Szerző: Varga Gabriella

Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák,Kisokos ,,,,,,,,,,,
Sziklakerti dísznövények gondozása (1.)

A sziklakert egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy kertünk olyan részein is színpompás növényeket termeszthessünk, ahol a hagyományos virágágyak „nem működnének”. A sziklák között megbújó apró növények nemcsak látványosak, hanem viszonylag kevés gondozást igényelnek, ha megfelelően választjuk ki és telepítjük. A sziklakert különösen jó választás lejtős, nehezen művelhető területekre, vagy ha természetközeli, különleges hangulatot szeretnénk teremteni kertünkben. Írásunk bemutatja a sziklakert létrehozásának alapvető lépéseit, inspirálva és útmutatást nyújtva mindazoknak, akik szeretnék saját kertjüket egy ilyen különleges elemmel gazdagítani.

A sziklakert típusai és stílusa

Mielőtt nekivágnánk a munkának, érdemes eldönteni, milyen stílusú sziklakertet szeretnénk kialakítani. A klasszikus alpesi sziklakert a hegyi növények természetes élőhelyét utánozza, meredek lejtőkkel és nagy kőtömbökkel. A japán ihletésű sziklakert inkább a hatásra helyezi a hangsúlyt, kevesebb növénnyel, de gondosan elhelyezett kövekkel. A mediterrán stílusú sziklakert napimádó, illatos növényeket és lapos köveket használ. Hazai körülmények között talán a természetes, sziklagyepeket utánzó megoldás a leginkább fenntartható és környezetbarát választás.

A helyszín kiválasztása

A legtöbb sziklakerti növény napimádó, ezért válasszunk olyan helyet, amelyre legalább napi 6–8 órán át süt a nap. A déli vagy délnyugati fekvés az ideális, bár néhány árnyéktűrő faj számára az enyhén árnyékos részek is megfelelők lehetnek. Fontos szempont a jó vízelvezetés, hiszen a sziklakerti növények többsége nem tűri a pangó vizet. Ha a kiválasztott terület vízállásos, mindenképpen építsünk be megfelelő víz­elvezetést.

A lejtős területek természetes előnyt jelentenek, de sík terepen is kialakíthatunk sziklakerteket. Ilyenkor mesterséges domborzatot hozhatunk létre földfelhordással, vagy egyszerűen építhetünk egy enyhén megemelt szintű keretes ágyat. A sziklakert mérete rugalmasan alakítható, egy kisebb, 2-3 négyzetméteres sarokban is megvalósítható, de nagyobb kertekben akár 20–30 négyzetméteres területet is beültethetünk.

A megfelelő kövek kiválasztása

A sziklakert lelkét a kövek adják, ezért válogatásukra fordítsunk kellő figyelmet. Lehetőleg helyi kőzeteket használjunk – ezek nemcsak harmonikusabban illeszkednek a környezetbe, de költséghatékonyabbak is. A mészkő, andezit, gránit vagy homokkő egyaránt alkalmas. Fontos, hogy különböző méretű köveket használjunk: néhány nagyobb kő adja a szerkezetet, míg a kisebb kövek kitöltik a közöket, és segítenek rögzíteni a talajt.

A köveket természetes módon helyezzük el – ne egyenletesen, hanem úgy, mintha a természet alakította volna a kompozíciót. A lapos köveket lejtős szögben ássuk be, mintha rétegződés lenne a talajban. A kövek legalább egyharmadát ássuk a földbe, így stabilak maradnak, és természetesebb hatást keltenek. Hagyjunk elegendő ültetőhelyet a kövek között, ahol a növények gyökerei szabadon terjedhetnek.

Talajkészítés és -rétegezés

A sziklakerti növények sikeres telepítésének kulcsa a megfelelő talajösszetétel. A legtöbb faj laza, jól átjárható, kissé kavicsos talajt kedvel. Ideális keverék: 1 rész komposzt vagy humusz, 2 rész kerti föld és 2 rész durva homok vagy apró kavics. Ez biztosítja a jó vízelvezetést és a levegőzést, miközben elegendő tápanyagot tartalmaz. Ha mészkedvelő növényeket tervezünk ültetni, adjunk a keverékhez apró mészköveket vagy dolomitot. Savanyú talajt kedvelő fajokhoz (például egyes páfrányfélékhez) tőzegiszapot keverhetünk a szubsztrátba.

A talaj-előkészítésnél ássuk ki a földet 30–40 cm mélyen, és a fenékre teregessünk egy 10 cm vastag drénréteget kavicsból vagy törmelékből. Ez különösen fontos agyagos, nehéz talajokon. Erre kerül a táptalajkeverék, végül a felszínt is kövekkel, kavicsokkal mulcsozhatjuk. A kavicsos mulcs nemcsak esztétikus, hanem funkcionális is: visszaveri a fényt és meleget a növényekre, gátolja a gyomnövények kikelését, és megakadályozza a talaj túlzott kiszáradását vagy felázását.

A növények telepítése

A telepítés ideális időpontja a tavasz (március vége – április) vagy a kora ősz (szeptember), amikor a talaj még vagy már elég meleg, de nincs forróság. A növényeket úgy helyezzük el, hogy gyökérnyakuk ne kerüljön mélyebben a talajba, mint ahogy a cserépben voltak, a túl mély ültetés rothadáshoz vezethet. A telepítés után alaposan öntözzük be, de ne árasszuk el a területet.

A növények elhelyezésénél gondoljunk a későbbi méretükre is – a kezdetben apró párnásokat ne ültessük túl sűrűn, mert néhány év alatt jelentősen megnőhetnek. Számoljunk 20–30 cm távolsággal a kisebb és 40–50 cm-rel az erőteljesebb növekedésű fajoknál. Próbáljunk csoportokat, színfoltokat létrehozni ugyanazon fajból 3–5 egyedet ültetve együtt, így természetesebb és látványosabb hatást érhetünk el. Ügyeljünk a növények igényeire is: a szárazságtűrő, napimádó fajok kerüljenek a legmelegebb, legszárazabb helyekre (a déli oldalra, a kövek tetejére), míg az árnyéktűrőbb, több nedvességet igénylő fajok a kövek északi oldalán, árnyékosabb zugokban kapjanak helyet.

Ültetési tervek és kompozíció

A harmonikus sziklakert kialakításakor gondoljunk a színek, textúrák és virágzási időszakok váltakozására. Ültessünk tavaszi hagymásokat (kankalin, hóvirág), kora tavasszal virágzókat (párnás flox, sziklai zsombor), nyári virágokat (varjúhájfajok, habszegfű) és őszi érdekességeket (őszi kikerics, örökzöld párnások). Így a sziklakert egész évben látványosságot nyújt.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa


Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/09/sziklakerti-disznovenyek-gondozasa-1

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Sok termelő küzd azzal a problémával, hogy a számára megadott helyen, a saját fóliaházában nem megfelelőek a talaj adottságai a különböző kultúrák (legfőképp az uborka) termesztésére. Hiába követ el mindent annak érdekében, hogy feljavítsa, fertőtlenítse a talajt, vagy betartsa a vetésforgót, mégis az olyan érzékeny zöldségnövények esetében, mint az uborka, folyamatosan visszatérnek ugyanazok a gyökérproblémák, amelyek az azt megelőző években. Ezek a problémák orvosolhatóak különböző talajkondicionáló és mikroorganizmusokat tartalmazó készítményekkel, folyamatos talaj-átmosatással és a talaj pihentetésével. De a kellő hatás elérése érdekében időre (van úgy, hogy évekre) van szükség. Sajnos a mai felgyorsult világban nem mindenki teheti meg azt, hogy éveket vár arra, hogy a fóliaház talaja megfelelő legyen az adott növény termesztésére.

