Kisokos

A küllős kapa

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos,Ösztöndíjasok írásai ,,,,,,,,,
A küllős kapa

A vegyszermentes gyomirtás és talajápolás modern fegyvere

A fenntartható mezőgazdaság és a biotermesztés térnyerésével a gazdák egyre inkább keresik a vegyi növényvédelem alternatíváit. Ebben a környezetben vált az egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb eszközzé a küllős kapa (angolul rotary hoe), amely nemcsak a gyomok elleni küzdelemben kiváló, hanem a talajszerkezet javításában is kulcsszerepet játszik.

Mi az a küllős kapa és hogyan működik?

A küllős kapa egy olyan passzív talajművelő eszköz, amely speciálisan ívelt, kanalas vagy késes végű küllőkkel ellátott tárcsákból áll. Ahogy a traktort vontatja az eszközt, ezek a csillagkerék-szerű tárcsák a talajjal érintkezve forgásba lendülnek.

A gép zsenialitása a küllők formájában és a haladási sebességben rejlik:

  • Felfelé irányuló feszítés: A talajba szúródó küllők elhagyásakor felfelé irányuló mozgást végeznek, mintegy „kirobbantva” a talaj felső rétegét.
  • Szelektivitás: A mélyebben gyökerező, már megerősödött kultúrnövényeket (pl. kukorica, napraforgó, gabonafélék) nem bántja, miközben a fonalas, éppen csírázó gyomokat gyökerestül kiforgatja a földből, amelyek így a napon kiszáradnak.

Fontos paraméter: A küllős kapa optimális működéséhez viszonylag nagy, 12–18 km/h haladási sebesség szükséges. Lassabb tempónál az eszköz veszít a hatékonyságából.

A küllős kapa legfőbb előnyei

A modern mezőgazdaságban a küllős kapa használata számos agronómiai előnnyel jár:

1. Mechanikus gyomirtás (Vakpásztázás)

A kultúrnövény kelése előtt és közvetlenül utána is alkalmazható (ezt nevezik vakpásztázásnak vagy vakboronálásnak). A fehérgyökeres (fonalas) állapotban lévő gyomok ellen közel 100%-os hatékonysággal működik.

2. A talajcserepesedés megszüntetése

Heves esőzések után a talaj felszíne gyakran kemény, vízzáró kérget (cserepet) képez. A küllős kapa tökéletesen alkalmas ennek a kéregnek a feltörésére anélkül, hogy kárt tenne a kelő félben lévő növényzetben.

3. Aeráció és vízgazdálkodás

A talajfelszín átlevegőztetésével (aeráció) felgyorsulnak a talajbiológiai folyamatok, és javul a nitrogén-megkötés. Emellett a laza felszín megakadályozza a kapilláris párolgást, így a talaj mélyebb rétegei megőrzik a nedvességet.

Technológiai jellemzők

Az alábbi táblázat bemutatja a küllős kapa jellemzőit

Tulajdonság / EszközKüllős kapa (Rotációs kapa)
Művelési módTeljes felület (soron és sorközben is)
SebességGyors (12–18 km/h)
Gyomok fejlettségeCsak csírázó, fonalas gyomok ellen
Kultúrnövény védelmeMinimális sérülési kockázat korai fázisban

Mikor és hogyan érdemes használni?

A maximális hatékonyság érdekében érdemes betartani az alábbi szakmai irányelveket:

  1. Időzítés: A legalkalmasabb időpont a gyomok csírázásának pillanata, amikor a gyomok még szinte nem is látszanak a felszínen (fonalas állapot).
  2. Napszak: Célszerű a déli, napsütéses órákban végezni a munkát, mert a kifordított gyökerek ekkor száradnak el a leggyorsabban.
  3. Talajállapot: Legjobban száraz vagy enyhén nyirkos talajon működik; túl nedves, sáros talajon a küllők eltömődhetnek.

Összegzés

A küllős kapa nem csupán egy alternatív gyomirtó eszköz, hanem a modern talajmenedzsment nélkülözhetetlen eleme. Csökkenti a peszticidek használatát, javítja a talaj szerkezetét és vízháztartását, miközben rendkívül nagy területteljesítményt biztosít alacsony üzemanyag-felhasználás mellett.

Hivatkozások és szakirodalom

  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK): A mechanikai gyomirtás lehetőségei a szántóföldi növénytermesztésben. nak.hu
  • Agrárágazat Szakfolyóirat: Küllős kapák és rotációs kapák szerepe a vegyszermentes gyomirtásban. agraragazat.hu
  • University of Minnesota Extension: Using rotary hoes for mechanical weed control in row crops. (Egyetemi kutatás a küllős kapák hatékonyságáról). extension.umn.edu
  • AgrárUnió: Talajápolás felsőfokon: a cserepesedés elleni küzdelem eszközei. agrarunio.hu

Készítette:Mészáros Péter

Baross László gépésztechnikus hallgató

Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

A sziklakert egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy kertünk olyan részein is színpompás növényeket termeszthessünk, ahol a hagyományos virágágyak „nem működnének”. A sziklák között megbújó apró növények nemcsak látványosak, hanem viszonylag kevés gondozást igényelnek, ha megfelelően választjuk ki és telepítjük. A sziklakert különösen jó választás lejtős, nehezen művelhető területekre, vagy ha természetközeli, különleges hangulatot szeretnénk teremteni kertünkben. Írásunk bemutatja a sziklakert létrehozásának alapvető lépéseit, inspirálva és útmutatást nyújtva mindazoknak, akik szeretnék saját kertjüket egy ilyen különleges elemmel gazdagítani.

A sziklakert típusai és stílusa

Mielőtt nekivágnánk a munkának, érdemes eldönteni, milyen stílusú sziklakertet szeretnénk kialakítani. A klasszikus alpesi sziklakert a hegyi növények természetes élőhelyét utánozza, meredek lejtőkkel és nagy kőtömbökkel. A japán ihletésű sziklakert inkább a hatásra helyezi a hangsúlyt, kevesebb növénnyel, de gondosan elhelyezett kövekkel. A mediterrán stílusú sziklakert napimádó, illatos növényeket és lapos köveket használ. Hazai körülmények között talán a természetes, sziklagyepeket utánzó megoldás a leginkább fenntartható és környezetbarát választás.

