekkora vízadag esetén tudjuk azt elérni, hogy az első öntözés után még nem, vagy csak minimális mennyiségű drénvíz jelenik meg, míg a második öntözéstől kezdődően már rendszeresen megjelenik valamennyi drénvíz. Ahhoz, hogy az ilyen kis öntözési adagokkal folyamatosan optimális szint közelében tudjuk tartani a talaj nedvességét, valamint a drénvíz EC értékét, naponta akár 6-8 öntözésre is szükség lehet. Természetesen a későbbiekben a növények fejlődésének és az időjárás változásának függvényében majd folyamatosan korrigálni kell majd, de az alapelv ugyanez marad.

Ha már sikerült beállítanunk a megfelelő drénvíz elvezetést, öntözési adagokat és időzítéseket, hozzáláthatunk a drénvíz EC értékének folyamatos figyeléséhez, valamint a tápoldat EC értékének és mennyiségének folyamatos korrigálásához a „6.0 aranyszabály” alapján:

Tápoldat EC = 6.0- Drén EC.

De ezzel a témával már részletesen foglalkoztunk cikksorozatunk 7. részében.

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-tapoldatozas-ontozes-ec-meres-200108609

Öntözés, tápoldatozás (8.) – EC mérés: mivel és hogyan?

Öntözés, tápoldatozás (8.) – EC mérés: mivel és hogyan?

Cikksorozatunk előző részeiben megtárgyaltuk az öntözés, valamint tápoldatozás alapvető szabályait, összefüggéseit. Hosszasan beszéltünk arról, hogy milyen módon befolyásolják a gyökérközegben mért EC-értékek a kijuttatandó tápoldat töménységét, mennyiségét. Ahhoz viszont, hogy valóban használható mérési eredményeket kapjunk, szükség van megbízható mérő műszerre, valamint helyes metódussal gyűjtött mintára, legyen szó talajelemzésről vagy a drénvíz vizsgálatáról. Ebben a cikkünkben ezzel a témakörrel fogunk foglakozni.

Sokan ismerik a régi viccet arról, miszerint az egyik kis faluban pihenő vendég rácsodálkozott, hogy a mise előtt nem harangoznak. A kérdésére azt a választ kapta: „100 oka is van annak! Elsőször is nincsen harang…”

Sajnos, nagyon sok esetben szintén „100 oka is van annak”, hogy a gazdák nem mérik, ellenőrzik az EC-értékeket – nincs EC mérőjük. Pedig ma már nagyon olcsón, akár 1-2 liter benzin árából meg lehet rendelni az interneten ezeket a kézi mérő műszereket. Egy kis odafigyelés esetén (nem ejtjük bele a tápoldatba, nem hagyjuk kint a tűző napon stb.) akár 10 évig is megbízhatóan működnek. Egy évre lebontva: a műszer költsége egy fagylalt árát sem éri el. Összevetve ezt a költséget a használatával megtakarítható műtrágya árával, vagy a megmentett termésből eredő plusz árbevétellel, ez a kis befektetés nagyon rövid idő alatt megtérül. 

Az elmúlt évtizedekben az „EC-3” márkanevű kis műszer volt a gazdák kedvence. Nagyon egyszerű volt a használata, szabályozása, jól bírta a kerti használat gyűrődéseit. Sajnos, az utóbbi időben eltűnt az internetes oldalak kínálatából. 
Természetesen a kínálat azért bőséges a különböző kézi EC mérőkből. Igyekezzünk a legegyszerűbbet kiválasztani, lehetőleg kézi kalibrálási lehetőséggel. Az automatikus kalibrálás esetén ugyanis nem mindig ismeri fel a kalibráló oldatot a készülék. 

Egy időben nagyon divatosak voltak a különböző szúró-elektródás EC mérők. Azonban a gyártó által reklámozott közvetlen EC mérésre, miszerint csak bele kell szúrni a talajba, és le lehet olvasni a talaj EC-értékét, ezek a készülékek alkalmatlanok, a mutatott értékek félrevezetőek. Ezen túl az ilyen mérő műszerek szúró elektródái nagyon sérülékenyek, a pótlásuk pedig szinte lehetetlen.