Ilyenkor kell elgondolkodniuk a fólia alatti termelőknek azon, hogy vagy kihagyják az érzékenyebb kultúrák termesztését a vetésforgóból, vagy lezárják (izolálják) a talajt, és valamilyen gyökérrögzítő közegben folytatják a termesztést. Ezek a gyökérrögzítő közegek sokfélék lehetnek. Akadnak termelők, akik „vályus” (hordott föld-érett trágya keveréke) vagy szalmabálás termesztést, de akadnak, akik a különböző közegeken (kőzetgyapoton, tőzegen, perliten, kókuszon, vagy ezek kombinációján) való termesztést alkalmazzák.

A gyökérrögzítő közegek közül az egyik legmegbízhatóbb és a gyökér számára (megfelelő pH, levegősség, sterilitás, vízmegtartó képesség) legoptimálisabb a kókuszrost közeg. A kókuszrost közeget más és más formában és minőségben szerezhetjük be:

a)    kókuszrost paplanok – ezeket a paplanokat a fóliaházban hosszanti irányban szétrakjuk a soroknak megfelelően, majd feltöltjük vízzel, és már ültetésre készen állnak. 

b)    pufferolt, mosott kókusztéglák, kókuszblokkok – ezeket a téglákat, blokkokat egy nagy edénybe (nyitott tetejű tartályban, kádban) belerakjuk és feltöltjük vízzel. A 4-5 kg súlyú préselt blokkok akár 30-35 l vizet is képesek magukba venni. Majd ezt követően szétrakjuk őket a termesztendő (vödrökben, cserepekben, fekete fóliával kibélelt ládákban) edényekben.

c)    pufferolatlan kókusztéglák, kókuszblokkok – ez az a közeg, amely a legkönnyebben és a legolcsóbban beszerezhető vidékünkön. Van úgy, hogy ezeket a termesztő közegeket fele annyiból megúszhatjuk, mint akár a paplanos verziót. De tisztában kell lennünk azzal is: ahhoz, hogy ezekbe a közegekbe ültetni tudjunk, még van egy kis tenni valónk, amely elég sok időt vesz igénybe, és ezzel a termelőnek mindenképpen számolnia kell.

Ezek a pufferolatlan és mosatlan kókuszblokkok még tartalmazhatnak a növény számára nem felvehető elemeket és káros sókat. Ezektől a káros anyagoktól és sóktól kell megszabadulnunk a pufferolás és mosatás során, amelyet otthon is elvégezhetünk. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot helyesen végezzük el, mert nagyban meghatározhatja a termesztésünk sikerességét.

Először is ismerkedjünk meg azzal, hogy mi is az a kókuszrost.

Kókuszrost

A kertészeti felhasználás szempontjából a kókuszdió legfontosabb része a külső, szivacsos-rostos védőburka. A kókuszrost nem más, mint a kókuszdió mellékterméke, amely kiválóan használható termesztőközegként önmagában, de más talajjal, vagy közeggel keverve is.

A kókuszrost, az előállításának köszönhetően, környezetbarát és „olcsó”. Nem csak azért számít olcsónak, mert a kókuszrost mellékterméke, hanem azért is, mert többször használható. Környezetbarát is egyben, mivel nem kell külön forrást biztosítani sem a kitermelésére, sem pedig az előállítására.

A kókusz pufferolása

Ha olyan kókuszblokkot vásárolunk, amelyik nincs pufferolva, akkor ez a művelet kihagyhatatlan. Azért van szükség erre a műveletre, mert a kókuszrostban vannak olyan, a növény számára nem felvehető elemek, amelyek a termesztés során gátolhatják más tápelemek felvehetőségét. Ezeknek az elemeknek a semlegesítésére (ionok cseréjére) alkalmazzák házilag, a kalcium nitráttal történő pufferolást.

Először is, ha ezt a pufferolást a téli hónapokban, az ültetést megelőzően végezzük, akkor biztosítanunk kell egy olyan helyiséget, ahol napokon keresztül 20 °C körüli hőmérsékletet tudunk tartani. Ha ez a helyiség megvan, akkor szükségünk lesz továbbá egy olyan edényre (kádra, tartályra stb.), amelynek az alján van egy csap a víz leengedésére. A tartályunkat feltöltjük annyi vízzel (20-25°C), amennyit a kókusz blokkok magukba szívnak. Egy 4-5 kg súlyú préselt kókuszblokkra kb. 40 l vizet számolunk, és miután ez megdagad, 60-65 l térfogatú közeg válik belőle.

A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása
A kókusz (mint ültető közeg) pufferolása és mosatása

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pl. egy ezer literes edénybe beleengedünk 500 l langyos (20-25°C) vizet, amelyhez annyi kalcium nitrátot adunk, amíg az EC-je el nem éri a 3,5-t, és a PH-t is beállítjuk 6 körülire. Majd ezt követően beleteszünk 13 db kókuszblokkot. Ezek a kókuszblokkok 3 napon keresztül áznak az edényünkben. Naponta legalább két alkalommal átforgatjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor a 3. nap után az alsó csapon leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Nem ritka a 7-es EC körüli mérés, amely azt mutatja, hogy a közegünk még mindig alkalmatlan a termesztésre. Ezt a folyamatot követi a kókusz mosatása.

A kókusz mosatása

Mivel a kókuszpálma jellemzően part menti növény, ezért ezeken a területeken a talajvíz nagy mennyiségben tartalmaz káros sókat, amelyet a kókuszpálma minden károsodás nélkül könnyen felvesz, ellentétben a kertészetekben termelt növények többségével. Mivel ezek a sók a növény szinte minden részében jelen vannak, ezért szükséges a mosással történő eltávolításuk, hogy ez által az EC-szintet elfogadhatóra csökkentsük.

Miután leeresztettük a pufferolt kókuszunkról a vizet, ugyanabban az edényben feltöltjük tiszta vízzel a tartályt mindaddig, amíg bőven el nem lepi a kókuszt a víz. Ezt követően ismételten 24 órára ázni hagyjuk. Másnap szintén leeresztjük róla a vizet és megmérjük az EC-t. Ezeket mindaddig ismételjük (2-4 alkalom), amíg a közegünk EC-je el nem éri a termesztés számára megfelelő 1-1,5 EC közötti értéket. Minél alacsonyabb a mosatáskor alkalmazandó víz EC-je, annál kevesebb alkalommal kell megismételnünk a mosatási eljárást.

Mivel egy egyszeri pufferolás és mosatás akár 5-7 napot is igénybe vehet, ezért az ültetést megelőzően a termelőnek számolnia kell ezzel az időintervallummal.

Nagy Éva, az „Egán Ede”KGK” J. A. falugazdásza,       
 a Pro Agricultura Carpatika Megyei J. A. munkatársa

Forrás: karpatinfo.net https://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-folias-zoldsegtermesztes-talajproblemak-2026-02-04

A rovarok áttelelési stratégiái

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Kisokos ,,,,,,,,,,,,,,,
A rovarok áttelelési stratégiái

A zöldségtermesztés egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt kérdése a kártevő rovarok téli túlélési stratégiái. A téli időszak nem jelenti a kártevők teljes eltűnését – csupán átmeneti nyugalmi állapotba vonulnak, hogy a következő vegetációs szezonban újult erővel támadják meg termesztett növényeinket.