A helyszín kiválasztása

A legtöbb sziklakerti növény napimádó, ezért válasszunk olyan helyet, amelyre legalább napi 6–8 órán át süt a nap. A déli vagy délnyugati fekvés az ideális, bár néhány árnyéktűrő faj számára az enyhén árnyékos részek is megfelelők lehetnek. Fontos szempont a jó vízelvezetés, hiszen a sziklakerti növények többsége nem tűri a pangó vizet. Ha a kiválasztott terület vízállásos, mindenképpen építsünk be megfelelő víz­elvezetést.

A lejtős területek természetes előnyt jelentenek, de sík terepen is kialakíthatunk sziklakerteket. Ilyenkor mesterséges domborzatot hozhatunk létre földfelhordással, vagy egyszerűen építhetünk egy enyhén megemelt szintű keretes ágyat. A sziklakert mérete rugalmasan alakítható, egy kisebb, 2-3 négyzetméteres sarokban is megvalósítható, de nagyobb kertekben akár 20–30 négyzetméteres területet is beültethetünk.

A megfelelő kövek kiválasztása

A sziklakert lelkét a kövek adják, ezért válogatásukra fordítsunk kellő figyelmet. Lehetőleg helyi kőzeteket használjunk – ezek nemcsak harmonikusabban illeszkednek a környezetbe, de költséghatékonyabbak is. A mészkő, andezit, gránit vagy homokkő egyaránt alkalmas. Fontos, hogy különböző méretű köveket használjunk: néhány nagyobb kő adja a szerkezetet, míg a kisebb kövek kitöltik a közöket, és segítenek rögzíteni a talajt.

A köveket természetes módon helyezzük el – ne egyenletesen, hanem úgy, mintha a természet alakította volna a kompozíciót. A lapos köveket lejtős szögben ássuk be, mintha rétegződés lenne a talajban. A kövek legalább egyharmadát ássuk a földbe, így stabilak maradnak, és természetesebb hatást keltenek. Hagyjunk elegendő ültetőhelyet a kövek között, ahol a növények gyökerei szabadon terjedhetnek.

Talajkészítés és -rétegezés

A sziklakerti növények sikeres telepítésének kulcsa a megfelelő talajösszetétel. A legtöbb faj laza, jól átjárható, kissé kavicsos talajt kedvel. Ideális keverék: 1 rész komposzt vagy humusz, 2 rész kerti föld és 2 rész durva homok vagy apró kavics. Ez biztosítja a jó vízelvezetést és a levegőzést, miközben elegendő tápanyagot tartalmaz. Ha mészkedvelő növényeket tervezünk ültetni, adjunk a keverékhez apró mészköveket vagy dolomitot. Savanyú talajt kedvelő fajokhoz (például egyes páfrányfélékhez) tőzegiszapot keverhetünk a szubsztrátba.

A talaj-előkészítésnél ássuk ki a földet 30–40 cm mélyen, és a fenékre teregessünk egy 10 cm vastag drénréteget kavicsból vagy törmelékből. Ez különösen fontos agyagos, nehéz talajokon. Erre kerül a táptalajkeverék, végül a felszínt is kövekkel, kavicsokkal mulcsozhatjuk. A kavicsos mulcs nemcsak esztétikus, hanem funkcionális is: visszaveri a fényt és meleget a növényekre, gátolja a gyomnövények kikelését, és megakadályozza a talaj túlzott kiszáradását vagy felázását.

A növények telepítése

A telepítés ideális időpontja a tavasz (március vége – április) vagy a kora ősz (szeptember), amikor a talaj még vagy már elég meleg, de nincs forróság. A növényeket úgy helyezzük el, hogy gyökérnyakuk ne kerüljön mélyebben a talajba, mint ahogy a cserépben voltak, a túl mély ültetés rothadáshoz vezethet. A telepítés után alaposan öntözzük be, de ne árasszuk el a területet.

A növények elhelyezésénél gondoljunk a későbbi méretükre is – a kezdetben apró párnásokat ne ültessük túl sűrűn, mert néhány év alatt jelentősen megnőhetnek. Számoljunk 20–30 cm távolsággal a kisebb és 40–50 cm-rel az erőteljesebb növekedésű fajoknál. Próbáljunk csoportokat, színfoltokat létrehozni ugyanazon fajból 3–5 egyedet ültetve együtt, így természetesebb és látványosabb hatást érhetünk el. Ügyeljünk a növények igényeire is: a szárazságtűrő, napimádó fajok kerüljenek a legmelegebb, legszárazabb helyekre (a déli oldalra, a kövek tetejére), míg az árnyéktűrőbb, több nedvességet igénylő fajok a kövek északi oldalán, árnyékosabb zugokban kapjanak helyet.

Ültetési tervek és kompozíció

A harmonikus sziklakert kialakításakor gondoljunk a színek, textúrák és virágzási időszakok váltakozására. Ültessünk tavaszi hagymásokat (kankalin, hóvirág), kora tavasszal virágzókat (párnás flox, sziklai zsombor), nyári virágokat (varjúhájfajok, habszegfű) és őszi érdekességeket (őszi kikerics, örökzöld párnások). Így a sziklakert egész évben látványosságot nyújt.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/09/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-1

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Sok termelő küzd azzal a problémával, hogy a számára megadott helyen, a saját fóliaházában nem megfelelőek a talaj adottságai a különböző kultúrák (legfőképp az uborka) termesztésére. Hiába követ el mindent annak érdekében, hogy feljavítsa, fertőtlenítse a talajt, vagy betartsa a vetésforgót, mégis az olyan érzékeny zöldségnövények esetében, mint az uborka, folyamatosan visszatérnek ugyanazok a gyökérproblémák, amelyek az azt megelőző években. Ezek a problémák orvosolhatóak különböző talajkondicionáló és mikroorganizmusokat tartalmazó készítményekkel, folyamatos talaj-átmosatással és a talaj pihentetésével. De a kellő hatás elérése érdekében időre (van úgy, hogy évekre) van szükség. Sajnos a mai felgyorsult világban nem mindenki teheti meg azt, hogy éveket vár arra, hogy a fóliaház talaja megfelelő legyen az adott növény termesztésére.