Földtani cikkek

Az EC mérők megrendelésénél figyeljünk oda, és hívjuk fel a kereskedő figyelmét is arra, hogy nekünk „EC” mérőre van szükségünk, és nem „TDS” mérő műszerre! A két készülék gyakorlatilag ugyanaz, ugyanúgy néz ki, és a működésük is hasonló. De míg a növénytermesztésben általában az oldatok vezetőképességének az értékét vesszük figyelembe (ezt méri az EC mérő műszerünk), addig az iparban az úgynevezett TDS-érték a fontosabb, amely azt mutatja meg, hogy hány grammnyi sót kellene feloldani egy liternyi desztillált vízben, hogy a mért EC-értéket kapjuk. Elvileg össze lehetne állítani egy táblázatot, hogy a mért TDS-érték az mekkora EC-értéknek felelne meg, de ez a mindennapi használatban túl bonyolult lenne.

A talaj-EC meghatározása

Ha már meg van az EC mérőnk, akkor nagyon fontos, hogy megfelelő módszerrel végezzük el a mérésekhez a mintavételt. Vegyük például a talaj EC értékének a meghatározását a fóliasátrakban. Szezon közben minket az érdekel, hogy közvetlenül a gyökérzónában mi a helyzet, milyen ott az EC értéke. Ilyenkor a bakhátakból veszünk csak mintát, annak az EC-értékét fogjuk bemérni.

Földtani cikkek

Sajnos a talajnak, mint olyannak, nincs konkrét EC-értéke. Amikor a talaj-EC-ről beszélünk, akkor a desztillált vízből és a vizsgálandó talajból vett minta bizonyos arányú keverékéből készült oldat EC-értékéről beszélünk. Kénytelen vagyok ilyen homályosan fogalmazni, mivel ahány szakkönyv, annyi mérési módszer van a talaj-EC meghatározására. Néha ezek a módszerek egészen más mérési eredményeket produkálnak. Ezért, amikor a talaj-EC-ről beszélünk, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen mérési módszer alapján volt az meghatározva. 

A termelők, valamint a termelőkkel közvetlenül kapcsolatban álló „mezei” szaktanácsadók leggyakrabban az alábbi módszert használják, s ennek a mérési módszernek az eredményeivel számolnak:

1. Talajmintát a közvetlen gyökérzónából veszünk. 
2. A talaj felső 1-2 centimétere száraz rétegét oldalra seperjük.
3. Két növény között a sorokra merőlegesen ássuk ki a talajt 3-5 cm széles, 20 cm mély, 30-40 cm hosszúságú szelvényből. (Gyakorlatilag kimetszünk egy kis szeletet a bakhátból, keresztben rá).
4. Fóliánként legalább 6-8 helyről kell ilyen módon összegyűjteni a talajmintát egy tiszta vödörbe, jól összekeverni s kivenni belőle egy kilónyit (liternyit).
5. Az így összegyűjtött talajmintából és 25 oC hőmérsékletű desztillált vízből készítünk 1:2 arányú keveréket. Ez úgy történik, hogy egy mérőhengerben 2 egységnyi desztillált vízhez annyi földet adunk az összegyűjtött mintából, hogy a keverék összmennyisége elérje a 3 egységnyi mennyiséget.
6. Az elkészített keveréket kb. két percig intenzíven rázzuk, vagy intenzíven kevergetjük.
7. Ennek az oldatnak EC-jét mérjük a kézi EC mérővel, s amikor a talaj EC-jéről beszélünk, akkor ezzel a módszerrel elkészített oldat EC-jéről beszélünk.

Földtani cikkek

Az ilyen módszerrel mért értékekkel számolunk, amikor a tápoldatozáskor a kijuttatandó tápoldat EC-értékét határozzuk meg. 

A szezonvégi talajátmosatáskor viszont pont fordítva, a sorközi művelő utak EC értékét kell lecsökkentenünk az előírt 1,0 EC-érték alá. Ezért a talajátmosatás során csak onnan veszünk mintát (legalább 8-10 helyről), végezzük el az ellenőrző méréseket, és döntünk a kapott eredmény alapján az átmosatás folytatásáról. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa

Forrás: karpainfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ontozes-tapoldatozas-ec-ertek-200107934