A klímaváltozás következtében egyre enyhébbek a telek, ami kedvezőbb feltételeket teremt a kártevők túléléséhez. Igaz, az idei tél valószínűleg kedvezően hat majd a kártevők gyérülésére. Ám az is igaz, hogy az elmúlt évtized tendenciáit figyelve látható, hogy a kemény hidegek, tartósan fagyos időszakok ritkábbakká válnak, ami drámaian megnöveli az áttelelt rovarok számát. Ezt bizony magunk is megtapasztalhattuk az elmúlt években a levéltetű elleni egyre problémásabb védekezés vagy akár a paradicsommoly megjelenése kapcsán. Ez különösen a védettebb, fűtött helyeken, hajtatásban jelent fokozott kihívást, ahol a mikroklíma még kedvezőbb a kártevők számára. Az esetleges téli zord időt is túlélhetik a kártevők, hiszen nemcsak az emberek vagy a növények alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, hanem a kár­tevők is.

Hőmérsékleti tűrés és gyérülési küszöbök

A rovarok hőmérsékleti tűrőképessége fajonként és fejlődési alakonként változó. Ezt nemcsak a hőmérséklet, de a hideg periódus hossza, a hóborítás is jelentősen befolyásolja.

Első lépésként tisztázzunk néhány fogalmat, melyek a továbbiakban fontosak lesznek.

Az aktivitási küszöbhőmérséklet az, amelynél a rovarok mozgása megkezdődik. Ez fajonként változó, de tömeges megjelenésük csak +15 °C felett várható. A levéltetvek esetében van némi eltérés, ezek már +8 °C fok körül mozgolódnak, és általában +10–12 °C-on kezdenek szaporodni.

A hideg merevség állapota általában +5 és -3 °C között alakul ki a legtöbb kártevő rovarfajnál. Ebben a hőmérsékleti tartományban a rovarok mozgásaktivitása lelassul, majd teljesen megszűnik, de az életfolyamatok még nem károsodnak.

A gyérülési hőmérséklet az a kritikus érték, amely alatt a rovarok jelentős hányada elpusztul. Ez az érték fejlődési alakonként és fajonként erősen változó.

A fagyhalál a testfolyadék megfagyásával járó jégkristályosodás következménye, mely csak extrém hideg esetén, -30 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten következhet be.

Áttelelési stratégiák és fejlődési alakok

A rovarok változatos életciklus-stratégiákkal rendelkeznek a tél túléléséhez. Négy fő áttelelési formát különböztetünk meg, amelyek közül mindegyik eltérő hőmérsékleti tűrőképességgel és gyérülési küszöbbel bír.

1. Peteállapotban történő áttelelés. Számos kártevő – köztük a levéltetvek bizonyos fajai – pete formában vészelik át a telet. A peték rendkívül ellenállók lehetnek, hiszen minimálisra csökken bennük az anyagcsere-tevékenység. A peték a növényi maradványokon, kéregrepedésekben vagy a talaj felső rétegében helyezkednek el. Fóliás termesztésben, ahol a hőmérséklet ritkán süllyed extrém alacsony értékekre, a petékből korábban kikelhetnek a lárvák, ami hosszabb károsítási periódust eredményez. A kártevők petéi esetében a gyérülés csak extrém hidegnél, -25–30 °C alatt kezdődik meg.

2. Áttelelés lárvaállapotban. A lárvaforma – bábok, pajorformák vagy kukacok – téli túlélése elsősorban a talajban jellemző. A drótférgek, pajorok és különböző bogárlárvák a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak vissza, ahol a hőmérséklet-ingadozás minimális. A talajban 20–30 cm-es mélységben a hőmérséklet télen is viszonylag stabil marad, általában 0 és +5 °C közötti, ami elegendő a lárva túléléséhez. Fóliás termesztésben ez a réteg gyakran még melegebb, akár +8–10 °C is lehet, ami nemcsak a túlélést biztosítja, hanem a lárvák lassú fejlődését is lehetővé teszi a téli hónapokban. A lárvák -12–18 °C között kezdenek erősen gyérülni.

3. Áttelelés bábállapotban. A teljes átalakuláson átmenő rovarok – mint a bagolylepkék és egyes molyfajok – báb formában telelnek. Például a gyapottok-bagolylepke, amely a paradicsom és paprika egyik legjelentősebb kártevője, báb alakban, a talajban vészeli át a telet. A bábállapot rendkívüli ellenálló képességet biztosít. A bábgyérülés küszöbhőmérséklete általában -10–15 °C. Fóliás termesztésben, ahol a talajhőmérséklet ritkán esik -10 °C alá, a bábpopuláció szinte teljes egészében túlélheti a telet.

4. Imágóként történő áttelelés. A kifejlett rovarok téli túlélése a legkockázatosabb stratégia, ám számos faj alkalmazza. Például egyes levéltetűfajok kifejlett egyedekként telelnek. Az imágók általában védett helyeken – kéregrepedésekben, avarban, épületek repedéseiben – húzzák meg magukat. A fóliasátrak, fűtetlen fóliák ideális búvóhelyként szolgálnak számukra, ahol a hőmérséklet ritkán esik fagypont alá. Az imágók viszonylag a legérzékenyebbek: a legtöbb kártevő faj esetében -8–12 °C már jelentős gyérülést okoz. (Folytatjuk.)

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/02/01/rovarok-attelelesi-strategiai

Áfonyatermesztés (2.)

Varga Gabriella Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,,,,,,
Áfonyatermesztés (2.)

Cikksorozatunk második részében a már elültetett áfonyabokrok szakszerű gondozásához, metszéséhez, növényvédelméhez, valamint a szaporítás legfontosabb módszereihez adunk gyakorlati útmutatót. Az itt ismertetett termesztéstechnológiai elemek következetes betartásával az áfonya hosszú éveken, akár évtizedeken át is stabil, bőséges terméshozamot biztosíthat. Emellett áttekintjük a növény rendkívüli élettani és egészségvédő hatásait is.

Gondozás év közben

A sikeres áfonyatermesztés egyik legfontosabb feltétele a megfelelő talajkémhatás fenntartása. Az áfonya savanyú közeget igényel, ezért a talaj pH-értékét évente legalább 1-2 alkalommal célszerű ellenőrizni egyszerű pH-teszt segítségével. Amennyiben a talaj lúgos irányba tolódik, savanyú tőzeg, fenyőkéreg, fenyőtű vagy speciális savanyító tápoldat alkalmazásával korrigálhatjuk.

Mulcsozás és gyomkezelés

A vastag mulcsréteg kiemelt szerepet játszik az áfonya termesztésében. Segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, védi a sekélyen elhelyezkedő gyökérzetet, valamint hosszú távon hozzájárul a talaj savanyításához. Mulcsozásra kiválóan alkalmas a fenyőkéreg, a fenyőtű vagy akár a kőzúzalék is.

A gyomirtást minden esetben kézzel végezzük, mivel a kapálás könnyen megsértheti a gyökereket. A folyamatosan fenntartott mulcsréteg jelentősen csökkenti a gyomosodást, így a gyomkezelés munkaigénye is mérsékelhető.

Öntözés és tápanyagpótlás

Virágzás és termésérés idején a talajt folyamatosan enyhén nedves állapotban kell tartani. Tartós szárazság hatására a termés apró marad, illetve a bogyók lehullhatnak. A nyári időszakban a reggeli és esti öntözés a legkedvezőbb.

A tápanyag-utánpótlás során a nitrogént több részletben, fokozatosan adjuk ki. A kálium és a magnézium javítja a bogyók méretét és ízminőségét, ugyanakkor kerülni kell a klóros műtrágyák használatát.

Az áfonya metszése

A telepítést követő két évben nincs szükség erőteljes metszésre, mivel ekkor alakul ki a bokor szerkezete. A harmadik évtől kezdve évente egyszer, tél végén vagy kora tavasszal végezzük el a metszést. Ennek során eltávolítjuk a fagyott, beteg, elhalt vesszőket, kivágjuk az elöregedett, gyenge vagy egymásba fonódott ágakat, és a tőhajtások közül csupán 5-6 erős hajtást hagyunk meg. A rendszeres metszés jelentősen javítja a terméshozamot, és növeli a bogyók méretét.