Ilyenkor kell elgondolkodniuk a fólia alatti termelőknek azon, hogy vagy kihagyják az érzékenyebb kultúrák termesztését a vetésforgóból, vagy lezárják (izolálják) a talajt, és valamilyen gyökérrögzítő közegben folytatják a termesztést. Ezek a gyökérrögzítő közegek sokfélék lehetnek. Akadnak termelők, akik „vályus” (hordott föld-érett trágya keveréke) vagy szalmabálás termesztést, de akadnak, akik a különböző közegeken (kőzetgyapoton, tőzegen, perliten, kókuszon, vagy ezek kombinációján) való termesztést alkalmazzák.

A gyökérrögzítő közegek közül az egyik legmegbízhatóbb és a gyökér számára (megfelelő pH, levegősség, sterilitás, vízmegtartó képesség) legoptimálisabb a kókuszrost közeg. A kókuszrost közeget más és más formában és minőségben szerezhetjük be:

a)    kókuszrost paplanok – ezeket a paplanokat a fóliaházban hosszanti irányban szétrakjuk a soroknak megfelelően, majd feltöltjük vízzel, és már ültetésre készen állnak. 

b)    pufferolt, mosott kókusztéglák, kókuszblokkok – ezeket a téglákat, blokkokat egy nagy edénybe (nyitott tetejű tartályban, kádban) belerakjuk és feltöltjük vízzel. A 4-5 kg súlyú préselt blokkok akár 30-35 l vizet is képesek magukba venni. Majd ezt követően szétrakjuk őket a termesztendő (vödrökben, cserepekben, fekete fóliával kibélelt ládákban) edényekben.

c)    pufferolatlan kókusztéglák, kókuszblokkok – ez az a közeg, amely a legkönnyebben és a legolcsóbban beszerezhető vidékünkön. Van úgy, hogy ezeket a termesztő közegeket fele annyiból megúszhatjuk, mint akár a paplanos verziót. De tisztában kell lennünk azzal is: ahhoz, hogy ezekbe a közegekbe ültetni tudjunk, még van egy kis tenni valónk, amely elég sok időt vesz igénybe, és ezzel a termelőnek mindenképpen számolnia kell.

Ezek a pufferolatlan és mosatlan kókuszblokkok még tartalmazhatnak a növény számára nem felvehető elemeket és káros sókat. Ezektől a káros anyagoktól és sóktól kell megszabadulnunk a pufferolás és mosatás során, amelyet otthon is elvégezhetünk. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot helyesen végezzük el, mert nagyban meghatározhatja a termesztésünk sikerességét.

Először is ismerkedjünk meg azzal, hogy mi is az a kókuszrost.

Kókuszrost

A kertészeti felhasználás szempontjából a kókuszdió legfontosabb része a külső, szivacsos-rostos védőburka. A kókuszrost nem más, mint a kókuszdió mellékterméke, amely kiválóan használható termesztőközegként önmagában, de más talajjal, vagy közeggel keverve is.

A kókuszrost, az előállításának köszönhetően, környezetbarát és „olcsó”. Nem csak azért számít olcsónak, mert a kókuszrost mellékterméke, hanem azért is, mert többször használható. Környezetbarát is egyben, mivel nem kell külön forrást biztosítani sem a kitermelésére, sem pedig az előállítására.

A kókusz pufferolása

Ha olyan kókuszblokkot vásárolunk, amelyik nincs pufferolva, akkor ez a művelet kihagyhatatlan. Azért van szükség erre a műveletre, mert a kókuszrostban vannak olyan, a növény számára nem felvehető elemek, amelyek a termesztés során gátolhatják más tápelemek felvehetőségét. Ezeknek az elemeknek a semlegesítésére (ionok cseréjére) alkalmazzák házilag, a kalcium nitráttal történő pufferolást.

Először is, ha ezt a pufferolást a téli hónapokban, az ültetést megelőzően végezzük, akkor biztosítanunk kell egy olyan helyiséget, ahol napokon keresztül 20 °C körüli hőmérsékletet tudunk tartani. Ha ez a helyiség megvan, akkor szükségünk lesz továbbá egy olyan edényre (kádra, tartályra stb.), amelynek az alján van egy csap a víz leengedésére. A tartályunkat feltöltjük annyi vízzel (20-25°C), amennyit a kókusz blokkok magukba szívnak. Egy 4-5 kg súlyú préselt kókuszblokkra kb. 40 l vizet számolunk, és miután ez megdagad, 60-65 l térfogatú közeg válik belőle.

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pl. egy ezer literes edénybe beleengedünk 500 l langyos (20-25°C) vizet, amelyhez annyi kalcium nitrátot adunk, amíg az EC-je el nem éri a 3,5-t, és a PH-t is beállítjuk 6 körülire. Majd ezt követően beleteszünk 13 db kókuszblokkot. Ezek a kókuszblokkok 3 napon keresztül áznak az edényünkben. Naponta legalább két alkalommal átforgatjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor a 3. nap után az alsó csapon leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Nem ritka a 7-es EC körüli mérés, amely azt mutatja, hogy a közegünk még mindig alkalmatlan a termesztésre. Ezt a folyamatot követi a kókusz mosatása.

A kókusz mosatása

Mivel a kókuszpálma jellemzően part menti növény, ezért ezeken a területeken a talajvíz nagy mennyiségben tartalmaz káros sókat, amelyet a kókuszpálma minden károsodás nélkül könnyen felvesz, ellentétben a kertészetekben termelt növények többségével. Mivel ezek a sók a növény szinte minden részében jelen vannak, ezért szükséges a mosással történő eltávolításuk, hogy ez által az EC-szintet elfogadhatóra csökkentsük.

Miután leeresztettük a pufferolt kókuszunkról a vizet, ugyanabban az edényben feltöltjük tiszta vízzel a tartályt mindaddig, amíg bőven el nem lepi a kókuszt a víz. Ezt követően ismételten 24 órára ázni hagyjuk. Másnap szintén leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Ezeket mindaddig ismételjük (2-4 alkalom), amíg a közegünk EC-je el nem éri a termesztés számára megfelelő 1-1,5 EC közötti értéket. Minél alacsonyabb a mosatáskor alkalmazandó víz EC-je, annál kevesebb alkalommal kell megismételnünk a mosatási eljárást.

Mivel egy egyszeri pufferolás és mosatás akár 5-7 napot is igénybe vehet, ezért az ültetést megelőzően a termelőnek számolnia kell ezzel az időintervallummal.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza,       
 a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-folias-zoldsegtermesztes-talajproblemak-2026-02-04

A rovarok áttelelési stratégiái

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,
A rovarok áttelelési stratégiái

A zöldségtermesztés egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt kérdése a kártevő rovarok téli túlélési stratégiái. A téli időszak nem jelenti a kártevők teljes eltűnését – csupán átmeneti nyugalmi állapotba vonulnak, hogy a következő vegetációs szezonban újult erővel támadják meg termesztett növényeinket.

A klímaváltozás következtében egyre enyhébbek a telek, ami kedvezőbb feltételeket teremt a kártevők túléléséhez. Igaz, az idei tél valószínűleg kedvezően hat majd a kártevők gyérülésére. Ám az is igaz, hogy az elmúlt évtized tendenciáit figyelve látható, hogy a kemény hidegek, tartósan fagyos időszakok ritkábbakká válnak, ami drámaian megnöveli az áttelelt rovarok számát. Ezt bizony magunk is megtapasztalhattuk az elmúlt években a levéltetű elleni egyre problémásabb védekezés vagy akár a paradicsommoly megjelenése kapcsán. Ez különösen a védettebb, fűtött helyeken, hajtatásban jelent fokozott kihívást, ahol a mikroklíma még kedvezőbb a kártevők számára. Az esetleges téli zord időt is túlélhetik a kártevők, hiszen nemcsak az emberek vagy a növények alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, hanem a kár­tevők is.

Hőmérsékleti tűrés és gyérülési küszöbök

A rovarok hőmérsékleti tűrőképessége fajonként és fejlődési alakonként változó. Ezt nemcsak a hőmérséklet, de a hideg periódus hossza, a hóborítás is jelentősen befolyásolja.

Első lépésként tisztázzunk néhány fogalmat, melyek a továbbiakban fontosak lesznek.

Az aktivitási küszöbhőmérséklet az, amelynél a rovarok mozgása megkezdődik. Ez fajonként változó, de tömeges megjelenésük csak +15 °C felett várható. A levéltetvek esetében van némi eltérés, ezek már +8 °C fok körül mozgolódnak, és általában +10–12 °C-on kezdenek szaporodni.

A hideg merevség állapota általában +5 és -3 °C között alakul ki a legtöbb kártevő rovarfajnál. Ebben a hőmérsékleti tartományban a rovarok mozgásaktivitása lelassul, majd teljesen megszűnik, de az életfolyamatok még nem károsodnak.

A gyérülési hőmérséklet az a kritikus érték, amely alatt a rovarok jelentős hányada elpusztul. Ez az érték fejlődési alakonként és fajonként erősen változó.

A fagyhalál a testfolyadék megfagyásával járó jégkristályosodás következménye, mely csak extrém hideg esetén, -30 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten következhet be.

Áttelelési stratégiák és fejlődési alakok

A rovarok változatos életciklus-stratégiákkal rendelkeznek a tél túléléséhez. Négy fő áttelelési formát különböztetünk meg, amelyek közül mindegyik eltérő hőmérsékleti tűrőképességgel és gyérülési küszöbbel bír.

1. Peteállapotban történő áttelelés. Számos kártevő – köztük a levéltetvek bizonyos fajai – pete formában vészelik át a telet. A peték rendkívül ellenállók lehetnek, hiszen minimálisra csökken bennük az anyagcsere-tevékenység. A peték a növényi maradványokon, kéregrepedésekben vagy a talaj felső rétegében helyezkednek el. Fóliás termesztésben, ahol a hőmérséklet ritkán süllyed extrém alacsony értékekre, a petékből korábban kikelhetnek a lárvák, ami hosszabb károsítási periódust eredményez. A kártevők petéi esetében a gyérülés csak extrém hidegnél, -25–30 °C alatt kezdődik meg.

2. Áttelelés lárvaállapotban. A lárvaforma – bábok, pajorformák vagy kukacok – téli túlélése elsősorban a talajban jellemző. A drótférgek, pajorok és különböző bogárlárvák a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak vissza, ahol a hőmérséklet-ingadozás minimális. A talajban 20–30 cm-es mélységben a hőmérséklet télen is viszonylag stabil marad, általában 0 és +5 °C közötti, ami elegendő a lárva túléléséhez. Fóliás termesztésben ez a réteg gyakran még melegebb, akár +8–10 °C is lehet, ami nemcsak a túlélést biztosítja, hanem a lárvák lassú fejlődését is lehetővé teszi a téli hónapokban. A lárvák -12–18 °C között kezdenek erősen gyérülni.

3. Áttelelés bábállapotban. A teljes átalakuláson átmenő rovarok – mint a bagolylepkék és egyes molyfajok – báb formában telelnek. Például a gyapottok-bagolylepke, amely a paradicsom és paprika egyik legjelentősebb kártevője, báb alakban, a talajban vészeli át a telet. A bábállapot rendkívüli ellenálló képességet biztosít. A bábgyérülés küszöbhőmérséklete általában -10–15 °C. Fóliás termesztésben, ahol a talajhőmérséklet ritkán esik -10 °C alá, a bábpopuláció szinte teljes egészében túlélheti a telet.