Virágzás, beporzás és terméskötődés

Az áfonya április–májusban virágzik, harang alakú virágai vonzzák a méheket és más beporzó rovarokat. Bár részben öntermékeny, a különböző fajták egymás mellé telepítése jelentősen javítja a terméskötődést. A virágzás alatti stresszhatások – például az aszály vagy a túlzott vízellátás – terméshullást okozhatnak.

Betegségek és kártevők

Az áfonya viszonylag ellenálló növény, de kedvezőtlen körülmények között felüthetik a fejüket betegségek, és megjelenhetnek a kártevők. Gyakori problémát jelenthet a lisztharmat, a levélfoltosság, a szürkepenész vagy a gombás hajtáselhalás. A megelőzés alapja a szellős ültetés, az egészséges talaj és a tavaszi-őszi lemosó permetezés.

A kártevők közül az áfonyamoly, a levéltetvek, a takácsatkák, valamint a cserebogár pajorja okozhatnak gondot. Erős fertőzés esetén engedélyezett növényvédő szerek vagy biológiai készítmények alkalmazhatók.

Teleltetés és téli védelem

A kifejlett áfonyabokrok jól tűrik a téli hideget, azonban a frissen telepített vagy dézsában nevelt növények fokozott védelmet igényelnek. A tövek körül 10–15 cm vastag mulcsréteg alkalmazása javasolt, míg a dézsás növényeket fagytól védett, szélárnyékos helyre kell állítani.

Szaporítás

Az áfonya legbiztosabban félfás dugványozással szaporítható, de alkalmazható a bujtás és az idősebb bokroknál a tőosztás is.

Az áfonya jótékony hatásai

Az áfonya méltán tartozik a szuperélelmiszerek közé. Magas antioxidáns-tartalma erősíti az immunrendszert, védi az érrendszert, támogatja a szem egészségét, lassítja a sejtek öregedését, valamint segíti a vércukorszint szabályozását. A népi gyógyászatban nem véletlenül nevezték „fekete inzulinnak”.

Megfelelő gondozás mellett egy kifejlett áfonyabokor évente akár 4-5 kg termést is adhat.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/01/28/afonyatermesztes-2

Szőlő oltócsapok és vadalanyok gyűjtése, tárolása

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,
Szőlő oltócsapok és vadalanyok gyűjtése, tárolása

Az idei január különösen kemény hidegekkel érkezett. Több napon át előfordult, hogy napközben is tartósan fagypont alatti hőmérsékletet mérhettünk, éjszakánként pedig jelentős mínuszok alakultak ki. Ilyen időjárási körülmények között fontos hangsúlyozni, hogy nem végzünk metszést, és nem gyűjtünk oltóvesszőt vagy venyigét sem. A nagy hidegben a vesszők szövetei sérülékennyé válnak, a fagyott állapotban történő vágás pedig rontja a későbbi fakadási és eredési arányt. A vesszők begyűjtését és a metszést ezért mindig olyan időszakra időzítsük, amikor a hőmérséklet tartósan 0 °C fölé emelkedik.

Vad alanyok gyűjtése

Az oltás sikerének egyik alapfeltétele a megfelelő minőségű vad alany. A vad vesszők gyűjtését körültekintően kell végezni, mivel nem minden vadon előforduló szőlő alkalmas alanynak. Különösen fontos kiemelni, hogy folyóparti, ártéri vadszőlők általában nem alkalmasak oltási célra, mivel gyökérzetük és növekedési tulajdonságaik nem felelnek meg a termesztési igényeknek. Legjobb, ha saját alanyteleppel rendelkezünk, az itt termelt vadalanyok erősebbek, több tartalék tápanyaggal rendelkeznek, jobb foganási arány várható és erősebb szőlőtövek.

A vadszőlőnek több fajtája ismert, például a Teleki-Kober 5C, Teleki-Kober 5BB, Rupestris du Lot és a Vitis sylvestris stb. Ezek a fajták eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek: egyesek jobban tűrik a szárazságot, mások a magas mésztartalmat tolerálják jobban. A foganási arányokban is jelentős különbségek mutatkoznak. Nagyobb mennyiségben szükséges alaposan tanulmányozni ezeket a tulajdonságokat, és a termőterületnek legfelelőbb fajtát választani. A vad alanyokat egészséges, jól beérett, egyéves vesszőkről szedjük. Hideg időben célszerű kesztyűben dolgozni, hogy a kezünkkel ne melegítsük fel a vesszőket, mivel az ismételt felmelegedés és lehűlés kedvezőtlen élettani folyamatokat indíthat el. A begyűjtött venyigéket lazán kötegeljük, ügyelve arra, hogy ne törjenek, és ne sérüljenek.

A tárolás során a legfontosabb szempont a kiszáradás és a korai fakadás megakadályozása. A vad vesszők tárolhatók:

•    hűvös pincében,
•    földveremben,
•    vagy nedves homokkal, fűrészporral takarva.

A tárolási hőmérséklet ideálisan 0–4 °C között legyen, magas páratartalom mellett.

A nemes oltóvesszők gyűjtése

A nemes vesszők esetében még nagyobb körültekintésre van szükség. A gyűjtést már ősszel meg kell tervezni, amikor kiválasztjuk azokat a tőkéket, amelyekről oltóanyagot szeretnénk szedni. Csak egészséges, vírus- és betegségtünetektől mentes, jó növekedésű tőkékről gyűjtsünk vesszőt. Gyenge növekedésű, beteg, fagykárt szenvedett tőkéről oltócsapot szedni nem szabad.

Az utóbbi években a Kárpát-medencében szinte mindenütt megjelent az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma is. Ahol a betegség gyanúja felmerült, onnan semmiképpen ne szedjünk oltócsapot! A betegség terjedésének a leggyorsabb formája ugyanis a szaporítóanyaggal történő behurcolás, a vessző szállítása ugyanis mindig gyorsabb, mint ahogy a terjesztő vektor az amerikai szőlőkabóca repülni képes, és a távolság is nyilván nagyobb. A tőkék kiválasztásánál figyelni kell nem csak a fajta tisztaságra, mert az azonos fajtájú tőkék között is vannak eltérések, tőkék leromlanak vagy egyes tőkéken nagyobbak, szebbek a fürtök. Ennek a kiválogatási folyamatnak köszönhetően jönnek létre a klón szelekciók, tehát fontos a legjobb genetikájú és nem beteg tőkék tovább szaporítása.

A nemes vesszőket fajtánként szigorúan elkülönítve kell gyűjteni. A pontos azonosítás érdekében elengedhetetlen a tartós, esőálló anyagból készült címkézés, amely tartalmazza a fajta nevét és lehetőség szerint a gyűjtés időpontját és helyét is. Ennek hiánya később komoly keveredésekhez és hibákhoz vezethet.

A levágott vesszők legyenek jól beértek, ceruza vastagságúak, és világos, ép rügyekkel rendelkezzenek. A gyűjtést itt sem fagyos időben végezzük, és a vesszőket a szedés után minél hamarabb helyezzük tárolóhelyre. A tárolóba való behelyezés minél később történik, annál gyengébb a foganási arány.