4. Imágóként történő áttelelés. A kifejlett rovarok téli túlélése a legkockázatosabb stratégia, ám számos faj alkalmazza. Például egyes levéltetűfajok kifejlett egyedekként telelnek. Az imágók általában védett helyeken – kéregrepedésekben, avarban, épületek repedéseiben – húzzák meg magukat. A fóliasátrak, fűtetlen fóliák ideális búvóhelyként szolgálnak számukra, ahol a hőmérséklet ritkán esik fagypont alá. Az imágók viszonylag a legérzékenyebbek: a legtöbb kártevő faj esetében -8–12 °C már jelentős gyérülést okoz. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/01/rovarok-attelelesi-strategiai

Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,
Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Példaértékű a kárpátaljai gazdák kitartása. A háborús helyzet ellenére minden évben újabb és újabb család dönt úgy, hogy belevágnak a zöldséghajtatásba. Ez megnyilvánul abban is, hogy egyre többen pályáznak a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány „Első lépés” szociális programjára. A megpályázott fóliasátrak fel is épülnek, de valamiről nagyon gyakran megfeledkeznek az újdonsült hajtató gazdák: honnan lesz a palánta? Ugyanis vidékünkön a fóliás zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák döntő többsége maga neveli a palántákat. Ezért az elkészült fóliasátrak mellé be kell terveznünk a palántanevelő fóliasátrat is. Azonban ez nem csak egy „kicsi fóliasátor”, hanem egy speciális létesítmény a maga követelményeivel, felszereltségével. Ebben a cikkünkben ezekkel fogunk egy kicsit részletesebben foglalkozni.

Megéri-e?

Évek óta próbáljuk meggyőzni a kezdő fóliásokat arról, hogy a palántanevelés egy külön szakma, s érdemesebb készen megvásárolni azt az 1000-1200 palántát, ami egy 400 négyzetméteres fóliasátor beültetéséhez szükséges, mint magunk kinevelni. Ugyanis egy palántanevelő felépítése nem olcsó dolog, s a palántanevelési időszak 5-10 hete alatt olyan törődést igényelnek a kis palánták, mint egy csecsemő. Ha felszámolnánk órabérbe azt az időt, amit a palánták babusgatására kell szánnunk, hát bizony horribilis ár jönne ki egy-egy szál palántának. Minél több palántát nevelünk egyszerre, úgy csökken az egy palántára eső költség, azaz az ára. Ennek az elvnek az alapján működnek szinte az egész világon, közte Magyarországon is a palántanevelő gyárak, amelyek évente több tíz millió palántát nevelnek ki a termelők részére. Ott a palántanevelő fóliaházak kihasználtsága néha eléri a 7-8 hónapot is, mivel nem csak a korai fűtött és a későbbi fűtetlen fóliasátrak számára nevelik a palántákat, hanem a szabadföldi zöldségeknek is, majd a nyári másodültetésre egyaránt. Azokban a körzetekben a gazdáknál fel sem merül, hogy a saját maguk állítsák elő azt a néhány ezer, vagy akár néhány tízezer palántát, amire szükségük van.

Nálunk is volt néhány próbálkozás e téren, azonban a vállalkozó gazdák hamar feladták. Ugyanis a megrendelésre nevelt palánta ára elsőre drágának hangzik, különösen a nagy (10-es) poharakban nevelt korai palántáké. Hisz ezeknek a palántáknak legnagyobb fagy idején kell fűteni, s a fényszegény időszakban pótmegvilágítást alkalmazni. Ezek bizony tetemes kiadással járnak, amit a palánta árával meg kellene fizetnünk. Azonban ugyanebben az időszakban kerülnek eladásra a feleslegessé vált, tartalék palánták, méghozzá nagyon olcsón. Ugyanis minden gazda ráhagyással neveli a palántákat, hogy ha esetleg valami probléma lépne fel, akkor is legyen elegendő belőle. Természetesen először a legszebb palántákat ültetik ki, majd a maradékból kiválogatják még a javát az esetleges pótlásokra. S az ezek után megmaradt satnya palántákat adják el, természetesen nagyon alacsony áron, hisz úgyis csak kidobódnának. Nos, ezzel a palántával, pontosabban palántaárral kellene versenyezni a gyönyörű, rendelésre nevelt palántáknak. Természetesen ez a két áru egészen más kategóriát, minőséget képvisel. De a kezdő kertészek nagy része beleesik abba a hibába, hogy csak az áruk alapján tesz köztük különbséget. A szemléletváltáshoz idő kell, ezért indokolt, hogy megpróbáljuk megtanítani a fóliás gazdákat a palántanevelés alapjaira.

A palántanevelő méretezése és elhelyezése

Kezdjük talán a méretezéssel. A palántanevelőben helyet kell biztosítanunk a palántanevelő asztaloknak, s elegendő helyet kell hagynunk az utaknak, fűtőberendezésnek, vizes hordónak. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a legjobb beosztás mellett is a hasznos helykihasználási arány úgy 50-60%, tehát a palántanevelő fóliaház alapterületének kb. 1,5-2 szeresének kell lennie, mint a palántanevelő asztalok alapterülete.

Vegyünk egy példát. Ha 12 árnyi fóliasátor számára akarunk palántát nevelni 10-es poharakban, akkor a szükséges 4000 palántát (tartalékkal együtt) 40 négyzetméternyi asztalon tudjuk kinevelni. Ennyi asztal elhelyezéséhez kb. 60-80 négyzetméter alapterületű palántanevelő fóliasátorra van szükség. De inkább a nagyobbra, hisz a gazdasszonynak úgyis eszébe jut, hogy kellene egy kis hely a virág-, káposzta-, vagy karalábépalántáknak is. De túlméretezni sincs értelme, hiszen a felesleges terület fűtése nagyon zsebbevágó lehet.

A fenti szempontok figyelembe vételével egy 100 m2-es, kb. 7-8 m széles, 10-15 m hosszú palántanevelő szükséges. Lehetőleg kerüljük a túl keskeny és hosszú palántanevelők kialakítását. Például egy ugyancsak 100 m2-es, de csak 4-5 méter széles, valamint 20-25 méter hosszú palántanevelő fóliasátor fűtése gazdaságtalanabb, a szellőztetése nehézkesebb, az asztalok lehetséges elrendezése nagyon korlátok közé van szorítva, ezért általában romlik a helykihasználtsága is: ugyanakkora alapterületű palántanevelő fóliasátorban csak kevesebb palántát tudunk kinevelni.

A palántanevelő asztalok kialakításánál figyeljünk arra, hogy olyan magasságúak legyenek, hogy kényelmesen tudjunk rajta dolgozni (vetni, tűzdelni), de az öntözés se okozzon gondot. A palántanevelő asztalok szélességét a sejttálcák méretéhez szoktuk igazítani, hogy maximális legyen a helykihasználás. Arra azért ügyeljünk, hogy 2,4 méternél semmiképpen ne legyen szélesebb.
A palántanevelő elhelyezésénél két szempontot kell figyelembe venni. Először is, hogy lehetőleg minél közelebb legyen a lakóházhoz, másodszor pedig, hogy minél naposabb helyre kerüljön, ahol még véletlenül sem vetül rá árnyék. Talán ezt a legnehezebb megoldani, hisz a téli-koratavaszi időszakban az épületek vagy fák nagyon hosszú árnyékot vetnek. Ezért gyakran kompromisszumot kell kötni a két követelmény között: vagy a közelben lesz, de bizonyos napszakokban árnyékban, vagy naposabb helyen, de a kert egy távolabbi részén. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: Karpatinfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-palantaneveles-foliasator-2026-01-21

Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra (10.)

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,
Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra (10.)

Cikksorozatunkat egy szintén nem szokványos termesztési technológia bemutatásával szeretnénk folytatni. Mivel ez a technológiai változat is, a többiek mellett, egyfajta kiútnak számít a talajproblémákra, ezért elkerülhetetlenül említést kell ejteni erről a lehetőségről is. Ez a jövőbeli növénytermesztési technológiai lehetőség nem más, mint az aeropónia.

Aeropónia – gyökerek a levegőben 

Az aeropónia a hidroponikus rendszerek egyik legfejlettebb és leghatékonyabb formája, amely forradalmasíthatja a modern mezőgazdaságot. Ez az innovatív termesztési módszer alapjaiban különbözik a hagyományos földműveléstől, sőt még a többi talaj nélküli termesztési technológiától is. Az aeropónia lényege, hogy a növények gyökerei szabadon, a levegőben függnek, amelyeket rendszeres időközönként finom porlasztású tápoldattal permeteznek, biztosítva ezzel az optimális tápanyag- és vízellátást.
Az aeropón rendszerek felépítése egyszerű alapelvre épül, bár a gyakorlati megvalósítás komoly technikai kihívásokat rejt magában. A növényeket speciális tartókban helyezik el úgy, hogy a szár és a lombozat a tartó feletti részben marad, míg a gyökérzet szabadon lóg a zárt kamrában. Ez a gyökérkamra teljesen sötét, ami az algák képződését gátolja és biztosítja az optimális gyökérfejlődést. A kamrában elhelyezett fúvók rendszeres időközönként, általában néhány másodpercenként vagy percenként finom ködként permetezik a tápoldatot a gyökerekre. A porlasztás minősége kritikus fontosságú, mivel túl nagy cseppméret esetén a víz lecsepeg a gyökerekről anélkül, hogy azok megfelelően felszívódnának, míg túl finom permet esetén a gyökerek kiszáradhatnak a permetezési ciklusok között.

Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra
Új utakon a fóliasátras zöldségtermesztésben, avagy megoldások a talajproblémákra

A rendszer egyik legfontosabb komponense a nagynyomású pumpa és a precíz permetező fúvókák, amelyek mikron méretű vízcseppeket hoznak létre. A csepp általában 5 és 50 mikron között mozog, ami biztosítja, hogy a gyökerek egyenletesen nedvesedjenek be, de a gyökérzóna levegője viszont oxigénben gazdag maradjon. Ez a légnedvességi egyensúly elengedhetetlen a növények egészséges növekedéséhez, mivel a gyökerek egyszerre jutnak hozzá a vízhez, a tápanyagokhoz és a lélegzéshez szükséges oxigénhez.

Aeropónia
Aeropónia

Az aeropónia legnagyobb előnye a vízfelhasználás terén mutatkozik meg. A hagyományos talajműveléssel összehasonlítva akár 90-95 %-os vízmegtakarítás érhető el, ami a globális vízhiány problémájának fényében különösen értékes. A zárt rendszerben a le nem csepegő tápoldat visszakerül a tartályba és újrahasznosításra kerül, így nincs pazarlás. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem gazdasági értelemben is, mivel csökkenti az üzemeltetési költségeket.

A gyökérzóna oxigénellátása az aeropóniában tökéletes, mivel a gyökerek érintkeznek a levegővel. Ez a körülmény drámai mértékben felgyorsítja a növekedést és növeli a termésmennyiséget. Az eredmények azt mutatják, hogy az aeropón rendszerekben termesztett növények akár harmincszor gyorsabban fejlődhetnek, mint talajban, és háromszor nagyobb hozamot produkálhatnak ugyanazon a területen. Ez a hatékonyság a gyökérzóna optimális körülményeinek köszönhető, ahol a gyökerek szabadon fejlődnek és terjeszkednek, ezáltal pedig folyamatosan hozzáférnek a szükséges erőforrásokhoz.