Tárolás az oltás megkezdéséig

A nemes oltóvesszők tárolásának célja, hogy az oltás időpontjáig megőrizzék frissességüket és víztartalmukat. A leggyakoribb módszer a nedves homokban vagy fűrészporban történő tárolás, hűvös, fagymentes helyen. Fontos, hogy a tárolóközeg enyhén nedves legyen, de ne álljon benne víz, mert az rothadáshoz vezethet. Rendszeresen ellenőrizzük a vesszők állapotát: ha kiszáradás jeleit mutatják, a nedvességet pótolni kell, ha pedig penészedés indul meg, a fertőzött részeket el kell távolítani. Az oltás kezdetén a tárolóból kiszedett vesszőket mindenképpen ellenőrizzük nem száradtak-e ki, az alanyokat pedig oltás előtt áztassuk tiszta vízben.

A sikeres oltás nem az oltás napján kezdődik, hanem a megfelelő vesszők szakszerű begyűjtésével és helyes tárolásával. A gondosan kiválasztott, egészséges vad és nemes vesszők, valamint a megfelelő tárolási körülmények alapozzák meg a jó fakadási és eredési arányt, ami végső soron az egész szaporítási munka sikerét meghatározza.

Varga István,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: karpainfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-szolotermesztes-szolo-oltasa-2026-01-27

Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Varga Gabriella Kisokos ,,,,,,,,,,
Az új szezon a palántanevelőben kezdődik! – A palántanevelő fóliasátorról

Példaértékű a kárpátaljai gazdák kitartása. A háborús helyzet ellenére minden évben újabb és újabb család dönt úgy, hogy belevágnak a zöldséghajtatásba. Ez megnyilvánul abban is, hogy egyre többen pályáznak a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány „Első lépés” szociális programjára. A megpályázott fóliasátrak fel is épülnek, de valamiről nagyon gyakran megfeledkeznek az újdonsült hajtató gazdák: honnan lesz a palánta? Ugyanis vidékünkön a fóliás zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák döntő többsége maga neveli a palántákat. Ezért az elkészült fóliasátrak mellé be kell terveznünk a palántanevelő fóliasátrat is. Azonban ez nem csak egy „kicsi fóliasátor”, hanem egy speciális létesítmény a maga követelményeivel, felszereltségével. Ebben a cikkünkben ezekkel fogunk egy kicsit részletesebben foglalkozni.

Megéri-e?

Évek óta próbáljuk meggyőzni a kezdő fóliásokat arról, hogy a palántanevelés egy külön szakma, s érdemesebb készen megvásárolni azt az 1000-1200 palántát, ami egy 400 négyzetméteres fóliasátor beültetéséhez szükséges, mint magunk kinevelni. Ugyanis egy palántanevelő felépítése nem olcsó dolog, s a palántanevelési időszak 5-10 hete alatt olyan törődést igényelnek a kis palánták, mint egy csecsemő. Ha felszámolnánk órabérbe azt az időt, amit a palánták babusgatására kell szánnunk, hát bizony horribilis ár jönne ki egy-egy szál palántának. Minél több palántát nevelünk egyszerre, úgy csökken az egy palántára eső költség, azaz az ára. Ennek az elvnek az alapján működnek szinte az egész világon, közte Magyarországon is a palántanevelő gyárak, amelyek évente több tíz millió palántát nevelnek ki a termelők részére. Ott a palántanevelő fóliaházak kihasználtsága néha eléri a 7-8 hónapot is, mivel nem csak a korai fűtött és a későbbi fűtetlen fóliasátrak számára nevelik a palántákat, hanem a szabadföldi zöldségeknek is, majd a nyári másodültetésre egyaránt. Azokban a körzetekben a gazdáknál fel sem merül, hogy a saját maguk állítsák elő azt a néhány ezer, vagy akár néhány tízezer palántát, amire szükségük van.

Nálunk is volt néhány próbálkozás e téren, azonban a vállalkozó gazdák hamar feladták. Ugyanis a megrendelésre nevelt palánta ára elsőre drágának hangzik, különösen a nagy (10-es) poharakban nevelt korai palántáké. Hisz ezeknek a palántáknak legnagyobb fagy idején kell fűteni, s a fényszegény időszakban pótmegvilágítást alkalmazni. Ezek bizony tetemes kiadással járnak, amit a palánta árával meg kellene fizetnünk. Azonban ugyanebben az időszakban kerülnek eladásra a feleslegessé vált, tartalék palánták, méghozzá nagyon olcsón. Ugyanis minden gazda ráhagyással neveli a palántákat, hogy ha esetleg valami probléma lépne fel, akkor is legyen elegendő belőle. Természetesen először a legszebb palántákat ültetik ki, majd a maradékból kiválogatják még a javát az esetleges pótlásokra. S az ezek után megmaradt satnya palántákat adják el, természetesen nagyon alacsony áron, hisz úgyis csak kidobódnának. Nos, ezzel a palántával, pontosabban palántaárral kellene versenyezni a gyönyörű, rendelésre nevelt palántáknak. Természetesen ez a két áru egészen más kategóriát, minőséget képvisel. De a kezdő kertészek nagy része beleesik abba a hibába, hogy csak az áruk alapján tesz köztük különbséget. A szemléletváltáshoz idő kell, ezért indokolt, hogy megpróbáljuk megtanítani a fóliás gazdákat a palántanevelés alapjaira.

A palántanevelő méretezése és elhelyezése

Kezdjük talán a méretezéssel. A palántanevelőben helyet kell biztosítanunk a palántanevelő asztaloknak, s elegendő helyet kell hagynunk az utaknak, fűtőberendezésnek, vizes hordónak. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a legjobb beosztás mellett is a hasznos helykihasználási arány úgy 50-60%, tehát a palántanevelő fóliaház alapterületének kb. 1,5-2 szeresének kell lennie, mint a palántanevelő asztalok alapterülete.

Vegyünk egy példát. Ha 12 árnyi fóliasátor számára akarunk palántát nevelni 10-es poharakban, akkor a szükséges 4000 palántát (tartalékkal együtt) 40 négyzetméternyi asztalon tudjuk kinevelni. Ennyi asztal elhelyezéséhez kb. 60-80 négyzetméter alapterületű palántanevelő fóliasátorra van szükség. De inkább a nagyobbra, hisz a gazdasszonynak úgyis eszébe jut, hogy kellene egy kis hely a virág-, káposzta-, vagy karalábépalántáknak is. De túlméretezni sincs értelme, hiszen a felesleges terület fűtése nagyon zsebbevágó lehet.

A fenti szempontok figyelembe vételével egy 100 m2-es, kb. 7-8 m széles, 10-15 m hosszú palántanevelő szükséges. Lehetőleg kerüljük a túl keskeny és hosszú palántanevelők kialakítását. Például egy ugyancsak 100 m2-es, de csak 4-5 méter széles, valamint 20-25 méter hosszú palántanevelő fóliasátor fűtése gazdaságtalanabb, a szellőztetése nehézkesebb, az asztalok lehetséges elrendezése nagyon korlátok közé van szorítva, ezért általában romlik a helykihasználtsága is: ugyanakkora alapterületű palántanevelő fóliasátorban csak kevesebb palántát tudunk kinevelni.

A palántanevelő asztalok kialakításánál figyeljünk arra, hogy olyan magasságúak legyenek, hogy kényelmesen tudjunk rajta dolgozni (vetni, tűzdelni), de az öntözés se okozzon gondot. A palántanevelő asztalok szélességét a sejttálcák méretéhez szoktuk igazítani, hogy maximális legyen a helykihasználás. Arra azért ügyeljünk, hogy 2,4 méternél semmiképpen ne legyen szélesebb.
A palántanevelő elhelyezésénél két szempontot kell figyelembe venni. Először is, hogy lehetőleg minél közelebb legyen a lakóházhoz, másodszor pedig, hogy minél naposabb helyre kerüljön, ahol még véletlenül sem vetül rá árnyék. Talán ezt a legnehezebb megoldani, hisz a téli-koratavaszi időszakban az épületek vagy fák nagyon hosszú árnyékot vetnek. Ezért gyakran kompromisszumot kell kötni a két követelmény között: vagy a közelben lesz, de bizonyos napszakokban árnyékban, vagy naposabb helyen, de a kert egy távolabbi részén. 