A tápanyag-hasznosítás kiemelkedően hatékony az aeropón rendszerekben. Mivel a tápoldatot közvetlenül a gyökerekre permetezik, a növények azonnal fel tudják venni a szükséges elemeket anélkül, hogy azoknak a talajban kellene oldódniuk. Ez precíz táplálkozás-szabályozást tesz lehetővé, ahol a különböző növekedési fázisoknak megfelelően hangolható a tápanyag-összetétel. A pH-érték és az elektromos vezetőképesség (EC) folyamatos monitorozása révén a termelő teljes kontrollt gyakorolhat a növények táplálkozása felett.

A kártevők és betegségek elleni védekezés is egyszerűbbé válik az aeropóniában. A talaj hiánya kiküszöböl számos talajlakó kórokozót és kártevőt, míg a zárt, kontrollált környezetvédelem külső fertőzések behurcolását. Amennyiben pedig mégis felmerülne valamilyen növény-egészségügyi probléma, a steril környezet miatt könnyebb azt azonosítani és kezelni. A vegyszermentes termesztés lehetősége pedig különösen vonzó lehet a bio- és prémium élelmiszerek iránt érdeklődő fogyasztók számára.

A technológia azonban nem mentes a kihívásoktól. Az első és talán legjelentősebb probléma a magas kezdeti beruházási költség, amely a precíz berendezések, az automatizált vezérlőrendszerek és a speciális infrastruktúra kiépítéséből adódik. Egy professzionális aeropón rendszer létrehozása többszörösébe kerülhet a hagyományos mezőgazdasági beruházásokhoz képest, de még a hidroponikus rendszerek költségeit is meghaladhatja. Az áramellátás folytonossága kritikus fontosságú, mivel már néhány perces áramkimaradás is a gyökerek kiszáradásához és a termés elvesztéséhez vezethet. Ezért elengedhetetlen a megfelelő tartalék rendszerek kiépítése, például akkumulátorok vagy generátorok üzembe helyezése.

A rendszer karbantartása is intenzív figyelmet igényel. A fúvók könnyen eltömődhetnek az ásványi lerakódások vagy algák miatt, ezért rendszeres tisztítást és cserét igényelnek. A tápoldatot folyamatosan monitorozni kell, és szükség esetén kiigazítani a pH-értéket, a tápanyag-koncentrációt és a hőmérsékletet. Az automatizált vezérlőrendszerek ugyan hatékonyak ezekben a feladatokban, de az emberi felügyelet és a szakértelem nélkülözhetetlen a sikeres üzemeltetéshez.

Összességében az aeropónia egy rendkívül hatékony, fenntartható és innovatív növénytermesztési technológia, amely képes válaszolni a huszonegyedik század mezőgazdasági kihívásaira. Bár a magas kezdeti költségek és a technikai komplexitás akadályozza a széles körű elterjedését, a technológia folyamatos fejlődése és a növekvő környezeti nyomás egyre több termelőt fog arra ösztönözni, hogy a továbbiakban ezt a forradalmi megoldást akarja választani. A mezőgazdaság jövőjét tekintve az Aeropónia várhatóan kiemelkedő szerepet fog betölteni a fenntartható élelmiszerellátás biztosításában.
(Cikksorozatunkat folytatjuk.)

Nagy Éva, az „Egán Ede „KGK” JA falugazdásza, 
a Pro Agricultura Carpatika Megyei JA munkatársa
Forrás: karpatinfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-folias-zoldsegtermesztes-zoldsegtermesztes-2026-01-13

A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,
A tavaszi szezon ősszel kezdődik! – A talaj-EC sajátosságai a hajtatásban

A cikksorozatunk korábbi részében már kitértünk arra, hogy a tavaszi szezonra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme a talajhibák korrigálása, azaz a talaj kémhatásának (pH értékének) valamint a sótartalmának (EC-értékének) a beállítása. A pH-érték mérése viszonylag egyszerű, és többé-kevésbé pontos értéket kapunk attól függetlenül, hogy mennyire szakszerűen végeztük el a mintavételt a fóliaházunk talajából. Sajnos az EC-érték tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyon sok gazda esett abba a hibába, hogy egy helytelenül elvégzett, vagy egy rosszul értelmezett mérési eredmény miatt elrontották a talajelőkészítést, ami a későbbiekben jelentős terméskieséssel járt.

Érdemes tehát részletesebben körbejárni ezt a fontos témát, hogy minél kevesebb problémánk legyen a későbbiekben miatta.

A szántóföldi növénytermesztésben a talajok EC-értékére, azaz a benne lévő teljes sótartalomra ritkán szükséges odafigyelni. A talajelemzések célja itt inkább a különböző tápelemek mennyiségének meghatározása külön-külön, hogy a tápanyagellátás folyamán azokból juttassunk ki többet, amiből hiány van. A káros sófelhalmozódás itt igen ritka, kivéve néhány szikesedésre hajlamos területet. A nyári, szárazabb időszakban mindenütt lezajlik ugyan egy kisebb szikesedési, só-felhalmozódási természetes folyamat, ugyanis a talajfelszínről elpárolgó nedvességből ott maradnak az addig benne feloldott ásványi sók. Azonban a csapadékosabb időszakokban ezek az ásványi sók újból feloldódnak, és lemosódnak a mélyebb talajrétegekbe, és helyre áll az eredeti állapot. Mivel ezeknek a tápanyagoknak (ásványi sóknak) az „ingázása” a különböző mélységű talajrétegek között viszonylag egyenletesen megy végbe a szántóföldünk teljes területén, ezért a 2-3 hektárt meg nem haladó tábla esetében elegendő egy vizsgálatot végezni.

A vizsgálathoz a talajmintát a tábla 10-12 pontjáról gyűjtjük be, ezt összekeverjük és ebből a keverékből veszünk ki kb. 1 kg-ot a vizsgálatok elvégzéséhez.