Gál I., az „Egán Ede” KGK” JA falugazdásza, 
a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
Forrás: Karpatinfo.nethttps://karpatinfo.net/gazdasag/karpatalja-ukrajna-palantaneveles-foliasator-2026-01-21

Az árpa gyomszabályozása II.

Varga Gabriella Aktuális növényvédelmi előrejelzés,Egyéb kultúrák ,,,,,,,,,,,,
Az árpa gyomszabályozása II.

Az őszi árpa gyomirtása az elmúlt évtizedben jelentős változásokon ment keresztül. Míg korábban a gyomok elleni védekezést zömmel tavasszal végezték, az utóbbi években nő az őszi vagy a kora tavaszi időszakra előrehozott kezelések aránya. Ennek fő oka az enyhe téli időjárás és az agrotechnikai módszerek változása, például a forgatás nélküli talajművelés.

Ősszel vagy akár kora tavasszal alkalmazható hatóanyagok

A korai gyomirtásnak több előnye van, mint hátránya. Először is az enyhe téli időjárásnak köszönhetően a gyomok már novemberben vagy a téli időszakban fejlődésnek indulnak. Például a korán virágzó kétszikűek (veronikafélék, tyúkhúr, árvacsalánfélék) hatékonyabban irthatók, mint tavasszal, már virágzó állapotban, de az egyszikű gyomok (nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, rozsnokfajok) ellen is ősszel hatékonyabb a védekezés.

A gazdasági szempontok sem elhanyagolhatók, a munkavégzés szempontjából a gyomirtásra több időnk jut ősszel, de akár a téli időszakban is. A +8 °C fölötti hőmérséklet a gyomirtó hatóanyagok felszívódását is lehetővé teszi. Tehát elmondható: addig van időnk a gyomirtásra, míg a tartósan fagyos reggelek be nem köszöntenek. Ha 10–14 napig nem várható talaj menti fagy, a gyomirtás elvégezhető. Szintén egyre aktuálisabb szempont, hogy az ősszel alkalmazható hatóanyagok csökkentik a gyomirtószer-rezisztencia problémáját.

További fontos megjegyzés, hogy az őszi árpában a hatékony egyszikűirtók nagy része tavasszal nem használható, ezért az őszi kezelés kritikus fontosságú.

Következzenek a legismertebb hatóanyagok!

1. Pendimetalin hatóanyag (pl. Sharpen 330 EC, Stomp Aqua 455 SC). Felszívódása a gyökéren és szik alatti szárrészen keresztül történik. Magról kelő – főleg az egyszikűek és néhány kétszikű – gyomok ellen hatékony. Preemergens és korai posztemergens használata javasolt, de legkésőbb a bokrosodás kezdetéig alkalmazható.

2. Klórtoluron hatóanyag (Tolurex 50 SC, Proturan 500 SC). Gyökéren, valamint levélen keresztül is felszívódik. Egyéves, egy- és kétszikű gyomok ellen hatékony. Talaj- és levélherbicid, kontakt és szisztemikus hatású. Legfeljebb a bokrosodás végéig használható. Bizonyos árpafajták érzékenyek rá (pl. Falado, Gabrio, SY Moisson, Dallara, Basmati, Foxyl, Modern, Vyckor).

3. Proszulfokarb hatóanyag (pl. Boxer, Fidox 800 EC). Gyökéren keresztül felszívódó hatóanyag. Pree­mergens és korai posztemergens alkalmazása javasolható. Elsősorban egyszikű gyomok, különösen a nagy széltippan és a parlagi ecsetpázsit ellen hatásos. Legkésőbb háromleveles állapotig használható.

4. Flufenacet hatóanyag (pl. Sunfire, Battle Delta). Gyökéren és a szik alatti szárrészen keresztül szívódhat fel. Magról kelő egyszikű gyomok (nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, rozsnokfajok) ellen hatásos. Pikolinafen hatóanyaggal kombinálva felerősíti az egyszikűirtó hatást. Legkésőbb háromleveles állapotig használható.

5. Izoproturon hatóanyag (pl. Protugan 500 SC, Izoron 500 SC). Levélen keresztül szívódhat fel. Elsősorban egyszikű gyomok, különösen a nagy széltippan ellen hatásos, kétszikűek ellen csak visszatartó hatással bír. Legkésőbb a bokrosodás végéig használható.

6. Szulfoszulfuron hatóanyag (pl. Athos, Aperon). Levélen és kismértékben gyökéren keresztül szívódik fel. Elsősorban egyszikűek ellen, valamint néhány kétszikű ellen hatékony. A bokrosodás kezdetétől a bokrosodás végéig alkalmazható.

7. Diflufenikán hatóanyag (pl. Dilfanil 500 EC, Deflekt 500 EC). Felszívódhat gyökéren és levélen keresztül is. Magról kelő kétszikű gyomok (veronikafélék, árvácska, tyúkhúr, pásztortáska) ellen kiemelten hatásos. Jó partnere a metszulfuron-metil hatóanyag. Legfeljebb háromleveles állapotig használható, csak ősszel.

8. Metszulfuron-metil hatóanyag (pl. Mezo, Alliance 660 WG). Szisztemikus hatású, gyökéren és levélen keresztül szívódik fel. A legtöbb veszélyes kétszikű ellen hatásos. A bokrosodás végéig alkalmazható.

9. Pikolinafen hatóanyag (pl. Pontos). Felszívódása levélen és gyökéren keresztül történik. Magról kelő kétszikűek ellen vethető be, valamint felerősíti az egyszikűirtó hatást. A bokrosodásig alkalmazható.

10. Floraszulam hatóanyag (pl. Saracen, Mustang). Levélen keresztül felszívódó szer. Magról kelő és évelő kétszikű gyomok ellen hatásos. A bokrosodás kezdetéig használható.

Természetesen még jó néhány alkalmazható hatóanyag áll rendelkezésre a felsoroltakon kívül, sőt a legjobb és legbiztonságosabb hatást a hatóanyagok társításával érhetjük el. A legtöbb esetben a gyártók a hatékonyság fokozása céljából két vagy akár három hatóanyagot kombináló termékeket kínálnak. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a több gyom­irtó hatóanyag növeli a költségeket és a gyomirtószer-rezisztencia kialakulásának veszélyét. Éppen ezért gyomirtózásnál a gyomok ismerete a legfontosabb.

Molnár Ildikó,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa
Forrás: karpataljalap.net https://karpataljalap.net/2026/01/19/az-arpa-gyomszabalyozasa-ii

                  A hüvelyes zöldborsó termesztése

Varga Gabriella Ösztöndíjasok írásai ,,,,,,,,,,
                  A hüvelyes zöldborsó termesztése

A borsó (Pisum Sativum) az egyik legősibb kultúrnövény. Finom, tápláló a szervezet számára, de ugyanakkor a talajt is rendkívüli módon tudja javítani, mivel a gyökerein keresztül nitrogént köt meg a talajban, így érdemes zöldtrágyának is használni. Hazánkban egyaránt termesztenek kifejtő- és takarmányborsót is.