A fóliasátrak talajának esetében azonban másként zajlanak le ezek a folyamatok. A magas hőmérséklet miatt itt sokkal intenzívebb a talajvíz párolgása, így a káros sófelhalmozódás is a talajfelszín közelében. Ráadásul, mivel védve van az esőtől, hótól, ezért nem megy végbe ezeknek a sóknak a természetes kimosódása sem. Ennek a folyamatnak az eredménye az, hogy 1-2 év alatt a gazdaságos zöldséghajtatásra alkalmatlanná válik a fóliasátrunk talaja úgy is, hogy az üresen állt, és egy csepp műtrágyát sem juttattunk ki rá. Azonban még egy ilyen esetben is az általános szabályok alapján elvégzett mintavétellel viszonylag pontos eredményt kaphatunk az átlagos EC-értékről, mivel a sófelhalmozódás, ha fokozottabban is, de viszonylag egyenletesen megy végbe a fóliasátor talajának teljes felületén.

Sokkal összetettebb ez a folyamat azokban a fóliasátrakban, ahol már folyik a termesztés. Ugyanis itt főnövények számára (uborka, paradicsom, paprika stb.) a tápoldatot csepegtetőcsővel juttatjuk ki. Hónapokon keresztül a fóliaház talaja csak ezen a keskeny sávokon kap nedvességet. S mint már írtuk, a talajfelszín viszont mindenütt párologtatja a vizet, s amikor a talajból a víz elpárolog, a talajfelszín közelében hagyja az addig benne feloldott ásványi sókat. Ennek eredményeképpen itt megnövekszik a só koncentráció, azaz az EC. A csepegtetőcső közvetlen közelében az öntözővíz ezeket a felhalmozódott sókat újból feloldja, s viszi magával őket egészen az átnedvesített sáv határáig. Itt aztán a víz egy része elpárolog, a benne feloldott sók pedig a fent leírt módon újra kicsapódnak, felhalmozódnak. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen eléggé élesen elhatárolódó sávok alakulnak ki: a csepegtetőcső mentén átnedvesedő sávban egy alacsony EC-jű, míg azon túl egy magas sókoncentrációjú zóna alakul ki. Magyarán, a bakhátak talajának EC-értéke, főleg a csepegtetőszalagok alatt, viszonylag alacsonyabb, míg attól kicsit távolabb, különösen a művelő utaknál, pedig nagyon magas. Ezeket az EC-érték eltéréseket aztán nagyon látványosan kirajzolják az előveteményként termesztett hónapos retek vagy saláta állományok. A csepegtetőcsövek helyén világosabb zöld, dúsabb levélzetűek lesznek a növények, míg attól kicsit távolabb már sötétzöld, apróbb levelüek.

Mint látjuk, a fóliasátrak esetében a káros sófelhalmozódás nem egyenletes, és egészen különböző mérési értékeket fogunk kapni attól függően, hogy éppen honnan vettük a méréshez a mintát. 

A nyári állományváltásnál még megtehetjük azt, hogy csak a bakhátakat mosatjuk át, és az abból vett mintákat mérjük be. Ugyanis ilyenkor általában nem végzünk szántást vagy mélyásást, csak a bakhátak talaját lazítjuk fel, azaz a bakhátak talaja nem keveredik össze a művelő utak „sósabb” talajával. Az őszi talajelőkészítés során azonban már elkerülhetetlen a fóliaház talajának teljes átmosatása a cikksorozatunkban már korábban leírt módon. 

Mint látjuk, ennek az átmosatásnak két célja is van. Az első, kézenfekvő cél a káros sófelhalmozódás megszüntetése, kimosatása a felső talajrétegekből. A másik, kevésbé fontos célunk pedig a talaj „homogenizálása” azaz annak elérése, hogy a talaj-EC értéke a fóliasátorban mindenütt viszonylag egyforma legyen, bárhonnan is vesszük majd a mintát a méréshez. Így érhetjük el, hogy a következő szezonban az állományunk egyenletesen fejlődjön, és maximális termést kapjunk. 

Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Forrás: karpatinfo.net

A szünetmentes tápegységekről és akkumulátorokról

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,
A szünetmentes tápegységekről és akkumulátorokról

Sajnos a tél beköszöntével újra megjelentek az áramszüneti grafikonok, s a hatóságok előrejelzése, figyelmeztetése alapján a fagyosabbra forduló időjárással egyre hosszabb áramkimaradásokra számíthatunk. Fel kell tehát készülnünk a helyzet súlyosbodására, és a megfelelő technikai eszközök beszerzésével elviselhetőbbé tenni a család életét ebben a viszontagságos időszakban.

Tovább

Hogyan tehetjük a növényvédelmet olcsóbbá, hatékonyabbá és környezetkímélőbbé egyszerre?

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,,,,

Néhány szó az „Öko Gazda” Jótékonysági Alapítványról

A 2017-ben létrehozott „Öko Gazda” Jótékonysági Alapítvány abból a célból jött létre, hogy elősegítse a kárpátaljai gazdák környezettudatos gazdálkodását.

Tovább

Az áramfejlesztő generátorokról – a gazdák szemszögéből – „Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra…”

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,
Az áramfejlesztő generátorokról – a gazdák szemszögéből – „Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra…”

Az utóbbi hetekben, sajnos, újra a támadások célpontjává vált Ukrajna energetikai rendszere.   Közeledve a következő hajtatási idényhez, a gazdákban ott bujkál a félelem, hogyan tudják majd esetleg átvészelni a hosszabb áramszünetes időszakokat. A szünetmentes tápegységek megoldást nyújthatnak ugyan a család mindennapi kényelmének a fenntartásában, azonban a nagyobb kazánok üzemeltetéséhez, az öntöző-szivattyúk működtetéséhez már komolyabb áramforrásra, azaz áramfejlesztő generátorra van szükség. Mivel a korábbi nagy áramszünetek idején sok gazda elkövette azt a hibát, hogy nem megfelelően választotta ki ezt a vészhelyzeti áramforrást, érdemes újra áttekinteni a generátorok megvásárlásakor figyelembe veendő szempontokat, valamint, hogy a már meglévő eszközünket hogyan és mire tudjuk hatékonyan használni.

Tovább