Igényei:

A zöldborsó viszonylag hűvös éghajlaton érzi jól magát, már a csírázás 2-4 oc-on megindul, a növény fejlődéséhez pedig 15-20 oc az ideális, így már február végétől április elejéig, áttelelő fajták esetében november közepe- december elejéig vethető. Napos és félárnyékos helyet egyaránt kedvel, az árnyékban könnyen felnyurgul és kevesebb termést hoz ezáltal. Humuszban gazdag semleges vagy enyhén savas (6.0-7.0 pH) talajt kedveli, mely jó vízlevezetésű legyen, mert a pangó vizet nem szereti. A növény különlegessége, hogy a gyökerén élő baktériumok képesek a levegőből megkötni a nitrogént, így nincs szükség túlzott nitrogéntrágyázásra, inkább káliumra és foszforra van szüksége a kellő virágzáshoz.

A vetés folyamata:

Vetés előtt érdemes a vetőmagokat egy éjszakára vízbe áztatni, így nem lesz vontatott a kelés. Vessük a magokat 3-5 cm mélyre, a sorok közt pedig 25-30 cm távolságot hagyjunk, soron belül pedig 3-5 cm mélyen kell elvetni azokat. Ha futó fajtát választunk, akkor érdemes támasztékról is gondoskodnunk (pl. háló, karó).  Legjobb előveteménye a kalászosok, azonban napraforgó után nem ajánlatos vetni közös betegségek miatt.

Gondozása:

A zöldborsó olyan zöldségnövény, amivel kezdő kertészek is bátran próbálkozhatnak, hiszen nem igényel túl sok törődést. Néhány dologra azonban érdemes odafigyelni. Virágzásig kevésbé, viszont virágzáskor és terméskötődéskor bőségesen kell öntözni. A szárazság miatt a csírázás leáll, a növekedés és terméskötődés nehezebben megy végbe, a szemek nem tudnak kellően kifejlődni, szárazok és kemények, kényszerérettek lesznek. Öntözésnél figyelni kell, hogy csak a növény tövét locsoljuk, nem pedig a leveleket, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását. Szükséges a gyomszabályozás is, hiszen az elhanyagolt, kapálatlan vetemény, ha elgazosodik, akkor megnő a gombás betegségek valószínűsége. Kelés után legalább kétszer érdemes óvatosan megkapálni, ami nem csak a gyomszabályozásban játszik szerepet, hanem levegőzteti is a talajt, ezzel segítheti a növény gyökerén élő nitrogént gyűjtő baktériumok szaporodását. A töltögetés is fontos. Amikor a növény eléri a 10-15 cm magasságot, akkor érdemes földet húzni a tövükre, ezáltal stabillá téve a növény szárát.

Kártevői és betegségei:

A legnagyobb problémát a gombás betegségek okozzák, mint pl. a borsólisztharmat, peronoszpóra és fuzáriumos hervadás. Itt már a tünetek megjelenésekor be kell avatkoznunk, különben a veteményünk nagy része tönkre mehet. Pl. a fuzáriumos hervadásra egy hatékony módszer működik, az pedig a vetésforgó. Fajtaválasztásnál figyelembe kell venni a rezisztens fajtákat. Fontos, hogy csak csávázott vetőmagot vessünk, kiküszöbölve a betegségek korai fellépését. Emellett sok kártevője is akad, ami károsíthatja állományunkat, jelentősen csökkentve a termés mennyiségét és minőségét, pl. a borsózsizsik, zöldborsó-levéltetű, borsómoly. Rendelkezésünkre állnak különféle germicidek, fungicidek, ami lehetőséget nyújtanak az állományunk kezelésére. Megemlíthetjük még a koraiságot is, amivel előre láthatjuk a kártevők rajzásának idejét. Különböző feromoncsapdák kihelyezésével előre jelezhető a rajzás és a rovarok számának figyelembevétele. Rajzás csúcsán rovarölő permetezést kell használnunk.

Betakarítás:

A zöldborsót technikai érettségben szedjük, azaz amikor a szemek már teljesen kifejlődtek, de még zsengék és nagy a cukortartalmuk. Ezt onnan tudjuk megállapítani, ha a hüvelyek teltek és megtapintva érződnek a gömbölyű szemek benne, de a hüvely fala még rugalmas, zöld színű. Lehetőleg a reggeli órákban kell elvégezni a betakarítást, mert ekkor a legnagyobb a borsó cukortartalma és a szemek is a legfeszesebbek. Szedés után érdemes felhasználni, különben a zöldség minősége romlani fog.

Bátran termesztjük, hiszen koraiságát tekintve talán a legelső zöldség lehet, amit betakaríthatunk a kertünkből.

Készítette: Sarkadi Krisztina

3. évfolyamos kertészmérnöki hallagató

                A csemegekukorica gyomirtása

Varga Gabriella Ösztöndíjasok írásai ,,,,,,,,,,,
                A csemegekukorica gyomirtása

A csemegekukorica termesztése során az egyik legfontosabb növényvédelmi feladat a gyomírtás. A gyomok nemcsak a termés mennyiségét csökkentik, hanem rontják annak minőségét is, ami különösen fontos ennél a növénynél, hiszen a csemegekukoricát közvetlen emberi fogyasztásra termesztik. A megfelelő gyomirtási stratégia kialakítása ezért alapvető a gazdaságos és biztonságos termeléshez.

A csemegekukorica különösen érzékeny a gyomosodásra a korai fejlődési szakaszban. Kezdeti fejlődése lassú, ezért az első 4–6 hétben a gyomok könnyen elnyomhatják, ebben az időszakban a növény még gyenge, ezért a gyomok gyorsan elvonják előle a szükséges erőforrásokat, így gyengébben fejlődik, alacsonyabb lesz a csőszám, csökken a cukortartalma, és romlik az áru minősége is. A gyomok emellett kedvező élőhelyet biztosíthatnak különböző kártevőknek és kórokozóknak, ami tovább növeli a termelési kockázatot. A gyommentes állományban fejlődő csemegekukorica csövei azonban egyenletesebbek, nagyobbak és magasabb cukortartalommal rendelkeznek.

A mechanikai gyomirtás a kisebb területeken vagy ökológiai gazdálkodásban alkalmazható eredményesen, mint a kapálás, a sorközművelés és a kézi gyomlálás. Ezek a módszerek csökkentik a vegyszerhasználatot, de ugyanakkor nagyon munkaigényesek.

A nagyobb területeken viszont szükségszerű a kémiai gyomirtás. A csemegekukorica esetében különösen fontos a megfelelő gyomirtó szer kiválasztása, mivel érzékenyebb a hatóanyagokra, mint a takarmánykukorica. A gyomirtás során figyelembe kell venni a környezetvédelmi előírásokat is. A túlzott vegyszerhasználat károsíthatja a talaj élővilágát, a felszíni és felszín alatti vizeket, valamint veszélyt jelenthet a hasznos élő szervezetekre.

A leghatékonyabb megoldást az integrált gyomirtás jelenti, amely ötvözi a mechanikai, kémiai és agrotechnikai módszereket. Ide tartozik a megfelelő vetésváltás, az optimális tőszám, a jó talajelőkészítés és a megfelelő időben végzett gyomirtás. Ez csökkenti a környezet terhelését, mérsékli a rezisztencia kialakulásának veszélyét, és hosszú távon fenntarthatóbb termelést biztosít.

A gyomirtás sikeressége már a vetés előtti talajmunkáknál eldőlhet. A megfelelően elvégzett szántás, tárcsázás és magágykészítés jelentősen csökkenti a gyomok kelési esélyét. A sekély művelés elősegíti a gyommagvak kicsírázását, amelyeket egy újabb talajmunkával el lehet pusztítani. Ez az úgynevezett „hamis magágy” technika hatékony eszköz a gyomelnyomás csökkentésére vegyszerhasználat nélkül.

A gyomirtó szereket alkalmazhatjuk vetés előtt vagy kelés után is. Ha a vetést követően, de még a kukorica és a gyomok kelése előtt történik a gyomirtás, akkor a gyomok már a csírázás során elpusztulnak, így nem alakul ki kezdeti konkurencia a kultúrnövénnyel szemben. A módszer hatékonysága nagymértékben függ a talaj nedvességtartalmától, mivel a hatóanyagok a talajban fejtik ki hatásukat. Száraz körülmények között ez a kezelés hatása gyengébb lehet.

A kelés utáni gyomirtás során a már kikelt gyomok ellen védekezünk. Ennél a módszernél különösen fontos a gyomok fejlettségi állapotának figyelembevétele, mivel a fiatal gyomok sokkal érzékenyebbek a gyomirtó szerekre. A csemegekukorica érzékenysége miatt csak engedélyezett készítmények használhatók, és szigorúan be kell tartani az előírt dózisokat, hogy elkerüljük a toxikus tüneteket, például a levélsárgulást vagy a növekedés visszamaradását.

A gyomirtó szerek rendszeres és egyoldalú használata rezisztencia kialakulásához vezethet. Ez azt jelenti, hogy egyes gyomfajok ellenállóvá válnak bizonyos hatóanyagokkal szemben, így azok hatékonysága csökken. A rezisztencia megelőzése érdekében fontos a hatóanyagok váltogatása.

Ezek a hatóanyagok a vetés után, a kukorica és a gyomok kelése előtt kerülnek kijuttatásra, és a gyomok csírázását gátolják:

S-metolaklór, Acetoklór, Dimetenamid, Pendimetalin, Terbutilazin

Ezeket a már kikelt kukoricaállományban alkalmazzák, a gyomok fejlettségi állapotához igazítva:

Nikoszulfuron, Rimszulfuron, Foramszulfuron, Dikamba, Bromoxil, Clopyralid, Florasulam

                                                                                          Készítette: Sarkadi Krisztina

3. évfolyamos kertészmérnöki hallagató

                   A brokkoli termesztése – a sikeres nevelés alapjai

Varga Gabriella Ösztöndíjasok írásai ,,,,,,,,,,,,,,,,,,
                   A brokkoli termesztése – a sikeres nevelés alapjai

A brokkoli napjaink egyik legnépszerűbb zöldségnövénye, amely rendkívül kedvező élettani hatásaival büszkélkedhet. Magas vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns-tartalma miatt egyre nagyobb szerepet kap az egészséges táplálkozásban, így termesztése mind a házikerti, mind a nagyüzemi gazdálkodásban jelentős. A megfelelő környezeti feltételek biztosításával és szakszerű gondozással a brokkoli sikeresen termeszthető hazánk éghajlati viszonyai között is.

A brokkoli a káposztafélék családjába tartozik, és termesztéstechnológiája sok tekintetben hasonlít a karfioléhoz, azonban néhány fontos sajátosságra különösen figyelni kell. A brokkoli hűvös éghajlaton érzi jól magát, legjobban 15–20 °C közötti hőmérsékleten fejlődik. A túl magas hőmérséklet hatására a növény idő előtt magszárba indulhat. Éppen ezért a termesztése tavasszal vagy ősszel a legkedvezőbb. A magok csírázása már 5 °C-on megindul, az optimális keléshez azonban 18–20 °C szükséges.

A brokkoli a tápanyagban gazdag, középkötött vályogtalajokat részesíti előnyben. Fontos, hogy a talaj jó vízgazdálkodású legyen, mivel a brokkoli vízigényes növény. A talaj optimális pH-értéke 6,5–7,2 közé esik. Savanyú talajokon a fejlődés gyengébb, ezért szükség esetén meszezést kell alkalmazni. Különösen érzékeny a talaj tápanyagtartalmára, főként a nitrogén, a foszfor és a kálium megfelelő arányára.

A brokkoli termesztéstechnológiája több, egymásra épülő lépésből áll, amelyek célja az egyenletes növekedés és a jó minőségű rózsák kialakítása. A termesztés sikerének alapja a megfelelő talaj-előkészítés és a gondosan megválasztott fajta. A talaj előkészítése során fontos a mélyszántás vagy mélylazítás, amely elősegíti a gyökérzet megfelelő fejlődését. Ezt követi a talaj elmunkálása és a szükséges tápanyagok bedolgozása. A brokkoli érzékeny a talaj tömörödésére, ezért laza szerkezetű talajt igényel.

A termesztés általában palántaneveléssel történik. A palánták nevelése vetőágyban vagy sejttálcában zajlik, körülbelül 4–6 héttel a kiültetés előtt. A palánták akkor ültethetők ki végleges helyükre, amikor elérik a 4–6 lombleveles állapotot.  A kiültetés előtt edzeni érdemes őket, amely során fokozatosan szoktatjuk a külső környezeti viszonyokhoz. A kiültetés során a sortávolság általában 60–70 cm, míg a tőtávolság 40–50 cm. A palántakiültetés időpontját az adott termesztési időszak határozza meg. Tavaszi termesztés esetén a palántákat március végén–április elején, őszi termesztésnél július–augusztusban ültethető ki. A palánták kiültetésekor ügyelni kell arra, hogy a gyökérnyak ne kerüljön túl mélyre, mert az a növény fejlődésének visszamaradását okozhatja.

A tápanyag-utánpótlás során ajánlott az alaptrágyázás és a fejtrágyázás kombinációja. Az alaptrágyát a talaj-előkészítés során dolgozzuk be, míg a fejtrágyázást a növekedés során, több részletben célszerű elvégezni. A legfontosabb makrotápanyagok közül a nitrogén, foszfor, kálium, míg a mikroelemek közül kiemelten fontos a bór, kalcium és a magnézium a brokkoli számára.

A brokkoli gondozásának egyik legfontosabb eleme az öntözés. A növény rendszeres és egyenletes vízellátást igényel, különösen a rózsaképzés időszakában. A vízhiány a rózsák méretének csökkenéséhez és minőségi romláshoz vezethet. A túlzott öntözés viszont káros lehet, mivel gyökérfulladást és betegségek kialakulását okozhatja. A növényápolási munkák közé tartozik a rendszeres kapálás, gyomirtás. A gyomok elszívják a vizet és a tápanyagokat, ezért ellenük mechanikai vagy vegyszeres módszerekkel lehet védekezni.

A brokkoli termesztése során egyéb problémák is felmerülhetnek, mint a kórokozók és a kártevők. A leggyakoribb kártevők közé tartoznak a káposztalepke hernyói, a levéltetvek és a földibolhák. Ezek ellen mechanikai védekezéssel, biológiai módszerekkel vagy engedélyezett növényvédő szereket alkalmazhatunk. A betegségek közül a peronoszpóra, a fuzáriumos hervadás és a feketerothadás jelenthet veszélyt.

A betakarítás technológiája szintén fontos része a termesztésnek. A betakarítás akkor esedékes, amikor a főrózsa tömör, zárt szerkezetű, és a bimbók még nem kezdtek virágozni. A levágást éles késsel végezzük, a rózsa alatt néhány levéllel együtt. A főrózsa levágása után a növény oldalhajtásokat fejleszt, amelyekből további kisebb rózsák szedhetők, így a terméshozam jelentősen növelhető. A frissen betakarított brokkoli hűtve néhány napig eltartható, azonban hosszabb tárolásra fagyasztás javasolt. A túl késői betakarítás virágzásnak induló rózsákat eredményez, amelynek piaci értéke jelentősen csökken. Ha igazodunk a környezeti feltételekhez, gondosan ápoljuk, gondozzuk az állományunkat, akkor piaképes és egészséges termést tudunk előállítani.

Készítette: Sarkadi Krisztina3. évfolyamos kertészmérnöki hallgató